A lap nincsen korrektúrázva
8
AZ ŐRTORONY
nyernek. Ez hozzájárul a jó hangulathoz és összhanghoz is az általános szervezetben.
36 Igy mutatja meg az Úr az adakozáshoz vezető utat mint kiutat, hogy ne gyüjtsünk földi kincseket, ahol veszedelem fenyegeti. Aki hittel hozzájárul Isten munkájához, melyet Jehova felszentelt szolgái végeznek, sohasem támogat veszendő vállalkozást. Aki szívesen és nagylelkűen adományoz, az adakozás és az Isten népe és munkája érdekeihez való ragaszkodás által biztosan szellemi áldásokat arat. Az apostol emlékeztet bennünket Isten csalhatatlan törvényére ebben a tekintetben, így szólván: „Úgy vélem, aki szűkösen vet, szűkén is arat; aki áldozatteljesen (AUioli, Magdeburger
B.: gazdagon, adakozóan) vet, áldozatteljesen is arat. Min denki adjon, amint elhatározta szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti Isten. Istennek hatalma van minden adományát bőségesen rátok árasztani, hogy mindenből minden időben teljesen elegetek legyen s még bővelkedjetek, hogy mindenféle jó cselekedetet végezzetek (Moffat: minden szükség esetén számotokra teljesen elegendő legyen és bőségesen valamilyen jótettre másoknak). Hisz meg van írva: „Ő kioszt és ad a szegényeknek. Igazságossága, (Moffatt: jótéteménye) megmarad örökké.“ — II. Kor. 9:6—9, Rösch; 112. zsoltár 9.
37 Legyen tehát bizodalmunk, hogy Isten felszentelt szolgája, aki megragadja a felebaráti szeretet adományainak az Úr szegényei közötti kiosztásra a jelenlegi alkalmakat, további boldogító kiváltságokat nyer arra, amíg szegények lesznek közöttünk. Az adakozó életben és tevékenyen tartja az adakozás szellemét, Isten pedig nem mulasztja el az ily önzetlent felhasználni áldott szolgálatában. Ez így van, mivel Isten szereti azt, aki zúgolódás és kényszer nélkül jókedvűen odaadja, amije van Isten szervezete és bizonyságtevő munkája támogatására. Hogyan engedhetné meg Isten, hogy az
ilyen adakozó maga is valódi nyomorúságba jusson?
38 Nem lehetne nagyobb Örömünk, mint azt látni, hogy az olyanok, akiknek adományaink Isten ügye javára eljutnak, elismerik Istent mint az ily igazi felebaráti szeretet támogatóját s azután hálát adnak neki, különösen azáltal, hogy neki szentelik magukat s kivonulnak szolgálatába a dicsőség éneklésére. Adományunk tehát végeredményben nem csak a szükségben levők nyomorúságának enyhítését szolgálja. Ez tovább ér és előidézi, hogy mások hálát adjanak Istennek s Öt szolgálják, Az apostol erre emlékeztet bennünket és utal arra, hogy Isten hogyan fogadja el szeretetteljesen a jókedvű adakozókat, így szólván: „Ő. aki magot (eszközt az adakozásra) ad a magvetőnek és kenyeret, ad eledelül, magot nyújt nektek (a további szolgálatra) és szaporítja,
megnöveszti a szeretet-cselekedeteitek aratását — minden oldalon meggazdagodtok, hogy minden alkalommal gazdagok lehettek, és a jótékonyságotok, amelynek közvetítője én vagyok, arra indítja az embereket, hogy hálát adjanak Istennek; mert ennek a kasszának a szolgálata nemcsak a szentek hiányát enyhíti, hanem sok hálaima árad Istenhez." (II. Kor. 9:10—12, Moffatt) Mily célt követ tehát a jószívű adakozó, aki nem tudatja baljával a jobbra tettét szerető cselekedeteit
illetőleg? Nem kíván önmagának hálát aratni, hanem az átvevőket arra indítja, hogy az eredeti adományozók Jehova Istennek adjanak hálát, aminek az adakozó személy csak kőzvetítőjeként szolgál.
39 Még egy. Ha a felszentelt nép egyik része egy másik részének valamit adományoz — mekkora egyenlő hatást vált ki ez! Mennyivel barátságosabban s mennyivel kevesebb előítélettel gondolhattak a jeruzsálemi zsidószármazású testvérek az adakozó pogányokra! Sokkal mélyebben felfoghatták, hogy Isten valóban zsidó és pogány tagokat egy testté kovácsolt össze Krisztus Jézusban ezek nemzetiségére való tekintet nélkül. A zsidó átvevők sokkal világosabban felismerték, hogy a pogányok közül való adakozók mint az evangélium Tanítója, Krisztus Jézus alattvalói valóban a hitbéli meggyőződésüknek megfelelően éltek. Az adományok átvevői által Istenhez intézett imák jobban összekötötték őket az adakozókkal, s mindez azon rendkívüli kegyelem következtében, melyet Isten az adakozó testvérekkel tanúsított. (Róma 15:30. 31) Ez a gyógyító következmény, ha keresztények a felebaráti szeretetüket nyomorúságba esett keresztény testvéreiken gyakorolják. Ezt találóan írják le az apostol záró szavai, melyeket a szükségben lévő szentek számára rendezett pénzgyűjtés ügyében mondott: „Ha beváltok
ebben a szolgálatban (Moffatt: ha e szolgálat kinyilatkoztatja, amik vagytok), dicsőítik Istent a Krisztus evangéliumát valló engedelmességetekért s az érettetek mondott imáikban vágyakoznak utánatok ('Moffurt: vonzódnak hozzátok) az Isten rátok bőségesen kiáradó kegyelméért. Az Istennek pedig legyen hála kimondhatatlan adományáért," — II. Kor. 9:13—15, Schlachter.
40 Pál nem tartozott a szentek szegényeihez, akik számára a gyűjtés történt. Pált mégis annyira érintette e pogány testvérek adakozó készsége a jeruzsálemi zsidó keresztények iránt, hogy maga felkiáltott, „Az Istennek pedig legyen hála a leírhatatlan ajándékáért!" (Konkordánte) Ezért úgy dereng előttünk, hogy a kimondhatatlan, szavakban kifejezhetetlen „ajándék", amelyért Pál oly melegen hálálkodott Istennek, nem Jézus Krisztus. Az „ajándék" Isten „bőségesen kiáradó kegyelme", melyet Isten ama engedelmes keresztények iránt tanúsított. Istennek e rendkívüli és túláradó kegyelme az istennekszenteltek iránt bővelkedett a jeruzsálemi szükségben levő testvérek érdekében tett adakozásban.
41 Isten eme kegyelme vagy kegyessége oly nagy, hogy emberi szavakkal sem leírni, sem kifejezni nem lehet. E kiváló kegyelem szükségképpen Isten Fiát is magábafoglalja, aki által hozzánk jut. Isten kiváló kegyelmének ez az adománya jelenti az összes kegyelmének és jóságának az összefoglalását, melyet népével Krisztus Jézus által a földönlétük egész idején tanúsít. Ez az összes hűségesei örökkévaló bőséges megmentésére s ,az ő dicsőítésére és igazolására, szolgál. Istennek legyen hála az ő túláradó kegyelme jószívű ajándékáért, melyet ragaszkodó népe iránt tanúsít ezekben a
napokban!
WTa, 1945 december 1.
