A HÉBER IRATOK
A HÉBER IRATOK
Egy hosszú tizenegy évszázados időszakon keresztül, a Jehova Isten iránt odaadó férfiak, elkötelezték magukat arra, hogy leírják az úgynevezett „Ó Szövetséget”. Ez a megnevezés nem Szentirati. Ezért ez a könyv helyette a „Héber Iratok” kifejezést használja, mert ez volt az a nyelv, amelyen ezen írások nagy részét eredetileg rögzítették, ellentétben a görög nyelvvel, amelyet elsősorban a Krisztus utáni Iratok írásánál használtak. Könyv, könyv után, mintegy harminc ihletett író láncolata járult hozzá a Héber Iratok Kánonjához, amíg elérte a harminckilenc könyvből álló teljes terjedelmét. A „Felszerelve minden jó cselekedetre” könyv e részének harminchárom leckéje, részletesen elemzi a Héber kánon ihletett könyveinek mindegyikét, vázolva ezek tartalmát, és adatokat ismertetve az idő folyamán való elhelyezésére és írójának azonosítására vonatkozóan.
21. Lecke
MÓZES ELSŐ KÖNYVE
(„A TEREMTÉSRŐL” - Görögül: „Genezis”)
Az 1. Mózes, a Pentateuch első könyve, amely megnevezés egy görög szó, jelentése „öt tekercset; ötszörös kötet”. A Pentateuch valóban egy könyv öt részből (Mózes első könyvétől Mózes ötödik könyvéig). Mutatva, hogy eredetileg egy könyv volt, a Pentateuch sok helyen „Mózes törvényének [egyes nem többes számban]” van nevezve. (Neh. 8:1; Józs. 8:31; 2. Krón. 17:9) Az öt tekercsre való felosztása (amely megkönnyíti használatát), valószínűleg régebbi, mint a Septuaginta, azonban ebben a görög változatban található meg először a „Törvény” öt részre osztása. „Genezis” jelentése „eredet; kezdet”. A Septuaginta ezt a nevet adja a Biblia első könyvének. A héber Bibliában a kezdő „Berésit” szóról kapta a nevét, vagyis "a kezdetben”.
Ki volt a „Teremtés” könyvének írója? Ha ezt megállapítjuk,
105
106
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
akkor az egész Pentateuch írója ismerté válik, hisz az öt könyv alkotja a „törvénykönyvet” és ennek egy az írója. A feleletet, az írásra vonatkozó első rögzített parancsban található: „És moda az Úr Mózesnek: írd meg ezt emlékezetül könyvbe.” Ezek további bizonyítékok: „Mózes pedig felirá.” „Es monda az Úr Mózesnek: Írd fel.” „Megírá pedig Mózes az ő kijövetelöket az ő szállásaik szerint.” Majd a feljegyzés feltárja, hogy Mózes befejezte írási munkáját; „… teljesen és mind végig beírta Mózes e törvény igéit könyvbe.” – 2. Móz. 17:14; 2. Móz. 24:4; 34:27; 4. Móz. 33:2; 5. Móz. 31:24-26.
Sok próféta és későbbi írója a Bibliának, Mózesnek tulajdonította az első öt könyvet, „Mózes törvénykönyve”-ként utalva rájuk. Jakab tanítvány arról beszél, hogy: „Mózest ... a zsinagógákban … olvassák”. Pál ezt mondta: „Mert Mózes a törvényből való igazságról azt írja, hogy aki azokat cselekszi, él azok által.” (Csel. 15:21; Róma 10:5; 3. Móz. 18:5) A legnyilvánvalóbb vallomás azonban magától, Jézus Krisztustól jön, aki kijelenti: „Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az én beszédeimnek?” (Ján. 5:46, 47) Mit számít tehát, hogy ezen utolsó napokban, a figyelmet magukra vonni akaró kritikusok közül sokan, az elméletek szakadatlan áradatát terjesztik? Mózes írói voltát, amely 3.000 éven át egyszer sem volt megkérdőjelezve, nem lehet sikeresen vitatni.
A Pentateuch megszerkesztése azt követően vette kezdetét, hogy Mózes felhatalmazást kapott az írásra, ami Kr.e. 1513-ban volt, közvetlenül a kivonulás után. Negyven évvel később volt befejezve. (2.. Móz. 17:14; 5. Móz. 31:24-26) A „Teremtés könyve”, mivel időrendben az első és az „egy könyv” kezdete, valószínűleg elsőnek volt befejezve. Azonban felmerül a kérdés: Honnan ismerte Mózes az ember történelmét, visszamenőleg Ádámig az Édenben? Kétségtelenül élőszóból. És ehhez ez, nem kellet feltétlenül sok szájon áthaladjon. Mózest és Ádámot öt emberi kapcsolat kötötte össze. Ezek a kapcsolatok a következők: Methusélah, Sém, Izsák, Lévi, Amrám. Életidejük részben egybeesett, Methusélah
MÓZES ELSŐ KÖNYVE
107
Ádám életének utolsó 243 évének idejében élt, míg Amrám Mózes apja volt. Ezen szóbeli közlési kapcsolat megerősítésére, voltak olyan emberek, mint Lámekh, Nóé, Ábrám, Jákób és mások. Jehova Isten tévedhetetlen szelleme, az emlékezet erőteljes segítőjeként helyes emlékezetre segítette ezeket az embereket, és irányította azt, akit felhatalmazott az írásra, ugyanis Mózest. (Ján. 14:26) Ennek hitelességét, a próféták és más Bibliaírók, közöttük az apostolok, erre való hivatkozásai, valamint Jézus Krisztus ebből való idézetei igazolják. Sok próféciája csodálatosan teljesedett, míg mások teljesülő félben vannak. Mindezek azt igazolják, hogy semmikképp sem lehetett földi eredete. Isten szelleme diktált, Mózes írt, és a feljegyzés megbízható.
Mózes első könyve, a világ legősibb történelme. Az első vers a távoli múltra tekint vissza, lenyűgöző egyszerűséggel kijelentve: „Kezdetben teremté az Isten az eget és a földet”. Huszonhat rövid verssel később, negyvenkétezer hosszú év telik el. Le van írva Istennek, a hat, 7000 éves nap alatti teremtési műve. A nappal és az éjszaka, a gyűrűk leszakadása, a szárazföld megjelenése, a vizek egybegyűjtése, a növényvilág, a nappalt és az éjszakát uraló fények, az állatvilág, majd a szárazföldi állatok magasabb formái, végül a férfi és a nő, mindezek a 42.000 éves csodálatos események, gyorsan peregnek a szem előtt. A Teremtő fenséges ereje látható ebben az alkotásban. – 1:1-31.
Az első emberpár áldott állapota rövid ideig tart. Édenbe voltak helyezve, nekik Isten törvénye útmutatóul adatott, és egy dicsőséges Isteni megbízatást kapnak. Ekkor megjelenik az ördögi vallás. Az akkor Lucifernek nevezett Sátán, fellázad, elcsábítja Évát, ő pedig áttéríti férjét az újonnan alapított vallásra. Ettől a pillanattól, a szomorúság, a szenvedés és a halál lép a föld színére. Így az első feddhetetlen világ letűnt. Azonban egy reménysugár ragyog a feddhetetlenségre hajlandó utódok számára: Isten kijelenti édeni szövetségét, és megígéri az eljövendő Magot, amely szétzúzz minden lázadót. – 2:1-3:24.
108
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Kain, az elsőszülött fiú, megöli Ábelt, Jehova első földi tanúját. A vallás hatalma megerősödik; az emberek, képmutató módon az Úr Nevében hívják a teremtményeket. Az események egy csúcsponthoz közelednek: egy kicsapongó élet kezdődik; a gonosz angyalok óriásokként öltenek testet és bemennek az emberek leányaihoz, hogy egy keverék, korcs fajt hozzanak létre, míg az általános romlottság és elkorcsosulás a tetőfokára ér. Jehova bejelent egy föld-tisztító özönvizet. Az özönvizet csak Nóé és családja vészeli át a bárkában. Így az első, igazságtalan és istentelen világ el van mosva, a történelmi feljegyzés pedig az 1656. A.M. évhez vezet bennünket. (Anno Mundi jelentése, „a világ évében”.) – 4:1-7:24.
Az özönvíz után, Nóé és családja Jehovát imádja, hallották az örök szövetséget, és számukra újra meg lett fogalmazva az isteni megbízatás. Nimród, mint törtető világdiktátor a gyalázat tetőfokára ér. Ő megszervezi a politikát és a vallást, és a totalitárius államszerkezetét a Bábel tornya által próbálja egyesíteni. Ehelyett azonban ezt a nyelvi zavar okozta meghasonlás, és sok megosztott faj és királyság követte. – 8:1-11:9.
Az özönvíz utáni időszakból eltelik négyszáz-huszonhét év, és Jehova áldott ígéretet ad Ábrahámnak, egy ígéretet, hogy Ábrahám magvában áldja meg az engedelmeseket. Ezután a Teremtés Könyvének beszámolója, Ábrahám háztartása történetének bemutatásával, valamint az ígéretnek, Izsáknak és Jákóbnak való továbbadásával foglakozik. A Kanaán földjén, Ábrahámnak egy szolga asszonytól megszületik Ismáel. Meg van alapítva a körülmetélés szövetsége. Ábrahám látja Sodoma és Gomora tüzes megsemmisítését. Megszületik Izsák, és azzal hogy Ismáel kigúnyolta az öt éves Izsákot, Isten népe számára egy négyszáz éves szenvedési időszak kezdődik. Izsák majdnem fel van áldozva az apja által, de meg van kímélve, és később feleségül veszi Rebekát, aki megszüli Jákóbot. Jákób tizenkét fia, Izráel tizenkét törzsfője lett. – 12:1-35:29.
A beszámoló, az „álomlátó” József Egyiptomba való eladásával lép a végső szakaszába. Ott a birodalomban a Fáraó után a második helyre van előléptetve; ez pedig a Fáraó álmának egy ihletett értelmezése miatt történt,
MÓZES MÁSODIK KÖNYVE
109
ami a bőség és az éhínség hét éves időszakaira figyelmeztetett. József és az ő atyjafiai megbékélésének megható drámája bontakozik ki az olvasó szeme előtt. Jákób és az ő háztartása Egyiptomba költözik. Ezután Jákób megjövendöli, hogy Júda lesz a királyi törzs, amelyen keresztül jön a Messiás. A beszámoló József azután bekövetkezett halálával záródik, hogy ő megjövendölte a kivonulást. És így zárul az emberi történelem első 2369 éve. – 37:1-50:26.
Mózes első könyve feljegyzésének nagy része három ember: Ábrám, Izsák és Jákób életére és családjára vonatkozik. Ezek a férfiak voltak Izráel gyökerei, és a róluk szóló feljegyzés a tipikus Teokrácia megszületéséhez vezet, amely a maradandó Teokrácia előárnyékolására volt használva, amelyik által Jehova igazolni fogja az Ő Nevét. A könyvben folyamatosan felbukkan a Mag ígérete. Ez meg volt jövendölve a harmadik fejezetbe, és ez képezi az Ábrahámi ígéret légyegét. Ezért a Mózes első könyve beszámolóját betöltő téma, a Teokrácia és az Isten asszonya megígért Magva általi igazolás, időnként hevesen hangsúlyozva az ilyen Isten-igazoló ítélet tetteket, mint például az egész világra kiterjedő özönvíz és a Sodomára és Gomorára jövő tűzeső.
KÉRDÉSEK: 1. Mi mutatja azt, hogy a Biblia első öt könyve, eredetileg egy egységes kötet vagy tekercs volt? 2. Mit jelent a görög „Genezis” elnevezés? 3. Hogyan lehet bebizonyítani, hogy ki írta a „Teremtés Könyvét”? 4. Mikor volt megírva Mózes első könyve? 5. Hogyan volt lehetséges, hogy Mózes ismerje és pontosan rögzítse a Pentateuch, beleértve a Teremtés Könyve sok ténytét és részleteit? 6. Mi igazolja hitelességét? 7. Az 1. fejezet milyen időszakot foglal magában és mi képezi az eseményei? 8. Milyen események vezetnek minket az 1656. A.M. évhez? 9. Mi történik a fennmaradó években, József halálának évéig, 2369 A.M.? 10. Mi képezi Mózes első könyvének meghatározó témája?
22. Lecke
MÓZES MÁSODIK KÖNYVE
(„A ZSIDÓKNAK EGYIPTOMBÓL KIJÖVETELÉRŐL” – Görögül: „Exodus”)
A görög Septuaginta, a Pentateuch második könyvének megnevezésére, az „Exodus” kifejezést használja, amelynek jelentése, „kijövetel” vagy „eltávozás”; Kr.e. Egyiptomból.
110
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Az „Exodus” a görög „Exodos” latin formája. Ez a cím főleg a könyv első felére vonatkoztatható. Ugyanez érvényes a könyv héber címére is. A héber Bibliákban Ve-Elleh Semothnak van nevezve, vagyis, „ezek pedig a nevei”; ezek tulajdonképpen a könyv kezdőszavai. A könyv lerövidítet neve egyszerűen „Semóth”, „nevek”; amely az első izráeliták neve Egyiptomba.
Hogy Mózes írta ezt a könyvet, és hogy ezt a pusztai vándorlás ideje alatt szerkesztette, már megállapítottuk Mózes első könyvének tanulmányozása során, amely a teljes Pentateuchot, a Mózes keze általi isteni feljegyzésnek mutatja. Jézus idézett Mózes második könyvéből, és az idézet forrást „Mózes könyvének” nevezte. (2 Móz. 17:14; Márk 12:26) A könyv azon 145 év alatt bekövetkezett események történelmét tartalmazza, amely Kr.e. 1657-től, vagyis József halálának évétől, Kr.e. 1512-ig tel el, amely év, a gyülekezet sátor felvonásának éve, a pusztában, a Sinai hegy lábánál.
Második könyvében, Mózes beszámol egy új Fáraó színre-lépéséről, aki megirigyelve Isten népének jólétét, egy erőteljes antiszemita hadjáratot kezdeményez. A saját nyilvános munkaprogramjába való szigorú irányításuk által, az állam igája alá kényszeríti őket. A keserű rabság és az elnyomatás azonban kudarcot vall; a zsidók tovább sokasodnak. Ki van adva a zsidó újszülött fiúgyermekek megölésére vonatkozó rendelet, azonban mivel elrejtik, Mózes megmenekül a csecsemőgyilkosságtól és a Fáraó leánya által van felnevelve. – 1:1-2:10.
Amikor felnőtt lett, bátorsággal védve testvéreit, megöl egy egyiptomi elnyomót. Midián földjére menekül, ahol feleségül veszi Cipporát, Réhuél leányát. A szökéskor ő negyven éves volt; most, negyven évvel később visszatér Egyiptomba. Erre vonatkozóan isteni parancsot kapott: Miközben apósának, Jetrónak juhait őrizte a Sinai Hegy lábánál, megdöbbent azon jelenség láttán, hogy egy bokor lángol ugyan, de nem ég el. A bokorból Isten szólott hozzá. A Mindenható látta Izráel szenvedését Egyiptomba, és itt kijelentette azon célját, hogy megszabadítsa őket, és így feltárta Mózesnek,
MÓZES MÁSODIK KÖNYVE
111
az Ő „Jehova” nevének jelentését. Mózes van kijelölve arra, hogy az Izráelitákat Isten imádatra összegyűjtse, és hogy követelje a Fáraótól az elbocsájtásukat, hogy szabadok legyenek. – 2:11-4:28.
Az ő testvére, Áron által szóvivőként támogatva, Mózes a jeleket teljesítve meggyőzte az Izráelitákat Isten támogatásáról. Ezután ő az egyiptomi faraóval szembesül. Az eredmény jól ismert. Semmiféle imádati szabadság! ez volt a Fáraó rendelete! Semmi egyéb, csak még több munka az állam érdekében, hangzott a válasz! Mózes jeleket tett, melyeket Fáraó varázslói képesek voltak megismételni; azonban ők hamar vereséget szenvednek, és elismerték ezt. A csapások, pusztító hatással sújtják az országot: a folyók vérré változnak, a békák elözönlik az országot, tetvek mindenhol, mint a por, ezután az ártalmas bogarak következtek, ezt követte az állatok döghalála, hólyagos fekély, pusztító jégeső, amit gyorsan követett a sáskák és a sötétség csapása, azonban az izráeliták a negyedik csapástól kezdődően meg vannak kímélve. Mindez csak a fáraó szívének megkeményítésére szolgált. Ezt követte a félelmetes tízedik csapás! Megölettek Egyiptom elsőszülöttei! Ezelőtt az izráeliták között Nizán 14.-ére el volt rendelve a Húsvét; ami után a fáraó sürgette távozásukat. Ők szabad nemzetként távoztak. – 4:29-13:22.
Azonban az izráeliták még nem látták a kemény-szívű fáraó végét. Egy Isten népe elleni utolsó hadjáratban, ő harci hadseregével utoléri őket a Vörös-tengernél. Mózes kinyújtja pálcáját a vizek fölé. Csodálatosan egy menekülési folyosó nyílik számukra, amely azonban gyorsan átalakul a halál csapdájává a fáraó őrülten üldöző hadai számára. A szétválasztott tenger pusztító tombolással összecsapott és egy hullámsírba temette fáraó hadseregét. És mialatt a tajtékozó tenger véget vet fáraó karrierének, a felszabadított izráeliták győzelmi dalt énekelnek a parton. – 14:1-15:21.
Ezután kezdődnek a pusztában való utazásuk különböző tapasztalatai. Jehova mannát küld táplálásukra; harcol értük, hogy legyőzzék Amáleket. Apósának, Jethrónak egy látogatásakor, Mózes újra egyesül családjával. A kivonulás után három hónappal, ők letáboroznak a Sinai hegynél. Ott van felavatva, Egyiptomban, az első Húsvét idején megkötött törvény szövetség.
112
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Jehova, Mózesen által hosszasan részletezi a törvényt, amely ezután útmutatójuk kell legyen. Ez a tízparancsolatba van tömören összefoglalva. Ez kell vezérelje őket az imádatban, amelyre meg lettek szabadítva. Azonban éppen mialatt Mózes a törvényt kapja, az izráeliták a borjú bálványimádására adták magukat.
Különleges parancsot kapnak Istentől, a szent hajlék építésére vonatkozóan. Az izráeliták szabad akaratból járulnak hozzá ehhez, és a Jehova szelleme által irányított hozzáértő kézművesek teljesítik a munkát. Az Egyiptomból való kijövetel utáni második év Nizán havának első napján felállítják a gyülekezet sátorának hajlékát és hivatalba állítják az Áron által vezetett papságot. Minden Isten jóváhagyását bírja, ami abban nyilvánul meg, hogy a gyülekezet sátorát felhő fedezi be, és betölti az Ő dicsősége. A záró versek azt mutatják, hogy mindaddig, amíg a felhő a sátron maradt, az izráeliták nem utaztak; amikor ez felemelkedett, tábort bontottak. Nappal a felhő és éjjel a tűz, Jehova jelenlétének és gondviselésének megnyugtat biztosítása volt. A nagy Teokrata vezette az Ő tipikus Teokráciáját – 15:22-40:38.
Mózes második könyve, Isten tipikus új nemzete születésének és megszervezésének, valamint Jehova tipikus Teokráciája szervezeti történelmének leírása. Elbeszéli, hogyan volt Izráel elkülönítve és kiszabadítva, hogy Jehovának „az összes népek között, egy királyi papság és szent nemzet” legyen. Ez képezi a könyv valódi lényegét.
A könyv kanonikusságát teljes mértékben bizonyítja az a tény, hogy Krisztus és az Ő apostolai, ennek több mint negyven szakaszát szó szerint vagy ezeknek értelmét idézték. A próféciák kicsi valamint teljes mértékben való beteljesedései, a könyv ihletettségét bizonyítják.
KÉRDÉSEK: 1. Mi a jelentése az „Exodus” címnek? 2. Hogyan bizonyítjátok, hogy ezt Mózes írta? 3. Mikor volt feljegyezve ez a könyv? 4. Milyen időszakot fedd? 5. A beszámoló kezdetén milyen életkörülmények között találjuk az izráelitákat? 6. Milyen események történnek a kivonulás idejéig és a Faraó végleges végéig? 7. Milyen események vannak bemutatva a könyv többi fejezeteiben? Mi e könyv tartalma vagy lényege? 9. Hoz néhány bizonyítékot, ami a könyv hitelességét igazolja?
114
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
23. Lecke
MÓZES HARMADIK KÖNYVE
(„A LÉVITÁK EGYHÁZI SZOLGÁLATÁRÓL” – Latinul „Leviticus”)
A latin Vulgatában, a Pentateuch harmadik könyvének megjelölésére a „Leviticus” kifejezés van használva. A Vulgata, ezt a kifejezést a görög Septuagintában használt „Levitikón” szóból vette át. A Pentateuch e harmadik része azért van így nevezve, mivel főleg a lévita papok szolgálatáról beszél. Később, a zsidó rabbik Torath Kohanim-nak (Papok törvényének), és Torath Quarebanoth-nak (Áldozatok törvényének) nevezték. A Héber bibliákban a könyv Vayyiqera-nak van nevezve, amely tulajdonképpen a könyv első szava, és jelentése, „És szólítá”.
Mózes harmadik könyve, közvetlenül az ezt megelőző feljegyzéshez kapcsolódva, az „és” kötőszóval kezdődik; és így a bizonyítékok ismét azt mutatják, hogy a „törvénykönyv”, vagyis a Pentateuch eredetileg egy könyv volt, amelyet Mózes rögzített. Azok, akik később hozzájárultak a Biblia írásához és maga Jézus is, azáltal, hogy Mózes nevét és az idézeteket e könyvből összekapcsolták, Mózest e könyv szerzőjeként ismerték el. Hasonlítsátok össze Nehémiás 8:14,15-öt a 3. Mózes 23:34, 40-43; Lukács 2:22-őt a 3. Mózes 12:2-vel; Róma 10:5-öt a 3. Mózes 18:5-tel; és a Máté 8:4-et a 3. Mózes 14:1-32-vel.
A Mózes harmadik könyvében foglalt időszak körül létezik egy kis bizonytalanság. Azonban biztos, hogy ez nem halad meg egy hónapot. A most következő szövegek azt igazolják, hogy Mózes második könyvének befejezése és negyedik könyvének kezdete közt egy egyhónapos időköz van, a Krisztus előtti 1512. év első hónapja. „Lőn azért [az Egyiptomból való kijövetel után] a második év első hónapjában, a hónap első napján, hogy felállíták a hajlékot” (2. Móz. 40:17). „Szólla pedig az Úr Mózesnek a Sinai pusztájában, a gyülekezet sátorában, a második hónapnak elsején, az Egyiptom földéből való kijövetelük után a második esztendőben…” (4. Móz. 1:1).
MÓZES HARMADIK KÖNYVE
115
Következésképpen, a Mózes harmadik könyvének ezen elbeszélése, ebben a közbeeső hónapban kellet megtörténjen. A könyvben az egyetlen feljegyzés bármely időközről, azon nyolc napra vonatkozik, amely Áron és fiai felszentelésére és az ezt követő istentiszteletükre volt használva. (3. Móz. 8:33; 9:1) Mindezekből következik, hogy a Mózes harmadik könyve által fedett időszak legalább nyolc nap, és legfeljebb harminc nap volt. Mivel Mózes abban az időben kapta a parancsot, hogy írjon, lehetséges, hogy ő ezt a harmadik könyvét a Krisztus előtti 1512. évnek első hónapjában írta.
Ami a tartalmát illeti, a sátor és berendezéseinek elkészítése után, Mózes harmadik könyve azonnal áttér az áldozatok fajtáira, és a hozzájuk kapcsolódó megkülönböztető eljárásokra vonatkozó törvények és rendeletek sorára. A gondos elemzés konkrét vázlatot mutat a helyi elrendezésről. Még fontosabb, hogy a szabályok abban az időben nem voltak emberi eredetű vallásos szertartások; most pedig nem pusztán történelem. Pál apostol tanúskodik arról, hogy ezek eljövendő dolgokat árnyékolnak elő: „… a törvény a jövendő jóknak árnyéka…” (Zsid. 10:1-14, An. Amer. Trans.; lásd még Gal. 3:24, Kol. 2:16, 17) Nem minden dolog teljesedett teljes egészében azok közül, amelyeket a Mózes harmadik könyvének törvényei előárnyékoltak (például, az ellenjelképes engesztelési nap eljárásainak és a jubileumnak előnyei). Ez a tény időszerű jelentőséggel tölti meg Mózes harmadik könyvének tartalmát, és ezt komoly tanulmányozásra ajánlja.
Mózes második könyve, a gyülekezet sátorának felépítésével, és az ott szolgáló főpap valamint szolgáinak kinevezésével zárul. Ezt követi Mózes harmadik könyve a törvényeivel, amelyek szabályozzák az embereknek Istenhez való közeledését. Az első hét fejezet az áldozatokkal foglalkozik. Az „áldozat” szó a héber qorbán szó fordítása, amelynek alapjelentése: „közeledés” vagy „megközelítés”, és azt jelenti, ami az oltárhoz van hozva. E fejezetek utolsó előtti verse összefoglaló következtetést ad az áldozatok ezen szakaszáról, felsorolva a bemutatott hat áldozattípust: „Ez az egészen égőáldozatnak, az ételáldozatnak,
116
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
bűnért és a vétekért való áldozatnak, felavatási áldozatnak ás a hálaáldozatnak törvénye” – 7:37, Am. Stan. Ver.
Ezen áldozatok két nagy csoportba sorolhatók: véres áldozatok és vér nélküli áldozatok. Csak a vérontással járók számítottak bűnengesztelőknek, és ezen ok miatt a vért Istennek szentelték, nem volt szabad azt meginni vagy megenni. (3. Móz. 17:11-14, Zsid. 9:22) A felhasznált élőlények, bikák, juhok, kecskék, galambok valamint gerlicék voltak. Röviden, a különféle áldozatok a következő jelentőséggel bírtak: az égőáldozat a Jehovának való teljes odaadást mutatta. A hálaáldozatok által köszönetet vagy dicséretet adtak Jehovának. A bűnért valamint a vétekért való áldozatok nagyon hasonlóak voltak, mégis volt egy különbség. Általánosságban megállapítva, úgy tűnik, hogy a bűnért való áldozat az általános és a tényleges bűnökkel volt kapcsolatba, míg a vétekért való áldozat a gondatlanság sajátos eseteivel volt kapcsolatos. Ezen utóbbiakat csak egyének érdekében ajánlották fel; az előbbieket egyének vagy az egész gyülekezet érdekében is felajánlották. A gabonából vagy lisztből való vér nélküli ételáldozatokkal („étel áldozat” a Jakab Király Változatban) elismerték Isten támogatását a földi áldások biztosításában. Az újonnan felkent papok felszentelési adományai, teljesen égő áldozatok voltak, jelezve a felajánló teljes felszentelődését.
A nyolctól tízig terjedő fejezetek, a könyv egyetlen történeti elbeszélést tartalmazza, egy beszámolót nyújtva a lévita Áron és fiai felszenteléséről, és Áronnak a hét napos felszenteltetési időszak végén való istentiszteletéről, ugyanakkor feltárva az Áron két fia általi idegen tűz felajánlását. Ezen bálványimádati tett életükbe került. A következő öt fejezet, a tiszta és tisztátalan állatokról szóló törvényt, valamint az egyéb tisztátalanságokról és azok megtisztításáról szóló törvényeket közli. A tizenhatodik fejezet leírja, az évenkénti engesztelés nap, alapvető, jellegzetes eljárásait. A könyv fennmaradó tizenegy fejezete a szentség törvényeivel foglalkozik, és rögzíti a jubileum évére vonatkozó parancsokat, kihirdetve és érvényesítve „a szabadulást
MÓZES HARMADIK KÖNYVE
117
az országban”. Az egyik fejezet engedelmességre int, az ezt követő áldásokat ellentétbe helyezve az engedetlenséget követő átkokkal. Ez a fejezet, a huszonhatodik, nagyon prófétai. Sok olyan dolgot jövendöl meg, amelyek később megtörténtek az izráelitákkal.
Mózes harmadik könyvének lényege, Jehova választott népe tipikus engesztelésének, megszentelésének és szentségének feljegyzése. A számos áldozat az Ádámtól örökölt bűnre és az engesztelés szükségességére emlékeztette az embereket. Ez az izráeliták emlékezetében kellett volna tartsa az Isten Bárányát, aki bűneik eltörlése jön. De ők, mint nemzet, végül puszta halott szertartások gyakorlásába süllyedtek. A törvény csupán egy maradékot vezetett Krisztushoz.
Az a tény, hogy egy későbbi író nem tudta volna ily teljes mértékben elhelyezni magát Mózes idejében, azon igazságról tanúskodik, hogy a Pentateuch e harmadik könyvét Mózes írta a pusztában. Minden egy tábori életformára utal. Egyes törvények még az adott idők sajátos körülményeit is tükrözik. Például, minden eledelre szánt állatot a Szenthely ajtaja előtt kellett leölni. Ez a dolog lehetséges volt, miközben mind együtt voltak egy táborban, a Szenthellyel a központban; azonban eléggé kényelmetlenné vált, amikor az Ígéret Földjén a törzsi örökségükben szétszóródtak, néhányan távolra a szentélytől. Ezért ez a rendelet, harminckilenc évvel később, közvetlenül a Kánaánba való belépés előtt, változtatásokat szenvedett. (5. Móz. 12:15, 20, 21) Mózes harmadik könyvének, a Görög Iratokban található idézetei, valamint áldozatainak a Zsidók könyvében feljegyzett ihletett magyarázata, e könyv hitelességét igazolják. – Máté 5:38,43; 15:4; Róma 10:5; 2. Kor. 6:16; 1. Pét. 1:16.
KÉRDÉSEK: 1. Honnan származik a „Leviticus” megnevezés? 2. Milyen más neveket adtak a könyvnek? 3. Mi igazolja Mózest a Pentateuch harmadik könyvének írójaként? 4. Milyen időszakot foglal magába e könyv? 5. Miért fontos ez a könyv a modern olvasók számára? 6. Mily jelentőséggel bírnak az első hét fejezet által szolgáltatott adatok? 7. Mit tartalmaznak a többi fejezetek? 8. Mi képezi Mózes harmadik könyvének lényegét? 9. Milyen rendeletek vannak folyamatosan előtérbe? 10. Milyen belső bizonyíték igazolja Mózes harmadik könyvének hitelességét?
118
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
24. Lecke
MÓZES NEGYEDIK KÖNYVE
(„AZ IZRÁELITÁK MEGSZÁMLÁLÁSÁRÓL VALÓ KÖNYV” – Latinul „Numeri”)
Az izráeliták negyven esztendeig tartózkodtak a pusztában. Mózes második illetve harmadik könyvének beszámolói alig lépnek túl az első éven, Mózes ötödik könyve pedig a negyvenedik év végétől folytatja a leírást. A harmincnyolc év és kilenc hónapos történelmi rést, Mózes negyedik könyve pótolja. (4. Móz. 1:1; 5. Móz. 1:3) Mivel ez a könyv tartalmazza a negyvenéves időszak nagy részét, és meghatározza az izráeliták útját a pusztában való vándorlás alatt, a zsidók Bemidebár-nak nevezik, amelynek jelentése: „a pusztában”. A héber Bibliában ez a szó, a nyitó vers negyedik szava. Ez a megnevezés helyesebb, mint a latin Vulgatában használt „Számok” megnevezés, amely a görög Septuaginta „Arithmoi” kifejezéséből származik. Ez a név, ésszerűen csak öt fejezetre vonatkozik. (1-4,26) A zsidók, szokásukkal összhangban a könyvet a kezdőszó alapján még Vayedabbér-nek is nevezték, jelentése: „Ő szólla”.
Jegyezzük meg, hogy a Mózes harmadik könyvéhez hasonlóan, ez is az „és” kötőszóval kezdődik, ami egyértelműen összekapcsolja a korábban történtekkel. Nyilvánvalóan része annak, ami eredetileg egy könyv volt, amelyet, a már bizonyítottak szerint Mózes írt. E könyv kifejezetten írójaként azonosítja: „Megírá pedig Mózes az ő kijövetelöket az ő szállásaik szerint, az Úrnak rendeletére”. (4. Móz. 33:2) „Ezek a parancsolatok és végzések, a melyeket Mózes [keze] által parancsolt az Úr izráel fiainak…” (4. Móz. 36:13) A Biblia utólagos könyveiben, Mózes negyedik könyve, a mózesi törvény részeként van elismerve. Bizonyítékként hasonlítsd össze Józsué 4:12-t, a 4, Mózes 32:20-22, 29-el; a 2. Krónika 31:3-at a 4. Mózes 28:1-31-el és a Máté 12:5-öt a 4. Mózes 28:9,10-zel.
Mózes második és harmadik könyvével ellentétben, a negyedik könyv nem lett befejezve, a Moáb mezejére való megérkezés előtt, amely a negyvenedik év vége felé következett be. Mózes negyedik könyve, amiként már előzőleg meg lett magyarázva, egy harmincnyolc
MÓZES NEGYEDIK KÖNYVE
119
év és kilenc hónapos időszakot foglal magában. Az első fejezetek meg lehettek írva ezen időszak kezdetén, de a húszadik fejezettől kezdődően, a könyv a negyvenedik évről beszél. Tulajdonképpen nem lehet konkrétan megállapítani, hogy Mózes mikor írta a Biblia ezen első öt könyvének bármelyikét. Csak azért, mert a Mózes negyedik könyvének záró eseményei a negyven éves vándorlás végén, a Moáb mezején történtek, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egész könyv azon a helyen volt megírva. Ha valaki ezt az elvet követné, azt kellene állítsa, hogy a Bibliának mind az öt kezdeti könyve, a negyvenedik év tizenegyedik hónapjában volt írva, mivel eredetileg mind egy egységes könyvet alkottak és a könyv záróeseményei a negyvenedik év végén történtek.
Emlékezni kell arra, hogy Mózes nem ült le öt különböző alkalommal, hogy megírja az első öt könyvet. Az írásait nem osztotta fel ekképpen. A negyven éves időszak végéig sem várt, hogy egyszerre írja le mindazt, ami ma az első öt könyv. Ő a negyvenéves időszak elején kapott parancsot arra, hogy írjon. (2. Móz. 17:14) Kétségtelenül nem sokkal ezután engedelmeskedett ezen parancsnak. Elfogadható, hogy miután megírta azt, ami ma az 1. Mózes, és a beszámolót kiegészítette egészen napjaiig, Mózes naprakészen tartotta a feljegyzést, időről időre kiegészítve azt. Ennek alapján állapítottuk meg az előző leckékben, hogy a jelenleg 2. Mózes illetve 3. Mózes néven ismert anyag, valószínű a Sinai Hegy közelében volt írva. Hasonló érveléssel azt állíthatjuk, hogy Mózes negyedik könyvének anyaga, az idő teltével lett hozzáadva az isteni feljegyzéshez, és nem néhány nappal a benne foglalt hosszú időszak vége előtt volt az egész összeszerkesztve. Mielőtt befejeznénk ezt az idővel kapcsolatos pontot, meg kell jegyeznünk, hogy Mózes negyedik könyvének beszámolója nem követ szigorúan egy időrendi sorrendet. A kilencedik fejezet első tizenöt verse olyan eseményeket idéz, amelyek nem történtek a Mózes harmadik könyvének befejezése, és az ötödik könyvének kezdete közötti időszakban, hanem az ezt megelőző hónapban, amelyet feltételezhetően Mózes harmadik könyve fedd. – 4. Móz. 1:1; 9:1.
Mózes negyedik könyve ötvözi a történelmi elbeszélést és a jogalkotó írásokat, a nagy erővel és
120
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
szépséggel bíró héber költeménnyel (6:24-26), hogy olvasóinak bemutassa a pusztai vándorlás lényegét. Beszámolójában kiemelkedő, a több millió izráelita utazó „városának” szorosan-kötődő szervezete. A hadakozó férfiak meg voltak számolva. Minden törzsnek kijelölték a helyét a táborban a szent hajlék körül; mindegyik törzsnek ki volt jelölve a helye a menetelés közben. Kürt jelzések irányították a tábor ügyeit. Mózes volt Teokratikusan kinevezve, és neki alárendelve hetven szervezési szolga segítette a tábor működését. Mindezek felett, a Nagy Teokrata őrködött és irányított. Ő volt az, aki vezette mozdulataikat, nappal felhőoszlop által és éjjel tűzoszlop által jelezve, mikor kellett menetbe indulniuk és mikor kellett a táborban maradjanak.
A Léviták különösen voltak megszervezve. Ők a hadakozó férfiaktól elkülönítve voltak megszámlálva, mert Isten rendelete szerint teljesen mentesek kellett legyenek a katonai kötelességektől. Ők voltak megbízva a szent hajlék felügyeletével; nem voltak alávetve katonai kiképzésnek és szolgálatnak. (1:47-54) A Léviták három csoportba lettek osztva, Lévi három fiától (Gerson, Kéhát, Mérári) való leszármazásuk szerint; míg a szent hajlékkal kapcsolatos kötelességeik és a táborban való elhelyezkedésüket, ezen családi felosztás határozta meg. Szolgálatuknak ideje huszonöt évestől ötven éves korig volt meghatározva, amely után felvigyázók és tanácsadók kellett legyenek. (8:23-26) Más szolgálati utasítások vonatkoztak a harminc és ötven év közöttiekre, meghatározva a sátor szállítása során való teendőjüket. (4:3, 23, 30) A nyolcadik fejezetben említett hosszabb szolgálati idő, valószínűleg figyelembe veszi a huszonöt éves és harminc éves kor közötti ötéves képzési és próba időszakot. A papi szolgálat teljes kiváltságai harminc éves kortól kezdődtek és csak Áronra valamint leszármazottaira korlátozódtak.
Mózes negyedik könyve leírásának nagy része az áldozatokra, ünnepekre, féltékenységekre, örökségekre, fogadalmakra, lévita városokra, menedékvárosokra és más szervezési szabályokra vonatkozó törvényeket tárgyal. A könyv fennmaradó tartalma történelmi
MÓZES NEGYEDIK KÖNYVE
121
jellegű, és részletezi az izráeliták pusztai utazásait, megpróbáltatásaikat és nyomorúságaikat, lázadásaikat és megbüntetéseiket, zúgolódásaikat és megfenyítéseiket, valamint megszabadításaikat és hódításaikat. A zúgolódás szellemében a nép húsért sóvárog; elköveti Bál-Peór bűnét; csapások által van sújtva; kétszer fellázad a Teokratikus elrendezés ellen (Mária és Áron Mózes ellen és néhány lévita, akiket Kóré, Dáthán és Abirám vezettet, megpróbálja bitorolni az Áronnak és fiainak kijelölt papi szolgálatot); Jehova győzelmet ad az Emoreus Szihon és Óg felett; Bálák király arra való erőfeszítései, hogy Bálám megátkozza Izráelt, áldássá változik; a midiánitákat elpusztítják és Bálámot megölik; vétke miatt még Mózes is elveszti azon kiváltságát, hogy belépjen az Ígéret Földjére. (20:10-12) Áron részt vett ezen utóbbi bűnben, és neki is meg lett tiltva, hogy belépjen Kánaánba. A negyvenedik évben, Eleázár van beiktatva az Áron főpapi hivatalába, és Józsué Mózes utódjaként kap megbízást. Az Izráelitáknak a Moáb mezején való utóbbi megszámoláskor, 601.730-an voltak (húsz éven felüli férfiak, a lévitákon kívül); közülük csak ketten, Káleb és Józsué, a Kánaán földjének kikémlelésére küldött tizenkettő közül való két hűséges, voltak azon 603.550-ből, akiket közel harminckilenc évvel azelőtt megszámoltak. Így, Jehova ítélete egy lázadó nemzedéken beteljesedett. (14:26-35) Végül, utasítások lettek adva, hogy az ígéret földjén negyvennyolc várost adjanak a Lévitáknak, amelyek közül hatot „menedék városnak” kellett kijelölni, hogy ezekbe meneküljenek azok, akik nem szándékos emberölést követtek el.
Mózes negyedik könyvének hitelességét a következő tények igazolják: Mózes negyedik könyvének számos szabálya csak a pusztában és a táborban való életre alkalmas, ami azt igazolja, hogy az elbeszélés e körülmények között volt feljegyezve. (33:2) Az író őszintesége igazolja a feljegyzés igaz voltát. Ő nem rejti el nemzetének, vagy saját törzsének bűneit. Sőt, a feljegyzés feltárja unokaöccseinek hűtlenségét (akiket idegen tűz felajánlása miatt
122
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
az Úr elpusztított) sőt még saját testvéreinek helytelen viselkedését is. Még saját magát sem kímélte, elbeszélve saját vétkét, amely megakadályozta az Ígéret Földjére való belépését. – 20:7-12, 24.
Mózes negyedik könyvének kanonikusságát, a könyvben rögzített eseményekre való hivatkozások, valamint Jehova más ihletett tanúinak közvetlen idézetei is megerősítik. Mikeás próféta hivatkozik Mózes negyedik könyvének feljegyzésére, a Mikeás 6:5-ben. Jézus utal Mózes negyedik könyvére valamint Mózesre a János 3:14 valamint 5:46-ban. Pál, megerősíti Mózes negyedik könyvének leírását a kígyókról, amelyek a népet pusztították (1. Kor. 10:9), és Bál-Peór bűnéről (.1 Kor. 10:8); Péter és János, mindketten a Mózes negyedik könyvében feljegyzett Bálám bűnére hivatkoznak, míg Júdás Kóré lázadására és Bálámra is utal. (2. Pét. 2:15, 16; Csel. 2:14; Júd. 11) Ezenkívül, mivel eredetileg egy tekercs része volt, kanonikusságát, a jelenleg Pentateuch néven ismert eredeti tekercs másik négy könyvére vonatkozó bizonyítékok is igazolják.
KÉRDÉSEK: 1. A latin Vulgatában hogyan kapta a „Számok” elnevezést a Bibliának ez a negyedik könyve? Milyen héber megnevezés megfelelőbb, és miért? 2. Milyen bizonyíték azonosítja ennek íróját? 3. Mikor lett írva „Mózes negyedik könyve”? 4. Milyen időszakot foglal magába, e könyv beszámolója? 5. Milyen írástípusokat tartalmaz a feljegyzés? 6. Mely tények mutatják a nép szorosan-kötődő szervezetét? 7. Milyen fényt vett a léviták szolgálatára? 8. (a) Milyen törvények találhatók Mózes negyedik könyvében? (b) Milyen történelmi események? 9. Milyen bizonyítékok igazolják a könyv kanonikusságát?
25. Lecke
MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVE
(„A TÖRVÉNY SUMMÁJA” – Görögül: „Deuteronómion”)
A Biblia ötödik könyve, a görög Septuagintában a „Deuteronómion” nevet viseli. Ez egy összetett kifejezés, amely egyesíti a „másodikat” jelentő deúteros szót, a „törvényt” jelentő, nómos szóval. Ezért e könyvnek a neve szószerint azt jelenti, hogy „második" és nómos, jelentése "törvény”, és a korábban megadott törvények ismétlésére utal. Bizonyos törvények újra megfogalmazása,
MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVE
123
valamint a pusztában eltöltött negyven éves történelem áttekintése vagy ismétlése miatt, a rabbik Mishnéh Hattóráh-nak nevezi, amelynek jelentése: „a törvény ismétlése, másolata vagy megduplázása”. Gyakran egyszerűen Mishnéh-nek (ismétlés; másolat, megduplázás) nevezik. Úgy tűnik, hogy e jelentőségteljes nevet, a 17. Fejezet 18. verséből a rabbik és a Septuaginta fordítói is elfogadták, amely versben a királynak meg van parancsolva, hogy a törvény másolatával vagy másodpéldányával kell rendelkezzen: „És mikor az országnak királyi székére ül, írja le magának könyvbe, E TÖRVÉNYNEK MÁSÁT [héberül mishneh hattorah; a görög Septuagintában: Deuteronómion) a Lévita papokéból”. Ez nem jelenti a "Talmudot".
A könyv írója természetesen Mózes, ugyanazon okokból, amelyeket az előző négy könyv írójának meghatározásához már bemutattunk, mivel a Biblia első öt könyve, eredetileg egy kötet vagy tekercs volt, amit törvénynek neveztek. Maga ez a könyv is Mózest írójaként azonosítja a 31:9,22,24–26-ban. Az utolsó fejezettel valószínűleg Józsué, vagy a főpap, Eleázár egészítette ki, akiknek őrizetére bízta Mózes a Pentateuchot.
Az elbeszélt események, a kivonulás utáni negyvenedik év tizenegyedik hónapjának első napján kezdődnek. (1:3) Úgy tűnik, Józsué könyve a negyvenegyedik év első hónapjának hetedik napjától kezdődően folytatja az elbeszélést. (Józs. 1:11; 3:2, 3; 4:19) Így, fennmarad egy, két hónapos és egy hetes időszak, a Mózes ötödik könyvében leírt események kezdetétől, a Józsué könyvében feljegyzett történések kezdetéig. Ezen kilenc hetes időszaknak azonban harminc napja Mózes halálának siratásával telt el (34:8), amely arra mutat, hogy Mózes ötödik könyvének gyakorlatilag minden eseménye, a negyvenedik év tizenegyedik hónapjában történt, valamint, hogy azon hónap végéig, a könyv írása gyakorlatilag be volt fejezve, ugyanis Mózes halála a negyvenedik év, vagyis a Krisztus előtti 1474. év tizenkettedik hónapjának elején következett be (Általában úgy vélik, hogy Józsué könyve második fejezetének eseményei, valamikor a harminc napos gyászidőszakban történtek).
124
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
A helyszín, Moáb mezeje, ahol Mózes a hűség szövetségét kötötte Izráellel (29:1,9-13), a könyv valójában Mózes három szónoklatából állván. Az első szónoklat az 5. Mózes 1:6-tól a 4:40-ig terjed. Ezen szónoklat, majdnem egynegyede, azon dolgok megismétlését képezi, amelyek Izráel népével történtek, a Kanaán földje felé való negyven éves menetelésük során. Ez azonban nem csupán egy banális történelem lecke, ebben megjegyzések vannak bemutatva az engedelmesség fontosságára, valamint arra, hogy ezen szerencsétlenségek miként lehettek volna elkerülve. Tehát, a negyedik fejezet kezdetén, Mózes eléri tetőpontját ezen engedelmességre történő forró intéssel: „Most pedig hallgass ó Izráel a rendelésekre és végzésekre, a melyekre én tanítalak titeket, hogy azok szerint cselekedjetek, hogy élhessetek, és bemehessetek, és bírhassátok a földet, a melyet az Úr a ti atyáitoknak Istene ad néktek.”
Idézve az Isten és törvényei elleni lázadás szomorú következményeinek konkrét ábrázolását, Mózes egy megható bevezetést készített a csúcspontot megelőzően. Ő azt kérte ezen új nemzedéktől, hogy kerüljék el a pusztában meghalt, régi nemzedék elmúlt hibáit, hogy tanulmányozzák Isten törvényét, hogy tanítsák tovább fiaikat, hogy keressék az Istent, valamint, hogy tartsák meg parancsait, értsék meg, hogy Jehova egyedül a föld és ég Istene, és főleg, hogy óvakodjanak a bálványimádás tőrétől. Ez valóban egy erőteljes szónoklat volt!
A második szónoklat, az 5:1-től a 26:19-ig terjed, és a Sinai hegynél kapott Törvény ismétlését tartalmazza, néhány változtatással és pontosítással. Amiképpen az első szónoklat sem volt egy egyszerű történelmi elbeszélés, úgy a második sem csupán a törvények és parancsok egyszerű megismétlése. Mózes hevesen, nagy lelkesedéssel ismételte meg a törvényt, kifejezve az engedelmesség életfontosságú szükségességét. Ő megismételte a tízparancsolatot, egyenként elmagyarázva az ezekre vonatkozó parancsolatokat, és másokat tett hozzájuk, amelyek nem léteztek azelőtt. Hangsúlyozta, hogy az izráelitáknak szeretniük kellett a városaikban lévő idegeneket, tehát, hogy ne nyomják el az idegenek osztályát. Ünnepélyesen és mozgékonyan erősíti meg a teljes törvényt,
MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVE
125
kijelentve a törvény megtartóira váró értékes ígéreteket, valamint a törvény áthágóira váró büntetéseket. Következésképpen, ő világosan bemutatta a nép számára a szövetséggel szembeni felelősségeiket és kötelességeiket: „Azt kívántad ma kimondatni az Úrral (Jehovával), hogy Isteneddé lesz néked, hogy járhass az Ő utain, megtudhassad az Ő rendeléseit, parancsolatait és végzéseit, és engedhess az Ő szavának. Az Úr (Jehova) pedig azt kívánja ma kimondatni veled, hogy az Ő tulajdon népévé leszesz, a miképpen szólott néked, és minden Ő parancsolatát megtartod. Hogy feljebb valóvá tegyen téged minden nemzetnél, a melyeket teremtett, dicséretben, névben és dicsőségben, és hogy szent népévé lehess az Úrnak, a te Istenednek, amint megmondta vala” – 26:17-19, Am. Stan. Ver,. szél..
A harmadik szónoklat alkalmával, Izráel vénei Mózessel vannak (27:1-30:20). Ezt főleg az engedetlenség átkai valamint az engedelmesség áldásai jellemzik. Tehát, Mózes az ott lévő izráelitákat egy különleges hűség szövetség részeseivé tette, azon szövetség mellett, amely azelőtt negyven évvel lett felavatva a Hóreb hegyénél (29:1). A hat záró-vers, összehasonlíthatatlan egyszerűségben, szépségben és erőteljességben. Az utolsó kettő, a következőket mondja: „Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az Ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert Ő a te életed és életednek hosszúsága; hogy lakozzál azon a földön, a mely felől megesküdött az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja azt” – 30:19, 20, Am. Stan. Ver.
A könyv kevéssel ezután, befejeződik. Mózes a lévitákra bízza a törvényt, ennek rendszeres nyilvános olvasása végett, általa Isten egy megbízást ad Józsuénak, míg Mózes bemutatja Izráelnek, ihletett prófétai énekét (31:30; 32:1-13). Miután megáldja a tizenkét törzset, Mózes felmegy a Nébó hegyére, meglátja az Ígéret Földjét és meghal.
126
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Mózes életének ezen utolsó hónapja, amelyet az izráelitákkal a Moáb mezején töltött, valamely módon hasonlít a modern Teokratikus gyülekezetekre. Ez a nagy megpróbáltatást megelőző, felkészülési és pihenési idő volt. Nagyon helyes volt, hogy imádkozzanak valamint, hogy tanulmányozzanak. Az Izráeliták azon a ponton voltak, hogy bevonuljanak az Ígéret Földjére. A jelenlévők közül, sokan nem voltak tanúi a pusztai vándorlás különböző eseményeinek, mivel a régi nemzedék, néhány személy kivételével, meg lett semmisítve számtalan lázadásáért és főleg azért, mert harminckilenc évvel korábban visszautasították az Ígéret Földjére való bevonulást. Mózes szónoklatai erőteljesen felszínre hozták, az Úr elleni lázadás szörnyű következményeit, világosan leszögezték Isten törvényeit és parancsait, világosan bemutatták az engedetlenséget követő átkokat. Mindezek meghatották szíveiket, tudatván az Úr szövetséges népe, valamint Nevének népekénti kötelességeiket. Amiként, Mózes az események különös leírásmódja által bemutatta, ők fel kelletet készítsék az új nemzedéket az Ígéret Földjére való bevonulásra, valamint ennek öröklésére.
Mózes ötödik könyve gyakran van idézve a Biblia más könyveiben, főleg a Görög Iratokban. Itt fontos megemlítenünk a Jézus Krisztusról szóló próféciát, aki Mózesben volt előárnyékolva. Ezen prófécia az 5 Mózes 18:15-19 van bemutatva, míg Péter apostol, isteni ihletés alatt, megismételte e szavakat, bemutatván teljes jelentőségüket és alkalmazásukat. Ezen könyv számos próféciájának valamint előárnyékainak beteljesedése, bőségesen tanúsítja megbízhatóságát.
KÉRDÉSEK:
1. (a) Mi a Mózes ötödik könyve nevének eredete? (b) Mi e név jelentése és miért megfelelő ez? 2. Ki írta a könyvet? 3. Milyen időszakot foglal magába? 4. Mikor lett írva? 5. Főleg, milyen eseményeket tartalmaz? 6. (a) Mit tartalmaz az első szónoklat? (b) Miért volt ez egy erőteljes beszéd? 7. Miről beszél a második szónoklat? 8. Mi, Mózes harmadik szónoklatának tartalma? 9. Milyen adatokkal záródik a könyv? 10. Miért voltak oly megfelelőek e szónoklatok?
11. Melyek azon bizonyítékok, amelyek igazolják ezen könyv megbízhatóságát?
JÓZSUÉ
127
26. Lecke
JÓZSUÉ
Ezen könyv megírására Jehova, az Ő második titkárát vagy íróját, Józsuét használta fel. Az első öt könyv megírására Mózes volt alkalmazva, de ekkor Mózes már halott volt. Az izráeliták és idegen kísérők milliói álltak készenlétben a Jordán keleti partján, várva az átkelésre való jelet. Közel volt az Ígéret Földjére való bemenetel, amely a negyven éves pusztai vándorlás alatt ígértetett meg. A pogány megszállók ki kellett űzessenek, ennek érdekében háborúkat kellett folytassanak. Röviden, nagy prófétai jelentőséggel rendelkező események következtek (1 Kor. 10:6,11). Mindezek, a Kr.u. XX. század utolsó napjaiban élők részére jegyeztettek fel. Jehova azt használta fel második írójaként, kinek neve a Biblia hatodik könyvében van feljegyezve: „És beírá Józsué e dolgokat az Isten törvényének könyvébe” (24:26). Minden bizonnyal az utolsó versek (24:29-33), Jehova irányítása alatt, később adattak hozzá.
Egyesek kétségbe vonják azt a tényt, hogy Józsué volt e könyv írója, azonban a következő vers azt igazolja, hogy a leírás egy akkor élő író által lett feljegyezve: „A parázna Ráhábot pedig, és az ő atyjának házanépét és mindenét, amije vala, élni hagyta vala Józsué, és ott lakik az Izráel között mind e mai napig (a szöveg írásának napjáig)” (6:25). Ésszerűen, Józsué volt az író. Az események leírási módjában egy jó példát talált elődjében, Mózesben az Isten emberében, kinek felügyelete alatt neveltetett. A zsidó hagyomány, Józsuét a könyv írójaként hitelesíti, míg a bibliai beszámoló támogatja és fenntartja e véleményt. Mikor lett kiegészítve? Kr.e. 1454 körül, amely valószínűleg Józsué halálának éve. A könyv, Izráel történelmének azon húsz évét tartalmazza, amely Kr.e. 1474-től, 1454-ig telt el. Józsué neve, a héber „Je-hóshua” rövidítése, amelynek jelentése „Jehova az üdvösség”. Görög formája „Jézus” (lásd Csel. 7:45, Zsid. 4:8 és a széljegyzetek).
128
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Kevéssel Mózes halála után, Jehova kijelentette Józsué sikerének legfontosabb feltételét: „Légy bátor és erős (…) El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jósszerencsés a te utaidban és akkor boldogulsz” (1:1-9). Józsué sikerességének oka nem volt titok, míg ez a szabály napjainkban is érvényes Isten szolgái számára. Ezen könyvnek egy rövid összefoglalója, egyszerűen bemutatja a szolgálatban való sikert.
Józsué, miután megkapta e feladatot, gyorsan cselekedett. Kémek lettek küldve Jerikó, Kánaán első városának felderítésére. Mivel három nap múlva át kellet keljenek a Jordánon, a nép útravalót készített. Felderítési küldetésükben, az igazság felé hajló Ráháb segítségével, a kémek egy jó hírrel tértek vissza. Mindannak ellenére, hogy ezen időszakban a folyó medre tele volt, az Izráeliták a meghatározott időben keltek át a Jordánon. Jehova ereje által a tajtékzó vizek meg lettek állítva, fel lettek gyűjtve és visszavonva, míg az izráeliták szárazon keltek át. A csodára való megemlékezésért kövek lettek állítva (2:1-4:24). Gilgál volt az első állomásuk a Kánaán földjén, itt lett betöltve Jehova, körülmetélésre vonatkozó törvénye, és megünnepeltetett a Húsvét; megszűnt a manna hullása, míg az izráeliták elkezdték a Kánaán földje gyümölcseinek fogyasztását. Itt egy fontos esemény történt, az elkövetkező harcra vonatkozólag: Józsué felfedezett egy kivont kardú embert, és megkérdezte: „Közülünk való vagy-é te, vagy ellenségeink közül?” A megható válasz a következő volt: „Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem” (5:13-15). Jehova láthatatlan seregének ezen elküldött erős vezére, kétségkívül az Ige volt, Isten egyszülött Fia, míg jelenléte a közelgő háború előtt, a győzelmet biztosította.
A következő csaták valóban egy győzelmi menetet képeztek, és világosan mutatták az „Úr serege vezére” erős kezének jelenlétét. Az első szörnyű harcot Jérikhó megerősített várának elfoglalásáért folytatták. A pogány vár körüli menetelés hetedik napján, Jehova,
JÓZSUÉ
129
a falak lerombolása által megnyitotta a győzelemhez vezető utat. A második roham alkalmával, egy furfangos rajtaütés által, Ai városa esett el. A következő harcokban, főleg Gibeonnál, a dél-kánaánita királyok ereje volt megtörve. A gibeoniták, Gilgálba jöttek Józsuéhoz, és csellel szövetségre léptek az izráelitákkal. Ez pedig a Jeruzsálem fejedelme által vezetett, öt király, gibeoniták elleni szövetségét eredményezte. Józsué és serege, egy erőltetett menetben az ostromlottak segítségére sietett, míg Jehova, megdöbbentő csapása által megmutatta erejét az öt király szövetsége felett.
Jehova ezen alkalommal, a megfutamodott ellenségre jégeső köveit hullatta, ezáltal többet ölvén meg, mint amennyit Izráel a kardok által levágott. Ezután egy még nagyobb csoda! Józsué felkiáltott: „Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében!”. Az Úr meghallgatta, míg a nap tovább világított majdnem teljes egy napig (10:11-14). A Bibliában nem hivő kritikusok, lekicsinyítően, megpróbálják tagadni a nap megállásának Isteni csodáját, azt állítván, hogy ez csak egy optikai csalódás, vagy egy hiba volt a nap óráinak számításában, valamint más értéktelen változatok által magyarázván meg ezt a tényt. Jehovának a hit emberei által elfogadott igéje, pontos leírást nyújt, és nem szükséges a Biblia fölé helyezni emberi elméleteket, vagy hiábavaló spekulációkat. A gibeoni harc által előárnyékolt Armageddon csatája, sokkal nagyobb mértékben fogja igazolni Jehova tetteit, amely életük árán fogja meggyőzni azokat, akik kigúnyolják Jehova csodatevő erejét.
Józsuénak híre ment! Északon a kanaánita fejedelmek egyesültek, népes, harcra kész sereget gyűjtöttek össze, Méromnak vizeinél. Józsué, seregeit észak felé vezette és váratlanul támadta meg a Mérom vizeinél egyesült ellenséget. Ezek megfutamodásra kényszeríttettek, míg Józsué egy győzelmi menetben ment keresztül Kánaán északi részén, amely hódításai számát harmincegy királyra növelte;
130
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
ezek Józsué könyvének tizenkettedik fejezetében vannak felsorolva. Az ellenség nem lett teljesen megsemmisítve e hadjárat által; abban az időben nem ez volt Jehova célja (5 Móz. 7:2; Bír. 2:20-23). Szövetkezett erejük és ellenállásuk mégis meg lett fékezve – 11:23; 21:43-45.
A tajtékzó Jordánon való átkeléstől, hat éven át, majdnem állandó harcot folytattak. Ebben az időben történik a föld örökség szerinti felosztása a nemzetségek között. Ugyanebben az időben a gyülekezet sátora Silóba vitetett; negyvennyolc város adatott a lévitáknak, amelyek közül hat menedékvárosnak lett kinevezve (20:1-9; 4 Móz. 35:6,7). Egy meghatározatlan időszak után Józsué összegyűjtötte a nemzetet és búcsúbeszédében bölcs tanácsokkal látta el őket, mindnyájukat a harcban való hősiességre buzdítván, és figyelmeztetvén őket a démoni vallás csapdáira. Ezek után egy rövid összefoglalót készített a Jehova által érdekükben tett hatalmas dolgokról, majd arra buzdította az izráelitákat, hogy szolgálják Jehovát nem pedig a pogány isteneket, és mindezt világos szavakkal fejezi be: „válasszatok még ma, hogy kinek akartok szolgálni (…) én pedig és az én házam népe az ÚRNAK szolgálunk.” – 24:14,15.
Józsué könyve a következőkről számol be: a Kánaán elfoglalása Jehova hatalmas karja által, az Ígéret Földjének felosztása a tizenkét törzs között, a gyülekezet sátorának Silóban való felállítása, a Léviták megszervezése, valamint Józsué két utolsó megható buzdítása. Ő azt árnyékolta elő, hogy a Nagyobb Józsué, Jézus Krisztus, Armageddonban, Jehova Végrehajtójaként, mi módon szabadítja meg a földet Isten minden ellenségétől. Jehova az üdvösség!
KÉRDÉSEK:
1. Mely fontos események követték Mózes halálát, amelyek egy későbbi beszámolóban fel kellett jegyeztessenek? 2. Kit használt fel Jehova, hogy elfoglalja Mózesnek, mint írónak helyét a Biblia hatodik könyvének írójaként? 3. Mikor lett írva ez a könyv? 4. Milyen időszakot foglal magában? 5. Mi Jehova követelménye a siker érdekében? 6. Milyen eseményekről számol be a Gibeoni ütközetig? 7. Hogyan tekintik e harcot a kritikusok, és milyen magatartásuk van a hívő embereknek? 8. Mely harcok egészítik ki a hódítást? 9. Mi teljesedett a hatévi háború után?
10. Mily utolsó buzdításokat tett Józsué?
BÍRÁK KÖNYVE
131
27. Lecke
BÍRÁK KÖNYVE
„Bírák”, a shahfát szóból származó, héber Shophetim kifejezés fordítása, amelynek jelentése „ítél” „igazol” „megbüntet” „kormányoz”. A tipikus Teokrácia azon látható uralkodóira vagy bíráira van alkalmazva, akik azon időben éltek, amely Mózestől, Saul uralkodásáig telt el. Megbízatásukat nem választás alapján kapták, hanem Jehova nevezte ki őket. A királysági jog átruházhatóságával ellentétben, a bírák megbízásukat nem adhatták át utódaiknak. A bírák nem kaptak semmilyen fizetséget, nem éltek nagy fényűzésben. Jehova szolgái voltak és a nép érdekében működtek közre.
Ki volt a könyv írója? Nem lehet egy határozott választ adni, de a legtöbb bizonyíték Sámuelre utal. Egyesek Ezékiásnak tulajdonítják a könyvet, mások azt hiszik, hogy Ezsdrás írta, míg mások úgy gondolják, hogy ez a Fineás műve. A könyv alkotásának ideje a lehetőségeket egy személyre korlátozza, mégpedig Sámuelre. A következő mondat ismétlése: bizonyos események akkor történtek midőn, „nem volt király Izráelben”, világosan mutatja, hogy az elbeszélés leírásakor létezett egy király (17:6; 18:1; 19:1; 21:25). Sőt, az írás idejében a Jebuzeusok még Jeruzsálemben voltak: „de a Jebuzeust, Jeruzsálemnek lakóját nem űzték el a Benjámin fiai, és ezért lakik a Jebuzeus a Benjámin fiaival Jeruzsálemben még máig is [amely időben a könyv íródott]”(1:21). A Jebuzeusok csupán Dávid uralkodásának kezdetén voltak alárendelve (2 Sámuel 5:5,7). Tehát az elbeszélés Izráel első királya, Saul uralkodása ideje alatt lett feljegyezve. Fineás jóval ezen időt megelőzően élt, míg Ezékiás és Ezsdrás sokkal ez idő után. A felhozott bizonyítékok azon tényt igazolják, hogy az író Sámuel volt.
Azon éveknek számát, amelyek során a bírák vezették Izráelt, nem lehet pontosan meghatározni, mivel bizonyos időszakok, amelyekben egyes bírák megbízásukat gyakorolták, fedik egymást, és mivel más időrendi nehézségek bonyolítják az ezen időszakra vonatkozó adatokat. De
132
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
elegendő bizonyossággal, úgy tűnik, hogy a Bírák ideje, Józsué idejétől az első Izráelita király trónrálépéséig körülbelül 356 év volt. Ehhez a számhoz a következőképpen jutunk: az 1 Királyok 6:1 szerint Salamon a templom megépítését, a kijövetel utáni négyszáznyolcvanadik esztendőben kezdte el. Ez Salamon Izráel felett való uralkodásának negyedik esztendeje volt. Előtte negyven évet uralkodott Dávid, míg Dávid előtt Saul uralkodott másik negyven évet. Ehhez a nyolcvannégy évhez hozzáadva a Józsué szolgálatának kezdetével véget érő pusztai vándorlás negyven évét, egy százhuszonnégy éves időszakot kapunk. Ha ezt kivonjuk a négyszáznyolcvan évből, akkor 356 év marad. A bírák időszakát 350 évre kerekítve, nem mondunk ellent a Cselekedetek 13:19, 20-ban feljegyzett kijelentésnek, ahogy ez az első pillantásra tűnne. A most rendelkezésre álló jobb kéziratok által szolgáltatott adatok alapján készült fordítások, megoldják ezt a nehézséget (lásd A.S.V., Rotherham, Weymouth és A.A.T.)
Izráel történetének legzavargóbb időszaka a bírák ideje volt. Az engedelmesség, és engedetlenség függvényében, virágzások és hanyatlások jellemezték. Harcot viselvén az Ígéret Földjének törvénytelen, pogány népeivel, erejük tetőpontjára érkeztek. De ők nem űzték ki a démonimádókat, hanem szolgákká tették azokat. Isten figyelmeztetése igaznak bizonyult, mivel ez a dolog vitte Izráelt a vallás tőrébe. (5. Móz. 7:16) Ők megalkudtak és szövetségre léptek az ország lakóival; csődöt mondtak a démoni vallás kiirtásában és megsemmisítésében, majd később ennek rabságába estek. Ezért Jehova ezt mondta: „nem űzöm el őket előletek, hanem legyenek néktek, mint tövisek a ti oldalaitokban, és az ő isteneik legyenek ti néktek tőr gyanánt” (2:3). Megengedve, hogy a vallás tőrébe essenek, „felgerjedt az ÚRNAK haragja Izráel ellen, és adá őket a ragadozók kezében és elragadozzák őket, és adá őket a körülöttük való ellenségeik kezébe, és még csak megállni sem bírtak ellenségeik előtt. És támasztott az ÚR bírákat, akik megszabadították őket szorongatóik kezéből ... De
BÍRÁK KÖNYVE
133
mihelyt a bíró meghalt, visszatértek és jobban megromlottak”. (2:14-19) Az Úr azért hagyta meg azon a pogány nemzeteket, hogy megbizonyosodjon arról, hogy megtartják-e az Úrnak útját, járván azon, avagy nem? – 2:20-23.
Az első két fejezetben leírt tények után, az olvasó szemei előtt gyorsan peregnek le azon századok virágzásai és hanyatlásai. Az Izráeliták a Baál imádatra süllyednek, Mezopotámia királya alatt szenvednek, az Úrhoz kiáltanak, és visszatérve az igaz imádathoz megszabadítatnak, Othniel bíró által (3:5-11). Negyven év elteltével újra a vallásba esnek. Hogy Izráel újból megszabaduljon, ezen alkalommal, Ehud kétélű kardja Eglon kövér hasába döfetik (3:12-30). Azonban minden megszabadulás és Jehova igaz imádatára való felemelés után, hamar újra kezdik a Kanaán földének világi démonimádóival való barátkozást. Ezen bűnös szövetségek, megrontják az erkölcsösséget és az igaz imádatot, s az álhatatlan Izráel újból vallásba esik és Isten haragjának gyümölcseit aratják. A „Bírák” könyvében folyamatosan ezen események szabályos időközönkénti egymásután következése figyelhető meg, a történelem gyakran ismételve önmagát.
Jehova, mint az igazságosság Istene, megfizetteti velük a vallásba esésüket, de a kegyelem Isteneként, Ő mindig kész meghallgatni az őszinte bűnbánó imáikat. Így a megszabadítással egy időben jön Jehova hatalmának és nevének igazolása is. Csodás volt a Bárák idejében történt szabadulás, mikor Jábin, Sisera által vezetett seregei, amelyek erejüket fitogtatták, szétzúzattak Bárák csekély hada által, épp midőn a győzelem biztosnak és könnyűnek tűnt. A döntő pillanatban, úgy tűnt, hogy az ég ablakai megnyílnak és egy szokatlan vihar tört ki, a villámok és a vízözön meggyengítvén a kanaánita elnyomók erejét (4:1-5:31). Ezt követte azon idő, midőn Gedeon bírává tétetve, háromszáz emberből álló csoportjával,
134
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
egy Isten által vezényelt hadicsel útján, megfutamította Midián népes táborát (6:1-8:35). Emlékezzünk vissza, miképpen vezette Jefte harcosait egy feltartóztathatatlan győzelemre az ammoniták ellen, meggyengítve Izráel feletti hatalmukat, és hogyan tett egy jól kigondolt fogadást, annak érdekében, hogy Isten segítségét elnyerje, amely fogadás megfelelően be volt töltve, lányának Silói templomban tett szolgálata által (11:1-40). De valószínűleg, hogy legismertebb a bírák közül, az erős Sámson. Ő puszta kézzel ölt meg egy oroszlánt, felégette a filiszteusok mezejét, miután összekötötte háromszáz róka (sakál) farkát, kettesével és egy-egy fáklyát téve minden pár róka közzé, a búzatáblákba eresztette őket; ezer démonimádót ölt meg egy szamár álcsonttal; kitépte Gáza nehéz kapuját; halálával több pogány ellenséget pusztított el, mint életének ideje alatt, azt cselekedvén, hogy fejére szakadjon Dágon temploma, amely démonimádókkal volt tele – 13:1-16:31.
A tizenhetedik illetve tizennyolcadik fejezetek, egy Mika nevezetű, efraimita férfi bálványimádását írják le, aki egy saját imádati formát akart kialakítani, és figyelmen kívül hagyta az Isten által, Silóban meghatározott imádatot. Ezen magatartás szörnyű következménye egy figyelmeztetés a vallásos hamísításokkal szemben. A „Bírák” könyvének utolsó három fejezete, egy Efraimbeli lévita szörnyű tapasztalatait tartalmazza. Miközben egy utazásból hazafelé tartott, a Gibeabeli (egy benjáminita város) emberek oly kegyetlen és bestiális módon bántak ágyasával, hogy ez belehalt. Ekkor ő, ennek testét tizenkét darabra vágta, és mindegyik törzsnek elküldött egy darabot, ezáltal bemutatván a Gibeabeliek borzalmas tetteit, ami a törzsek összegyűlését eredményezte. A benjáminiták elutasították a Gibeabeli tettesek kiadását, és ez okból majdnem egész törzsük ki lett törölve Izráelből. Az utolsó fejezet azon cselt mutatja be, amely által Benjámin törzse meg lett őrizve. Ezen utolsó öt fejezet nem időrendi sorrendben van bemutatva. A benne leírt eseményeket, olyan valós tények igazolják, amelyek a bírák időszakának elején történtek, azonban a könyv végéhez lettek hozzácsatolva, mint toldalék.
RUTH
135
A „Bírák” könyvének hitelessége, a Héber, illetve Görög Iratok más részeinek hivatkozásai, és idézetei által van igazolva. A „Zsidók” könyvének tizenegyedik fejezete, csupán egy példa. A könyv nem tisztel embereket, sőt még a szabadítókként használt bírákat sem. Bátorságuk Istentől jött. A nyilvánosságra hozott dolgok, Jehova igazságszolgáltatása, kegyelme valamint hosszútűrése.
KÉRDÉSEK:
1. Mi az eredete és jelentőssége a „Bírák” szónak? 2. Milyen általános információnk van, a bírákra vonatkozólag? 3. Ki írta e könyvet? Mire alapszik e válasz? 4. A bírák korának hozzávetőleges időszaka mennyire terjed ki? 5. Milyen módon írja körül az első két fejezet a létező körülményeket? 6. Mely két szabadulásról számol be a harmadik fejezet, és mi volt az oka Izráel nemzete virágzásának és hanyatlásának? 7. Mely más szabadulásról számolnak be a 4-16 fejezetek? 8. Miről számol be az utolsó öt fejezet és mily kapcsolatban állnak ezen utolsó fejezetek a könyvvel? 9. Hogyan van bebizonyítva a könyv hitelessége?
10. Mit vagy kit, dicsőit ez a könyv?28. Lecke
RUTH
Az általános vélemény az, hogy „Ruth” könyve csupán a vidéki élet egy egyszerű elbeszélése, amelynek első része szentimentalista jellegű, aztán egy szép szerelmi történetté bontakozik ki. Ez azonban nem csupán egy egyszerű idill. Jehova szándéka ezen leírással, nem egy „szórakoztató”, hanem oktató jellegű, különös fontossággal bírva a „vég napjaira”. „Ruth” könyvének drámai eseményei telve vannak prófétai jelentőséggel. „Ruth” jelentése „barátnő”, „barátság”, „megjelenés” vagy „szépség”.
Nem ismert pontosan a könyv írója, sem írásának ideje. Habár sokan azt állítják, hogy jóval Sámuel ideje után íródott, azonban a közvélemény mégis neki tulajdonítja ezt a könyvet. A bevezető mondat: „a mikor a bírák bíráskodának”, arra mutat, hogy Izráel királyainak ideje már elkezdődött, midőn a könyv íratott. Mivel Sámuel a könyv valószínűsített írója, és mivel ő Dávid trónra lépése előtt halt meg, a könyv írása
136
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Saul uralkodása ideje alatt lett befejezve. Dávid leszármazási vonala, amely a könyv utolsó verseiben van leírva, nagy pontossággal mutatja a könyv írásának idejét, és arra enged következtetni, hogy ő már egy fontos állást töltött be, már fel lévén kenve Sámuel által. Az első szavak: „a bírák bíráskodának”, a dráma eseményeit, a bírák idejének tulajdonítják. Habár az elbeszélés nem jelenti ki, egyes közvetett bizonyítékok azt mutatják, hogy ezekre Moáb királya, Eglon uralkodása idején illetve ez után került sor. „Ruth” könyvének elbeszélése, egy majdnem tizenegy éves időszakot foglal magába – 1:2-4; 4:13.
Az elbeszélés főleg a sógor és sógornő házasságára vonatkozó törvényt vitatja, ennek egy ritka és sajátos alkalmazását mutatva be (5 Móz. 25:5-10). De ebben az esetben jelentősége azon tény által is hangsúlyozva van, hogy ez egy eszköz volt a Júda királyi ágának megszakítás nélküli megőrzésére, amelyen keresztül jött Dávid, majd később a Nagyobb Dávid, Jézus Krisztus. Kövessük figyelemmel, e csúcspontot kiemelő, eseményeket.
Az első fejezet, a Júda egész országában tomboló éhséget mutatja be, valamint egy család igyekezetét, hogy elmeneküljön ez elől. Elimélek és felesége Naómi, két fiával, Mahlonnal és Kiljonnal, Moáb országában keresnek menedéket. A férj ebben az országban hal meg, míg a két fiú két moábitátval házasodik össze. Körülbelül tíz év házasság után Mahlon és Kiljon, gyerektelenül hal meg. Ez azt eredményezi, hogy Elimélek után három nő, és egyetlen utód sem marad. Csak a sógorsági házasság szerezhetett volna utódot, és csak Izráelben léteztek a törvény betöltésére alkalmas rokonok. A három nő elkezdi utazását nyugatra, Júda országa felé. Naómi két ízben figyelmezteti a fiatal moábitákat, hogy nagyon csekély az esély arra, hogy egy idegen országban férjeket és lakást találjanak maguknak, és tetteik árának mérlegelésére kéri fel őket. Ők gondolkodóba esnek, és a második figyelmeztetésre, egyikük visszatér. Ruth, a másik moábita nő egy megható vallomást tesz, amely által szilárd elhatározását kifejezve, a következőket mondja: „[…] a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz,
RUTH
137
ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled” (1:16,17). Az idős Naómi és menye Ruth, folyatták utazásukat Betlehemig, ahova az árpa aratás kezdetekor érkeztek.
A második fejezet még közelebb hozza a csúcspontot, meghatározva azt a rokont, aki remélhetőleg utódot szerezhet Eliméleknek. Ruth fáradozása, valamint Boáz tisztelete, az idegenek azon jogával szemben, hogy részt vehessenek a betakarításon, megfelelő alkalmat biztosítanak; kétségkívül Jehova irányította az eseményeket. Első munkanapján, Ruth, egy idős Júdabeli, azaz Boáz munkásai mögött, kezdi meg a kalászgyűjtögetést. A moábitával kapcsolatos kérdései, Boáz számára felismerhetővé teszik: Ruth, Naómi iránti hűségét valamint háza és országa elhagyására való elhatározását, annak érdekében, hogy Jehova népe között éljen. Boáz barátságos vele, azt mondja, hogy ne szedegessen más mezejéről csak az övéről, ebédet visz neki és parancsot ad ki, hogy előnyöket biztosítsanak számára a kalászszedegetésben. Mikor Ruth elmeséli anyósának, azon áldott helyzetét, amelyet Boáz mezején élvez, Naómi az Úr kezét látja ebben. Naómi tanácsai szerint, Ruth folytatja, a Boáz mezején való kalászszedegetést, az árpa, majd a búza aratás ideje alatt is.
A harmadik fejezetben az elbeszélés eléri csúcspontját, egy megfelelő megoldást készítve elő, a sógorsági házasságra vonatkozó törvény által. Naómi ezt mondja: „Édes lányom! ne keressek-e néked nyugalmat, hogy jól legyen dolgod?”. Ő azt tanácsolja Ruthnak, hogy éjszak menjen Boáz szérűjére, és feküdjön lábaihoz, ezáltal nem sugallva egy erkölcstelen magatartás. Naómi túl idős volt ahhoz, hogy összeházasodjon egyik rokonával; ezért Ruth kellett helyette cselekedjen. Tehát helyénvaló volt azt gondolnia, hogy Ruth kell helyette megházasodjon. Az a tény, hogy Boáz lábaihoz feküdt, Ruth részéről nem egy tisztálatlan kapcsolat javaslata volt, hanem egy meghívás Boáz számára: „terjesszed ki hát takaródat a te szolgálódra, mert jogod van rá” (3:9). Ez egy nő feleségül vevésének jelképes módja volt Izráelben. A Naómi által sugallt viselkedési mód, egy meghívás volt Boáz számára, hogy elfogadja a férj szerepét a sógorsági házasságban. Végül ő megértette ezt a dolgot, de létezett egy akadály: létezett egy Boáznál közelebbi rokon, aki rendelkezett e joggal.
138
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
A negyedik fejezet, bemutatja e nehézség megoldását, és leírja ennek rendeződését. A város kapuja közelében össze lett hívva a vének tanácsa; a legközelebbi rokon ide lett hívva Boáz által, és tudósítva lett e dologról valamint saját felelősségéről. Megértette ő, miről volt szó? Felelete „igen” volt, midőn azt hitte, hogy ezáltal megnövelheti gazdagságát, azonban „nem” volt mikor felismerte, hogy Ruth által egy utódnak kellett életet adjon Elimélek számára. A visszautasítás lehetőséget biztosított Boáz számára, hogy megváltsa Ruthot. Az itt összegyűlt népnek a következőket mondta: „Ti vagytok tanúi ma, hogy megvettem mindent, ami Eliméleké volt, és mindent, a mi Kiljoné és Mahloné volt, Naómi kezéből; sőt a moábita Ruthot is, Mahlonnak feleségét feleségül vettem, hogy nevet támaszszak a megholtnak az ő örökségében, és ki ne vesszen a megholtnak neve az ő atyjafiai közül és az ő helységének kapujából” (4:9,10). Ezután, Boáznak Ruthtól fia született, akit Obednek hívtak, ez Dávid ősatyjává vált. A sógorsági házasság törvénye tiszteletben lett tartva, és ezáltal a királyi ág megszakítása el lett kerülve, és főképpen sikeres megvalósításhoz ért egy jelentős prófétai kép.
Az utolsó versek bemutatják a leszármazást Pérectől Dávidig. Obed és Isai között senki nincs megemlítve. Vajon a láncszemek jelentéktelenségének tulajdonítható ez, vagy azon ténynek, hogy Naássontól Isaiig mindegyikük előrehaladott kort élt meg, és mindegyiknek öregségében született egy fia? A második változat tűnik a leghelyesebbnek, és Sátán azon erőfeszítéseit hangsúlyozza, hogy megszakítsa a királyi vonalat, amely Dávidhoz és Jézushoz vezet, ellentétbe Jehova éberségével, amely felvigyázott, hogy ez ne legyen megszakítva.
„Ruth” könyve kanonikus jellegének hitelessége, elégségesen igazolva van azon tény által, hogy a moábita Ruth, Jézus egy elődjeként van megemlítve a Máté 1:5-ben, azonban a prófétai kép ezen „végidőben” való teljesedése minden kétséget kizárólag az isteni ihletettséget igazolja. A tények megfelelnek a drámának, és az elbeszélés igaz voltát igazolják.
SÁMUEL ELSŐ KÖNYVE
139
KÉRDÉSEK: 1. (a) Mi az általános vélemény „Ruth” könyvéről? (b) Mi tulajdonképpen „Ruth” könyve? 2. Kit használt fel Jehova a könyv írására? 3. Mikor lett ez megírva? 4. Mikor történtek a leírt események? 5. Milyen törvényt említ meg és ecsetel „Ruth” könyvének leírása? 6. Mi növeli meg e könyv leírásának jelentőségét? 7. Mit tartalmaz: (a) az első fejezet? (b) a második fejezet? (c) a harmadik fejezet? (d) a negyedik fejezet? 8. Teljes a leszármazási ág, amelyről a könyv beszámol?
9. Mivel igazoljuk „Ruth” könyve, kanonikus jellegét?
9. Mivel igazoljuk „Ruth” könyve, kanonikus jellegét?
29. Lecke
SÁMUEL ELSŐ KÖNYVE
Krisztus előtt 1117-ben egy jelöntős változás ment végbe Izráel nemzetének megszervezésében. Szó sincs arról, hogy azon nép életmódja, amelyet Jehova 396 évvel azelőtt szabadított ki az egyiptomi szolgaságból, szervezetlen lett volna. Azonban Kr.e. 1117-ben bekövetkezett változás sokkal fontosabb, mint az ezt megelőző virágzások és hanyatlások. A bírák korszaka ezzel véget ért, és egy új korszak kezdődött, mégpedig az emberi királyok kora. Jehova Isten előre látta ezt és be is jelentette (5 Móz. 17:14,15; 28:36); mégis egy szörnyű csapás volt a hűséges Sámuel számára. Ebben az időszakban történtek a Biblia egy könyvének fő eseményei, amely ezen bíró-próféta nevét viseli, vagyis „Sámuel Első Könyve”. Éljük át újból ezen eseményeket, az isteni beszámoló lapjain keresztül.
Az első fejezet azt a tényt mutatja be, hogy Sámuel egy nő imájának következtében született. Neve jelentése: „Isten által meghallgatott”, „Istentől választott”, „Istentől kinevezett”. A magtalan Anna erőteljesen imádkozott, hogy gyereke lehessen, megígérve, hogy e gyerek egész élete az Úrnak lesz szentelve. Így a gyermek, Sámuel lett, ezen ima válasza. A gyermek, elválasztásakor Silóba, az Úrnak Házába vitetett, hogy az ígérethez hűen szolgálja Jehovát. Éli, az akkori idők főpapja, nem volt túl buzgó Jehova iránt. Valójában sokat lankadt, Izráel egész népének Jehova iránti buzgalma. Éli és fiai, saját magukat dicsőítették, a helyett, hogy az Urat magasztalták volna, és napjaink klérusához hasonlóan, a legjobb ajándékokra tették rá kezüket. Az Éli és háznépe elleni isteni kijelentések egy szigorú ítéletben érték el tetőfokukat, amely üzenetet Jehova a fiatal Sámuel által közölt (1 Sám. 2:12-3:21). Telnek az évek,
140
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
és bekövetkezik az isteni kijelentés beteljesedése. A vallásos izráeliták, a Szövetség ládáját babonás módon, talizmánként használják fel a harcban, elmozdítva szent helyéről és a harcmezőre szállítva. A vallásos szertartás nem jár sikerrel, az izráeliták megfutamodnak, harmincezer ember megölettetik, Éli fiai meghalnak, míg a szövetség ládáját zsákmányul ejtik. Az egyre súlyosabb csapások gyorsan követik egymást, egészen a végső szerencsétlenségig. A rettentő hír, nagy erővel sújt le a rémült Élire, életének tragikus végét okozva – 4:1-18.
Azonban a szövetség ládája rövid ideig marad a filiszteusok városaiban. Dágon templomába helyezve, ledönti a pogány bálványt, amely darabokra törik. Asdód lakói fekélyekkel súlytatnak, ők a szövetségládát Gáthba költöztetik; a Gáthban lakók ugyanazon csapás által veretnek meg; így a szövetségláda Ekronba ér, sok ekroni lakos meghal, míg a megmaradtakat, itt is ugyanazon csapás éri. Ez a csapás elárassza az országot, de hét hónapi szerencsétlenség után, a filiszteusok visszaküldik a szövetségládát az izráelitáknak. Mielőtt ez Kirjáth-Jeárimba helyeztetik, hetven izráelita hal meg – 5:1-7:1; 6:19.
Néhány év múlva az izráeliták ismét az Úrhoz térnek. Ők követik Sámuel kérését, elhagyván a pogány isteneket, és visszatérve Jehova imádatához, válaszolnak a mispai gyülekezésre való meghívásra. Vallásos fanatizmusból, azon terület pogány lakói ellenállnak ezen szabad imádati aktusnak, és összegyülekeznek a csata megkezdésére. Az imára való válaszaként, Jehova az égből megsemmisíti az elnyomó filiszteusokat, míg Izráel részt vesz a győzelmes csatában, megvervén az összezavarodott és megfélemlített ellenséget; a büntetés félelmetes volt. Az ellenség megfékeztetik, megpróbál menekülni, azonban mindjárt megkezdődött az izráelita városok felszabadító hadjárata. Izráel sorsa jóra fordul, és Sámuel buzgón és fáradhatatlanul szolgál, hogy mindenkit a teokratikus elrendezés ismeretében tartson – 7:2-17.
Az évek telnek, és az idők folyásában elérkeztünk a Krisztus előtti 1117-es évig. Izráel minden vénje Rámában gyűl össze, az idős Sámuel elé.
SÁMUEL ELSŐ KÖNYVE
141
Drámai események vannak kirobbanóban. A vének elégedetlenek, mivel a bírói rangra emelt Sámuel fiai, ajándékokat fogadva el, megrontják az ítéletet, elfordítják az igazak beszédét (5. Móz. 16:18-20). Sámuel idős volt, és fiai nem voltak megfelelő utódok. A vének ezt kérik: „válasz nékünk királyt, aki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás”. Amit ők kértek, valóban egy gyökeres változás volt! A Teokráciánál jobban szerették a monarchiát (egyeduralmat)! Sámuel szomorúan, csak Jehova utasításai szerint cselekszik: „Fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak néked, mert nem téged utáltak meg, hanem Engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök”. Sámuel ihlettet figyelmeztetése, az Izráeliták szabadságának elvesztését írja le, a királyi hatalom, a leigázó adók, valamint keserű kínoknak való alárendeltségüket, és hogy végül panaszkodni fognak az Úrnak a király miatt. Ez a felhívás nem riasztja vissza őket attól, hogy a szomszédos pogány népek példája szerint, egy nemzeti kormányzatnak vessék alá magukat (8:1-22). A kilenc és tizedik fejezetek, Saul Sámuellel való találkozását fedik fel, amikor királlyá keni, valamint a király bemutatását a nép előtt.
„Adtam néked királyt haragomban, és elvettem az Én búsulásomban” (Hós. 13:11). Jehova e szavai összefoglalják Saul királyi pályafutását. Jehova haragja akkor nyilvánul meg, mikor a Sámuel által, a királyt választó izráeliták ellen kijelentett büntetés, Isten által meg volt erősítve az égből, a gabona aratás egész ideje alatt tartó csodás menydörgések és esőzések által (12:16-19). Saul sok csatát nyer, de mindenkor büszkeségből és gőgből cselekedet, helytelen döntéseket hozva, és áthágva a teokratikus utasításokat. Magas beosztása megrontja szellemét és csupán kétévi kormányzás után kevélysége, oda vezet, hogy mind ő mind utódai elvesztik az uralkodásra való jogot. A filiszteusok kegyetlen támadásának gondolata rettegésben tartja, és az áldozat bemutatására érkező lévita Sámuel türelmetlen várásában, a benjáminita Saul egy egészen égő áldozat bemutatása által bitorolja a léviták papi megbízatását. Az isteni ítélet utoléri: „esztelenül cselekedtél ... a te királyságod nem lesz állandó” – 13:1-14.
142
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Búsulásban eltávolítva! Ezen ítélet okai megsokasodnak Saul uralkodásának következő harmincnyolc évében (Csel. 13:21). Egyszer a teokratikus utasítások ellenére megkímélte Agágot, az amálekiták királyát, valamint az amálekiták juhait és barmait. Csődöt mond azon próbálkozása, hogy a vétek a népre essen, az engedetlen király számára nincs semmi mentség! „Jobb az engedelmesség az áldozatnál”, hangzik az ítélet, és ismét kijelentetik Saul trónról való eltávolítása (15:1-35). Aztán Dávid, királlyá kenetik, míg Isten szelleme elveti Sault, amely pillanattól az első király hanyatlása egyre rosszabbodik. A démonok hatalmukba kerítik elméjét és testét is. Góliát Dávid általi megölése és a filiszteusok felett való számos győzelme, még jobban felingerli az irigy Sault. A gyűlölet több alkalommal őrjöngéssé alakul, annyira, hogy megpróbálja megölni Dávidot. Egyszer egy egész papi várost semmisít meg, mivel segítséget nyújtottak, a fiatal pásztornak, aki arra kényszeríttetik, hogy törvénytelenként éljen Izráelben (21:1-6; 22:18,19). Saul végül oly démoni szellemek hatalmába kerül, amelyek földi eszközeit azelőtt megsemmisítette. Sámuel már halott volt (25:1), míg Endorban, a vallásos Saul beszélni próbált a halott prófétával, Sámuellel, akit egy démon testesített meg. A szomorú és ijedt Saul nem talált semmi vigaszt e tettében, hanem rémülten esett a földre. Öngyilkosként halt meg a Gilboa Hegyén vívott csatában – 28:3-25; 31:1-6.
Dávid, tökéletes ellentéte Saulnak. A Teokrácia iránti buzgalma és bátorságága miatt sok barátot és támogatót talált, beleértve Jonathánt, Saul fiát is (18:1; 20:16,17,42; 23:18; 22:1,2). Bár sok alkalma volt az őt üldöző Saul megölésére, mindazáltal mindig vonakodott felemelni kezét az Úr felkentje ellen. A bosszúállás Jehováé, Dávidot e gondolat vezérelte (24:1-15; 26:5-11). Saul uralkodásának vége felé, Dávid tizenhat hónapra a filiszteusok területére menekül, hogy elkerüljön egy döntő ütközetet a démonizált királlyal (27:1-7). Ő száműzetésben marad Saul haláláig, folytatva a Jehova és népe ellenségei elleni harcot – 30:1-31.
SÁMUEL ELSŐ KÖNYVE
143
Az eredeti héber kéziratokban Sámuel két könyve egy könyvet, vagy kötetet alkot. Jelenlegi felosztása először a Septuaginta fordításban történt és a Királyok Első illetve Második könyvének nevezték őket. E nevet elfogadta a Vulgata, majd a katolikus Douai Változat is. A Jakab Király változata közvetve ismerte el őket, váltakozó neveket adva ezeknek. Az eredeti könyv Sámuel, Nátán és Gád által lett szerkesztve, az utóbbi kettő Dávid király kortársai voltak. „Dávid király, úgy első, mint utolsó dolgai megírattak a Sámuel próféta könyvében, és a Nátán próféta könyvében és a Gád próféta könyvében”. Megjegyzendő általában az a tény, hogy az első Sámuel első huszonnégy fejezete maga Sámuel által irtatott, míg az első Sámuel többi részei és Sámuel második könyvének egésze Nátán és Gád tollának tulajdoníttatnak (1 Sám. 10:25; 25:1; 1 Krón. 29:29). Az első könyvben végbement események, kevéssel Sámuel születése előtt kezdődnek és Izráel első királya uralkodásának végéig tartanak. Sámuel körülbelül öt évvel Saul halála előtt, majdnem száztíz éves korban halt meg. Ezért Sámuel első könyvének történelme egy több mint száztizenöt éves időszakot foglal magába.
IDŐREND, A FÖLD TEREMTÉSÉNEK KEZDETÉTŐL, IZRÁEL ELSŐ KIRÁLYÁIG
| Események | Időpont (Kr.e.) |
| A teremtési hét kezdete | 46026 |
| Az első nap befejezése (világosság) | 39026 |
| A második nap befejezése (az ég) | 32026 |
| A harmadik nap befejezése (a száraz, növényvilág) | 25026 |
| A negyedik nap befejezése (nap, hold, csillagok megvilágítják a Földet) | 18026 |
| Az ötödik nap befejezése (víziállatok, madarak) | 11026 |
| A hatodik nap befejezése (szárazföldi állatok, az ember teremtése) | 4026 |
| A vízözön véget vet az első bűnös világnak | 2370 |
| Az Ábrahámmal kötött szövetség a magra vonatkozólag | 1943 |
| Izráel Egyiptomba megy | 1728 |
| Izráelnek Egyiptomból való kivonulása | 1513 |
| Izráel bemegy az Ígéret Földjére | 1473 |
| Az Ígéret Földje feloszttatik a törzsek között | 1467 |
| Saul, Izráel első emberi királya lesz | 1117 |
144
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
KÉRDÉSEK: 1. A Krisztus előtti 1117-es év miért fontos Izráel történelmében?
2. A Biblia mely könyve fedi e korszak történelmét? 3. Mi módon kezdte el Sámuel, Jehova szolgálatát, életének oly korai szakaszában? 4. Miért volt Éli elítélve az Úr által? Az események milyen sorozata idézte elő halálát? 5. Milyen hatással volt a Szövetségláda elköltöztetése a filiszteusok várasaiba? 6. Mit hangsúlyoz ezen könyv hetedik fejezete? 7. Mikor és milyen körülménynek között volt kérve egy király? Hogyan vezettet ez, az izráeliták bukásához? 8. Mely figyelmeztetés volt figyelmen kívül hagyva? 9. Miként járt el Saul felfuvalkodott és nem teokratikus módon? 10. Mi bizonyítja, hogy a démonok által volt vezetve? 11. Mily szempontból mondható, hogy Dávid pontosan Saul ellentéte volt?
12. (a) Milyen információkkal rendelkezünk Sámuel első és második könyve eredeti formáját, valamint ezen bibliai könyveknek adott címeket illetőleg? (b) Ki írtan e könyv eredeti szövegét? (c) Milyen időszakra terjed ki „Sámuel első könyve”?30. Lecke
SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE
Bár nevét viseli, a Biblia e tizedik könyvének semmi köze nincsen Sámuelhez, neve tulajdonképpen sehol sem lévén megemlítve ezen könyvben. Ezt a könyvet Dávid kortársai, Nátán és Gád próféták írták (1 Krón. 29:29). Sámuel második könyvének huszonnégy fejezete, folytatja Izráel történelmének bemutatását, Saul király halálától, közel Dávid negyvenéves uralkodásának végéig. Ez egy körülbelül negyvenéves időszakot foglal magába. Ez sok háborút és véres eseményeket tartalmazó történet, családi nehézségek bemutatásával, emberi gyengeségek, valamint Dávidnak az Úrral szemben elkövetett bűneivel kiegészítve. A legfontosabb dolog, hogy ezen harcok által a tipikus Teokrácia határai ki lettek terjesztve a Jehova Isten által meghatározott pontokig.
Miután megsiratta Izráel első királyának, valamint szeretett barátjának, Jonathánnak halálát, Dávid az Úr tanácsát kéri: „Felmenjek-é Judának valamelyik városába?” „Menj fel!” „Hova menjek?” „Hebronba!”. Dávid meghallgatta, „És eljövének Júda férfiai és ott felkenék Dávidot királynak a Júda házán” (2:1-4). Azonban ő nem volt az egész Izráel által elfogadva! Csupán a Dávid és a Saul háza közötti hosszú és véres polgárháború után, jöttek le
SÁMUEL ELSŐ KÖNYVE
145
„Izráelnek minden vénei Hebronba és frigyet tőn velük Dávid király Hebronban az Úr előtt, és királlyá kenék Dávidot Izráel felett”. Hét és félévi polgárháború után, meg lett létesítve Izráel nemzeti egysége. A Jebuzeusok gyorsan ki űzettek a Jeruzsálemi, Sion erődítményéből, míg Dávid e városba alapította meg székhelyét, ahonnan az elkövetkezendő harminchárom évben az egész Izráel felett uralkodott – 3:1; 5:1-7.
Izráel nemzete, majdnem mindjárt a belháború befejezése után, arra kényszerült, hogy egy nemzetközi konfliktusban avatkozzon. A szomszédos filiszteusok eljöttek, hogy megtörjék Izráel új, egyesült erejét; meg lévén verve és futamítva, elsőször a Baál-Perásim-i, majd a gibeoni ütközetben, kitűnt, hogy katonai erejük csupán képzeletbeli volt (5:17-25). A következő két fejezetben (6. és 7.), az isteni beszámoló félbeszakítja harci leírásait, Dávid Jehova igaz imádata iránti buzgalmát mutatván be, amely a vele kötött királyságra vonatkozó szövetség megkötését eredményezte; hogyan vitte az Isten szövetségládáját Jeruzsálemben (Jeruzsálemi uralkodásának hatodik éve körül), Kirjáth-Jeárimból, ahol több mint hetven évet volt, és hogy miként óhajtotta, hogy templomot építsen az Úrnak, ahova a Frigyláda elhelyeztessék. Azonban Jehova megparancsolta, hogy ezen utóbbi kiváltság Salamonnak adassék. A nyolcadik fejezet Dávid győzelmes ütközeteinek leírását folytatja. A filiszteusok szét vannak szórva, Moáb alárendeltetik, Szíria megsemmisíttetik, míg Edom elfoglaltatik Dávid király által.
Miután leírja, Dávid jótéteményét, Jonathán nyomorék fiával, Méfibósettel szemben, amelyet atyja (Jonathán) iránti szeretetből cselekedett (9:1-13), a könyv folytatja a harcok leírását. Az ammoniták királya, Hánun, alattomos szándékot tulajdonit Dávid jóhiszemű tettének, és megalázza Dávid szolgáit. Előrelátva Izráel királya haragra gerjedését, Hánun, több ezer szíriai katonát gyűjt össze. Zsoldosai nagyon keveset segítenek rajta; Ammon és Szíria szövetkezett seregei megfutamítatnak. A szíriaiak egy második támadása számukra oly szörnyű kimenetelhez vezet, amennyiben arra kényszerülnek, hogy egy külön békét kérjenek Izráellel.
146
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
(10:1-19). A tizenegyedik fejezet az ammoniták elleni harc folytatásával kezdődik, de ezt hirtelen félbeszakítja azon leírás, amely az olvasó szemei előtt bemutatja: Dávid Bethsabéval elkövetett bűnét, valamint férjének, Uriásnak a harcban való előre megfontolt meggyilkolását. Dávid bűnének és vétkének súlyossága Nátán próféta egy példázata által van nyilvánosságra hozva. E bűnből született gyermek meghal, de ezek után Bethsabé megszülte Dávidnak, Salamont. A tizenkettedik fejezet utolsó versei az olvasó elé tárják az ammonitákkal való összetűzést, és Dávid, Rabba ostromolt városa elleni utolsó és győzelmes rohamát, valamint az ammoniták Izráelita uralomnak való alárendelését.
Ettől a ponttól kezdődően a 2 Sámuel főképpen Dávid családi nehézségeiről és Izráel belső háborúiról beszél, kivéve egy harc leírását, amelyet a Filiszteusok és szörnyű óriásaik ellen folytattak (21:15-22). Dávid fia, Amnon beleszeret húgába Támárba, meggyalázza, majd meggyűlöli. Testvére, Absolon a megfelelő időt várja, két év elteltével megöli Amnont és Gessurba menekül nagyapjához. Három év múlva visszatér Jeruzsálembe és kibékül Dáviddal – 13:1-14:33.
Azonban Dávid vitás ügye Absolonnal csupán a kezdeténél volt. Dávid e harmadik fia, az Izráel trónjára pályázott, s célja elérése érdekében gátlástalanul cselekedett. Kezdetben szép beszédek által „Izráel fiainak szíveit alattomban megnyeri vala” (15:2-6), viszályt támasztva izráelita testvérei között. Támogatta a szeszélyeket és az önzést, az elégedetlenség és a gyanú csiráját szította és ápolta a bosszúvágyat. Kétségbe vonta, Dávid közigazgatásban gyakorolt igazságosságát, az igazságtalanság jóvá tevőjének nevezte magát. Röviden tehát, Isten hű szolgáját, Dávidot bírálta és gyalázta, ezáltal sok izráelita figyelmét vonva magára. Ezen földalatti tevékenysége után, amely előkészítette a terepet, az áruló fiú elment Hebronba, ezáltal hozzálátva lázadása második szakaszához, mégpedig, hogy az összeesküvését megvalósítsa. Itt az összeesküvés
SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE
147
a harmadik szakaszához érkezet, vagyis a katonai támadáshoz. Az összeesküvés oly heves volt, hogy Dávid el kellett meneküljön Jeruzsálemből. Absolon haderői elfoglalták a várost – 15:7-37.
A gőgös trónbitorló jó tanácsokat kap Akhitófeltől: használd ki a győzelmet, kövesd és öld meg Dávidot! Azonban az Úr, Khúsai által meghiusítja e tanácsokat, és arra késztette Absolont, hogy tétovázzon és várja meg egy nagyobb hadsereg összegyűjtését. Félelemből Akhitófel elhagyta Absolon veszélyes táborát és felakasztotta magát. Utólag Absolon, ügyével együtt elbukott. Seregei követték Dávidot túl a Jordánon, Gileád földén is. Efraim erdejénél az erős hadak megütköztek. Húszezer lázadó meghalt; az erdős terület megakadályozta a visszavonulást, és az Izráeliták meg lettek verve a Júdabeliek által és saját nemzetségükhöz menekültek. Menekülés közben, Absolon dús haja fennakadt egy cserfa ágaiba; ott függve e gyámoltalan és méltatlan helyzetben, Joáb megölte. Ez Dávid, Absolon életének megkímélésére adott világos parancsának áthágása volt, és ezért Joáb helyett Amasa tétetett a sereg hadvezérévé – 17:1-14, 22-26; 18:1-17; 19:13.
Sámuel második könyvének befejezése előtt, Izráel belső békéjét egy másik felkelés szakítja meg. Béliál egyik embere, a benjáminita Séba lázadásában maga után vonja Izráelt. Júda erős törzse Dávid köré gyűl, és a törzs harcosai üldözőbe veszik Sébát és hadseregét. Az üldözés alatt a határozott Joáb megöli vetélytársát Amasát, aki utódja volt, és átveszi a vezetést. Hamarosan körülveszik Sébát, Abela városában; az ostromolt város lakói saját bőrüket védve levágják Séba fejét és átdobják a kőfalon Joábnak. Így, egy Dávid király ellen irányuló másik lázadás is tragikus módon ér véget – 20:1-26.
Az utolsó fejezetek az Úr két büntetését mutatják be.
148
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Izráel országát három egymást követő éven keresztül éhség sújtotta. Dávid, aki folyton figyelmes volt Jehova munkáira, észrevette, hogy a hároméves éhség nem csupán egy véletlen egybeesés és igazat adott az Úrnak, hogy e csapás tulajdonképpeni oka: Saul és kegyetlen háznépe, néhány gibeonita megölése által elkövetett bűne. Ezen idegenek joga nem volt tiszteletben tartva Izráelben; a kiengesztelés, Saul hét leszármazottjának megölése által történt. A második csapás az Úrtól, Dávid egy bűne következtében adatott. Ő Isteni felhatalmazás nélkül számlálta meg a népet. Mivel engesztelést kért bűnéért, meg lett engedve, hogy három büntetés közül válasszon: az elmúlt három év melletti három évig tartó éhség, három hónapi bujdosás az ellenség előtt, vagy háromnapi döghalál Jehovától. „Hadd essünk inkább az ÚR kezébe, mert nagy az Ő irgalmassága, és ne essem ember kezébe” (24:13,14). A döghalál hetvenezer ember életét követelte, mielőtt megállt volna Jeruzsálem kapui előtt.
A fájdalmas nyomorúságok és nehézségek ellenére, a Sámuel második könyvében foglalt időszak egy dicsőséges győzelemi kor volt, a démonimádó ellenséggel szemben. A Kánaán földének teljessége meg lett hódítva, amely a Föld és Világegyetem Tulajdonosa, Jehova Isten által lett megígérve az izráelitáknak. Végül a tipikus Teokrácia kiterjesztette birtokát, addig amíg elérte a Nagy Teokrata által meghatározott határokat, míg a királyságra vonatkozó szövetség Dávid házával lett megkötve.
KÉRDÉSEK:
1. Ki írta Sámuel második könyvét? 2. Izráel történelmének melyik időszakát írja le? 3. Mi képezi ezen elbeszélés legfontosabb mozzanatát? 4. Milyen eseménysorozat által telepedett le Dávid Jeruzsálemben, az egész Izráel királyaként? 5. Mily győzelmes harcok vannak itt röviden bemutatva? Mi által van bemutatva Dávid, Jehova iránti buzgalma? 6. Milyen tapasztalatai voltak Ammonnak és Szíriának, Dávid seregével? 7. Mily súlyos bűnt követett el Dávid az Ammon elleni harc idején? 8. Milyen családi nehézségek voltak Amnon és Absolon között? 9. Hogyan járt el Absolon, áruló tervének véghezvitele érdekében? 10. Mely, ezzel kapcsolatos Dávid elleni lázadás van leírva? 11. Az Úr mely két büntetését írja le a könyv?
12. Miért volt dicsőséges, a Sámuel második könyvében leírt időszak?
150
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
31. Lecke
KIRÁLYOK ELSŐ KÖNYVE
Eredetileg, a héber kánonban, a Királyok Első illetve Második könyve egy egységes könyvet alkottak, amelyet „Királyok Könyvének” nevezetek. A jelenlegi felosztást a Septuaginta fordítói hozták létre, és az így kialakított két könyvet „Királyok harmadik” illetve „Királyok negyedik könyvének” nevezték (az első és második azok, amelyet a Jakab Király Változat Első és Második Sámuelnek nevez). Mivel az Első és a Második Királyok, eredetileg egy könyvként volt megszerkesztve, ezért mindaz, ami el lesz mondva a forrásanyagról, a szerkesztésről és a valószínűsített íróról, vonatkozik az Első és a Második Királyokra egyaránt, ahogyan ezek a jelenlegi Bibliákban megtalálhatók.
A Királyok ezen két könyve onnan folytatja a történelmi elbeszélést ahol a Második Sámuel félbehagyta, és érdekes módon követi végig azon 431 évet, amely Salamon trónra lépésétől, Izráel nemzetközösségének a Sedékiás bukása idejében való végéig telt el. Négy végső kiegészítő vers, 26 évre a babiloni fogság korszakába, és aztán Joákin napjai végéig vezet bennünket. Ezt a beszámolót nem egy sor író írta, akik ezen évek folyamán éltek, mindegyik hozzáadva saját elbeszélését, hogy az idő múlásával egyidejűleg nyilvántartást vezessenek, azonban általánosan elfogadott, hogy ezt a beszámolót régi feljegyzésekből állították össze. Három forrás van konkrétan megemlítve: „Salamon cselekedeteiről írott könyv”, „Izráel királyainak krónika-könyve”, „Júda királyainak krónika-könyve”. – 1. Kir. 11:41; 14:19,29.
Ezen „krónikákat” vagy évkönyveket nem szabad összetéveszteni, a Biblia azon kanonikus könyveivel, amelyek a fogság ideje után lettek írva, és amelyek Első és Második Krónikának vannak nevezve. A Királyok Könyveinek összeszerkesztője (kompilátora) által említett nyilvántartások, minden bizonnyal hivatalos krónikák voltak, amelyeket a leírt események kortársai örökítettek meg. Egyet őriztek az északi királyság tíz törzsének, amely Izráel krónikájaként volt ismert, míg egy másikat
KIRÁLYOK ELSŐ KÖNYVE
151
Júda és Benjámin törzseinek őriztek. Napjainkra ezen ősi évkönyveknek egyetlen eredeti részlete és másolata sem maradt fenn. Ezeknek lényegét az ihletett Biblia, Királyok és Krónikák könyvei őrzik. A Királyok két könyve tizennyolcszor utal az „Izráel királyainak krónika-könyvére”, és tizennégyszer utal a „Júda királyainak krónika-könyvére”.
Az is általában elfogadott, hogy a Királyok könyvét egy személy állította össze, azonban az összeszerkesztő személyazonosságra nézve már nincs egyetértés. Jeremiás és Ezsdrás a két leggyakrabban említett. Azon okok (amelyek egy következő leckében lesznek bemutatva), amelyek igazolják, hogy szintén Ezsdrás volt a Krónikák első és második könyvének összeszerkesztője, kizárják azt, hogy ő lenne a Királyok könyvének összeszerkesztője. Továbbá, nem valószínű, hogy ugyanazon ember, két különálló történelmi elbeszélést írt volna, amelyek ugyanazon időszakra, és azonos nemzetre és királyokra vonatkoznak. Az összeszerkesztő nem nevezhető meg bizonyossággal, de a következő bizonyítékok Jeremiásra utalnak:
Az ősi hagyomány ezt a munkát Jeremiásnak tulajdonítja. A Talmud ennek írójaként utal Jeremiásra, és az általános zsidó vélemény egyetért ezzel. Az Királyok könyvének stílusa és nyelvezete hasonlít azokéra, amelyek Jeremiás írásaiként vannak elismerve. Az ő elismert írásaiban és a Királyok könyvében vannak olyan szavak és szóalakok használva, amelyek nem találhatók a Biblia más részeiben. Igaz, hogy a Királyok könyveiben vannak káldeai kifejezések (formák), de ezekből kevés van. Ezen tény miatt sokan azt alítják, hogy az összeszerkesztőt, Babiloni fogságba kellett vigyék, ami nem történt meg Jeremiással. Ha a káldeai kifejezések annyira gyakoriak lennének, mint a Krónikák könyvében, ezen érvelés hatásos lenne; azonban a Királyok könyvében való néhány előfordulásuk könnyedén tulajdonítható Szíria, Asszíria és Babilon közelségének, valamint az ezekkel való gyakori kereskedelmi kapcsolatnak, vagy a katonai támadásoknak. A Jeremiásnak tulajdonított írások Arám formákat tartalmaznak. A Királyok és a Jeremiás könyvének egyes részei szinte azonosak. (2 Kir. 24:18-25:30; Jer. 39:1-10; 40:7-41:10; 52:1-34) Jeremiás
152
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
könnyedén elélhetett a Királyok könyvének utolsó négy versében megemlített eseményekig, és hozzátehette ezeket, de az is lehetséges, hogy ezek utólag, egy másik kéz által lettek hozzátéve.
Az is valószínű, hogy az összeszerkesztést egy próféta készítette, mivel az elbeszélés folyamatosan utal a prófétákra, szolgálatukra, valamint a királyokkal való kapcsolatukra, az évek során. Nevükön vannak nevezve és szavaik és cselekedeteik vannak megörökítve. Fel van jegyezve az uralkodó királyokra való befolyásuk. És mégis nem nagyon különös az, hogy az Anathótbeli Jeremiás próféta nevét a Királyok könyvei egyszer sem említik? Ő volt az egyik legtevékenyebb, részt vett azon napok legégetőbb politikai kérdéseiben; Júda utolsó öt királyának idejében élt és prófétált egészen addig, amíg Izráel tipikus királysága elérte döntő csúcspontját. Ez nem lehet tévedés az összeszerkesztő részéről. Úgy tűnik, hogy az egyetlen logikus magyarázat az, hogy maga Jeremiás volt az összeszerkesztő.
A „Királyok Első könyve”, Dávid egyik fiának, Adóniának trónbitorló kísérletével kezdi az elbeszélést. Gonosz terveit meghiúsította az idős Dávid király részéről való gyors cselekvés; Salamon a felkent király. (1:1-53) A következő tíz fejezet, Salamon dicsőséges uralmát részletezi. Be van mutatva az isteni bölcsességért való kérése; az ő uralkodásának békéje és jóléte; számos terület, amelyekre bölcsessége és teljesítései kiterjednek; az Úr, különleges Jeruzsálemi Templomának építése; a Templomnak általa való felszentelése, és az Urnak dicsősége, amely betöltötte ennek szerkezetét; más építő tevékenységei és Tirus királyának, Hírámnak részvételét mindezen építkezési munkákban; kereskedelmi tevékenységei valamint királyságának megnövekedett gazdagsága; az ő hírneve terjedésének eredményeképp, a Séba királynőjének nevezetes látogatása; és végül, a sok pogány felesége miatt az ördög-vallásba való esése. Negyven éves uralkodása után, Salamon Jehova kegyvesztettjeként hal meg.
Akkortól kezdődően Izráel megosztott nemzett lett. Amikor Roboám, Salamon fia trónra lép, lázadás következett be.
KIRÁLYOK ELSŐ KÖNYVE
153
Tíz törzs elszakadt Jeroboám alatt, aki Sikemből, az Efraim Hegyéről uralkodik felettük; két törzs, Júda és Benjámin, valamint a léviták ragaszkodta Roboámhoz és a Jeruzsálemből való uralkodásához. Ettől a ponttól kezdve, az Első Királyok leírása ide-oda ugrik az Izráel (a tíz törzs) királyai és Júda királyai között, párhuzamosan mutatva be a megosztott nemzet kettős történelmi krónikáit. Minden király uralkodásának sikere vagy kudarca egyetlen dologtól függött: azt tette, ami gonosz volt az Úr előtt, vagy azt tette, ami kedves volt az Úr előtt? Közülük legtöbb kudarcot vallott ebben a létfontosságú kérdésben.
Az Első Királyok feljegyzésében Júda négy királya követi egymást: Roboám, Abija, Asa és Jósafát. A beszámoló végén Jórám, Jósafát fiát látjuk a trónon. Az öt közül csak Jósafát és Asa tette azt, ami helyes Jehova előtt. Időnként hűséges királyok jelennek meg az egymásután következő sorban, akik megpróbálják megfékezni a démon-vallás növekvő hullámait, amely elkerülhetetlenül nyomorba dönti a nemzetet. Továbbá Jehova Isten sok prófétát támasztott, hogy erőteljes figyelmezetést hangoztassanak a visszaeső Izráelnek és Júdának. Az Első Királyokban ez főleg a tíz nemzet királysága kapcsán figyelhető meg. E zavargó időszakba, kilenc ember foglalta el Izráel trónját: Jeroboám, Nádáb, Baása, Ela, Zimri, Tibni és Omri együtt, Omri egyedül, Akháb és Akházia. Ezen kilenc király mindegyike, kivétel nélkül azt cselekedte, ami gonosz volt az Úr előtt.
Ők a démon-vallás áldozatai voltak. Jeroboámot arról biztosította Isten, hogy amennyiben elkerüli a vallás bűnét, királyságát állandóvá teszi, azonban neki nem volt hite. Az imádat területén vetekedett Istennel, bálvány-borjúk felállítása által Béthelben és Dánban, és megakadályozta a népet abban, hogy Jehova imádatára Jeruzsálembe menjen. (11:26-38; 12:26-33) Izráelnek rossz kezdete volt; ezen sosem tudott felülkerekedni. A hetedik király, Omri, megépítette Samária városát és a fővárost Sikemből Samáriába költöztette. Ezért Samária, az Izráel tíz törzse
154
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
királyságának jelképe lett, és Jeruzsálem vetélytársaként állott. Akháb, Omri fia, gonoszságban felülmúlt minden előbbi királyt. Ő feleségül vette a pogány Jézabelt és Izráelben megalapította a Baál-imádatott; Illés három és fél éves aszályt jövendöl; Illés kihívja Baál 450 papját; ezeknek nem sikerül választ kapjanak Baáltól, míg Jehova csodálatos módon megemészti Illés áldozatát, és a nép megölve Baál 450 prófétáját Jehovát ismeri el Istenként; Illés Hóreb hegyére menekül Jézabel fenyegetései elől, majd Jehova visszaküldi Elizeus felkenéséért, hogy ő vegye át Illés palástját; a szíriaiak megostromolják Samáriát és vereséget szenvednek; Jézabel összeesküvést sző Nábót megölésére, hogy Akháb megszerezhesse ennek szőlőjét, míg Illés bejelenti Jehova ítéletét Akháb és Jézabel háza felett. (17:1-21:29) Az Első Királyok utolsó fejezete bemutatja Akháb király halálát abban az ütközetben, amelyet ő Jósafáttal közösen Rámóth Gileád ellen vívott, és azt hogy Izráel trónjára Akháb fia, Akházia, míg Júda trónjára Jósafát fia, Jórám ült. Ezáltal körülbelül 125 évnyi zsidó történelem van bemutatva.
KÉRDÉSEK: 1. A forrásokra-, szerkesztésre- valamint az íróra vonatkozó megjegyzéseket, miért lehet a Királyok mindkét könyvére alkalmazni? 2. Milyen időszakra vonatkozik a Királyok két könyve? 3. Milyen forrásokból lett összeszerkesztve a Királyok két könyve? 4. Milyen további megjegyzések vannak téve e forrásokra vonatkozólag? 5. Ki a két leggyakrabban említett a könyv szerkesztőjeként? Közülük melyik nem lehet ennek szerkesztője? 6. Mely bizonyítékok igazolják, hogy a másik megemlített az író? 7. Milyen eseményeket tárgyal az első tizenegy fejezet? 8. Ezután milyen felosztásra kerül sor? 9. Mitől függ mindenegyes király uralmának sikere vagy kudarca, és a Bibliának ebben a könyvében megemlített királyok hogyan teljesítik ezt a követelményt? 10. Hogyan volt Izráelnek egy rossz kezdete? 11. Akháb hogyan múlta felül mindnyájukat a gonoszságban? 12. Melyek Illés tevékenységei, Akháb uralkodása idején?
32. Lecke
KIRÁLYOK MÁSODIK KÖNYVE
Az Első Királyok könyvének befejezésével, még körülbelül 306 év marad fedezetlenül a zsidó királyok történelméből.
KIRÁLYOK MÁSODIK KÖNYVE
155
Júda és Izráel királyságainak útjai, a Királyok Második könyvében véget érnek. Bár az ihletett történész, a Királyok Második könyvében folytatja a két királyság egymás melletti bemutatását, akárcsak a Királyok Első könyvében, azonban ezen rövid áttekintésben figyelmünket először Izráel királyságára összpontosítsuk, bemutatva történelmét egészen a végéig; majd figyelmünket Júda királyságra fordítjuk, és ezt kövessük végig, egészen a nagyfontosságú Krisztus előtti 607-ik évben való felszámolásának napjáig.
Izrael trónjára Akháb fia, Akházia ült, azonban nem sok időre. Egy baleset miatt, követeket küld Baálzebubhoz, hogy felgyógyulásáról érdeklődjön. Illés eléjük megy, és dorgálja Akháziát a pogányok Ekron istenénél való érdeklődése miatt, és megjövendöli a király halálát. Egy főember és ötven embere van elküldve, hogy a prófétát a király elé hozzák: égből jövő tűz emészti meg őket. A második csapatnak ugyanaz a sorsa. A harmadik csoport megalázza magát, és Illés velük együtt visszatér a királyhoz és kihirdeti az ítéletet, amit nem sokkal ezután a király halála követet. Jórám lép a trónra. (1:1-18) Itt Illés kilép a színről. Egy forgószélben és tüzes szekéren eltűnik az ég felé; prófétai palástját Elizeus felveszi, aki az Illésen nyugvó szellem kettős mértékét kapja. – 2:1-15.
Jórám haláláról csupán hét fejezet után találunk beszámolót; ezen fejezetek pedig cselekmény dúsak. (9:24) Moáb fellázad Izráel ellen. Izráel, Júda és Edom egyesült seregei támadásra indulnak, de végszükségletbe kerülnek. Jehova megmutatja a győzelem útját Elizeus által, míg a moábiták legyőzetnek. Elizeus csodálatos módon megsokszorozza a szegény özvegyasszony olaját, feltámasztja a súnemita asszony fiát, csodálatos módon táplál száz embert, meggyógyítja Naámánt a bélpoklosságtól, előidézi a vas (fejsze) vízen való lebegését, és Izráel királyához viszi a szíriai sereget, amely vaksággal volt sújtva, midőn megpróbálta foglyul ejteni a prófétát. (3:4-6:23) Ezután Szíria körülzárta Samáriát; a városon elhatalmasodott az éhség, és úgy tűnt, hogy ez el fog esni. Azonban Elizeus a következő naptól kezdődően a bőség időszakát
156
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
jövendölte meg, és így is történt. Jehova „azt cselekedte, hogy a Siriabeliek táborában szekerek zörgése hallatott”; ők sietve visszavonultak, maguk után egy hatalmas hadizsákmányt hagytak; az élelmiszerkészletük és gazdagságaik Izráel vette birtokába. (6:24-7:20) Ezután Hazáel Elizeushoz jön, hogy megtudja, milyen reményei lehetnek az ő beteg urának, Benhadádnak, míg Elizeus megjövendöli, hogy Hazáel fogja követni Benhadádot Szíria királyaként. Hazáel, hogy király lehessen, utólag megöli Benhadádot. Egy későbbi csatában a szírekkel, Jórám megsebesül és visszavonul Jezréelbe, hogy „meggyógyíttassa magát a sebekből”. Közben Elizeus elküld egyet a próféták fiai közül, hogy Jéhut kenje Izráel királyává és parancsolja meg neki Akháb egész házának megsemmisítését. Jéhu dühösen Jezréel felé vágtat, visszautasítja a békeajánlatokat, amíg a Baál-imádat vallási paráznasága szennyezi az országot, és megöli Jórámot. Most már Jéhu az Izráel királya.
Jéhu a tíz törzs északi királyságának egyedüli olyan királya, aki sok jó dolgot cselekszik. Jehova végrehajtójaként bosszút áll Akháb háza népén. A gonosz Jézabel, az ő szekere lovainak dobogó patái alatt leli halálát; Akháb hetven fiának fejét, Jezréel kapuja előtt két rakásba rakatja; Akháb Jezréeli rokonságát eltörli; útközben felvéve az igaz-szívű Jonadábot, Jéhu Samáriába vágtat, és ott is megsemmisíti Akháb összes rokonságát; Baál iránt nagy buzgóságot színlelve, ő összegyűjti az összes Baál-imádókat és levágatja őket; a Baál bálványait elégették; Baál templomát „árnyékszékké tették”. Mivel buzgón teljesítette Jehova parancsait, Jéhunak meg lett ígérve, hogy leszármazottja fog uralkodni négy nemzedéken át. Azonban Jéhu nem törölte el teljesen a borjú-imádat bálványozást, és nem is járt teljességgel az Úrnak útján. Uralkodásának ideje alatt, az Úr megengedte Szíriának, hogy támadást kezdjen Izráel minden határövezete ellen. Ez volt Izráel bukásának a kezdete. – 9:30-10:36.
Ezek után Izráel királyai a következőképpen követték egymást: Joákház, Joás, második Jeroboám, Zakariás, Jéhu utódaiként; valamint Sallum, Menáhem, Pekája, Péka és
KIRÁLYOK MÁSODIK KÖNYVE
157
Hóseás. Ebben az időszakban, az uralkodók feljegyzése három trónüresedést (uralkodások közötti időszakot) vagy megszakítást jelöl, amelyek összesen harminc évet tesznek ki. Ezen idő alatt ismétlődő összecsapások vannak a Szíriabeliekkel, Joás, Elizeus jövendölése szerint három győzelmet arat. Uralkodása alatt Elizeus meghalt. Ezen királyok egyike sem cselekedett jót; mindegyikük azt cselekedte, ami gonosz Jehova előtt. Végül Izráel huszadik királya, Hóseás megölve elődjét, trónra lép. Alárendelte magát Asszíria királyának, Salmanassárnak, és adót fizetett neki. Eltelik néhány év és Hóseás Egyiptom királyával tárgyal, hogy segítséget kapjon a zsarnok Asszír uralkodó ellen. Az Asszír hordák gyorsan terjeszkednek a tíz törzs királyságában, elárasztva ezt; Krisztus előtt 740-ben, háromévi ostrom után Samária elesik. 258 éves fennállás után, Izráel északi királysága el van ítélve. A túlélő izráeliták, azon kevés kivétellel, akik Júda királyságába menekültek, foglyokként Asszíriába vitettek. Asszíria királya helyükbe pogány vallásosakat hozott Palesztinába, „és beszállitá őket Samária városaiba Izráel fiai helyett, akik birtokba vették Samáriát és annak városaiban laktak”. – 13:14-25; 17:1-24.
Júda királysága 133 évvel tovább tartott, mint az Izráel házáé. Izráelnek Asszír kézre jutásának idejében, Ezékiás volt Júda királya. De most, térjünk vissza a Királyok Második könyve elbeszélésének az elejére, amikor Jórám, Jósafát fia ül a Júda trónján. Nyolc éves uralkodását, Akháb házához hasonlóan megrontotta a vallásos gonosz-cselekedet. Ő Izráel gonosz Akháb királyának lányát, Atháliát vette feleségül. Ezen egybekelésből származott Jórám utóda, Akházia, egy másik gonosztevő. Az ő vége akkor érkezett el, amikor Jezréelbe ment, hogy barátkozzon a sebesült izraelita királlyal, Jórámmal. Jéhu és emberei eltávolították e két Baál-imádót. – 8:16-29; 9:27.
Akházia halála után, anyja, Athália megsemmisítési hadjáratot indított a királyi mag ellen, és Júda trónját magának bitorolta. Azonban unokáját,
158
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Joást hat éven keresztül a templomban őrizték, ezután királlyá kenték. Jójada főpap nem vette figyelembe Athália állkiáltásait: „Összeesküvés! Összeesküvés!”; hanem kivezettette és megölette őt. Joás javításokat végeztetett az Úr templomán, és amíg Jójada élt azt cselekedte, ami helyes volt. Végül a vallás áldozatául esett, és életének gyilkosság vetett véget. (11:1-12:21). Júda következő három királya: Amásia, Azariás (Uziás) és Jótám kedvező módon vannak megemlítve, azt cselekedve, ami kedves az Úr szemei előtt, azonban egyikük sem rombolta le a démonimádatra használt magaslatokat és berkeket. (14:1-4; 15:1-4, 32-35) Ezután Akház gyalázatos uralkodása következett, aki „az Izráel királyainak útjokon járt, még az ő fiát is átvitte a tűzön”. Azonban, ha az Ördög kérkedett Akház uralkodása alatt, nagy csalódásban és kudarcban volt része, amidőn Akház fia, Ezékiás került Júda trónjára. A vallás elleni tisztító munkája alapos volt. Lerontotta a magaslatokat és berkeket; darabokra törte a képeket. Ez volt tehát Júda királyságának megtisztított és tiszta állapota, amikor Ezékiás uralkodásának hatodik évében, Kr.e. 740-ben, északon, a bálványimádó Izráelre szakadt a megsemmisítés.– 16:1-4; 18:1-10.
Nyolc évvel Samária bukása után, Sénakhérib, Asszíria királya betört Júdába. Az ő szolgájának, Rabsakénak gyalázkodó és fellengző beszédei nem félemlítették meg Ezékiást, akinek hitét Ésaiás megerősítette. Egyetlen éjszaka alatt Jehova 185.000 asszíriait öl meg és hazájába űzi a büszke Sénakhéribet, ahol meg is hal. (18:13-19:37) Manasse és Amon gonosz uralkodása után, Jósiás jó uralma következik. Az Úr házán végzett részletes javítások, a törvénykönyv írott másolatának egy példányát tárják fel, amely Juda korábbi vallásba esése alkalmával elveszet és ismeretlenné vált. Jehova igaz imádatának újrafelvétele végigsöpört az országon. Jósiás felolvastatta a törvényt a nép előtt, megújította a szövetséget Jehovával, és megsemmisítette a bálványimádatot. (22:1-23:25) Mindezek ellenére, Júda alkonya közel volt.
KIRÁLYOK MÁSODIK KÖNYVE
159
Jósiás fiát, Joákházt Nékó-fáraó megfosztotta a tróntól és Joákimot tette helyébe. Röviddel ezután, Babilon végérvényesen megnyerte a hatalomért vívott harcot Egyiptom ellen, és Joákim az ő irányítása alá kerül. Joákim fellázad, azonban fia Joákin megadta magát a Jeruzsálemet ostromló babilóniaiaknak. 37 év babiloni rabság után, Joákin a babiloni király kegyébe volt emelve. (25:27-30) Júda népességének java fogságra vitetett Babilonba; Sédékiást tették királlyá. Akárcsak az előző három király, ő is gonoszul cselekedett az Úr előtt. Uralkodásának kilencedik évben a Babilon elleni lázadása, Júda kicsiny királyságának teljes bukásához vezetett, uralkodásának tizenegyedik évében. A templomot és Júda más előkelő építményeit porig égették. A zsidók nagy részét fogolyként Babilonba hurcolták; a néhány ottmaradt szegény, két hónappal később, az emlékezetes Kr.e. 607-ik év hetedik hónapjában Egyiptomba menekült. Az ország pusztává vált. Jehova Ezékiel általi üzenete Sédékiásnak, beteljesedett: „Rommá, rommá, rommá teszem azt; ez sem lesz állandó, míg el nem jő az, akié az uralkodás és néki adom azt” – 23:29-25:26; Ezék. 21:27.
A királyok két könyve és feljegyzéseik drámai igazolásai azon Mózesi jövendöléseknek, hogy a nemzeti következmények az engedelmességtől és engedetlenségtől függnek. Minden bizonnyal, az „a nép, amelynek Istene Jehova”, el kell kerülje a vallást!
KÉRDÉSEK: 1. Hány év marad még a zsidó királyok történelméből? Hogyan vannak bemutatva a feljegyzések ebben a leckében? 2. Milyen tapasztalatai voltak Illésnek Akháziával? 3. Ki Illés utódja? 4. Milyen események jellemzik Jórám Izráel feletti uralkodását? 5. Milyen jó dolgot cselekedett Jéhu? Melyik volt a kevésbé jó cselekedete? 6. Kik Izráel következő kilenc királyai? Hogyan viselkedtek ők Isten előtt? 7. Mikor és hogyan érkezett végéhez a tíz törzs királysága? 8. Foglald össze Júda történelmét, Izráel bukásának idejéig. 9. Melyek voltak Ezékiás és Jósiás jó uralkodásának kiemelkedő eseményei? 10. Mely zavargó események jellemezték Júda utolsó négy királyának uralkodását? 11. Mit igazolnak a Királyok könyveinek feljegyzései?
KIRÁLYOK és KORTÁRS PRÓFÉTÁIK, és a velük KAPCSOLATOS ESEMÉNYEK TÁBLÁZATA
(Igazoló-szövegek a Szentírásból)
|
JUDA KIRÁLYAI
|
PRÓFÉTÁK
|
Kr.e.
|
IZRÁEL KIRÁLYAI
|
PRÓFÉTÁK
|
| [SAUL] (40 év) Csel. 13:21 | SÁMUEL 1. Sám. 10:1; Csel. 13:20 |
1117 | [SAULT tavasszal tették királlyá] 1. Sám. 11:15; 12:1,2,17 |
|
| DÁVID (40) 1. Krón. 29:27; 1. Kir. 2:11 |
GÁD
1. Sám. 22:5; 1. Krón. 21:9 |
1077 | ||
| SALAMON (40) 2. Krón. 9:30; 1. Kir. 11:42 |
NÁTÁN 1. Kir. 1:34; 2. Krón. 9:29 |
1037 | ||
| ROBOÁM (17) 1. Kir. 14:21; 2. Krón. 12:13 |
SÉMÁJA 1. Kir. 12:22,23; 2. Krón.11:2,3 |
997 | JEROBOÁM (22) 1. Kir. 14:20; 2. Krón. 10:12-19 |
AHIJA 1. Kir. 11:29-31; 14:1-6 ISTEN EMBERE 1. Kir. 13:1,2 |
| ABIJA (3) 1. Kir. 15:1,2; 2. Krón. 13:1,2 |
IDDÓ 2. Krón. 12:15; 2. Krón. 13:22 |
980 | ||
| ASA (41) [1 évet Abijával] 1. Kir. 15:1,2,9,10; 2. Krón. 14:1; 16:13 |
AZÁRIA 2. Krón. 5:1,2 978 |
978 | ||
| 977 | NÁDÁB (2) 1. Kir. 15:25 | |||
| HANÁNI 2. Krón. 16:7 | 976 | BAÁSA (24) 1. Kir. 15:33 | JÉHU, Hanáni fia 1. Kir. 16:1,7,12,13 | |
| 953 | ELA (2) 1. Kir. 16:8 | |||
| 952 | ZIMRI (7 nap) 1. Kir. 16:15 | |||
| 952 | TIBNI és OMRI (4) 1. Kir. 16:21 |
|||
| 948 | OMRI magában (8) 1. Kir. 16:23 | |||
| 941 | AKHÁB (22) 1. Kir. 16:29; 2. Krón. 18:1,2 |
ILLÉS 1. Kir. 17:1 MIKEÁS 1. Kir. 22:8,14; 2 Krón. 18:7-28 | ||
| JÓSAFÁT (25) [1 évet Asával]; 1. Kir. 22:41,42; 2. Krón. 20:31 |
JÉHU, Hanáni fia 2. Krón. 19:2 JAHÁZIEL 2. Krón. 20:14-18 ELIÉZER 2. Krón. 20:35-37 |
938 | ||
| 922 | AKHÁZIA (2) 1. Kir. 22:51,52 | ILLÉS 2. Kir. 1:2,3,17 | ||
| 921 | JÓRÁM (12) 2. Kir. 3:1 | ELIZEUS 2. Kir. 3:1,11-14 |
| JÓRÁM (8) [4 évet Jósafáttal] 2. Kir. 8:16,17; 1. Kir. 2:42; 2. Krón. 21:5,20 |
ILLÉS 2. Krón. 21:12 JÓEL (?) |
917 | ||
| AKHÁZIA (1) [1 évet Jórámmal] 2. Kir. 8:25,26;9:29; 2 Krón. 22:2 |
JÓEL (?) | 910 | ||
| [ATÁLIA KIRÁLYNŐ] (6) 2. Kir. 11:1-3 2. Krón. 22:10-12 |
JÓEL (?) | 909 | JÉHU (28) 2. Kir. 9:24,27; 2 Kir. 10:36 |
ELIZEUS 2. Kir. 9:1-4 |
| JOÁS (40) 2. Kir. 12:1; 2. Krón. 24:1 2. Krón. 9:30; 1. Kir. 11:42 |
ZAKARIÁS 2. Krón. 24:19-22 | 903 | ||
| 881 | JÓÁKHÁZ (17) 2. Kir. 13:1 | |||
| 867 | JOÁS (16) 2. Kir. 13:10 |
ELIZEUS 2. Kir. 13:14 | ||
| AMÁSIA (29) [3 évet Joással] 2. Kir. 14:1,2; 2. Krón. 25:1 |
ISTEN EMBERE
2. Krón. 25:7-9,15 |
886 | ||
| 852 | II.JEROBOÁM (41) 2. Kir. 14:23 |
JÓNÁS (?) 2. Kir. 14:23-25; Jónás 1:1 | ||
| KÉT URALOM KÖZT (11) 2. Kir. 14:1,2; 15:1 |
837 | |||
| AZARIÁS (Uziás) (52) 2. Kir. 15:1,2; 2. Krón. 26:3 |
ÁMÓS Ám. 1:1; HÓSEÁS Hós. 1:1 ÉSAIÁS Ésa. 1:1 |
826 | HÓSEÁS Hós. 1:1 ÁMÓS Ámós 1:1 | |
| 811 | KÉT URALOM KÖZT (22) 2. Kir. 14:23;15:8; |
|||
| 789 | ZAKARIÁS (6 hónap) 2. Kir. 15:8 |
|||
| 788 | SALLUM (1 hónap) 2. Kir. 15:13 | |||
| 778 | KÉT URALOM KÖZT (1) 2. Kir. 15:17,23 |
|||
| 777 | PEKÁJA (2) 2. Kir. 15:23 | |||
| 775 | PÉKA (20) 2. Kir. 15:27; 2. Krón. 28:6 |
|||
| JÓTÁM (16) 2. Kir. 15:32,33; 2. Krón. 27:1 |
HÓSEÁS Hós. 1:1; ÉSAIÁS Ésa. 1:1 MIKEÁS Mike. 1:1 |
774 |
|
JUDA KIRÁLYAI
|
PRÓFÉTÁK
|
Kr.e.
|
IZRÁEL KIRÁLYAI
|
PRÓFÉTÁK
|
| AKHÁZ (16) [1 évet Jótámmal] 2. Kirá. 16:1,2; 2. Krón. 28:1 |
HÓSEÁS Hós. 1:1; ÉAIÁS Ésa. 1:1
MIKEÁS Mik. 1:1 |
759 | ODÉD 2. Krón. 28:6-9 [Asszíria királya, Tiglát-Piléser elfogadja Akház kérését és megölve Siria királyát, Récint, elfoglalja Damaszkuszt] 2. Kir. 16:7-9 | |
| 755 | KÉT URALOM KÖZT (7) 2. Kir. 15:30 |
|||
| 753 | [Róma megalapítása] | |||
| 748 | HÓSEÁS (9) 2. Kir. 17:1; 18:1,9,10 |
|||
| EZÉKIÁS (29) [2 évig Akházzal] 2. Kir. 18:1,2,10;2. Krón. 29:1 |
HÓSEÁS Hós. 1:1; ÉSAIÁS Ésa. 1:1; 2. Krón. 32:20 MIKEÁS Mik. 1:1 |
745 | ||
| 740 | [Samária bukása] 2. Kir. 17:6,13,20,23 |
|||
| MANASSE (55) 2. Kir. 21:1; 2. Krón. 33:1 |
PRÓFÉTÁK 2. Kir. 21:10-16; 2. Krón. 33:10,18 NÁHUM Náh. 1:1 (?) |
716 |
FONTOS ESEMÉNYEK
| |
| AMON (2) 2. Kir. 21:19; 2. Krón. 33:21 |
661 | |||
| JÓSIÁS (31) 2. Kir. 22:1; 2. Krón. 34:1 |
SOFÓNIÁS Sof. 1:1 | 659 | ||
| JEREMIÁS Jer. 1:1-3; 25:1-3 | 649 | |||
| HÚLDA 2. Krón. 34:1,8,22 2. Kir. 22:3,14,15 |
642 | |||
| JOÁKHÁZ (3 hónap) 2. Kir. 23:31; 2. Krón. 36:2 |
628 | |||
| JOÁKIM (ELIÁKIM) (11) 2. Kir. 23:36; 2. Krón. 36:5 |
JEREMIÁS Jer. 1:1-3 HABAKUK (?) Hab. 1:5,6; 2:20 |
628 | ||
| DÁNIEL Dán. 1:1-6 | 625 | [Nabukodonozor uralkodik; ő megsemmisíti Ninivét, Asszíria fővárosát és az Eufrátes mellet, a kárkémisi csatában legyőzi az egyiptomi sereget] Jer. 25:1, 46:2; 2. Kir. 24:7 | ||
| JOÁKIN (3 hónap 10 nap) 2. Kir. 24:6,8,12; 2. Krón. 36:9,10, széljegy. |
618 | [Nabukodonozor elfoglalja Jeruzsálemet és sok nemes Izráelitát, visz Babilonba fogságra] 2. Kir. 24:8-17 | ||
| SÉDÉKIÁS (MATTANIA) (11) 2. Kir. 24:17,18; 2. Krón. 36:11 |
JEREMIÁS Jer.1:1-3; 2. Krón. 36:11,12 |
617 | ||
| EZÉKIEL Ezé. 1:1,2 | 613 | |||
| [Jeruzsálem lerombolása az ötödik hónapban (Ab)] 2. Kir. 25:2,8; Jer. 52:12-14 |
607 |
[Júda országának megsemmisítése és elhagyása a hetedik
hónapban (Ethanim)] 2. Kir. 25:22-26; Jer. 41:1-3, 43:1-7 | ||
| ABDIÁS Ab. 11-14 (?) JEREMIÁS Jer. 43:8; 44:1 DÁNIEL Dán. 2:1,19 EZÉKIEL Ezé. 29:17 |
607-től 509-ig | |||
| 588 | [Nabukodonozor elfoglalja Egyiptomot és legyőzi Fáraó Ofrát] Jer. 43:8-13; 44:1, 11-14, 24-30 | |||
| DÁNIEL Dán. 5:13-31;11:1 | 539 | [Babilon elesik, és Dárius uralkodik] | ||
| [Véget ér Jeruzsálem 70 éves pusztulása] 2. Krón. 36:21-23; Ezsd. 1:1; 3:1 |
537 | [Círus első esztendeje] 2. Krón. 36:20-23 | ||
| DÁNIEL Dán. 10:1 | 535 | [Círus harmadik esztendeje] | ||
| AGGEUS Agge. 1:1 ZAKARIÁS Zak. 1:1; Ezsd. 5:1 |
520 | [II. Dárius második esztendeje] | ||
| [Befejeződik a Templom újraépítése] Ezsd. 6:14,15 | 516 | [II. Dárius hatodik esztendeje] | ||
| [Újjáépíttetnek Jeruzsálem falai] Neh. 1:1; 2:1, 11; 6:15 |
455 | [III. Artaxerxes huszadik esztendeje] | ||
| MALAKIÁS Mal. 3:10 (?) | ||||
| 322 | [Görög uralom Júdea felett] | |||
| [Elkezdik a Biblia, Görög Septuaginta (LXX) fordítását] | Kb. 280 | |||
| 63 | [Róma uralkodása Júdea felett] | |||
| JÉZUS SZÜLETÉSE [Október elseje körül] Luk. 2:1-17 |
ANNA, prófétanő Luk. 2:36-38 | 2 | [Keresztelő János születése, 6 hónappal Jézus születése előtt] Luk. 1:26,36,57-63 | |
| Kr.u. | ||||
| 14 | [Augusztus 19.-én meghal Augusztus Császár, Tibériusz az utóda] | |||
| KERESZTELŐ JÁNOS Máté. 11:9-11 |
29 | [A Római Cézár Tibériusz Császár uralkodásának 15. éve] Luk. 3:1 | ||
| JÉZUS MEGKERESZTELTETIK és felkenetik. Máté 3:13-17; Luk. 3:21-23 | 29 | [Megkezdődik a 70. hét] Dán 9:24-27 | ||
| JÉZUS BEJELENTI elközelgetett a mennyeknek Országa. Máté 4:12-17 | 30 | [Keresztelő Jánost bebörtönözik.] Márk 1:14,15; Luk 3:19,20 | ||
| JÉZUS HALÁLA a fán (Nizán hó 14). Máté 27 :37-50 | 33 | [A 70. hét fele.] Dániel 9:24-27 | ||
| JÉZUS FELTÁMAD a halálból (Nizán hó 16.-án). Máté 28:1-10 | 33 | |||
| A Szentszellem kitöltetése pünkösdkor. Csel. 2:1-4 | 33 | [A 70. hét fele.] Dániel 9:24-27 | ||
| A pogány Kornélius megkapja a Szentszelemet. Csel. 10:1-46 | 36 | [A 70. hét vége] Dán. 9:24-27 | ||
| JÉZUS TRÓNRA EMELÉSE Teokratikus Királyként. Jel 12:1-5 | 1914 | [Október körül véget ér a „hétidő” vagy „nemzetek ideje”] Dán. 4:16,23,25,32; Luk. 21:24 | ||
| A KIRÁLY eljön a templomához (tavasszal) Máté 3:1 | 1918 | [Az első világháború, a királyság bizonyságának megállítására szolgáló eszközként van használva] | ||
164
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
33. Lecke
KRÓNIKA ELSŐ KÖNYVE
Akárcsak a Sámuel és a Királyok könyveinek esetében, eredetileg a Krónika két könyve is egy egységes könyv volt. A jelenlegi felosztást szintén a Septuaginta fordítói végezték. A Septuaginta fordítói, feltételezve, hogy ezek a könyvek a Sámuel és a Királyok könyveinek vagy az akkori teljes Bibliának kiegészítései, Paraleipomenon-nak nevezték, amelynek jelentése: „olyan dolgok, amelyek ki lettek hagyva”. Ez a megnevezés nem nagyon illik rá; ebben sok ismétlés van és a bővítéseken kívül nagyon kevés valóban új dolog van hozzátéve. A „Krónika” megnevezés sokkal megfelelőbb. Ez egy görög szóból származik, amelynek jelentése: „az idők történelme”. A zsidók a „Krónika” könyvét Diberéy Hayyamím-nak nevezik, amelynek jelentése: „napok szavai”, vagyis a napok vagy az idők történelme.
Akárcsak a Királyok két könyve, a Krónika két könyve is, a zsidók régebbi történelmi nyilvántartásának az összefoglalása. Ezeket a régi feljegyzéseket, az idővel kortárs próféták, hivatalos írnokok és a nyilvános nyilvántartások felügyelői örökítették meg. Néhány ilyen ember név szerint is meg van említve, mint például Jósafát, az Ahilud fia, Sámuel, Nátán, Gád, Ahija, Iddó, Semája, Jéhu, Ésaiás próféták, és egy Hózai-nak nevezett próféta. (1. Krón. 18:15; 29:29; 2. Krón. 9:29; 12:15; 13:22; 20:34; 26:22; 32:32; 33:19 szélj. és Am. Stan. Ver.) Információforrásként a következő régi feljegyzések voltak felhasználva: „a Dávid király Krónikái” (1. Krón. 27:24), „a Királyok Könyvének magyarázata” (2. Krón. 24:27), „Júda és Izráel királyainak könyve” (2. Krón. 16:11; 25:26; 27:7; 28:26; 35:27; 36:8, lásd még a 20:34 és 33:18-at, amelyek ugyanazon feljegyzésekre vonatkoznak). A „Júda és Izráel királyainak könyve” nem vonatkozik a Királyok két bibliai könyvére, mivel a Krónika leírása néha a részletes információkért ezen régebbi elbeszéléshez vezeti az olvasót, míg a Királyok jelenlegi kanonikus könyveiben még kevesebb információ van, mint a Krónika feljegyzésében.
KRÓNIKA ELSŐ KÖNYVE
165
Kétségtelen, hogy a Krónika összeszerkesztője, a Királyok könyveinek összeszerkesztőjéhez hasonlóan, hivatkozik a ’Júda és Izráel királyai krónikáinak könyveire’, azon régi írásokra, amelyekre a Királyok könyvei sokszor hivatkoznak, és ezeket nem szabad összetéveszteni a jelenleg vizsgált Krónika kanonikus könyveivel. Végül is, a Krónika írója, minden bizonnyal felhasználta a Sámuel és a Királyok könyveit. Miért ne használta volna? A Krónika és a Biblia ezen korábbi könyvei közt levő körülbelül negyven, gyakran szószerinti párhuzam, egy meggyőző bizonyítéka annak, hogy ő ismerte és felhasználta mind a kettőt. Ezen párhuzamos szakaszokat nem lehet azzal magyarázni, hogy mindkét összeszerkesztő ugyanazon régi írásokat használta fel, mivel sok szakaszban, amelyek nyilvánvalóan csak lerövidítései ezen régi feljegyzéseknek, az összefoglalók azonosak.
A Krónika belső bizonyítékai, fogalmazása és nyelvezete, írásának idejét mindenképpen valamikor Jeruzsálem hetvenéves pusztasága utánra határolja. A káldeai formák ritkák a Királyokban, gyakoriak azonban a Krónikában. Nyilvánvaló, hogy a fogság végére a héber nyelv megváltozott. Ennek megfogalmazás megegyezik azon fogság utáni alkotásokéival, amelyek az Ezsdrás, Nehémiás és Eszter címeket viselik. Mindezek segítenek azonosítani a szerzőt. A Krónikát és Ezsdrást körülbelül ugyanabban az időben írták; megfogalmazásuk és stílusuk azonos; mindkettő a lévita elemet emeli ki. Egyes kifejezések nem találhatók meg más bibliai könyvekben; ezek ugyanazon írótól kell származnak. Kétségtelen, hogy Ezsdrás könyvét egy Ezsdrás nevű ember írta. Ő pap volt, és hajlamos volt a Templommal kapcsolatos dolgokat előtérbe helyezni. A Királyok könyvében kiemelt prófétai elem itt alárendelt, és a papi elem kerül előtérbe, és befolyásolja az író tollát. Továbbá az a tény, hogy a Krónika Második könyve egy mondat közepén ér véget, amely az Ezsdrás 1:3-ban van befejezve, valamint az hogy a Krónika utolsó két verse azonos az Ezsdrás kezdő verseivel, erősen ugyanazt a szerzőt sugallják, aki megismétli saját szavait, hogy folyamatos történelmét összekapcsolja. Úgy tünik Ezsdrás volt a Krónikák összeszerkesztője.
166
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Ami eddig a pontig el volt mondva, vonatkozik a Krónika Első és Második könyvére is; azonban ami ebben a leckében ezután következik, csak a Krónika Első könyvére vonatkozik. Az első kilenc fejezet egy részletes családfát tartalmaz, az első embertől, Ádámtól egész Zorobábel után a hatodik vagy hetedik nemzedékig, valamikor a Krisztus előtti negyedik századig. (1:1; 3:19-24) A Zorobábel leszármazottait, Ezsdrás után egy másik kéz tette hozzá. Ezen családfák az izráeliták számára főleg a Palesztinába való visszatérésük idején voltak fontosak: hogy a nép a törzsi örökség szerint telepedhessen le az országban, és hogy a papok, és léviták részben elvesztett családfáját újra megállapítsák, és így biztosíthassák azt, hogy a megújult Templomban csak jogosult személyek irányítsák az Isten imádatott, és hogy nyilvánvaló legyen a Júda és Dávid törzse, amelyből a Messiás kellett származzon. (4. Móz. 3:10; Ezsd. 2:62,63) Júda királyságának bukása után, amikor a népet szétszórták és elvitték fogságba, sok ilyen családfa zavarossá vált. A családfa részei ellentmondásosnak tűnnek, azonban ne feledjük, hogy néhány személy, különböző neveken volt ismert, és hogy néhány név az idő múlásával és a nyelv változásaival átformálódott. Egy figyelmes vizsgálat, a legtöbb nehézséget eloszlatja. Mellesleg, a fentebb elmondottak mutatják, hogy a Krónika könyvei miért foglalkoznak többet a papok kötelességeivel és a templomi szolgálattal: ez azon idő volt, amikor a zsidók visszaértek Jeruzsálembe, hogy ott helyreállítsák Jehova imádatát.
Ha számításunk alapjául vesszük ezen családfákat, amelyeket néha félbeszakítanak rövid történelmi, földrajzi illetve más közlemények, akkor a Krónika Első könyve mintegy harminchét évszázados időszakot foglal magába, Ádámtól egész a Zorobábel utáni nemzedékekig. Azonban, a legszigorúbb értelemben vett történelmi elbeszélés a tízedik fejezetben kezdődik, Saul halálának bemutatásával, és a huszonkilencedik, vagyis utolsó részben ér véget, Dávid király halálának leírásával. Így a történelmi elbeszélés, Dávid uralkodásának negyven évét fedi.
KRÓNIKA ELSŐ KÖNYVE
167
A Krónika Első könyve, Dávidot a hadakozás embereként mutatja be. A vele kapcsolatos elbeszélés akkor kezdődik, amikor őt, az egész Izráel felett királlyá teszik Hebronba. Ezt követően ő megrohamozza Jebust (Jeruzsálemet), elfoglalja és Sion erődjéből uralkodik; fel vannak sorolva az ő vitéz emberei, és ezeknek néhány hőstettük; a filiszteusok vereséget szenvednek Baál-Perázimnál; még többen jönnek vissza, és a gibeoni ütközetbe súlyos vereséget szenvednek; a filiszteusokat ismét legyőzik és elveszik Gáth városát; Dávid hódító hadserege támadásai előtt a moábiták elestek, a Szíriabeliek is legyőzetnek, az edomitákat megveretnek, és országukban Dávid hódító seregéből van helyőrség rendelve. Minden háborús hír, a győzelem jó híre. Dávidot egy alkalommal fenyegette olyan háború, amelyben nem remélhetett győzelmet. Mikor és miért? Ez akkor történt, mikor az izráeliták megszámlálása által vétkezett Isten ellen. Isten ítélete e három dolgok egyike volt: három év éhség, három hónap vereség a hadviselésben, vagy háromnapi döghalál Jehovától. Dávid elkerült három hónap katonai vereséget, és bízva Jehova irgalmában elfogadta a döghalált. – 11,12,14,18-21, fejezetek.
Még a 13,15-17,22-29 fejezeteket kell megvitatni, amelyek mind az imádattal – az Úr Szövetségládájával, a Templom építésével, a léviták szolgálatával, más templomi szolgálatokra való kiválasztással – kapcsolatos ügyekre vonatkoznak. Dávid első tette ezen a tevékenységi területen az volt, hogy a szövetségládát Abinádábtól, ahol hetven évig volt, Jeruzsálembe vitte. A helytelen bánásmód sikertelenséget hozott, míg a szövetségládát Obed-Edom házába helyezték. Három hónappal később a megszentelt léviták vállukon hordozva a szövetségládát, örömök közepette Jeruzsálembe vitték; szolgálatát megszervezik; és ki van jelentve Dávid új hálaadó zsoltára: „Örüljenek az egek, és örvendezzen a föld, és mondják a pogányok között: JEHOVA URALKODIK!”. Itt a múlt tipikus királyi Teokráciája, a Messiás eljövendő Teokratikus kormányzatának élethű másaként mutatkozik. – 16:31; 29:23, Am. Stan. Ver.
Ezt követően Dávid vágya az volt, hogy egy templomot építsen Istennek;
168
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Jehova Isten Nátán által azt válaszolja, hogy a Templomot Salamon fogja megépíteni; Dávid széleskörű előkészületeket tesz és építőanyagokat gyűjt; oktatja az ő fiát, Salamont ezen küldetéssel kapcsolatba, és teljes körű támogatásra ösztönzi Izráel fejedelmeit; a nem papi léviták szolgálatát újraszervezik; Áron utódainak papi szolgálata huszonnégy csoportra van osztva, amelyek közt van a templomi énekesek és zenészek csoportja is; Jehova imádatának részletes megszervezése, a kapuk őreinek és más szolgálatokra való kinevezések által van kiegészítve. Miután leírja a kormány szervezeti működését (27:1-34), a Krónika Első könyvének beszámolója végül idézi Dávid felszólítását, amelyet Salamonhoz és a néphez intézett, az engedelmességgel, a templom építésével és a templomi szolgálattal, valamint ezen munkálatokhoz a nép részéről való anyagi hozzájárulással és a készséges felajánlással kapcsolatosan, bemutatja Dávid hálaadását, imáját és halálát. Salamont második alkalommal kenik királlyá, „és Jehova trónjára ült, mint király az ő atyjának, Dávidnak helyében” – 23:1; 29:22,23, Am. Stan. Ver.
KÉRDÉSEK: 1. Mi volt eredetileg a Krónika két könyve? Mi a jelentése az ennek adott néhány névnek? 2. Milyen információforrásokat használt az összeszerkesztő? 3. Mikor volt írva, és milyen bizonyítékon alapul a válasz? 4. Ki írta, és miért ez a válasz? 5. Miért fontosak az első kilenc fejezet családfái? 6. Mi mondható a Krónika Első könyvében bemutatott időszakról? 7. Milyen beszámolók vannak bemutatva Dávid hadviseléseiről? 8. Milyen események vezettek azon ideig, amikor azt lehetett mondani, hogy a tipikus királyi Teokrácia, az eljövendő Teokratikus kormány hű képmásaként mutatkozott? 9. Milyen különböző munkálatokat végzett Dávid, a Templommal és a templomi szolgálattal kapcsolatban?
34. Lecke
KRÓNIKA MÁSODIK KÖNYVE
Ezsdrás elbeszélésének ezen második része, azon ötszáz évet tartalmazza, amely Salamon trónra lépésétől (Kr.e. 1037), Perzsia királyának, Círusnak azon rendeletéig (Kr.e. 537) telt el, amely véget vet Jeruzsálem pusztaságának. Az elbeszélés majdnem teljes egészében
KRÓNIKA MÁSODIK KÖNYVE
169
Júda királyságára korlátozódik; a tíz törzs királyságáról csak akkor beszél, ha történetesen részt vesz Júda ügyeiben. A feljegyzés meg sem említi Izráel királyságának bukását a megszálló asszírok előtt, Ezékiás Júdeai uralkodásának hatodik évében, Kr.e. 740-ben. Amíg a Királyok könyvei több említést tesznek Izráelről, fennállásának idejében, és kevesebbet Júdáról, a Krónika Második könyve ezzel ellentétben, gyakorlatilag az egész figyelmet Júdára fordítja és Izráelt szinte csak véletlenszerűen említi. Ennek az oka az, hogy Ezsdrást főképpen Jehova imádata érdekelte, amely a Jeruzsálemi Templomban központosodott, ahol Júda királyai uralkodtak. Beszámolója sokkal átfogóbb képet nyújt Júda uralkodóiról, mint a Királyok könyvei, főképp a Jehova imádatával kapcsolatos magatartásuk tekintetében.
A Krónika Második könyvének első kilenc fejezete Salamon uralkodására van szentelve; a történet elbeszélése nagyon hasonló a Királyok Első könyvéjére, kivéve azt a tényt, hogy nagymértékben összevon vagy kihagy néhány politikai, kereskedelmi vagy általános dolgot, és részletesebben beszél a lévitákról. Röviden, a következők vannak bemutatva: az ő kérése az isteni bölcsességhez való jutásért; gazdagságainak bősége; a Templom építésére vonatkozó szerződései Hirámmal, Tirus királyával; munkásainak száma és elhelyezése; a Templom építésének megkezdése, uralkodásának negyedik évében; ennek méretei, dísztárgyai, a szükséges bútorok és felszerelések; ennek befejezése; a Szövetségládának a sátorból a Templomba való áthelyezése, ünneplés közepette; Jehova dicsőség-ködének (felhőjének) a Templomra való alászállása; Salamon felszentelő imája; az ezt követő örömteli sátoros ünnep; Jehova éjszakai megjelenése Salamonnak, valamint arról való biztosítása, hogy imája meghallgatást nyert, és figyelembe lesz véve, ha az engedelmesség útját fogják követni, de teljes pusztulás fog szakadni a nemzetre, ha az engedetlen lesz; széleskörű építkezési programja egész királyságában; és végül a kilencedik fejezet beszámol Séba királynője látogatásáról, és még egyszer megemlíti az ő kereskedelmi tevékenységeit, valamint királysága pompás gazdagságát. Azonban kihagy minden beszámolót arról,
170
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
hogy Salamon a sok pogány felesége befolyása miatt, végül a démon-vallás tőrébe esett.
Salamon fiának, Roboámnak kemény és elnyomó uralkodása, a tíz törzs lázadását váltotta ki. Ezen törzsek területeiről a léviták Judába és Jeruzsálembe menekültek, míg a tíz törzsből mindazok követték ezek példáját, akik szívük szerint keresték Jehovát. Jeroboám, a tíz törzs királyságában, Jehova imádatát felváltotta az ördögi borjú-imádattal. Azonban Roboám nemsokára elhagyja Jehova imádatát és csupán a gyors alázatossága menti meg a déli királyság fővárosát Sésák egyiptomi csapataitól. Roboámot az ő fia, Abija követte, akinek Isten Izráel felett való győzelmet adott. Ő utána Asa jó uralkodása következett, aki eltörölte a bálványozást, és megerősítette a királyságot. Amikor egy millió szerecsen jön Júda ellen, Jehova az Ő népét hatalmas győzelembe részesíti. Izráel királya korlátokat kezd emelni, hogy megakadályozza az izráelitáknak az átmenetelt Júdába, azonban Asa viszonzásul a Szíreket Izráel elleni harcra béreli. Ezért ő meg volt dorgálva és nem sokkal azután meghalt. – 10:1-16:14.
Ezt követően Jósafát uralkodott, és az ő uralkodása is jó volt. Ő hitt az ismeret általi védekezésben a démonizmus ellen. Hogy elhárítsa a vallás minden lehetséges támadását, és lábának megvetését meggátolja, Jósafát oktatási tevékenységet kezdeményezett. Ő fejedelmeket, lévitákat és papokat küld Júda minden városába a Törvény Könyvével, hogy a népet oktassák. (17:7-9) Királysága jólétnek örvendett. Ő téved abban, hogy a Szírekkel való csatában sógorságból a gonosz Izráelita Akhábbal tart, de helyreáll és istenfélelemben jár. Uralkodásának legkimagaslóbb eseménye a Moáb, Ammon és Edom egyesített erői felett aratott dicső győzelem. A harc az Istené volt; Ő keltett zavart a népét körülvevő pogányok soraiban, és ön-megsemmisítésükre vakon egymás ellen fordultak. – 20:1-28.
Három gonosz uralkodó következett, és lerombolták Asa és Jósafát jó megvalósításait. Előbb Jórám, majd
KRÓNIKA MÁSODIK KÖNYVE
171
és végül Athália. Ez utóbbi, Akháb és Jézabel lánya volt és szüleinek útját követte. Ő gyilkosság által szerezi meg a trónt, de hat év múlva őt magát is megölik, amikor a fiatal Joást előhozzák a templomi rejtekhelyéről, és királyi hivatalába iktatják. Jójada pap bölcs vezetése alatt, Joás igazságosan uralkodott és felújította a Templomot, azonban Jójada halála után a király és a nép visszaesnek a vallás tőrébe. A Szíriaiak keze általi vereség Jehova ítéleteként jön. (21:1-24:27) Aztán Amásia következett, aki jól kezdte uralkodását, azonban bálványimádóként és gyilkosság áldozataként halt meg. Fia Uzziás helyesen cselekedett az Úr előtt és sikeres volt a filiszteusok, az Arábiabeliek, a Meuniták és az ammoniták elleni katonai hadjáratokban. Ebben a huszadik században is egy katonai zseninek nevezhető; azonban a hírnév fejébe szállt és papi feladatokat vett át, amelynek eredményeképpen poklossággal volt sújtva. (26:1-23) Jótám jó uralkodását, Akház gonosz uralma követi és így elérünk a Krisztus előtti 745. évhez és Ezékiás királyhoz. – 27:1-28:27.
Uralkodásának ideje alatt az Istenfélelem kimagasló. Ő újra megnyitja a Templomot, amelynek ajtóit bezárta és szolgálatát betiltotta a rendkívülien gonosz Akház; újraszervezi a lévitákat a templomi szolgálatra és összegyűjti az egész népet Jehova ügyéért. (29:1-36) A következő két fejezet bemutatja a Teokratikus újjáéledést: közeledik a Húsvét ünnepe; az ünnepre szóló meghívókkal futárokat küldenek Júda és Izráel egész széltében és hosszában; Júda válasza teljes szívből jött, azonban Izráel többsége nevetségesnek tartotta; mégis sokan felmentek Jeruzsálembe; az örömteli ünnep hét napig tartott; a démonizmus elleni népfelkelésben a nép megsemmisített minden démonimádati nyomot Judában, Benjáminban, Efraimban és Manasséban; helyreállítják a lévitákra és a templomi szolgálatára vonatkozó törvény-rendelet gondoskodásait. A harminckettedik fejezet bemutatja az igazságosság magva elvetése utáni tekintélyes betakarítást: Asszíria Sénakhérib alatti hódító hatalmának csodálatos megtörését,
172
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Jehova egyetlen éjszaka alatt eltörli az ostromló sereget csak az arrogáns Sénakeribnek engedve meg a hazájában való visszatérést, ahol a saját fiai ölték meg a vallásos templomában.
Manasse és Amon gyalázatos uralkodásai követték egymást; majd Jósiás jó uralma következett. Uralkodása alatt figyelemreméltó azon idő, amikor a Templomon javításokat végezve megtalálták a tőrvény egy másolatát; hasonlóan az örvendetes húsvét megünneplése is, uralkodásának tizennyolcadik esztendejében, mert „ehhez hasonló páskhát nem tartottak Izráelben a Sámuel próféta idejétől fogva”. A hűséges Jósiás életét veszti azon hiábavaló próbálkozásában, hogy megpróbálja megakadályozni az egyiptomi seregek északra való nyomulását. – 34:1-35:27.
Az utolsó fejezet arról számol be, hogy három hónapi uralkodás után, Joákházt Egyiptom királya megfosztja a tróntól és helyette testvérét, Joákimot tette királlyá. Joákim uralkodása alatt, Egyiptom elesik Nabukodonozor babiloni seregei alatt, és Joákim kénytelen a káldeai egyeduralkodónak adófizető királya lenni. A babiloni uralom elleni lázadás véget vet királyságának, míg fia, Joákin mindössze három hónapig és tíz napig uralkodik, mielőtt fogságba vitték Babilonba. Most Júda utolsó királya, Sedékiás lép a trónra. Uralkodásának kilencedik évében, Jeremiás próféta hű tanács ellenére fellázad Nabukodonozor ellen, míg a tizenegyedik évében Nabukodonozor teljes győzelme, a hetvenéves pusztaság időszakának kezdetét jelentette. Jeruzsálemet és a Templomot is földig rombolják. A két utolsó vers átugrik a hetvenéves pusztaság időszakán, Círus, Perzsa király felszabadító rendeletének Kr.e. 537-ben való kihirdetéséig.
KÉRDÉSEK: 1. Milyen időszakot fedd a Krónika Második könyve? 2. A történelmi leírás főképpen mire szentel figyelmet? 3. Foglald össze az első kilenc fejezet tartalmát! 4. Vázoljátok a beszámolót Asa uralkodásának végéig! 5. Mi mondható Jósafát uralkodásáról? 6. Ismertesd a történelmet egészen Kr.e. 745-ig! 7. Mi jelöli „jónak” Ezékiás uralkodását? 8. Melyik két gonosz uralom követte Jósiás jó uralmát? 9. Jósiás uralkodásával kapcsolatban melyik két dolog különösen figyelemreméltó? Hogyan halt meg ő? 10. Vázold a Krónika Második könyve utolsó fejezetének tartalmát!
EZSDRÁS
173
35. Lecke
EZSDRÁS
A fogoly Jeruzsálem újra meg kell épüljön! Így jövendölte Ésaiás próféta kétszáz évvel előre. Amidőn ő kijelentette ezen újjáépítési és helyreállítási próféciát, Jeruzsálem még nem volt lerombolva, tulajdonképpen még körülbelül 130 évig nem rombolták le. Jeruzsálem bukása előtt, Jeremiás próféta megjövendölte a pusztaság idejét, amely hetven gyalázatos évre terjed, évek, melyek alatt az ország puszta lesz és egykori lakóit Babilonba tartják fogságba. Azonban ezen időszak után, a felszabadult babiloni foglyok a Templomot újra kell építsék és a városba vissza kell állítsák a nyüzsgő életet. Az idők és időszakok nagy Felvigyázója, Jehova Isten, így jelentette be és feljegyeztette az Ő Igéjében. Vajon idejében jön a szabadulás?
Hatvannyolc év fogság telt el lassan, ennek minden jele nélkül. Egy éjszaka Kr.e. 539-ben a zsidók Istenének gyalázása elérte tetőpontját. Nabukodonozor fia, és egyben utódja, Belsazár, a vad és részeges lakomáján a gonoszságot tetőzte, a Jehova Templomából ellopott arany és ezüstedények meggyalázásával, borivásra és démonisteneinek és bálványainak dicsőítésére használva ezeket. Bizonyára senki sem tudta megtörni a hatalmas Babilon hatalmát, és kieszközölni a maroknyi zsidóknak a felszabadulását. De nézzétek! Az ítélet kézírását, a kijózanító kísérteties újak váratlanul felírják a falra. Ugyanazon az éjjelen Belsazárt megölték; Babilon eleset a méd Dárius és a perzsa Círus szövetkezett erői előtt. Kr.e. 537-ben az idős Dárius rövid uralkodását a Círus uralkodása követte. Az időmérőben a kijelölt hetven évnek most hullnak le az utolsó homokszemei: az idő közel van! Azonban ugyanazon pontos időzítéssel, amely a világegyetem naprendszerének hatalmas égitestei mozgását jellemzi, a Nagy Jehova felügyeli a szabadulás meghatározott időpontját. Ugyanazon évben, Kr.e. 537-ben, a perzsa Círus kiadja a rendeletet a zsidók
174
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
Jeruzsálembe való visszatérésére, hogy újraépítsék a Templomot, és helyreállítsák és felújítsák Jehova imádatát. A perzsa király szemléletes módon azt nyilatkozza, hogy Jehova Isten parancsára cselekszik. – Ezsd. 1:1-4, Am. Stan. Ver.
A Mindenható Isten csodálatos védelme által, Júda országa hetven szombatévig lakatlan marad. Dávid király egyenes ági leszármazottját, nevezetesen Zorobábelt tették a helyrealított maradék kormányzójává és a Templom újjáépítésének megbízott felügyelőjévé. Közel ötvenezer újjáépítő, hűséges férfi és nő tért vissza vele, köztük a nethinimek és más jóakaratú szolgálók is. A Templom újraépítési munkáiban, Zorobábel kormányzóval elsősorban Jésua pap társult. Júda egyik fejedelmének, név szerint Sesbassárnak, Círus visszaszolgáltatja az összes arany és ezüst edényeket, amelyeket Nabukodonozor az Úr Házából ellopott, hogy visszakerüljenek a rendeltetési szolgálatukba. Jeruzsálembe érkezéskor, az újjáépítési munkálatok előhaladása érdekében, a nép szabad akaratból bőségesen adakozott. Vajon Jehova pontosan időzítette az imádatának Jeruzsálemben való visszaállítását? Figyeljük meg: a zsidók országának Nabukodonozor általi teljes megsemmisítése a hetedik hónapban történt; hetven évvel később, ugyanabban a hónapban, a sátoros ünnep megünneplése által kezdetét veszi Jehova imádatának Jeruzsálemben való visszaállítása! Visszatérésük második évének második hónapjában letétetett az Úr Házának alapja; akkor a boldogság-kiáltásokkal keveredett öröm-sírás messze elhallatszott. – 1:5-3:13.
Azonban az újjáépítést nem folytathatták ellenállás nélkül. Palesztina pogány népei színlelt segítségi ajánlattal jöttek; nem sikerült azon kiérleltük, hogy egy „ötödik hadoszlopot” csempésszenek be. Ekkor egy nyilvános ellenállást kezdeményeztek. A Templom építőit
EZSDRÁS
175
vallásos üldözés gyötörte, Círus egész idejében; a Círus utódjához, Artaxerxeshez küldött, lázadási vádat tartalmazó ócsárló levelek hadjárata, arra késztette őt, hogy hivatalosan betiltsa az újraépítés munkálatokat. A Templom építése körülbelül tizenhat évig félbeszakadt. (4:1-24) Jehova válaszolt erre prófétái, Aggeus és Zakariás által, akik meggyőzték Zorobábelt és a főpapot, Jésuát, hogy fojtassák a munkát, a politikai állam rendeletének ellenére. A munka folytatódik! – 5:1,2.
A vallásos vetélytársak ismét levelet küldtek a királynak, aki akkoriban II. Dárius volt. Hitük és bátorságuk által, a Templom építői megvédték imádati szabadságukat és Círus király eredeti rendeletére hivatkozva, bebizonyították munkájuk törvényességét. Nemde szabályellenes volt, hogy a médek és perzsák törvénye meg legyen változtatva? Ekkor Dárius király az állami levéltár kutatását rendeli el. Előkerül Círus rendelete. „Hadd épüljön meg Istennek ama Háza”, érkezett vissza Dárius király döntése a szabadimádat gyakorlása miatt bosszús ellenséghez! Számukra ennél is rosszabb volt arra való utasításuk, hogy jelentős támogatást nyújtsanak az építőknek. Négy évvel később, Dárius uralkodása hatodik esztendejének tizenkettedik, vagyis Adár hónapjában, a Templom elkészült. Örömteli felszentelési ünnepet tartottak, és a következő, azaz Nizán hónapban húsvéti ünnepet tartottak a felújított Templomban. – 5:3-6:22.
Ezután Ezsdrás beszámolója kihagy körülbelül ötven évet, és III. Artaxerxes uralkodásának hetedik évébe visz bennünket. Ezsdrás a pap, és „aki bölcs írástudó vala a Mózes törvényében”, egy megbízatást kap, amely nagy jogosultságot biztosít a Babilonból Jeruzsálembe való menetelének. Ő adományokat fogadhatott el bárkitől Babilon tartományaiból, aki hozzá szeretett volna járulni az utazáshoz, valamint a Jeruzsálemi szolgálathoz, és bármelyik zsidó, aki el szerette volna kísérni, megtehette ezt. A rendelet előírta a Templom és szolgálatai támogatását, és leszögezte, hogy azokat, akik a Templomban fognak szolgálni, mentesíteni kell az állam adói alól. Az ítéletet gyorsan végre kellet hajtani minden ellenszegülőn. – 7:1-28.
Ettől a ponttól kezdve, a könyvben a beszámoló egyes szám első személyben van bemutatva, az elbeszélő Ezsdrás. Ő elmondja csapatának az Aháva folyó mellett való összegyűjtését, a tábornak három napos
176
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
végső ellenőrzést, valamint a léviták és nethinimek előhozását. Az utazás veszélyes volt, mivel az út tele volt ellenségekkel, a veszélyt tovább növelte a karaván által szállított nem csekély érték. Azonban Ezsdrás nem folyamodott a Perzsa királyhoz védelemért. „Mert szégyelltem vala a királytól kérni sereget és lovagokat oltalmunkra a mi ellenségeink ellen ez útban, mert ezt mondtuk volt a királynak, mondván: A mi Istenünk kegyelme van mindazokon, a kik Őt keresik, az ő javukra, és az Ő hatalma és haragja mindazokon, a kik elhagyják Őt.” (8:22) Ők meg kellett mutassák Istenükbe, az egyedüli Védelmezőbe vetett hitüket. A böjt és ima után, a csapat tábort bontott, és elindult Jeruzsálem felé. A négy hónapos utazást Jehova felügyelte, és a hazatértek biztonságban megérkeztek. (7:9; 8:15-36) Ezsdrás könyvének utolsó két fejezete, sok hazatért zsidónak, köztük fejedelmeknek és papoknak elitélendő állapotáról beszél, mivel pogány nőkkel házasodtak össze, és beszámol az ügy orvosolásáról.
Most ezen lecke befejezésében, tekintsünk meg néhány észrevételt az Ezsdrás bibliai könyvről. Ezsdrás (kinek neve „segítséget” jelent) a könyv isteni ihletés általi írója. Eredetileg ez részben héberül, részben arámul lett írva. Az arám részek a 4:8-6:18-ig illetve 7:12-26-ig terjednek. A régi időkben Ezsdrás és Nehémiás könyveit egy tekercsbe másolták; később a zsidók felosztották és Ezsdrás első és második könyveinek nevezték ezeket, de a modern héber bibliákban már ugyanúgy nevezik, mint a Jakab Király Változatban. Ezsdrást ebből a könyvből nem kell összetévesztenünk a Nehémiás 12:1-ben megemlített Ezsdrással, aki Zorobábellel ment Jeruzsálembe. Az Ezsdrás könyvébe foglalt időszak közel hetvenegy év.
KÉRDÉSEK: 1. Babilonban a foglyok miért várták Jeruzsálem újraépítését? És ezt mikorra? 2. Hatvannyolc év fogság után milyen kilátások voltak a szabadulásra? 3. Milyen módon cselekedett Jehova, hogy a felszabadulásnak Általa meghatározott ideje be legyen tartva? 4. Mutasd be a Zorobábel alatt történő visszatérést! Valamint a jeruzsálemi imádat helyreállításának pontos időzítését Jehova részéről.
NEHÉMIÁS
177
5. Milyen események tették szükségessé, hogy a munkát tovább folytassák a hivatalos tiltás ellenére? 6. Hogyan védelmezték imádati szabadságukat a Templom építői, dicsőséges győzelmet aratva? 7. Milyen megbízatást kapott Ezsdrás, mintegy ötven évvel a Templom befejezése után? 8. Milyen közvetlen értesüléseket nyújt nekünk Ezsdrás? 9. Milyen tájékoztatásokat kapunk a Biblia ezen könyvével kapcsolatban?
36. Lecke
NEHÉMIÁS
Eredetileg a „Nehémiás” néven ismert könyv, Ezsdrás könyvével együtt egy bibliai könyvet alkotott, és az „Ezsdrás” név alatt folytatódott. Később a zsidók osztották fel a könyvet a jelenlegi részekre, és az így kialakított két részt Első és Második Ezsdrás könyvének nevezték. Mára viszont a modern héber Bibliák követik a közös Angol, Jakab Király Változatában használt megnevezést. Ezsdrás és Nehémiás könyveinek történelmi elbeszélését, egy tizenkét éves időköz választja el. (Ezsd. 7:1,8; 10:17; Neh. 1:1; 2:1) Nehémiás könyvének beszámolója tizenkét éves időszakra terjed, III. Artaxerxes uralkodásának a huszadik évétől a harminckettedik évéig. Ez a szöveg közelebb hozza a zsidók ihletett történelmét a Messiás idejéhez, mint a héber kánon bármely más könyve, ez alól a Malakiás könyve az egyetlen lehetséges kivétel. Az utóbbinak ideje nem határozható meg bizonyossággal, míg Nehémiás könyve határozottan a Krisztus előtti 443. évig vezet bennünket, tehát kilencvennégy évvel a Jeruzsálem pusztaságának vége után. A bizonyítékok Nehémiásra utalnak a nevét viselő könyv írójaként, amely név jelentése: „Jah a vigasztalóm”. A kezdő szavak alátámasztják a címet, és bejelentik: „Nehémiásnak, a Hakália fiának beszédei”. A leírásban, Nehémiás majdnem mindig egyes szám, első személyben beszél. Őt nem kell összetévesztenünk egy másik Nehémiással, aki Zorobábellel tért vissza Jeruzsálembe. – Ezsd. 2:2; Neh. 7:7.
Nehémiáshoz rossz hírek érkeznek, miközben Susán várába a perzsa királynak szolgál. Hanáni és néhány Júdabeli férfi a palotába mennek Nehémiást meglátogatni, és válaszul a kérdéseire arról tájékoztatják, hogy a Júdabeli zsidók nyomorúságot és gyalázatot szenvednek, és hogy a Jeruzsálem kőfalát lerontották,
178
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
s kapuit megégették. Nehémiás sír, böjtöl és imádkozik. Imájában bocsánatot kér Izráel gyermekei részére, és kérve-kéri Jehovát, hogy emlékezzen a népének akkor való összegyűjtésére vonatkozó Mózes általi szavaira, amikor az bűnbánattal fordul Hozzá, és könyörgött, hogy Jehova támogassa őt, amikor a perzsa király elé viszi ezt az ügyet – 1:1-11.
Négy hónappal e szomorú hírek megkapása után, Nehémiás bemutatta kérését III. Artaxerxesnek. A király meghallgatva a pohárnokát a zsidók nehéz sorsáról, együttérzést mutatott; és megkérdezte, mit tehetne. Egy felhatalmazás a Jeruzsálembe való menetelre valamint a város falai újjáépítésének megszervezésére és felügyeletére, volt Nehémiás kérése. E kérése jóvá lett hagyva! Ennek az alkalomnak sokkal nagyobb jelentősége volt annál, amit Nehémiás abban az időben valószínűleg megérthetett. Ahogy a Dániel 9:25-ben meg volt jövendölve, a király kiadta „a Jeruzsálem újraépíttetése felől való parancsot”. Ezért III. Artaxerxes uralkodásának huszadik éve (Kr e. 455-től 454-ig) jelölte a „hetven hét” évnek, vagy a 490 évnek a kezdetét, amelyről Gábriel angyal azt mondta Dánielnek, hogy a Messiás megjelenésével fogja elérni tetőpontját. Ily módon a Krisztus előtti 455. év, a Biblia időrendjében korszakalkotóvá vált. – 2:1-8.
Jeruzsálembe érkezése után, Nehémiás egy éjszakai körutat tesz vizsgálva a város körüli falakat és számításokat végezve. A falak újraépítésére vonatkozó céljának nyilatkozata, valamint a terven nyugvó isteni áldás elbeszélése, a zsidók buzgalmát váltották ki és megerősítette kezeiket a munkára. Körülbelül az ötödik hónap harmadik napján, megkezdődtek a falak újjáépítési munkálatai. Nehémiás rövidesen tapasztalni kezdte a Dániel 9:25, Jeruzsálemre vonatkozó jövendölését, hogy „újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben”. – 2:11-20.
A moábita Szanballat, az ammonita Tóbiás, és az arab Gesem vezetése alatt, a démonizált samaritánusok felkeltek, hogy megzavarják a munkát. Először lenézték, gúnyolták és „nyomorultnak” nevezték a kicsiny zsidó maradék erőfeszítéseit. De a fal ennek ellenére emelkedni kezdett.
NEHÉMIÁS
179
Drasztikusabb intézkedésekre sarkalva, az egyesített ellenség összeesküdött, hogy testi háborút indítson az építők ellen. Nehémiás értesül terveikről, és nem pacifista módon száll szembe a helyzettel. Az építők fele folytatta a munkát, míg a másik fele, felfegyverkezve és harcra készen, a közelben volt. A falon dolgozók és a terheket hordozók, egyik kezükkel dolgoztak a másikban fegyvert tartottak. Nehémiás mindenhol ott volt és őrködött; mindig mellette volt egy trombitás. A trombitajel minden munkást a baj helyszínére gyűjtött, a támadás visszaverése érdekében. Nehémiás kormányzó bátor szavai voltak elméikben: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek. És harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!” – 4:1-23.
Az ötödik fejezet megszakítja az elég hosszadalmas újraépítési munkálatoknak a beszámolóját, azon belső nehézségek elbeszéléséért, hogy egyes gazdagabb zsidók elnyomják szegényebb testvéreiket, és bemutatja, hogy Nehémiás miként oldja meg e helyzetet. A hatodik fejezet folytatja a falaknak, „viszontagságos időben” történő újjáépítésének beszámolóját.
A gyáva ellenségnek már nem volt bátorsága harcolni, amikor látta, hogy Nehémiás felfedezte az összeesküvést, és felkészült fegyverrel fogadni őket. Így megfékezve, megpróbálták Nehémiást egy másik városba csalogatni, hogy megöljék. „Miért szakadna meg a munka az idő alatt, amíg én elmennék veletek találkozni?”, kérdezte a kormányzó. Őt nem vonják el a munkától. Az ellenség négy ilyen levéllel nem éri el a célját, míg az ötödik egy taktikaváltást mutat. Ez lázadással vádolja az építőket, és azt a propagandát terjeszti, hogy Nehémiás embereket fizetet le, hogy azt mondják felőle Jeruzsálemben: „Király van Júdában!”, azzal fenyegetve, hogy ezt az árulást jelentik Artaxerxesnek. Tóbiás és Szanballat felbéreltek egy hamis prófétát, hogy Nehémiásnak azt tanácsolja, hogy személyes biztonsága érdekében meneküljön a Templom területére; a kormányzó bátorsága megszabadította a csapdától és megakadályozta azt, hogy ellenségei megfutamítsák. Júdából még néhány elöljáró is a samaritánusokkal levelezett és rokonszenvezett.
180
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
A munka meghiúsítására irányuló minden terv csődöt mondott. Ötvenkét fáradságos nap után, a hatodik hónap huszonötödik napján a fal elkészült. – 6:1-19.
Azonban más gondokra is megoldást kellett találni. A falakat újjáépítették, azonban kevesen laktak közöttük. Íme az események sorozata, amely felkészítette a népet a város benépesítésére vonatkozó Teokratikus elrendezés elfogadására: a hetedik hónap első napján, a nép egy emberként gyűlt össze a vizek kapuja előtt; Ezsdrás egész délelőtt Mózes törvénykönyvéből olvasott nekik; a másnap reggeli felolvasás, a hetedik hónapban tartandó sátoros ünnep megtartásának módjára mutatott; a szellemileg újjáéledt nép, örömmel tartja meg az ünnepet; az ünnep hét napján folytatódik a Szentírás-olvasása; két nappal a nyolcadik szent gyülekezési nap után, a nép megvallja bűneit; ismertetve van Isten jósága; egy szövetséget kötnek az Úrral, megígérve, hogy többé nem fognak kapcsolatot tartani pogányokkal, hanem megtartják a szombatokat, valamint a Templomi szolgálatra és szolgákra vonatkozó rendelkezéséket. Ezután következett a teokratikus elrendezés a Jeruzsálemi embereknek: sorsvetés által minden tíz ember közül kiválasztanak egyet, hogy állandóan a városban lakjon. – 7:1-11:36.
Az előbb említettekben, a törvény nyilvános felolvasása egy figyelemre méltó pont. Ezt a Nehémiás 8:8 írja le: „Olvasának pedig a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, hogy a nép megértse az olvasottakat”. Ez az akkori helyzetben valamilyen különös dologra utal, nem pedig jó kiejtéssel és megfelelő szóbeli hangsúlyozással való olvasásra. A fogság ideje alatt a zsidók felvették az arám nyelvet; a néptömeg már nem értette a Bibliai héber nyelvet. Ezsdrás a héber tekercsekből olvasott; tulajdonképpen nem voltak írott arám változatok. Ezért, miután Ezsdrás felolvasott egy rövid részt, szükség volt ezt szavakban arámra fordítani, hogy a nép megérthesse. A Nehémiás 8:8-ra vonatkozólag, a zsidó Talmud a következőket mondja: a „könyv”, az eredeti szöveget jelenti; a „világosan”, a káldeai körülírások általi értelmezést jelenti; a „magyarázának”, pedig a szavak és kifejezések értelmük szerinti rendezését jelenti; és
ESZTER
181
az „hogy a nép megértse az olvasottakat”, a szavak hagyományos módon való kiejtését jelenti, (mivel abban az időben még nem léteztek magánhangzó pontok).
Az utolsó két fejezet, a lévitákra és a papokra, valamint a falak felszentelésére és a nép megtisztítására vonatkozó kérdésekkel foglalkozik. Ezen utolsó pontra vonatkozólag, úgy tűnik, hogy tizenkét év kormányzás után Nehémiás egy bizonyos időre visszatért Susán várába. Távollétének ideje alatt, Izráel visszaeset a bűnbe: megtörték a szombatot és vegyes házasságokat kötöttek a pogányokkal. „S napok multán”, az időszak pontos terjedelme nincs feltárva, Nehémiás visszatért. A Teokratikus út helyreállításáért folytatott tisztogatása alapos és erőteljes volt. Megjegyzésre méltó az ammonita Tóbiás azon kamarából való kiűzése, amelyet Eliásib pap készített számára a Templomban. Ezen utóbbi, a tized gyűjtésére tervezett kamarákat törvénytelen módon lakássá alakította, a bűnös Tóbiás számára. Nehémiás nyomban visszaalakította, szó szerint kidobta Tóbiás összes háztartási dolgait. Nehémiás tisztogatása zárja a beszámolót.
KÉRDÉSEK: 1. (a) Mi volt Nehémiás könyvének eredeti formája? (b) Milyen időszakot tartalmaz ez? (c) Ki írta? 2. E könyvben leírt mely események határozzák meg a Dániel 9:24,25-ben leírt „hetven hét” évnek kezdetét? 3. Mi volt Nehémiás első dolga a Jeruzsálembe való megérkezéskor? 4. Milyen módon voltak a falak újjáépítve „viszontagságos időkben”, amint ezt Dániel megjövendölte? 5. Pacifista volt Nehémiás? Miért? 6. Milyen más tervekkel próbálkozott az ellenség és milyen sikerrel? 7. Milyen eseménysor vezetett Jeruzsálem benépesítéséhez? 8. Mi a Nehémiás 8:8 helyes magyarázata? 9. Mi történt, amikor Nehémiás egy ideig nem volt Jeruzsálemben? 10. Visszatérése után, milyen erőteljes tisztogatást hajtott ő végre?
37. Lecke
ESZTER
Eszter könyve, a nevét főszereplőjéről és nem írójáról kapta, akiről általában úgy vélekednek, hogy Márdokeus volt. „Eszter”, a héber „Hadassah” megfelelő perzsa formája, jelentése „friss