Emlékezzél az új világ teremtőjére

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search

8

8
AZ ŐRTORONY
megszűnt s azt újszövetség által az életadó szelle­mével pótolta, írja:
34 „A mi ügyességünk (Storr: képességünk) Istentől jön, aki minket ügyessé (Storr: képessé) tett, hogy az újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé (Moffátt, Stage: az irott törvénnyé), hanem a szellemé; mert a betű (az irott törvény), ő a szellem ellenben megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kövekre írott szolgálata annyira dicsőséges volt, hogy Izráel fiai nem nézhettek Mózes arcára és ábrázatának múló dicsősége miatt; ne lenne akkor a szellem szolgálata sokkal dicsőségesebb? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges volt, mennyivel inkább túláradó dicsőség lesz az igazságosság szol­gálata, Sőt egyáltalán nem dicsőséges ehhez ha­sonlítva, melynek túláradó dicsősége van. Mert ha már a múlandó is dicsőséges volt, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó!"
35 Pál azután kimutatja, hogy az újszövetség alatt az igazságosság ereje nem a megszüntetett tíz
parancsban rejlik, hanem Isten szellemében, amely Jézus követőit Isten képére változtatja át. Pál mondja: „Mert az Ur a szellem; ahol pedig az Ur szelleme, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan fedetlen arccal visszatükrözzük az Ur dicsőségét, ugyanarra a képmásra alakulunk át, dicsőségről-dicsőségre, ugyanis mint az Úrtól, aki szellem". — II. Kor. 3:5—18; Schlachter ford.
36 Ebből a szempontból megérthetjük Pál további magyarázatának a jelentőségét; „Ha azonban a szellem által vezettetitek magatokat, nem vagy­tok a törvény alatt". (Gál, 5:18.) A keresztények az Isten szelleme vagy szent akarata által az Igéjével összhangban vezéreltetnek. Ez a tény azt bizonyítja, hogy nem állanak a régi törvényszövetség alatt. Ezalatt átváltoznak a szellem által, ami Isten ke­gyelme az újszövetséggel kapcsolatban kölcsönöz. E nagyon fontos témának a további vizsgálatát illető­leg, felhívjuk olvasóink figyelmét a következő cikkre.
WTA. 1945. november 1.
S-00.png


Emlékezzél az új világ Teremtőjére
„Emlékezzél meg Teremtődről ifjúságod (Rotherham: életerőd) idején, mig a veszedelem napjai el nem jönnek és mig be nem következnek az esztendők, amelyekről majd ezt mondod: Nem szeretem ezeket.“
Prédikátor 12:3.
1 JEHOVÁNAK soha nem lankadó vagy apadó ereje és hatalma van. A földön, az ifjak dísze az ő erejük, az ifjak ereje azonban semmi a-nagy Teremtő Jehova erejéhez képest. (Példab. 20:29.) Akik a Teremtőben bíznak, erőt kapnak a kitartásra, amihez hasonlítva az ifjak természetes ereje semmi. Az ebben kételkedőknek szól a kérdés: „Hát nem tudod-é és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten Jehova, aki teremtette a föld határait? Nem fárad és nem lan­kad el: végéremehetetlen az ő bölcsesége! Erőt ad a megfáradottnak és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is, de akik Jehovában bíznak, azoknak ereje megújul: szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el“. (És. 40:28—31.) Igy tehát az ifjak részéről nem bölcs eljárás fizikai ifjúságunkban, mint olyasvalamiben bízni, amire mindenkor számíthatnak, sem azt vélni, hogy a tartós erő csak a testi frisseségen és fiatalságon alapszik.
2 A fiatalságot ma minden oldalról ostromolják támogatásáért és az ereje szolgálatáért. A fiatalság most az egész emberiség történelme legnehezebb feladata előtt áll, nemcsupán a háborúutáni idő nemzetköziségének az összekuszált, bonyolult, veszélyes és izgalmas problémái és áttekinthetetlen eljövendő nehézségei miatt, hanem mivel a nemzetek el vannak határozva, a háborúutáni időben tovább folytatják menetelésüket egész Armageddon csatateréig. Az Armageddon név a „mindenható Isten (ama) nagy csatáját“ jelöli meg.
­ (Jel. 16:14, 16.) Armageddon e világraszóló háborújában a fiatalság birtoklása sem előnyt nem jelent, sem arra való biztosítékot, hogy valaki az új világba, túl fog jutni. Az ifjuság önmagában nem szolgáltat okot, hogy kegyelmet nyerjen vagy egyébként szabadon megmeneküljön; ebben a cikkben ellenben látni fogjuk, hogyan nyerhetünk kegyelmet és megmentést. — Ezékiel 9:5, 6.
3 Természetesen az ifjúság a maga erejével, fürgeségével és az ember birodalmában levő minden iránti kíváncsisá­gával szívesen tevékenykedne, szeretne nyilatkozni és előbbre jutni. Ereje tudatában az ifjúság ezt szeretné alkalmazni, mivel ez örömet szerez neki. A fiatal elme minden iránt kérde­zősködik és feleletet kíván kapni. Mivel a fiatalok még nem régen vannak a világon, szeretnék kihasználni az életet s mélyíteni a tapasztalataikat. A létező sokféle közlekedési eszközre való tekintettel csábítják őket a világ látványosságai. Az ifjúság, a természeténél fogva bizonyosan nem áhí­tozik arra, hogy a világ jelenvaló nyomása alatt alaposabb ­ ismeretet szerezzen a nagy Életadóról és elmélyedjen az elhatározásába való bepillantás által, amire az embert terem­tette, sem a Teremtővel kapcsolatos tapasztalatai kiszélesítésére nem törekszik. Az ifjúság a napjainkban nyert vallásos oktatás ellenére általában hajlamos a Teremtőt figyelmen kívül hagyni s az életből, szem elől és értelemből száműzni. Az ifjúság között nagymértékben elterjedt bűncselekmények döntő bizonyítékai ennek s joggal nagy aggodalomra ad okot.
4 A Prédikátor 12:1, 2 figyelmeztető szavai több évszá-

9

AZ ŐRTORONY
9
zaddal ezelőtt jegyeztettek fel, de sohasem voltak időszerűb­bek napjainknál: „Örvendj ifjú a te ifjúságodnak és vidámítson meg szíved fiatal korod (erőd) napjaiban s járj az útakon, amelyekre szíved von, az után, amiben szemed gyönyörködik, de tudd, hogy mindezért az Isten téged ítéletre von. Vesd ki a kedvetlenséget (van Ess: búbánatot) (vagy az okot az eljövendő búbánatra és haragra) szívedből és vesd ki a szenvedést (Elberf. gonoszt) testedből, mert az ifjúság és a hajnal (vagy az élet virágzása) hiábavalóság". A fentiek egyáltalán nem gúnyosan vannak mondva, mintha azt akarná mondani: Csak fel, fiatalember, vesd magad az élet karjaiba!, de gondolj arra, hogy jön az ítélet napja! A szavak ehelyett azt mondják, hogy az ifjúnak ifjúságtól szive, elméje és sze­mei kielégítésére folytatott pályafutása befolyásolja a Leg­felsőbb, felséges Bíró által kimondott ítéletet.
5 A fiatalság általában nem szereti érezni a felelősség ter­hét. Nem szereti tanulmányozás és bizonyos út következmé­nyeinek vizsgálgatása által előre kijózanítani magát. A fiatal­ emberek erre való tekintet nélkül kevés kivétellel felelősek azért, ami később lesz belőlük. Ez azt jelenti, hogy az ifjú vagy leány fiatalkorában kezdett élete befolyásolja jövőjét, mint férfiét vagy asszonyét. A fiatalság nem kerülheti el felelősségét, hisz ez az emberi értelemben és testben lakozó törvényeken alapul. Ha tehát az életnek örvendő erőteljes ifjú az önző szíve szerinti úton jár és szemeit világi cé­lokra irányítja, minden bizonnyal Isten kedvezőtlen itéletétvonja rá. Ha másrészről egy ifjú vagy leány az életért való hálából az önzetlen szív útján jár s szemeit hittel az új világ igazságosságára irányítja, ez kedvező ítéletet von reá, ami végnélküli életet jelent az igazságos új világban. Az ily fiatal­ korú kerülni fogja, hogy fiatalságát és élete virágzását hiá­bavalóságban töltse, tévelygő pályafutását követve, ami csa­lódáshoz vezet. Nem nyugtalankodik s nem szomorkodik ez élet önző dolgai miatt, sem nem választ oly útat magának, ami jövőben biztosan nyugtalanságot, szomorúságot, csaló­dást és reménytelenséget hozna számára. Inkább már fiatal­ korban „eltávolítja a gonoszt testéből" s az új világ igazsá­gosságával összhangban levő útat követ. Ha Isten kimondja az ítéletet, melyet ez a, pálya hoz neki, nem fogja sajnálni fiatalságát, élete virágzását, hogy így használta fel. Számára ez nem volt hiábavalóság.


HOGYAN EMLÉKEZZÜNK A TEREMTŐRE
6 Az életet ki kell használni. Nem engedhetjük, hogy éle­tünk egy részét hiábavaló dolgokra, nem jó célra használva eltékozoljuk. A fiatalság kedvező alkalmak ideje. A későbbi életben való aratást nagymértékben az határozza meg, amit az ember fiatalkorban vetett. Ebben az ügyben érvényes Isten törvénye, s ezt nem csúfolhatjuk meg, akármilyen éleseszű tudományos módon történjen is az. „Mert amit az ember vet, azt aratja is; mert aki a teste számára vet, az a testből arat majd pusztulást, aki ellenben a szellem számára vet. az a szellemből arat örök életet". (Gál. 6:7, 8.) Minden ember teste még a fiatalkorban is pusztalóban és haldoklásban van. Ha tehát az ember állati szenvedélyei és testi kívánságai szerint vet, teste felbomlása idején csak halált és pusztulást fog aratni. Ha azonban az életet ápolja, képezi és finomítja s azzal tölti el, ami szellemi jólétet és növekedését előmozdítja, biztosan az örök élethez vezető szellemi áldásokat fogja aratni. Jehova Isten a nagy Szellem, s ha az ő számára és tetszése szerint vetünk, Krisztus Jézus által a nagy Szellem-
tői, a Vagyonoktól minden bizonnyal megkapjuk az örök élet jutalmát.
7 Hogy ne éljünk vissza fiatalságunkkal vagy meglevő életerőnkkel s a későbbi években ne kelljen arra a tudatra ébrednünk, hogy hiábavalóság és haszontalanság útján jár­tunk, az ihletett Írás egészséges tanácsot ad: „Emlékezzél Teremtődre életed virágzásában (Rotherham: életerőd nap­jaiban). mielőtt eljönnének a gonosz napok és bekövetkezné­nek az esztendők, melyekről majd ezt mondod: Nem tetsze­nek nekem". (Préd. 12:3; rev. Zürcher B.) Vagy az Elberfeldi Biblia szerint: „Gondolj Teremtődre ifjúságod napjaiban, mielőtt a baj (szerencsétlenség) napjai jönnek és bekövetkez­nek az évek, melyekről azt mondod majd: Nem lelem ked­vem bennük".
8 Ez jó utasítás a fiatalabb emberek s természetesen az idősebbek számára is, mert ha valami oly nagy fontossággal bír, hogy az ember az aranyifúsága idején is meg kell emlé­kezzen róla, éppoly fontos minden időben arra, emlékezni, fiatalságunk elteltével nem szabad megszűnnünk arra emlé­kezni: de ha már fiatal éveinkben arra emlékezünk, meg­szokjuk s egész későbbi életünkben nem feledkezünk meg Róla. Nem csak a fiatalság éveiben, hanem más korban is kieshetünk az egyensúlyból az erő és testi jólét tudatában s hajlamosak lehetnénk elfelejteni Istent. Testi frisseség félre­vezethet bennünket, hogy fizikai erőnkbe vessük bizalmun­kat s azután azzal dicsekedjünk. Ama tény, hogy Isten, az erő igazi forrása láthatatlan, nem ok arra, hogy figyelmen kívüli hagyjuk Őt és emberi erőnk tudatába ebbe vessük bi­zalmunkat. „Ezt mondja Jehova: Ne dicsekedjék a bölcs az ö bölcseségével, az erős se dicsekedjék az ő erejével, a gaz­dag se dicsekedjék az ő gazdagságával; hanem azzal dicse­kedjék, aki dicsekszik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok Jehova, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gya­korol e földön: mert ezekben telik kedvem. — ezt mondja Jehova". — Jer. 9:23, 24.
9 A testi fogyatékosságban szenvedő Pál apostolt Krisz­tus Jézus szintén helyes felfogáshoz segítette az erőt illetőleg. Ezért írta Pál: „Ti miatt háromszor könyörögtem az Urnak, hogy távozzék el belőlem, s Ő így szólt nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm a gyengeségben nyilatko­zik ki teljesen". Inkább szeretek tehát gyengeségeimmel di­csekedni, hogy a Krisztus ereje lakozzék énbennem. Ezért telik örömem a Krisztusért elszenvedett minden gyengeség­ben, bántalmazásokban, nélkülözésekben, üldözésekben és szorongattatásokban: hisz ha gyenge vagyok, akkor erős". — II. Kor. 12:8—-10; Menge.
10 A tanács először a, zsidó nemzet összes fiatal férfiai­nak és asszonyainak szólt, hogy a fiatal erő idejében emlé­kezzenek a Teremtőre. E nemzet Istennek volt szentelve és szövetséges viszonyban volt vele. Igy a leszármazottaik különleges szövetséges viszonyba születtek bele s neki voltak szentelve. Ez egész világosan mutatja, hogy még a felszentelt keresztények gyermekei is emlékezetükben kel] tartsák a Teremtőt. Ha így folytonosan megemlékeznek róla, tisztelik Őt és saját jólétükre cselekszenek.
11 A gyermek Jézust szülei kétségkívül ismételten figyel­meztették, hogy ifjúságában emlékezzen meg Teremtőjéről. A gyermek Jézus mindenesetre hű példája annak, hogyan em­lékezzünk meg a Teremtőről már a zsenge gyermekkorban. Tizenkétéves korában szülei felvitték a pászkaünnepre Jeru-

10

10
AZ ŐRTORONY
zsálembe. Hazafelé elveszítették öt s így visszatértek Jeru­zsálembe keresésére. Kutatásuk harmadik napján megtalálták a templomban, ahol az ott jelenlevő tanítókkal kérdések meg­beszélésével foglalkozott. Aggódó anyja kérdésére így vála­szolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az Atyám tulajdonában (Diaglott: előcsarnokában) kell lennem?“ (Luk. 2:49; Weizsacker). Ott a Teremtője temploma előcsarnokában oktatást nyerni kiváló módszer volt Atyjáról megemlékezni s valamit tanulni, amin elgondolkozhatott. Ezért volt találó kérdése: „Hogy is kereshettetek engem? Nem tud­tátok, hogy én az Atyám házában kell legyek?" (Menge, Rösch, Perk) Jézus idejétől az Atya háza vagy temploma a keresztény gyülekezet vagy egyház, amelynek Jézus Krisztus a feje. Ahol e gyülekezet tagjai találkoznak, nagyon jó hely a fiatalok számára, hogy szintén ott legyenek és értelmüket a Teremtőre irányítsák.
12 Sámuel, Anna fia további példája annak hogyan em­lékezhet meg valaki egész fiatal korban Teremtőjéről. Ő nem tiltakozott az ellen, hogy már egészen zsenge korában Isten temploma szolgálatába állítsák. Természtesen mialatt az Ur házában a kapuk nyitásánál szolgálatot teljesített, mint lévita szellemi oktatásban részesült. (I. Sám. 1:22—28: 3:1, 15.) Oly dolgokkal töltötte el elméjét, melyekre visszaemlé­kezhetett és megfigyelte Jehova Isten gondolkozásra méltó munkáit.
13 József szintén már mint ifjú a legfontosabbra gon­dolt: ő méltó előképe Krisztus Jézusnak. Azon okok egyike, amiért Atyja, Jákob az összes többi fiánál jobban szerette, kétségkívül az a tény volt, hogy ő megemlékezett Teremtőjéről. Tizenhétéves korában József megkapta jutalmát magától Jehova Istentől, mivel megemlékezett Róla, illetve prófétai álmokban részesült, melyek különös kegyelmet nyilatkoztattak ki. Mint ifjú eladva Egyiptomba, ott lent egyedüli imádója volt Jehova Istennek. Ez a vonzó fiatalember ennek ellenére sem feledkezett meg Teremtőjéről. Jehovát emlékezetében tartotta, s ez megrősítette, hogy ellenállhasson a szenvedélyre való csábításnak és állhatatosan ezt felelje a kisértőnek: „Ho­gyan követhetném el ezt a nagy gazságot és hogyan vétkez­hetném az Isten ellen?"
14 Bár Józsefet tisztasága végett jogtalanul börtönbe vetették, mégsem mulasztotta el Teremtőjére emlékezni. Még ha húsz évéből néhányat az állami börtönben is kellett töl­tenie, mégsem érezte elhagyva magát Jehova Istentől, sem nem indította, arra, hogy megfeledkezzék a Teremtőről. Huszonnyolcéves korában, börtönből való szabadonbocsátása előtt két évvel pedig az Ur nevében jelentőségteljes álmokat tudott megfejteni és így szólni: „A megfejtés nem Isten dolga-e? mondjátok el kérlek, nekem". A Teremtőjéről fog­sága idején minden nyomorúságai közepette való hű megemlékezése mellett tanúskodtak azok az őszinte, tiszta sza­vak, melyeket József harmincéves korában, a börtönből való szabadulása után Egyiptom hatalmas faraója előtt mondott: „Nem én, hanem Isten jelenti ki, ami a faraónak javára van... A fáraó álma egy és ugyanaz. Amit Isten tenni akar, azt hozta a faraó tudomására... Istennél elhatározott dolog ez és Isten késedelem nélkül végre is hajtja ezt“. — I. Mózes 37, 39, 40, 41. fejezetek.
15 Dávid a bethlehemi pásztor Isten további szolgája volt, aki ifjúságában gondosan arra törekedett, hogy gondol­kozásában ne hagyja figyelmen kívül Istent, se ne dicsekedjen saját erejével. Már húszéves kora előtt egészen egyedül
megölt egy medvét és oroszlánt, melyek megtámadták Atyja juhait, midőn pedig a csatatérre készült kimenni, hogy meg­vívjon a rettenetes filiszteus-óriás Góliáth ellen. Saul király előtt hitet tett Teremtője mellett, így szólván: „Jehova, aki megszabadított engem az oroszlán és medve hatalmából, meg fog szabadítani e filiszteus kezéből is.“ És pontosan ez történt. Röviddel azután elesett az óriás hús-kolosszus, aki „ifjú­ságától fogva harcban edzett férfi“ volt, holtan feküdt az általa megvetett és káromolt ifjú előtt. (1. Sám. 17:32—51) Dávid már mint ifjú kinyilatkoztatta az Isten szíve szerinti férfi tulajdonságait. Ezért Isten Izráel eljövendő királyává kente s azután szellemével ruházta fel. Jóllehet az Ördög Saul királyt azután felhasználta Dávid üldözésére, hogy meg­feledkezzék Teremtőjéről és hamis istenekhez csatlakozzon. Dávid komolyabban megemlékezett Istenről, mint valaha nem tért el a helyes útról. Ezért harmincéves korában a hűt­len Saul király helyébe királlyá kenetett.
16 Ezékiás, Júda fejedelme szintén már fiatal napjaiban Teremtőjére gondolt. Ezért az akkor kezdődő kormányzata, midőn még csak huszonötéves volt, Istennek tetsző hű uralom volt és Krisztus kormányzatát árnyékolta elő, amikor Atyjával együtt Kr. u. 1914-től az armageddoni csatáig kormányoz. — II. Kir. 18, 19 és II. Króm 29—32. fejezet.
17 Jósiás, Salamon király egyik királyi utóda szintén megfelelt Salamon Préd. 12:3-ban mondott szavainak. Jósiás mint Júda királya nyolcéves korában kezdett uralkodni. Tizennyolcadik életévét azzal jellemezte, hogy a Teremtőjéről való megemlékezésből kijavíttatta Jehova templomát s a templom történetében valaha ismert legnagyobb pászkaünnepet tartotta meg abban.. Ez mutatja, hogy Jósiás gondolatai mire irányúltak uralma első tíz éve alatt. A fiatal király az­után megtisztította Júda országát a vallástól, amennyire lehetett, hogy elsősorban Jehova Istent tartsák emlékezetben. — Krón. 34, 35. és II. Kir. 22, 23. fejezetek.
18 A Jósiás király uralkodása tizenharmadik évében jö­vendölni kezdő Jeremiás további ifjú volt, aki elméjét a menny és föld Teremtőjére irányítva tartotta. Midőn szavait Jehova Isten Jeremiáshoz intézte (aki nyilván tizenhároméves lehetett), így szólt: „Prófétául rendeltelek a népek közé". Jeremiás így felelt: „Ah. ah. Uram Jehova! íme, én nem tudok beszélni, hiszen ifjú (Elberf. szelj.: fiú) vagyok!“ „Erre Jehova így szólt: Ne mondd: Ifjú vagyok, hanem menj mindazokhoz, akikhez küldetek és beszéld mindazt, amit parancsolok neked. Ne félj tőlük, mert, én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged, — szól Jehova.“ (Jer. 1:4—8) Az ifjú Jeremiás Jehovát emlékezetében tartva nem félt a tekintélyt gyakorló vallásos ellenfelektől. A vallásos ellen­állás éveire való tekintet nélkül nem szűnhetett meg Jehováról megemlékezni: „Ezért azt mondom: Nem emlékezem meg róla, sem nevében többé nem szólok, de mintha égő tűz volna szivemben, csontjaimba reszketve és erőlködöm, hogy elvisel­jem azt, de nem tehetem." — Jer. 20:9.
19 Dániel és három éber társa: kimagasló ifjak voltak, akik Istent szilárdan emlékezetükben tartották, miáltal szám­űzetésük folyamán egy démonok által uralt országban tiszta, teokratikus viselkedésre voltak indítva. Mivel fejedelmi ifjak voltak, „fogyatkozás nélkül valók és kellemes külsejüek", meglepték pogány felvigyázóikat állhatatos vonakodásuk által, hogy a király démonbálványoknak áldozott asztaláról egyenek. Az Ur Isten gazdagon megáldotta őket lelkiismere­tességükért. Ifjúságukban folytatott hű pályafutásuk erős alapot alkotott, s ezen alapon képesek voltak szilárdan ki-

11

AZ ŐRTORONY
11
tartani, a császárral dacolni s inkább tüzes kemencébe és az oroszlánok vermébe vettetni, mint Istent elfelejteni és te­remtményeket istenekként tisztelni. — Dániel 1,3, 6. fejezete.
20 János, Zakariás pap és Erzsébet fia Isten további szolgája volt, akinek elméje ifjúságában Teremtőjére irányuló gondolatokkal volt eltelve. Bár a vallásos ellenség miatt puszta helyen való tartózkodásra volt kényszerítve, növeke­dett a gyermek, erősödött szellemben és a pusztában tartóz­kodott Izráel előtt való megmutatkozásának napjáig. Har­mincéves korában kezdett keresztelni s a Messiás előfutára ként jelentette be magát. Élete 32-ik évében mártírhalált halt. - Luk. 1:80, 9:7—9.
21 Végül említsük meg Timótheust, Eunika fiát, kinek Pál apostol a Bibliában megőrzött két levelet írt. Mivel Timótheus a keresztények gyülekezetének különleges felvigyázó­jává tétetett és mint, az apostolok vezető testületének külön képviselője tevékenykedett, írta Pál: „Ezeket hirdesd és tanítsd. Ifjú voltodat senki meg ne vesse, hanem légy példa­képük a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.11 (I.Tim. 4:11, 12) Az apostoli egyház szolgálati kiváltságaikban való ily korai előléptetés alapját ama tény képezte, hogy, Timótheus az ifjúsága frisseségének napjaiban megemlékezett Teremtőjéről. Ezért írhatta Pál Timótheusnak: „Te azonban maradj meg mindabban, amiket tanultál s aminek igaz volta felől meggyőződtél, tudva kitől tanultad és hogy gyermekkorod óta ismered a szent irato­kat, amelyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által" — II. Tim. 3:14. 15.


VÉGE A HIÁBAVALÓSÁGGAL TÖLTÖTT IFJÚSÁGNAK!
22 A fentidézett történelmi példák kimutatják, mit jelent az, hogy az ember ifjúsága napjaiban Teremtőjére emléke­zik, s azonkivül kinyilatkoztatják, milyen áldást hoz ez, amint az az illetők későbbi életéből kitűnik. Az ifjúság évei a művelődés, képződés évei, midőn a leendő ember formálódik értelemben és szellemben, nem beszélve testi fejlődésé­ről. Ezek az élet legfogékonyabb évei, midőn a dolgok legmélyebben emlékezetbe vésődnek s midőn az emlékezetbe vésetteket nem feledjük el olyan gyorsan. Ezenfelül az ifjúság élni akar, boldogan akar élni. Miért ne gondolna tehát a teremtmény Teremtőjére és Életadójára, amíg még fiatal? Az élet még előtte áll, nem csak rövid élet e jelenvaló gonosz világában, hanem lehetőség szerint az igazságosság új világá­ban való örök élet, feltéve, hogy a teremtmény megfelelően előkészül arra. Az Ördögöt s annak láthatatlan és látható szervezetét nem érdekli az ember élete, bár Édenben az Ördög így szólt Évának: „Bizonyosan nem haltok meg!", ha elfelejtitek Teremtőtöket. Az ember Teremtőjét azonban ér­dekli az engedelmes, igaz teremtmények élete. S mivel az Ördög bűnt és halált vezetett be az emberek között, a Teremtő kegyelmesen gondoskodott a halál és öregségi gyenge­ség eltávolításáról, valamint a gonoszságnak földről való kiirtásáról s ami még csodálatosabb, a sírban nyugvó halottak ujjáteremtéséről. A könnyen szárnyaló fiatalság tehát miért ne emlékezne Teremtőjére?
23 Önzés volna, ha csak akkor akarnánk Teremtőnkre emlékezni, ha már mögöttünk van fiatalságunk és jóságos gondoskodás folytán haladott életkorba léptünk. Mivel Jehova a Teremtőnk, neki tartozunk mindennel ami vagyunk s amivel rendelkezünk, hisz Ö az ég és föld Teremtője. Jehova az Isten és Teremtő, mi pedig emberek és teremtmények vagyunk. Ő a teremtője az igazságosság csodálatos új világá-
nak, melyet a Biblia „végnélküli világnak" nevez s amelynek új ege és új földje örökké fennmarad! (Es. 65:17, 18; 66:22) Aki értékelni tudja ezt, ifjúsága erejének napjaitól fogva a mindenek Teremtőjére kiván emlékezni, mivel megérdemli, hogy most egész életünkkel szolgáljuk, még pedig attól a naptól, midőn bizonyos értelemmel rendelkezünk, hogy szolgálhassunk ügyében és az ő dicsőségére. Jehova méltó arra, hogy ma friss erővel szolgaljuk, ahelyett, hogy visszahúzód­nánk, míg emberi testünk kimerült s kiaszott, rugalmassága ­ ellankadt, mozgékonysága odavan s a gonosz világban való lét maradandó évei már csak kevesek.
24 A csodálatraméltó Teremtő helyes érzelmű imádója fél kiengedni Istent elméjéből. Mihelyt teheti, nagy Hitelezőjének szolgálatába kíván állani, még pedig minden erejével, értelmével és minden rendelkezésére álló eszközzel, hogy az ellkövetkező napok folyamán őt szolgálja. Az nem játszik szere­pet, hogy még hány év telhet el Armageddon csatájáig; most itt az idő, midőn meg kell emlékeznünk az új világ nagy Teremtőjéről s Őt szolgálni tartozunk. Ha most e világ folyamán Őt szolgáljuk, midőn az emberek általában nem emlé­keznek meg Jehova Isten nevéről s ehelyett gyalázzák, az a kiváltságuk, hogy Krisztus Jézus alatt részt vegyünk a Teremtő dicsőséges nevének az igazolásában.
25 Legjobb esetben mi a kilátásai az oly földi életnek, ­melynek ifjúsága idejét hiábavalóságban töltötték, nem emlékezve meg Jehova Istenről? A Teremtő ihletése és vezetése alatt feleli a bölcs: „Most pedig emlékezzél meg Terem­tődről ifjúságod idején, mielőtt a gonosz napok jönnek és bekövetkeznek az évek, midőn majd így szólsz: ,Nem tetsze­nek nekem'. Mielőtt a nap és fénye, mielőtt a hold és csilla­gok elsötétednek s a felhők az eső után visszatérnek." (Préd. 12:1, 2;Zurcher B.) Az Úr Isten előtt egyenességben megöregedett Simeon nem nélkülözte a továbbélés örömét. Midőn a gyermek Jézust a jeruzsálemi templomban karjaiba vette és felismerte, hogy Jehova Isten e Jézus által üdvösséget és szabadságot hoz az embereknek, érdemesnek találta az életet. Örömmel dicsőítette Istent és így szólt: „Most ­ bocsátod el, Uram, a te szolgádat, beszéded szerint békességben (Krisztus, a Megmentő által), mert látták szemeim a te üdvösségedet (Schmoller: megmentésedet), melyet készítettél minden nép szemeláttára: a nemzetek megyvilágosítására vilá­gosságul, a népednek, Izraelnek pedig dicsőségül." — Luk. 2:25—32.
26 A nyolcvannégyéves özvegy Anna, szintén nem saj­nálta, hogy ily öreg kort ért el. Ez az asszony fiatal kora óta hűségesen Istenére gondolt, ami azután hosszú élete legcsodásabb tapasztalatához vezetett: „Ez nagyon előre­ haladott korú asszony volt, miután férjével hét évig élt hajadonsága, óta és már nyolcvannégy esztendeje volt özvegységben (Menge: s azután özvegy maradt egészen nyolcvannégy évig). Ez nem távozott a templomból, hanem böjttel és imádsággal szolgált (Istennek) éjjel-nappal. Ugyanabban az órában ő is odaállott, dicsőítette az Istent és beszélt róla (a ­ gyermekről) mindazoknak, akik Jeruzsálemben a megváltást (szabadulást) várták." — Luk. 2:36—38.
27 Jehova azon tanúi, akik ifjúságuk vagy azon évek óta, midőn még frissek és erősek voltak, Jehovát szolgálták óta, s ebben megöregedtek, szintén nem találják hiábavalónak életüket. Mégha Ádámtól nyert örökségük következtében testi erejük meg is rokkan, mégsem az az érzésük, hogy életük hiábavaló volt és számukra nincs többé életöröm; hanem örvendenek annak tudatában, hogy ezek a valaha átélt legdicsőségesebb napok. Miért? Mivel Isten Igéjéből, s az ifjúsá-
24

12

12
AZ ÖRTORONY
gukban tanulmányozott jövendölésekből felismerték, hogy „Jehova megígért napján" élnek. Ez „Jehova örömének" ideje, mivel Isten magához vette a föld feletti ellenállhatatlan hatal­mát és felépítette teokratikus uralmát, hatalmi állásba helyezte felkent Királyát, Krisztus Jézust, hogy összes ellenségeinek véget vessen és Atyja nevét igazolja. „Jehova ez örömében" való részvétel az erőssége mindazoknak, akik népéhez tartoz­nak, akár fiatalok, akár öregek testileg. A 148. zsolt. 12, 13-ban olvassuk az intést: „Ifjak úgy, mint hajadonok, aggok együtt a gyerekekkel: dicsérjétek Jehova nevét, mert az ő neve dicső egyedül." Mindenkinek meg van parancsolva Teremtőjére emlékezni, aki egyben a királyság s az újvilág Teremtője is; mindannyian magasztalják nevét, résztvéve neve igazolásában. Ez a név összes meggyalázói előtt igazolva lesz s egyedül marad felséges.
28 „Gonoszok" lesznek azért az eljövendő napok azok szá­mára, akik visszaélnek a fiatal erejükkel, nem emlékeznek meg Teremtőjükről s nem tanúsítanak érdeklődést a jelen csodálatos tettei iránt. Ilyeneknek nem telik örömük az 1914 óta eltelt csodálatos években, mivel hiányzik náluk az isme­ret és értelem, amit a szenvedések ellensúlyozására a mérleg­serpenyőbe vethetnénk, amely szenvedéseket az ördög zúdít most a földre és a tengerre a mennyből való kivetése feletti nagy haragjában. Életük nyarát, midőn minden igéretteljesen nézett ki, midőn a nap, a hold és csillagok fényüket mint mintegy derűs égből lesugározták, nem használták fel Isten szolgálatára s hogy ismeretet szerezzenek Teremtőjükről. Pa­lesztinában nyáron május elejétől szeptember végéig nincs felhő, sem eső, a korai és késői eső ideje. Igy sötétednek el tehát az élet telén, magas korban a dolgok azok számára, akik fiatalságukat világi hiábavalóságban töltötték. Ha azután a nehézségek nedves-hideg esője esett, utána további szorongattatások és gyengeségek felhői jönnek s szaporodnak a bajok.
29 „... abban az időben mikor mégremegnek a házak őr­zői (Zürcher B. vigyázói), megroggynak az erős férfiak és megállnak az őrlő leányok (Allioli: az őrlők ünnepelnek), mert megkevesebbedtek és meghomályosodtak az ablakon ki­nézők". (Préd. 12:5). A „ház" az emberi testet szemlélteti, amint ez Jézusnak Máté 12:43—45-ben mondott példázatából és Pál apostolnak II. Kor. 5:1—8-ban mondott szavaiból ki­tűnik. (És. 38:12; Jób 4:19; II. Péter 1:13). Az őrzők vagy vigyázok a karok és kezek, melyek a testet kiszolgálják, vé­delmezik s a szükségesekkel ellátják. Ezek az „őrzők" magas korban remegnek az elerőtlenedéstől és ideggyengeségtől. A test „erős férfiai", a lábszárak többé nem olyanok, mint erős oszlopok, sem nem gyorsak, mint nőstény szarvasok, hanem elgyengülnek és megrokkannak, a lábakat már csak maguk előtt, tolják és vonszolják.
30 Szájában elromlottak, kitöredeztek és kihullottak a fo­gak, melyeket nem kezelték modern foggyógyművészettel, na­gyon megfogyatkoztak vagy egyáltalán nincs már belőlük. Ke­mény eledelek őrlése megnehezedik vagy egészen megszűnik s ehelyett az állkapcsok csak lágy, pépszerű ételeket rágnak. A szemekből kitekintő látóképesség szintén meggyengül s a test ablakain kitekintő szellemi adományok elveszítik fényü­ket, ha nem is homályosodnak el egészen s nem vakulnak meg. Valóban, az „őrlő leányok", s a házban foglalatoskodó és az ablakon kitekintő „hölgyek" vagy egészen eltűntek vagy csődöt mondanak.
31 „És az ajtók kívül bezáratnak, amikor is a malom zú-
gása halkul; és felkelnek a madárszóra és halkabbá lesznek mind az éneklő lányok". (Préd. 12:6). A száj „ajtószárnyai" már nem sokat vagy egyáltalán nem nyílnak többé, hogy ki­nyilatkoztassák a házban vagy testben történteket és „kívül" az utcán vagy a nyilvános élet átjáróin ismertessék. (Jób. 41:14; Mik. 7:5; Kol. 4:3). Még a „malom" zúgása is elhal­kul és bizonytalan, ha az ételt fogatlan álkapoccsal rágják. Az öreg elgyengült ember nem tud mélyen aludni az ágyban; egyszerű madárhang is zavarja és felébreszti, ha már nem is hall jól. Nem olyan az alvása, mint a bölcsé és higgadté, sem nem oly édes alvása, mint a becsületes munkásé. (Példab. 3:21—24; Préd. 5:12). Csak keveset dalol s azt is csak halkan. Az „éneklő lányok" vagy Menge szerint „az ének és csengés elhalkulnak s a mások zenéje iránti hallása hiányos és rossz lesz.
32 Mennyire fájdalmasan érinti a további leírás az öre­geket, akik sajnálhatják ifjúságukat: „Minden kis halomtól félnek és ijedelmek vannak az úton és a mandulafa kivirág­zik (van Ess: mikor megvetik a mandulafát) és a sáska ne­hezen vonszolja magát és kipattan a kapor (Luther: az öröm eltűnik); mert elmegy az ember örökös házába s az utcán körüljárnak a siratók". (Préd. 12:7). Az öregemberek fenn a lépcsőn félnek a leeséstől, vagy valami magasnak csupán megpillantásától szédülnek. A forgalmi szerencsétlenség vagy kár gondolata visszariasztja őket az utca üzleti for­gatagába való kimenéstől, ha nagy a forgalom. Magános úton való járás, útonállóktól való támadás képzeletét támasztja bennük, s nem tudják, melyik utat válasszák. Nem csupán megvetik az ízletes mandulát, mivel igen kemény a rágásra, vagy izgatja a foghúst, hanem — egy más fordítás szerint — a „mandúlafa felvirágzik". (Riesler). Ez azt jelenti, hogy a haj megőszűl a fejen, hófehér lesz s az ősz haj úgy néz ki, mint mikor a mandulafa hófehér virágokkal telt. Ha az ember gyenge és törékeny lesz, az útjába kerülő sáska nem csak terhére van neki, hanem az előrehajolt öreg, kinek karjai le­lógnak ágyékára vagy aki előrehajlik s kezeit — görbített és felfelé irányított könyökkel — a csípőkön pihenteti, bizonyos mértékben hasonlít a sáskához, csak azzal a kivétellel, hogy „nehezen vonszolja magát".
33 Az elaggott többé nem ismer különös kedvet az evésre, mégha az elébe tett étel oly ízletes és fűszeres is, mint a kapor. Hatástalan s száját képtelen étvágyra gerjeszteni. Minden jel arra mutat, hogy az ember bizonytalan időre „házához" közeledik. Ha elpocsékolt ifjúsága megkéményítette az istentelenségben, ez örökké a lakása marad s ez állapot­ban számára nincs feltámadás a halálból Krisztus által, mivel az oktalan állathoz hasonlóan múlik el. A nyilvános tudomá­sulvétel végett szája ajtaján kitóduló panaszok és bajok fáj­dalmas hangján, a nyöszörgésen és sóhajtozáson felismerhetők a közelgő halál jelei.
34 „Mielőtt elszakad az ezüst kötél és megromol az arany palackocska és a vödör (Menge: korsó) eltörik a forrásnál és beletörik a kerék a kútba és a por földdé lesz, mint ezelőtt volt, a szellem pedig megtér Istenhez, aki adta azt". (Préd. 12:8, 9). Az „ezüst" kötél az emberi test hátgerincét jelent­heti, azt a hosszú fehér idegszálat, amely mint életbevágóan fontos idegcsatorna az agyba irányított üzenetek és ingerek továbbítására szolgál. Ennek elszakitása végül a halált je­lenti. Az ezüst kötél azt a megtisztított ezüsthöz hasonló drága láncot is jelentheti, amely bennünket ehhez az élethez köt. Ennek megoldása, eltávolítása vagy elszakitása a seol vagy sír halottfekete kötelével való megkötözését jelenti, s ezt csak Isten hatalma képes elszakítani, hogy a halott teremtményt újra visszahozza az életre. (18. Zsolt. 5, 6; 116:3; Csel. 2:24).

13

AZ ŐRTORONY
13
Az „arany palackocska (Elberf.: csésze"). a koponyaüregben levő agyvelőt képletezheti, ami összeköttetésben van a hát­gerinccel. A drágasága és világos színe végett alraany; de az összetört és oszlásban levő agyvelő a halált jelenti. A Biblia a testet mint egészet szintén edényhez vagy csészéhez hasonlítja, melyet az ifjúság tisztán s nem a szenvedélyek kielégítésével bepocskolva tartozik használni. Az emberi test arany csészéhez hasonlít az élet benne rejlő felbecsülhetetlen erői végett. (I. Tess. 4:4, 5; II. Tim. 2:20—22; Jer. sir. 4:2), E csésze a halál alkalmával összetörik vagy megszűnik működése és bomlásnak indul.
35 A „vödör" vagy „korsó" az, ami az életadó vérára­datot felveszi, ugyanis a szív. Ez a „vödör" arra szolgál, hogy a vért a testen keresztül újra körjáratra küldje ki. Mégha a múltat sajnáló öreg nem is a szív megrepedése következtében hal meg, mindazonáltal szíve a halál beáltakor mégis a forrásnál darabokra tört korsóhoz hasonló; hisz a vért nem képes többé bevenni és a test megujítására és felfrissitésére tövább küldeni. A vérkeringés „kereke" ekkor hasonló a kúton eltört merítőtengelyhez, mellyel a kútból vizet húz­nak, hogy a vízhordó korsójába vagy vedrébe töltsék. A törött kerék megszűnik forogni. Megszűnik a vérkeringés és úgy tűnik, hogy Jehova Isten a vérkeringés tényét Bölcs Salamonnak sok évszázaddal William Harvey 1628-ban tett felfedezése előtt kinyilatkoztatta. Ez a „merítő kerék össze­törött" (Menge), a föld eredeti porából teremtett emberi test visszatér a porba, illetve visszakerül az előbbi állapotba. Igy az emberi lélek meghal, mivel a test és az Istentől adott szellem vagy életerő egyesülése megszűnt. „Mert a test szellem (vagy életlehelet) nélkül halott". (Jak. 2:26). Kilehelte azt. A lélekzés által fenntartott szellem, az életerő visszatér Istenhez, a Teremtőhöz, aki adta azt. A fiatalságát Isten figyelmenkivülhagyása által eltékozló öregemberre találóan mondja az Ige: „Amely lélek vétkezik, annak kell meghalnia!" — Ezék. 18:4, 20.
36 „Hiábavalóságok hiábavalósága, mondja Kokéleth: találta, hogyan lehet minden hiábavalóság". (Préd. 12:10; Schmoller) A „Kohéleth" héber szót Bölcs Salamon király önmagára alkalmazta s e név jelentése: „Összegyűjtő (ekklesiates), prédikátor vagy hírnök", helyesen jelentette ki, hogy a legnagyobb mértékben hiába­valóság, ha valaki ifjúságában visszaél a léttel és a Teremtő akaratával, ebben a szándékos tudatlanságban megöregszik s azután a hosszú élet eredményeként csak az öregség rokkantságát tudja, felmutatni. Az ő esetében minden hiábavaló­ság vagy üresség volt, mégha mint multimilliomos, nagyrabecsült politikus vagy vallásvezér is halt meg. Ha valaki if­júsága idején e világ kereskedelmi, politikai és vallásos dolgaihoz szabja pályafutását, visszaélve Jehova Isten akaratá­val, öregsége éppoly üres, mint ez az Armageddon megsemmi­sítéséhez közelgő öreg világ.
37 De nem így az a férfi és nő, akik az élet küszöbétől kezdve mennyei kincseket gyűjtöttek, a mennyei Teremtőtől jövő kincseket s akik mint tanúi az ismeret és értelem e kincseivel hűségesen szolgálták Őt. „Mert az Isten nem igaz­ágtalan, hogy megfeledkezzék munkátokról és ama szerete­tekről, amelyet az ő neve iránt tanúsítottak azzal, hogy a szenteknek (Weymouth: az ő népének) szolgáltatok és most is szolgáltok. Kívánjuk azonban, hogy mindegyitek ugyanazt a buzgóságot tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység be nem tel­jesedik, hogy ne legyetek restek (Weymouth: félszívűek), hanem követői azoknak, akik hit és hosszú tűrés által öröklik az ígéretet". (Zsid. 6:10—12). „Fáradságotok nem hiábavaló az Úrban". — I. Kor. 15:50.
AMI A TEREMTŐRE EMLÉKEZTET
38 „S azonkívül, hogy a prédikátor (Kohéleth) bölcs volt, még a népet is ismeretre tanította, gondolkodó volt és ku­tató, aki sok bölcs mondást írt (van Ess: sok példabeszédet,­ állított össze). S azon volt a prédikátor, hogy kívánatos (Menge: megnyerő) szavakat ismerjen meg találó oktatásokat írjon (Kautzsch: őszinteségben leírt) és igaz beszédeket". (Préd. 12:11, 12). Nem lenne összhangban neve értelmével, ha a bölcs Kohéleth vagy prédikátor ezt mondaná s azután a nép­től visszatartaná az ismeretet. A „Prédikátor" könyve írója mondja: „Én a prédikátor, király voltam Izrael felett Jeruzsálemben". (Préd. 1:12). Ő Krisztus Jézust, Jehova nagy felkent Királyát szemlélteti a magasságos új Jeruzsálemben. Ő Jehova legnagyobb Prédikátora és Hírnöke. Prédikálása által össze­ hívta követőit Isten Igéje meghallgatására. Jehova teokráciájában való kormányzata kezdetének e napjaiban hozzálátott összes követőinek a mennyei Sionhoz, az ő főszervezetéhez való begyűjtéséhez, még pedig mióta Kr. u. 1918-ban a templo­mához jött. Különösen ettől kezdve következő jövendölést, teljesítette be: „És prédikálni fogják az Isten országának ezt az evangéliumát az egész világon, bizonyságul minden nép­nek. És akkor jön el a vég". —. Máté 24:14.
39 Fenti jövendölés teljesüléseképpen szentelték magukat Jehova felkent tanúi e hirdetőhadjáratnak, hogy mindenkivel ismertessék a királyság evangéliumát, akik szeretik az isteni uralmat. E hirdetés által gyűjti össze az igazi Kohéleth vagy prédikátor, Krisztus Jézus a szent angyalai vezetése alatt nemcsak a követői „kicsiny nyájának" a maradé­kát, hanem összehívja összes „más juhait", a „jóakaratú em­bereket" is. — Máté 24:30, 31: 25:31; Luk. 12:32; Ján. 10:16; Zsid. 12:22—24.
40 Ez a nagy Prédikátor példát hagyott hátra nekünk, hogy a lábnyomait kövessük. Bölcsesége nyilvánvalóvá lett, midőn népe szelídeinek Jehova ismeretét tanította.Ennek metevése végett állandóan gondolkozott és kutatott s megtalálta, hogyan lehet sok földi dolgot szellemiekkel összehasonlítani és így keresett, szerzett és formált sok példabeszé­det és példázatot, hogy az Istent őszintén keresőknek ismeretet közvetítsen, de elrejteni olyan emberek előtt, akik nem emlékeztek meg Jehova Istenről, a Teremtőről. A nagy Prédiká­tor által elfogadható, megnyerő szavakban kikeresett, őszinteségben és helyesen, tehát igaz szavakkal leírt példabeszé­dek alkották a Szentírásokat. Az isteni Ige e szavairól mondotta Jézus „A te Igéd igazság". (Ján. 7:17). Ugyancsak igyekezett Isten ez igéjét a legjobb kifejezési és feltárási módon hirdetni. Hogy ez mily jól sikerült neki, a következő ­ bizonyság igazolja: „Ember soha úgy még nem beszélt, amint, ez az ember beszélt. És mindnyájan helyeseltek neki és csodálkoztak azokon a kedves (Luther: kegyes) szavakon, ame­lyek az ő szájából származtak." Vagy „Mindnyájan tetszéssel fogadták és csodálkoztak a kellemes (Godspeed: megnyerő), szavakon, amelyek szájából folytak." (Rösch) — János 7:46, Luk. 4:22.
41 Jézus éppen húszas éveit meghaladva, midőn prédi­kálni s a népnek ismeretet kezdett tanítani, bölcs példát nyújt Jehova Isten mai felszentelt fiataljainak. Bölcsesége nemcsak abban állott, hogy igaz és helyes ismeretet, keresett, hanem abban is, hogy ezt másoknak is tanította, miután azt keresték. Ha fiatal emberek ismereteket nyertek Istenről, olyas­valamivel rendelkeznek, ami Teremtőjükre emlékezteti őket. De hogy ne legyenek feledékeny hallgatók, a legjobb mű-

14

14
AZ ŐRTORONY
ködni a megszerzett ismerettel, másokat tanítva. Ez az ifja­kat állandóan serkenti, a már elért ismereteket visszaidézi mlékezetükbe s arra indítja őket, hogy saját szavaikba öltöztessék, hogy másokkal is közölhessék. Ez nem csak őket emlékezteti Teremtőjükre, hanem a figyelmes hallgatóinak is emlékezetébe idézi. Itt a keresztény szülőket arra kíván­juk emlékeztetni, hogy elsősorban ők felelősek fiatal fiaik­nak és leányaiknak segítségére lenni, hogy ifjúságuk napjai­ban Teremtőjükre emlékezzenek. Ennek a felelősségüknek épp otthon nagymértékben eleget tehetnek, amennyiben gyer­mekeiket az Isten Igéjéből való ismeretekre tanítják.
42 Mivel a szülők otthon legszorosabb kapcsolatban van­nak gyermekeikkel s közvetlen felügyeletet gyakorolnak felettük, igyekezzenek mindenekelőtt szóval és példával saját leszármazottaik számára Jehova tanúi lenni. Ha a szülők szeretik a Teremtőt és megemlékeznek róla, s szeretik azo­kat, akik test szerint legközelebb állnak hozzájuk, -legdrá­gábbak számukra, figyelembe veszik Mózes prófétai szavait: „Ezeket az igéket pedig, amelyeket ma parancsolok neked, viseld szíveden. Tanítsd azokra gyermekeidet s beszélj róluk, mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor lefekszel, vagy amikor felkelsz." — V. Mózes 6:6, 7.
43 Sok szülő csodálkozhat azon, hogy a Watch Tower Bible and Tract Society kiadásában miért nem jelenik meg könyv a gyermekek számára, amely a gyermekeknek megfelelő nyelvezetben van összeállítva, azt könnyűszerrel egye­dül is tanulmányozhatják s a szülök felhasználhatnák, hogy fiatalkorú gyermekeiknek otthon bibliai oktatást nyújtsanak. Erre azt feleljük, hogy a Biblia hatvanhat könyvének egyike sincs gyermeknyelven írva, nem tartalmaz fejhez hasonlót a kiskorúak számára. Amellett gondoljunk arra, hogy nem csak testi kor szerinti gyermekek vannak, hanem ismeretben gyermekek is. Mindazonáltal a Biblia egyetlen könyve sincs az ismeretben kiskorúak vagy kisdedek értelmi lépcsőfokához szabva. A Biblia érettkorú emberek számára van írva, akik érettek testi és szellemi tekintetben is. (Zsid. 5:12—14; II. Péter 3:15, 16) Timótheust az anyja mint gyermeket nem tanította gyermekkönyvből, sem nem látta el a Biblia gyer­ mekkiadásával. Ő magából a Bibliából tanította s nagyanyja segítségére volt benne. (II. Tim. 1:5, 3:14—17) „Isten embere" nem gyermekkönyvből, tehető tökéletessé és minden jó mun­kára alkalmassá, Isten gondoskodásának bölcsesége e tekin­tetben következőkből tűnik ki: Akik ismeretben előrehalaidottak és érettek — akár szülők, akár jólkioktatott keresz­tények — ezáltal megnövekedik kötelességük, hogy közvet­lenül Isten Igéjéhez nyúljanak s a nehezebb dolgokat abban megmagyarázzák az értelemben fiataloknak — a szószerinti gyermekeknek vagy az újonnan az igazság ismeretére jövők­nek. Ez Isten összes felszentelt szolgáinak kiváló iskolázásnak bizonyul az értelem és szellem számára.
44 Bölcs tanítók buzdítólag működnek. Meg lehet bízni beszédükben, ha a nagy Pásztor Jehovát s a jó Pásztor Jézus Krisztust követik. Erről mondja a prédikátor a fiának és tanulóinak: „A bölcsek beszédei hasonlók az ösztökéhez és mint a szegek, erősen le vannak verve a gyülekezet tanítói­ nak szavai, amelyek egy pásztortól származnak (Luther: mint a bevert, szögek az összegyűjtött szólások: a gyülekezet Mestere által írattak és egy pásztortól adattak.) Mindezek­ből, fiam, fogadd el az intést: a sok könyv írásának nincs vége és a sok elmélkedés (tanulás) fáradságára, van a test­-
nek." (Préd. 12:13, 14) Ha a prédikátor annakidején, a könyvnyomtatás művészetének feltalálása előtt oly sok idővel a ,sok könyvcsinálásról beszélhetett, mit mondjunk a jelenről, midőn a könyvnyomtatás művészetében s az általános nép nyilvános oktatásában, az olvasás, írás és szerkesz­tés művészetében oly nagy előhaladást lehet felmutatni? Mi­vel sokan becsvágyból és ösztönből is könyveket írnak, a világ tele van könyvekkel, melyek nem szolgálnak a Terem­tőre való emlékezés ápolására, s ennek még nincs vége. Mindezen anyagnak oly sok könyvből való tanulmányozásai, melyek nem Jehova teokratikus szervezetéből származnak, a világ embereit belefárasztotta és súlyosan terhelt elméjüket és fáradt szívüket nem szabadítja meg és üdíti fel. E könyvekben hiába keresik a békét, boldogságot és életet.
45 A Biblia nagy Szerzője, Jehova Isten az ihletett Igéje kánonját vagy mérvadó könyvgyűjteményét csak hatvanhat kis könyvre korlátozta. Hogy könyvgyűjteményhez valamit hozzá ne fűzzenek vagy abból el ne vegyenek s így a népet ámítsák, figyelmeztetésül átkot fűzött hozzá. Isten Igéjének egyedül — vagy oly könyvek segítségével való tanulmányo­zása, melyek hozzájárulnak ez Ige megértéséhez, önmagában nem fárasztó, hanem felüdít, békességet, vigaszt és erőt nyújt és tettre serkent Isten szolgálatában. Akik Teremtő­jükre emlékeznek, nem fárasztják magukat az e világ bölcseségét tárgyaló sok könyvek tanulásával. Figyelembe ve­szik az intést és tanácsot, hogy a Bibliát, Isten könyvét tanulmányozzák, melynek szavai olyanok, „mint ösztökék” s oly megbízhatók, mint bevert szögek."
46 „Hadd halljuk ezekben az egésznek összefoglalását' az Istent féld! parancsait tartsd meg! mert ez az ember fő dolga. Mert Isten az ember egész tevékenységét ítélet alá vonja, — minden titkos dolgát is. —, akár jó, akár gonosz az." (Préd. -12:15. 16) Ez a legbölcsebb következtetés, hisz mindent figyelembe vesz, az elsőtől az utolsóig, ami az ügyre vonatkozik.- Meg van írva, hogy ,Jehova félelme a bölcseség kezdete’, valamint, az ismeret kezdete* is. „Jó belátása van mindenkinek, akik az előírásokat gyakorolják.' Dicsérete megmarad mindörökké." (111. zsolt. 10. Elberfeldi szelj.; Pél­dab. 1:7) Ez bölcs következtetés minden ember számára s nemcsak keresztényeknek, akik az emberek közül előhívat­nak a mennyek országa öröklésére, hanem most különösen a „jóakaratú emberek" számára, akik az igazságosság új vilá­gában örökké a földön remélnek lakni. A király Krisztus Jézusnak Kr. u. 1918-ban történt templomához jövetele óta a nemzetek megítélésének idejében élünk és Jehova felkent Bírója, a prédikátor Jézus Krisztus az ítélő trónon ül. — Máté 25:31,32.
47 A vizsgáló ítélkezés most mélyreható és alapos. Ki­nyilatkoztatja, ami az emberek szívében történik, megfelelő tettekre indítva őket. Ifjak és öregebbek egyaránt féljék Istent. Ő az, aki az új világot megígérte s annak felépítését most végzi, ebben ők örökké élhetnek és az örök ifjúság állapotában az ő teremtő munkáinak örvendhetnek. Ha most Istent félik, megemlékeznek róla s arra gondolnak, amit most Igéje által parancsol. Krisztus halála és feltámadása óta az „Istent féld és parancsait megtartsd!" parancs nem a tízparancs megtartását, hanem azt jelenti, hogy Őt teljes szívvel és értelemmel, teljes lélekkel és erővel Szeressük s ezt be is bizonyítsuk, amennyiben Igéje, a Szentírás iránti hű engedelmességben járunk. Az istenfélők óvakodnak ma-

15

AZ ŐRTORONY
15
gukra vonni nemtetszését azáltal, hogy titokban Isten akara­tával ellentétes dolgot tápláljanak önmaguknak, mivel tud­ják, hogy Isten minden titkos dolgot ítélet alá von. Ezért szivünk és elménk mélyén gondoljunk arra, hogy Ő az, aki az új világot teremti, a jelenvaló óvilágot megsemmisíti! Távo­-
lítsuk el tehát e múló világ, hiábavalóságát! Tápláljunk ma­gunkban hasznos félelmet, nem az emberek előtti önző félel­met, hanem Jehova Isten félelmét, amely tiszta és örökké fennmarad! — 19. zsolt. 10.
WTa 1945 nov. 15.


S-00.png


„Sok fiat dicsőségbe vezetni”


31 A tanítványok kétségkívül Isten akarata cse­lekvésére szentelték magukat, amint őket Jézus tanította s nekik példát mutatott. Önmagáról és apostoltársairól mondta Péter Jézusnak' „Ime mi mindent odahagytunk és téged követtünk, mi lesz hát velünk?” (Máté 19:27) Továbbá Jézus így szólt a hű apostolaival elfogyasztott emlékvacsoránál: „De ti vagytok, akik kitartottatok velem az én kí­sértéseimben, azért én is rendelek nektek, ahogyan nekem is rendelt az én Atyám, királyságot.” (Luk. 22:28, 29) Ezek a tanítványok Istennek voltak szen­telve s teljesen ragaszkodtak hozzá, ez kétségtelen. Jézus az Isten iránti felszentelődését szimbolizálta vagy a vízben való alámerítkezés által nyilvánosan bizonyságot tett arról, s ugyanezt tették a tanítvá­nyai is. Istennek való felszentelődésüket azonban nem követte azonnal a Jehova Istentől való nem­zésük.
32 Jézus a tanítványait a vele töltött egész időn keresztül — beleértve a feltámadása utáni negyven napot is mennybemeneteléig — az Isten királysá­gára tanította. Azonban a felszentelődésük és a királyságígazságok ismerete ellenére hiányzott nekik valami. Születniök kellett nemcsak az igazság vizé­től, hanem szellemtől is, hogy újonnan fentről legye­nek szülve és Isten szellemi fiaivá legyenek. Amíg erre sor került, egyszerűen Isten előrelátható fiai voltak, illetve felszenteltek, akiknek az istenfiúság kilátásban volt. Isten szelleme vagy hatékony ereje még bizonyságot kellett tegyen nekik, hogy az Isten fiai. Jézusnak birtokában volt a szellem e bizony­sága. ”Mert ő a szellemet nem mérték szerint adja. Az Atya szereti a Fiút és mindent az ő kezébe adott.” Másokra vonatkozólag mondotta Jézus: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék. Aki hisz bennem, annak belsejéből, mint az írás mondta, élő vizek folyamai áradnak. Ezt pedig a szellemről mondta, amelyet majdan azoknak kellett venniök, akik ő benne hittek. Még nem volt ugyanis szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg.” — János 3:34, 35; 7:37—39.
33 Jóllehet igaz az, hogy Jézus a feltámadás apján testet öltött és tanítványainak zárt ajtók mö­gött megjelent, a tanítványaira lehelt és így szólt: „Vegyétek a szent szellemet.” (Ján. 22:22) Ez azon­ban csak jelképes cselekedet volt s azt jelentette be előre, ami ezután következett. Éppezért mennybemenetele napján így szólt nekik, mielőtt elhagyta volna őket: „Mert János vízzel keresztelt (Rotherham: vízben merített alá), ti azonban szent szellem­mel fogtok megkereszteltetni nemsokára ... Ha nem vesztek erőt, minekutána a szent szellem eljő reá­tok; és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben,
mint egész Júdeábán és Samáriában és a földnek mind végső határáig (van Ess: a föld legtávolabb eső területéig).” (Csel. 1:5, 8) A felszentelt tanítványok nem lehettek Istentől nemzve, mielőtt szent szelleme ki nem volt árasztva rájuk. Ez az esemény pünkösd­kor, Jézus mennybemenetele után tíz nappal tör­tént. A prédikáló körutakon, amire Jézus kiküldte őket, a szent szellem nyugodott a tizenkét aposto­lon, úgyszintén a hetven evangélistán, hogy csoda­tevésre képesítse, amire Jézus megbízta őket. (Má­té 10:1—20; Márk 6:7—13; Luk. 9:1—6; 10:1—20.) Azonban ez még nem volt a szellem keresztsége, melyet Keresztelő János megjövendölt. Ez oly ke­véssé jelezte vagy bizonyította, hogy fentről az Atyá­tól fiákká lettek nemzve, mint ama tény, hogy Isten szelleme Keresztelő Jánoson nyugodott s őt eltöltötte, nem bizonyította az ő fíúságát. (Luk. 1:3—17; 3:16.) Krisztus Jézus, a mennyei Atya fia és képvi­selője volt az egyedüli, aki „hatalmat adott nekik a tisztátalan szellemek kiűzésére s minden fajta bete­gek és nyomorékok meggyógyítására." — Máté 10:1.
34 Jézus feltámadásától számított ötvenedik napon elérkezett a várt szellemmel való keresztség, mire a tanítványok utasításhoz híven az előképes Jeruzsálemben vagy Sionban várakoztak. (Lukács 11:13) „Mikor a pünkösd napja elérkezett, mindnyá­jan (egyetértésben) együtt voltak ugyanazon a he­lyen. Ekkor hirtelen zúgás támadt az égből, mint valami hatalmas szélnek zendülése és betöltötte az egész házat, ahol ültek. És mintegy tűzből való kettős nyelvek jelentek meg nekik és mindegyikükre rászállt egy-egy, kezdtek más nyelveken, amint a szellem adta nekik szólniuk.” (Csel. 2:1—4) Ezután a zsidók és prozeliták egész tömege gyűlt össze kint, hogy megtudják, mi van folyamatban. Péter meg­mondotta nekik, hogy a Jóel (2:28—32) jövendölése teljesedik Isten szellemének minden testre való ki­töltését illetőleg, összes szolgáira és szolgálóleányaira az utolsó napokban.


A BIZONYÍTÉK
35 A szellemnek látható és hallható jelek kísé­retében való kitöltése azt bizonyította, hogy ezzel megnyílt az út a királyságba Jézus Krisztus követői számára. Azután felhasználta Péter „a mennyek or­szága kulcsai” egyikét, az összegyűlt tömegnek prédikálván, hogy a fára szegzett Jézus Királlyá lett Melkisédek rendje szerint és Jehova Isten jobbjára feltámasztott életre „Isten jobbjára felmagasztaltatva tehát és az Atyától a megígért szent szellemet el­nyerve, kitöltötte azt, aminek ti most a szem és fültanui vagytok. Mert nem Dávid ment fel a mennybe,
A lap eredeti címe: „https://hu.jwunited.org/index.php?title=Emlékezzél_az_új_világ_teremtőjére&oldid=7070”