Oldal:Az-ő-háboruja-3-4-rész-1938.pdf/7

199

³¹

Jósafát király volt a Jeruzsálem felvonuló népe fe­lett. Egy Lévita, az Úr szolgája elmondotta a prófétai üzenetet. Jósafát nem próbálta önmagát felmagasztalni, hanem éppen ellenkezőleg, mint egy így szólott: ,Bíz­zatok Isten prófétájában', abban a Lévitában, aki hozzá­tok szólott! Esetleg lehettek egyes beképzelt „bölcsek" a seregben, akik beszélni akartak: de nem hittek ben­nük. Csak Jehova prófétájának hittek. Isten népének ma szintén hinnie kell Jehova prófétáiban, akik régen írtak Isten szelleme ihletése szerint s akik Isten most földön elő és benne bízó népe érdekében írtak. Az Úr a templomban most feltárja népe előtt e jövendöléseket és ezek jelentőségét, s ezt az összekötő csatornája által teszi. Ha az Úr népe között egyes prófétálni próbáló „bölcsek" vannak, csak szellőztessék magukat; az Is­tennek szentelt nép azonban ne adjon hitelt az ilyenek­nek. Az igazi imádók Jehova üzenetében kell bízzanak. Isten most nem ad újabb jövendöléseket ihletés által, hanem Krisztus Jézus által beteljesíti a „régen feljegy­zett" jövendöléseket és feltárja azok értelmét mások előtt, akik az ő tanúi a templomban. Isten ma nem támaszt prófétákat; s ha valaki magát most prófétának állítja, mindenki tudhatja, hogy az ilyen egy balga ember és hamis próféta, ahogy azt Jézus előre megmondot­ta. (Máté 24:24) Istennek mindazáltal van egy össze­kötő csatornája, amely által világosan ismerteti, hogyan teljesednek a régi próféták ihletett szavai, s a templom­sereg vagy a maradéknak hinnie kell ebben az összekötő csatornában mint a nagy próféta, Krisztus Jézus által használt eszközben, hinnie kell a feltárt jövendöléseket s ezekkel az Úr által feltárt jövendölésekkel összhangban kell eljárniuk. Ez a „vég ideje" és Istennek a jövendö­lései feltárására rendelt ideje, és a maradék számára ennek tanulmányozására, és az ily jövendölések helyes értelmének a megszerzésére s azután az Isten parancsai­nak tevékeny követése által e jövendölésekbe vetett hitét vagy meggyőződését gyakorolja. — Dán. 12:4-9.

³² Nyilván vannak olyanok, akik magukat az igazság­ban és a templomban lévőknem állítják, de nem tanul­mányozzák gondosan a jövendöléseket és az azok meg­magyarázására kiadottakat Ezek azon feltevésből indul­nak ki, hogy az igazságot ismerik s ezért nincs szüksé­gük a tanulmányozásra, sem arra, hogy figyelembe ve­gyék azt, amit most az Úr kegyelmesen feltár. Az ily viselkedés nagyon helytelen részükről s egy romlást hozó tévedéshez vezet, amelyben akik kitartanak, teljes pusz­tulásba jutnak. Amit az Úr e napokban kihirdetés végett népének ajándékoz, szellemi eledelt képez az elme szá­mára, hogy Isten népe fel legyen szerelve a Szentírásban adott és az Úr Jézus Krisztus által kijelentett uta­sítások végrehajtására. A Szentírás figyelmeztetése így hangzik: „Tanulmányozz, hogy magadat Isten előtt be­csületesként mutasd be.“ (Tim. II. 2:15; angol Biblia') Az emberek elismerésének semmi jelentősége és értéke nincsen, de az Úr elismerése mindennél fontosabb; s ezt az elismerést csak Istennek a népe számára lefektetett akarata megismerése s annak szorgalmas cselekvése ál­tal lehet megszerezni.

³³

,Az ő prófétáiban' és az általuk feljegyzett Igében ,bízni' jólétet hoz magával. Jehova természetesen győ­zelmet arathatott volna az ellenség felett tekintet nélkül, hogy a Júdabeliek hittek vagy sem; de a hitük hiánya számukra nagy vesztességet jelentett volna a jólét és siker helyett. Hinni és e hit szerint cselekedni Isten di­csőítését jelentette, s ez számukra védelmet, oltalmat és szabadulást kellett hozzon és részt kellett vegyenek a diadalmas győzelmének a zsákmányában vagy gyümöl­cseiben. Figyeljük meg a siker és áldások példáját, amely azoknak jutott osztályrészül, akik Babilonból visszatértek és a templomot felépítették. „És a zsidók vé­nei építették [a templomot] és jó szerencsések voltak Aggeus próféta és Zakariás, Íddó fia prófétálása [amely­ben hittek] folytán, és megépítették és elvégezték Izráel Istenének akaratából, és Círus, Dárius és Artaxerxes per­zsa királyok parancsolatjából." — Ezsdrás 6:14.

³⁴

A Jehovát dicsőítő Júdabeliek, a maradéknép most a szövetkezett ellenség, illetve a megsemmisítésükre összeesküvő kereskedelmi, politikai és vallási csoportok elleni felvonulásukon úgy kell imádkozniuk, amint ar­ra az Úr utalt, a következő imát szemük elé tárván és szájukba adván: „Oh Jehova, segíts most; Oh Jehova, adj most jó előmenetelt!" — 118. zsoltár 25.

³⁵ Arra való tekintet nélkül, hogy mit cselekszenek más teremtmények a földön, megsemmisíti az ellenséget a szent neve igazolására. De kizárólag azoknak lesz si­kerük vagy részesülnek jólétben, akik teljes hitbéli engedelmességet tanúsítanak Istennek a jövendölésekben feljegyzett Igéjével szemben s ezek részesülnek diadalmas győzelmének a gyümölcseiben. Mialatt a felkentek a végütközet felé menetelnek, mindannyian teljesen zárt egységben kell legyenek, mivel az Úr ezt megparancsolta. Ezek részt kell vegyenek a régen feljegyzett jöven­dölések teljesülésében, mégpedig mialatt ezek beteljesednek, hinniük kell Isten Igéjében és azzal összhang­ban kell viselkedjenek, ha jólétben akarnak részesülni.

³⁶

Miután Jósafát utasítást és tanácsot adott a nép­nek, néhányat kiválasztott egy rendkívüli szolgálatra „Tanácsot tartván pedig a néppel, előállította az Úr éne­keseit (És miután a népnek tanácsot adott, rendelt oly­anokat, akik Jehovának kellett énekeljenek; angol Rotherham), hogy dicsérjék a szentség ékesséségét, a se­reg előtt menvén és mondják: Tiszteljétek Jehovát, mert örökkévaló az ő irgalmassága!" — Krón. II. 20:21.

³⁷ Kétségkívül Jaháziel is ez énekesekhez tartozott, aki egyike volt Asáf fiainak (Krón. II. 35:15), és más Léviták is, akik bizonyára mindannyian kívülről tudták a temploménekeket és semmilyen éneket, nem szoktak énekelni az Ördög tiszteletére. Az ebben a szövegben használt „énekesek" szó magában foglalja a vándorze­nészek gondolatát, akik helységről helységre járnak. (Krón. I. 25:6, 7) Az énekeseknek „a szentség ékessé­gét kellett dicsérni", ami Jehova Isten dicsőítését jelenti, aki valóban a „szentség ékessége". Jehova a szent­sége és szépsége miatt elseper minden szentségtelen dolgot és berendezést, mint pl. a Jehova szervezete elleni ördögi vezéreket. Azok az énekesek világosan a felkent maradékot, az ellenjelképes Lévitákat szemléltetik, akik a templomban megtisztíttattak és most igazságban visz­nek áldozatokat Jehovának, amely áldozatok abból ál­lanak, hogy éneklik a szentségének az ékességét. (Mal. 3:3; Zsidók 13:15; 110. zsoltár 3; 29:2, 3) Azok az éneklő Léviták nyilván templomi ruhájukba voltak öl­tözve, „szent ékességben", ami a templomosztály tag­jait illusztrálja, akik magukat most teljesen az Isten­nek és Királyának szenteltekként ismertetik. Ezek nem azért vonulnak ki, hogy az emberek megcsodálják, ha­nem az Úr örömére, s hogy a szemlélők láthassák, hogy nekik Isten és Krisztus szolgálatában telik örömük és örömmel magukra veszik a gyalázatot,- amely az Úrra esik." — Róma 15:4.

³⁸

Kétségkívül voltak néhányan fel fegyverzett férfiak is e Júdabeli sereg között, mivel meg van írva, hogy az énekesek a „felszerelt sereg előtt mentek". Ezáltal az Isten temploma és a szolgák az ő templomában, akik az ő nevét magasztalják, a hadifelszerelés elé lett hely­ezve, ami azt mutatta, hogy a nép a hitét Jehovára és nem önmagára vagy valamely földi hatalomra alapozta. Az énekesek teljesen összhangban, harmonikusan kellett énekeljenek, mivel be voltak gyakorolva és meg volt nekik parancsolva ezt mondani: „Dicsérjétek Jehovát!" Ahelyett, hogy mindenik a saját énekét vagy kompozícióját énekelte volna, teljes összhang és egység mutat­kozott a cselekedetben. Nekik énekelni kellett: „Adja­tok hálát Jehovának!" (Az Elberfeldi B. széljegyzete és a Parallelbiblia szerint.) Így hálát, adtak Jehovának előre az ellenség feletti győzelmére és a szabadulásukra vár­ván s ezáltal kimutatták, hogy hittek és megbíztak Je­hovában és prófétáiban. Ezt is énekelték: „Mert örök­kévaló az ő kegyelme"; s ez azt mutatja, hogy Isten kegyelme sohasem hagyja cserben azokat, akik Istennek engedelmeskednek. Isten népének akkor nagyon nagy