A HÉBER IRATOK II
ESZTER
181
az „hogy a nép megértse az olvasottakat”, a szavak hagyományos módon való kiejtését jelenti, (mivel abban az időben még nem léteztek magánhangzó pontok).
Az utolsó két fejezet, a lévitákra és a papokra, valamint a falak felszentelésére és a nép megtisztítására vonatkozó kérdésekkel foglalkozik. Ezen utolsó pontra vonatkozólag, úgy tűnik, hogy tizenkét év kormányzás után Nehémiás egy bizonyos időre visszatért Susán várába. Távollétének ideje alatt, Izráel visszaeset a bűnbe: megtörték a szombatot és vegyes házasságokat kötöttek a pogányokkal. „S napok multán”, az időszak pontos terjedelme nincs feltárva, Nehémiás visszatért. A Teokratikus út helyreállításáért folytatott tisztogatása alapos és erőteljes volt. Megjegyzésre méltó az ammonita Tóbiás azon kamarából való kiűzése, amelyet Eliásib pap készített számára a Templomban. Ezen utóbbi, a tized gyűjtésére tervezett kamarákat törvénytelen módon lakássá alakította, a bűnös Tóbiás számára. Nehémiás nyomban visszaalakította, szó szerint kidobta Tóbiás összes háztartási dolgait. Nehémiás tisztogatása zárja a beszámolót.
KÉRDÉSEK: 1. (a) Mi volt Nehémiás könyvének eredeti formája? (b) Milyen időszakot tartalmaz ez? (c) Ki írta? 2. E könyvben leírt mely események határozzák meg a Dániel 9:24,25-ben leírt „hetven hét” évnek kezdetét? 3. Mi volt Nehémiás első dolga a Jeruzsálembe való megérkezéskor? 4. Milyen módon voltak a falak újjáépítve „viszontagságos időkben”, amint ezt Dániel megjövendölte? 5. Pacifista volt Nehémiás? Miért? 6. Milyen más tervekkel próbálkozott az ellenség és milyen sikerrel? 7. Milyen eseménysor vezetett Jeruzsálem benépesítéséhez? 8. Mi a Nehémiás 8:8 helyes magyarázata? 9. Mi történt, amikor Nehémiás egy ideig nem volt Jeruzsálemben? 10. Visszatérése után, milyen erőteljes tisztogatást hajtott ő végre?
37. Lecke
ESZTER
Eszter könyve, a nevét főszereplőjéről és nem írójáról kapta, akiről általában úgy vélekednek, hogy Márdokeus volt. „Eszter”, a héber „Hadassah” megfelelő perzsa formája, jelentése „friss
182
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
mirtuszt”. A zsidók a könyvet egyszerűen Megilláh-nak nevezik, azaz „tekercs, kötet”. A könyv kanonikus jellegét és hitelességét sokan megkérdőjelezik. A legfőbb kifogásnak nem történelmi okok vagy jól megalapozott kritikai vizsgálatok az alapja, hanem azon tény által előidézett önkényes, érzelmi ellenhatás, hogy az elbeszélésben egyszer sem jelenik meg Isten neve.
Az egész könyvben megtalálható az Isten iránti hűség és feddhetetlenség, valamint a Jehova népe ügye iránti mély érdeklődés szelleme. Az a tény, hogy Márdokeus állhatatosan visszautasította az Isten ellensége, az amálekita Hámán tisztelését és az előtte való térdhajtást, azt igazolja, hogy Márdokeus elismerte és engedelmeskedett Jehovának és törvényeinek. Az Eszter 4:14-ben az események lefolyásában való isteni közbelépés van bemutatva. A 9:31-ben a „jajkiáltás” szó, minden bizonnyal az imára vonatkozik. Továbbá, Hámán vádja az volt, hogy a tartományokban levő zsidók nem követik szigorúan a király minden törvényét, hanem van egy saját törvényük, amely különbözik a többi népekétől. Nyilvánvaló, hogy Hámán a vallásos politikusok ismerős kifogásait emelte, Jehova népének a Teokratikus törvényekhez való ragaszkodásával szemben. – 3:1,2,8.
Eszter könyvének kanonikus jellege a következők alapján szögezhető le: a zsidók mindenkor a héber Bibliai kánon részeként ismerték el, és nagyon értékelték. Valószínűleg Ezsdrás által volt felvéve a héber kánonba, aki abban az időben élt, amikor a feljegyzett események történtek, és módjában ált hitelességének ellenőrzése. Ő biztosan kizárta volna, ha ez egy tanítómese lett volna. Habár héber nyelven lett írva, ez arám és perzsa kifejezéseket is tartalmaz, amelyekkel akkoriban a héber nyelv keverve volt; megfogalmazása ebben a tekintetben megegyezik az Ezsdrás, Nehémiás, valamint az Első és Második Krónika könyveiéivel. Az elbeszélés hitelesen hangzik, mivel teljes összhangban van a történelmileg elhelyezett korral. Egy másik nyomós érv a hitelesség és a történelmi alap számára az, hogy a zsidók a mai napig tartják a Purim ünnepét, amelyet Márdokeus rendelt el az akkori időben való szabadulás emlékére. A legerősebb érv azonban az, hogy az Eszter könyve által megjövendölt prófétai képek,
ESZTER
183
most ezekben az „utolsó napokban” teljesednek, Jehova irányítása alatt.
A könyv íróját illetően nézeteltérések vannak. Vannak tudósok, akik Ezsdrásnak tulajdonítják. A könyvet valószínűleg Ezsdrás magával vitte, amidőn Kr.e. 467-ben Babilonból Jeruzsálembe ment, és hozzácsatolta az akkor még mindig növekvő héber kánonhoz. Azonban sokkal valószínűbb, hogy Márdokeus írta a feljegyzést, mivel neki állott módjában ismerni az elbeszélésben megjelenő minden apró részletet, Márdokeus, Eszter és Hámán családja magán ügyeiről, és főleg a Susán palota belső körülményeiről. Továbbá, a király szolgálatában való felemelése idejében, ő hozzáférhetett az elbeszélésben megemlített hivatalos feljegyzésekhez.
Milyen időben történtek az elbeszélt események? Ez egy olyan idő volt, amikor a perzsa birodalom „Indiától, Szerecsen országig” terjedt. (1:1) Ez II. Dáriusra utal, mint a lehetséges legkorábbi ilyen hatalmú uralkodóra, míg a könyv nyelvezete és a bemutatott események valamint szokások, és a kánonban Ezsdrás által való foglalása, nem engedik meg, hogy az események III. Artaxerxes uralkodásán túl legyenek helyezve. Ezen két perzsa egyeduralkodó közt uralkodott Xerxes. Az Eszter könyvében megemlített Ahasvérus, e három uralkodó egyike kellett legyen. Ahasvérus, uralkodásának tizenkettedik évében nem ismerte túl jól a zsidókat és hitüket, és nem volt hajlandó kedvezni nekik, mivel elpusztításuk elrendelésére könnyen engedte befolyásolni magát Hámán által. II. Dáriust nehezen lehetett volna ilyesmire rávenni; ő jól ismerte a zsidókat és már uralkodása kezdetén, a tizenkettedik éve előtt kedvezet nekik. III. Artaxerxest sem lehetett, mivel ő különösen kedvezett a zsidóknak, először uralkodásának hetedik évében, majd uralkodásának huszadik esztendejében ismét. Az Eszter könyve beszámolójának Ahasvérusa Xerxes kell legyen. A kutatók többsége egyetért ezzel, míg az American Translation Biblia és Moffatt fordítása is a beszámolóban Ahasvérus nevét Xerxessel helyettesíti.
Mikor uralkodott tehát Xerxes?
184
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
II. Dárius hosszú uralkodása után kezdett Xexes uralkodni, Kr.e. 486 körül; a történészek általában Kr.u. 485-ről beszélnek. Azonban véleménykülönbségek vannak arról, hogy uralkodása mikor ért véget. A legtöbb enciklopédia azt mondja, hogy uralkodása huszonegy évet tartott, Kr.e. 465-ig, és hogy azután III. Artaxerxes lépett trónra. De azon idők legpontosabb profán történésze, nevezetesen Thuküdidész, aki III. Artaxerxes uralkodása idejében élt, a Diodórosz időrendi táblázatának segítségével együtt, Xerxes uralkodásának végét és Artaxerxes uralkodásának kezdetére körülbelül Kr.e. 474-re rögzítik. Ezen számítás szerint, Artaxerxes huszadik éve Kr.e. 455-re esik, ami helyes és pontosan meghatározza a Dániel 9:24,25-ben megjövendölt hetven hét számlálásának kezdetét. A Bibliák széljegyzeteiben általában használt Usher kronológiája, egyetért Xerxesnek ezen rövidebb uralkodási időszakával, és Artaxerxes huszadik éveként a Kr.e. 456-os dátumot adja, azonban a jelen esetben a Biblia széljegyzeteinek szerkesztői nem az általánosan használt Usher kronológiáját használták és hosszabb uralkodást tulajdonítottak Xerxesnek, így tévedve a III. Artaxerxes uralkodásának fontos huszadik évének idejére nézve. Valójában Xerxes tizenkét teljes évet uralkodott és valószínű elkezdte a tizenharmadikat, vagyis Kr.e. 486-tól-474-ig. Eszter könyve eseményei az ő harmadik évétől a tizenkettedik évéig, körülbelül tíz éves időszakra terjednek.
Eszter könyve telve van drámai eseményekkel. Először a zsidó hajadon Hadasa vagy Eszter, királynői méltóságra való emelése van bemutatva, Vásti királynő azon lázadása miatt, hogy az Ahasvérus hívására való megjelenést visszautasította. A király tanácsosai által ajánlott rendelet alapján Esztert végül a Perzsa birodalom új királynőjének választották. (1:1-2:20) Ezt követően Márdokeusnak, aki Eszter tanácsadója volt az ő királynői méltóságra való emeltetésében, feltárt egy összeesküvést Ahasvérus megöléséről. Ő értesítette erről Esztert, aki Márdokeus nevében átadta a tájékoztatást a királynak. Az összeesküvőket felakasztották. – 2:21-23.
Az agágita vagy amálekita Hámánt a király minden fejedelemnél magasabb állásra emeli. Hiúságát
ESZTER
185
táplálta a király minden alattvalójának térdhajtása a kapuban, azonban csorbította Márdokeus állhatatos elutasítása, aki szintén a király kapujában volt. A dühödt Hámán elpusztítását terveli nemcsak Márdokeusnak, hanem az összes zsidónak a tartományokban. Az általuk követett és a teremtmények előtt való térdhajtást tiltó Jehova törvényei bosszantották a hódolat-kereső Hámánt, és arra indították, hogy a birodalomban mindtől megszabaduljon. Miután szertartásosan Púrt vagy sorsot vetettek, Hámán szóvá tette Ahasvérus királynak, Jehova népét hamis színben tüntette fel és lázadással vádolta, és engedélyt kapott a zsidók megsemmisítése rendeletének megírására. Az egész birodalomba futárok küldetnek ezzel a hírrel, és Adár vagyis a tizenkettedik hónap tizenharmadik napját határozzák meg az antiszemita felkelésre és mészárlásra. – 3:1-15.
Ekkor Ahasvérus nem tudta, hogy Eszter királynő zsidó. Azonban egy idő után megtudta ezt és hatalmát arra használta, hogy megmentse őt és népét. Az események a következőképpen történtek: unokabátyja, Márdokeus sürgős figyelmeztetése után, Eszter életét kockáztatva hívatlanul megjelenik a király előtt; a királyt és Hámánt meghívja egy lakomára, ahol újra meghívja őket a következő napra is. Hámán lelkesedését a hajlíthatatlan Márdokeusnak már csak a látványa is zavarta, örvendezve büszkélkedik feleségének és barátainak, akiknek tanácsára egy ötven könyök magas akasztófát csináltat, hogy Márdokeust arra felakasszák. A dolgok akkor kezdtek az összeesküvő ellen fordulni, amikor másnap arról van kérdezve, hogy mit kell cselekedni azzal a férfiúval, akinek a király tisztességet kíván, feltételezve, hogy róla lehet szó, vázolja a fényűző ünnepélyes körmenetet a város utcáin, csakhogy megtudja, hogy Márdokeust kell megtisztelésben részesíteni, és ő van kinevezve a körmenet vezetésére; aztán megkezdődik Eszter második lakomája; saját maga valamint népe megőrzéséért könyörög, és a dühös király kérdésére a gonosz Hámánra mutat, mint a mészárlási terv szerzője; a király elrendeli, hogy az antiszemita Hámánt akasszák arra a fára, amelyet ő készíttetett Márdokeusnak. Hámán hivatala Márdokeusnak van adva; a király felhatalmazza Márdokeust
186
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
egy rendelet kiadására, amely lehetővé tette a zsidóknak, hogy védekezzenek a mészárlásra tervezett napon; a győztes zsidók azon a napon megöltek 75.810 ellenséget; beiktatták a Púrim ünnepét és ennek megtartását elrendelték a következő nemzedékeknek. A könyv azzal zárul, hogy röviden megemlíti Márdokeus előmenetelét a birodalomban. – 4:1-10:3.
KÉRDÉSEK: 1. Mi a jelentése a Biblia ezen könyvének adott két névnek? 2. (a) Mi az alapja az Eszter könyve kanonikussága ellen felhozott fő kifogásnak? (b) Ezen kifogás ellenére hogyan igazolja a könyv, hogy zsidó szereplői Isten akarata szerintiek? 3. Milyen bizonyítékok vannak az Eszter könyve kanonikusságára? 4. A legnagyobb valószínűség szerint, ki írta? 5. Milyen okfejtés állapítsa meg annak valószínűségét, hogy ezen a bibliai könyv Ahasvérusa, Xerxes volt? 6. Mikor uralkodott tehát Xerxes, és mikor történtek az Eszter könyvében feljegyzett események? 7. Xerxes uralkodása végének illetve III. Artaxerxes uralkodása kezdetének pontos megállapítása, miért fontos a Bibliai időszámításban? 8. Hogy lett Eszter királynő? 9. Miért és hogyan szőtt Hámán összeesküvést a zsidók megsemmisítésére? 10. Hogyan végződtek az események, a zsidók javára?
38. Lecke
JÓB
Vallásos „magas kritikusok” meg szeretnék fosztani Istent, az ellenfelének, Sátánnak adott egyik legerőteljesebb válaszától. Véleményük szerint, Jób, egy tehetséges mesemondó elméje által elővarázsolt, kitalált jellem. Egyesek elismerik, hogy élt egy Jób nevű ember, és bizonyos megpróbáltatásokat tapasztalt mérsékelt módon, azonban nem fogadják el azt, amit az isteni beszámoló mond. Jób könyve egy tényleges történelem. Jób nem csupán egy allegorikus (szimbolikus) személy volt. Jehova az Ő hű tanúi, Noé és Dániel mellett tesz róla említést, akiknek tényleges léte megkérdőjelezhetetlen. (Ezék. 14:14-20) A Jakab 5:11-ben Jób türelmes kitartása a szenvedésben, példaként van bemutatva az üldözött keresztényeknek. Csak egy valódi jellem élete győzheti meg a keresztényt arról, hogy Isten kegyelméből „meg lehet csinálni”! A könyv telve van drámai eseményekkel, amelyek Sátán azon kihívására következtek, hogy a próbában az emberek nem képesek megőrizni Jehova iránti feddhetetlenségüket és a fájdalmas megpróbáltatásban megátkoznák Istent és elfordulnának
JÓB
187
Tőle. Jób rendíthetetlen feddhetetlensége meghazudtolta az ellenfél hamis vádját és Jehova ügyét igaznak bizonyította. Azonban, a vallásos kritikusok megfosztanák Istent ezen élő választól, arra hivatkozva, hogy Jób egy kitalált jellem volt, nem pedig egy valós ember, aki a megpróbáltatásban megőrizte feddhetetlenségét. Ez vajon nem pontosan az, amit az Ördög szeretne?
Megfelelően, Jób nevének jelentése „gyűlölt; zaklatott; üldözött”. Jób Úz földjén élt, amely, a Jób könyve belső bizonyítékaiból úgy tűnik, hogy a Palesztinától keletre és délre terjedő úgynevezett Arábiai Sivatag északi része volt. Ezen terület a korai telepesről, Úzról kapta nevét, aki Ábrahám testvérének, Nákhornak volt a fia. Így Jób, Ábrahám egy unokaöccse volt. Úgy tűnik, hogy Jehova Jóbra vonatkozó szavai, hogy „nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő”, meghatározzák azt az időt, amelyben élt. (Jób 1:8) Ez egy olyan idő volt, amikor Jób kivételével a földön senki, még az izráeliták közül sem ált feddhetetlenül Jehova mellett és nem félte Őt. Úgy tűnik, hogy egy ilyen idő, a József halála és Mózes születése közötti (Kr.e. 1657-1593) hatvannégy éves időszak lenne. Abban az időben az izráeliták Egyiptomban voltak és nagymértékben beszennyezték magukat a vallással, vagyis a démonizmussal. A Jehova iránti odaadás tekintetében, közülük egy sem volt Jóbhoz hasonló: „nincs hozzá hasonló a földön”, az Isten ügyéért.
Sok erőteljes, közvetett bizonyíték támogatja azt a véleményt, miszerint Jób könyvét Mózes írta, és ez tökéletesen megegyezik azzal, ami el lett mondva Jób létezéséről és életéről. „Jób” verses elbeszélése és Mózes költői fogalmazásai (2 Móz. 15; 5 Móz. 32) közti párhuzam azt mutatja, hogy teljes mondatok azonosak és hogy „Jób” prózai részei nyelvezetükben és stílusában sokkal inkább hasonlítanak a Pentateukh-ra, mint a Biblia bármely más írására. „Jób” könyve héber nyelvű tömör szépségéből és ritmikus kifejezéseiből tisztán látszik, hogy ez a könyv eredetileg ezen a nyelven lett írva és nem egy arab nyelvből történt fordítás. Ki lett volna alkalmasabb arra,
188
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
hogy összegyűjtse és leírja az adatokat, mint Mózes? Kétségkívül, Mózes mindent megtudott Jób megpróbáltatásáról, amikor elmenekült Egyiptomból és negyven évet Midián országában élt, amely terület Uztól kissé délre volt. Látszólag Jób abban az időben élte csodálatos módon meghosszabbított életét, és ügy tűnik, hogy ő azután halt meg, miután Mózes visszatért Egyiptomba és az izráeliták elkezdték negyven éves pusztai vándorlásukat. Az Ígéret Földje felé történő utazás során, a közelbe elhaladva, Mózes ellenőrizhette és feljegyezhette Jób életkorát, ezáltal befejezve „Jób” könyvét az utolsó versekkel.
Ezek után a könyv tartalma igényli a figyelmünket! Jób feddhetetlenségének, családjának, vagyonának és áldozatainak rövid bemutatása után, Jehova fenséges mennyei udvarai vannak hit szemeink tekintete elé tárva. Egy napon, amikor Istennek fiai megjelentek Ő előtte, eljött a kihívó, lázadó Sátán is. Miután Isten felhívta figyelmét, a feddhetetlenségét-megőrző Jóbra, az Ördög rágalmazva válaszol: „Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, a mije van?”. Ő azzal vádaskodott, hogy a hűséges teremtmények csupán a kapott dolgokért szolgálnak, hogy Isten megvesztegeti, majd védelmezi őket, hogy Sátán ne vethesse őket szabadon tüzes megpróbáltatása alá. Jehova nyíltan válaszolt a kihívásra: „Ímé, mindazt, amije van, kezedbe adom”. Sátáni szerencsétlenségek következnek gyorsan egymásután: Jób számos szolgáját, ökreit, szamarait, juhait, tevéit, elhajtják vagy odavész; egy szélvihar ledöntötte a házat, amelyben az ő gyermekei ebédeltek, és megölte őket. Azonban Jób feddhetetlensége rendületlen marad. (1:1-22) A színhely második alkalommal költözik a „mennyei udvarokba”. Ezúttal Sátán Jób testét akarja sanyargatni. Jehova ismét elfogadja a kihívást, és Sátán nyomban erejét használva Jóbot egy fekélyes betegséggel sújtja, amely sokaknak kórmeghatározása szerint, elefantiazis (elefántkór), a legszörnyűbb fajta lepra. Milyen Ördögi ravaszság ez, hogy egy olyan betegséget válasszon, amely Isten látogatásának van tekintve! Aztán Jób három „barátja”, Elifáz, Bildád és Cófár jött látványos bánkódással, hogy látszat-vigaszt nyújtsanak. (2:1-13) Ezen prózai stílusú kétfejezetnyi bevezetés adja
JÓB
189
a környezetet a drámai és érvelő verses elbeszélésnek, amely következik a 3. fejezet 1. versétől, a 31. fejezet 40. verséig, és a 32. fejezet, 6. versétől a 42. fejezet, 6. verséig.
Jób panaszkodik élete miatt, ezt követően meghallgat három beszédet Elifáztól és hármat Bildádtól, kettőt pedig Cófártól, mind a nyolc vallásos szónoklat után Jób erőteljes cáfolatát fejezi ki és végül elhallgatatja fecsegő nyelveiket. Érveléseik arra irányult, hogy meggyőzzék Jóbot a nyilvánosság elől elrejtett egyéni bűnéről és álszent gonoszságáról, amelyek a szerencsétlenségeinek okai voltak. Őket kellett volna utánozza, és akkor nem szenvedne, mondák ők. Azonban a mennyei udvarok eseményeinek látomása, az olvasó számára már feltárta a bajok sátáni eredetét. Jób ezen „nyomorult [hármas] vigasztalója” érveinek általa való cáfolata, egy erőteljes tanúskodást képez, Jehovára, az ő Védelmezőjére és Megváltójára vonatkozóan, és kijelenti az Új Világban vetett hitét. (32:12; 14:13-15; 19:25-27, ASV, szélj.) Jób nemcsak elhallgattatta a vallásos gyötrőit, hanem nyomasztó vereséget mért az Ördögre, mivel ezt mondta: „Amíg lelkem ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom”. – 27:5.
A hamis barátok legyőzése után, Elihu, egy fiatal vette át a szót, aki végighallgatta az érveket és ellenérveket. Haragja Jób gyötrői ellen irányult, mivel „nem találják el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot”, az Ördög oldalára álltak és az Úr tanúja ellen szegültek. (32:3, Roth.) Jób kiigazításával folytatta, aki a Teremtő igazolása helyett, inkább a teremtmény igazolásával volt túlságosan elfoglalva. Elihu szükségesnek látta Jehova igazolását. Közvetlenül Elihu helyesbítő szavai után, a forgószélből maga a hatalmas Jehova Isten beszél fenségesen, és világossá teszi, hogy miért volt igazságos annak megengedésében, hogy Jób, Sátán az Ördög kezében, oly súlyosan üldözve és bántalmazva legyen. Ő az ember jelentéktelenségét hangsúlyozza, a figyelmet az emberi tudás, ellenőrzés vagy gondoskodás felett levő teremtés műveire irányítva; Ő felvilágosította az alázatra készséges Jóbot a két
190
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
szervezetről, az Isten valamint Sátán szervezetéről; Ő találóan feltárta Jóbnak, hogy az ember, több mint földi segítség nélkül, vagyis Isten segítsége nélkül képtelen küzdeni az Ördög Leviathán-szerű szervezete ellen. Jób most megértette Isten legfőbb jogosultságát arra, hogy a teremtményekkel az Ő tetszése szerint cselekedjen, továbbá elismerte saját érveléseinek hibáit, megbánja, és értelmének jelentős megnövekedését mutatja. A páratlan szépségű, magasztos verses elbeszélés, a bűnbánó Jóbot „porban és hamuban” ülve hagyja.
De mi gyors és teljes változás történik az utolsó tizenegy versben, amelyek visszatérnek az első két fejezet prózai formájára, és a könyv utószavát képezik! Jób három „barátjának” egy menekülési út van bemutatva. Szükségük van Jób közbenjárására, és az értük való áldozatbemutatásra. Jób bűnbánata elfogadható Jehova előtt, és Ő kétszer annyival áldja meg Jóbot, mint amennyije volt a vagyonától, gyermekeitől, egészségétől és majdnem életétől is megfosztó megpróbáltatások előtt. Jób testvérei és előbbi ismerősei köré gyülekeztek, vigasztalták őt és ajándékokat adtak neki. Tíz szép gyermeke született, míg a csodálatos módon meghosszabbított életének száznegyven évében megláthatta utódait egész a negyedik nemzedékig. Minden bizonnyal a feddhetetlenség megőrzése, végül jutalomhoz vezet!
KÉRDÉSEK: 1. Hogyan próbálják a „kiemelkedő kritikusok” megfosztani Jehovát a feddhetetlenségről szóló elbeszéléstől? 2. Az Isteni bizonyság miként hiúsítsa meg e kísérletet? 3. Mi van bemutatva Jób nevéről, hazájáról, és származásáról? 4. Mely időszakban történt Jób megpróbálása? 5. Ki írta „Jób” könyvét? Milyen bizonyítékok vannak egy ilyen válaszra? 6. Mily kihívást tett Sátán a mennyei udvarokban? Ennek eredményeként mi következett Jóbra? 7. Mi a lényege Jób három képmutató barátja vallásos szónoklatainak? És mi Jób válaszainak? 8. Mit mondhatunk Elihu és Jehova Isten nyilatkozatairól? 9. Hogyan befolyásolják ezek Jóbot? 10 Jóbnak milyen megváltozott állapota mutatja, hogy a feddhetetlenség megőrzése, végül megjutalmaztatik?
39. Lecke
ZSOLTÁROK
A Zsoltárok könyve olyan lírai, szent elbeszélő költemények gyűjteménye, amelyeket eredetileg
ZSOLTÁROK
191
húros és más hangszerek kíséretében énekeltek. A görög Septuaginta fordítás ezt a könyvet Psalmoí-nak nevezi, amelynek jelentése zenei kíséretű énekek. Az angol Biblia változatai a „Zsoltárok” megnevezést a Septuaginta fordításból vették át. A könyv néha „Pszalter”-nek van nevezve, azon húros hangszere utalva, amely eredetileg a zsoltárok éneklésének zenekíséretére volt használva. A héber Bibliában a „Zsoltárok” könyve, „Sepher Tehillim”-nek, vagy egyszerűen csak „Tehillim”-nek van nevezve, amelynek jelentése „dicséretek könyve”, vagy „dicséretek”. Mindkét cím, a „Zsoltárok” valamint a „Dicséretek” is megfelelő. A könyv lényege, a mindenütt jelenlevő téma nem más, mint Jehova dicsérete; azonban sok zsoltár igazi ima és sok más esdeklő hangnemű.
A „Zsoltárok” könyve már régi-időktől fogva öt tagozatra volt osztva, ezek mindegyike egy külön zsoltárgyűjteményt képezve. Ez a felosztás az elsőtől az ötödik könyvig a következő: 1-41. terjedő zsoltárok; 42-72. terjedő zsoltárok; 73-89. terjedő zsoltárok; 90-106. terjedő zsoltárok, és 107-150. terjedő zsoltárok. Egy másik pont is érdekes itt: a Héber Iratoknak három nagy alegysége van, vagyis a Törvény, a Próféták és az Írások. A Zsoltárok az első könyve az utóbb említett alegységnek, míg néha az első könyv nevét használják az egész alegység megnevezésére. Ezért, mikor Jézus azt mondta, hogy be kell teljesedjenek mindazon dolgok, amelyek rá vonatkoztak „a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokba”, Ő ezalatt a teljes Héber Iratokat értette – Luk. 24:27,44.
A Zsoltárok több író művét képezi. Egyes zsoltárok alcímei azonosítnak néhány írót, bár úgy tűnik, hogy ezen alcímek nem mindig teljesen pontosak. Például ezek tizenkét zsoltárt Aszáfnak tulajdonítanak, azonban mivel úgy tűnik, hogy e zsoltárok közül legalább néhány egy utólagos időre vonatkozik, lehetséges, hogy ezen alcímek magukba foglalják Aszáf fiait is. Egy-egy zsoltár van Hémán-nak és Étán-nak tulajdonítva; másik két alcím Salamont nevezi meg; hetvenkettő van Dávidnak tulajdonítva, míg egy hetvenharmadik alcím az ő nevét említi; egy Zsoltár, a 90.
192
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Mózesnek van tulajdonítva és nagyon valószínű, hogy a 91. Zsoltár is az ő alkotása. Tizenegy zsoltár van Kóré fiainak tulajdonítva. Van néhány további alcím, amely nem említ személyneveket, és harmincnégy Zsoltár nem rendelkezik alcímmel. Egy gyakori hiba a személyek számára, hogy a zsoltárokat kétségtelenül Dávid alkotta. Az előbbiek azonban azt mutatják, hogy bár ő többet alkotott, mint bármely másik író, azonban nem mindet ő írta. Sok zsoltár íróját nem lehet pontosan meghatározni.
Azt sem lehet bizonyosan megállapítani, hogy ki gyűjtötte a 150 zsoltárt egyetlen kötetbe. Sokan azt sugallják, hogy ezeket Ezsdrás gyűjtötte össze a második Templomban való használatra, ezáltal kiegészítve az első Templomban használt „Zsoltáros könyvet”. Dávid volt a „Zsoltáros könyv” megalapítója, és semmi kétely nincs afelől, hogy ő kezdte meg az összegyűjtésüket. Úgy tűnik Ezékiás is részt vett az összegyűjtésükben. (2. Krón. 29:30) A lényeg, ne feledjük, hogy a zsoltárokat több különböző író alkotta, több mint ezer éven át (Mózestől, a fogságból való visszatérés utánig), valamint hogy Dávid idejétől kezdve, ezekből különböző gyűjteményeket készítettek. Minden bizonnyal ezért van a „Zsoltárok” könyvében öt tagozat. Ezek mindegyike, az ilyen gyűjtemények egyikét alkossa. Hogy ezen öt tagozatnak különböző gyűjtői voltak, megmagyarázza, hogy a Zsoltárok mostani könyvében miért ismétlődik néhány zsoltár. (Hasonlítsátok össze a 14 és 53; 40:14-18 és 70; 108 és 57:6-12; 60:7-14 Zsoltárokat). Minden valószínűség szerint Ezsdrás készítette a végleges gyűjteményt, így a korábbi gyűjteményeket egyetlen kötetben egyesítette, és ezt a héber kánon egy részévé tette.
Azon kívül, hogy az alcímek sok esetben megjegyzik az író nevét, olyan dolgokat jelölnek, mint a zsoltár stílusa és típusa, vagy a zenei feldolgozást, hogy milyen kórus énekelte, vagy milyen hangszer kíséretében, a nyilvános imádatban való használatát, ajánlását, célját, vagy azon alkalmat, amelyért az összetétel keletkezett. Példákként figyeljük meg a 3, 18, 34, 51, 60, 88 és a 120 zsoltárok alcímeit.
ZSOLTÁROK
193
Az utolsónak idézett, a „Grádicsok Énekeként” osztályozott tizenöt zsoltár közül a legelső. Változóak a vélemények arról, hogy mire utal ezen osztályozás. Az ekképpen fordított héber szó egy olyan szótőből ered, amelynek jelentése: „felmegy” vagy „felfelé tartó”. Ez utalhat a felfelé irányuló lépcsőre, vagy a magasságra általában. Ezért egyesek szerint ez azt jelenti, hogy ezeket a zsoltárokat a legmagasabb hangon kell énekelni; mások szerint ez a zsoltár tárgyának kiválóságára utal, míg mások szerint ez azt jelenti, hogy azon kórus, amely ezeket az énekeket énekelte, egy magasan fekvő helyen helyezkedett el. Ha a lépcsőkre utal, lehet, hogy azon emberek énekelték, akik felmentek a Sion halmán levő Templom lépcsőin. Az egyik elterjedt vélemény az, hogy a „Grádicsok Énekeit” akkor énekelte a nép, amikor Jeruzsálem felé utazott, legyen ez a Babilonból való visszatéréskor, vagy amikor a Templomhoz utazott az évenkénti ünnepekre. A város felé történő utazást, általában emelkedésnek nevezték, mivel ez egy magaslaton feküdt. – Lásd Zsoltárok 122:4; Ezsd. 7:9.
Egyes zsoltároknak héber nyelven alfabetikus (betűrendi) felépítése van, amelyekben a sorok, versek, vagy szakaszok, a héber ábécé egymást követő betűivel kezdődnek. Más szavakkal, az első sor a héber ábécé első betűjével kezdődik, a második sor az ábécé második betűjével és így tovább, a huszonkét betűs héber ábécén keresztül. Ezen felépítés az úgynevezett „akrosztichon”, és valószínűleg az énekesek emlékezőtehetségének segítésére használták. Akrosztichonok a 9. és 10. zsoltárok (együtt; eredetileg egy zsoltárt alkottak), valamint a 25, 34, 37, 111, 112, 119, és 145. zsoltárok. A 119. Zsoltár azáltal különösen megkülönböztetett, hogy huszonkét nyolc verses szakaszra van felosztva, és minden vers egy szakaszban ugyanazon héber betűvel kezdődik, amely héber betű egyébként a szakasznak egy címeként jelenik meg. A huszonkét egymást követő szakasz a héber ábécé huszonkét betűje szerint van csoportosítva. Így az első szakasz a héber ábécé első betűjével kezdődik, amely az aleph (א), és e szakasz mindegyik verse ezzel a betűvel kezdődik; a második szakasz a második betűvel kezdődik, amely a beth (ב),
194
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
és ezen beth betűvel kezdődik a szakasz mind a nyolc verse; a zsoltár mind a huszonkét szakassza hasonlóképpen folytatódik tovább. A Jakab Király Változatban mindegyik szakasz a héber betű nevével kezdődik, és ugyanígy van az American Standard Változatban, és emellett még a héber betűnek írásjellegű formáját is bemutatja.
A „szela” egy olyan kifejezés, amellyel gyakran találkozik a zsoltárok olvasója. Ez hetvenegy alkalommal jelenik meg. Ez egy zenei kifejezés, amelynek jelentése: „szünet, felfüggesztés vagy visszatartás”, akár az énekes részéről, egy hangszeres közjáték miatt, vagy mind az énekes mind a zenekar részéről egy néma elmélkedés érdekében. A szünet mindkét esetben arra van használva, hogy egy nagyobb erőt adjon a kifejezett ténynek vagy érzésnek, hozzájárulva az utolsó kijelentés észbetartásához. A következő idézetek, részletesebb tájékoztatásokat nyújtanak a zsoltárok éneklésének idejéről, alkalmáról és helyéről, valamint az énekesek hangszeres kíséretéről is: 1. Krónika 15:19-21,28; 16:5,6,42; 2. Krónika 5:12,13; 7:6; 20:21,22; 29:25,28,30; Ezsdrás 3:10,11; Nehémiás 12:27,40-43; Zsoltárok 95:1,2; 98:4-6; 105:2; 150:3-5; Máté 26:30 és Jakab 5:13.
A Zsoltárok könyve tartalmazza a valaha írt legszebb és legmagasztosabb költészetet, lírai ódákat és énekeket. A zsoltárokat tökéletes költészetként ismerik el, amelyek alkalmasak az éneklésre és kifejezni a zsoltáros érzéseit nem pedig eseményeket, mint az elbeszélő és drámai költészet. Néhány zsoltár mégis ezen utóbbi típusú, történetet mond el, vagy drámai alkotórésze van. Ezek ütemes, de rím nélküli héber versekben voltak írva. A zsoltárokra sok párhuzam is jellemző, azaz párhuzamos vagy ellentmondásos gondolatok, vagy az érzések kifejezése, hasonló nyelvtani szerkezettel. Ez nagymértékben hozzájárul az ütem erejéhez és áramlásához.
Azonban senki se essen abba a tévedésbe, hogy a Zsoltárok könyve csupán gyönyörű énekek gyűjteménye, gazdag irodalmi értékkel és érzelmi kifejezéssel. Ezek nem csupán azért írattak, hogy kifejezzék egyes személyek érzelmeit,
PÉLDABESZÉDEK
195
vagy bemutassák azon helyzeteket, amelyben voltak egyes személyek az évszázadok folyamán. A zsoltárok egyetlen előárnyékolt személye, Jézus Krisztus. Ezekben sok Vele kapcsolatos prófécia van, és előrevetítik azon helyzeteket, amelyekkel szembekerülnek az ő követői, mint osztály. A helyhiány miatt nem soroljuk fel Jézus Krisztus előárnyékolásait, azonban jegyezzük meg legalább a következő Zsoltárokat: 2:6; 16:10; 22:1,2,8,9,17,19; 34:21; 35:11; 41:10; 69:5,9,10,22; 78:2; 110:1,2 valamint 118:22,23. Ne tévedjünk: a Zsoltárok telve vannak próféciákkal. Jézus és apostolai ezeket a Héber Iratok bármely más könyvénél gyakrabban idézték. Elsősorban prófétai jellegüknek köszönhetően, napjainkban is idézve vannak az Evangélium hirdetői által.
KÉRDÉSEK: 1. Mi a „Zsoltárok” könyve? Miért neveztetik így? 2. A régi időkben miként voltak felosztva a Zsoltárok? 3. Mit mondanak e zsoltárok alcímei, szerzőikre vonatkozólag? 4. Mit mondhatunk a zsoltárok egy kötetben történő gyűjtéséről? 5. (a) Amellett, hogy sokszor megnevezik a szerzőt, mi mást mondanak még az alcímek? (b) Szemléltesd! 6. Milyen különböző vélemények vannak a „Grádicsok Énekeivel” kapcsolatban? 7. Milyen sajátos szerkezete van néhány Zsoltárnak? 8. Mire utal a „Szela” kifejezés? 9. Milyen stílusban vannak írva a Zsoltárok? 10. Milyen közös téves értelmezést kell kiküszöbölni, és mi ennek a leghatékonyabb módja?
40. Lecke
PÉLDABESZÉDEK
Ezen könyv címe az eredeti héber kezdőszóból, a Misheléy szóból származik, amelynek jelentése: „példabeszédek”. Azonban a „példabeszédeknek” fordított héber szó sokkal tágabb értelemmel rendelkezik, mivel: jelentése „hasonlat” vagy „hasonlóság”, vagyis egy „összehasonlítás, példázat vagy találós kérdés”. A „példabeszédek” szó a latin proverbia kifejezésből származik, amelyben a pro jelentése „-ért”, míg a verbia jelentése „szavak”. Ezért szószerinti értelemben a „példabeszédek” kifejezés jelentése: „a szavakért”, amely alapjelentés egészen az eredeti értelmezéshez visz minket, hogy a szó közvetítésre volt megalkotva. Ez azon tömör mondásokra alkalmazható, amelyek egy pár szóban mondják el azt, ami szokásos módon sok szavat igényel. A példabeszéd szavakat takarít meg: kevés szavai sok szó helyettesítésére
196
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
vannak használva, vagyis „a szavakért”. A rövid példabeszédes kifejezés, olyannyira sokatmondó volt, hogy egy egész beszédet helyettesített. Egyes modern értelmezés szerint, a példabeszéd csupán egy kis részt mond el. A „példabeszéd” kifejezés szószerinti jelentése miatt, méltányolhatjuk tehát, hogy mennyire megfelelő ez a cím a Biblia azon könyvének, amelyre a tömörség és a rövid beszéd jellemző.
A Példabeszédek könyve a Zsoltárok könyvéhez hasonlóan, a korábbi gyűjteményekből készített gyűjtemény. Ez kitűnik azon tényből, hogy a könyv öt tagozatra van osztva, és valószínű, hogy ezen tagozatok mindegyike, egy bizonyos időben, egy külön gyűjtemény volt. A tagozatok, mindegyik megjelölve szerzőjét, a következők: (1) 1-9 fejezetek, amelyek kezdőverse egy címzés, megjelölve a szerzőt: „Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának példabeszédei”. (2) 10 - 24 fejezetek, ez a tagozat szintén egy címzéssel kezdődik: „Salamon bölcs mondásai”. (3) 25-29 fejezetek, amelyek címzése a következőképpen hangzik: „Még ezek is Salamon példabeszédei, melyeket összeszedegettek Ezékiásnak, a Júda királyának emberei”. (4) 30. fejezet, bevezetője, „Agurnak, a Jáké fiának beszédei”. (5) 31. fejezet, elején a címzés: „Lemuel király beszédei, prófécia, mellyel tanította vala őt az anyja”.
A fentiekből világosan kitűnik, hogy a könyv nagy részének Salamon a szerzője, az első huszonkilenc fejezet neki van tulajdonítva. Ez nem azt jelenti, hogy e részeknek ő a tényleges írója. Az 1 Királyok 4:32 a következőket mondja Salamonra vonatkozólag: „És ő szerze [MONDOTT, ASV] háromezer példabeszédet, és az ő énekeinek száma ezer és öt volt”. Azonban ha Salamon nem is írta le ezeket, akkor bizonyára körülötte mások igen. Máskülönben, ilyen sokat hogyan tartottak volna számon? Hogy a háromezer nem egy hozzávetőleges vagy kerekített szám, bizonyítja az énekek pontos száma, amely az ezren felül megjelöli az ötöt is. Továbbá, Salamon példabeszédeinek gyűjteménye Ezékiás irányítása alatt készült, több mint 250 évvel később, „lemásolva” a régebbi írott forrásokból. Minden bizonnyal, Salamon példabeszédeit az ő uralkodása alatt,
PÉLDABESZÉDEK
197
időről időre rögzítették, és e különböző példányokból gyűjtemények készültek. Ki készítette ezeket a gyűjteményeket és végül ki gyűjtötte össze őket, a „Példabeszédek” könyve megalkotására? Világosan ki van jelentve, hogy a harmadik tagozatot Ezékiás vezetése alatt gyűjtötték össze. Sokan úgy gondolják, hogy maga Salamon rendezte sorrendbe a második tagozatot; lehetséges ő rendszerezhette az első tagozatot is. A Prédikátor 12:9, ASV, azt igazolja, hogy ő valójában gyűjtött és „sorba rendezett sok példabeszédet”. A negyedik és ötödik tagozat alkotóit, Agurt és Lemuelt ismeretlenség fedi. Rájuk vonatkozólag egyetlen pontos adat sem létezik, csupán feltétevések. Nem lehet biztosan kijelenteni, hogy kicsoda készítette vagy fejezte be végül a „Példabeszédek” könyvét, úgy, ahogyan ez a Héber kánonban található.
Salamon Kr.e. 1037 és 997 között uralkodott. Mivel uralkodásának kezdetén fiatal volt, valószínű, hogy az általa mondott példabeszédek nagy része uralkodásának közepén, valamint a második felében hangzott el, azonban minden bizonnyal a bálványimádásba esése előtt. Kevéssel a húszéves építkezési programja után, Séba királynőasszonya látogatása idején, ő valószínűleg uralkodása csúcspontján volt. Mivel semmi biztos nem ismert Agurról és Lemuelről, ezért semmi megbízható nem mondható példabeszédeik alkotásának idejéről. A Példabeszédek könyve végső összegyűjtésének és rendszerezésének határozott ideje sem megállapítható. Ez azonban nem történhetett Ezékiás uralkodása előtt (Kr.e. 745-716), mivel ő volt a gyűjtők egyike.
A Példabeszédek konkrét tartalmáról egy összefoglaló elkészítése szinte lehetetlen. Hogyan lehetne ezt még rövidebben kifejezni? Már természetüknél fogva, a szavakkal való takarékoskodás alapkövét képezik. Törölj ki néhány szót, és velük együtt az értelem is eltűnik. A tartalomra nézve csupán általános megjegyzéseket lehet tenni. Az első tagozat (1-9) egy tanulságos költemény, amelyben a bölcsesség van dicsérve és egyes helyeken meg van személyesítve. (1:20-33; 3:13-20; 7:4; 8:1-9:12) Világosan ki van jelentve, hogy Jehova félelme a bölcsesség kezdete, hogy a bölcsességet csak azok találhatják meg, akik szorgalmasan keresik, valamint az, hogy akik megőrzik, azok életet nyernek. Buzdítások adatnak
198
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
a hitre, az engedelmességre és a tanulmányozásra vonatkozólag, és egy különösen erőteljes figyelmeztetés van közölve az álnok parázna asszonyra vonatkozólag. Ez a rész egy pillanatra visszavezet azon időbe, amikor az Ige vagy a Logosz együtt volt Jehovával, az Ő átfogó teremtő művét megelőzően. – 8:22-36.
A második tagozat, egyedülálló példabeszédek és különálló bölcs mondások gyűjteménye. Itt, nem egy adott téma van kibővítve, mint az első tagozatban. Általánosságban úgy ismertethető, mint az igazság és a gonoszság, valamint az isteni erények és az ezzel ellenkező bűnök közti ellentét. A harmadik tagozat ugyanezt a vonalat követi, azonban Salamon több bölcs mondásával és megfigyeléseivel. A negyedik tagozat (30:1-33, az Aguré) egy tanúbizonyság az ember jelentéktelenségéről, Isten Szavának tisztaságáról valamint egy bizonyos nemzedék gonoszságáról. Azután, egy párhuzamos nyelvi szerkezettel, Agur idéz négy dolgot, amelyek soha nem elégedettek, négy dolgot, amelyek túl csodálatosak ahhoz, hogy megérthetők legyenek, négy elviselhetetlen dolgot, négy apró, azonban rendkívül bölcs dolgot, valamint négy gyönyörű és pompás dolgot. A 31. fejezet, az ötödik tagozat, Lemuel beszédét tartalmazza, a szeplőtelenség és mértékletességre vonatkozólag, valamint az derék asszony leírását is.
Megjegyzendő a „Példabeszédek” könyvének stílusa. A könyv legnagyobb része vers formájában van írva. Az 1-9-ig terjedő fejezeteket lírai költemények alkotják; a könyv többi része, nagyrészt költői párhuzamokból áll, amelyekben vagy a nyelvtani felépítések és a gondolatok is párhuzamosak, vagy csak a nyelvtani felépítések között állnak fenn párhuzamok, míg a kifejtett gondolatok ellentétben állnak. A párhuzamosságok első típusának néhány példája megtalálható a Példabeszédek 2:1-5, míg a párhuzamok utóbbi típusa példájaként elolvasható a Példabeszédek 10:1-7. A héber versek hatékonyak, bár nem rímesek. Ereje és üteme, a párhuzamok által kifejezett gondolatok ritmusából származik. A Példabeszédek bölcsességeinek néhány gyöngyszeme, egy összefüggő gyöngysorként van összekötve; mások nem felsorolva, hanem gyöngycsomóként vannak összegyűjtve. A könyv végén található versben egy derék asszonyról, a huszonkét vers (10-31) mindegyike, a héber ábécé betűinek egymás utáni sorrendjében
PRÉDIKÁTOR
199
kezdődik. Az ilyenfajta költeményeket betűrendi költeményeknek vagy akrosztichonoknak nevezik. Ezen szerkezet részletesebb megmagyarázása érdekében, lásd a „Zsoltárok” könyvéről szóló leckét.
A Példabeszédek könyve meghatározza azon magatartási szabályokat, amelyek megtartsák Jehova imádóinak lábait az egyenes ösvényen. Gyakorlati oldaluk nyilvánvaló; tagadhatatlan azon értékük, hogy az elmét az igazság útján tartsák; hatalmas segítséget nyújt az egyéni szellem, vagy mentális hajlam felett való őrködésben. És e dolog hiteles, mivel ezek Istentől származnak. Ne felejtsük el, hogy Salamon, már uralkodása kezdetén isteni bölcsességért imádkozott Jehovához. Ő megkapta, kijelentette, és a Példabeszédek ezt rögzítik. Azonban a „Példabeszédek” nemcsak az egyének életét és mindennapi magatartásukat befolyásolják, hanem prófétai jelentőségű emlékezetes eseményeket is bejelentenek. Ezen prófétai jelentőség, a Héber Iratok többi könyveivel egyenértékűvé teszi őket.
KÉRDÉSEK: 1. Honnan származik a „Példabeszédek” cím? 2. Mi a „Példabeszédek” szószerinti jelentősége, és mit foglal magába? 3. Tulajdonképp mi a „Példabeszédekként” ismert könyv? 4. Hogyan van felosztva? 5. Ki alkotta a példabeszédek nagy részét? 6. Hogy lettek megőrizve és összegyűjtve? 7. Valószínűleg, mikor alkotta Salamon, példabeszédeinek nagy részét? 8. Mi mondható a jelenlegi könyv végső összegyűjtéséről? 9. Milyen megjegyzéseket lehet tenni: (a) az első tagozat tartalmára vonatkozólag? (b) a második tagozat tartalmára vonatkozólag? (c) a harmadik tagozat tartalmára vonatkozólag? (d) a negyedik tagozat tartalmára vonatkozólag? (e) az ötödik tagozat tartalmára vonatkozólag? 10. Milyen a „Példabeszédek” stílusa? 11. Mi képezi a „Példabeszédek” tulajdonképpeni értékét és miért?
41. Lecke
PRÉDIKÁTOR ÉS ÉNEKEK ÉNEKE
Ennek a könyvnek a „Prédikátor” megnevezése a görög Septuaginta fordításból származik. A héber Bibliában, a kezdő vers második szaváról, Qoheleth-nek (Ko-hel’eth-nek kell ejteni) van nevezve. Qoheleth az a héber szó, amelyet bölcs Salamon király, névként alkalmazott magára, és amelynek jelentése: „hírnök” vagy „prédikátor”. (Préd. 1:1,2; 12:10, Amer. Trans.) Habár a könyv nem jelöli meg Salamon nevét, mint írót,
200
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
néhány részlet mégis elég meggyőzőnek tűnik ahhoz, hogy leszögezze: Salamon volt az író. A „Prédikátor”, a Prédikátor 1:1,12-ben Dávid fia valamint Izráel jeruzsálemi királyaként van azonosítva. A bibliai történelemben, Salamon az egyetlen, aki teljesíti e feltételeket. Ugyanezen fejezet 13-16 versei, bemutatják a Prédikátor buzgalmát, valamint sikerét a bölcsesség keresésében. Ez ráillik Salamonra. A Prédikátor 12:11 arról tájékoztat, hogy a Prédikátor példabeszédeket alkotott. Nem bölcs Salamon király mondott háromezer példabeszédet? – 1. Kir. 4:32.
Nyilvánvaló, hogy a „Prédikátor” könyvének Prédikátora és Salamon, egy és ugyanazon személy. Ez igaz a Biblia „magas kritikusai” ellenvéleménye ellenére, akik úgy tűnik, örömüket lelik abban, hogy „magasabb kritikáikkal” felzavarják az igazság tiszta vizeit. A könyvben található néhány arám kifejezést, Salamon megtanulhatta idegen feleségeitől vagy ágyasaitól. Szíria, ahol az arám nyelvet beszélték, része volt Salamon birodalmának. Lehetséges, hogy Salamon ezen esszéi (értekezései), akárcsak példabeszédei, egy későbbi gyűjtő által lettek a Prédikátor jelenlegi formájába összegyűjtve; azonban ezen lehetőség egyáltalán nem befolyásolja azt, hogy Salamon volt az író. Ezen rövid esszéket, valószínűsíthetően, negyven éves uralma (1037-997 Kr.e.) vége felé írta, de mielőtt bálványimádásba esett és elvesztette Isten kegyét és a szent szellem ihletését. Egyes zsidók és más hagyományőrzők, próbálják mentegetni Salamon bukását és azzal érvelnek, hogy a bukásából helyreállt és azután írta meg a „Prédikátor” könyvét. Hagyományukra a legkisebb bizonyítékot sem tudják felmutatni; a Biblia beszámolója világosan mutatja, hogy Salamon isteni helytelenítésben halt meg. – 1. Kir. 11:1-43.
Azonban Salamon, amidőn a Prédikátor könyvét alkotta, Jehova kegyét és ihletését bírta. A könyv lényege: féljed az Istent, mindenek Bíráját és tartsd meg parancsolatait; Helyeslésén kívül minden hiábavalóság. Ez a téma részletesen van bemutatva a bevezetésben, és újra van említve a következtetésben: „Felette nagy hiábavalóság,
ÉNEKEK ÉNEKE
201
azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!”. „A dolgok summája, mindezeket halván, ez: az Istent féljed, és az Ő parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fődolga! Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az.” – 1:2; 12:10,15,16.
Az alábbiak, egy rövid, általános vázlata a Prédikátor könyve tartalmának. Az ember átmeneti állapota ellentétben áll a föld örökkévalóságával, valamint természeti ciklusainak folytonos ismétlődésével; a király megízleli és megtapasztalja az emberi dolgok és elfoglaltságok gyümölcseit, azonban csupán azért, hogy hiábavalóságokként visszautasítsa azokat, a következő szavakkal: „ez is hiábavalóság”. Ő látja minden dolognak és célnak a rendelt idejét; megérti, hogy az állat és ember egyaránt meghalnak, és mind visszatér a porba, amelyből teremtve lettek; úgy véli, hogy az elnyomás, irigységből, lustaságból, kapzsiságból, egyedüllétből és önfejűségből fakad. Ő figyelmeztet a fecsegő ostobaságára, a fogadalmak beteljesítésének kötelességére; Istennek semmi köze az igazságtalansághoz; valamint figyelmeztet, hogy a föld gyümölcsei mindenkié, nem csak azon keveseké, akik hiábavalóságnak gyűjtenek nagy vagyonokat. A hiábavalóság orvoslásának felülvizsgálatát, a bölcsességre vonatkozó észrevételek követik; mindenkivel ugyanazon dolgok történnek, míg a sírban nincsen öntudatosság; a bölcsesség és a bolondság éles ellentétbe vannak állítva; jó-cselekedetre vonatkozó szabályok vannak leszögezve. Az utolsó, tizenkettedik fejezet, megerősíti azon buzdítást, hogy emlékezzél meg a Teremtőről ifjúságod és életerőd napjaiban, aztán figyelmeztett az előrehaladott kor nehézségeire, amikor az öregség gyengíti azon erőt, hogy szolgálatában megemlékezzél Teremtődről, egy buzgó tevékenység által.
ÉNEKEK ÉNEKE
A magyar nyelvű cím, a könyv első versének a rövidítése: „Énekek éneke, mely Salamoné”. Az „énekek éneke” kifejezés egy felsőfokú kifejezés, mint például az „istenek Istene”, „urak Ura”, „királyok Királya”, „egek ege” (vagyis a legmagasabb ég), és „a szentek szentje”
202
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
(a legszentebb) kifejezések. Ez egy páratlan kiválóságú és szépségű énekre utal és nem pedig több énekből alkotott énekre, amiként a Biblia egy olyan könyv, amelyet hatvanhat kisebb könyv alkot. Ezen utóbbi helytelen értelmet, a régi népszerű „Énekek” cím adta, mivel az „énekek” kifejezés, „rövid énekeket” jelent, azaz az énekek egy sorát. Amint azt a kezdővers nyíltan kijelenti, Salamon volt a könyv írója. Ő nagy mennyiségű énekek írója volt, ezeröt zenemű neki van tulajdonítva. (1. Kir. 4:32) Azonban mind közül, ezen Énekek éneke volt a legjobb; ez volt Az Ének. Minden kétséget kizáróan azért, mert ez isteni ihletés alatt lett írva, és prófétai jelentősége van.
Két kiemelkedő jellem található ezen énekben: egy férfi, Salamon, és egy nő, Sulamit. Mindkét név jelentése „békés”. „Sulamit” csupán a „Salamon” héber női alakja. (1:5; 3:7,9,11; 6:13; 8:11,12) A könyvet a következőképpen lehet összefoglalni: a menyasszony, vőlegénye iránti szeretetét énekli meg; ő méltatlannak tartja magát, azt kívánja, hogy a nyájhoz legyen vezérelve, és a pásztor sátraiba van vezetve; a vőlegény leírja a menyasszonyt, és bájos ígéreteket tesz neki (1:1-17); be van mutatva kölcsönös szeretetük; a vőlegény eljön, és elhívja menyasszonyát (2:1-17); a menyasszony a vőlegény hiányáról, kereséséről, valamint megtalálásáról beszél, és leírja néhány gazdagságát (3:1-11); a vőlegény bemutatja menyasszonyát és kijelenti iránta érzet szeretetét (4:1-16); a vőlegény elhívja menyasszonyát; ő tétovázik, mikor válaszol, megtudja, hogy a vőlegény elment; mialatt kutat utána, zaklatva van a város egyik őre által; Jeruzsálem leányainak kérdésére, ő bemutatja vőlegényének egy részletes leírását (5:1-16); a menyasszony kísérői a vőlegény felől kérdezősködnek; a vőlegény bemutatja a menyasszony egy részletes leírását (6:1-7:9); a menyasszony megvallja, vőlegénye iránt érzett határtalan szeretetét; be van mutatva egy kisebb lánytestvér helyzete; bemutatást nyer Salamon szőlőjének, a pásztorok számára történő bérbeadása; az utolsó vers a menyasszony kérését tartalmazza, hogy a vőlegény jöjjön minél hamarabb – 7:10-8:14.
ÉNEKEK ÉNEKE
203
Az „Énekek Éneke” könyvének lényege a vőlegény és menyasszony kölcsönös szerelme. Kevés költemény keltett hasonló figyelmet, vagy talált több elemzőt. Ez egy dráma formájában bemutatott, allegorikus (képletes vagy jelképes) lírai idill (érzelmes, verses életkép). Drámai jellege, a drámai eseményekkel és cselekményekkel telt párbeszédeiből és elbeszéléseiből tűnik ki. Ezen ének gyönyörű témáját az igazi házastársi szeretet képezi. A terület, amelyre utal, az szent terület. Az eljárásmód kitűnően költői, a bibliai szimbolizmus (jelképesség) minden természetes és őszinte tiszta szépségével.
Ezen ének allegóriája megerősítést nyer az Írások mindegyike által, és főleg Jézus Krisztus, a Vőlegény által, bár ezt a könyvet nem idézik közvetlenül a Keresztény Görög Iratok. Mégis, a képletes előrejelzéseket igazolják a következő szövegek: Máté 9:15; 2. Korinthus 11:2; Jelenések 19:7-9; 21:2,9. E könyv kanonikusságát néhányan megkérdőjelezik, arra alapozva, hogy Isten neve nem szerepel benne. Isten nevének megemlítése nem képez egy szabályt a kanonikusság meghatározására. Jehova nevének hiánya nem feltétlenül zár ki egy könyvet, amiképpen nevének jelenléte, nem tesz egy könyvet kanonikussá. Ugyanezt az alaptalan kifogást emelték Eszter könyve megkérdőjelezésére.
Azonban, Jehova neve megjelenik az „Énekek Éneke” könyvében. A 8. fejezet, 6. verse a következőket mondja: „Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai” („Jah lángjai” Rotherham). A Rotherham fordítású Biblia lábjegyzete a következőket mondja: „tehát, az ember szívében fellobbanó szeretet lángjai, Jehovától erednek. Azonban a [zsidó] Szoferimek azon törekvése, hogy Jehovát ne jellemezzék az emberi szeretet forrásaként, és főleg hogy ne tegyék Őt párhuzamosságban a Hádesszel, arra késztette a szöveg nyugati szerkesztőit, hogy távolítsák el Isten nevét azon egyetlen helyről, ahol előfordul e szövegben”. Ezenkívül, a
204
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
prófétai tartalmának teljesedése, amilyen mértékben érthető, megerősíti a könyv hitelességét.
KÉRDÉSEK: 1. Mit mondhatunk el a „Prédikátor” megnevezés eredetéről, valamint jelentőségéről? 2. Ki írta a könyvet és mikor? 3. Mi képezi a könyv lényegét? 4. Foglaljátok össze tartalmát. 5. Milyen információink vannak az Énekek Éneke könyvének címéről? 6. Ki szerkesztette az éneket? 7. Foglaljátok össze röviden a könyv párbeszédeit! 8. Mi képezi a könyv lényegét? Milyen a stílusa? 9. Miként van megerősítve ennek allegóriája? 10. Milyen bizonyítékok igazolják a könyv kanonikusságát?
42. Lecke
ÉSAIÁS
Az általában „nagy prófétáknak” nevezett három közül, Ésaiás az első; helyesebben első időrendben és a Bibliai kánonban való elhelyezésben. Júda királyai, Uzziás, Jótám, Akház valamint Ezékiás uralkodása ideje alatt töltötte be prófétai szolgálatát. Úgy tűnik, hogy ő kevéssel Uzziás halála (Kr.e. 774) előtt kezdett el prófétálni, és sok évig folytatta, legalább Ezékiás uralkodásának tizennegyedik (Kr.e. 732) évéig. (Ésa. 1:1; 6:1; 36:1) Ez a feljegyzett szolgálatának idejét legkevesebb negyvenkét évre hosszabbítaná meg; és egy néhány évvel hosszabb szolgálati idő is nagyon valószínűnek tűnik. A hagyomány szerint Ésaiás a gonosz Manassé király idejéig élt, aki vérszomjasan szétfűrészeltette az idős prófétát, és ezen aljas tett késztette Pál apostolt a Zsidók 11:37 kifejezésére. Azonban ne feledjük, hogy ez csupán hagyomány. Ésaiásal kortárs próféták voltak, Hóseás, Mikeás és Odéd. (Hós. 1:1; Mik. 1:1; 2. Krón. 28:6-9) Ésaiásról személyesen kevés biztos dolog ismert. Ő, Ámós (nem Ámós próféta) fia volt, egy prófétanővel házasodott össze, akitől legalább két fia született, és a bibliai „Ésaiás” könyv mellett még irt néhány történelmi művet. (Ésa. 1:1; 7:3; 8:3,18; 30:8; 2. Krón. 26:22) Nevének jelentése: „Jah (Jehova) szabadítása”.
Ésaiás könyve három szakaszra osztható; az 1-35. terjedő fejezetek,
205
ÉSAIÁS
több nemzetre kiterjedő, mély értelmű próféciákat tartalmaznak, és amelyek úgy tűnik, hogy Júdának az Asszírok általi megszállása és Jeruzsálemnek általuk való ostroma előtt hangoztak el; a 36-39. terjedő fejezetek, főleg történelmi jellegűek, és Szanhérib inváziójáról számolnak be, ugyanakkor bemutatva Ezékiás betegségét, meggyógyulását, valamint tapintatlanságát abban, hogy megmutatta kincseit a babiloni király fiának; a 40-66. terjedő fejezetek, olyan próféciákat tartalmaznak, amelyek kicsinyben főleg a babiloni fogságban levő hűséges maradék helyreállításáról számolnak be, míg nagyobban történő beteljesedésben azon helyreállítást példázták, amely évszázadokkal később következett, a Nagyobb Círus alatt. Úgy tűnik, hogy e huszonhét fejezetből álló utolsó egység, Szanhérib veresége után lett írva, az asszíriai uralom fenyegetésének megszűnte után, és amikor a prófétai figyelem már osztatlanul a jövőbeni babiloni fenyegetésre volt fordítva. Ez valószínűleg azon tizenöt éves békeidőben lett írva, amellyel meg lett hosszabbítva Ezékiás király élete. Ésaiás próféciáiban kiemelkedőek a Krisztusra és Királyságára, valamint napjaink helyreállított felkent maradékára, továbbá társaikra, a „másjuhokra”, vagyis az „idegenekre” vonatkozó bőséges bizonyságok. Nagyon röviden vázolva lesz mindhárom szakasz tartalma.
Az első szakasz, 1-35-ig terjedő fejezetek: Jehova prófétája fenséges bátorsággal, meghívja az egész teremtést, hogy hajtsák füleiket beszédére, mert ismertetni fogja Istennek, megvallott népével való vitáját. A Nagy Teokrata már megelégelte az utálatos szertartásos böjtöket, ünnepeket és áldozatokat; azonban a vallásból megtérve, skarlát-szerű bűneik hófehérre tisztíttatnak, és az utolsó napokban minden nemzet népei Sionhoz és Jeruzsálemhez özönlenek, hogy a béke követésében Jehova törvényét tanulják. A próféta hirtelen Júda ellen fordul, és leleplezi bálványimádásait, büntetéseket jövendöl és az ismeret hiányát, mint a fogságba esésük okát mutatja be; Ésaiás egy látomást lát Jehova dicsőségéről a Templomban, ajkai megtisztíttatnak, és el van küldve, hogy prófétáljon. Szíria és Izráel szövetkezik Júda ellen, azonban be van jelentve az összeesküvők, Asszíria által történő bukása; Júda
206
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
figyelmeztetve van a nemzetek e szövetségéről, és Jehova félelmére van ösztönözve; miután bejelenti szűztől való emberi születését, a próféta felfedi a Messiás kormányzatának végtelen uralkodását, növekedését és békéjét. Asszíria Jehova büntetővesszőjeként lesz használva, azonban egy isteni rendelet által a meghatározott időben ő is elbukik, míg az izráeliták egy hűséges maradéka visszatér Jehova imádatához; Izráel meg van vigasztalva, Krisztus béketeremtő Királyságáról szóló ismerete által, valamint egy olyan hűséges maradék visszatérésének ígérete által, akikkel szemben Isten haragja vissza lesz vonva.
A figyelem ezután Babilonra fordul; meg van jövendölve a médek általi megsemmisítése; Babilon királyának személye által, előre be van mutatva a törekvő Lucifer bukása; ezután égető fájdalmi hírek követik egymást, Moáb, Damaszkusz, Etiópia és Egyiptom ellen, és újra Babilon, majd Seir, Arábia, Júdea és Tirus ellen. Az örökszövetség áthágása miatt, be van jelentve Isten ítélete az ország pusztaságára vonatkozólag, azonban egy maradék vissza fog térni, részt fog venni egy velős eledelekből álló isteni lakomán, és meg fog szabadíttatni a haláltól, dicsőítő és bizalmat árasztó éneket fog zengeni Jehovának. Ő meg fogja semmisíteni az emberiség „tengerét” uraló óriási világhatalmakat, és egy ostorozó áradat söpri el Efraim csúfolóit, és Jeruzsálem fejeit, akik ahelyett, hogy elfogadták volna a Sionban elhelyezett próbakövet - Krisztust, a Messiást - a pokollal és halállal kötött, egy feltételezett szövetségben hisznek. Jaj van jövendölve azok ellen, akik részegek lévén, emberi tanítások szerint gyakorolják az imádatot, valamint azok ellen, akik a szabadulás reményében, Egyiptom húskezében hisznek; újból hangoztatik azon ítélet, hogy Asszíria meg fogja ízlelni a megsemmisítés tüzét; megjövendöltetik egy igazságos Király, fejedelmeivel együtt történő uralma; ki van nyilvánítva Jehova felháborodása és bosszúja a népek ellen, azért, hogy megbosszulja a Sionnal szemben alkalmazott rossz bánásmódot; míg ezen szakasz utolsó fejezete csodálatos módon írja le Jehova helyreállított, látható szervezetének virágzó állapotát, valamint az Őhozzá folyamodó, helyreállított maradék áldott örömeit.
A második szakasz, 36-39-ig terjedő fejezetek: itt, Szanhérib, Júda elleni rohama van bemutatva, Ezékiás király uralkodásának tizennegyedik évében;
ÉSAIÁS
207
fel vannak jegyezve Rabsaké gúnyos istenkáromló beszédei; Ezékiás elküldi szolgáit, hogy megkérdezze Ésaiást; Jehovától Ésaiás által egy megnyugtató jövendölés jön a gőgös Asszíria ellen; Isten megsemmisíti a támadókat, majd ezek után Szanhéribet megöli két fia, mialatt démonisteneinek templomában imádkozik. Ezékiás halálos betegsége meg van gyógyítva, és tizenöt év adatik életének idejéhez; ő felelőtlen módon megmutatja kincseit Babilónia fejedelmének, Meródák Baladánnak, míg Ésaiás megjövendöli a babiloni fogság idejét, amikor majd ezt a kincset, Júda népével együtt Babilonba viszik.
A harmadik szakasz, 40-66-ig terjedő fejezetek: amint már el lett mondva, ezen szakasz ismételten a babiloni fogságról beszél, és különösen Babilon bukásáról, valamint egy hűséges maradék, Siononban vagy Jeruzsálemben való helyreállításáról. Azonban meggyőződésünk szerint e szakasz nem korlátozódik csak a sok évvel ezelőtti kicsinyben történt beteljesedésre; meggyőződésünk szerint e dicső próféciák minden ilyen szószerinti korlátokon túl, sokkal magasabbra kell emelkedjenek, és a Messiásnak, Királyságának, valamint uralkodásának győzelmei és áldásai előrejelzésében a magasztos magasságokba szárnyaljanak. Már az elején (40:1-31) meg van jövendölve az Ő szervezetének megvigasztalása valamint a Messiás eljövetelének előfutára, és erőteljes módon be van mutatva Jehova összehasonlíthatatlan bölcsessége és ereje. Ő kedvezni fog üldözött szolgájának és be fogja mutatni, hogy az összes ellenkezők semmik; választott Szolgája szabadulással, szabadsággal és világossággal fog rendelkezni; a fogságból meg lesz váltva egy nép, hogy Jehova tanújaként szolgáljon; körülbelül kétszáz évvel előre be van jelentve a felszabadító Círusnak, az elnyomó Babilon leverése általi felemelkedése, és ez azért, hogy amikor bekövetkezik Izráel szabadulása, majd tudják, hogy Jehova viselt arról gondot. Mivel Círus Babilon meghódítója, természetesen a bálványimádó Babilonnak megaláztatások, gyász és halál van megjövendölve; azonban Jehova Szolgája kivezeti Jehova maradékát a rabságból, és a
208
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
nemzetek közül összegyűjtöttek, egy meglepően nagy sokaságot fognak alkotni; majd a harag és a keserű tántorgás kelyhe mindörökre el lesz távolítva Jehova helyreállított szervezete ajkaitól, és ez a makacs üldözőknek lesz nyújtva, akik minden bizonnyal az utolsó cseppig kiisszák azt! Sion, éberen és megerősödve fel fog állni a porból, míg gyermekei, mint tiszta edények távoznak Babilonból, hogy kijelentsék a jó híreket.
Az 53. fejezet megjövendöli Krisztus földi szenvedéseit; a következő három fejezet azt mutatja be, hogy Isten „asszonya”, aki sok ideig magtalan volt, sokak boldog anyjává válik; a Dáviddal kötött királyi szövetség örököse, mint a népek Fejedelme és Parancsnoka van megígérve; ő összegyűjti nem csak a szövetség egy maradéka, hanem az idegeneket minden nemzetből.
A határtalan jólét és bőség lelkesítő tárgya az 57-59. fejezetekben megszűnik, hogy lehetővé tegye az állítólagos imádók bálványozásának leleplezését, és hogy figyelmeztessen a Megváltónak Sionba való jövetelére, ítélet végett. A tárgy megnagyobbodott erővel van újra felvéve és új csúcsokat ér el a 60. fejezetben, bemutatva, hogy a népek példanélküli módon, mint egy tenger, egy repülő galambfelhőhöz hasonlóan csatlakoznak a ragyogó Sionhoz és annak maradékához; Sion kapui folytonosan nyitva vannak, hogy fogadják azokat, akik jönnek, mert egy, ezerré válik és a legkevesebb, hatalmas néppé. Krisztus, a Messiás az egyedüli meghatalmazott mindezek teljesítésére, Jehova szelleme felkenésének és az újraépítési munkálatok eredményeként, Siont egy új névvel nevezik; ugyancsak Ő az, Aki taposni fogja Jehova haragjának sajtóját, ezáltal kiöntve Sátán világára az isteni bosszút; itt ki van jelentve Jehova változatlan célja arra vonatkozólag, hogy megsemmisítse a régi földet és régi eget, és helyettük új egeket és új földet hozzon létre, míg ezen végtelen Új Világban, minden teremtmény, beleértve a földieket is, szabályszerűen fogja imádni a Mindenható Teremtőt.
Természetesen, a Biblia „magas kritikusai”, akik örömüket lelik a tulajdonképpen nem is létező szúnyogok megszűrésében, kétségeiket fejezik ki e könyvre vonatkozólag, azonban ezekre hiábavalóság lenne kitérni. A legfőbb vád az lenne, hogy a harmadik szakaszt,
JEREMIÁS
209
40-66. terjedő fejezeteket, valójában nem Ésaiás írta. Ál-bizonyítékaik olyannyira gyengék, hogy nem szükséges helyet szenteljünk azon világos és elsöprő bizonyítékok bemutatására, hogy Ésaiás volt az író. (lásd Csel. 8:30-35 és Ésa. 53:7,8) Másokat a könyv irodalmi stílusa ragad meg, amely valóban páratlan szépségű, és ezek nem értékelik teljesen a nagyobb fontosságot, ennek ihletett tartalmát. A könyv hitelessége nem vonható sikeresen kétségbe. Számos próféciája teljesedett be kicsinyben a zsidó nemzeten, sokat beteljesített Jézus Krisztus vagy Rajta teljesedett, amikor a földön volt, és közülük sok teljes és nagyobb beteljesedése már megtörtént, vagy most van folyamatban. Mózes kivételével, egyetlen héber prófétát se idéznek olyan gyakran a Keresztény Görög Iratok, mint Ésaiást.
KÉRDÉSEK: 1. Mikor szolgált Ésaiás prófétaként? 2. Mit lehet tudni személyiségéről? 3. Hogyan lehet felosztani a könyvet? 4. Milyen időszakhoz tartozik mindegyik szakasz? 5. Mit tartalmaz az első szakasz? 6. Milyen prófétai és történelmi beszámolók vannak bemutatva a második szakaszban? 7. Milyen szempontból kell nézni Ésaiás próféciáját, különösen a harmadik szakaszt? 8. Foglaljátok össze a harmadik szakasz tartalmát, szeme lőtt tartva ezen megfontolást! 9. A szúnyog-szűrő „magas kritikusok” hogyan becsmérlik újra Isten Szavát? 10. Mit lehet mondani Ésaiás könyvének hitelességéről?
43. Lecke
JEREMIÁS
„Ah, ah Jehova Istenem! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én!” Ezek voltak a fiatal, Anatótbeli Jeremiás szavai, amikor Kr.e. 647-ben, Jehova azt mondta neki, hogy még születése előtt, a nemzetek prófétájává rendelte. Azonban szavai, nem a Jehova Isten iránti buzgalom hiánya általi restség mentségei voltak. Miután Jehova, isteni segítséget ígért neki, megérintette ajkait és szájába tette szavait, ő teljes bizalommal indult el. A Jeruzsálem bukása előtti negyven év folyamán, Jeremiás éles
210
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
bejelentései és figyelmeztető kiáltásai harsogtak Júda és Jeruzsálem utcáin. Nyíltan Jeruzsálem hetvenéves pusztaságára figyelmeztettek; nyíltan megvilágították a Jehova kegyéhez visszavezető utat. Azonban a figyelmeztető szavak nem leltek meghallgatásra, és a lázadó izráeliták Kr.e. 607-ben meglátták Jeruzsálem pusztulását és fogságba lettek hurcolva, Babilonba. Jeremiás próféciái beigazolódtak, ezáltal Istentől ihletett jövendöléseknek bizonyultak. Könyvében, olyan történelmi adatokat csatolt, amelyek elvezetnek Jeruzsálem pusztaságának huszonhatodik évéig (Joákin király fogságának harminchetedik évéig), így az általa írt és a nevét viselő könyv, számításba vett időszakát körülbelül hatvanhat évre bővíti ki. (Jer. 1:1-10, Am. Stan. Ver.; 52:31-34) Nevének jelentése: „Jah (Jehova) a magasságos”.
Jeremiás közvetlenül a vallásos türelmetlenség, vakbuzgóság és üldözés ellen irányult. Népszerűtlensége, a vallásos Jeruzsálem minden társadalmi rétegében egyre nőtt, a királytól, politikai vezérektől és papoktól megkezdve, egész az átlagemberig. Ők harcoltak a hűséges próféta ellen, azonban nem tudták legyőzni, mivel Jehova az Ő szolgájával volt, hogy megszabadítsa őt. – 1:17-19.
Jeremiás könyvének tartalma nem időrendbe, hanem inkább a témák ügye szerint van rendezve. Két gonosz dolog van kiemelve: a nép elhagyta Jehovát, az élővizek forrását, és saját kutakat ástak maguknak, lyukas, törött kutakat. Az egykor nemes szőlőtőként plántált nemzet, most elfajult. Látszat-kegyességük ruháit ártatlan vér mocskolja. Júda látta Izráel paráználkodásait, és ennek eredményét, az Asszíria általi fogságát, ő mégis nővére önfejű magatartását követi, és hasonló fogságba esik, de Babilon által. A képmutató Júda azt állítja, hogy Isten törvényét követi, de a papok és próféták csak holmi hamisítók, csalók, ragadozók és ítélet-megrontók, és a nép így szereti. Sőt az ajkaikkal tett Isten iránti szolgálatuk miatt, arcátlanul dicsekszenek: „Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az utálatosságokat cselekedhessétek!” Szégyentelenül
JEREMIÁS
211
folytatják bűneiket, és békejövendölésekkel bátorítják egymást. Szerencsétlen álmodozók! Nem béke, hanem pusztulás! Jehova többé nem kegyelmez a jeruzsálemi megfertőztetett Templomnak, ahogyan Éli pap napjaiban nem kegyelmezett a Silói sátornak sem. Csak utjaik megváltoztatása tudná eltávolítani a csapást; azonban a vallásosok részéről ez nem várható el! – 2:1-9:26.
Figyelmeztetve vannak a pogányok azon útjára, hogy fából és fémből bálványokat építenek, az ilyen élettelen „istenek” tehetetlenségére; azonban Júda gonosz útjai megváltoztathatatlanok, akárcsak a leopárd vörösesbarna foltjai! Az éjség és a fegyver általi öldöklés megjövendölését megtagadó hamis próféták is ezen bosszúállások alá esnek majd; minden bizonnyal a nemzet is szét lesz szórva. A pusztítás eljövetele bizonyosságának kihangsúlyozására, Jeremiás azt az utasítást kapja, hogy ne házasodjon meg; azonban ő megjövendöli a fogság utáni helyreállítást is; az Isten által vezérelt „halászok” és „vadászok” össze fogják gyűjteni a nép maradékát, míg a sok nép közül való jóakaratú emberek csatlakoznak majd ezen helyreállított maradékhoz. Ezeket a szombatnapra vonatkozó intelmek követik. – 10:1-17:27.
A fazekas és az agyaga jelképének használata által, Isten megmutatja a népek feletti korlátlan hatalmát; miután kijelentette Isten fület-megcsendítő ítéleteit a Hinom völgye bálványimádói ellen, Jeremiás összetöri az cserépedényt, hogy szemléltesse Júda összetörését Jehova által. (18:1-19:15) Passúr, a Templom fejedelme megcsapdosta és tömlöcbe vetette Jeremiást. A kiszabadulása után, Jeremiás rettenthetetlenül és bátran megismétli a próféciát Jeruzsálem végzetéről, és Passúr szemébe mondja, hogy ő, családja és barátai Babilonban fognak meghalni. Égető buzgalma arra készteti Jeremiást, hogy továbbra is prédikáljon. Sedékiás király idejében, egy nehéz ostrom után a város elesik; de mindezek előtt Sallum (Jóákház) király meghal a fogságban; Joákim egy szamárhoz hasonlóan lesz eltemetve, míg Joákint, anyjával együtt Babilonba hurcolják, ahol meg fog halni – 20:1-22:30.
Közvetlenül Jeremiásnak az álmodozó hamispróféták ellen tett erőteljes kijelentéseit, egy másik káprázatos ígéret követi a helyreállításról; a jó és rossz fügék jelképe által,
212
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Jeremiásnak be van mutatva a Babiloni fogságra hurcoltak két osztálya közötti különbség: egy osztály, amely a hűséges maradékot alkotja, és amely visszatér hazájába, valamint egy másik, amely osztály nem fog megjavulni. – 23:1-24:10.
A huszonötödik fejezet Jeruzsálem pusztaságának idejét hetven évre határozza meg, ugyanakkor határidőhöz köti Babilon világuralmát, amelynek lejárta után Babilon el fog esni. Isten haragja borának pohara, Nabukodonozor, az Ő végrehajtója által, sok más nemzetnek lesz odanyújtva, akik ennek kiivására lesznek kényszerítve; a megölettek a földet fogják fedni, az egyik végétől a másik végéig. Joákim uralkodásának első évében, Jeremiás bátor prófétálása olyannyira sértette a vallásvezéreket, hogy ezek fellázították a csőcseléket, és meg akarták ölni a prófétát. Tárgyalást tartottak; a papok és próféták lázítással vádolták, és halálbüntetést követeltek; Isten prófétájaként, Jeremiás maga mondta el védőbeszédét, és figyelmeztette őket, hogy ártatlan vére kiontása által ne súlyosbítsák a nép bűneit; döntéshozatalukban a vének visszaemlékeztek arra, hogy Ezékiás uralkodása alatt Mikeás megjövendölte Sion pusztaságát, de nem volt üldözve emiatt, és hogy Uriás is hasonlóképpen prófétált a város ellen, majd félelmében Egyiptomba menekült, azonban Joákim visszahozatta és megölette. Jeremiásra nézve, ők a következőképpen döntöttek: „Nem méltó ez az ember a halálra” – 26:1-24.
A kötelek és járom jelképe által, Jeremiás megjövendöli Júda valamint a közeli királyságok alávetését Nabukodonozornak; Hanániás, a hamispróféta, eltöri a fa jármot, amely egy vas járommal van helyettesítve, míg Hanániás, Jeremiás jövendölése szerint ugyanazon évben meghal. (27:1-28:17) Jeremiás egy levelet küld az első fogságban levőknek, akik már Babilonban voltak, és azt mondja nekik, hogy türelemmel várjanak hetven évet Jeruzsálem bukása után, és ne várjanak hamarabb szabadulást Babilonból; azonban a babiloni hamispróféták ellenállottak jövendölésének, és egy közeli szabadulást jövendöltek, ami arra késztette Jeremiást, hogy egy második levelet írjon, ezúttal bejelentve a hamispróféták elleni ítéletet. (29:1-32; a 16-20. terjedő versek,
JEREMIÁS
213
későbbi betoldások vagy szerkesztési kiegészítések és így vannak megjelölve a Moffatt és Smith fordításokban) A következő két fejezet, Jákób balsorsáról és helyreállításáról beszél és megjövendöli azon időt, mikor a törvényszövetség egy újszövetséggel lesz helyettesítve.
Sedékiás uralkodásának tízedik évében, Jeremiást tanúskodási tevékenysége miatt bebörtönzik; Izráelnek az országban való végső helyreállításának biztos bizonyítékaként, ezen időben vásárol magának egy földterületet; maga az Isten, újra megerősíti az elkövetkezendő fogságot és a helyreállítását, és a nép javára örökkévaló szövetséget ígér. Jeremiás beszél Sedékiásnak a város bukásáról; mikor a babiloni fenyegetése megnő, Sedékiás, a fejedelmek és a nép szövetséget kötnek, hogy szabadságot hirdessenek minden zsidó szolgának; azonban, az ostromlók alig tesznek egy ideiglenes visszavonulást, a zsidók máris áthágják a szövetséget, és a korábbi szolgákat újra alattvalóikká teszik; ők megdorgáltatnak, és értesítve vannak, hogy Nabukodonozor vissza fog térni és kifossza a várost. Jeruzsálem ostromának ideje alatt, a rékábiták, földi atyjuk, Jonadáb parancsolata iránti engedelmessége, éles ellentétbe van helyezve a zsidóknak Istenükkel, Jehovával szembeni engedetlenségével. Az elbeszélés most visszatér oda, amikor Jeremiás, írnoka, Báruk által, egy prófétai tekercset, vagy könyvet ír, amelyet Joákim király eléget, azonban megírnak egy másik tekercset, amely tartalmazza ugyanazon jövendöléseket, valamint más, újakat is – 32:1-36:32.
A babiloniaknak Jeruzsálemből való rövid-idejű kivonulása idején, Jeremiást elfogják, amint elhagyja a várost, és a káldeaiak táborába való szökéssel vádolják. Vallásos üldözői megverték és börtönbe vetették; majd, azon váddal, hogy megerőtlenítette a város harci erkölcsét, egy sáros verembe dobták; ebből a mocsokból az etiópiai szerecsen, Ebed-Melek mentette ki; Sedékiás tanácskozik Jeremiással, a börtön udvarán és újból azt halja, hogy az egyetlen esélye, ha megadja magát a káldeaiak előtt. Nem hajlandó megadni magát, míg uralkodásának tizenegyedik évében a város elesik, és mielőtt saját szemeit megvakították, fiait szeme láttára ölték meg; az ország legszegényebbjei kivételével,
214
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
mindenkit fogságba vittek Babilonba; Jeremiást szabadon engedik, és Gedáliást teszik kormányzóvá Mispában, azonban két hónap multán meggyilkolják. Jeremiás figyelmeztetése ellenére, az országban maradt nép, Egyiptomba, Táfnesbe menekül, magukkal hurcolva Jeremiást is; itt a próféta továbbra is leleplezi a judabeliek bálványimádását, és figyelmeztet, hogy a káldeai hadsereg el fog jönni, és megsemmisítést hoz még Egyiptom királyára, Faraó Ofrára is. – 37:1-44:30.
Egy rövid prófécia után, amely biztosítja Jeremiás írnokát, Bárukot, az ő megőrzéséről, egy sor prófécia következik: Egyiptom, Filisztea, Moáb, Ammon, Edom, Damaszkusz, Kédár, Házót, valamint Elám ellen; csúcspontként, maga a hatalmas Babilon is teljes megsemmisítéséről van értesítve, aki az összes fenti királyságok leigázására lett felhasználva. A Babilon elleni ítélet próféciája, az izráeliták visszatérésének néhány jövendölésével van tűzdelve. (45:1-51:64) „Jeremiás” könyvének utolsó fejezete, kibővítve ismétli meg a 39. fejezetben említett Jeruzsálem bukásának történelmét és elbeszéli a Templom kifosztását. A könyv annak megemlítésével fejeződik be, hogy Nabukodonozor több zsidó menekültet fogságba ejt, valamint hogy Evil-Merodák, Jeruzsálem bukása után huszonhat évvel Babilon trónjára lép, és kedvesen bánik Joákinnal. Ezen utolsó fejezet nagyon hasonlít, a Királyok Második könyvének utolsó fejezetéhez, amely könyvet nyilvánvalóan Jeremiás állított össze.
Jeremiás könyvének hitelessége vitathatatlan. Jeremiás szemtanúja volt sok általa feljegyzett prófécia kicsinyben való beteljesedésének, beleértve Jeruzsálem bukását Babilon előtt. Ő megjövendölte Jehova imádatának, egy hetvenéves pusztaság időszak utáni helyreállítását Jeruzsálemben. Hetven év eltelte után, ugyanazon hónapban, amelyben az ország teljesen pusztává vált, zsidó foglyok tértek vissza, elkezdve a helyreállítást a Sionban megtartott örömteli sátoros ünneppel! A könyv néhány próféciája akkor teljesült, amidőn Jézus a földön volt; a nagyobb beteljesedések ezekben az „utolsó napokban” már megtörténtek, vagy
JEREMIÁS
215
küszöbön állnak. A könyv gyakran van idézve a Keresztény Görög Iratokban.
KÉRDÉSEK: 1. Hogyan válaszolt Jeremiás elrendeltetésére? 2. Kinek ereje által prófétált ő? Milyen hatással? 3. Milyen időszakot foglal magába a könyv? 4. Foglaljátok össze a következő fejezetek tartalmát: (a) 2-9; (b) 10-17; (c) 18-22; (d) 23,24; (e) 25,26; (f) 27-31; (g) 32-36; (h) 37-44; (i) 45-51; (j) 52. 5. Mi határozza meg a könyv hitelességét?
44. Lecke
JEREMIÁS SIRALMAI
Ezen könyv nem nevezi meg íróját. Az íróra vonatkozó legkorábbi külső közvetlen bizonyítékot, a fennmaradt legrégibb fordítás, a Septuaginta bevezető versében jelenik meg, amely mellékelt vers így szól: „És történt miután Izráel rabságra vitetett és Jeruzsálem puszta maradt, Jeremiás sírt, és Jeruzsálem felett ilyen sírással panaszkodott, és ezt mondta...”. A legrégebbi hagyományokat tartalmazó zsidó Talmud, a következőket mondja: „Jeremiás megírta könyvét, a Királyok Könyvét és a Siralmait”. A 2. Krónika 35:25-ből, ahol említés történik a Jósiás halála miatti siralmáról, igaznak tűnik, hogy Jeremiás írt siralmakat, amit azonban nem kell összetéveszteni a jelenleg tanulmányozott Siralmak kanonikus könyvel. Vajon ki lett volna alkalmasabb Jeremiásnál arra, hogy megírja ezen könyvet, amely megsiratja Jeruzsálem ostromát és bukását, valamint az ezután következő száműzetést? A könyvet minden bizonnyal a megsiratott nyomorúságoknak egy szemtanúja írta. A Siralmak könyvének szavai és kifejezései Jeremiás igazolják íróként, mivel feltűnően hasonlítanak a Jeremiás nevét viselő prófétai könyv nyelvezetére és stílusárra. Mindezen okok miatt, a Biblia modern változatai, helyes módon adják ezen könyvnek a „Jeremiás Siralmai” címet.
Néhányan azt állították, hogy Jósiás halála miatt írta Jeremiás ezt a könyvet. Azonban a tartalma olyan tökéletesen és élénken írja le Jeruzsálem ostromának és bukásának borzalmait, nyomorúságait és fájdalmait,
216
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
hogy tisztán bizonyítja, hogy az ő siralmai ezen nemzeti tragédia és szerencsétlenség alkalmával és nem más alkalmakkor hangzottak el. Megnyilvánuló erős érzelmeiből és a leírt események élethűségéből, egyértelműnek látszik, hogy a próféta nem sokkal a város bukása után írta siralmait, amikor a szörnyű események még nagyon frissek és legelsők voltak emlékezetében.
A könyv öt fejezetre van osztva, amely öt vers, öt siratóének, és mindegyik önmagában is teljes. Az 1.,2. illetve 4. fejezetek egyenként 22 verset tartalmaznak, amely versek mindegyike, a héber ábécé egy más-más betűjével kezdődik. Így a 22 vers, ábécé sorrendben használja a héber ábécé 22 betűjét. Ezért, amint már a „Zsoltárok” könyvéről szóló leckében tanultuk, ezek a versek alfabetikus versek, vagy akrosztichonok. A 3. fejezet is követi ezt a szerkezetet, azonban itt három egymás utáni vers kezdődik ugyanazon héber betűvel, és így van 66 vers betűrendbe helyezve (hasonlóan a 119. Zsoltárhoz, kivéve, hogy a zsoltárban három helyett, nyolc egymást követő verse kezdődik ugyanazon betűvel). Bár az 5. fejezet 22 verset tartalmaz, szerkezetében nem követ betűrendet. Az érzelmek és bánat áradata erőteljesen és mélységesen halad végig ezeken a nagyszerű verseken. Miután az izráeliták visszatértek a fogságból, ezt a könyvet évente felolvasták, az ötödik hónap (Ab) kilencedik napján, míg sokkal későbbi időkben, a zsidó zarándokok ennek néhány szavát mondták el a Siratófalnál, a jelenlegi Jeruzsálembe.
Jeremiás könyvének utolsó fejezete bemutatja azon történelmi eseményeket, amelynek romjaiból hangzik a „Siralmak” könyvének öt siratóéneke. Ez biztosítja a „Siralmak” könyvének történelmi környezetét. A siratás nyitó kiáltása megsiratja a pusztítást: „Jaj! De árván ül a nagy népű város!” (Jeremiás siralmai 1:1) A könnyes sírások folytatják a szomorú ellentétet, és amint a csapásoknak özönei elárasztják az egykor örömtől túlcsorduló Siont, a versek egyre jobban megerősödnek Jeruzsálemnek Kr.e. 607-ben történő ostromának és bukásának leírásában. Júda rabságra ment, a pogányok között lakik, szüntelenül üldözik,
JEREMIÁS
217
míg Sion pusztán gyászol. Szerencsétlensége okának számos bűne bizonyult; könnyes szemmel van felismerve, Jehova abban való igazságossága, hogy megengedte a lázadó város bukását. Azonban, a siralmak az egykori barátok ellen szólnak, akik a szerencsétlenség ideje alatt ellenségekké váltak, és örültek bukásának. Ha lehetséges lenne, hogy gonoszságuk Jehova elé jusson, és saját fejükre hasonló megtorlás essen! – 1:2-22.
Még szembetűnőbb a második versben, vagy második fejezetben azon megsemmisítés, amely által Sion pusztává tétetett. Ez magától Jehovától jött; a lázadó Izráel elnyelésére kiöntött dühe olyan volt, mint a tűz. Ő megutálta szentélyét, ahol az igaz imádatott felváltották pogány szertartásokkal és vallásos formaságokkal; lerombolta a falat és a rácsos kapukat, amelyek egykor megállították az ellenség faltörő kosát; a próféták már nem kaptak egyetlen látomást sem Jehovától, ehelyett balga képzelődéseket és hiúságokat idéztek fel; ők nem becsmérelték a várost vétkeiért, és elmulasztották a fogság megelőzését; ennek eredményeként az ellenségei elnyelték, aztán összecsapták kezüket, süvöltenek és fejüket csóválják elpusztításakor. Az ostrom ideje alatt, az éhínség pusztított a város utcáin; az éhező gyermekek élelmet kerestek éhező anyáiknál, és a jóllakás helyet őket ették meg azok, akik szülték őket. Aztán az éhség és dögvész nyomán már az utcákon heverő megszámlálhatatlanokhoz a hódító kardja hozzáteszi a véres áldozatainak számát. A néma holtestetek mindenhol azt a komor vádat hangoztatják, hogy a város lakói közül csak az éhínség, a dögvész és a kard ettek jóllakásig.
Az egyes szám első személyben írt harmadik fejezet, bemutatja Jeremiást, aki megvallja saját bánatát és imádkozik Jeruzsálem gyermekeiért. Ő megsiratja a csapásait, mégis dicsőíti Jehova irgalmasságát és kegyelmességét. Mert ezek az isteni tulajdonságok teszik elviselhetővé a bánatot, amely hamar elmúlik azok életéből, akik türelmesen remélik és várják Jehova szabadítását. A csapások mindezen áradata között az igazság nem volt áthágva,
218
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
míg a próféta állhatatosan kérdi: „Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért bűnhődik.” A megoldás a következő: „Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az ÚRHOZ”. Kifejezésre jut egy szabadulási ima, amely úgy tűnik, arra az időre emlékeztet vissza, amikor a Jeremiás elleni üldözések legnagyobbak voltak, amikor a verembe volt vetve. A verem mélyéről az ő imája felemelkedik Jehovához a mennybe, és eljön a szabadulás. Jeremiás könyörög, hogy tetteik szerint legyen megfizetve üldözőinek, ennek terjedelmes értelme kétségkívül, a most pusztán heverő Sion üldözőinek megsemmisítését jelenti.
A negyedik fejezet megismétli néhány leírását és gondolatát az első és második fejezeteknek, azonban erőteljesen van hangsúlyozva Sion egykori dicsősége és a jelenlegi szánalmas állapota közötti ellentét. Az egykor aranytól fénylő Szentély semmivé homályosodott, míg a hatalmas épületek kövei az utcával egyenlővé tétettek. A jelen éhínség állapota szemben van helyezve a múlt virágzásának bőségével. Újból megemlíttetnek a város bűnös tettei; hivatkozás történik az Egyiptomhoz intézett haszontalan segélykérésére, míg az utolsó két vers Edom ellen szól, Sion bukása alkalmával megnyilvánuló öröme miatt; emlékezteti Edomot, hogy gúnyos ajkaihoz ugyanaz a keserű pohár fog kerülni.
Az ötödik és egyben utolsó fejezet, egy imát, vagy egy Jehovához intézett segélyhívást képezve, megsiratja Sion pusztaságban és rabságban való boldogtalan sorsát. Megemlíttetnek az ellenség kezétől elszenvedett bántalmazások és kínzások, valamint a gyász által elfojtott örömök is. Felcsendül az ima, hogy Jehova ne felejtkezzen el, és ne hagyja el őket örökre, hogy térjen vissza hozzájuk és adjon nekik olyan napokat, mint hajdanán. Azonban úgy tűnik, hogy ezen utolsó szavak egy belenyugvó hangnemben voltak írva: „Mert bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!” A helyreállítás nagyon távoli és Isten kegyelmétől függ.
KÉRDÉSEK: 1. Az olvasók milyen bizonyítékok alapján tulajdonítják ezt a könyvet Jeremiásnak? 2. Mi váltotta ki e siralmat?
EZÉKIEL
219
Valószínűleg mikor volt írva? 3. Milyen megjegyzések lettek téve ezen könyv stílusára és összetételére? 4. Hogyan van megfelelő módon biztosítva, „Jeremiás Siralmai” könyvének a történelmi környezet? 5. Foglaljátok össze az első fejezet tartalmát! 6. Milyen pusztítás, mészárlás és halál van leírva a második fejezetben? 7. Mire van felhívva figyelmünk a harmadik fejezetben? 8. Milyen módon különbözik a negyedik fejezet az első, illetve második fejezetektől? 9. Milyen ima emelkedik fel a „Siralmak” utolsó fejezetében?
45. Lecke
EZÉKIEK
„És lőn a harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni látásokat. A hónap ötödikén (ez az ötödik esztendeje Jojákin király fogságba vitelének). Valójában lőn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lőn ott rajta az Úrnak keze.” (Ezé. 1:1-3) Ezen kezdőversekből megtudjuk, hogy Ezékiel, Isten ihlettet prófétájaként történő szolgálata, Babilonban kezdődött, az első rabság ötödik évében, vagyis Kr.e. 613-ban. Mint papi ranggal és bizonyos megbecsüléssel a zsidó közösségekben, ő is azon rabok közt volt, akiket Nabukodonozor fogságra vitetett Kr.e. 618-ban. (2. Kir. 24:11-16) A fentebb idézet versekből úgy tűnik, hogy Ezékiel harminc éves volt, mikor prófétai szolgálatra lett hívva. Majd legalább az első fogság huszonhetedik évéig folytatta prófétai pályafutását, ami szolgálatának idejét huszonkét évre terjeszti ki, Kr.e. 613-tól 591-ig. (29:17) Ugyanazon isteni szellem által irányítva, mint amely által beszélt, ő feljegyezte próféciáit a könyvben, amely nevét viseli. Ezékiel nevének jelentése: „Isten megerősít”; „Isten ereje”.
Ezékiel próféciái és látomásai nagyrészt időrendi sorrendbe vannak rendezve, ugyanakkor, általában egy főtéma szerinti elrendezést is követnek. Ezen
220
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
kétszeresen is logikus sorrend, természetesen a különböző látomásainak időszerűsége (pontossága) miatt van. Az első rabság kilencedik éve tízedik hónapjának végéig, Ezékiel próféciáinak középpontja, Jeruzsálem teljes bukása és elpusztítása képezte, csak rövid utalásokkal a helyreállításra. Ez képezi az első huszonnégy fejezet alapját. Nabukodonozor akkor vette ostrom alá Jeruzsálemet. (Ezé. 24:1,2; 2. Kir. 25:1) Az ostrom ideje alatt, és miközben beteljesültek Ezékiel előrejelzései a megsemmisítésről, a próféta figyelmét főleg az idegen nemzetekre következő szerencsétlenségek kijelentésére fordította. (25:1-32:32) Azonban a Jeruzsálem eleséséről szóló hírek érkezése után, a helyreállítás dicső tárgya van túlsúlyban a könyv hátralevő részében. Minden próféciában, legyen az Izráel bukásáról és helyreállításáról vagy a pogány nemzetek közelgő végzetéről, egyetlen tárgyat helyez előtérbe: Jehova igazolását. Több mint hatvan alkalommal hangzik el a következő fenséges kijelentés: „Megtudják [megtudjátok], hogy Én vagyok Jehova”.
A zsidók, akik Jeruzsálem bukása előtt kerültek Babilonba fogságban, a babiloni fogságból való megszabadulásukért továbbra is Egyiptomban bíztak. Köztük voltak hamispróféták is, akik egy közeli békét és szabadulást hirdettek, míg a foglyok nem hittek Ezékiel jövendöléseinek Jeruzsálem bukásáról, ahogyan Jeruzsálemben sem vették figyelemben Jeremiás hasonló figyelmeztetései. Mindazonáltal Ezékiel megbízást kapott a prófétálásra, függetlenül attól, hogy a lázadó foglyok meghallgatják vagy sem. De ha nem hallgatják meg, mi a haszna? Mikor a megjövendölt dolgok beteljesednek, akkor „hadd tudják meg, hogy próféta volt köztök”.
Az első három fejezet, Jehova szekér-szerű szervezetének dicsőséges látomását írja le, amelyben megjelent négy kérub és a trón, amelyről egy megbízatási hang jött és utasította Ezékielt, mint próféta, és mint Izráel házának őrállója. Neki meg kell hallgatnia a prófétai beszédet Jehova szájából, majd átadni tartozik Izráelnek a Mindenható figyelmeztetését, ha meghallgatják, ha nem.
EZÉKIEL
221
Egy téglára ábrázolt Jeruzsálem előtt, 390 napot bal oldalára, majd 40 napot jobb oldalára feküdve, valamint azon 390 nap gyenge tápláléka által, ő képletes módon megjövendölte az egykori szent város ostromát, valamint az ezt sújtó éhséget is. A csúcspont valamint az ostrom vége, a próféta levágott hajában és szakállában van szemléltetve, amelyet három részre osztott, közülük egy részt elégetett, egy másik részt karddal szétvágott, a harmadikat pedig szétszórta a szélben; ezáltal van szemléltetve, hogy Jeruzsálem lakói az éhínség és a döghalál, a kardél és a pogány nemzetek közötti szétszórás alá esnek. Izráel súlyos bálványimádásai miatt jönnek ezek az ítéletek, és a vallásosokat nem szabadíthatja meg sem arany sem ezüst. Ezékiel látomásban Jeruzsálembe vitetett, ahol a démonimádat különféle és felháborító gyakorlatait látja a Templomba. Aztán egy gyolcs ruházatú férfiú íróeszközével megjelölte azon kevesek homlokait, akik sóhajtoztak és nyögtek ezen utálatosságok miatt, és utána hat férfiú ment zúzóeszközökkel, akik megöltek minden meg nem jelöltet. Ismét a gyolcsba öltözött férfi látható, amint égő üszköt kap egy kérubtól, amit szétszór a bűnös város felett. Ezékiel látomásos utazása Jeruzsálembe - ami annak érdekében történt, hogy értesüljön az elnyomó fejedelmek aljasságáról -, Izráel részére, egy helyreállítási és megtisztítási ígérettel végződik – 4:1-11:25.
Ezékiel bemutat egy más prófétai drámát, szemléltetve Izráel rabságát. Nappal minden eszközét kihord a házból, és alkonyatkor a falba vájt résen keresztül távozik. A dráma magyarázata, csupán a zsidó foglyok gúnyolódását váltja ki; ők azt mondják, hogy a látomás sok napra és messze időkre való; Jehova azt ígéri, hogy hamarosan bekövetkezik; a béke hazug prófétái és a hamis prófétanők megfedettnek; a képmutató bálványimádók meg vannak vádolva és becstelen szívük szerinti választ kapnak; még ha Jeruzsálemben Noéhoz, Dánielhez és Jóbhoz hasonló igaz emberek lettek volna, ők nem menthették volna meg a várost, hanem csak ők szabadultak volna meg. Sion elvetésének bemutatására, a semmilyen munkára sem használható szőlőtőke fája van alkalmazva; Isten
222
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Jeruzsálem iránti szeretete és gondviselése egy elhagyott és segítség nélküli kislány képében van ábrázolva, aki felneveltetik, míg egy szép asszonnyá válik, majd a város hitehagyása ezen asszonynak, idegenekkel folytatott paráználkodásában van bemutatva. Jeruzsálem azon nemzetekkel, mint szeretőivel elkövetett bűnei miatt fog elesni; ő még gonoszabb, mint nővérei, Sodoma és Samária; azon magatartása, hogy Nabukodonozor ellen lázad, és Egyiptom felé fordul, egy szőlő-szerű cédrusban van jelképezve, amely a két sas egyike felé fordul; aztán Jehova, a Teokratikus Kormány helyreállításának jelképét adja. – 12:1-17:24.
A továbbiakban Jehova pártatlan igazságának bizonyításaként, bemutatja minden egyén felelősségét az ítélet ideje alatt; mindegyik lélek, saját cselekedete nyomán fog élni vagy meghalni. Izráel fejedelmei, mint valami oroszlánkölykök, Egyiptom segítségét kérve, nem fogják megmenteni a népet Babilon karmaiból. Izráel nemzeti történelmének felülvizsgálata azt igazolja, hogy ez a Jehova elleni lázadások egy sorozata volt, azonban Ő számos alkalommal mutatta meg üdvösségét, az Ő nagy Nevéért; végül meg fogja tisztítani a nemzetet, és helyreállítja a hűséges maradékot a szent Hegyén. Nabukodonozor által, a megsemmisítés kardja, Jeruzsálem, valamint az Ammon fiainak Rabba városa ellen lesz irányítva; ezen megsemmisítés egész Annak eljöveteléig fog folytatódni, aki rendelkezik az uralkodásra való joggal. Így Jehova leleplezi a királyok, a papok valamint a nép által végrehajtott utálatosságokat. Izráel tíz törzse királyságának és Júda királyságának erkölcstelen gonoszságai, és ezeknek az egykori szeretőik, az Asszírok és a Babilóniak, kezébe való esésük Oholá és Oholibá testvérpár képe által van szemléltetve. (18:1-23:43) A huszonnegyedik fejezet bejelenti Jeruzsálem ostromának kezdetét és bemutatja biztos bukását. Ezékiel felesége meghal, és a prófétának tilos sírnia; ily módon a viselkedése annak jele volt, hogy a foglyok, nem kell megsirassák az Úr Templomának bukását.
A 25-32 fejezetek, mialatt Ezékiel azon hírt várta, hogy Jeruzsálem megsemmisítéssel lett sújtva, több pogány nemzet elleni próféciákat tartalmaznak, amely kedvezőtlen ítéleteket Babilonnak kell végrehajtania. A következő
EZÉKIEL
223
népek vannak megemlítve: Ammon, Moáb, Edom, Filiszteusok, Tírus, Sidon, Egyiptom valamint szövetségesei. Különösen hosszúak a Tírus és Egyiptom elleni üzenetek. Az Ezékiel 29:17-20.-ig terjedő négy vers, távol kívül esik a kronológiai sorrenden, ugyanis ezen szavak tizenhat év és három hónappal később hangoztak el, mint a szövegkörnyezete. Azonban ésszerűen, Egyiptom pusztulásának ezen üzenetéhez tartoznak. Miután Nabukodonozor tizenhárom évig ostromolta, Tírus városát a tengeren sikeresen kiürítették a Tírusiak, míg a babiloni uralkodó nem vitt el értékelhető zsákmányt. Egyiptom következett az ő fizetsége lenni.
A 33. fejezet összefoglalja Ezékiel őrállókénti kötelességeit. A 21 vers (a Szír Változat, AAT, Moffatt és Rotherham, széljegy, szerint) beszámol egy jeruzsálemi menekültről, aki Ezékielhez érkezik Babilonba, hogy bejelentse a város bukását; a hír a tizenegyedik év tízedik hónapjában ér oda, mintegy öt hónappal a város bukása után. A prófétának be volt jelentve, hogy várja ezen hírnököt. (24:26) A város bukásáról halva, Ezékiel bejelenti, hogy az egész ország teljesen pusztává fog tétetni (ami tulajdonképpen már megtörtént a hetedik hónapban, azonban a hírek sok napon át nem érkeztek meg Babilonba). A harmincnegyedik fejezet megfedi a hamis pásztorokat, majd csodálatosan ábrázolja Jehova Istent, mint a Nagy Pásztort, aki összegyűjti nyáját, békeszövetséget köt velük, és bőséges áldást áraszt rájuk. Ő ezeket Pásztora, „az Én Szolgám, Dávid” által fogja végrehajtani.
Miután kijelenti az ítélet űzenetét Seir Hegye ellen, a próféta az áldásoknak, és Izráelnek Palesztinában való helyreállításának, Isten által adott ígéreteivel vigasztalja Izráelt, kijelentve, hogy mindennek fő oka Isten Neve igazolása, amelyet annyira megfertőztek a pogányok között. A száraz csontokkal teli völgyből való feltámadás látomása, megerősíti egy hűséges maradék helyreállításának ígéretét; a két fa (bot), amelyek egyé váltak, Jehova helyreállított Izráelének, a nagyobb Dávid alatt való eljövendő egységét jelképezte.
224
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
(35:1-37:28) A következő két fejezet beszámol, Gógnak a helyreállított békés Izráel elleni rosszindulatú támadásáról, és Sátán ezen gonosz eszközének teljes és végső vereségéről, valamint Izráel maradékának ezen csata utáni tevékenységéről.
A könyv utolsó kilenc fejezete, Ezékiel azon látomására vonatkozik, amelyet Jehovának a Jeruzsálemi Templomával kapcsolatban látott. A próféta ezt több mint tizenkét évvel az utolsó látomását követően látta (32:1,17; 40:1), és a 29:17-20 versekben található kivételével, ez az utolsó. Ez beszámol a Templom méréseiről; be vannak mutatva a papok kamaráinak és az oltárnak, korábbi felhasználása és utóbbi rendeltetése; Jehovának, az ítélet végrehajtása érdekében történt Templomához jövetele a 43. fejezetben van leírva; szabályok szögeztetnek le a papok és fejedelmek eligazítására; le van írva a terület elosztása a Szentély számára, a papok és léviták részére, valamint a város és a fejedelmek számára; be van mutatva azon vízár látomása, amely a Templomból ered és egyre mélyül mialatt kelet, majd dél felé folyik, egész a Holt Tengerig, továbbá nyilvánvalóvá van téve a víz gyógyító és tápláló hatása is; a könyv, az örökségre, illetve a tizenkét törzs határaira vonatkozó dolgokkal zárul, hivatkozva „Jehova-Shamah” városára – „Ott lakik Jehova” – 48:35; széljegyzet.
KÉRDÉSEK: 1. Mit tudunk meg „Ezékiel” könyvének első három verséből? 2. A könyv alkotása, milyen kétszeres ésszerű elrendezést követ? 3. Mi képezi ezen prófécia három fő pontját? Melyik az egyetlen kiemelt téma? 4. Mi volt Ezékiel megbízása és milyen körülmények között teljesítette? 5. Foglald össze a következő fejezetek tartalmát: (a) 4-11, (b) 12-17, (c) 18-24, (d) 25-32, (e) 33,34, (f) 35-39, és (g) 40-48.
46. Lecke
DÁNIEL
Ez a könyv, írója nevét viseli. Bár a könyvben nincs közvetlenül kijelentve, hogy ezt Dániel (nevének jelentése „Isten a bíró” vagy „Isten bírója”) írta, írói mivolta nem vitatott. Sok szakaszban Dániel egyes szám első személyben beszél, míg a Dániel 7:1-ben határozottan ki van jelentve,
DÁNIEL
225
hogy ő írásba foglalt egyet, számos látomása közül. (Dán. 7:2,28; 8:2; 9:2; 12:5,7,8) A tanult Dániel, két nyelven írta a könyvet, részben héberül és részben arámul. Az arám nyelvet a 2. fejezet 4. versétől, a 7. fejezet 28. verséig használta.
Milyen időszakot foglal magába Dániel könyve? Minden fejtegető elfogadja, hogy vannak bizonyos nehézségeket a könyv, nyitó történelme kiindulási időpontjának meghatározásában. Számukra nehéz összhangba hozni a Jeremiás 25:1 és a Dániel 1:1,2 közötti látszólagos ellentmondást. Valójában, amikor a történelmi tényekkel összhangban megérthető a Dániel 1:1,2-ben található időelem, látható, hogy a Jeremiás 25:1, egy korábbi időre utal, és minden nehézség eloszlik. A 2. Királyok 24. illetve 25. fejezetének világos történelmi beszámolója szerint, a hódító Babilon csak két alkalommal vitt foglyokat Jeruzsálemből és Júdából, mégpedig Joákin rövid uralkodásának végén (Kr.e. 618), másodszor pedig tizenegy évvel később, Sedékiás bukásának és Jeruzsálem teljes legyőzésének idejében (Kr.e. 607). Az első fogság idején, Kr.e. 618-ban csak a nemesség és a képzettebb zsidók kerültek fogságba. Ebben a válogatott csoportban volt a Judeai Dániel fejedelem és a tüzes kemencétől közismert három társa. – Dán. 1:1-7; 2 Kir. 24:10-16.
Azonban, a Dániel 1:1,2 ennek az első fogságnak a kezdetét Joákim „harmadik évére” rögzíti, aki Kr.e. 628-ban kezdett uralkodni Judában. Ez nem azt jelenti, hogy Dániel és a többiek fogsága Kr.e. 626-ban kezdődött, Joákimnak, Júda királyaként a harmadik évében? Nem, ez nem lehetséges, mivel Nabukodonozor nem volt megkoronázva csak a következő évben, Kr.e. 625-ben. Dániel könyvének első verse valójában azt jelenti, hogy: „Jojákimnak, Júda királyának”, a Babilon király adófizetőjekénti „harmadik esztendejében, feljöve a babiloni Nabukodonozor király Jeruzsálem ellen és megszállá azt.” Hogy kell ezt érteni? Mivel Joákim egy egyiptomi rendelet által került trónra és több évig volt Egyiptom adófizetője, azonban, amikor Babilon legyőzte Egyiptomot, Joákim babiloni irányítás alá került és ez alatt maradt három évig, majd a három éves
226
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Babilonnak való adófizetési időszak után, a Júdeai király fellázadt. (2. Kir. 24:1) Ez a harmadik év, mint Nabukonodozor adófizetője, uralkodásának tizenegyedik és egyben utolsó éve volt, mivel a babiloni egyeduralkodó a lázadó zsidó király ellen jött, és Joákim utódja, Joákin uralkodásának három hónapos idején gyorsan befejezte a hódítást. Ezért a Krisztus előtti 618. év volt az első fogság kezdetének idejét és a Dániel könyve történelmének kiindulási pontja. A könyv beszámolója, Círus harmadik esztendejében ér véget, Kr.e. 535-ben, így nyolcvanhárom évet foglal magába. A fentiek igazolják a Jeremiás 25:1 valamint az érvelés helyességét, míg Joákim uralma felosztásának helyénvalósága, látható lesz Dániel 2. fejezetének megvitatásában.
Miután az első fejezet bemutatja, hogy a fiatal Dániel és három héber társa szeplőtlenül tartják magukat a ételektől és italoktól, ami Nabukodonozor azon megállapítását eredményezte, hogy ők tízszer értelmesebbek birodalma minden varázslójánál és asztrológusánál; a második fejezet így kezdődik: „És uralkodásának második esztendejében álmot láta Nabukodonozor”. Azonban ez a különleges álom, amely felzaklatta, felébredésekor elveszett. A bölcs káldeusai közül egy sem tudta megmondani neki az álmot, és még kevésbé annak értelmét. Azonban Dániel, miután három zsidó társával együtt imádkozott, Isten hatalma által, feltárta az álmot, és annak értelmét. Az álomban egy hatalmas és rettenetes szoborkép volt, amely különböző fémekből állt és a lábak vas és cserép keverékéből álltak. Aztán egy nagy kő szakadt ki egy hegyből, kézérintés nélkül, lesújtott a szoborkép lábaira, és porrá zúzta az összeomlott szörnyeteget, amit a nyári szél nyomtalanul elsöpört. Ezután a kő heggyé nőtt, és betöltötte az egész földet. Ezen álomnak, Dániel általi értelmezését követően, őt egész Babilon alkirályának tisztségébe emelték, és három társát is előléptették a kormányzatban.
Ennek az álomnak és értelmezésének ideje Nabukodonozor uralkodásának második éveként van megjelölve. Valójában
DÁNIEL
227
Nabukodonozor, csak Babilon felett, már sokkal több, mint két évet uralkodott. Az ifjú fogoly Dániel ezen álom idején már befejezte az udvarban való különleges hároméves oktatását, be volt mutatva Nabukodonozornak, és különösen az álmok és látomások tekintetében való bölcsessége miatt nagy hírnevet szerzett. Uralkodásának tizenkilencedik évében, Nabukodonozort, Isten ítéletvégrehajtójaként használta fel, hogy megsemmisítse a hűtlen Jeruzsálemet, és hogy véget vessen Izráel, önálló Teokratikus nemzetként való történelmének. Ezután Nabukodonozor egyedülálló módon kezdett uralkodni, mint a nemzetek idejének első világvezére. Ezen különleges rangban való uralkodásának második évében, Nabukodonozornak volt egy különleges álma, bemutatva Sátán szervezetének és uralmának végét, valamint Krisztus Királyságának hatalomátvételét, ami a 2. fejezetben van rögzítve. Itt újra, akárcsak a Dániel 1:1-ben, be van bizonyítva e könyv írójának, a királyok uralkodási éveinek másodlagos számítását illető sajátossága. Ő az uralkodási idő azon korszakalkotó eseményeitől kezdve számol, amelyek új viszonyba helyezték a királyt.
A 3. és 4. fejezetek szintén Nabukodonozor uralkodására vonatkoznak. A 3. fejezet beszámol a Dura mezején felállított állóképről, amelyet a nemzeti zene hangjára mindenki leborulva kellett imádjon. Azonban, Sidrák, Misák és Abednégó, nem borultak arcra, az állam képének vallásos imádatában. Külön esélyt kapnak arra, hogy Nabukodonozor előtt megváltoztassák gondolkodásmódúk, de határozott visszautasításuk tétovázás nélkül jött. A haraggal telt Nabukodonozor, a tüzes kemencét a megszokottnál hétszer melegebbre fűtteti, és ebbe vettette a három hűséges hébert. A túlzott hőség miatt, azokat, akik bevetették őket, megölte a tűznek lángja, azonban a kemence belsejében, a három héber egy negyedik, Isten Fiára hasonlító személlyel, szabadon jártak. Az igaz imádat igazolva lett, az állam képének démoni imádatával szemben!
A negyedik fejezet elbeszéli Nabukodonozor álmát, a nagy zöld gyümölcsöző fáról, amely oltalmazta és táplálta
228
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
a föld minden élőlényét. Egy mennyei vigyázó kidöntette a fát, és csak a törzsét hagyták meg, fém-láncokba. És így kellet maradjon hét ideig. Az álom, Dániel általi magyarázata, kicsi beteljesedése megtörtént Nabukodonozoron, és azóta egészen beigazolódott egy teljes, nagyobb beteljesedéssel.
Az 5,7 illetve 8. fejezetek Belsazár uralmának eseményeit rögzítik. Dániel, Belsazár uralkodásának első évében írta le álmát a négy vadállatról, valamint ennek magyarázatát. (7:1-28) Ez, Istennek Jézus Krisztus alatti Királyságát, örökkévaló uralomként magasztalja. Belsazár uralkodásának harmadik évében, Dániel látomást lát, egy kosról és egy kecskebakról, és ennek magyarázatát megkapja Gábrieltől. (8:1-27). Az ötödik fejezet, Belsazár tiszteletlen vacsoráját mutatja be, amikor egy emberkéz ujjai feljegyezték a furcsa kézírást a falra. A káldeus asztrológusok és varázslók egyike sem tudja megmagyarázni az írást, azonban Dániel a következő üzenetet jelenti ki: mivel Belsazár felfuvalkodott Jehova ellen és megfertőzte a Templom edényeit, Isten megszámolta Belsazár uralkodását, és véget vett annak; a babiloni egyeduralkodó megmérettet a mérlegen, és híjával találtatott; felosztott királysága, a médeknek és perzsáknak lesz adva. A fali-kézírás, még ugyanazon éjszaka beteljesedett.
A 6., 9., 10., 11. és 12. fejezetekben, Dárius és Círus uralkodásának eseményei vannak. (Kr.e. 539-535) A hatodik fejezet a jól ismert történetet mutatja be arról, hogy Dánielt hamisan megvádolták az irigy vallásosak, és az oroszlánok vermébe vetették, ahonnan azonban kiszabadult, és ahova végül hamis vádolóit vetették, hogy a királyi állatok csont-zúzó álkaptái között elpusztuljanak. A 9. fejezet (Kr.e. 539) Dánielt jellemzi, amint Jeremiásnak a Jeruzsálem hetvenéves pusztaságáról szóló próféciáján elmélkedik. Ezen időszak két évvel azt követően kellett véget érjen. Mialatt Dániel bizakodóan megvallotta saját maga és Izráel bűneit és imádkozott, megkapta a „hetven hét” dicsőséges próféciáját, ami meghatározza a Messiás földi eljövetelének idejét. Ez az időpont annyira érthető és annyira pontos volt,
HÓSEÁS
229
hogy a meghatározott időben, Kr.u. 29-ben, a zsidók reménykedve várták a Messiást. (Luk. 3:15) A 10. fejezetben (Kr.e. 535), Dániel három hetes gyásza és böjtje egy angyal megjelenésével van megjutalmazva, aki megjövendöli (a 11 és 12. fejezetekben) a déli és északi királyok közötti összetűzéseket a világhatalomért, és a Messiás hatalommal való felkelését; és Dániel tájékoztatva van ezen dolgok beteljesedésének és megértésének idejéről. Az utolsó két fejezetben meg van említve a pusztító utálatosság. (11:31; 12:11) A legutóbbi időpont, amelyet Dániel személyes történelmében megemlít, kapcsolatban van ezen dolgoknak a látomásával. (10:1) Ez a perzsa Círus harmadik évére van leszögezve, ami Kr.e. 535. Így a könyv, tizenegy évvel a hetven éves pusztaság előtt kezdődik, és két évvel ezen időszak után zárul.
KÉRDÉSEK: 1. Ki írta a könyvet? és milyen nyelveken? 2. Melyik két alkalommal vittek júdeai foglyokat Babilonba? 3. Mikor vitték Dánielt Babilonba? 4. Ezen történelmi tények hogyan vannak összhangban a Dániel 1:1-gyel? 5. Melyik a teljes időszak amit Dániel könyve magába foglal? 6. Milyen álmot mutat be Dániel 2? 7. Milyen értelemben van ez Nabukodonozor uralkodásának második évében? 8. Foglaljátok össze a következő fejezetek tartalmát: (a) 3 és 4; (b) 5, 7, 8; (c) 6, 9, 10, 11, 12.
47. Lecke
HÓSEÁS
Hóseás könyvével kezdődik azon tizenkét próféta írása, akiket általában „kisprófétáknak” nevezünk. Csupán írásaik hosszúságában kisebbek, nem pedig tartalmukban vagy jelentőségükben. Ezek az írások alkotják a Héber Iratok utolsó tizenkét könyvét. Minden könyv azon próféta nevét viseli, aki írta, és akinek szavait tartalmazza, akárcsak a „nagypróféták”, Ésaiás, Jeremiás és Ezékiel könyvei esetében.
Azon kijelentésen kívül, hogy Hóseás Beeri fia volt,
230
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
nincs semmi, ami határozottan ismert származásáról. Mégis, úgy tűnik, hogy a tíz-törzs királyságából származott, és lakóhelye is ott volt. Izráel királyáról úgy beszél, mint „királyunk”-ról. (Hós. 7:1,5) Próféciáit elsősorban Izráelnek címezte, amelynek fővárosa Samaria és domináns törzse Efraim volt; Júdát csak mellékesen említi. Prófétai szolgálatának ideje szokatlanul hosszú, mivel Izráel királya, II. Jeroboám uralkodásának vége felé kezdődött, valószínűleg az Uzziás, Júda királya uralkodását megelőző tizenegy éves trónüresedés alatt, és folytatódott Júda királyai, Jótám és Akház uralkodásainak ideje alatt, elérve Júda királya, Ezékiás uralkodásáig. Prófétai szolgálatának teljes egésze körülbelül nyolcvanöt évet foglalt magába; mi több, sokan úgy hiszik, hogy ő megélte, az általa megjövendölt, Samária bukását, amely Ezékiás uralkodásának hatodik évében következett be, tehát Kr.e. 740-ben. Halálakor több mint száz éves kellett legyen, mivel prófétálásának kezdetén utasítást kapott arra, hogy házasodjon meg, ami azt jelenti, hogy akkor fiatalember volt. Egyértelműen ki van jelentve, hogy ihletés alatt beszélt. Kortárs prófétái, Ésaiás, Mikeás és Ámós voltak. A „Hóseás” név jelentése: „megváltás, megszabadítás”. – Hós. 1:1,2; Ésa. 1:1; Mik. 1:1; Ámós 1:1.
Hóseás írási stílusa tömör és meglepetésszerű, és ezért, ezt az ilyen tömör szóhasználat közös ereje és lényegre törése jellemzi. A gyengédséggel és lendülettel telt, megbánásra szóló meghívások, figyelmeztetésekkel és szemrehányásokkal vannak társítva. A feddések erőteljesek, a vészjelzések fenyegetőek, a buzdítások megindítóak, a prófétai felvillanások tüzesek és élénkek. Míg az átmenet egyikről a másikra gyors és váratlan. Mindazonáltal a fellobbanással és hévvel ötvözött kifejezésmódja, a beszédmód nagy változatosságát tartalmazza, ami bizonyos szakaszokat az előadásmód fennkölt hamisítatlan gyönyörűségére emel.
Hóseás próféta családi élete szoros összefonódik könyvének próféciáival; valójában, élete legfontosabb rögzített eseményei, már önmagukban egy sor prófétai jelképet képeztek. Más próféták, üzenetük szemléltetésére különféle jelképes cselekedeteket hajtottak végre, azonban Hóseás bánatos
HÓSEÁS
231
családi élet, már önmagában egy eseménydus példázat volt. Jehova parancsára, fiatal korában feleségül vett egy Gómer nevű asszonyt, akit mélyen szeretett, aki azonban, amint az előre be volt jelentve, hűtlen és házasságtörő feleségnek bizonyult. Visszaszerzése érdekében, sok eredménytelen erőfeszítést tett. A feljegyzés alapján szilárd indokai vannak annak a meggyőződésnek, hogy Gómer három gyermeke közül, Hóseás csak egyet ismert el utódjaként; a másik kettő paráznaságának gyümölcse volt. Az első gyermekéről az van írva, hogy: „fiút szüle neki”, a másik kettőről az elbeszélés határozatlanul mondja, „és leányt szüle”, és „fiút szült”. Jehova, Hóseás által jelképes neveket adott a gyermekeknek, a törvényes gyermek a „Jezréel” nevet kapta, arra való emlékeztetés végett, hogy Jehova megbosszulja Jezréel vérét Jéhu házán; a lány a „Ló-Rukhámá” („nem szánalmas”) nevet kapta, míg a második fiú a „Ló-Ammin” („nem az én népem”) nevet. – Hós. 1:2-9; 2 Kir. 10:30.
Ezen három gyermek születése után, szeretői miatt Gómer teljesen elhagyta Hóseás. Végül, őt elhagyták szeretői, nyomorúságba, szegénységbe és rabságba esett. Férje annyira elnéző volt, hogy Isten irányítása alatt, egy rabszolga árán megváltotta őt szégyenteljes életéből, hogy megvédje, gondoskodjon róla, és gyöngéden megpróbálja tisztaságra, házastársi szeretetre, valamint a házassági szövetség iránti hűségre bírni. – 2:1-3:5.
Egy olyan házasságtörő feleség jelképe által, akit férje igazságos dühében elbocsájt, majd megbocsájt neki és visszafogad, Jehovának, Izráellel való viszonyáról beszél. Hóseás keserű és szomorú tapasztalata valamint nagy és változatlan szerelme, prófétai és megható képet alkotnak, Jehovának Izráellel szembeni csodálatos hosszú-türelméről, amely ismételten más istenekkel paráználkodik. A kép azt mutatja, hogy Ő kész a bálványimádó Izráelt helyreállítására, ha ez módosítja utjait és megtisztul. A dinamikus szavaknak, amelyeket Hóseás ilyen heves intenzitással mond el, hatalmas erőt kölcsönöz a próféta saját házas életének szemléltetése;
232
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
az általa mondott és a valós-élet tragikus allegóriája által alátámasztott figyelmeztetések, buzdítások és könyörületes felhívások, megdöbbentő hatalommal bírnak. Jehovának a szellemileg házasságtörő Izráellel való kapcsolata méltányolásának élénkebbé tétele érdekében, Hóseás próféciája olvasása közben, emlékezzünk az emberi elme számára oly könnyen érthető családi életével való feltűnő párhuzamra.
A 4. fejezettől kezdődően, a figyelem középpontja az allegóriáról, az általuk ábrázolt nagyobb dolgokra van irányítva. Hóseás sírva hívja fel a figyelmet szavaira, rámutatva Izráel nehéz sorsának okára: „Elvész az Én népem, mivelhogy tudomány nélkül való”. (4:1,6) Igazi ismeret nélkül, és így a vallás elleni védelem nélkül, Izráel súlyos tisztátalanságokba és szellemi házasságtörésbe esik. (4:12-19) A király, a papok és Izráel népe, mind a démoni vallásban fetrengenek. Izráel el fog esni; még Júda déli része sem fog megállni. (5:1,5) Azonban Izráel az isteni figyelmeztetés ellenére sem kereste Jehova védelmét; a bajok idején, inkább földi uralkodókkal kötött szövetséget. Izráel Asszíriától kért segítséget, de a gyógyulás helyett még mélyebb sebeket kapott. – 5:13.
Hóseás, próféciájának hatodik fejezetét egy heves figyelmeztetéssel kezdi Izráel népe számára, hogy térjenek Jehovához; ők csak ott találnak gyógyító balzsamot sebeikre. Azonban senki nem válaszol ezen felhívásra. Jehova a próféta által kijelenti, hogy jóságuk olyan, mint a gyorsan elmúló reggeli harmat. „Azért vertem meg a próféták által és megölöm őket számnak beszédeivel.” Hóseás sok szava sértő volt. Ezután a 6. fejezet folytatja Izráel paráználkodása leírását, ami folytatódik a következő fejezetben a következő csúcspontra emelkedve: „És olyan lett Efraim, mint az együgyű galamb: balgatag! Egyiptomhoz kiáltanak, Assiriához folyamodnak. Jaj nékik, mert eltávoztak éntőlem! Pusztulás reájok, mert vétkeztek ellenem. Én ugyan megszabadítanám őket; de ők hazugságot szólnak ellenem!” – 6;5; 7:11,13.
HÓSEÁS
233
Semmiféle segítséget sem találnak Egyiptomban, Asszíriában nincs gyógyítása, hanem csak árulást az előbbitől, és lerombolás az utóbbitól. A Hóseás 8:7, fenséges mondatban bejelenti, hogy véget vetnek minden utálatosságuknak: „Mert szelet vetnek és vihart aratnak!” Röviddel ezután, a gonosz Izráel, pusztító vihart aratott, amikor a támadó Asszír hordák, Kr.e. 740-ben a fővárosnak, Samáriának bevételével sikeresen zárták a támadást.
A fennmaradó fejezetek, az utolsó kivételével, folytatják a dorgálások és a közelgő fogság borzalmas előrejelzéseinek áradatát. Nem hallgatják meg az arról szóló ismételt figyelmeztetéseket, hogy haszontalan a hatalmi vetélytársakhoz, Egyiptomhoz és Asszíriához fordulni segítségért. (12:1) A közelgő pusztulásról való legélesebb figyelmeztetés a Hóseás 13:16-ban olvasható: „Meglakol Samária, mert dacolt az ő Istenével. Fegyver által halnak el; csecsemőik földhöz veretnek, és terhes asszonyaik ketté vágatnak.” A szellemileg házasságtörő izráeliták aranyborjúik és más démonisteneik képtelenek lesznek megállítani Asszíria támadó hordáit.
Hóseás ugyanakkor megjövendölte Izráel helyreállítását is. (1:10,11; 2:14-23; 3:5; 14:1-9) Bár a fogságból való teljes-körű viasztérés nem történt meg Izráelen, a tíz-törzs királyságának számos tagja megtapasztalta a szabadulást. Ők Júdába menekültek, hogy megszabaduljanak az Asszír fogságtól, és kétségkívül, kétszáz évvel később, sok leszármazottjuk visszatért a babiloni fogságból. Így, e reprezentatív értelemben következett Izráel számára a helyreállítás kicsinyben való beteljesedése. Ez teljes mértékben a szellemi Izráelen teljesül, különösen Kr.u. 1918-tól kezdődően.
A Hóseás általi többi próféciák, úgy kicsi mint nagyobb értelemben is teljesedtek. Krisztus Jézus és tanítványai számos utalást tettek Hóseás próféciáira, ezáltal megerősítve e könyv hitelességét és ihletettségét. Ezzel kapcsolatban hasonlítsd össze a Hóseás 1:10; 2:23-at a Róma 9:25,26-tal és az 1. Péter 2:10-zel; a Hóseás 2:2,6-ot az 1. Korinthus 15:4-gyel és a Máté 9:13-mal; és a 12:7-tel;
234
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
a Hóseás 10:8-at a Lukács 23:30-cal és a Jelenések 6:16-tal; a Hóseás 11:1-et a Máté 2:15-tel; a Hóseás 13:14-et az 1. Korinthus 15:55-tel valamint a Hóseás 14:2-t a Zsidók 13:15-tel.
KÉRDÉSEK: 1. Milyen információk ismertek a Hóseás könyvével kezdődő írások csoportjáról? 2. Mi ismert a Hóseás nevezetű emberről, és szolgálatának idejéről? 3. Milyen Hóseás írási stílusa? 4. Miért fontosak Hóseás házastársi kapcsolatai? 5. Milyen tények adottak ezekkel kapcsolatban? 6. Mi van ábrázolva az allegória által? 7. Mi okozza Izráel bukását? 8. Kihez fordul ő segítségért? 9. Minek az aratása lett megjövendölve? Mikor aratta ő azt? 10. Milyen szavakkal volt megjövendölve Izráel helyreállítása és hogyan tapasztalta meg ezt reprezentatív értelemben? 11. Hasonlítsátok össze Hóseás próféciáit, a Keresztény Görög Iratokban levő utalásokkal!
48. Lecke
JÓEL ÉS ÁMÓS
Az egyének nem bírnak fontossággal, még azok sem, akiket Jehova Isten, prófétáiként és hírnökeiként használ. Ezen igazság gyakran van hangsúlyozva a Biblia prófétai könyveinek tanulmányozása során. Gyakran, a Jehova által, beszédre és írásra használt próféták, gyakorlatilag ismeretlenek. A személyes történelem, ha egyáltalán adott, szegényes, és ez általában prófétai jelentőségének köszönhető. Ami fontos, az a kijelentett üzenet, és nem a személyek, akik kijelentik. Ezt támasza alá Jóel próféciája. A nyitó vers, cím formájában, mindent elmond, amit tudnunk kell Jóelről. Ez a következőket mondja: „Az ÚRNAK igéje, a mely lőn Jóelhez, a Petuel fiához.” A „Jóel” név jelentése: „Jah (Jehova) az Isten”.
Mikor mondta és írta Jóel a próféciát, amelyet Isten általa közvetített? Ezen ponton heves viták vannak, míg a sok és időben nagy kiterjedésű véleménykülönbségek, a feltételezett időpontot közel ötszáz éves időközre terjesztik ki. Valójában, az időpontot nem lehet nagyfokú bizonyossággal meghatározni. Van azonban néhány ok, ami a próféciát Jórám, Izráel királya idejére határozza,
JÓEL
235
akinek uralkodása (Kr.e. 921 – 909) párhuzamos volt Júda királyának, Jórámnak Jósafát fiának, illetve Akháziának uralkodásával, és röviden fedte Júda vérontó királynője, Atália trónbitorló uralkodását is.
Íme az ok: Jóel próféciája a sáskák és más kártevők nagy arányú pusztító csapását jövendöli meg. A sáska csapások nem ritkák Palesztinában, azonban ez olyan volt, amiről beszélni kellett a következő nemzedékeknek. Ráadásul ez a különös rovar invázió Jehova parancsára történ, és ez az „Ő hadseregének” van nevezve. Nyomában szörnyű éhínség követkzett. (Jóel 1:2-4, 10-12, 16-20; 2:3,11) Egy ilyen éhínség, amely hét évig pusztított Palesztinában, Jórám, Izráel királya uralmának idején volt. Ez az éhínséget szintén közvetlen Jehova hívta elő, ahogyan Jóel is megjövendölte. (2 Kir. 8:1) Egy ilyen csapás jöhetett isteni igazságszolgáltatásként, Izráel királya Jórám, valamint Júda királyai, Jórám és Akházia uralkodása idején, mivel mindhárom gonoszul cselekedtek és mindkét királyságot még mélyebbre süllyesztették a démon-imádatba. Jóel azt jövendölte, hogy az éhséget bőség követi, és ez szintén csak igazságos cselekedeteket nyomán jöhet. Izráelben Jórámot Jéhu követte, aki igazságosan cselekedett, míg Judában, az Atália utáni négy király, isteni elismeréssel bírt. – Jóel 2:21-27.
Egy utolsó pont, amely ezt az időszakot részesíti előnybe Jóel próféciájának, Egyiptom és Edom az igazságos büntetésre jelült nemzetek, a Júda ellen elkövetett erőszak miatt, míg Asszíria és Babilon nincsenek megemlítve. (3:19) Nyilvánvalóan, a prófécia írásának idejében, Egyiptom és Edom voltak a gonosztevők, akiknek erőszakossága még friss volt az emlékezetben; úgy tűnik, hogy Asszíria és Babilon még nem váltották fel őket, a fő üldözők szerepében. A fentebbiek mind, erőteljes közvetlen bizonyítékok, Jóel próféciájának a megjelölt időszakra való helyezésére. A legtöbb kutatók Uziás uralmát részesíti előnybe. Elsődleges okuk az Egyiptomra és Edomra való hivatkozás, valamint Asszíria és Babilon kihagyása, azonban ez jobban ráillik Jórám és Akházia uralmára, mivel ez a két korábbi uralkodó,
236
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Egyiptom és Edom ostromait tapasztalhatta. (2. Krón. 14 21:9-15; 26:8 20:10,11) Egyesek úgy vélik, hogy Jóel a száműzetés utáni korszakban élt, azonban ez aligha valószínű, mivel úgy tűnik, hogy megjövendölte a száműzetésből való helyreállítást. Valószínűleg Jóel akkor volt próféta Judában, amikor Izráelben Elizeus szolgált prófétaként.
Jóel 1. fejezete, részletezi az egymást követő sáska, féreg és hernyó hullámok nyomán hátrahagyott pusztítást. Az emberek és az állatok egyaránt éhínségtől szenvednek. A 2. fejezet megőrzi az ábrát, csak hozzáadva egy katonai szemléletet. Az eget elsötétítő felhőkben a megszálló sáskák folyamatosan jönnek. A millió és millió szárny és láb olyan, mint a tarlót felperzselő tűz, morajuk, mint a lendületes szekerek kerekeinek robogása. A város falain, töretlen sorokban menetelnek, rohanva mennek át a városon, felhágnak a házakra, betörnek az ablakokon. A mozgó, titkos tömegeknek nincs látható királya; mégis, mindegyik a saját útján halad, a mellette lévők zavarása nélkül. Jehova vezeti őket, bosszúálló seregekét. A lesújtott nép meg van hívva, hogy alázza meg magát, szívét szaggassa meg és jobbítsa utjait. Ebben az esetben, Jehova, rovar seregét északról délre söpörné; még a Júdától délre fekvő kopár sivatagos területeire is vinné őket a szél szárnyain. (Jóel 2:1-20; Pél. 30:27). Kisméretű beteljesedés szószerinti sáskákkal történt; a sáskák nem jelképezik a babiloni, vagy más pogány hadseregeket. A nagyobb beteljesedés jelképes jelentését maga Jehova ábrázolja az Ő Igéjében, a Jelenések 9:1-11-ben, amely megjövendöli a vallásos legelők és táplálékok, tanúi által történő elpusztítását.
Az éhséget és megbánást bőség követi. Meg van jövendölve Isten szellemének minden testre való kiöltése, amely prófétai kijelentés nevezetes beteljesedése megtörtént Kr.u. 33 Pünkösd idején. (2:28,29; Csel. 2:14–18) Bárki, aki segítségül hívja Jehova nevét, megmenekül. A 3. fejezet nyilvánvalóan hosszú távú prófécia,
ÁMÓS
237
amely nem csupán a babiloni fogságra mutat, hanem a fogságból való megszabadulásra is. Ezt követően, az Isten népét szétszóró pogány üldöző népek, megsemmisítésük végett összeszedetnek. Ők fel vannak szólítva, hogy készüljenek a Jehova elleni háborúra, hogy tömegesen és felszerelve jöjjenek a végső csatára, az ítélet vagy aratás völgyében. Az utolsó versek, Júda és Jeruzsálem áldott, megtisztított állapotát, valamint örökkévaló biztonságban való lakozásukat mutatják.
ÁMÓS
Ámós nem volt kiképezve a prófétáknak Sámuel által alapított teokratikus kollégiumban vagy iskolájában. Prófétai szolgálatára Jehova hívta el a Júda Tékoájából, ahol pásztor és platánfa gyümölcseinek gyűjtögetője volt. Uzziás, Júda királya illetve II. Jeroboám, Izráel királya napjaiban prófétált, valószínűleg azon tizenöt évben, amelyben a két uralom egybeesett. (Kr.e. 826-811). Ezért azonos időben szolgált Hóseással és Ésaiással. Ő két évvel előre megjövendöl egy szörnyű földrengést, Uzziás király uralkodásának idejére, azonban e szerencsétlenség idejét lehetetlen meghatározni, bár jelenleg az a közös meggyőződés, hogy ez akkor történt, amikor Uzziás a Templomban, papi feladatokat tulajdonított magának, és leprával lett sújtva. (2 Krón. 26:16–21; Zak. 14:5). Az Ámós név jelentése: „hordozott; teher-hordozó”, és prófétaként megterhelő üzeneteket hordozott, nem csak Izráel, hanem számos pogány nemzet számára. – Ámós 1:1; 7:14,15.
Ámós könyve 1. fejezetének megfelelően, a szíriaiak, a filiszteusok, a tirusbeliek az edomiták, az ammoniták, mindannyian elbuknak az Isten eljövendő bosszúállása alatt. A második fejezet, Moábot is hozzáteszi a pogány nemzetek listájához; röviden megjövendöli a Júdára következő fogságot, majd a próféta figyelme csaknem megingathatatlan intenzitással Izráelre, a tíz-törzs királyságára irányul. A könyv hátralevő részében, elsősorban erre hívja fel a figyelmet. A múltban történt, Jehova általi szabadításait elfelejtette Izráel, és újra démon-imádásba esik.
238
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Ámós 3:7 (Am. Stan. Ver.) a következőket mondja: „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát szolgáinak, a prófétáknak.” Jehova feltárta Ámósnak, Izráel eljövendő bukását, és bukásának okait. A terjedelmes figyelmeztetés a próféta hangoztatta; valójában, maga Jehova figyelmeztette őket különös azáltal, hogy visszatartotta az esőt és döghalált küldött, és többeket is megbuktatott. Ők mégsem tértek vissza Jehovához, ezért: „készülj Istened elé, oh Izráel!”. (3:1-4:13) Az ötödik fejezet az Izráel feletti siránkozással kezdődik, elhangzik a bűnbánatra való ösztönzés, és az elfogadhatatlan vallásos felajánlásaiknak vádjával, valamint azon jövendöléssel végződik, hogy „Damaszkuszon túlra száműzetnek”. Ezt megelőzően sok Izráelitát vittek Damaszkuszba fogságba; azonban most Asszírián tüll mennek fogságba. (2. Kir. 10:32,33; 15:29; 17:6) A hatodik fejezet folytassa a rabság ezen jövendölését, bemutatva a pusztítás kiterjedését és különösen azokra, akik ön-elégedettségükben gondatlanok.
Miután három látomásban megjövendöli Izráel bukását, a hetedik fejezet a próféta, terület-szolgálatának tapasztalatát mutatja be. Ámós bátorságosan nyomul előre Isten üzenetével az ellenséges területre, ami Izráel vallási központja, Béthel hamis papja, név szerint Amáziás gyűlöletét váltotta ki. Ámós elleni lázadásában Jeroboám királyhoz rohant, majd azt mondta Ámósnak, hogy menjen haza Judába és ne prófétáljon Izráelben, vagy Béth-elben, mivel saját „templomuk” vagy „egyházuk” van. (7:10-13) Ezek után, Ámós sok személyes szenvedéseket jövendöl Amáziásnak. Miután megjövendöli Isten Izráel feletti ítélet-végrehajtását, a szegények elnyomása miatt, a nyolcadik fejezet egy éhséget jövendöl meg, de „nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az ÚR beszédének hallgatása után.” (11. vers) A kilencedik és egyben utolsó fejezet, a legélethűbb kifejezésekkel ábrázolja Jehova ítélete végrehajtása elkerülésének lehetetlenségét; a bűnös Izráel még a fogságban is gonoszt fog szenvedni. Csak az utolsó öt vers enyhíti a szomorú szerencsétlenség üzenetét;
ABDIÁS
239
amelyek megjövendölik egy kis maradék visszatérését a fogságból, hogy újjáépítési munkát végezzenek, és egyre nagyobb áldásoknak örvendjenek, Dávid háza vagy családja újjáépített királysága alatt.
KÉRDÉSEK: 1. A személyekről milyen igazság van igazolva Jóel próféta esetében? 2. Mikor közölte Jóel próféciáját? Mire alapozzátok feleleteteket? 3. Ismertesd a kártevők seregét, és inváziójuk eredményeit! 4. Mikor és hogyan volt Jóel próféciájának egy jól ismert kisméretű beteljesedése? 5. Foglaljátok össze Jóel harmadik fejezetének tartalmát! 6. Milyen bevezető információk adottak Ámósról, és prófétálásának idejéről? 7. Foglaljátok össze az: (a) 1. és 2. fejezeteket; (b) 3–6-ig terjedő fejezeteket! 8. Milyen tapasztalatai vannak Béthelben? 9. Milyen jövendölést emel ki a nyolcadik fejezet? 10. Milyen képet ábrázol az utolsó fejezet?
49. Lecke
ABDIÁS ÉS JÓNÁS
Abdiás könyve a legrövidebb könyv a Héber Iratokban. Túl rövid ahhoz, hogy indokolná a fejezetekre való felosztást, ezért egyszerűen csak huszonegy versre van felosztva. A könyv címét alkotó nyitó szavak, megnevezik a prófétát, akit Jehova, próféciái kijelentésére és feljegyzésére használ: „Abdiás látása”. És ezzel a rövidre fogott kijelentéssel, az Abdiásra vonatkozó megbízható információ be is fejeződik. Nevének jelentése: „Jah (Jehova) szolgája”. Számos más bibliai karakter viseli ezt a nevet, azonban egyik sem azonos ezzel, aki a kis próféták közt a negyedik. A legrégibb időktől számos vélemény van Abdiás személyazonosságáról, azonban a nagy változatosságuk és széleskörű ellentmondásaik képezik az értéktelenségük legerősebb bizonyítékát. Azonban nem az egyén azonosítása a lényeges, hanem a prófécia, amelynek kijelentésére és feljegyzésére Jehova őt használta.
Amidőn megpróbálják meghatározni az időt, amikor Abdiás élt és írt, további bizonytalanságok vállnak láthatóvá. A Szentírás nem határozta meg pontosan az időt, hanem magának a könyvnek belső bizonyítékából nagyon valószínű,
240
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
hogy röviddel Jeruzsálemnek Babilon előtti ellesése után lett írva. Az Edom elleni vádló próféciájában, Abdiás emlékezteti őket azon időt, amikor félreálltak és örültek Jeruzsálem bukásának valamint lakói fogságba vonulásának. Ráadásul csatlakoztak a zsidók vagyonának fosztogatóihoz és elvágták a menekülők útját. (Abd. 11-14; lásd a Zsolt. 137:7; Jer. Sir. 4:21,22; Ezé. 35:1-15) Abdiás utalhatott a babiloni fogság idején, Kr.e. 607-ben bekövetkezett eseményekre, majd megjövendölve az Edomra váró bukást, amely később oly szó szerint megtörtént a tipikus Edomon, hogy nemzetiségük örökre elveszett. Figyelemreméltó hasonlóság van Abdiás 1-9 versek szavai, valamint a Jeremiás 49:7-22 verseké között. Nyilvánvaló, hogy körülbelül ugyanazon időszakban, Jehova kétszeresen megerősítette Edom végét, e két tanú szája által.
Abdiás könyve, Edom folytonos vádolása, és az ítélet üzenete, amely bejelenti teljes megsemmisülését. Jehovától származik a gyülekezés üzenete: „keljetek fel és támadjunk reá haddal!” Bár a pogányokat hívják Edom ellen, mégis nyilvánvaló, hogy Jehova az, Aki látja, hogy a föld poráig lesz megalázva. Büszkesége csak becsapta, hogy egyéni-magasztos lakhelyét, az érinthetetlen magasság és biztonság helyének gondolja. Azonban Jehova felkutatja sokáig rejtegetett bűneit, és nyomtalanul elpusztítja. Egykori szövetségesei ellene fordulnak. Bölcseinek állítólagos bölcsessége és vitézeinek erje, kétségbeesésnek adnak helyet; a mészárlás kiterjed Ézsau hegyére, míg egyetlen lakos sem marad. Borzalmas szerencsétlenség! – 1-9.
A 10-től 16-ig terjedő versek megmondják, hogy miért: „A Jákób öcséd ellen elkövetett erőszakért szégyen borul reád, és kivágatol mindörökre”. Ezután a próféta emlékeztet arra, hogy a fogság napján az edomiták elősegítették Júda és Jeruzsálem szenvedést, amint azt már korábban említettük ebben a leckében. Jehova megtorló igazságszolgáltatása örök megsemmisítésükhöz vezeti őket. Az utolsó öt vers, ellensúlyozza Edom nyomorúságos végének látomását,
JÓNÁS
241
megjövendölve a Jákób házára jövő dicsőségeket. Edom pusztulásával ellentétben, Jákób háza számára a fogságból való helyreállítás és a földek újból való birtokbavétele van megjövendölve. Sion Hegyén szabadítók mennek fel és „Jehováé lesz a Királyság”.
Abdiás próféciája, szó szerint beteljesedett kicsiben. Ennek bizonyítéka, Edom fővárosa, Petra, a szikla szirtben vágott város. Napjainkban ez a távoli múltnak egy lakhatatlan ereklyéje. A tipikus Edom mindörökre kivágatott. Megsemmisítése Nabukodonozor seregének inváziójával kezdődött, körülbelül öt évvel Jeruzsálem bukása után. E prófécia nagyobb beteljesedése folyamatban van ezen „utolsó napokban”, az ellenjelképes Edom ellen, és határozottan közeledik csúcspontjához. Mindez Abdiás könyvének kanonikusságát igazolja.
JÓNÁS
Jónás három napos és három éjszakás különös kalandja a nagy hal gyomrába, a Biblia egyik legismertebb története. Ez széles körű feltevéseket idézett elő a tengeralatti-szállításra szolgáló hal fajtájáról, és viharos viták középpontjában állott, amelyek megkérdőjelezték a beszámoló hitelességét. A feljegyzésben nincs semmi, ami engedélyezné, hogy az estet allegorikus legendának tekintsük. Történelmi tényszerűségét, Krisztus Jézusnak a könyv eseményeire való utalása igazolja, amely feltárja, hogy az egész beszámoló egy fontos prófétai dráma ismertetése. (Máté 12:38-41). A teológusok által kitalált túlzott elméletek közül néhányat, amelyek megfosszák a történetet a csodálatos vonásoktól, még a leghiszékenyebbek sem fogadnak el. Az Isten Igéjében való hit a Teremtő korlátlan hatalmába vetett hittel társul, hogy leszögezze a hűségesek elméjében a beszámoló sértetlen voltát, úgy, ahogyan azt Jehova feljegyeztette.
Jónás írta a nevét viselő könyvet, amelyben személyesen oly kiemelkedően módon szerepel. Nevének jelentése: „galamb”. Ő egy próféta volt, Amittai fia, Zebulon törzséből való galileai. Ezen adatok
242
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
a Jónás 1:1 valamint a 2. Királyok 14:25 közös megfontolása alapján voltak megállapítva. Az utóbbi szövegből világosan látszik, hogy Jónás, II. Jeroboám uralkodásának idejében vagy ezt megelőzően prófétált, aki Kr.e. 852-ben lépett a tíz-törzs királyságának trónjára. Nagyon valószínű, hogy ő ismerte Elizeus prófétát, és kapcsolatban állott vele.
Annak érdekében, hogy szembeállítsa, az Ő szövetséges népének hithiányát a pogány népével: „lőn az Úrnak szava Jónáshoz, az Amittai fiához, mondván: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatott elémbe”. Azonban Jónás, meghátrálva azon megbízásban, hogy misszionáriusként a távol keleti pogányokhoz menjen, Jáfó kikötőjébe sietett, hogy hajóra szálljon, a legtávolabbi nyugaton, Spanyolország déli partján levő Tarsis felé. – 1:1-3, A.S.V.
Isten egy hatalmas vihart idézett elő, amely hajótöréssel fenyegette a hajót. Minden tengerész saját istenéhez kiáltott; csak Jónás aludt a hajó alsó részében. A kapitány felkeltette az alvót és saját Istenének segítségül hívására szólította fel. Sorsvetés által, szerencsétlenségük okozójaként Jónás volt megjelölve. Kétségbeesett evezéssel nem sikerült a hajót kikötőbe vagy szárazföldhöz juttatni. Ekkor, a rémült tengerészek, a bűnbánó Jónás unszolására, őt a háborgó tengerbe vetették, és azután megszűnt annak tombolása. Jehova azonban az Ő prófétája érdekében tevékenykedett. Parancsára egy hatalmas hal elnyelte Jónást, és megmentette őt a vízi sírból. A három napnak és három éjszakának említett, három nap valamint a Jónás részéről való szorgalmas könyörgés után, Jehova azt parancsolta a halnak, hogy vesse partra őt. Jónásnak másodjára is meg van parancsolva, hogy Ninivébe, a fővárosba menjen, ő pedig nem mer ismét engedetlen lenni. Ninivébe ment, és nyilvánosan kijelenti, hogy: „még negyven nap és elpusztul Ninive!” A bűnbánat hulláma sepert végig a nagy városon; a király és a nép egyaránt böjtöltek és megalázták magukat, zsákba és hamuba. Jehova könyörületesen megkímélte a várost. – 1:4-3:10.
Csalódottan és elégedetlenül, mivel jövendölése nem teljesedett, és mivel egy pogány nemzet kegyelmet kapott, Jónás visszavonult a városon kívül és neheztelve ült a hajlékába,
MIKEÁS
243
és hiába várta, hogy meglássa az általa kihirdetett ítélet végrehajtását. Ezután, a kegyelem és a könyörület tárgyi leckéje által, Jehova megdorgálta a rosszkedvű prófétát. isten egy nagy tököt növesztett, hogy a neheztelő megfigyelőt megvédje a hőtől; nagyon kedvét lelte ennek árnyékában. De másnap reggel, Isten egy férget rendelt, amely elpusztította a tököt, és kényelmét égető keleti szél és tikkasztó nap váltotta fel. Gyötrődésében a próféta meg akart halni. Dühös volt, mivel a tök elpusztult. A könyv utolsó két verse feltárja, hogy Jehova rámutat Jónás következetlenségére a kegyelem ügyében. A próféta kegyelmet kívánt a tök életének hogy ez kegyes célt szolgáljon a hővel szembeni védelemben; azonban, nem mutatott érdeklődést a bűnbánó Ninivebeliek iránti irgalommal szemben. – 4:1-11.
Jehova vezetése alatt, Jónás jól játszotta szerepét a prófétai drámában. Ezután hűségesen feljegyezte a drámát, nem kímélve saját magát. Feltételezhető, hogy ő visszatért Izráelbe és továbbra is hűséges maradt Jehovához. Minden bizonnyal, a pogány Ninive bűnbánata egy fenyítés volt Izráel számára, aki abban az időben megszegte a Jehovával kötött szövetséget, és démonizmusba esett.
KÉRDÉSEK: 1. Ki volt Abdiás? 2. Melyik Abdiás prófétálásának valószínű időpontja? És miért feleltek így? 3. Milyen nagy nyomorúság van bejelentve a prófécia első kilenc versében? 4. Miért van ez kijelentve? 5. Mi teszi derűsebbé a könyv befejezését? 6. Hogyan érvelhetünk a könyv kanonikus jellegét illetőn? 7. Mi szögezi le, hogy a Jónás könyvében rögzített események, valóban megtörténtek? 8. Mi van mondva Jónásról és írásának idejéről? 9. Hogyan viselkedett Jónás első elküldése alkalmával? 10. Milyen események késztették mégis küldetésének beteljesítésére? 11. Hogyan reagált Jónás, amikor Jehova kegyelmet tanúsított Ninive iránt? 12. Milyen értelemben lehet mondani, hogy Jónás hűségesen szolgálta Jehovát?
50. Lecke
MIKEÁS ÉS NÁHUM
Mikeás próféciájának első verse, tulajdonképpen egy rövid bevezető: „Az Úr igéje, a mely lőn a moreseti Mikeáshoz,
244
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Jótám, Akház és Ezékiásnak, Júda királyainak idejében, amelyet látott Samária és Jeruzsálem felől”. Így, néhány szóban előre arról vagyunk tájékoztatva, hogy a prófécia Jehovától van, hogy Mikeás által adatott (nevének jelentése „ki olyan mint Jah (Jehova)?”), aki Moresetből való volt (1:14), és aki Jótám, Akház és Ezékiás királyok uralkodása alatt prófétált (Kr.e. 774-716), valamint hogy üzenete Izráel és Júda királyságára is vonatkozik. A prófétára való hivatkozás, mint Moresetből származóra, nem csupán otthonát tárja fel, hanem arra is szolgál, hogy megkülönböztesse őt „Mikeástól, a Jemla fiától”, aki másfél évszázaddal előtte élt. (1. Kir. 22:8) „Mikeás”, tulajdonképpen a „Mikajehu” név rövidítése. A Moresetbeli Mikeás, Hóseás valamint Ésaiás próféták kortársa volt.
A második verssel megkezdődik a tulajdonképpeni prófécia, és hét fejezeten keresztül folytatódik. Három egység, a következő meghívással kezdődik: „Halljátok meg”; és az így szétválasztott három egység, a prófécia három természetes tagozatát képezi. Ezek a tagozatok mindegyike feddésekkel és fenyegetésekkel kezdődik, és ígérettel vagy a reménység üzenetével zárul. Az első tagozat (1:2–2:13) leírja, hogy miként jön Jehova az Ő népe ellen, a bűneik miatti égető felháborodásában. Samária mezőn levő romhalmaz lesz; alapjaiig lesz lerombolva. Sebe gyógyíthatatlan lesz. A szószerinti Samáriára, ezeknek a veszélyt-sejtő jövendölések a beteljesedése, az Asszíriai fogsággal jött, Kr.e. 740-ben. Sőt, az Asszír fenyegetés, Ezékiás idejében, még Jeruzsálem kapuihoz is elérkezett. A vallásos „kereszténységen” való nagyobb beteljesedés, a Krisztus utáni ezen XX. században történik. Isten népének gonoszságait részletesebben tárgyalja e tagozat második fele, míg a záró versek ígéretet tesznek Izráel maradéka összegyűjtésére és helyreállítására.
A 3. fejezettel megkezdődik a második tagozat, és az 5. fejezet utolsó versével fejeződik be. A „halljátok” különösen a nép fejedelmeit és fejeit szólítja fel, akiknek
MIKEÁS
245
ismerni kellene az igazságos ítéletet, de akik elfordítják az igazságot és üldözik az igaz imádókat. Az országot megfertőző hamis próféták, a nép félrevezetésével vannak vádolva, ezért teljes sötétség jön rájuk, és nem kapnak Istentől egyetlen feleletet sem, a nép számára. Mikeás vádjai akkor érik el csúcspontjukat, amikor beszél a jutalomért ítélő nép fejedelmeiről, a bérért tanító papokról, valamint az imádatot pénzért gyakorló prófétákról, miközben mind azt állítják, hogy Jehova van velünk. Ezért „ti miattatok mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá lesz Jeruzsálem”.
De most a borzalmas jövendölések, egy dicső helyreállítási próféciának adnak helyet. A próféta, ritka szépségű, pompás mondatokkal ábrázol képet Isten Házának újra-alapításáról, valamint a hozzá özönlő népekről és nemzetekről. Teljes átalakítás az örökkévaló békéért, hadakozást még csak nem is tanulnak, hanem az igazimádat révén félelemtől való szabadság, valamint a vallástól való teljes megszabadulás; ez néhány azon áldás közül, ami az „előbbi hatalom” eljövetelekor lesz. Egy hűséges maradék visszatér a babiloni fogságból, míg mindazok, akik örvendenek Sion megszentségtelenítésén, először el lesznek szomorítva, majd meg lesznek verve „Sion leánya” által. A könyörtelen asszírok sikerei nagyon ideiglenesek lesznek; ők futásra lesznek kényszerítve, míg országuk meg lesz semmisítve. Az Igazságos Uralkodó által táplált Jákób maradéka, sok ember számára olyan lesz, mint a frissítő harmat, mint a bőséges zápor. Midőn Jehova megtisztítja ezt a maradékot a vallástól, a nemzeteken végrehajtja hallatlan haragját és bosszúját, és a vallás a vallásosokkal együtt elvész. Különös figyelmet érdemel az 5. fejezet második verse, amely megjövendöli a gyermek Jézus születésének helyét, vagyis a Júdabeli Betlehemet. – Máté 2:4-6.
A harmadik tagozat első fele nagyon drámai. Egy merész költészeti alak felhasználásával, Jehova felszólítást intéz arra, hogy a egész-föld előtt nyilvános meghallgatásra kerüljön a megvallott népével való vitáját. A párbeszéd formájában bemutatott 6. fejezet, a legszembetűnőbb kép. Jehova felszólít a népével való kapcsolata igazságosságának megvizsgálására. A megfelelő megtérésükhöz
246
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
semmi különös sem szükséges, azonban Jehova egyszerű és érthető követelményei ezek: „igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és alázatosan járj a te Isteneddel”. (6:8) Azonban ezzel ellentétben, az erőszak, a hazugságok, a csalárdságok és csalások, a ceremoniális szertartások formális megtartásával és a démonimádattal járnak együtt. Ezen tagozat utolsó fejezete, ami egyben a könyv utolsó fejezete is, szánakozik az igaz ember hiányán és azon, hogy az egész vallásos Izráel két kézzel kész a gonoszságra. Nem lehet megbízni senkiben; sőt „az embernek saját háznépe az ellensége”. Azonban az igazságosságra hajlamosak Jehovára tekintenek. Babilon, az ellenséges üldöző szervezet, figyelmeztetve van arra, hogy ne örvendezzen, amikor a hűséges maradék isteni fenyítésben részesül, mert az irgalmas Jehova megbocsát hűségeseinek, de bosszút áll majd az összes megdöbbent ellenségen. Ekképp, Jehova igazolni fogja választott népének, irgalmas Igéjének igazságát.
NÁHUM
Náhum nevének jelentése, „vigasztalás” vagy „vigasz”, azonban az általa kiejtett és leírt üzenet, messze nem volt vigasztalás vagy vigasz azok számára, akiket elsősorban érintett. A megnevezése, inkább teher, „Ninive terhe”. Ez a végzet kijelentése a kegyetlen asszírok ellen, az Izráel elleni zsarnok bánásmód miatt. Jehova haragja feltámadt, és a próféta a beszéd szép alakzataira támaszkodik, hogy ábrázolja a bosszúállásra való eljövetelét. Mint például: „szélvészben és viharban van az Úrnak útja”, „lábainak pora a felhő”, a tenger és a folyók kiszáradnak az Ő megtorlásakor, eljövetelekor a növényvilág elhervad, a hegyek remegnek, a dombok elolvadnak, és a föld megég. KI állhat tehát meg a földön haragja előtt, és viselheti el búsulásának tűzét? Minden bizonnyal egyetlen ellenség sem! De „Ő ismeri a benne bízókat”. (Náh. 1:1-7) A bosszúállás érdekében történő eljövetelének üzenete, csak ezek számára jelent vigasztalást és vigaszt.
NÁHUM
247
Jehova eljövetele az ellenségnek egyszer és mindenkorra való megsemmisítéséi illető szív-erősítő jellegzetessége az, hogy: „Elpusztít Ő, nem lészen kétszer veszedelem”. A hatalom-ittas asszíroknak nem lesz többé megengedve, hogy fővárosukból, Ninivéből elnyomják Isten népét, mivel Jehova letöri népének nyakáról az asszír igát, és a becstelen zsarnoknak megássa a sírját. Milyen szépek is lesznek akkor hirdetői, akik a helyreállított isteni szolgálatukban megtartják a szövetséget! (1:8-15) Jehova helyreállította népe kiválóságát, és most eljön, hogy szó szerint kiirtsa a fosztogató ellenséget, amely elhurcolta őket. Vele együtt halad az ő szervezete is, amely ki lett választva az Ő „fegyverkezésének napjának” harcára. – 2:1-3; Roth.
A második fejezet negyedik versével, a Ninive falain belüli színtér van az olvasó szemei elé tárva. Itt, a harci szekerek vad összevisszaságban dübörögnek. A széles utakon és utcákon a sok ütközés zavarja a forgalmat. A harc hatalmas emberei össze vannak gyűjtve és sietnek a város falai megvédésére. Azonban hasztalan. Ninive városát kifosszák és megsemmisítik. A gúnyolódó kérdések az oroszlánszerű hódítókról érdeklődnek, akik egykor nem mutattak félelmet, és akik fojtogattak és marcangoltak: hol van most a szörnyű asszíriai király és félelmetes hordája? Most csupán megolvadt szívek, remegő térdek és sápadt arcok vannak, és ezek hamarosan feledésbe merülnek, a seregek Jehovája végrehajtó kardja előtt. – 2:4-13.
Náhum könyvének harmadik és egyben utolsó fejezete tovább részletezi a vérengző Ninivére következő szégyent és romlást. Szerencsétlen állapotában nem lesz senki, aki megsiratná őt, senki sem vigasztalja vagy segíti. A próféta, a nyolcadik versben összehasonlítja a „lakos nélkülivel” vagy, a 3:8 széljegyzet szerint az egyiptomi „No-amon”-nal (Tébával). Etiópia és Egyiptom voltak No-Amon segítői, de ő mégis fogságba eset. Ehhez hasonló sors vár Asszíriára is. Mindazok, akik megpróbálnak segítséget nyújtani, a maga során meg lesz semmisítve. Ninive széles
248
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
körű gonoszsága és elnyomása miatt, a bukását köszöntő öröm hasonlóképpen széles körű lesz.
Náhum próféciája szó szerint, bár kicsiben, beteljesedett Ninivén. Kr.e. 625-ben eleset a Nabukodonozor irányítása alatt álló Babilon előtt, akit Jehova „Én szolgámnak” nevez. Egy érdekes történelmi beszámoló van a Náhum 1:8; 2:6,8 (Amer. Trans) fényében, ahol a következőket olvashatjuk: „de gáttörő árvízként pusztít annak helyén … A folyóvizek kapui megnyílnak, és a palota megrendül … Pedig Ninive olyan, mint a bővizű tó”. Azt mondják, hogy a megduzzadt Tigrisfolyó rést ütött a város falán és elöntötte a várost, és hogy az asszír király egy hatalmas temetkezési-máglyát készíttetett a palotában, amelyen, lángba borításkor, ő, valamint sok szolgája és ágyasa meghalt. Aztán az ostromló babiloniak bejutottak a falon levő résen keresztül és bevették a részben elárasztott és részben égő Ninivét. Az árvíz azonban Nabukodonozor roham-seregének jelképes ábrázolása lehet. – Lásd „Prologue of Nabucadnezzar”, G.R. Tabouis, 1931.
Egy kérdés maradt megoldásra: mikor prófétált Náhum? Ez egy olyan kérdés, amit nem lehet pontosan megválaszolni. Biztos, hogy Ninive, 625-ben bekövetkezet bukása előtt mondta és rögzítette próféciáját, mivel ő megjövendölte azon szerencsétlenséget. Szintén biztos, hogy No-Amon, körülbelül Kr.e. 664-es bukása után írt, mivel ő hivatkozott azon szerencsétlenségre, és Ninivét, hozzá hasonló sorsról biztosítsa. (3:8-10) Ezért Náhum könyve, valamikor Kr.e. 664 és 625 között volt írva.
KÉRDÉSEK: 1. Mit közöl a Mikeás 1:1? 2. Hogy van felosztva a prófécia? 3. Mi a tartalma: (a) az első tagozat; (b) a második tagozat; (c) a harmadik tagozat? 4. Kinek szól a Náhum név jelentése? És kire nem illik? 5. Milyen szív-erősítő igazság van feltárva e próféta által? 6. Ninive falain belül milyen jelenet üdvözli az olvasó tekintetét? 7. Milyen korábbi történelmi esemény mutatja előre, hogy Asszíria számára nem lesz segítség? 8. Náhum próféciájának, milyen kicsinyben való beteljesedése következett a szószerinti Ninivére? 9. Mikor prófétált Náhum?
HABAKUK
249
51. Lecke
HABAKUK ÉS SOFÓNIÁS
A Habakuk 1:1-ben olvasható: „A teher, amelyet Habakuk próféta látott”. Így Habakuk, akinek neve „szeretet ölelést” jelent, prófétaként, és a jövőbeni csapások által terhelt prófécia kijelentőjeként van azonosítva. Személyes történelmével kapcsolatban bőségesen vannak fantázia szülte elméletek és hagyományok, azonban ezekben a hiábavaló spekulációkban nincsen semmi, amiben megbízhatnánk. Az egyetlen közvetlen és megbízható tájékoztatás, az a csekély részlet, ami Habakuk próféciájának bevezető versében adott.
De közvetett módon további részleteket gyűjthetünk a könyv belső bizonyítékaiból, amelyet Habakuk ihletés alatt alkotott. Ezen kutatásnak legfontosabb haszna az, hogy a prófécia kijelentésének hozzávetőleges idejével kapcsolatos tájékoztatásokat kapunk. A Habakuk 2:20 a következőket mondja: „Ellenkezőleg az Úr az Ő szent Templomában”. A 3. fejezet végén található felirat, utasítás, az ebben levő óda (zenés lírai műfaj) éneklésére, amely feliratban ez olvasható: „A karmesternek, húros hangszereimen.” (Am. Stan. Ver.) Eszerint a Templom még állt, és az azzal kapcsolatos zenei szolgálat még folyamatban volt. Ez azt jelentené, hogy Habakuk valamikor a Templom, Kr.e. 607-ben való lerombolása előtt mondta és rögzítette próféciáját. De mennyi idővel azelőtt?
A Habakuk 1:5,6 meghatároz egy határértéket: „Nézzetek szét a népek között, vizsgálódjatok és csodálkozással csodálkozzatok, mert oly dolgot cselekszem a ti napjaitokban, mit el sem hinnétek, ha beszélnék! Mert ímé, feltámasztom a Káldeusokat, a kegyetlen és vakmerő nemzetet, a mely eljárja a földet széltében, hogy hajlékokat foglaljon el, a melyek nem az övéi.” Itt a jövőről beszélve, Habakuk megjövendöli Jeruzsálemnek a babiloniak általi megbuktatását, célzatosan kijelentve, hogy ez a „ti napjaitokban” fog megtörténni, vagyis azoknak napjaiban, akikhez beszélt. Habakuk próféciáját Joákim király uralkodásának korai szakaszára
250
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
(Kr.e. 628-618) határozva, összeillik a fentebb említettekkel és a következőkkel is: a nép nem hitte a babiloni hódítás jövendöléseit, bár ez Jehova ihletett prófétája által volt mondva nekik. Joákim uralkodásának korai szakaszában ez a hitetlenség különösen erős lehetett, mivel Joákimot az egyiptomi hatalom emelte trónra, és az ország Egyiptom alárendeltje volt, míg Babilon abban az időben nem jelentet fenyegetést Júdara, és még nem törte meg Egyiptom katonai hatalmát a Kárkemisi csatában, Kr.e. 625-ben. Ráadásul a próféciában megfogalmazott Isten népének tisztátalansága, Joákim uralkodásának korai szakaszára jellemző.
Habakuk kiált az országban elterjedt hamisság és nyomorgatás, pusztítás és erőszak, viszály és versengés valamint törvénytelenség és ítélet elferdítés miatt. (1:2-4) Ezután kijelenti próféciáját a babiloni harci gépezet szörnyű hatékonyságáról, valamint ennek győzedelmes előretöréséről Palesztina országán keresztül. (1:5-11) Jehova „ítéletre rendelte”, „fenyítődül választotta” hirdeti a próféta. Jehova használta a káldeusokat Nabukodonozor vezetése alatt, hogy végrehajtsa ítéletét a hűtlen Izráel ellen. De a totalitárius Babilon ruhái nem tiszták. Ő csalárdul cselekszik, nála sokkal igazabbakat felfal, embereket fog hálójába, mintha halak lennének a tengerből, majd dicsekszik és imádja az állam fegyverzetét és hatalmát. Habakuk találó kérdéseket tesz fel, ezen dolgokkal kapcsolatban. – 1:12-17.
Habakuk figyel Jehova válaszaira, és meg van parancsolva neki, hogy közlésük idejében rögzítse ezeket. A büszke, elnyomó Babilon elesik. Soha sem elégedett, egyre nagyobb hatalomra és uralomra törekedve folyton terjeszkedik, megsemmisítve népeket és nemzeteket, szervezetét katonai hódításokra, és vérontásra építi. Jehova ki fogja nyilatkoztatni hatalmát, és amidőn megsemmisíteni az elnyomót, felsőbbségének ismeretével betelik az egész föld, amiképpen a vizek megtöltik a tengert. Leleplezve és megszégyenítve, az erőszakos és vérontó Babilon megbukik, hiába kiált ajkaival bálványaihoz, hogy segítsenek rajta haldoklásakor. – 2:1-20.
SOFÓNIÁS
251
A harmadik fejezetben, Habakuk egy zsoltár-imában magasztalja azon csodálatos hatalmat és mérhetetlen erőt, amely kibontakozik, amidőn a Mindenható Jehova felkell a harc Isteneként. Minden bizonnyal, még az emberek által gyártott atombomba eső sem hasonlítható azon elképesztő erőrobbanáshoz és azon földet-rengető káoszhoz, amely itt úgy van leírva, mint, amit az atom Teremtője valósít meg! Már csak az a tény, hogy ezekről hall, arra készteti a prófétát, hogy ajkai remegjenek és belseje reszkessen! Mindazonáltal, oltalmat szerez azoknak, akik örvendenek és bíznak Jehovában. Habakuk írásstílusa, általánosan köztiszteletnek örvend, és ez a harmadik fejezet határtalan dicséretre ösztönöz Gyönyörűsége, magasztossága és fensége, ezt a Szentírás páratlan költészetének fenséges magaslatára emelkedik.
SOFÓNIÁS
Sofóniás kijelentése, Istennek az ördög-vallásba visszaesett Júda elleni ítéletéről, halló fülekre talált. Sokan úgy gondolják, hogy Ezékiás királynak leszármazottjaként, ez a próféta, kinek neve azt jelenti, hogy „Jah által elrejtve”, a jóságos Jósiás király uralkodása alatt (Kr.e. 659-628) hangoztatta Isten üzenetét. (1:1, ASV) De ezen 31 év hosszú uralkodás melyik időszakában? Nos, szavai Júdát vádolják, mivel Baál és más démoni istenségek után jár, és mivel csillagokat és más égitesteket imád. Gonoszságaikat meg kell vizsgálni; el kell oszlatni a Jehova iránti közömbösségét és azon feltételezését, hogy Ő nem cselekszik sem jót sem rosszat. A leszámolás napja rohamosan közeledik, a nap, amikor sem az ezüst, sem az arany nem szabadít meg Jehova haragjától. – 1:2-18.
Az ilyen égető kijelentések aligha lehettek megfelelők Jósiás uralkodásának tizenkettedik éve után, mivel attól az időtől kezdve ő megtisztította az országot a démon-imádattól. Uralkodásának nyolcadik évében, ő kezdte Jehovát keresni. (2. Krón. 34:3) Ezért, Sofóniás Jósiás uralkodásának korai szakaszában kellett prófétáljon, amikor a démonizmus még el volt terjedve. Minden bizonnyal, hogy égető prédikációinak sok köze volt ahhoz,
252
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
hogy Jósiás elkezdte Jehovát keresni, majd később az országát megtisztította a vallástól. Sofóniás prófétálásának ilyen elhelyezése az idő folyamán, összhangban van azon ténnyel, hogy ő megjövendölte Ninive bukását, valamint az etiópiaiak levágását, mindkettőt Jehova „kardjának” tulajdonítva. Ez a két prófécia kicsiben beteljesedett, Kr.e. 625-ben, amikor Nabukodonozor, „Jehova szolgája” bevette Ninive városát és megtörte Egyiptom hatalmát a Kárkémis-i csatában, az Eufrátesz folyónál, amit, sok évvel később, az Egyiptomban Táfnesig történő betörésük követett. – 2:12,13; Jer. 43:8-13.
Jósiás király reformja csak időleges volt; ez nem akadályozta meg végelegesen az ítélet végrehajtását, amelyet Sofóniás kijelentett a zsidók fogságáról. A pusztítás biztosan eljön egy olyan nemzetre, amely nem óhajtja Jehova Istent. A szerencsétlenségi üzenetével egy időben, Sofóniás arra buzdítja azokat, akik alázatosak voltak Jehova Istennel szemben, hogy gondolkozzanak el komolyan és keressék az igazságosságot és alázatosságot, hogy meg lehessenek oltalmazva az Úr haragjának napján. Jehova pusztító dühe, meg fogja tisztítani a földet a vallástól! A pogány nemzetek elbuknak, míg isteneik megsemmisülnek. Ezután mindenki egyedül Jehovát imádja. – 2:1-15.
.A 3. fejezet, különösen Jeruzsálemet teszi felelőssé a vallás általi beszennyezésért, mivel elutasítja az isteni oktatást. Minden népet össze kell gyűjteni, hogy Jehova haragja kiöntessen rájuk. Jehova népe összegyűjtött maradékának nyelve, a tiszta imádat nyelve lesz, míg közöttük olyan emberek sokasága lesz, akik Jehovában bíznak, és akik egykor a vallásos gonoszságok áldozatai voltak. Ezután Jehova örömmel örvendez újraszervezett maradékának, amelynek keze nem lankad a félelem miatt, hanem az Ő nevének népe lesz és mindenütt az Ő dicséretét énekli.
KÉRDÉSEK: 1. Milyen közvetlen bizonyságunk van Habakukról? 2. Milyen fontos információkat gyűjthetünk a belső bizonyítékokból, a prófécia idejével kapcsolatban? 3. Júda milyen állapotát kifogásolja Habakuk? 4. Hogyan fogja Jehova Babilont használni? Azonban Babilon ruhái miért nem tiszták? 5. Végül mit fog aratni Babilon?
AGGEUS
253
6. Miről számol be a harmadik fejezet? 7. Hogyan lehet Sofóniás próféciájának idejét pontosabban meghatározni, Jósiás uralkodásának idejében? 8. Milyen tény igazolja, hogy üzenete halló fülekre talált? 9. Foglaljátok össze: (a) a 2. fejezet tartalmát; (b) a 3. fejezet tartalmát!
52. Lecke
AGGEUS ÉS ZAKARIÁS
„Dárius király második esztendejének hatodik hónapjában, a hónapnak első napján szóla az Úr Aggeus próféta által Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, Júda fejedelmének, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak”. (Aggeus 1:1 Am. Stan. Ver.) Ezen szavakkal, Aggeus könyve nyitó verse arról tájékoztat bennünket, hogy Aggeus próféta, aki a nevét viselő könyvet írta, ihletés alatt beszélt. Ezért az írás hiteles és kanonikus. Ezen szavak arról is tájékoztatnak, hogy Aggeus mikor kezdett prófétálni és szavait kihez intézte. Aggeus próféciái, akinek neve „ünnepélyest” jelent, négy rövid szónoklatból állnak, amelyek azonban három különböző napon hangoztak el. Az utolsó szónoklata, II. Dárius második éve, kilencedik hónapjának huszonnegyedik napján hangzott el, ami arra mutat, hogy az elsőtől az utolsóig csupán három hónap és huszonnégy nap telt el. Ezért a könyv nem csak terjedelem, hanem az általa lefedett idő tekintetében is rövid. Keveset lehet tudni Aggeusról személyesen. Ő valószínűleg, Zorobábellel tért vissza Babilonból, Kr.e. 537-ben.
Íme Aggeus próféciáinak történelmi viszonyai: Tizenhét évvel korábban, vagyis Kr.e. 537-ben, Zorobábel mintegy 50 000 zsidóval visszatért a fogságból, hogy újraépítse a templomot. A szomszédos ellenségek, azon „samaritánusoknak” nevezett vallásos keverék ellenállásával szembesültek, akiknek egy idő után sikerült félbeszakítani az építési munkát. Ők a teokratikus újraépítési munkálatok ellen egy hivatalos perzsa tiltásért taktikáztak; és a templomon végzett munka közel tizenhat évre félbeszakadt. Azon időben és azon körülmények közt,
254
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
II. Dárius második évében, vagyis Kr.e. 520-ban Jehova szolgálatba helyezte Aggeus prófétát. – Ezsd. 1:1-4; 2:1,2; 4:1–5:1.
A próféta először is azokhoz intézi Isten szavát, akiket néhány modernista „morál gyengítőnek” nevez. A fogságból visszatért maradék között voltak, akik félelemmel és önzően a külső feltételekre azt állították, hogy: „nem jött még el az ÚR háza építésének ideje”. Később ezek a buzgóság-gyengítők, azon siránkoztak, hogy az épülő új Templom semmiség ahhoz képest, amit Salamon épített. (1:2; 2:3) Azonban anélkül, hogy elbátortalanodott volna, Aggeus azokkal érvelt, akiknek hite és buzgalma Isten Házával szemben gyenge volt, és erőt valamint buzgalmat öntött a gyenge szívekbe. Első szónoklata vádolja mindazon zsidók közömbösségét, akik saját befejezett házaikban laktak, de elégedtek voltak azzal, hogy Úr házát romokban látták. Emiatt, „vonták meg tőletek az egek a harmatot”, a föld pedig „az ő termését”. Egy sorozat rossz termés és kopár időszak elszegényítette őket; a terjedelmes vetésből keveset arattak. (1:4-11) Aggeus szavai mélyen hatoltak a nép, valamint vezetőik, Zorobábel és Jósua szíveibe. Kevesebb, mint négy héttel később, a birodalmi tilalom ellenére, újrakezdték a templom munkálatait! – 1:12-15.
Aggeus második szónoklata (2:1-9), kevesebb mint egy hónappal a munka újrakezdése után hangzott el. Ezúttal le kellet küzdeni minden olyan idős-korú propagandáját, akik szerint az új templom kiábrándító volt Salamon templomának dicsőségéhez képest. Azonban a Zorobábelhez, Jósiáshoz és a nép egész maradékához intézett ezen szónoklat biztosította őket, hogy „nagyobb lesz e második háznak dicsőssége az elsőénél”, mivel Jehova „megindít minden népet” és „minden népek kívánatos kincsei bejönnek” a Templomba. Két hónap és három nappal később, letétetett Jehova templomának alapját, míg a harmadik szónoklatban (2:10-19), a papokat a nemzet korábbi tisztátalanságáról kérdezi; felszólítja őket, hogy vegyék figyelembe a csapást, amely a terménykiesések által sújtotta a földet, a Templom építésének szüneteltetése alatt; az újraépítési tevékenység újrafelvétele miatt, áldásokat ígér.
ZAKARIÁS
255
Ahogy a dolgok előhaladtak, Jehova megáldotta buzgalmukat és bátorságukat, arra indítva II. Dáriust, hogy megújítsa Círus rendeletét, amely engedélyezte a munkálatokat. A rosszindulatú samaritánus ellenségek el lettek hallgattatva. A negyedik szónoklat (2:20-23) ugyanazon a napon hangzott el, és kizárólag Zorobábelhez lett intézve. Megjövendölte, hogy Jehova meg fogja rendíteni Sátán e gonosz világát, azáltal, hogy királyságait és kormányait megdönti, és a Nagyobb Zorobábelt, Jézus Krisztust beiktatja a Királyság hatalmába.
ZAKARIÁS
„Zakariás” nevének jelentése: „Jah (Jehova) emlékezik”. A Bibliának így megnevezett könyvét az ekként nevezett próféta írta, és Jehovának általa való szavait tartalmazza. Zakariás Aggeus kortársa volt, és Aggeus első szónoklata után két hónappal kezdett prófétálni. Tehát, Zakariás próféciájának általános történelmi helyzete, megegyezik azzal, amit már előzőleg megvitattunk Aggeus esetében. Zakariás néha „Iddó fiának” van nevezve, azonban próféciájának bevezető verse meghatározóbb és a következőket mondja: „Zakariás, Berekiás fia, aki Iddó fia”. Ő Iddónak a második nemzedékből való fia volt. A Nehémiás 12:12,16 bemutatja, hogy Zakariás nem csak próféta, hanem pap is volt. Amikor elkezdte prófétai szolgálatát, ő fiatal volt és legalább két évig folytatta ezt, egész Kr.e. 518-ig. – Zak. 1:1; 2:4; 7:1; Ezsd. 5:1; 6:14.
Zakariás könyve általában két részre van osztva: az 1-től 8-ig valamint a 9-től 14-ig terjedő fejezetekre. Az első rész, főként olyan látomás sorozatokból áll, amelyek a Templomhoz és az újraépítése által felvetett reményekhez kapcsolódnak, és bizonyos ünnepekre vonatkozó kérdésekre válaszoló szónoklattal fejeződik be. A próféta látja az Úr lovasait, akik ellenőrzik a föld ügyeit, és hallja a Templom befejezésének, valamint Jeruzsálem jólétének ígéretét; látja a négy szarvat, amelyek szétszórták Izráelt, valamint a négy mesterembert, akik elpusztítják a szarvakat; neki egy emberről van látomása, aki mérőkötéllel a kezében Jeruzsálemhez közeledik
256
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
és megjövendöli Jeruzsálem növekedését és fellendülését, valamint más nemzeteknek az Úrhoz való csatlakozását; hallja Sátán megdorgálását és látja Jósua főpap szennyes ruháit, amelyek dicső ruhákkal vannak helyettesítve; lát egy hétágú arany gyertyatartót, amely mellett, olajjal való ellátás végett, két olajfa van; majd meghalja az „áldás, áldás reá” kiáltásokat, amelyeket a Templom csúcs-kövének elhelyezése vált ki; látomása van egy repülő könyvről, amelyben az Istent meglopókra valamint az Őrá hamisan esküvőkre jövő átkok vannak feljegyezve; látja az Isten helyreállított maradéka közül eltávolított babiloni bűnt; végül négy lovas szekér jelenik meg, Isten hadi szervezetének jelképeként, és a „Csemete” a Templom megépítőjeként van azonosítva, aki az Ő trónján pap lesz. Ezen első rész utolsó két fejezete azt feleli, hogy a gyász és a vallásos ön-sajnálat ünnepei a vidámság és az öröm idejének kell helyett adjanak, valamint, hogy a helyreállított Sionnak virágoznia kell és hogy, Jehovának népe feletti áldásai miatt, minden nemzetből származó emberek, „egy zsidó férfiú ruhája szélébe” markolnak majd, hogy vele menjenek Jeruzsálembe.
Zakariás próféciájának második részét, a 9-14 terjedő fejezeteket, a szokásos prófétai jelleg és hangnem jellemzi, ellentétben az első résszel, amely Dániel és Ezékiel próféciáihoz hasonlóan látomásokat tartalmaz. Sok Biblia kritikus azt állítja, hogy ezen utóbbi részt, a stílusváltás és más feltételezett belső bizonyítékok miatt, egy másik Zakariás írta, aki sokkal korábban élt Zakariás idejénél. Azok számára, akik nem csak a kicsinyben való beteljesedés tárgyát értékelik, hanem a nagyobb beteljesedés fontosabb tárgyát is, ezeknek a fondorlatos érveléseik nem nagyon hatásosak. A téma egyértelmű változása megindokolja a szemléletmód és a stílus változást. Hasonló kifejezések és hasonló prófétai üzenetek kötik össze a két részt. A legmeggyőzőbb tény az, hogy a második rész írója, a Jeruzsálem pusztulása utáni próféták írásainak ismeretét mutatja, azonban az ezekre való hivatkozásaival, az ilyen próféciák ellenjelképes beteljesedéseire utal. Ezért
ZAKARIÁS
257
a prófécia második felét nem írhatta valaki sokkal Zakariás előtt, hanem az első feléhez hasonlóan ezt is a zsidó száműzetés után kellet megírják. Kétségkívül, Zakariás volt az, akit Jehova felhasznált azon könyv tizennégy fejezetének megírására, amely e próféta nevét viseli.
Ezen utóbbi rész kijelenti a pogány nemzetek elleni bosszúállást, megjövendöli Krisztusnak királyként való bevonulását Jeruzsálembe szamárháton, a Királyság uralmának az egész földre való kiterjesztését, az Ő népének összegyűjtését, Krisztus harminc ezüstpénzért való elárulását, Isten szellemének kitöltését az Ő maradékára ennek bűnbánata után, a hamis próféták szégyenét és identitásuk elrejtésének hiábavalóságát, a nép kétharmadának elesését és egyharmadának (egy maradéknak) megtisztítás általi megmentését. Az utolsó fejezet megjövendöli a nemzetközi támadást Jeruzsálem ellen Jehova napján, a kettévált „Olajfák Hegyét” mint népének menedéket, Jehova vitathat hatalmát a föld felett, a csapást, amellyel az ellenfeleit meg fogja verni, és az Ő rendszeres imádatát évről évre a nép által, az Ő szent Templomi szervezetén keresztül.
Zakariás sok próféciája beteljesedett, és ezek teljes beteljesedése nincs messze. Zakariás próféciáinak a Görög Iratokban levő hivatkozásokért, és ezáltal a könyv hitelességének további megállapításáért, hasonlítsd össze a Zakariás 8:16-ot az Efézus 4:25-tel; a Zakariás 9:9-et a Máté 21:4,5-tel és János 12:14-16-tal; a Zakariás 12:10-et a János 19:37-tel; a Zakariás 13:7-et a Máté 26:31-gyel és a Márk 14:27-tel, amelyek ezen próféciák kicsinyben történő beteljesedését mutatják.
KÉRDÉSEK: 1. (a) Mit mond Aggeus próféciájának kezdő verse? (b) Mi van még elmondva Aggeusról és próféciájáról? 2. Milyen történelmi események vezettek Aggeus próféciáihoz? 3. Foglaljátok össze a tartalmát: (a) Aggeus első szónoklatának; (b) második szónoklatának; (c) harmadik szónoklatának; (d) negyedik szónoklatának! 4. Milyen előzetes tájékoztatások vannak közölve Zakariásról? 5. Hogy van felosztva általában ez a könyv? 6. Foglaljátok össze a könyv első részének tartalmát! 7. Milyen „magasabb kritika” nem tudja megcáfolni azon tényt, hogy Zakariás volt a könyv második részének írója? 8. Mi ennek a résznek a tartalma? 9. Mi igazolja az egész könyv hitelességét?
258
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
53. Lecke
MALAKIÁS
Jehova parancsára, Mózes elkezdte a Héber Iratok megírását a Teremtés könyvével. Körülbelül tizenegy évszázaddal később, Malakiás ihletés által, befejezte a héber kánont a prófétai könyvvel, amely a nevét viseli. „Malakiás” (a Malakhijah név rövidítése) jelentése: „Jah (Jehova) hírnöke”. Egyesek úgy vélik, hogy Malakiás nem az író személyes neve, hanem ezt csak prófétai szolgálata miatt kapta. Ehhez hasonlóan, egyesek azt állítják, hogy a „Malakiás” kifejezés nem vonatkozik egy emberre, hanem csak a könyv címe volt. Azonban a kezdőversből, világosan kitűnik, hogy Malakiás egy ember volt és a prófétai könyvekkel kapcsolatos szokásos eljárással összhangban, az író ihletett könyve, az író nevét kapta: „az ÚR igéjének terhe Izráel ellen, Malakiás által.” – Mal. 1:1, szélj.
Nincs feljegyezve egyetlen tény se, Malakiás származására és személyes történetére vonatkozóan és nincs egyetlen közvetlen kijelentés se azon időszakról, amikor prófétált. Ezért nem lehet biztosan kijelenteni, hogy mikor lett rögzítették a Héber Iratok ezen utolsó könyvét. Azonban a könyv belső bizonyítékain alapuló általánosan elfogadott meggyőződés a következő:
Malakiás arról beszél, hogy a zsidók egy kormányzó polgári közigazgatása alatt álltak, ami a könyvet egyértelműen a fogság utáni időszakra helyezi, mivel ez volt az egyetlen olyan időszak, amikor a zsidóknak kormányzói voltak. A Templomot újjáépítették és várják, hogy teljesítsék a templomi szolgálatokat. Nincs megemlítve a Templom újjáépítése; tehát ezt már korábban befejezték. Ezek a tények kizárják Zorobábel kormányzó közigazgatását. Nincs megemlítve a fal újjáépítése se, ami úgy tűnik, hogy kizárja Nehémiás kormányzásának kezdeti szakaszát. Azonban, azzal érvelnek, hogy a könyvet Nehémiás kormányzásának utóbbi részében jegyezték fel,
MALAKIÁS
259
valószínűleg III. Artaxerxes uralkodásának harminckettedik éve (Kr.e. 443), valamint Nehémiásnak, a perzsa Susán várából való visszatérése után. Miért? Mivel Nehémiás volt az utolsó zsidó polgári kormányzó, és Malakiás próféciája egy ilyen kormányzóra utal. (1:8) Továbbá Malakiás elítéli azokat a dolgokat, amelyek meghatározóak voltak, amikor Nehémiás visszatért Perzsiából, ugyanis: a zsidók pogány feleségekkel házasodtak össze (Mal. 2:11,12; Neh. 13:23-26); a tizedet nem adták be a Templomi szolgálat támogatására (Mal. 3:8-10; Neh. 13:10-12); megfertőzték a papokkal vagy a Lévivel kötött szövetséget (Mal. 2:4-8; Neh. 13:11,29); a törvény más pontjait is megsértették (Mal. 2:8; Neh. 13:15). Ezek a belső bizonyítékok, nem határozzák meg biztosan Malakiás próféciájának idejét, azonban majdnem állandó jelleggel, Nehémiás kormányzása második részének valószínűségét jelzik.
Malakiás próféciájának lényegét, a papság tisztátalan állapota és az ítélet hirtelen eljövetele képezi. Stílusa nincs annyira tele szónoki szóképekkel, mint más prófétáknál. Nem rendelkezik a kifejezés olyan szépségével, amely sok más prófétai könyvre jellemző; nem rendelkezik a költészeti kifejezésmóddal, amely több más prófétát jelöl. Azonban ez erős érvelésű kifejezésben van megfogalmazva. Indokol, összehasonlításokat végez, míg folyamatos kérdései animációhoz vezetnek. Egy fiú tiszteli az ő atyját, és a szolga az ő urát, azonban Izráel papjai hogyan tisztelik az ő Atyjukat és Urukat, Jehovát? A további kérdések körvonalazzák a templomi szolgálatra vonatkozó dolgok valós állapotát; a megfertőzött kenyér valamint a sánta, beteg és vak állatok felajánlása által a papok azt mondják, hogy az Úr asztala megvetendő. Ők egyetlen szolgálatot, még a legcsekélyebbet sem teljesítik ingyen. – 1:2-14.
A papok áldásai átkozottak lesznek, vetőmagjuk meg lesz rontva, és arcuk ünnepeik szemetével lesz elárasztva. Azon szövetség szerint, amely a papokra vonatkozólag lett kötve Lévivel: „a papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak,
260
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
mivel a Seregek Urának követe ő.”. Azonban Malakiás idejében, a papok megrontották a Lévivel kötött szövetséget, a népet nem tanították a törvényre, pártoskodók voltak, hűtlenül éltek, ők maguk sem őrizték meg Jehova útjait, és miattuk sokak megbotránkoztattak az isteni törvényben. Ők elhagyták fiatalkori zsidó feleségeiket, és elvettek idegen asszonyokat, pogány feleségeket. Folyamatos bűnös szavaik, elfárasztották Jehova Istent. – 2:1-17.
A 3. fejezet, Jehova követének mozgalmas próféciájával kezdődik, amely előkészíti az utat az Úr előtt és bejelenti ennek a „szövetség Követének” a hirtelen megjelenését a Templomban, az ítéletre. És ül, mint ötvös vagy ezüsttisztogató és megtisztítsa a papokat, Lévi fiait, hogy igazságban és tisztaságban vigyenek ajándékokat Jehovának. Ezután az ő szolgálatuk kedves lesz, mivel a megváltozhatatlan Mindenható Isten, a Templomban a Követe által el fogja távolítani az összes varázslót, hamisan esküvőt és elnyomót valamint mindazokat akik „nyomorgatják az idegent” (3:1-6). A fejezet fennmaradó része azt mutatja, hogy akik tized és az elfogadható áldozatok visszatartásával Jehovát csalják, bűneik megbánása után, bőséges áldásokban részesülnek. Az ország virágozni fog. Azután, bár egyesek azt fogják gondolni, hogy Jehova szolgálata hasztalan, mégis sokan fognak hinni az Úrban és Jehova meg fog emlékezni róluk. – 3:7-18.
A héber Bibliában, Malakiás próféciája csak három fejezetből áll, a harmadik fejezet pedig huszonnégy verset tartalmaz. Azonban a klasszikus változatokban, a harmadik fejezetet a tizennyolcadik verssel zárják, és a fennmaradt hat versből negyedik fejezetet készítettek. Ezen veresek egy olyan eljövendő napot jövendölnek, amelyen a kevélyek és a gonoszok, a tarlóhoz hasonlóan, tűzben fognak megemésztetni, és nem marad rajtuk sem gyökér sem ág. Azonban azokra, akik félik az Istent, felragyog a feddhetetlenség gyógyulás napja és ők lábbal tapodják a gonoszokat. A 4. vers figyelmezteti az Izráelitákat, hogy emlékezzenek Mózes törvényére. Az 5. vers megjövendöli, hogy az Úrnak nagy és félelmetes napja előtt, Jehova elküldi Illést,
MALAKIÁS
261
a prófétát. A 6. vers megjövendöli ezen próféta tevékenységét: „És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet átokkal.”
A héber Bibliában, Malakiás próféciája az utolsó a „későbbi próféták” közül, és ezért közvetlenül a Ketubim, vagyis a „hagiográfia” vagy a „szent írások” előtt van elhelyezve. Malakiás volt az utolsó próféta a keresztény korszak előtt. A Malakiás 4:4,5-ben feljegyzett szavai ezt az értelmet hordozzák. Ő nem arra irányítja az Izráelitákat, hogy egymást követő prófétákat várjanak, mint az elmúlt időkben, hanem azt mondja nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét, és várják Illést, a prófétát, a Messiás eljövetele előtt. A törvény betartása azért volt ajánlott számukra, hogy lehetővé tegye a helyes úton való megmaradásukat, a Messiás, nem pedig egy következő próféta eljöveteléig. A Héber Iratok, mily megfelelő következtetését képezi ezen felhívás, amely a törvény megtartására irányul! A Biblia első írója, Mózes, azzal volt megbízva, hogy ezt a törvényt adja Izráelnek, amikor Izráel először volt megszervezve, mint Jehova szent népe. Ha ezt követték volna, megtartotta volna őket az igaz imádat egyenes és szűk útján, távol a démonimádat és vallás széles pusztító útjától. Most Malakiás, aki a héber kánont zárja, újra útmutatóként ajánlja figyelmükbe, azon fennmaradt néhány évszázadra, amíg eléri célját és véget ér a Messiás Krisztusban.
Ennek a könyvnek kanonikus jellege, amely a Héber kánont zárja, soha nem volt megkérdőjelezve. Gyakran van idézve a Görög Iratokban, ahol be van mutatva próféciáinak kicsinyben való teljesülései. Ezzel kapcsolatosan hasonlítsátok össze a Malakiás 3:1-et és 4:5,6-ot a következő szövegekkel a görög szentírásokból: Máté 11:10-15; 17:10-12; Márk 1:2,3; 9:11-13; Lukács 1:15-17,76; 7:27; János 1:6-8,15; hasonlítsátok össze a Malakiás 1:2,3-at a Róma 9:13-mal. Ezekben az utolsó napokban, nagyobb beteljesedésűk van folyamatban, amelyek a napjaink vitathatatlan fizikai tényivel együtt igazolják a héber kánon utolsó könyvének hitelességét.
262
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
KÉRDÉSEK: 1. Ki fejezte be azt, amit Mózes elkezdett? 2. Mi nyilvánvaló Malakiás próféciájának bevezető verséből? 3. Milyen időszakra utal a valószínűség e prófécia megszerkesztését illetően? és milyen okokból? 4. Mi a prófécia lényege és milyen írásának stílusa? 5. Milyen állapotokat tárnak fel a próféta kérdési? 6. Hogyan rontották meg a papok, a papságra vonatkozó szövetséget, amely Lévivel köttetett? 7. Foglaljátok össze: (a) a 3. fejezet tartalmát; (b) a 4. fejezet tartalmát! 8. Hogyan mutatják Malakiás saját szavai, hogy a Héber Iratok írásának idejében ő volt az utolsó a próféták közül? 9. Záró versei miért képeznek egy megfelelő következtetést a Héber Iratok számára? 10. Malakiás próféciáinak milyen kicsinyben történő beteljesülései vannak bemutatva a Görög Iratokban?
A BIBLIA KÖNYVEINEK TÁBLÁZATA, AMELY MUTATJA AZ ÍRÓT, AZ ÍRÁS HELYÉT, AZ ÍRÁS IDEJÉT, ÉS A KÖNYV ESEMÉNYEI ÁLTAL LEFEDETT IDŐT
(Néhány író és hely neve nem biztos: sok dátum hozzávetőleges. Körülbelül (kb.) - megközelítő. További részletekért lásd a megfelelő leckét.)
A Héber Iratok Könyvei Krisztus Előtt
|
A könyv neve
|
Az író
|
Az írás helye
|
Az idő
(Kr.e.) |
Lefedett idő
(Kr.e.) |
| 1. Mózes | Mózes | Puszta | 1513 | 46026-1657 |
| 2. Mózes | Mózes | Puszta | 1512 | 1657-1512 |
| 3. Mózes | Mózes | Puszta | 1512 | 1 hónap (1512) |
| 4. Mózes | Mózes | Moáb mezeje | 1474 | 1512-1474 |
| 5. Mózes | Mózes | Moáb mezeje | 1474 | 1 hónap (1474) |
| Józsué | Józsué | Kanaán | 1454 | 1474-1454 |
| Bírák | Sámuel | Kanaán | kb. 1100 | kb. 1454-1192 |
| Ruth | Sámuel | Kanaán | kb. 1090 | 11 év a Bírák idejében |
| 1. Sámuel | Sámuel, Gád, Náthán | Kanaán | kb. 1077 | 1192-1077 |
| 2. Sámuel | Gád, Nátán | Kanaán | kb. 1040 | 1077- kb. 1040 |
| 1. Királyok | Jeremiás | Jeruzsálem és Egyiptom | 1 tek. kb.581 | kb. 1040-917 |
| 2. Királyok | Jeremiás | Jeruzsálem és Egyiptom | 1 tek. kb.581 | 922- kb. 581 |
| 1. Krónika | Ezsdrás | Jeruzsálem? | kb. 460? | 1077-1037 |
| 2. Krónika | Ezsdrás | Jeruzsálem? | kb. 460? | 1037-537 |
| Ezsdrás | Ezsdrás | Jeruzsálem | kb. 460 | 537-466 |
| Nehémiás | Nehémiás | Jeruzsálem | 443 | 455-443 |
| Eszter | Márdokeus | Susán, Perzsia | 474 | 484-474 |
| Jób | Mózes | Puszta | kb. 1490 | kb. 1656-1500 |
| Zsoltárok | Dávid és mások | |||
| Példabeszédek | Salamon, Agur, Lemuel | kb. 1010 | ||
| Prédikátor | Salamon | Jeruzsálem | kb. 1000 | |
| Énekek Éneke | Salamon | Jeruzsálem | kb. 1010 | |
| Ésaiás | Ésaiás | Jeruzsálem | kb. 730 | kb. 775-732 |
| Jeremiás | Jeremiás | Jeruzsálem; Egyiptom | kb. 581 | 647- kb. 581 |
| Jeremiás sír. | Jeremiás | Jeruzsálem | kb. 607 | |
| Ezékiel | Ezékiel | Babilon | 591 | 613-591 |
| Dániel | Dániel | Babilon | 535 | 618-535 |
| Hóseás | Hóseás | Izráel | kb. 742 | kb. 830-742 |
| Jóel | Jóel | Júda | kb. 917? | |
| Ámos | Ámos | Júda | kb. 811 | |
| Abdiás | Abdiás | kb. 607? |
263
|
A könyv neve
|
Az író
|
Az írás helye
|
Az idő
(Kr.e.) |
Lefedett idő
(Kr.e.) |
| Jónás | Jónás | kb. 852 | ||
| Mikeás | Mikeás | Júda | kb. 716 | |
| Náhum | Náhum | Júda | 664-625 | |
| Habakuk | Habakuk | Júda | kb. 628 | |
| Sofóniás | Sofóniás | Júda | kb. 655 | |
| Aggeus | Aggeus | Jeruzsálem | 520 | 114 nap (520) |
| Zakariás | Zakariás | Jeruzsálem | 518 | 520-518 |
| Malakiás | Malakiás | Jeruzsálem | kb. 442? |
A Görög Iratok könyvei Krisztus után
|
A könyv neve
|
Az író
|
Az írás helye
|
Az idő
(Kr.e.) |
Lefedett idő
(Kr.e.) |
| Máté | Máté | Palesztina | 41? | Kr.e. 2- Kr.u. 33 |
| Márk | Márk | Róma | 60 | 29-33 |
| Lukács | Lukács | Róma | 60 | Kr.e. 3-Kr.u. 33 |
| János | János apostol | Efézus vagy környéke | 98 | 29-33 (kivéve 1:1-5,14 ) |
| Cselekedetek | Lukács | Róma | 61 | 33-61 |
| Róma | Pál | Korinthus | 56 | |
| 1. Korinthus | Pál | Efézus | 55 | |
| 2. Korinthus | Pál | Filippi | 55 | |
| Galata | Pál | Szíriai Antiókhia | 51 | |
| Efézus | Pál | Róma | 60 | |
| Filippi | Pál | Róma | 60 | |
| Kolossé | Pál | Róma | 60 | |
| 1. Thessalonika | Pál | Korinthus | 50 | |
| 2. Thessalonika | Pál | Korinthus | 50 | |
| 1. Timótheus | Pál | Macedónia | 61-64 | |
| 2. Timótheus | Pál | Róma | 65 | |
| Titusz | Pál | Efézus | 61-64 | |
| Filemon | Pál | Róma | 60 | |
| Zsidók | Pál | Róma | 61 | |
| Jakab | Jakab, Jézus testvére | Jeruzsálem | kb. 60 | |
| 1. Péter | Péter | Babilon | 63-64 | |
| 2. Péter | Péter | Babilon? | kb. 64 | |
| 1. János | János apostol | Efézus vagy környéke | 98 | |
| 2. János | János apostol | Efézus vagy környéke | 98 | |
| 3. János | János apostol | Efézus vagy környéke | 98 | |
| Judás | Judás, Jézus tertvére | Palesztina | kb. 65 | |
| Jelenések | János apostol | Pátmos | 96 |
264
