"Az ő kimondhatatlan ajándéka"
Oldal:Az-ő-kimondhatatlan-ajándéka-Örüljetek-nemzetek-az-ő-népével-Sok-fiat-1946.pdf/1
2
Irta N. H. KNORR
a Watch Tower Bibie and Tract Society elnöke
124 Columbia Heights — Brooklyn, N. Y. U. S. A.
„THE WATCHTOWER" Hungarian — Made in Rumnia
Kiadja: Asociatia «Martorii lui Jehova» din Romania, Persoană Juridică
București 2 — Str. Basarabia 38.
1946 október 15.
„Az ő kimondhatatlan ajándéka"
„Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért!"— II. Korinthus 9:15.
1 EHOVA Isten adott először. Azon időtől, midőn hatalmát Mindazok a jó dolgok, melyeket egymásnak adományozhatunk, a teremtő tulajdona, mi emberi ajándékozók pedig csak rövid ideig bírjuk. Ezt a gondolatot régen az annak idején legjobb földi kormány királya a nagy Ajándékozóhoz intézett következő szavakkal fejezte ki: „Mennyen és földön minden a tied. Tied, Jehova királyság és mindenek felett fenséges vagy, mint fő, gazdagság és tisztesség minden tetőled származik és te uralkodol mindenek felett, a te kezedben van a hatalom és erő, s te kezedben van mindent naggyá és erőssé tenni. Most pedig, Istenünk, dicsőítünk téged és magasztaljuk dicsőséges nevedet. Mert mi vagyok én és mi az én népem, hogy képesek lennénk oly módon adakozni? Mert tőled van minden és a te kezedből (angol B: a te tulajdonodból.) adunk neked.“ —- I. Króm 29:11—14, Elberfeldi.
2 Pál apostol hálásan kiált fel: „Az Istennek legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért!" (II. Kor. 9:15) Vagy még világosabban kifejezve: „Hála legyen pedig Istennek az ő az ő leirhatatlan ajándékáért!" (Konkordánte) Általában a Pál apostol által e szavakkal megköszönt adomány alatt Isten szeretett Fiát, Krisztus Jézust értik. December folyamán a „kereszténység" bizonyos vallásoskodói a barátok és rokonok közötti ajándékok kicserélése valóságos ünnepi mámorában élnek, s egyesek az ünnepnapjaik igazolására a II. Kor. 9:15-öt idézik. De az ő vallásos ünnepjük nem Isten ajándéka, mert a Biblia nem parancsolja meg, sem nem hatalmaz fel sehol arra. Ennek semmi köze Isten kimondhatatlan ajándékához, tekintet nélkül arra, hogy milyen néven ünnepelnek. dése, nem az Atyától ered, hanem a világtól. És a világ Abból a gondolatmenetből ítélve, amely Pál apostolt klasszikus hálaadásához vezette, Istennek a kimondhatatlan ajándéka valami átfogóbbra vonatkozik, mint az ő Fiára, Jézus Krisztusra. Nem vitatjuk, hogy Krisztus Jézus, Isten Fia a szükséges alapja és egyedüli közvetítője Isten kimondhatatlan ajándékának, mindazonáltal ez az ajándék, maga többet foglal magába.
3 Minden ajándékok között Krisztus Jézus Isten legnagyobb ajándéka, s ezt a szeretett Fiút mint ajándékot semmi sem múlhatná felül. Azonban az ő adománya Fiával nem fejeződött be, sem nem jutott teljességre. Jézus Krisztus Isten elsőszülött Fiát ajándéknak tekintve, mondja önmaga: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem
örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten az ő Fiát a hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. mert nem azért küldte Isten az ő Fiát a világba, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy a világ üdvözöljön általa." (János 3:l6. 17) Nyilvánvalóan nem a
jelen gonosz világ lehetett az a világ, melyet Isten úgy szeretett, hogy az egyszülött Fiát adta érte. Erről a gonosz világról mondta Jézus Krisztus: „Most van az ítélet e világ felett, most űzetik ki a világ fejedelme." „Jön a világ fejedelme. Rajtam nincs semmi hatalma." (János 12:31, 14:30). E kijelentésnek az az alapja, hogy Sátán e világ Istene, aki az emberiség, legnagyobb részének az elméjét megvakította, hogy ne higyjenek Isten egyszülött Fiában. (II. Kor. 4:4) Ezzel a ténnyel összhangban imádkozott Krisztus Jézus a Ezzel a ténnyel összhangban imádkozott Krisztus Jézus a földön maradt tanítványaiért Istenhez, ezt mondván: Ezekért könyörgök én, nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid. Én a te beszédedet adtam nekik és a világ meggyülölte őket, mivel nem e világból valók, amint én sem e világból való vagyok." A János 17:9, 14, 16-ból idézett e szavak azt bizonyítják, hogy a Sátán fejedelemsége alatt álló ezen világ nem az a világ, amely Isten szeretetét oly mértékben magára vonta, hogy az ő szeretett Fiát, Krisztus Jézust odaadta érte.
4 Jehova Isten nem szeret olyasvalamit, aminek a szeretését hű fiainak és szolgáinak megtiltotta. Úgyszintén Fiát sem adta oda egy kilátástalan ügyért s következetesen nem adja oda ingyen. Igy kizárt dolog, hogy ez a gonosz világ volna az, amit Isten olyannyira szeretett, ha János apostol a keresztényeknek írja: „Az Isten beszéde megmaradt bennetek és legyőztétek a gonoszt. Ne szeressétek a világot, se amik a világiban vannak. Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya iránt való szeretet. Mert mindaz, ami a világban van: a test vágya, a szem kívánsága, az élet kérkedése, nem az Atyától ered, hanem a világtól. És a világ bűnös vágyaival együtt elmúlik, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." (I. János. 2:14—17) Erre és a Jézus János 3:16-ban használt szavaira való tekintettel szükséges, hogy Jehova igazságosság iránti szeretetét helyes megvilágításbah tüntessük fel. Az ő rendkívüli szeretete helyes értelemben csak egy igazságos világnak szól, az igazságosság világának, amit nem semmisít meg, hanem örökre megőriz. Jehova Isten tehát az igazságosság ily állandó világának felállítását észszerűen legfelsőbb és legszeretettebb Fiának, Krisztus Jézusnak adta, s ez az ő neve igazolására szolgál.
5 Ha vallásoskodók Jézusnak János 3:16-ban mondott szavait vizsgálják, figyelmüket különösen a vers második részére irányítják, amely így hangzik: „hogy senki, aki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" Ezek főképpen emberek megmentésére gondolnak s ezt első fontosságúnak tekintik, ők a teremtményt a Teremtő elé helyezik. Ha végeredményben csak az emberek megmentéséről lenne szó és Isten mindenekelőtt erre törekedett, leküld-
3
AZ ŐRTORONY
{{{4}}}
hette volna szellemi fiai egyikét a mennyből és ezt egy asszonyon keresztül születés által emberré tehette volna. Miért? Mivel az emberi teremtmények megmentése váltságdíj által csak egy tökéletes ember életének az értékét követelte, mely a tökéletes Ádám értékével egyenlő. Az igazságosság mérlegén való egyensúly helyreállítása végett követelte Jehova törvénye: „De ha szerencsétlenség történik, akkor
életért életet adj. Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat, lábért, égetést égetésért, sebet sebért, véraláfutást véraláfutásért." (II. Mózes 21:23—25; V. 19:21) A tökéletes Adám Édenben engedett a kísértésnek s oly utat választott, amely szerencsétlenséggel végződött, mivel evett a tiltott fa gyümölcséből, melyre vonatkozólag Isten figyelmeztette: „Amely napon eszel arról, bizony meghalsz." (I. Mózes 2:17) Ezáltal Ádám nem csak gyalázatot hozott Teremtője nevére, hanem a tökéletes emberi életet is eljátszotta leszármazottai számára, akiket a tökéletes férfi és nő Isten Igéje szerint a föld benépesítésére létre kellett hozzanak. Ennek következtében mindannyian már születésünknél fogva tökéletlenek vagyunk haldoklós állapotban s nincs jogunk az életre.
6 Hogy visszaszerezze a tökéletes emberi életet valaki — vagy Ádám és Éva összes leszármazottai számára, az igazságosság mérlegserpenyője egyensúlya miatt szükség volt, hogy a földön egy tökéletes ember az életet s emberi életjogát is önként feláldozza Ádám leszármazottaiért való váltságul. Egyedül a Teremtő teremthetett egy új tökéletes embert a földön, akinek mindene megvolt, amivel Ádám Édenben rendelkezett. Egyedül a Mindenható Isten hozhatta létre az embert, aki másokért megválthatta vagy visszavásárolhatta azt, amit Ádám az összes leszármazottai számára elveszített azáltal, hogy ezek születése előtt vétkezett. Jehova Isten ahelyett, hogy új tökéletes embert teremtett volna a föld porából, olyan embert, aki sohasem, járt fenn a mennyben s
nem rendelkezett mennyei élet joggal, egy leírhatatlanul csodálatos utat választott, melyen mennyei fia egyikét leküldhette. Ez a Fiú le kellett mondjon mennyei életéről s életét át kellett engedje ültetni egy asszony testébe, aki Isten tetszését élvezte. Igy született meg asszonytól anélkül, hogy Ádámtól a fiai egyike által tökéletlenséget, bűnt, kárhozatot és halált örökölt volna.
7 Az Ádám leszármazottai közül a hívők egyszerű megvásárlására Isten egyik szent angyala vagy szellemfia is arra szolgálhatott volna, hogy tökéletes emberré legyen, mint ilyen meghaljon s ezáltal megszerezze a váltságdíjat. Az ember „kissé alacsonyabbá tétetett az angyaloknál." (8. zsolt. 6: Zsid. 2:9) E mennyei fiak közül valakit felhasználni ebben a megváltási műveletben Istentől való kegyelmes gondoskodás és adomány lett volna. Amint azonban a tényleges események mutatják, Jehova Isten a legidősebb és legszeretettebb Fiát választotta, az ő elsőszülöttjét, akit a minden dolgok megteremtésénél felhasznált. Őt adta oda az igazságosság ügyéért. Ez az aktus rendkívüli szeretetet nyilatkoztatott ki Isten részéről. Ez sokkal többet foglal magában, mint az engedelmes és hű emberek megváltását. Az igazságosság világa volt a játszmán, s e világ részévé kellett legyen Jehova világraszóló szervezetének s mozdíthatatlanul alá kell rendelnie magát az ő világuralmának vagy felsőbbségének.
8 Az emberi nem megváltása helyett tehát a Jehova Istennel szembenálló fő vitakérdés az ő világraszóló felsőbbségének az igazolása körül forgott. A feltétlen igazságosság megkövetelte ennek a vitakérdésnek az igazságos eldöntését, ellenben az ember megváltása nem az igazságosság követelménye volt, hanem végeredményben az isteni irgalmasságnak a követelménye. Jehova igazolása az új igazságos világ
útján kell bekövetkezzen, amelynek megteremtését elhatározta. Ezért szerette Jehova Isten az igazságosság e világát, mégpedig oly mértékben, hogy az ő egyszülött Fiát adta. „Mert Jehova igaz, igazságot szeret és igazak fogják meglátni arcát (Elberfeldi: az ő ábrázata az őszintékre tekint.)" (11. Zsolt. 7) Ennek az igazságos világnak lesz egy az emberek számára láthatatlan mennyei, szellemi része s egy emberek előtt látható földi, emberi rész. Isten elhatározása szerint ez a mennyei rész nemcsak a mi földgolyónkon levő földi szervezeten fog uralkodni, hanem Isten egész további világraszóló szervezetén is.
9 Más szavakkal: az „új ég“, amelynek megteremtését Isten elhatározta, a fő szervezetet fogja alkotni Isten egész világmindenségében és felette fog állani Isten minden más teremtményének. Ebben a fő szervezetben a legfelsőbb Isten nagy Igazolója kellett legyen, aki a mennyből leszállott és tökéletes emberré kellett születnie. El kellett szenvednie Sátán minden kísértését és üldözéseit a legfájdalmasabb és
leggyalázatosabb halálig anélkül, hogy Jehova Isten ellen vétkezne és ellene lázadna, hogy így mennyei Atyját Jehovát igazolja. Isten ez engedelmes Fia nemcsak azáltal kellett igazolja Jehova világraszóló felsőbbségét, hogy a földön mozdíthatatlanul hű maradt Istenhez, hanem azáltal is, hogy a mennyben Jehova jobbján uralkodik és az armageddoni csatában Sátán gonosz világának minden részét megsemmisíti. Isten azt is elhatározta, hogy e Fiának hű követői egyesülnek a Fiúval úgy az igazságosságért való szenvedésben, mint a mennyei kormányzatban is.
10 Továbbá elhatározta, hogy a földön az igazságosság új világa látható részeként azok a hűségesek lesznek, akik az Igazoló eljövetele előtt éltek a földön s az Igazoló eljövetelébe vetett erős reménységgel megőrizték Isten iránti tisztaságukat. Ezeket Jehova Igazolója feltámasztja a halálból és azután, a földön látható képviselőivé s így „az egész föld fejedelmeivé" iktatja be őket. (45. zsolt. 17; És. 32:1) E hű „fejedelmek" látható szervezete alatt megáldatnak az emberi nem mindazon tagjai, akik hűségben és engedelmességben Krisztus Jézushoz, Jehova királyához fordúlnak. Ha engedel
meskednek az őket a bűntől és haláltól megszabadító Királyuknak és Megváltójuknak, végül tökéletes igazságosságra jutnak. — I. János 4:14.
11 Ez az a világ, amelyet Jehova Isten az igazságosságért annyira szeretett, hogy, az ő egyszülött Fiát adta oda alapjául és mennyei fejéül. Isten odaadta őt, hogy megfizesse a váltságdíjat és megvásárolja mindazokat, akik az igazságosság ez új világában életet nyernek — akár a mennyek országában, akár a földön való életet. Ezt a legmagasabb tisztességet, hogy Igazoló legyen s a főszervezet legmagasabb állását töltse be, az ő szeretett elsőszülött Fiának tartotta fenn, így tehát az egyszülött Fiát szeretetteljes elhatározása szerint az új világ érdekében adta oda. Ha Ádám leszármazottja megmentésben is részesül, hogy el ne vesszen és meg ne semmisüljön, hinni tartozik a Jehovától adott Krisztus Jézusban; ez a hit pedig azt jelenti, hogy elfogadja Krisztus áldozatát s az Úr iránti tevékeny alárendeltséget és hűséget tanúsít: „Akié a Fiú, azé az élet Akinek nem birtoka az Isten Fia, annak élete sincs." (I. Ján. 5:12) Igy tekintve, Krisztus Jézus volt Jehova legnagyobb ajándéka. Ezért engedte Őt Isten gyermekként csodamódra megszületni, de nem az úgynevezett „karácsony" napján, december 25-én, hanem a Biblia megbízható tanúsága szerint október elseje körül. — Lásd „A királyság elérkezett" c. (angol) könyv 207—212. oldalait.
,
4
AZ ŐRTORONY
ADOMÁNYOK A FELSZENTELT SZEGÉNYEKNEK
12 Nem, a fentemlített pontok fejtegetése vezette Pál
apostolt a Jehova Isten iránti hála felkiáltásához a kimondhatatlan ajándékáért és kegyelméért. Pál egy pénzgyűjtemény kezeléséről beszélt, amit a Jeruzsálemi szegény keresztény testvérek javára gyűjtöttek. Annak megvizsgálására, hogy a keresztény ősegyházban hogyan végezték a gyűjtést s azután az összegyüjtöttet hogyan osztották szét a rászorultak között megláthatjuk, hogy ama első keresztények hogyan gyakorolták a „felebaráti" szeretetet" vagy amint ma nevezik, a „jótékonyságotW. Ez helyes útmutatóul szolgál arra, hogyan gyakorolják ugyanazon felebaráti szeretetet azok, akik Isten kimondhatatlan ajándékában részesültek.
13 Minden jel arra mutat, hogy midőn Pál a II. Korinthusi néven ismert levelet megírta, a római Macedónia tartományban tartózkodott. Ez pontosan északra fekszik a római Akája tartománytól, a mostani Görögországtól, amelynek abban az időben Korinthus volt a fővárosa. Pál útban volt Korinthus felé s a telet ott szándékozott eltölteni és az ott rendezett gyűjtést lezárni. Macedóniába, Efézusból, a római Ázsia tartomány fővárosából ment. A pünkösdi aratásünnepen s a nyár egy részén Efézusban maradt. Ez Kr. u. 54-ben vagy 55-ben lehetett. Efézusban írta és mondotta Pál a korinthusiaknak: „Hozzátok majd akkor megyek, ha átutazom Macedónián. Mert Macedónián utazom át. Nálatok azonban ott maradok, vagy a telet is ott töltöm, hogy ti kisérjetek el, akárhová megyek. Mert nem csak futtában akarlak látni titeket, hanem remélem, egy idleig nálatok maradhatok, ha az Úr megengedi. Pünkösdig azonban Efézusban maradok, mert
nagy és biztató munkabér (Elberfeldi: nagy és hatásos) ajtó nyílt meg előttem és az ellenség sok.“ — I. Kor. 16:5—9.
14 Pál Efézusból kiindulva Macedónián keresztül Akája (vagy Görögország) tartományba ment s végül Korinthusba ért. A korinthusi keresztényeknél való tartózkodásai idején írta a rómaiakhoz írt mesteri levelét. E levélben a mi figyelmünket is a szeretetadományok összegyűjtésére irányítja, melyet Korinthusban a jeruzsálemi szükségben levő keresztények számára befejeztek. Ha most azt olvassuk, amit a rómaiakhoz a korinthusi pénzgyűjtésről írt, tartsuk emlékezetünkben, hogy a korinthusi keresztények közül sokan, ha nem a többség, körülmetéletlen pogány volt. Másrészről pedig a jeruzsálemi keresztények legtöbbje, ha nem is mind az egész, akik számára a gyűjtés történt, körülmetélt zsidók voltak. Pál a rómaiakhoz először azon elhatározásáról írt, hogy az evangéliumot a pogányok között a tovább nyugatra fekvő területeken, egészen le Spanyolországig hirdesse, s azután így szólt nekik: „Most pedig Jeruzsálembe indulok a szentek szolgálatában. Macedónia és Akája (Görögország, Korinthust is beleértve) ugyanis jónak látta, hogy némi gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek közül való szegényeknek. Jónak látták, de tartoznak is nekik (a jeruzsálemi testvéreknek) ezzel. Mert a pogányok részesekké lettek az ő szellemi javaikban, akkor ők tartoznak testi javaikkal szolgálni nekik. Amint tehát ezt elvégeztem s a gyűjtés eredményét nekik hitelesen átadom, titeket (római keresztényeket)
útba ejtve, Hispániába megyek. Tudom pedig,- hogy ha hozzátok érkezem. Krisztus áldásának teljességével jövök oda." — Rőma 15:25—29.
15 E szavak szerint úgy látszik, hogy a jeruzsálemi zsidó keresztények között már nem állott fenn az a szokás, miszerint mindenük közös volt vagy a közös pénzkészlet, amelyből minden keresztény saját szükséglete szerint kapott, már kimerült; Azon jeruzsálemi elrendezésről Kr. u. 33-ból, miszerint mindenük közös volt, van megírva: „ A hívők pedig valamennyien együtt voltak, mindenük közös volt, birtokaikat és vagyonukat eladva szétosztották aszerint, amint kinek mire volt szüksége." „Mert nem volt közöttük egy szűkölködő sem, mert mindazok, akiknek szántóföldjük és házaik voltak, eladták azokat s az eladási árat elhozva, letették az apostolok lábaihoz. Azok pedig szétosztották mindenkinek hogy kinek-kinek szüksége volt rá.“ (Csel. 2:44, 45, 4:34, 35) Ez a közösség-rendszer nem maradt zavarok nélkül. A .Csel. 6:1-ben olvassuk: „Midőn azonban e napokban a tanítványok száma megszaporodott, zúgolódás támadt a görögül beszélő (zsidók) között a helybeliek ellen, mivel az özvegyeiket figyelmen kivül hagyták a mindennapi ellátásból (Goodspeed: étellel)." (rev. Zürcher ,B.) Midőn azután Pál mintegy tizenkét évvel később a rómaiaknak írt; a hű jeruzsálemi zsidó keresztények anyagi nyomorúságba jutottak, mivel az üldözés, előítélet és ellenségeskedés ellenére is kitartottak bátrán a zsidó vallás ama fellegvárában. Az erről szóló hír felkeltette a galáciai, macedóniai és akájai keresztények adakozó készségét és anyagi segítségre indította őket. A Jehova tanúi nyomorúságos helyzetéről szóló hír, akik Európa felszabadított területein kijöttek az internálótáborokból, kétségkívül felindította, a más országokban levő testvéreiket és arra készteti őket, hogy adományokkal siessenek segítségükre.
16 Pál apostol teljes tevékenységével támogatta a gyűjtést. Nézete szerint a pogányok, akik segítséget nyújtottak, a jeruzsálemi keresztény testvéreikkel szemben szeretettartozást fizettek le. Mennyiben? Következőképpen: A jeruzsálemi keresztény hitközség eredetileg kizárólag megtért zsidókból állott. Ebből a hitközségből és az apostoli vezető testületből terjedtek el Jehova evangélium-igazságának és szolgálatának a szellemi áldásai annyira, hogy Isten meghatározott idejében a nem zsidókhoz vagy pogányokhoz is eljutottak, a galáciai,, macedóniai és akájai (görögországi) lakosokat, is beleértve. Amint Pál a rómaiakhoz írt levele 11. fejezetében kijelenti, mivel a zsidó nép többsége elmulasztotta kihasználni a csodálatos alkalmat, hogy Krisztussal tagságot nyerjen a mennyek országában, alkalom nyílt arra, hogy a pogányok közötti hívők részt nyerhessenek ebben a kiváltságban. Pál mondja: „Ha pedig az ő (a zsidók) bukásuk a világ (a nemzsidók) gazdagsága és fogyatkozásuk (Elberf. veszteségük) a pogányok gazdagodása, mennyivel, inkább a teljességrejutásuk!... Mert ha az ő (a hitetlen zsidók) elvettetésük a világ számára kiengesztelődés, mi lesz a befogadtatásuk, ha nem élet a halálból való?" — Róma 11:12—15.
17 Igy tehát a jeruzsálemi zsidó-keresztény hitközség tagjainak és különösen az apostoloknak kiváltságuk volt, hogy az evangéliumüzenetet a, pogányoknak továbbítsák s ezekkel ismertetni a mennyek országa csodálatos szellemi kiváltságait. A világ semilyen gazdagsága nem hasonlítható össze e csodálatos szellemi kegyelemnek az értékével, amely a pogányoknak osztályrészül jutott a jeruzsálemi hitközség, a Jehova Istentől felhasznált csatorna által. Ha tehát a pogány keresztények a jeruzsálemi zsidó-keresztények által ily szellemi előnyöket nyertek, a dolog csak mintegy kiegyenlítést nyert, ha a jeruzsálemi inséges keresztények a Palesztinán
AZ ŐRTORONY
5
kívüli hálás pogány-keresztények által anyagi segítséget kaptak Istentől.
18 Ebből a szemszögből tekintsék keresztény tevékenységüket ma Jehova tanúi, még pedig a vallásos ellenségeikre való tekintet nélkül akik őket „könyvárusoknak", „kereskedelmi parasztfogásokat űző házalóknak", „az embereket állandóan kicsengető embereknek" nevezik. Jehova tanúi Isten parancsainak engedelmeskedve, Krisztus példáját követik s a királyság evangéliumát házanként hirdetve, mint Isten képviselői felmérhetetlen szellemi áldásokat közvetítenek az embereknek. Nagyon sok irodalmat ingyenesen az emberek kezébe adnak, rengeteg bibliai hanglemez-előadást tartanak és ingyenesen házi bibliatanulmányozásokat tartanak számukra. Ha tehát Jehova tanúi amellett kisebb összegeket fogadnak el a könyvekért, füzetekért, és folyóiratokért, azáltal nem űznek kereskedelmet, sem nem tartanak paraszt fogásokat és nem tolakodnak az embereknél. Jehova tanúi az irodalmat átvevő embereknek szellemi jó adományokat nyújtanak és Isten szabálya szerint joguk van arra, hogy a szolgálat továbbvitele érdekében anyagi hozzájárulásokat vegyenek át. Sőt Pál azt mondotta önmagára és társára, Barnabásra vonatkozólag: „Mert a Mózes törvényében meg van
írva: Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját. Vajjon az ökrökre van-e gondja az Istennek? Vagy nem értünk mondja-é ezt általában? Mert értünk van megírva, hogy, aki szánt, reménységgel szántson és aki nyomtat, abban a reménységben nyomtasson, hogy részese lesz. Ha mi nektek a szellemieket vetettük, nagy dolog-é, ha testi javaitokat aratjuk? Ha másoknak, van joguk részestársaknak lenni veletek, miért, nincs inkább nekünk?" (I. Kor. 9:6, 9—.12) Nem, semmi nagy dolog sincs az adományok átvételében!
A SZERETETADOMÁNYOK. GONDOS KEZELÉSE
19 Nagyon jó, ha az igaz keresztény tevékenység útmutatójául figyélembe vesszük napjainkban, ~ hogy Pál nem a mai értelemben vett „jótékonyságban" tevékenykedett, pl. nyilvános kávécsarnokot vagy „ingyeleves-vendéglőt“ felállítva, hogy a világ szegényeit táplálja s ezáltal egy vallásszervezetbe csalja, őket. A Pál felügyelete alatt végbemenő pénzgyűjtés Isten szervezete tagjai számára volt szánva. Ez méltó keresztényeknek kellett javára szolgáljon, akiket személyesen ismertek s akikről tudták, hogy tevékenykednek, rendszeresen Isten szolgálatában állanak s az Istennek való felszentelődésüket tisztaságban tettekre váltják. Pál nem utasított vissza összegeket keresztény testvéreknek, attól félvén, hogy ennek elfogadása által elvonja pénzüket az evangélium-munka közvetlen szolgálati céljától. Ehelyett Pál helyeselte és felügyeletet tanúsított az ily pénzgyüjtés felett, mivel azáltal más ínséges keresztény testvérek bizonyos anyagi könnyítést nyertek és abba a helyzetbe jutottak, hogy még akadálytalanabbul és határozottabban résztvegyenek Jehova bizonyságtevő munkájában. Pál nem igényelt részt magának az adományokból, úgynevezett százalékot a szolgálatáért, mint felügyelő s a pénzadományoknak Jeruzsálembe szállítója. A vallásos szélhámosok, hűtlen kezelők és csalók ezen világában, akik ártatlan keresztényeknek kárt okozhattak volna. Pál ingyenesem átvette a gyűjtés feletti felügyeletet. Személyesen gondoskodott, hogy az adományok becsületesen eljussanak az illetékes helyre Jeruzsálembe, hogy az
adománygyűjtésben semmi tisztátalanság ne történjen.
20 Figyeljük meg Pál becsületességét és tisztaságát e te-
kintetben. Ebben a gyűjtés keresztülvitelében Titus és más férfiak, mint pl. Lukács is közreműködtek Pállal s Pál így szólt a korinthusi adakozóknak: „Csak nem küldötteim valamelyikével fosztottalak ki, benneteket? Titust és utasítottam és vele küldtem a testvért is: csak nem Titus fosztott ki benneteket? Vagy nem azonos szellemmel járunk? Nem azonos nyomokon?" (II. Kor. 12:17, 18) „Közben vele együtt küldtünk egy testvért (esetleg Lukácsot), aki mint az evangélium tanítója az összes gyülekezeteknél a. legjobb hírnévnek örvend. Nem egyedül ez, hanem a közösségek a mi utitársunkkul is választották ezen adományok kíséretében, melyekről mi gondoskodunk az Úr dicsőségére s a mi készségünk bizonyítására (Moffatt: az én teljes béleegyezésemmel választatott). Mi igyekszünk megakadályozni, hogy valaki szemrehányásokat tegyen nekünk az általunk kezelt tekintélyes (szeretet) adományokért. Mert a jóra törekszünk nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is (Moffatt: igyekszem feddhetetlen lenni nemcsak egyedül Isten előtt, hanem emberek előtt is). Velük küldöttük azt a testvérünket is, akinek buzgóságát gyakran kipróbáljuk sok alkalommal, aki pedig most az irántatok való nagy bizalmánál fogva még sokkal buzgóbb. Ami Titust illeti, ő nekem hivataltársam és munkatárs nálatok, ami a testvéreket illeti, ők a közösségek küldöttei Krisztus dicsőségére. Adjátok tehát bizonyítékát a szereteteteknek (a jeruzsálemi testvérek számára szánt szeretetadományokkal kapcsolatban) és igazoljátok a közösségek előtt, rólatok tett dicsérő bizonyságunkat." — II. Kor. 8:18—24, van Ess.
21 Az apostol ez eljárása azt mutatja, hogy a mai igaz keresztények, jól teszik, ha pénzgyüjtéseknél a legnagyobb elővigyázattal járnak el. Az „Őrtorony" ismételten figyelmeztet csalókra, akik bizonyos közösségekben hirtelen feltűnnek s a helyi gyülekezetekben bemutatkoznak mint hű és hivő Jehova tanúi. Ezeknek nincsenek hiteles irataik, de oly szavakat,. használnak, melyek az igazság bizonyos ismeretéről tanúskodnak. Még az is előfordulhat, hogy a királyság hírnököket elkísérik a harcmezőszolgálatba. Ezek az ismeretlenek ily módon egyengetik maguknak az utat, hogy olyan soktól anyagi támogatást kérjenek, amennyit csak együtt érzésre indíthatnak. Vagy bejárást szereznek a testvérek lakásába s amit csak bírnak magukkal visznek. Pál apostol
a „vég idejét" jelző, „veszélyes időkről" beszélt és óva intett azoktól, „akiknél megvan a kegyesség látszata" és azt tanácsolja: „Ezeket kerüld. Mert ezek közül valók azok, akik a házakba befurakodnak és rabul ejtik az olyan asszonykákat (angol B. a balga asszonynépséget), akiket bűnök terhelnek és mindenféle vágyak hajtanák, akik mindig’ tanulnak, de az igazság megismerésére eljutni sohasem tudnak." — II. Timótheus 3:1—7.
22 Azáltal, hogy a korinthusi testvérek az összegyűjtött adományaikat átadták Pálnak, egy ismert, kipróbált és megbízható szolgára bízták. Bizalmukat helyezték azon ismert testvérekbe is, kiknek Pál hiteles iratot adott annak bizonyítására, hogy adományuk nem jutott helytelen személyek kezébe. Mint az ilyen szeretetadománygyűjtés felvigyázója írta Pál a korinthusi felszentelteknek: „Ami a jeruzsálemi keresztények számára való gyűjtést illeti, ugyanúgy jártatok el, ahogy a galáciái közösségekben rendelkeztem. Minden hét első napján mindenki tegyen félre valamit a bevétele szerint, hogy, ne kelljen akkor gyűjteni, mikor odaérkezem. Mikor pedig ott leszek, az általatok kijelölt embereket küldöm levéllel Jeruzsálembe, hogy elvigyék a (szeretet) adományokat. Ha az összeg érdemessé teszi, hogy én odautazzam, akkor engem elkísérhetnek." (I. Kor. 16:1—4,Stage) Jóllehet
6
AZ ŐRTORONY
Pál jólismert, kipróbált és bevált volt, még mindig célszerű előfeltételt teljesített, hogy megbízhassanak benne. Mindezek arra a meggyőződésre vezették az adakozókat, hogy a pénzadományuk valóban eljut azokhoz a személyekhez, akiknek a javára adományozták.
23 Pálról sohase vált ismeretessé, hogy hetenként kolektálást rendezett volna, a gyülekezetekben körültányéroztatva s amellett a gyülekezeteket pénzügyi támogatásért zaklatta volna a maga vagy a gyülekezeti helyiség javára. Nem rendezett ily tányérozást, jóllehet az általa alapított és szolgált közösségektől nem kapott szabályos fizetést. Pál ahelyett, hogy a gyülekezeteket személyes kiadásokkal terhelte volna, úgy rendezte be, hogy „fáradni és tulajdon kezeivel dolgozni“ kellett, vagy Moffatt szerint az ,életfenntartásért nehezen dolgozni' kellett. (I. Kor. 4:12) Éppezért Pál korinthusiakhoz intézett utasítása így hangzik: „A hét első napján mindeniketek tegyen félre valamit magánál, amint Isten sikert adott neki" (angol B.), s ez nem jelenti a kolektálótányér körülhordozását a hetenkénti gyülekezetekben vagy a közösség más összejövetelein. (I. Kor. 16:2) Ehelyett azt jelenti, hogy minden egyes korinthusi, aki valamivel hozzáakart járulni, a heti keresetét be kellett ossza. Minden hét kezdetén otthon, a gyülekezeti helyiségektől távol, félre kellett tennie, amit az előző heti, keresetéből félretehetett a szeretetadományokra. Pál utasításával összhangban használja fel a Watch Tower Bibié and Tract Society ezt a folyóiratot minden évben, hogy az olvasói figyelmét felhívja kiváltságukra, hogy önkéntes adományaikkal járuljanak hozzá a régóta „Jóreménység" néven ismert alaphoz. Idézzük az (angol) „őrtorony 1 1945. május 1-i számából e kasszára vonatkozólag „Királyságmunka" cím alatt:
24 „Ez a körülmény nem pénzkérdés, hanem arra emlékezteti a Jehova királyságát támogatni óhajtókat, hogy jó lesz előre elrendezni dolgukat, hogy résztvehessenek a munkában, még pedig amennyiben hetenként meghatározott összeggel hozzájárulnak aszerint, amint nekik az Úr előmenetelt adott. A Watch Tower Bibié and Tract Society feladata, hogy ez összegeket a legigazságosabban felhasználja Jehova neve és királysága ismertetésére. Ha a Társulatot előre értesítik arról, hogy a munkában érdekeltek előreláthatólag mennyivel járulnak hozzá az év folyamán, lehetővé válik tervet készíteni a tevékenységre s az azzal kapcsolatos megfelelő költségeket is megállapítsa." — „őrtorony" (angol) 1945 május 1, 140 oldal.
25 A Társulat törvényes alapszabályai nem engedik meg, hogy a Társulat gyülekezeteknek vagy egyes személyeknek általában pénzt adjon az anyagi kiadásaik fedezésére. Teokratikus alapszabályai szerint a Társulatnak az a feladata, hogy az összes népeknek a szellemi áldásokbani legfontosabb szükségleteit fedezze oktatás, tanítás és nevelés formájában azon az úton, amelyen megtalálhatják az örök üdvösséget
Jehova Jézus Krisztus által kormányzott királysága által. Ennek megfelelően ad ki a Watch Tower Társulat nemcsak irodalmat és előadáshanglemezeket a Szentírás megvilágítására sok nyelven, hanem kiküldi képviselőit a föld minden vidékére, hogy a szellemileg éhes népeknek közvetítsék ezt az életadó keresztény oktatást. Az Őrtorony-Biblia Gileádiskola 1943 februárban történt alapítása óta a Wacht Tower Társulat ennek az iskolának több mint 100 végzett növendékét küldte ki a nyugati félgömb különböző országaiba, és pedig amíg a világháború tombolt. Azonkívül ennek az iskolának a végzett növendékei százait helyezte el az Egyesült Államok bibliai nevelés központjaiba. Igy a Wacht Tower
Társulat a világ legnagyobb és legfontosabb jótékonysági
munkájában tevékenykedik, s a háborúutáni időre ennek a szeretetmunkának a nagy kiszélesítését várja.
26 A Társulatnak 1884-ben történt alapítása óta több mint hatvan évre kiterjedő jelentéseiből tudják azok, akik a múltban támogatására valamivel hozzájárultak, hogy a Társulat az összes rábízott összegeket Jehova királyságmunkája érdekében hűségesen és megbízhatóan kezeli. Tudják, hogy a Társulatnak adott pénzösszegek határozottan a tőlük megkívánt módón vannak felhasználva, ugyanis a jótékonyság legmagasabb értelmében, még pedig mennyei bölcseséggel. A mindenható Isten megáldotta, amit a korlátolt anyagiakból a Társulatnak adtak a szolgálatában való felhasználásra, hogy ily széleskörű bizonyságot lehessen tenni a királyságról s az emberek milliói keresztény kiképzésben részesülhessenek a földön. Ez félreismerhetetlen bizonyítéka Jehova Isten jóváhagyásának. Az adományozóknak ez okot szolgáltat az örömre s az Isten iránti hálára. Bízunk, hogy ez így marad a Társulat munkájának a befejezéséig.
A SZEGÉNYEK ADAKOZÖKÉSZSÉGE
27 Az Úr munkájának a fenntartása sohasem függött a gazdagok anyagi támogatásától. Isten, a minden gazdagság Ura, minden időben hibátlanul gondoskodott a szolgái szükségleteiről az ő munkájában. Az ezt a munkát támogató éltető erő, hogy tovább mehessen és gyarapodhasson, a felszentelt népében működő szelleme vagy hatékony ereje volt. Jehova Isten sohasem hívott el sok gazdagot. (Jak. 2:5) Az ő munkája pénzügyi támogatását illetőleg a földi javakban szegény felszenteltek voltak a főbb támogatók, mivel Isten szellemével voltak eltelve és megértették s értékelték a drága igazságot. A világ kegyetlen ellenállása ellenére szegényes viszonyok között adott adományuk a szeretetük kifejezése volt, ami nagyobb a fölöslegükből nagy ajándékozást végző gazdagokénál. Figyeljük meg, az apostol hogyan hívja fel figyelmünket erre a tényre az ő idejéből, midőn a korinthusi testvérek bátorítására ezt írja:
28 „Tudtotokra adjuk pedig, testvéreim, Istennek azt a kegyelmét, amely a macedóniai közösségeknek adatott. Jóllehet súlyos szorongattatással (Elberfeldi: nyomorúság próbáival) voltak meglátogatva, a szeretetük teljességéből és a szegénységük mélységéből mégis a jótékonyság (Elberfeldi: adakozókészség) gazdagon folyik. Tanúskodhatom nekik: Erejük szerint, sőt erejükön felül adták önként és könyörögve kérték tőlünk azt a kegyet, hogy, részt vehessenek a szentekért való szeretetmunkában (Weizsacker: segélynyujtásban). Minden várakozáson felül adták önmagukat először az Úrnak (a felszentelődésben) s azután nekünk Isten akarata szerit (bocsátották rendelkezésre, Albrecht). Igy felhívtuk tehát Titust, hogy a már régebben megkezdett szeretetmunkát végezze be nálatok. Amint magatokat mindenben kitüntetitek: Hitben, beszédben, ismeretben, mindenféle bűzgóságban és a hozzánk (a vezető testülethez) való szeretetben, ebben a szeretetmunkában is tüntessétek ki magatokat. Nem parancsképpen mondom ezt. Csak a mások buzgóságán a ti szeretetetek valódiságát (őszinteségét) szeretném kipróbálni." — II. Korinthus 8:1—8, Rösch.
29 Mialatt az apostol felhívta figyelmüket a legméltóbb és igazságosabb ügyért való adakozásra, mindazonáltal mégis
KI ŐRTORONY
7
mindent az önkéntesség alapjára helyezett. Felbuzdította őket, hogy az adakozásban tegyenek meg mindent, ami tőlük telik, emlékeztetve őket a tőlük északra fekvő macedóniai testvérek példájára. A macedóniai testvérek mély anyagi szegénysége és súlyos nyomorúsága nem volt képes fékezni az adakozásban való örömüket, hogy más szükségben levő testvéreknek, ugyanis a jeruzsálembelieknek segítségükre siessenek, akik még, nagyobb nyomorúságban voltak, mint ők maguk. Pál emlékeztet bennünket, hogy előhaladott keresztények, akik nagy bőségben vannak keresztényi ismeretben s az ezt kifejező képességekben, valamint a hitben és a vezető testület iránti szeretetben, ne vonakodjanak segítségükre sietni szükségben levő testvéreiknek. Mialatt másoknak az evangéliumot igyekszünk hirdetni, ne hanyagoljuk el s ne feledkezzünk meg testvéreink és az „idegenek" anyagi nyomorúságáról s mindenekelőtt szellemi szükségleteikről, akik már a szervezet „kapuin" belül vannak. Ha a jóérzelmű új érdeklődőknél utólátogatásokat teszünk, ne mulasszuk el testvéreinket is meglátogatni, akik szellemi nyomorúságba
kerültek, hogy a már begyűjtőtteket ne szolgáltassuk ki az elesésnek.
30 Miután az apostol felhívta a figyelmet a macedóniai testvérek jószívűségének földi példájára, utal az egyház mennyei Vezérének kegyelemteljes példájára, ami leginkább késztet adakozásra. Pál így szól: „Mert ismeritek a mi Urunk
Jézus jótéteményét, hogy értetek gazdag létére szegénnyé lett, hogy az ő szegénysége által ti gazdagodjatok meg," (II. Kor. 8:9) Nyilván tudjuk, hogy az Úr Jézus Krisztus menynyire kegyelemteljesen hozzájárult Jehova ügyéhez a földi szükségben levők javára, Ő, aki gazdagabb volt a mennyben Isten minden más fiánál, megüresítette magát mindezek előtt és emberi formát vett fel, ami születés útján egy istállóban vette kezdetét. Miután nagykorúságáig ácsmesterséget folytatott, elhagyta atyai házát és kivonul a mennyek országa hirdetésére. Amellett nem tartott igényt e föld anyagi javaira, mégcsak egy helyre sem, ahova fejét lehajtsa. Isten iránti törhetetlen ragaszkodása bizonyítékául s mint az emberek váltságdíja is, akik ezt — a korinthusi testvérekhez hasonlóan — elfogadják, végül az emberi életét is halálra adta. Bár Isten feltámasztotta Őt a halálból s nagyobb gazdagságot és nagyobb hatalmat adott neki a mennyben, amilyennel valaha rendelkezett, Krisztus hű követői mégis azáltal lettek gazdagok szellemben, hogy először Ő maga is szegénnyé lett, hogy mindenét Jehova neve igazolására adja.
31 Ez a mostani szellemi gazdagság az örök élet teljességének kóstolója, amit a hűségesek az igazságosság végtelen új világában örökölnek. Ha tehát a mi Urunk Jézus Krisztus ezen kegyére és jóságára gondolunk, amellyel nem hasonlítható össze a macedóniai és más testvérek adakozása az egész egyházban, hasonló jószívűségre serkent bennünket azokkal szemben, akik számára az Úr az ő kegyelmében meghalt.
32 Ha valaki, aki maga is szembe néz az anyagi nyomorúsággal, az üldözés súlyos próbáját is szenvedi s valamivel mégis hozzájárul az Úr ügyéhez, az hitet követel meg tőle, hogy Isten jövőben gondoskodik róla. Az Istenbe vetett hit sohasem engedi meg, hogy valaki elaludjon vagy megszűnjön Isten ügyét oly mértékben támogatni, amennyire ez lehetséges számára. A Watch Tower Társulat továbbra is bízik Jehova Istenben, hogy évről-évre gondoskodik munkájáról, s a befolyó összegeket a lehető legteljesebb mértékben használja, hogy semilyen pénz ne heverjen pusztán s ne dolgozzon az ő szolgálatában. Jehova a Társulatot Krisztus Jézus által mind a mai napig nem hagyta cserben s ezt továbbra
sem fogja megtenni, mert a Társulat az ő célját tartozik szolgálni, míg a munka elvégeztetik. Hasonló gondolatról írta Pál a korinthusiakhoz a következő szavakat:
33 „Egy tanácsot adok amellett. Ez hasznos lehet számotokra. A múlt év óta már hozzáláttatok, nemcsak a gyűjtést keresztülvinni, hanem amellett síkra is szállani. Most hát vigyétek véghez a munkát, hogy az akarat készsége teljességre jusson a cselekedetben, ami megfelel a tehetségeteknek. Mert ha a jóakarat magva megvan, aszerint kedves az, amije van, nem aszerint, amije nincs. (Goodspeed: ha valaki készséges az adakozásra, az adománya értéke az ahhoz való viszonyban van, amije van s nem amije nincs). Másoknak ne legyen megkönnyítésére, nektek megterhelésre (Stage; Ne hozzátok magatokat zavarba (nyomorúságba;, hogy másoknak könnyebbülést szerezzetek), hanem legyen kiegyenlítődés. A ti mostani bővölködésetekből segítsétek ki azok nyomorúságát, hogy az, ő bövölködésük is segítse ki (egy napon) hiányotokat. Így lesz kiegyenlítődés. Hisz megvan írva: Aki sokat gyűjtött, nem volt fölösleges és aki keveset gyűjtött, nem volt hiánya." -— II. Kor. 8:10—15, Perk, Menge.
34 Ily módon van Jehova felszentelt népe próbára téve s részesül abban a kiváltságban, hogy egyforma tekintettel legyenek. Hogy a dolgokat egymás között valamennyire kiegyenlítsék s mindenkinek a lehető legtöbb alkalom nyíljon önmagát Isten bizonyságtevő munkájára összpontosítani, a jobb anyagi viszonyok között levő testvérek segítségükre lehetnek azoknak, akik átmenetileg nyomorúságba jutottak. A Jehova szolgálatára és szolgái támogatására fordított semilyen adomány nem megvetendő, akármilyen csekély is legyen az. Jézus nem vetette meg a szegény asszony két fillérjét, hanem aránylag nagyra becsülte. Ha aszerint értékeljük, amije az illetőnek van s nem amijük másoknak van, akkor az adományt aránylag nagyra becsülhetjük. Az odaadás, buzgalom és szerető megemlékezés mekkora gazdagsága nyilatkozik meg ily módon! A teokratikus szerevezete élén álló Isten idővel határozottan mindent kiegyenlít, úgy hogy népe közül mindenki alkalmat nyer, egymásnak szolgálatot és segítséget felajánlani. A segítség és támogatás nem szabad mindig csak egy irányban folyjon s ez nem is így van. Akinek több van, bőségéből lead valamit azok megsegítésére, akiknek kévésük van vagy támogatásra szorulnak.
35 Ily módon — Isten szeretete és tetszése szerint — a több vagyonnal rendelkező testvéreknek nem lesz igen sok és elpocsékolásig, míg akiknek kévésük van, nem szenvednek hiányt annyira, hogy az Úr buzgó szolgálatához szükséges erejük és képességük csorbát szenvedjen. Amiképpen abban az esetben, midőn Jehova Isten az izraelitáktól a pusztában csodálatosan gondoskodott mannáról s az izraeliták minden
nap kimentek gyűjteni, mikor azután ómerrel (egy mérővel) megmérték, annak, aki többet szedett, nem volt feleslege, aki kevesebbett szedett, nem volt hiánya; kiki annyit szedett, amennyit megehetettW. (II. Mózes 16:18) Feltéve, hogy egyik csoporthírnök arra törekszik, hogy bizonyos órahányadot érjen el az Úr Isten közvetlen harcmezőszolgálatában. Ha pedig azon fáradozik, hogy testvérei vagy az új érdeklődők egyikét hozzá segítse a harcmezőszolgálatban való részvételre, nem kell attól félnie, hogy ezáltal az órahányada az Úr szolgálatában kevesebb lesz. Az Úr a szolgálat további folyamán idővel kiegyenlíti a dolgot, s amellett a szolgatársunk tetterős segítséget kapott a bizonyságtevő munkába való jutásra. Igy nem szenved sem az általános munka, sem a mi személyes tevékenységünk, a testvérek pedig széleskörű segítséget
8
AZ ŐRTORONY
nyernek. Ez hozzájárul a jó hangulathoz és összhanghoz is az általános szervezetben.
36 Igy mutatja meg az Úr az adakozáshoz vezető utat mint kiutat, hogy ne gyüjtsünk földi kincseket, ahol veszedelem fenyegeti. Aki hittel hozzájárul Isten munkájához, melyet Jehova felszentelt szolgái végeznek, sohasem támogat veszendő vállalkozást. Aki szívesen és nagylelkűen adományoz, az adakozás és az Isten népe és munkája érdekeihez való ragaszkodás által biztosan szellemi áldásokat arat. Az apostol emlékeztet bennünket Isten csalhatatlan törvényére ebben a tekintetben, így szólván: „Úgy vélem, aki szűkösen vet, szűkén is arat; aki áldozatteljesen (AUioli, Magdeburger
B.: gazdagon, adakozóan) vet, áldozatteljesen is arat. Min denki adjon, amint elhatározta szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti Isten. Istennek hatalma van minden adományát bőségesen rátok árasztani, hogy mindenből minden időben teljesen elegetek legyen s még bővelkedjetek, hogy mindenféle jó cselekedetet végezzetek (Moffat: minden szükség esetén számotokra teljesen elegendő legyen és bőségesen valamilyen jótettre másoknak). Hisz meg van írva: „Ő kioszt és ad a szegényeknek. Igazságossága, (Moffatt: jótéteménye) megmarad örökké.“ — II. Kor. 9:6—9, Rösch; 112. zsoltár 9.
37 Legyen tehát bizodalmunk, hogy Isten felszentelt szolgája, aki megragadja a felebaráti szeretet adományainak az Úr szegényei közötti kiosztásra a jelenlegi alkalmakat, további boldogító kiváltságokat nyer arra, amíg szegények lesznek közöttünk. Az adakozó életben és tevékenyen tartja az adakozás szellemét, Isten pedig nem mulasztja el az ily önzetlent felhasználni áldott szolgálatában. Ez így van, mivel Isten szereti azt, aki zúgolódás és kényszer nélkül jókedvűen odaadja, amije van Isten szervezete és bizonyságtevő munkája támogatására. Hogyan engedhetné meg Isten, hogy az
ilyen adakozó maga is valódi nyomorúságba jusson?
38 Nem lehetne nagyobb Örömünk, mint azt látni, hogy az olyanok, akiknek adományaink Isten ügye javára eljutnak, elismerik Istent mint az ily igazi felebaráti szeretet támogatóját s azután hálát adnak neki, különösen azáltal, hogy neki szentelik magukat s kivonulnak szolgálatába a dicsőség éneklésére. Adományunk tehát végeredményben nem csak a szükségben levők nyomorúságának enyhítését szolgálja. Ez tovább ér és előidézi, hogy mások hálát adjanak Istennek s Öt szolgálják, Az apostol erre emlékeztet bennünket és utal arra, hogy Isten hogyan fogadja el szeretetteljesen a jókedvű adakozókat, így szólván: „Ő. aki magot (eszközt az adakozásra) ad a magvetőnek és kenyeret, ad eledelül, magot nyújt nektek (a további szolgálatra) és szaporítja,
megnöveszti a szeretet-cselekedeteitek aratását — minden oldalon meggazdagodtok, hogy minden alkalommal gazdagok lehettek, és a jótékonyságotok, amelynek közvetítője én vagyok, arra indítja az embereket, hogy hálát adjanak Istennek; mert ennek a kasszának a szolgálata nemcsak a szentek hiányát enyhíti, hanem sok hálaima árad Istenhez." (II. Kor. 9:10—12, Moffatt) Mily célt követ tehát a jószívű adakozó, aki nem tudatja baljával a jobbra tettét szerető cselekedeteit
illetőleg? Nem kíván önmagának hálát aratni, hanem az átvevőket arra indítja, hogy az eredeti adományozók Jehova Istennek adjanak hálát, aminek az adakozó személy csak kőzvetítőjeként szolgál.
39 Még egy. Ha a felszentelt nép egyik része egy másik részének valamit adományoz — mekkora egyenlő hatást vált ki ez! Mennyivel barátságosabban s mennyivel kevesebb előítélettel gondolhattak a jeruzsálemi zsidószármazású testvérek az adakozó pogányokra! Sokkal mélyebben felfoghatták, hogy Isten valóban zsidó és pogány tagokat egy testté kovácsolt össze Krisztus Jézusban ezek nemzetiségére való tekintet nélkül. A zsidó átvevők sokkal világosabban felismerték, hogy a pogányok közül való adakozók mint az evangélium Tanítója, Krisztus Jézus alattvalói valóban a hitbéli meggyőződésüknek megfelelően éltek. Az adományok átvevői által Istenhez intézett imák jobban összekötötték őket az adakozókkal, s mindez azon rendkívüli kegyelem következtében, melyet Isten az adakozó testvérekkel tanúsított. (Róma 15:30. 31) Ez a gyógyító következmény, ha keresztények a felebaráti szeretetüket nyomorúságba esett keresztény testvéreiken gyakorolják. Ezt találóan írják le az apostol záró szavai, melyeket a szükségben lévő szentek számára rendezett pénzgyűjtés ügyében mondott: „Ha beváltok
ebben a szolgálatban (Moffatt: ha e szolgálat kinyilatkoztatja, amik vagytok), dicsőítik Istent a Krisztus evangéliumát valló engedelmességetekért s az érettetek mondott imáikban vágyakoznak utánatok ('Moffurt: vonzódnak hozzátok) az Isten rátok bőségesen kiáradó kegyelméért. Az Istennek pedig legyen hála kimondhatatlan adományáért," — II. Kor. 9:13—15, Schlachter.
40 Pál nem tartozott a szentek szegényeihez, akik számára a gyűjtés történt. Pált mégis annyira érintette e pogány testvérek adakozó készsége a jeruzsálemi zsidó keresztények iránt, hogy maga felkiáltott, „Az Istennek pedig legyen hála a leírhatatlan ajándékáért!" (Konkordánte) Ezért úgy dereng előttünk, hogy a kimondhatatlan, szavakban kifejezhetetlen „ajándék", amelyért Pál oly melegen hálálkodott Istennek, nem Jézus Krisztus. Az „ajándék" Isten „bőségesen kiáradó kegyelme", melyet Isten ama engedelmes keresztények iránt tanúsított. Istennek e rendkívüli és túláradó kegyelme az istennekszenteltek iránt bővelkedett a jeruzsálemi szükségben levő testvérek érdekében tett adakozásban.
41 Isten eme kegyelme vagy kegyessége oly nagy, hogy emberi szavakkal sem leírni, sem kifejezni nem lehet. E kiváló kegyelem szükségképpen Isten Fiát is magábafoglalja, aki által hozzánk jut. Isten kiváló kegyelmének ez az adománya jelenti az összes kegyelmének és jóságának az összefoglalását, melyet népével Krisztus Jézus által a földönlétük egész idején tanúsít. Ez az összes hűségesei örökkévaló bőséges megmentésére s ,az ő dicsőítésére és igazolására, szolgál. Istennek legyen hála az ő túláradó kegyelme jószívű ajándékáért, melyet ragaszkodó népe iránt tanúsít ezekben a
napokban!
WTa, 1945 december 1.
