Oldal:Az-ő-háboruja-3-4-rész-1938.pdf/3

195

a prófétai szó; hanem a szent szellemtől indíttatva szó­lottak Istennek szent emberei.' (Péter II. 1:21) A főé­nekes, aki a Jehova dicsőségének a templomban való éneklésére szolgált, ez alkalommal kifejezésre kellett juttassa Jehovának az összegyűlt Júdabeliekre vonat­kozó akaratát, így árnyékolta elő Jaháziel a mostani csatornát vagy az Úr mostani edényét vagy eszközét, amelyet arra használ, hogy az üzenetet a templomból Isten akarata szerint kihirdesse s most a népének szi­lárd meggyőződést és bizalmat nyújtson a mindenható Isten gyorsan következő nagy napjára vonatkozólag. Az Úr Jézus Krisztus 1918-ban történt templomához jövete­le óta nem használt fel egyes személyeket azok között, akik magukat az Úrnak szentelteknek állítják, hogy ál­taluk népével a felvilágosítás üzenetét közölje a szorongattatás idején, hanem a templomi közvetítést vette igénybe, illetve a földön lévő népével való összekötő csatornát. Ezt az összekötő csatornát „a Társulatnak" nevezzük, amely Isten népéhez az iratai, különösen Az Őrtorony által szól. Az a kijelentés hogy az Úr szel­leme a gyülekezet közepette jött ama Lévitára, azt mutatja, hogy az Úr most a népéhez szól, amely hozzá van gyűjtve a templomba és teljes egységre jutott s éberen és kíváncsian áll készen az utasítások követésé­re, amelyek a templomból jönnek. Az is bizonyos, hogy az Úr csak azokhoz szól ily módon, akik teljes egység­ben és összhangban maradnak vele, szeretetben szilár­dan összefűzve együtt állanak, szívből teljesen Istenhez és királyságához ragaszkodnak. Ezért Isten népe között többé nem lesz szakadás. A jelen idő a nagy veszély ideje. E tényállásról különösen vegyen tudomást min­denki, aki magát Isten gyermekének állítja és ennek megfelelően cselekedjék.

⁹

Jehova azután szolgája által így szólt az összegyűlt néphez: „Mindnyájan, akik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól Jehova néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten!" (Krónika II. 20:15) „Mindnyájan, akik Júdá­ban laknak" ebben a szövegben mindazokat szemlélte­tik, akik Jehovát dicsőítik, teljesen benne bíznak és parancsait teljesítik. Tehát a templomsereg összes tag­jait és mindazokat, akik velük a templom előtt állanak, Istent és az ő Krisztusát dicsőítik. Isten úgy a „Jeruzsá­lem lakosaihoz", mint a Júdabeliekhez fordul, ami vi­lágosan azt látszik mondani, hogy még mások is voltak ottan, akik a Jonadábokat vagy a jóakaratú embereket szemléltették s ezek most össze vannak kötve a tem­plomsereggel. Azután így szólt Jaháziel, Jehova szol­gája: „És te Jósafát király", s ezáltal arra mutatott, hogy az ott hallott hang végeredményben Jehova szolgá­jának a hangja volt, s hogy eszerint most Jehova Krisz­tus Jézus, a király és igazsághirdető által szól a templomseregnek. Ebből következik, hogy a Jehova szerve­zetében — különösen pedig annak látható részében — egyetlen teremtmény sincs, akinek a szorongattatás ez órájában nem kellene az írott utasításokra hallgatni, nem kellene azokat elismerje és kövesse. Következőleg az ott használt 'és te Jósafát' szavak mindazokat ma­gukba foglalják, akiknek halló fülük van. Aggodalommal és lélekzetvisszafojtva állottak ott az izraeliták, az­zal a várakozással, hogy Jehova felelni fog a kiáltásukra és a Jósafát király által mondott imára. Mindazok a földön, akik most Jehovához ragaszkodnak és a szövet­kezett ellenség nagy haragját látják, amely állig fel­fegyverkezve a végcsatára felvonul, mindezek a hűsé­gesek feszülten és lélekzetvisszafojtva állanak ott, várnak a Legfelségesebb trónjától jövő utasításokra és égő vággyal igyekeznek ez utasításokat követni.

¹⁰

Azután Jaháziel az összegyűlt néphez szólott: „Így szól Jehova néktek [az összes ott összegyűltekhez: Ne féljetek!" Mivel az idő és helyzet oly kritikus volt, többre volt szükség egy csupán teremtmény üzeneténél, s azért küldte Isten az ő üzenetét. Egyedül Isten üzenete lehetett elégséges abban a szorongatott helyzetben és tudott a szorongatott népbe bátorságot önteni. Így áll

a helyzet most is, amidőn Isten népe nagy veszedelemben és aggodalmak között van. A hűségesek most egy idő óta az ellenségtől rájuk zúdított keserű üldöztetést érzik, s e pillanatban látják a szövetkezett gonosz ele­meket szentségtelen elhatározásukban, hogy Isten né­pén nyers erőszakot alkalmazzanak. Valamely földi teremtménytől származó bátorító szavak most egyáltalán nem volnának elegek arra, hogy Isten népénél bizal­mat és reménységet keltsenek. Ehhez Jehova üzeneté­re van szükségük, s Jehova sohasem hagyja cserben né­pét. Ezért közvetíti Krisztus Jézus a templomban az üzenetet földi eszköze által és mondja most népének e nagy veszedelem idején: „Ne féljetek" az ellenség ha­talmának és gonosz szándékának a kinyilatkoztatásától! (Máté 10:28) Ez a kép Isten népének a bátorítására szolgál. Hasonló volt Elizeus dotháni példája, mikor egy erősen felfegyverzett hadsereg vette körül őt és szolgáját. Midőn a szolgája a félelemtől felkiáltott. Elizeus az Úr következő üzenetét mondotta: „Felele ő: Ne félj! Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ő velük." (Kir. II. 6:16) Jehova angyalainak a hadserege ott volt, hogy megoltalmazza Elizeust és a vele lévőket. Amiként akkor volt, úgy van ez ma is, amidőn az armageddoni csata közeledik. Ha a közeledő, az Isten népét romlással fenyegető ellenség annak jele volna, hogy Isten az ő népét helyteleníti, akkor ennek minden oka meg volna a félelemre. Most azonban megemlékeznek a Jehovát szeretők és neki szolgálók a nekik adott ígéretről: „Legyen a ti hitetek szerint." Mivel teljesen hisznek az Úrban és egészen megbíznak benne, nem félnek sem emberektől, sem az ördögtől, hanem Jehovát félik, amint megmondotta nekik: „A seregek Jehováját: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek és Őt rettegjétek!" — Ésaiás 8:13.

¹¹

Továbbra is népéhez szólván, mondotta Jehova Ja­háziel által: „Ne rettegjetek e nagy sokaság miatt", il­letve, ne bátortalanodjatok el, ne csüggedjetek vagy ne riadjatok vissza, hogy mindent feladjatok, leüljetek és ellenállás nélkül engedjétek az ellenséget magatok kö­rül topogni. Ugyanez áll a maradékra, a templomban lévő felkentekre is. Elizeus szavai ráillenek most Isten földön lévő népére: „Többen vannak azok [a felsőbb hatalmasságok, Jehova és Krisztus], akik velünk van­nak, mint akik velük [az ellenséggel]." Ugyancsak Je­hova mondja népe bátorítására prófétája által: Minden „nemzet egy vízcseppnek tekintetik a vederben és egy porszemnek a serpenyőben", amelyet lehellete által Je­hova és akaratának végrehajtója elseper a létből. A jelen kor nem az az idő, amidőn az emberektől vagy az ör­dögtől kellene félni. Ami az Urat és szervezetét illeti, csak egyetlen kimenetel lehetséges. Miért nem kellene féljen most Isten népe az ellenségtől? A felelet, a Legfelségesebb trónusától így hangzik:

„A HARC NEM A TIÉTEK, HANEM ISTENÉ!"

¹²

Az itt „Istennek fordított héber szó Elohim és soha sincs Jézusra vagy valaki másra alkalmazva, hanem egyedül Jehovára. Ezek a szavak a Jósafáttal ott ál­ló Izraelitáknak teljes biztonságot nyújtották, hogy a közeledő csata nem Isten átka a szövetséges népén s így nem ennek megbüntetésére kellett szolgáljon. Hasonló­képpen teljes biztonságot nyújtanak ezek a Legfelsé­gesebb trónusától származó szavak mindazoknak, akik a földön Isten templomához tartoznak s teljesen ragasz­kodnak Jehovához, hogy a mai szövetséges Ammoniták, Moábiták és a Seir hegyén lakozók bombasztikus fenyegetései, valamint az e felsorakozó társaság részéről fenyegető veszedelem nem az Isten népe valamely mu­lasztásának a következménye. Az ellenségnek az Úr né­pe ellen való felvonulása nem Jehova akaratából vagy az ő utasítására történik, hogy a népét így megbüntesse, hanem a Mindenható akarata szerint a csata különösen az ellenség megsemmisítésére kell végbemenjen. Ez a mindenható Isten nagy napjának a csatája, s ez az ő ne­vének az igazolása lesz. Most az Úr szentélye meg van