Az ő háborúja (3. rész)

Borító

---

Az

ŐRTORONY

és Krisztus

jelenlétének hírnöke

Ti vagytok az én

tanúim, szól Jehova,

hogy Isten vagyok.

Ésaiás 43:12

Vigyázó! meddig még az éj?

Ésaiás 21:11

The Watchtower and Herald of Christ's Presence

(Hungarian Edition)

Monthly, December 1938

Revista lunara - Anul 25

Vallásos f-irat 25. évlolyam

23-24 szám

1938 december 15 hó

TARTALOM

Az ő háborúja, III. rész

194

Az ő háborúja, IV. rész

201

Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)

Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933. Printed in Czechoslovakia.

Made in Czechoslovakia

194

---

Az ŐRTORONY

és Krisztus jelenlétének hírnöke

25 évfolyam

1938 december 15

23-24 szám

Az ő háborúja

III. rész

"Ne féljetek...a harc az Istené!" — Krónika II. 20:15.

¹

JEH0VA ISTEN A maga módszere szerint felel a né­pe imádságára. Igy például a jámbor Kornélius sokat imádkozott Istenhez még mielőtt a pogányoknak az alkalom ajtaja megnyittatott volna, s Jehova ak­kor meghallgatta imádságát és elküldötte angyalát, hogy Kornéliust efelől következőképpen értesítse: „A te kö­nyörgéseid és alamizsnáid felhatottak Isten elébe emlé­kezetnek okáért." (Csel. 10:4) Dávid Jehovához fordult a következő imádsággal: „Hallgasd meg, Isten szómat, mikor panaszkodom; az ellenségtől való félelemtől mentsd meg életemet" (64. zsoltár 2); s Dávidnak ez az imája most esedékes. Isten szolgája megint csak így imádkozott: „Jehova, hallgasd meg imádságomat, és ki­áltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám füledet; mi­kor kiáltok, hamar hallgass meg engem!... Oda fordul a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem utálja." (102. zsoltár 2,3,18) „Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésin." — Péter I. 3:12.

²

Isten előképes népe ott állott az ég felé fordított ábrázattal és szorongó szívvel, várva és remélve, hogy Isten felelni fog Jósafát imádságára, s ott helyre lett állítva a Jehova trónja és a földön lévő népe közötti összeköttetés: „Akkor Jaházielre, a Zakariás fiára — ki Benája fia, ki Jéhiel fia, ki Mattániás fia és az Asáf fia közül való Lévita volt — Jehova szelleme szállt a gyülekezet közepette." — Krónika II. 20:14.

³

A Jehova által szolgáinak adott nevek mind jelen­tőséggel bírnak. Éppenezért nyilván feltárja az akkor használt szolgájának a nevét és nemzetségi táblázatát. A „Jaháziel" név jelentése „Istentől megtekintett", ezek pedig olyanok, akiket Isten igazaknak tekint. „Jehova az ő szent templomában. Jehova trónja az egekben; az ő szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait. Jehova az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét gyűlöli az ő lelke. Mert Jehova igaz; igazságot szeret, az igazak látják az ő orcáját."—11. zsoltár 4, 5, 7.

⁴ Jaháziel eszerint az Úrnak a templomban összegyűlt juhait árnyékolta elő, akiket a nagy bíró, Krisztus Jézus elismeri s az igazság palástjába öltözteti s azután igaz­ságban visznek áldozatot az Úrnak. Jaháziel „Zakariás fia" volt, amely névnek a jelentősége „Jehova reá gondol“ Isten rágondolt az eredeti hű Izrael maradékára és kiszabadította őket Babilonból. (Ésaiás 49:14—17) E férfinak a családfája nyilván annak kimutatása végett van feltüntetve, hogy ő az Istenhez hű férfiak osztályához tartozott. Ez „Benája fia" volt, amely név jelentése „Jehovától épített", illetve mint Isten fia a királyi házba beépített. — 113. zsoltár 9.

⁵ A továbbiakban meg van írva Jaháziel nemzetségi táblázatában, hogy ő Jéhiel leszármazottja volt, amely utóbbi névnek a jelentősége „Isten által elragadott", ami valószínűleg a hazugság menedékének az elragadását jelenti vagy arra vonatkozik. (Ésaiás 28:17) Ez

„Mattániás fia" volt s ez a név „Jehova ajándékát" je­lenti, amint az a Jelenések 2:17-ben írva van: „A győzedelmesnek... adok fehér kövecskét s a kövecskén új irott nevet, amelyet senki nem tud [1931 előtt, mielőtt az Úr a népének az új nevet kinyilatkoztatta], csak az [a hű maradék], aki kapja", amit a szőlőmunkások bé­rének az Úr útján való kifizetése is illusztrál vagy szem­léltet. — Máté 20:8

⁶

Jaháziel Lévita volt mint Mattániás, „a Lévita" tehát egy, aki az Úrhoz csatlakozott (Mózes I. 29:34; II. 32:26), illetve olyasvalaki, aki magát mindenkorra Is­ten templomi szolgálatára szentelte Jehova nagy főpap­ja vezetése alatt. (Mózes IV. 3:6—10) Jósafát és a töb­bi Júdabeliek nem voltak templomi szolgák. Jaháziel egy született Lévita volt. Éppenezért az általa közölt üzenet Jehova Isten üzenete kellett legyen a templomi népe számára és a templomban jelenlévő üzenete, aki az ellenképben vagy a beteljesedésben az Úr Jézus Krisztus. Ez a Lévita Asáf egyik fia volt, amely név „begyűjtőt" vagy „összegyűjtőt" jelent, miként az Úr is először a királyi ház maradékát, a „kicsiny nyájat" s azután a „más juhokat" összegyűjti s őket egy nagy­szerű ünnepélyre, illetve a betakarítás vagy sátoros ün­nepre hozza össze. „Gyűjtsétek elém kegyeseimet, akik áldozattal erősítik szövetségemet!" — 50. zsoltár 5.

⁷ Erről az előképes begyűjtésről van megírva: „És a takarodás ünnepét az esztendő végén, amikor termése­det betakarítod a mezőről." (Mózes II. 23:16) Asáfnak a nemzetségi táblázata a Krónika I. 6:1—39-ben vissza van vezetve egészen Léviig. Ő egy zenész volt. Dávid király őt kinevezte a templomba főzenésznek vagy énekesnek. (Krónika I 16:1, 4, 5) Ez szintén egy "látó“ volt vagy egy olyan, ki Isten akaratát felismeri, amint az le van írva vagy másképpen ismertetve van. Ő zsol­tárokat is költött és zenésített, amelyek a templomban zenekísérettel énekelve lettek. Néhány zsoltárnak a felirata „Asáf zsoltára". „Az Asáf fiai" voltak azok, „akik ki voltak képezve az éneklésben és értették az Úrnak való éneklést" vagy a Parallelbiblia szerint: a „Jehova éneklésében gyakorlottak." (Krónika I. 25:6—9) Az Úrnak bizonyára célja volt azzal, hogy ezt a nem­zetségi táblázatot felvétette a Szentírásba, ami világo­san és nyomatékosan arra mutat, hogy ő az ily énekeseknek a felhasználásával a templomban kinyilatkoztat­ja, hogyan kell eljárjon a most földön tartózkodó templomsereg, ha a veszély órája bekövetkezik vagy egy szorongattatás beáll, s így bemutatja az eljárási módot, amelyet a templomsereg tagjainak követni kell s hogy ők a Jehova dicsőítésének éneklői kell legyenek.

⁸

Jehova szelleme az a láthatatlan erő, amely az Is­ten akarata szerint működik s a hozzá ragaszkodókat indíttatja az ő feltett szándéka szerint cselekedni; azért van megírva a szövegben Jaházielről: „Jehova szelle­me szállott reá a gyülekezet közepette." így inspirálta őt Isten és indította, hogy kihirdesse a nép előtt Jehova üzenetét. „Mert sohasem ember akaratából származott

195

---

195

a prófétai szó; hanem a szent szellemtől indíttatva szó­lottak Istennek szent emberei.' (Péter II. 1:21) A főé­nekes, aki a Jehova dicsőségének a templomban való éneklésére szolgált, ez alkalommal kifejezésre kellett juttassa Jehovának az összegyűlt Júdabeliekre vonat­kozó akaratát, így árnyékolta elő Jaháziel a mostani csatornát vagy az Úr mostani edényét vagy eszközét, amelyet arra használ, hogy az üzenetet a templomból Isten akarata szerint kihirdesse s most a népének szi­lárd meggyőződést és bizalmat nyújtson a mindenható Isten gyorsan következő nagy napjára vonatkozólag. Az Úr Jézus Krisztus 1918-ban történt templomához jövete­le óta nem használt fel egyes személyeket azok között, akik magukat az Úrnak szentelteknek állítják, hogy ál­taluk népével a felvilágosítás üzenetét közölje a szorongattatás idején, hanem a templomi közvetítést vette igénybe, illetve a földön lévő népével való összekötő csatornát. Ezt az összekötő csatornát „a Társulatnak" nevezzük, amely Isten népéhez az iratai, különösen Az Őrtorony által szól. Az a kijelentés hogy az Úr szel­leme a gyülekezet közepette jött ama Lévitára, azt mutatja, hogy az Úr most a népéhez szól, amely hozzá van gyűjtve a templomba és teljes egységre jutott s éberen és kíváncsian áll készen az utasítások követésé­re, amelyek a templomból jönnek. Az is bizonyos, hogy az Úr csak azokhoz szól ily módon, akik teljes egység­ben és összhangban maradnak vele, szeretetben szilár­dan összefűzve együtt állanak, szívből teljesen Istenhez és királyságához ragaszkodnak. Ezért Isten népe között többé nem lesz szakadás. A jelen idő a nagy veszély ideje. E tényállásról különösen vegyen tudomást min­denki, aki magát Isten gyermekének állítja és ennek megfelelően cselekedjék.

⁹

Jehova azután szolgája által így szólt az összegyűlt néphez: „Mindnyájan, akik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól Jehova néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten!" (Krónika II. 20:15) „Mindnyájan, akik Júdá­ban laknak" ebben a szövegben mindazokat szemlélte­tik, akik Jehovát dicsőítik, teljesen benne bíznak és parancsait teljesítik. Tehát a templomsereg összes tag­jait és mindazokat, akik velük a templom előtt állanak, Istent és az ő Krisztusát dicsőítik. Isten úgy a „Jeruzsá­lem lakosaihoz", mint a Júdabeliekhez fordul, ami vi­lágosan azt látszik mondani, hogy még mások is voltak ottan, akik a Jonadábokat vagy a jóakaratú embereket szemléltették s ezek most össze vannak kötve a tem­plomsereggel. Azután így szólt Jaháziel, Jehova szol­gája: „És te Jósafát király", s ezáltal arra mutatott, hogy az ott hallott hang végeredményben Jehova szolgá­jának a hangja volt, s hogy eszerint most Jehova Krisz­tus Jézus, a király és igazsághirdető által szól a templomseregnek. Ebből következik, hogy a Jehova szerve­zetében — különösen pedig annak látható részében — egyetlen teremtmény sincs, akinek a szorongattatás ez órájában nem kellene az írott utasításokra hallgatni, nem kellene azokat elismerje és kövesse. Következőleg az ott használt 'és te Jósafát' szavak mindazokat ma­gukba foglalják, akiknek halló fülük van. Aggodalommal és lélekzetvisszafojtva állottak ott az izraeliták, az­zal a várakozással, hogy Jehova felelni fog a kiáltásukra és a Jósafát király által mondott imára. Mindazok a földön, akik most Jehovához ragaszkodnak és a szövet­kezett ellenség nagy haragját látják, amely állig fel­fegyverkezve a végcsatára felvonul, mindezek a hűsé­gesek feszülten és lélekzetvisszafojtva állanak ott, várnak a Legfelségesebb trónjától jövő utasításokra és égő vággyal igyekeznek ez utasításokat követni.

¹⁰

Azután Jaháziel az összegyűlt néphez szólott: „Így szól Jehova néktek [az összes ott összegyűltekhez: Ne féljetek!" Mivel az idő és helyzet oly kritikus volt, többre volt szükség egy csupán teremtmény üzeneténél, s azért küldte Isten az ő üzenetét. Egyedül Isten üzenete lehetett elégséges abban a szorongatott helyzetben és tudott a szorongatott népbe bátorságot önteni. Így áll

a helyzet most is, amidőn Isten népe nagy veszedelemben és aggodalmak között van. A hűségesek most egy idő óta az ellenségtől rájuk zúdított keserű üldöztetést érzik, s e pillanatban látják a szövetkezett gonosz ele­meket szentségtelen elhatározásukban, hogy Isten né­pén nyers erőszakot alkalmazzanak. Valamely földi teremtménytől származó bátorító szavak most egyáltalán nem volnának elegek arra, hogy Isten népénél bizal­mat és reménységet keltsenek. Ehhez Jehova üzeneté­re van szükségük, s Jehova sohasem hagyja cserben né­pét. Ezért közvetíti Krisztus Jézus a templomban az üzenetet földi eszköze által és mondja most népének e nagy veszedelem idején: „Ne féljetek" az ellenség ha­talmának és gonosz szándékának a kinyilatkoztatásától! (Máté 10:28) Ez a kép Isten népének a bátorítására szolgál. Hasonló volt Elizeus dotháni példája, mikor egy erősen felfegyverzett hadsereg vette körül őt és szolgáját. Midőn a szolgája a félelemtől felkiáltott. Elizeus az Úr következő üzenetét mondotta: „Felele ő: Ne félj! Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ő velük." (Kir. II. 6:16) Jehova angyalainak a hadserege ott volt, hogy megoltalmazza Elizeust és a vele lévőket. Amiként akkor volt, úgy van ez ma is, amidőn az armageddoni csata közeledik. Ha a közeledő, az Isten népét romlással fenyegető ellenség annak jele volna, hogy Isten az ő népét helyteleníti, akkor ennek minden oka meg volna a félelemre. Most azonban megemlékeznek a Jehovát szeretők és neki szolgálók a nekik adott ígéretről: „Legyen a ti hitetek szerint." Mivel teljesen hisznek az Úrban és egészen megbíznak benne, nem félnek sem emberektől, sem az ördögtől, hanem Jehovát félik, amint megmondotta nekik: „A seregek Jehováját: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek és Őt rettegjétek!" — Ésaiás 8:13.

¹¹

Továbbra is népéhez szólván, mondotta Jehova Ja­háziel által: „Ne rettegjetek e nagy sokaság miatt", il­letve, ne bátortalanodjatok el, ne csüggedjetek vagy ne riadjatok vissza, hogy mindent feladjatok, leüljetek és ellenállás nélkül engedjétek az ellenséget magatok kö­rül topogni. Ugyanez áll a maradékra, a templomban lévő felkentekre is. Elizeus szavai ráillenek most Isten földön lévő népére: „Többen vannak azok [a felsőbb hatalmasságok, Jehova és Krisztus], akik velünk van­nak, mint akik velük [az ellenséggel]." Ugyancsak Je­hova mondja népe bátorítására prófétája által: Minden „nemzet egy vízcseppnek tekintetik a vederben és egy porszemnek a serpenyőben", amelyet lehellete által Je­hova és akaratának végrehajtója elseper a létből. A jelen kor nem az az idő, amidőn az emberektől vagy az ör­dögtől kellene félni. Ami az Urat és szervezetét illeti, csak egyetlen kimenetel lehetséges. Miért nem kellene féljen most Isten népe az ellenségtől? A felelet, a Legfelségesebb trónusától így hangzik:

„A HARC NEM A TIÉTEK, HANEM ISTENÉ!"

¹²

Az itt „Istennek fordított héber szó Elohim és soha sincs Jézusra vagy valaki másra alkalmazva, hanem egyedül Jehovára. Ezek a szavak a Jósafáttal ott ál­ló Izraelitáknak teljes biztonságot nyújtották, hogy a közeledő csata nem Isten átka a szövetséges népén s így nem ennek megbüntetésére kellett szolgáljon. Hasonló­képpen teljes biztonságot nyújtanak ezek a Legfelsé­gesebb trónusától származó szavak mindazoknak, akik a földön Isten templomához tartoznak s teljesen ragasz­kodnak Jehovához, hogy a mai szövetséges Ammoniták, Moábiták és a Seir hegyén lakozók bombasztikus fenyegetései, valamint az e felsorakozó társaság részéről fenyegető veszedelem nem az Isten népe valamely mu­lasztásának a következménye. Az ellenségnek az Úr né­pe ellen való felvonulása nem Jehova akaratából vagy az ő utasítására történik, hogy a népét így megbüntesse, hanem a Mindenható akarata szerint a csata különösen az ellenség megsemmisítésére kell végbemenjen. Ez a mindenható Isten nagy napjának a csatája, s ez az ő ne­vének az igazolása lesz. Most az Úr szentélye meg van

196

---

196

tisztítva, s a templomsereg minden tagja egységben van, teljesen és egészen egyesültek Krisztus Jézusban. Azért talál a következő Iráshely különösen reájuk: „És semmi átok nem lesz többé (Jehovátol a hű népén]; és az Istennek és a Báránynak királyiszéke benne lesz; és szolgái szolgálnak néki, és látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz." (Jel. 22:3, 4) Mivel ez a mindenható Isten csatája, mozdulatokat, végeztet most az ellenséges haderőkkel és a csapdába vezeti őket, amelybe biztosan bele esnek, s ez az Úr ellenségeinek biztos pusztulását fogja előidézni.

¹³

Az összegyűlt Júdabeliekre nézve természetesen egy nagy megkönnyebbülés volt Jehova ihletett igéjét az ő szolgájától hallani, s éppen így nyújtanak nagy meg­könnyebbülést és bizalmat most a Legfelségesebb ki­rályiszékétől származó bátorító szavak a választott szolgája, Krisztus Jézus szájából Jehova templomba összegyűlt népének. Isten népének akkor nem lehetett időt vesztegelni, s biztosan most sem szabad azt paza­rolni, hanem a lövegeket képletesen szólva — jól elő kell készíteni, mielőtt lövésre kerülne sor. Hasonló­képpen kell most Isten népének készen állania. Az el­lenségnek csak nagyon rövid idő állott rendelkezésére a felvonulásra, s éppen úgy nagyon kevés idő van en­gedve az ellenségnek a felvonulásra, s mialatt ez tör­ténik, Isten népe tagjainak ideje és alkalma van Isten igéjének a tanulmányozására és megfontolni, hogyan hajthatják végre akaratát, tehát ideje és alkalma, hogy magát rendszeresen és hatékonyabban megszervezze a szolgálatra s így kimutassa hitét Istenben és az Úr Jé­zus Krisztusban és az ellenséggel szembeni bátorságát.

¹⁴

A Júdabeliek azutáb biztosítva lettek, hogy a harc nem az övék, hanem Isten harcol érettük. Éppen így tudják máma a Jehovát dicsőítők és a nekik szolgálók, a templomsereg és a társaik, hogy a közeledő csata nem az övék, hanem az Istennek az ügye. Azután a kö­vetkező további utasításokat adta Jehova a Júdabeliek­nek szolgája által: „Holnap szálljatok szembe, velük! Ímé ők a Cic hágóján fognak felmenni, és rájuk találtok a völgy szélénél, Jeruel pusztájával szemben." — Kró­nika II. 20:16.

¹⁵ Ugyanabban a pillanatban, mikor az Úr üzenete el­hangzott az összegyűlt Júdabeliek előtt, felsorakozott az összeesküdt és szövetséges ellenség a Holttenger nyu­gati partvidékén, amely több mint 300 méterrel ala­csonyabban fekszik a Földközi tengernél. Ebben az idő­ben tehát a Júdabeliek több mint 900 méterrel a tenger színe felett tartózkodtak, tehát az ellenség felett. Ahe­lyett, hogy beásták volna megukat Jeruzsálemben, ki­vonultak az Úr parancsára e hűségesek és társaik az el­lenséggel szembe, hogy nyíltan megmutassák magukat neki. Így áll most Isten felkent maradéka Krisztus Jézussal Sión hegyén, „magas és fennséges" helyen, az Úrnál az ő templomában, magasan az ellenség felett. (Ésaiás 6:1; Jel. 14:1) A ravasz, támadásra felvonuló ellenséges haderők a földön vannak a mélységbe sülyedve, és Sátán gonoszságának a porában fetrengenek s az ő szolgálatában. Következőleg semmit sem tudnak Jehováról és feltett szándékáról; Isten törvénye teljesen leplezett előttük. Most pedig ebben a sülyedt és szenyes állapotban vonulnak fel, mohó és brutális kezeiket vé­rontásra emelve.

¹⁶

Jaháziel nem láthatta az ellenséget, mivel ez a mély­edésben volt. Mindazáltal Isten ihlette őt a beszédre, s az ellenség pontos helyzete feltáratott előtte, ami azt mutatja, hogy Jehova az ellenséget figyeli és népét kel­lőképpen kioktatja az ellenség mozdulataira és szándé­kára vonatkozólag. Éppenezért a jövendölések a multban azok oktatására lett feljegyezve, akik most a földön élnek és Istenhez ragaszkodnak. (Róma 15:4) Az egye­sült ellenség abban az időben Cic sziklás lejtőjének a közelében tartózkodott, „Cic hágóján". E szónak a jelentése „zománc, csillám, csillogás vagy viszfény", és valószínű a helység lett úgy nevezve, mivel az a Holt­ tenger nyugati partján volt és a napfény a tengerről visszaverődött rája. Az ellenség állását egész pontosan

meg kellett állapítani, s így az Úr megmondotta az Izraelitáknak vagy Júdabelieknek, hogy hol található az el­lenség, amidőn így szólt: „És rájuk találtok a völgy szé­lénél [a völgyszoros végénél; Menge], a Jeruel pusztá­jávál szemben." A „Jeruel" név jelentése „Istentől ala­pítva [vagy tanítva] vagy „istenfélelem". Amit Jehova nemsokára azután ezen a helyen arra az ellenségre ho­zott, „megtanította" biztosan őket és másokat Isten félelmére és nagyon megerősítette mindazok hitét, akik Isten akaratának a cselekvésére vállalkoztak s annak keresztülviteléhez láttak. Mivel e jövendölésnek a be­teljesedését látjuk, tudjuk, mi fog nemsokára történni, tudjuk, hogy mindenkinek be fogja bizonyítani, hogy Jehova a mindenható Isten és bizonyára minden élő teremtményt meg fog tanítani őt félni, s hogy a mindenható Jehovába vetett hitüket teljesen megerősíti. Ily módon fogja elfoglalni Jehova neve a kellő helyet az ilyenek szívében.

¹⁷

A Júdabelieknek rövidesen azután adott utasítá­sok különösen a jelenkor templomosztályára vonatkoz­nak; hiszen azok a hű Júdabeliek előképei vagy példái voltak Isten most földön élő hű népének. (Kor. I. 10:11) Jehova azután így szolt követe útján a Júdabelieknek: „Nem kell nektek harcolnotok [nem a ti dolgotok ebben az ügyben harcolni; Zürcher rév. Biblia], hanem csak álljatok veszeg és lássátok Jehova szabadítását rajta­tok, Júda és Jeruzsálem ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenük, mert Jehova veletek lesz." — Krónika II. 20:17.

¹⁸ Mégha egyesek a Júdabeliek közül teljesen fel vol­tak is szerelve fegyverrel, nem volt szükség azt használni. Ez Jehova harca kellett legyen, s ez az ő csatá­ja is volt. S ezt a zsoltáros a következő szavakkal fe­jezi ki: "Általad verjük le szorongatóinkat; a te neved­del tapodjuk le támadóinkat. Mert nem az ivemben bi­zom, és kardom sem védelmez meg engem. Hanem te szabadítsz meg minket szorongatóinktól, és gyűlölőinket te szégyeníted meg." — 44. zsoltár 6—8.

¹⁹

Ugyanez vonatkozik most a maradékra, az ellen­ jelképes Júdabeliekre. Nem látják szemmel láthatólag az ellenség közeledtét, de az Isten igéjében vetett hit által tudják, hogy az ellenség minden oldalról közele­dik. Noha Armageddon direkt szembenéz a hűségesek­kel, mégis jól tudják, hogy, nekik sincs szükségük, a harchoz testi fegyverekre, sem más hasonló felszerelés­re, mert az olyant nem használhatják fel. Számukra nagy vigasztalást jelent Jehova Istentől Krisztus Jézus által teljes bizonyosságot bírni, hogy ez Jehova csatája. Mi­ként Jehova prófétája beszélt, úgy beszél ő is most népéhez: „Álljatok veszteg (Foglaljátok el állásotokat; angol Rotherham)." Figyeljük meg, hogy Isten nem utasította a Júdabelieket fedezék vagy lövészárok épi­tésére, hogy onnan figyelő nyíláson figyeljék az ellen­séget, hanem arra szólította fel őket, hogy direkt a nyilt csatatérre kivonuljanak, ahol az ellenség látja és Is­ten népeként felismerheti, s ahonnan a Júdabeliek vi­lágosan szemlélhetik az ellenséget. Ezért lett megparancsolva a Júdabelieknek, hogy vonuljanak ki és menjenek le az ellenség elé. Az egyesült ellenség Izrael területére volt benyomulva, mindazáltal az Úr nem enged­te őket oly közel, hogy Jeruzsálem városát csak lát­hassák is. Éppen így nem látja ma Jehova szerve­zetét mint olyat az egyesült ellenség, amely a vallásoskodókból, politikusokból, kereskedelmi óriásokból és más nyaktekerőkből áll; Ezek nem képesek, ezt felfogni, hanem az Úr képviselői megsemmisítését elhatározva, felvonulnak ellenük Jehova tanúit most az Úr nem arra utasítja, hogy egy vélt biztos, félreeső helyre elrej­tőzzenek vagy a hasuknak éljenek; mint azt a római ka­tolikus tömeg szerzetesei, és apácái bevezették, s magu­kat kolostorok vagy más épületek vastag falai mögé be­zárják. Akik az Urat szolgálják; azoknak az Úr képviseletében nem kell lassan eljárniuk vagy bocsánatkérően sompolyogniuk. Jehova tanúinak most ki kell vo­nulniuk, hogy az ellenséggel szembeszálljanak, állásukat nyíltan el kell foglalják, minden szem előtt, ahol láthat-

197

---

197

ják őket, s nyiltán, bátran és nyomatékosan ismertetniük kell Jehova Isten üzenetét, nevét és királyságát hirdetvén. Miképpen Dávid félelem nélkül kivonult, hogy a Filiszteusok óriása ellen harcoljon, s bizodalmát teljesen Jehovába helyezte, úgy lép most a nyilvános­ság elé Isten népe a nagyobb Dávid vezetése alatt, tel­jesen az Úrban bízván.

²⁰ A Júdabeliek a csata helye vagy vidéke felé kellett vonuljanak, ott az ellenséggel szembe kellett nézniük, s miután a meghatározott helyet elérték, engedelmes­kedniük kellett a parancsnak; „Álljatok veszteg és lás­sátok Jehova szabadítását rajtatok!“ Ez a kép Jehova most földön tartózkodó népe különös javára lett bemu­tatva, az Ige kimondva és feljegyezve.

²¹ Egy másik például szolgáló eset a Veres tenger­nél történt, amidőn népét Isten Egyiptomból kiszabadí­totta. (Mózes II. 14:13—15) Isten népe ma nem szaba­dulhat meg azáltal, hogy embereknek tulajdonít üdvösséget vagy zászlók előtt tiszteleg; hanem a szabadulás egyedül Jehovától jöhet Krisztus Jézus által.

²²

„Jehova szabadítása“, amelyről e szövegben szó van, nem jelenti, az embereknek a halálból való szaba­dulásukat a Krisztus Jézus kiontott vérébe vetett hi­tük alapján. Jehova tanui ebben már részesültek az igazolás áltat s amennyiben újteremtésekké lettek és kiválasztattak Jehova neve számára. „Szabadulás" e szöveg értelmében a Sátán szervezetének vagy berende­zésének a hatalmából való szabadulást jelenti, amely in­tézmény Isten felkenteinek, a megsemmisítésére törek­szik. Jehova az iránta hű népét megszabadítja és által viszi a nagy napja csatáján: „Jehovától van a szabadítás; a te áldásod népeden van.“ (3. zsoltár 9; Elberfeldi f.) „Aki körül robogsz lovaidon, diadal-szekerei­den szabadításra." (Habakuk 3:8; Elberfeldi f.) „Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg felderül, mint fényesség az ő igazsága; és szabadítása, mint a fáklya tündököl." (Ésaiás 62:1) „Mert eljön, az Úr és harcol azok ellen a népek ellen, amint harcolt vala ama napon, a harcnak napján." (Zakariás 14:3) Így oktatta ki Isten előre népét Jeruzsálemben. Hason­lóképpen oktatja ki most az övéit előre, biztosítván őket, hogy a most küszöbön álló harc nem az ő ügyük, amelyben a saját erejük által kellene győzniük, hanem ez Jehova harca, miértis figyelniük és szabadulásukat végig kell nézniük, amely szabadításban a mindenható Isten karja által részesülnek.

²³

Jehova szelleme vezetése alatt azután Jaháziel meg­ismételte a már előbb mondott szavakat: „Ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenük, mert Jeho­va veletek lesz." Ez tehát világosan azt látszik mutatni, hogy mostan. 1938-ban Isten népe elérte az ellenjel­képes „holnapot", azt az időt, amidőn „ellenük" kell menjen", illetve az ellenség ellen kell vonulnia. A Wa­shingtoni kongresszuson történt 1935-ben, hogy az Úr a közvetlen azután kiadottakkal a római kat. hierarchiát az ellenjelképes Filiszteusokként ismertette, ezt a val­lásos tömeget leleplezte s az ujabbkori Edomitákként ismertette. E gonosz társaság ellen parancsolja meg né­pének most Isten, hogy 'kelljen fel ellene harcra'! (Abdiás 1) Ezért Isten népe nem szabad féljen és retteg­jen, amidőn az ellenség "dicsekvő és istentelen akcióját látja; hanem a hűségesek bátran az 'ellenség ellen kell menjenek', a Királyt és királyságát hirdetvén, miáltal Jehova névét igazolja. Jehova hű tanúi most az ő bizonyítékát bírja: "Jehova veletek lesz." Jehova az, aki nekik, az ő hűségeseinek mondotta: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; "ember mit árthat nékem?" (Zsidók 13:5, 6) Amidőn a hűségesek biza­lommal Jehovához ragaszkodnak és minden időben ígéreteire gondolnak, „ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?"(Róma 8:31), előretörnek. Igy Jehova biztos ígéretet nyujt, hogy népét teljesen támogatni fogja; ez bátorsá­got önt belé, s ezért menetel előre bizalommal és az Úr örömében.

ELISMERÉS

²⁴

Jehova a szavát adta, hogy a benne bizó és őt el­ismerő népét vezetni fogja. (Példab. 3:5, 6) Jósafát király azonnal felismerte, hogy a Lévita által kapott üzenet Jehovától jött. „Akkor Jósafát meghajtotta fejét a föld felé, s Júda és Jeruzsálem lakói leborultak Je­hova előtt és imádták Jehovát." (Krónika II. 20:18) Jósafát szívében semmi kétség nem volt, s azért nem is fordult az üzenet ellen. Elismerte, hogy a „felsőbb", a legfelsőbb hatalom az engedelmes szolgája, Jaháziel által szólott, és a fejével a föld felé hajolva, hittel és há­latelt szívvel imádta ott Jósafát Jehovát. A kapott üzenet minden dicsőséget és tiszteletet Istennek adott, nem engedett megalkuvást az ellenséggel és ezért Jehova nevének az igazolására szolgált. Az egész ott álló nép követte Jósafát példáját és imádta Jehovát. Az összes többivel együtt Jaháziel Isten temploma felé imádko­zott, mivel Isten megígérte, hogy megmutatja hatalmát népé értekében és az ellenség ellen: „Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztal­tad a te beszédedet. Mikor kiáltottam, meghallgattál en­gem, felbátorítottál engem lelkemben erő támadt." — 138. zsoltár 2. 3.

²⁵

Istennek most földön élő szövetséges népe világo­san felismeri, hogy ez a régen feljegyzett üzenet az ő tanulságára lett kihirdetve, s ezért szintén imádják Je­hovát szellemben és igazságban. Teljesen benne bízva, Jehova „szokatlan munkájára" szentelték magúkat és megteszik részüket, nevét és királyságát hirdetvén. Tud­ják, hogy Jehova Armageddonban, a mindenható Isten nagy napja csatájában véghez viszi „hallatlan dolgát s így naggyá teszi nevét, s hű szolgái most elhatároz­ták, hogy nevét mostantól fogva a csata megvívásáig hirdetni fogják.

²⁶

Jaháziel volt az az eszköz, akit Jehova felhasznált üzenetének szövetséges népéhez való közvetítéséhez, s ebben a vonatkozásban az Úr csatornáját vagy eszkö­zét szemléltette, a Társulatot vagy a "hű és bölcs szol­gát" mint egészet és azt az eszközt, melyet ez a szolga felhasznál az Úr utasításainak a néphez való közvetítésé­re. Más Léviták jelen voltak a templomban; ezek ugyan nem voltak Asáf fiai, mindazáltal részt vettek az Úr dicsőítésében: „A Kéhátiták fiai közül és a Kóriták [Lévi dédunokájának, Koré utódai] fiai közül való Léviták" pedig felállottak, hogy Jehovát, Izráel Is­tenét nagy felszóval dicsérjék." (Krónika II. 20:19) Kóré lázadásának az idején s az utánna következő pusztulásakor Kóré e fiai el kellett különítsék magukat lázadó apjuktól s ezáltal elkerülték pusztulásukat, mi­vel hűek maradtak Istenhez. (Mózes IV. 16:1—35) Ezért lettek megtisztelve a templomi szolgálattal a Jehová­hoz hű maradt Kóriták. Hémán, a főénekes több zsoltár írója volt; ő Kórita volt, s egyesek a Kóriták közül tem­plomi ajtonállók voltak. (Krón. I. 6:33-35; 9:17-19; 26:1-19) Mindezek a templomi énekes Léviták a belső udvar­ban elől állották és rendszeres éneklői voltak Jehova di­csőségének a szentélyben. Ez arra mutat, hogy az Úr egyetlen teremtményt sem részesít kiváltságban, sem nem tanúsít valakivel szemben előítéletet a családi tartozandósága miatt. Egyideig szülők és gyermekeik kezdték az igazságban az Urat követni és Jehovát dicsőíteni; azután pedig a szülők elestek, mialatt a gyermekek hűek maradtak az Úrhoz. Ezt a Kóriták árnyékolták elő. Is­ten megtiszteli azokat, akik őt tisztelik, hozzá hű marad­ván. A templom előtt állók mindannyian Jehova dicsőségét énekelték „nagy felszóval". Nem rejtették el ma­gukat az ellenségtől való félelemből, sem nem énekeltek lassan, hogy fel ne izgassák az ellenséget. A győzelem­beni hitükben előre ünnepelték Istennek az ellenség fe­letti győzelmét. Hasonlóképpen hisznek meg teljesen Jehova tanúi Jehovában és Krisztus Jézusban; biztosak az Úrnak az ellenség feletti győzelmében és tudják, hogy Armageddon nem sokára meg lesz viva s ez a csata a győzelem színhelye lesz. Magukat az Úr szol­-

198

---

198

gálatának szentelik és teljes bizalommal folytatják tevékenyen a bizonyságtevés végrehajtását. Ezt pedig a királyság üzenetének nyilvános, nem titkos, nyílt és „nagy felszóval" való hirdetése által cselekszik. Ezek nyíltak és őszinték az ítélet e napján (János I. 4:17, 18), és nem hajlandók tompítani az üzenetet az ellenségtől való félelemből. Jehova tanúi az Úrba bíznak tel­jes szívvel és felismerik őt minden utaikban, miértis biztosítva vannak, hogy Jehova az utaikat irányítja s nekik oltalmat és szabadulást szerez.

²⁷

A Júdabelieket az az őszinte vágy lelkesítette, hogy az Úrtól nyert utasítások iránti engedelmességből, kivonulnak a csatatérre. Nekik a következő reggel felkellett vonulni, s kétségkívül nagyon keveset aludtak. Az éjszaka folyamán a hű Júdabeliek bizonyára felkészültek a holnapi felvonulásra, s ezért meg van írva: „És reggel felkészülvén, kimentek a Tékoa pusztájára; és mikor kiindultak onnan, megállt Jósafát, és monda: Halljátok meg szómat, Júda és Jeruzsálemben lakozók! Bízzatok Jehovában a ti Istenetekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek!“ (Krónika II. 20:20) Ha a sok kicsinyre és az annyuk karjában lévő legkisebbekre gondolunk, ennek a tarka tömegnek nagy utat kellett megtenni gyalog Jeru­zsálemtől a csatatérig. Tékoa elérésére Betlehemen kel­lett keresztül menniük. Az előre megkapott utasítások szerint korán reggel felkeltek és kivonultak egyenesen a csatatér felé, hogy idejében megérkezzenek és tanúi legyenek, hogy az ellenség haderői a mindenható Isten ereje által hogyan veretnek meg. Nem volt szükség őket felindítani; teljes készséggel voltak az indulásra; s így mondja a Zsoltáros a korunk hűségeseiről is: „A te né­ped teljes készséggel siet sereggyűjtésed napján, szentséges öltözetekben [a szentség szépségében; angol Bib­liai; hajnalpír méhéből (korán, illetve Krisztusnak az ellenségei közötti uralmának a kezdetén] leszen ifjaidnak harmatja.“ — 110. zsoltár 3.

²⁸

A pusztaság Tékoától keletre feküdt, attól a hely­től, ahol az Izraelitáknak az ellenséggel találkozniuk s annak pusztulását végig kellett nézniük. Korán reggel megalkották a menetet a Júdabeliek vagy Izráeliták és elindultak, s a Jeruzsálem kapuin való kivonulásuknál lépett elő Jósafát és szólott a néphez. Neki mint azok példájának, akik Istenben hittek, kötelessége és ki­váltsága volt másoknak szóval és cselekedettel megmu­tatni, hogy tökéletesen megbízik Jehovában és örömmel engedelmeskedik Isten parancsainak, amelyek a népnek Isten prófétája által adattak. Így Jósafát király a maga feladatának tekintette a nép erősítését és bátorítását. Hasonlóképpen sziládítja és erősíti most Krisztus Jé­zus, a királyok nagy Királya a templomban hű követői, a maradék hitét őket minduntalan Jehova jövendölései­re emlékezteti és feltárja előttük, hogyan teljesülnek a jövendölések. Amidőn Jósafát ott állott, nemcsupán az Úr Jézus Krisztust szemléltette, hanem a templomsereg tagjait is az egymáshoz való helyes vonatkozásukban. A városból kivonuló népnek mondotta Jósafát: „Hall­gassátok meg szómat, Júda és Jeruzsálemben lakozók!" Ezek a szavak arramutatnak, hogy a kapuban „idegenek“ is voltak, akik Jósafát szavait hallották, s ezek az idegenek jelenben a jóakaratú embereket ábrázolhatták, a „más juhokat", a Jonadábokat, akik most hallgatnak és az Úr szavaira figyelnek. A csata napja közel volt s a Szentírásban adott figyelmeztetéssel összhangban a templomosztály tágjai most kellene „intsék egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közel van“ (Zsidók 10:25) A templomsereg minden egyes tagjának bátorítani kell a többieket és utalniuk kell arra a tényre, hogy a királyság mindennél értékesebb s hogy a királyságban részt vehessünk, most teljes hű­séget kell tanúsítanunk Jehova iránt. Tudjuk, hogy a nagy nap csatája közel van, s azért a maradék minden egyes tagjának kiváltsága és kötelessége, hogy testvé­reit éberségre és hűségre buzdítsa.

²⁹

Jósafát nem lépett fel nagyzolóan, mellét vagy állát kidüllesztvén, hogy a maga fontosságával benyo-

­mást gyakoroljon a népre és megértesse vele, hogy ő a vezérük mindazoknak, akik az ellenség ellen vonal­nak s azt megverik. Nem mutatott uralomravágyó választott-vén“ szellemet Ellenkezőleg, Jósafát elismerte Jehovát, alázatosan meghajolt előtte és így szólt a nép­hez: „Bízzatok Jehovában, a ti Istenetekben, és megerősíttettek!" Itt a Jehovában való bizalomra intette őket; s így kell most intsék egymást a templomsereg tagjai. Istenbe vetett igaz hite kellett legyen ennek a civil sokaságnak, hogy minden katonai kiképzés nélkül és min­den valódi hadifelszerelés nélkül felvonuljanak egy állig felfegyverzett hadsereg ellen; Éppen így áll a hely­zet ma is Isten népe tagjaival. Ezek látják, hogyan vonul fel ellenük az elvetemültek hadereje a rombolás minden lehető eszközével felszerelve, s Jehova tanúinak nincsenek testi fegyverei, sőt ha volnának, akkor sem használhatnák. Jehova tanúi nem is szabadna megzava­rodjanak, elfogódjanak, nyugtalankodjanak és izguljanak, sem pedig céltalanul futkossanak, hanem járjanak el megfontoltsággal és meggondoltan. „Aki hisz, nem fut félénken." (Ésaiás 28:16) Mit várhattak a Júdabeliek, ha a Jósafát szavai szerint 'Jehovában bíztak'? „És megerősíttettek" az Úr országában vagy szervezetében. Az Istenbe vetett hit hiányának éppen az ellenkezője lett volna a következménye, és nem vétettek volna fel ál­landó tartózkodásra Isten szervezetébe. Akik Jehová­ban bíznak és bizodalmukat bebizonyítják, a parancsai­val összhangban hűségesen neki szolgálván, örökre az ő szervezetében maradnak. — 101. zsoltár 6.

³⁰

A most földön tartózkodó templomsereget nyoma­tékosan emlékeztetjük az Úrba vetett hit, az Igéja ta­nulmányozásának és az arra való építés fontosságára. Hinni vagy bízni engedelmességet jelent, és semmilyen más módon nem lehet bebizonyítani a hitet. Krisztus Jézus a templomban van, ahol összegyűjtötte népét, és megparancsolja, hogy egész népe teljes egységben le­gyen. Mindannyian békességben kell egymással lakoz­zanak és azért imádkozzanak, hogy békesség legyen a saját soraikban és „más juhokkal". (122. zsolt.) Aki a templomban nyugtalanságot szít vagy gonoszul cselek­szik, annak hiányzik a hite vagy a meggyőződése, és Krisztus Jézus kijelenti, hogy az olyanokat összegyűjti és a külső sötétségre veti (Máté 13:41) Hogy valaki a Szentírás értelmében higyjen, elméjében kell tartsa Isten ígéreteit és egész figyelmét a királyságra kell irá­nyítsa, mivel a királyság az egyedüli, ami figyelemre ér­demes. Ez azt jelenti, hogy az ilyennek a királyság érdekei teljesen szívéhez nőttek s becsületesen és őszin­tén igyekszik védelmezésére és előmozdítására, Isten akaratát megismervén és cselekedvén. Egyesek a Jerúzsálem kapuin kivonuló tömeg közül zúgolódhattak vagy panaszkodhattak. Tételezzük fel azonban, hogy a következőképpen beszéltek egymás között: „Nézd csak meg annak az asszonynak a ruháját! Mennyivel szebb, mint annak a ruhája, aki mellettem megy! Ez úgy néz ki, mint egy utcai lány. Én nem akarok vele egy sorban menni." Tegyük fel, hogy a férfiak így száltak volna egymás között: „Ti nem értek semmit! Nézzetek meg engem! Én egyike vagyok az előkelőknek, s nektek hoz­zám hasonlóan kell cselekedni, mert én itt egy fontos személyiség vagyok." Ha lettek volna ilyenek azokban a sorokban, Jósafát azonnal eltávolította volna őket a seregből. Az a menetelő sereg egyetértésben vonult ki és közreműködött az éneklésben. Egy nagy krízis volt közel, s a Júdabeliek mindenike azonnal kész kellett legyen meghallani és követni a kapott parancsokat és utasításokat. Ma ennél sokkal nagyobb krízis van itt, s a templomsereg minden tagja az Úrra kell irányítsa sze­meit, figyelniük és gyorsan követniük kell utasításait. Mindig Isten ígéreteire kell gondolniuk, nem valamilyen badarsággal, hanem az igazsággal kell eltelve legyenek, s gondolataikat nem szabad jelentéktelen dolgokon le­geltetni. Ezek kivonulnak, hogy szemléljék az Úr aktusát a minden idők legnagyobb csatájában, s a biztonsá­guk és szabadulásuk az Istenbe és Királyába vetett igaz hitüktől s az irántuk való feltétlen hűségüktől függ.

199

---

199

³¹

Jósafát király volt a Jeruzsálem felvonuló népe fe­lett. Egy Lévita, az Úr szolgája elmondotta a prófétai üzenetet. Jósafát nem próbálta önmagát felmagasztalni, hanem éppen ellenkezőleg, mint egy így szólott: ,Bíz­zatok Isten prófétájában', abban a Lévitában, aki hozzá­tok szólott! Esetleg lehettek egyes beképzelt „bölcsek" a seregben, akik beszélni akartak: de nem hittek ben­nük. Csak Jehova prófétájának hittek. Isten népének ma szintén hinnie kell Jehova prófétáiban, akik régen írtak Isten szelleme ihletése szerint s akik Isten most földön elő és benne bízó népe érdekében írtak. Az Úr a templomban most feltárja népe előtt e jövendöléseket és ezek jelentőségét, s ezt az összekötő csatornája által teszi. Ha az Úr népe között egyes prófétálni próbáló „bölcsek" vannak, csak szellőztessék magukat; az Is­tennek szentelt nép azonban ne adjon hitelt az ilyenek­nek. Az igazi imádók Jehova üzenetében kell bízzanak. Isten most nem ad újabb jövendöléseket ihletés által, hanem Krisztus Jézus által beteljesíti a „régen feljegy­zett" jövendöléseket és feltárja azok értelmét mások előtt, akik az ő tanúi a templomban. Isten ma nem támaszt prófétákat; s ha valaki magát most prófétának állítja, mindenki tudhatja, hogy az ilyen egy balga ember és hamis próféta, ahogy azt Jézus előre megmondot­ta. (Máté 24:24) Istennek mindazáltal van egy össze­kötő csatornája, amely által világosan ismerteti, hogyan teljesednek a régi próféták ihletett szavai, s a templom­sereg vagy a maradéknak hinnie kell ebben az összekötő csatornában mint a nagy próféta, Krisztus Jézus által használt eszközben, hinnie kell a feltárt jövendöléseket s ezekkel az Úr által feltárt jövendölésekkel összhangban kell eljárniuk. Ez a „vég ideje" és Istennek a jövendö­lései feltárására rendelt ideje, és a maradék számára ennek tanulmányozására, és az ily jövendölések helyes értelmének a megszerzésére s azután az Isten parancsai­nak tevékeny követése által e jövendölésekbe vetett hitét vagy meggyőződését gyakorolja. — Dán. 12:4-9.

³² Nyilván vannak olyanok, akik magukat az igazság­ban és a templomban lévőknem állítják, de nem tanul­mányozzák gondosan a jövendöléseket és az azok meg­magyarázására kiadottakat Ezek azon feltevésből indul­nak ki, hogy az igazságot ismerik s ezért nincs szüksé­gük a tanulmányozásra, sem arra, hogy figyelembe ve­gyék azt, amit most az Úr kegyelmesen feltár. Az ily viselkedés nagyon helytelen részükről s egy romlást hozó tévedéshez vezet, amelyben akik kitartanak, teljes pusz­tulásba jutnak. Amit az Úr e napokban kihirdetés végett népének ajándékoz, szellemi eledelt képez az elme szá­mára, hogy Isten népe fel legyen szerelve a Szentírásban adott és az Úr Jézus Krisztus által kijelentett uta­sítások végrehajtására. A Szentírás figyelmeztetése így hangzik: „Tanulmányozz, hogy magadat Isten előtt be­csületesként mutasd be.“ (Tim. II. 2:15; angol Biblia') Az emberek elismerésének semmi jelentősége és értéke nincsen, de az Úr elismerése mindennél fontosabb; s ezt az elismerést csak Istennek a népe számára lefektetett akarata megismerése s annak szorgalmas cselekvése ál­tal lehet megszerezni.

³³

,Az ő prófétáiban' és az általuk feljegyzett Igében ,bízni' jólétet hoz magával. Jehova természetesen győ­zelmet arathatott volna az ellenség felett tekintet nélkül, hogy a Júdabeliek hittek vagy sem; de a hitük hiánya számukra nagy vesztességet jelentett volna a jólét és siker helyett. Hinni és e hit szerint cselekedni Isten di­csőítését jelentette, s ez számukra védelmet, oltalmat és szabadulást kellett hozzon és részt kellett vegyenek a diadalmas győzelmének a zsákmányában vagy gyümöl­cseiben. Figyeljük meg a siker és áldások példáját, amely azoknak jutott osztályrészül, akik Babilonból visszatértek és a templomot felépítették. „És a zsidók vé­nei építették [a templomot] és jó szerencsések voltak Aggeus próféta és Zakariás, Íddó fia prófétálása [amely­ben hittek] folytán, és megépítették és elvégezték Izráel Istenének akaratából, és Círus, Dárius és Artaxerxes per­zsa királyok parancsolatjából." — Ezsdrás 6:14.

³⁴

A Jehovát dicsőítő Júdabeliek, a maradéknép most a szövetkezett ellenség, illetve a megsemmisítésükre összeesküvő kereskedelmi, politikai és vallási csoportok elleni felvonulásukon úgy kell imádkozniuk, amint ar­ra az Úr utalt, a következő imát szemük elé tárván és szájukba adván: „Oh Jehova, segíts most; Oh Jehova, adj most jó előmenetelt!" — 118. zsoltár 25.

³⁵ Arra való tekintet nélkül, hogy mit cselekszenek más teremtmények a földön, megsemmisíti az ellenséget a szent neve igazolására. De kizárólag azoknak lesz si­kerük vagy részesülnek jólétben, akik teljes hitbéli engedelmességet tanúsítanak Istennek a jövendölésekben feljegyzett Igéjével szemben s ezek részesülnek diadalmas győzelmének a gyümölcseiben. Mialatt a felkentek a végütközet felé menetelnek, mindannyian teljesen zárt egységben kell legyenek, mivel az Úr ezt megparancsolta. Ezek részt kell vegyenek a régen feljegyzett jöven­dölések teljesülésében, mégpedig mialatt ezek beteljesednek, hinniük kell Isten Igéjében és azzal összhang­ban kell viselkedjenek, ha jólétben akarnak részesülni.

³⁶

Miután Jósafát utasítást és tanácsot adott a nép­nek, néhányat kiválasztott egy rendkívüli szolgálatra „Tanácsot tartván pedig a néppel, előállította az Úr éne­keseit (És miután a népnek tanácsot adott, rendelt oly­anokat, akik Jehovának kellett énekeljenek; angol Rotherham), hogy dicsérjék a szentség ékesséségét, a se­reg előtt menvén és mondják: Tiszteljétek Jehovát, mert örökkévaló az ő irgalmassága!" — Krón. II. 20:21.

³⁷ Kétségkívül Jaháziel is ez énekesekhez tartozott, aki egyike volt Asáf fiainak (Krón. II. 35:15), és más Léviták is, akik bizonyára mindannyian kívülről tudták a temploménekeket és semmilyen éneket, nem szoktak énekelni az Ördög tiszteletére. Az ebben a szövegben használt „énekesek" szó magában foglalja a vándorze­nészek gondolatát, akik helységről helységre járnak. (Krón. I. 25:6, 7) Az énekeseknek „a szentség ékessé­gét kellett dicsérni", ami Jehova Isten dicsőítését jelenti, aki valóban a „szentség ékessége". Jehova a szent­sége és szépsége miatt elseper minden szentségtelen dolgot és berendezést, mint pl. a Jehova szervezete elleni ördögi vezéreket. Azok az énekesek világosan a felkent maradékot, az ellenjelképes Lévitákat szemléltetik, akik a templomban megtisztíttattak és most igazságban visz­nek áldozatokat Jehovának, amely áldozatok abból ál­lanak, hogy éneklik a szentségének az ékességét. (Mal. 3:3; Zsidók 13:15; 110. zsoltár 3; 29:2, 3) Azok az éneklő Léviták nyilván templomi ruhájukba voltak öl­tözve, „szent ékességben", ami a templomosztály tag­jait illusztrálja, akik magukat most teljesen az Isten­nek és Királyának szenteltekként ismertetik. Ezek nem azért vonulnak ki, hogy az emberek megcsodálják, ha­nem az Úr örömére, s hogy a szemlélők láthassák, hogy nekik Isten és Krisztus szolgálatában telik örömük és örömmel magukra veszik a gyalázatot,- amely az Úrra esik." — Róma 15:4.

³⁸

Kétségkívül voltak néhányan fel fegyverzett férfiak is e Júdabeli sereg között, mivel meg van írva, hogy az énekesek a „felszerelt sereg előtt mentek". Ezáltal az Isten temploma és a szolgák az ő templomában, akik az ő nevét magasztalják, a hadifelszerelés elé lett hely­ezve, ami azt mutatta, hogy a nép a hitét Jehovára és nem önmagára vagy valamely földi hatalomra alapozta. Az énekesek teljesen összhangban, harmonikusan kellett énekeljenek, mivel be voltak gyakorolva és meg volt nekik parancsolva ezt mondani: „Dicsérjétek Jehovát!" Ahelyett, hogy mindenik a saját énekét vagy kompozícióját énekelte volna, teljes összhang és egység mutat­kozott a cselekedetben. Nekik énekelni kellett: „Adja­tok hálát Jehovának!" (Az Elberfeldi B. széljegyzete és a Parallelbiblia szerint.) Így hálát, adtak Jehovának előre az ellenség feletti győzelmére és a szabadulásukra vár­ván s ezáltal kimutatták, hogy hittek és megbíztak Je­hovában és prófétáiban. Ezt is énekelték: „Mert örök­kévaló az ő kegyelme"; s ez azt mutatja, hogy Isten kegyelme sohasem hagyja cserben azokat, akik Istennek engedelmeskednek. Isten népének akkor nagyon nagy

200

---

Az ő háborúja

IV. rész

„Ne féljetek... a harc Istené!" — Krónika II. 20:15.

¹ JEHOVA ISTEN Jósafáttal, a többi Júdabeliekkel és ellenségeikkel egy prófétai képet alkotott, amely pontosan szemlélteti azt, ami a földön most lejászódik, amidőn Isten felkent szolgái az áruló, a romlásukat előidézni megkísérelő ellenségükkel való találko­zásra kivonulnak. Az a kép most oly felvilágosítással szolgál, amely az összes felszenteltek számára felbecsülhetetlen értékkel bír. Isten szövetséges népe, a Júdabeliek a prófétai képben katonai rendben, vonultak ki Jeruzsálem kapuin, felvonultak, hogy szembekerüljenek az ellenséggel és meglássák szabadításukat a mindenható Isten keze által. Az élen meneteltek az éneke­sek és énekelték Jehova dicsőségét. Az énekesek után következett a tarka sereg vagy a népsokaság, amely az ellenség erejével összehasonlítva valószínűleg nagyon je­lentéktelen volt. Az a júdabeli-tömeg férfiakból, asszonyokból és gyermekekből tevődött össze, és voltak közöttük idegenek is, akik nem voltak Júdabeliek. Az ezt a nyomorúságosnak látszó kis sereget irányító bölcsesség és hatalom emberi szemek előtt láthatatlan volt; de Jósafát és a vele lévő nép teljesen hitt és megbízott a legfelsőbb hatalomban és örömmel követték a vezetést. Egy másik alkalommal Jehova Elizeust és szolgájá látomásban részesítette az őket oltalmazó hatalmas mennyei sereget illetőleg. Most pedig, az Elizeusmunka záró napjaiban Jehova szellemi látomásban részesíti felkent maradékát és annak társait a mennyei hadseregre vonatkozólag, amely megvédelmezi és megoltalmazza őket s Jehova Isten dicsőségére győzelmet arat. Jehova Isten most Krisztus Jézus és a mennyei szent angyalok által kéviselve a régi korokhoz hasonlóan járja körül földi seregeit és minden lépését irányítja azoknak, akik az Urat szeretik és neki szolgálnak.

² A gyakorlott énekesek, akik az élen haladtak és tudták, hogy a győzelem biztos, adott jelre biztosan rázendítettek egy a Legfelségesebbet magasztaló énekre, s énekeiket kétségkívül teljes áhitattal és Jehova magasztalására énekelték: „És amint elkezdték az éneklést és a dicséretet: Jehova ellenséget szerzett az Ammon fiai és a Moábiták és Seir hegyén lakozók ellen, akik Júdára jöttek, és megverettek.“ (Krónika II. 20:22) Annak tudata, hogy az Úr Isten ellenséget szer­zett az ellenség ellen, az lelkesítő, és hasznos lesz meg­szemlélni a kísérő körülményeket, valamint az ellenség szerzésének útját módját és annak eredményét. Ez a kora reggeli órákban történt, s abban a könnyű levegőben az énekesek énekei messze el kellett szálljanak Júda hegyei felett s az ellenség füleit elérték, mielőtt még az ellenséges haderőt láthatták volna. Az egyesült ellenséget irányító katonai sztratégáknak rendkívül szokatlannak kellett tűnjön, hogy a Júdabeliek énekelve merészkedtek eléjük vonulni, s így az ellenség a Júdahelieket és társaikat nyilván fanatikusoknak gondolta. Az ellenség csendben még nevetett is felette nyilván, hogy mennyire könnyű dolga lesz megsemmisíteni őket közeledtüknél. A mai események nagyon találó beteljesedését képezik annak a prófétai képnek. Isten népe most az Úr Jézus Krisztus — kinek oldalán a harcoló angyalok seregei állanak — parancsnoksága és vezeté­se alatt kivonul, hogy szembeszálljon az ellenséggel. Az ellenségek fenyegetődzései, hatalmuk kinyilatkoztatása, dicsekvésük és büszkélkedésük nem rettenti vissza a hű­ségeseket a felvonulásuktól. Ezek a hű szolgák Jehovába és nagy hadvezérébe vetik bizodalmukat, s tudják, hogy a győzelem biztos, mivel az a mindenható Isten csatája. Azért nem tarthatják vissza az éneklést, mivel megparancsoltatott nekik, hogy a Jehova neve tanúbi­zonyságai legyenek. Ez az ellenjelképes Júdabeli sereg, Jehova hű tanúi és társaik hangosan énekelnek és Je­hova „szépségének ékességéről" beszélnek, dicsőséges

Királyáról, királyságáról s mindazokról az áldásokról, melyek az engedelmes embereknek osztályrészül jutnak. Isten parancsaival összhangban beszélnek Jehovának a vallásoskodók és az ördög vallás feletti bosszújáról, valamint a mindenható Isten igazi imádatáról, amely a vallásnak pont az ellentéte. A szövetkezett ellenségek, az ellenjelkékes Ammoniták, Moábiták és a Seir hegyén lakozók tudomást szereznek az Istennek szentelt nép énekéről, s gunyolódnak, a markukban nevetnek s egymás között így szólnak: „Milyen fanatikus, bolond társaság ez, hogy beképzelik maguknak, hogy szembe szálhatnak velünk!" Jehova tanuinak, az ellenjelképes Júdabelieknek az eljárása, üzenete és éneke a hitetlenek egész világa előtt nagyon szokatlannak tűnik. Az űzenetnek házról-házra való hordása és az emberek előtt énekekkel való magasztalása a hűségesek kivételével mindenki előtt nagyon szokatlan munkának tűnik. Ez Jehova munkája, és ez valóban „szokatlan munka".

³ Az énekesek által vezetett Júdabeliek Jehovát magasztalták, s a mostani ellenjelképes Júdabeliek is Jehovát magasztalják, aki 'beszédét szájukba adta és hatalmas kezével fedte be őket' s az énekeik Jehova nevének a dicsőségét hirdetik, a haderői győzelmét és a legfelségesebb nevének a teljes igazolását. Az előképes nép annakidején a csatatérre menetelt s éppen úgy menetel most az ellenjelképes nép a csatatérre, s hogy minden egyes mozzanat az ő akarata szerint történjen, Jehova megállapítja az időt szolgái minden lépése számára. Ő kényszeríti mindkét felet az állásába. Amidőn az Ammoniták és szövetségeseik tudomást szereztek a közeledő Júdabeliek énekéről, tanácsosnak tartották felkészülni fogadtatásukra, meglepjék és tőrbe ejtsék őket. Tény és valóság azonban, hogy Jehova Isten az ügyet elejétől vofogva irányította. Mozdulataikat irányítva, Isten a tőrt az ellenség és segéd csapatai ellen rakta le. A feljegyzés így szól: „Jehova leselkedőket állított fel." ( angol Rotherham; Parallelbiblia szélj.) Az ellenség szövetkezett hatalmai azt gondolták, megtették a kellő intézkedést, hogy egészen váratlanul a Júdabeliekre törhessenek és megsemmisítsék őket, mielőtt felismerhetnék helyzetüket. De elszámították magukat. Ezek a leselkedők főképpen az Ammoniták és Moábiták közül kellett álljanak; hiszen nyilván ezek akarták megszerezni maguknak a Júdabaliek és társaik megsemmisítésének a tisztségét, s ez a szándékuk világosan kitűnik a prófétai kép 23. versében feljegyzett szavakból: Amint annakidején volt, úgy áll a helyzet ma is: a földi haderő nagy hadvezére mindent a nép javára irányított. A próféta a következő szavakkal írja le az ellenség eljárását: „Mert imé lelkem ellen leselkednek, egybe gyűltek ellenem az erősek; anélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Jehova! Bűnöm nélkül egybe gyűlnek és készülnek ellenem; serkenj fel előmbe és lásd meg ezeket! Te, oh Jehova, Seregeknek Istene, serkenj fel! Bűntesd meg mind a nemzeteket [a Moábitákat és szövetségeseiket], ne könyörülj senkin, aki hamisságot cselekszik. Szela. Estenden [ha a sötétség bekövetkezik, ami az ellenjelképben 1919-ben történt, miáltal az ellenség elrejtőzni remélt] megjelennek [az ellenségek], ordítanak, mint az eb [dörmögnek, morognak és ordítanak; jajveszékelnek, mint azt a vén 'parázna' teszi], körüljárják a várost." (59. zsoltár 4-7) „Étel után barangolnak, s ha nem laknak jól jajveszékelnek." — 59. zsoltár 16; Schlachter

⁴ Mint az akkor volt, most is Sátán képviselői azok, akik alattomos gyűlölettel eltelve lesbe állanak, hogy jogtalanul előnyt szerezzenek az igazakon. Sátán helyezte ezt a gyilkos szellemet az ellenjelképes Ammoniták, Moábiták és mások szívébe, hogy tanuit meg-

201

---

200

szüksége volt Isten kegyelmére, ő az irgalmasság Istene, "aki irgalmat cselekszik ezeriziglen, azokkal, akik szeretik és parancsait megtartják" (Mózes II. 20:6) A kegyelemre vagy irgalmasságra nem csak a templomseregnek van szüksége, hanem a „más juhok" ezreinek is, a nagysokaságnak, s ezek is részesülnek benne az Úrtól. Ez a kegyelem azt is megígéri, hogy Isten megszabadítja népét az ellenség elnyomó hatalmából, keresztül viszi a nagy nap csatáján, és életben tartja.

³⁹

Már Jósafát uralma előtt ezer évvel megkísérelte az ördög Izráel megsemmisítését. Hogy Jehova ezt a népet állandóan védelmezte és megszabadította, hogy szolgái legyenek, csakis a kegyelmének tudható be, amely az Ábrahámnak tett ígéret szerint — az Igéjéért és nevéért mindörökre fennmarad. „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hűséget mutatsz a Jákobnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben." — Mikeás 7:18, 20.

⁴⁰

Jehova most földön tartózkodó népe felismeri és értékeli Jehova irgalmasságát, aki ezt a népet elismeri és szolgálatára megtartja, hogy része legyen neve iga­zolásában. A Watch Tower 1928 december 15-i (Az Őrtorony 1929 februári) száma által az Úr kezdte feltárni az övéinek a földön, hogy egy néhányat közülük keresz­tülvisz Armageddonon. Ezután kezdett Isten népe világosabb értelmet szerezni, s így kezdték énekelni Je­hova kegyelmét, irgalmasságát és jóságát, amely a Sionban összegyűjtött népét megoltalmazza, s ide helyez­te Isten a maga nevét. Azonkívül tudtul adta az Úr, hogy ezeket névének az armageddoni csata előtti igazolására használja s ebben alatta és utánna is részt nyer­nek. Ez igazságnak előttük való kinyilatkoztatása nagy kegyelem volt számukra. Isten kegyelmét és jóságát az igazságának kinyilatkoztatása kíséri. Miután Isten a jó­ságát éreztette 1918-ban és 1919-ben, őket kiszabadít­ván, hogy a tanúi lehessenek, a hozzá ragaszkodók előtt az igazságának bő kinyilatkoztatását ajándékozta, miál­tal feltárta előttük feltett szándékát; s most a felszenteltjei igazságban éneklik: „Bizonyára közel van az ő szabadítása az őt félőkhöz, hogy dicsőség lakozzék a mi földünkön. Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igaz­ság és békesség csókolgatják egymást." — 85. zsoltár 10,11.

⁴¹

Szintén tetszett Istennek most, hogy jobban meg­szervezze népét a szolgálatra, s a szervezete szolgáit vagy felvigyázóit békességre és igazságosságra helyezi be. (Ésaiás 60:17) Krisztus Jézus, a templom feje által tárja fel most Jehova a népe tagjainak az igazságot, s ez oly nagy mértékben eltölti őket örömmel, hogy nem tudják visszatartani az éneklést a „szentség ékesség" magasztalására. A Szentírás biztosan és világosan bi­zonyítja — s ezt az Úr oldalán állók előtt jólismert té­nyek teljesen alátámasszák és igazolják —, hogy a mindenható Isten nagy napjának a csatája közel érke­zett; valamint hogy a szövetkezet ellenség ellenük vonul azzal a gonosz elhatározással, hogy mindenkit el­pusztít, aki az Úr oldalán áll; Jehova pedig teljesen fel­világosítja a hozzá ragaszkodókat, hogy a most előttünk álló csata nem az ő ügyük, hanem Isten harca s hogy ő teljesen győzni fog; hogy most énekeseit a menet élére állította és Krisztus Jézus által rájuk bízta a királyság bizonyságtételét, s hogy ezek — az ellenség­gel szemük előtt — bátran kivonulnak és Jehova dicső­ségét éneklik. Mi lesz a végső kimenetel?

T A N U L M Á N Y K É R D É S E K

1 Mily biztosítékot nyújtott Jehova, hogy népe maradékát meghallgatja?

Milyen módon felelt Jehova a Jósafát imádságára?

3-5 Milyen prófétai jelentősége van Jaháziel nevének? és milyen annak a ténynek, hogy Jaháziel „Zakariás fia" volt? valamint hogy ő Benája, Jéhiel és mattániás utódja volt?

6-7 Milyen jelentősége van annak a további ténynek, hogy ő egy Levita, Asáf fiainak egyik leszármazottja volt?

8 Mit kell érteni „Jehova szelleme" alatt? Milyen jelentő­sége van annak, hogy a gyülekezet közepette szállott Jaházielre Jehova szelleme?

9 Kit szemléltetett "egész Júda", és kit szemléltettek „Je­ruzsálem lakosai"? Milyen tényekből tűnik ki ez? Mi­ért foglaltatik bele Jósafát király az itt megszólítot­takba?

10 Mily jelentősége és fontossága van a kijelentésnek: „így szól Jehova" arra az időre, valamint a beteljesedés idejére? Mitől nem kellene, félnie most Jehova népének és miért nem?

11 Miért, nem kell megrettennie Jehova népének e nagy sokaságtól?

12 Milyen biztosítékot nyújt nekünk a kijelentés: „Nem tiétek a harc, hanem Istené"?

13 Mit célzott és eredményezett tehát ez a biztosíték, amely nekik éppen az ellenséggel való találkozásra történt kivonulásuk előtt adatott?

14-15 írd le a 16. versből felismerhető helyzetet, s mutasd ki annak prófétai voltát!

16 Mi lett előre bemutatva azáltal, hogy Jehova pontosan ismertette népével az ellenség elhelyezkedését?

17-18 Kit illet a 17. versben adott utasítás, és milyen részük van a ,hű Júdabelieknek' a csatával kapcsolatban?

19-21 Hol és milyen felszereléssel 'foglalják el állásaikat" az ellenjelképes Júdabeliek? Hasonlítsd össze ezt a róm. k. társaság eljárásával és indokold meg a kü­lönbséget!

22 Magyarázd meg Iráshelyek segítségével, mit jelent „Je­hova szabadítása", amint ez a kifejezés e helyen használtatik!

23 „Vonuljatok eléjük", mikor? Mutasd ki Iráshelyekkel, hogy Isten népének az ellenséggel szemben sem fél­nie, sem rettegnie nem szükséges!

24 Mily hatást váltott ki Jehova most említett tanácsa azoknál, akikhez intézte?

25 Mily hatást vált ki Jehova üzenete most Isten szövet­séges népénél?

26 Kit és mit szemléltetnek Jaháziel és a többi Léviták ott a templomban? És miből tűnik ki ez?

27 Mennyiben jelezte előre az azonnali égő vágyuk és a kivonulásra való azonnali előkészületük az álltaluk előárnyékoltak eljárását?

28 Alkalmazd a prófétai képet a korai felkelésükre és ki­vonulásukra vonatkozólag s hogy Jósafát előállt, mondván: "Halljátok meg szómat!" s nekik tanácsot adott és bátorságot öntött beléjük!

29 Mutasd ki, mennyire fontos volt akkor Jósafát figyel­meztetése: „Bízzatok Jehovában a ti Istenetekben", és mennyire fontos az a jelenben?

30 Mennyiben idéz elő megerősödést a Jehovában való bizalom?

31-32 Miért volt tehát, akkor fontos, és miért feltétlenül szükséges különösen ma, hogy Isten népe „Jehova prófétáiban bízzon"? Csak hogyan lehet ezt most megtenni?

33 A Jehova prófétáiban vált bizalom hogyan szerez jólélet vagy sikert?

34-35 Csak kinek és micélból lett feljegyezve a 118. zsolt. 25. vers imája?

36-37 Hogyan teljesedik, hogy Jósafát énekeseket rendelt, akik a "szentség ékességét kellett, dicsérjék"?

38 Micélhól kellett az énekeseknek a "sereg előtt" vonulni és mily prófétai jelentősége volt annak? Mit kel­lett énekelniük és miért azt?

39 Indokold meg, miért oltalmazta Isten oly sokáig Izráelt és szabadította meg ismételten?

40 Mutasd ki, hogy az ott énekelt dicséret szavai, valamint a Mikeás 7:18, 20 és a 85 zsoltár 10, 11 feljegyzése nagyon találóak Isten mostani felszenteltjei számára!

41 A felelősségnek melyik állapotában, melyek helyzeté­ben és melyik állásában hozta Isten a népét kegyel­mébe, mily kilátást, nyitott, számára?

(Angol W. 1938 augusztus 1)