A lap korrektúrázva van
200
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
néhány részlet mégis elég meggyőzőnek tűnik ahhoz, hogy leszögezze: Salamon volt az író. A „Prédikátor”, a Prédikátor 1:1,12-ben Dávid fia valamint Izráel jeruzsálemi királyaként van azonosítva. A bibliai történelemben, Salamon az egyetlen, aki teljesíti e feltételeket. Ugyanezen fejezet 13-16 versei, bemutatják a Prédikátor buzgalmát, valamint sikerét a bölcsesség keresésében. Ez ráillik Salamonra. A Prédikátor 12:11 arról tájékoztat, hogy a Prédikátor példabeszédeket alkotott. Nem bölcs Salamon király mondott háromezer példabeszédet? – 1. Kir. 4:32.
Nyilvánvaló, hogy a „Prédikátor” könyvének Prédikátora és Salamon, egy és ugyanazon személy. Ez igaz a Biblia „magas kritikusai” ellenvéleménye ellenére, akik úgy tűnik, örömüket lelik abban, hogy „magasabb kritikáikkal” felzavarják az igazság tiszta vizeit. A könyvben található néhány arám kifejezést, Salamon megtanulhatta idegen feleségeitől vagy ágyasaitól. Szíria, ahol az arám nyelvet beszélték, része volt Salamon birodalmának. Lehetséges, hogy Salamon ezen esszéi (értekezései), akárcsak példabeszédei, egy későbbi gyűjtő által lettek a Prédikátor jelenlegi formájába összegyűjtve; azonban ezen lehetőség egyáltalán nem befolyásolja azt, hogy Salamon volt az író. Ezen rövid esszéket, valószínűsíthetően, negyven éves uralma (1037-997 Kr.e.) vége felé írta, de mielőtt bálványimádásba esett és elvesztette Isten kegyét és a szent szellem ihletését. Egyes zsidók és más hagyományőrzők, próbálják mentegetni Salamon bukását és azzal érvelnek, hogy a bukásából helyreállt és azután írta meg a „Prédikátor” könyvét. Hagyományukra a legkisebb bizonyítékot sem tudják felmutatni; a Biblia beszámolója világosan mutatja, hogy Salamon isteni helytelenítésben halt meg. – 1. Kir. 11:1-43.
Azonban Salamon, amidőn a Prédikátor könyvét alkotta, Jehova kegyét és ihletését bírta. A könyv lényege: féljed az Istent, mindenek Bíráját és tartsd meg parancsolatait; Helyeslésén kívül minden hiábavalóság. Ez a téma részletesen van bemutatva a bevezetésben, és újra van említve a következtetésben: „Felette nagy hiábavalóság,
