A lap korrektúrázva van
Az ő háborúja
IV. rész
„Ne féljetek... a harc Istené!" — Krónika II. 20:15.
1 JEHOVA ISTEN Jósafáttal, a többi Júdabeliekkel és ellenségeikkel egy prófétai képet alkotott, amely pontosan szemlélteti azt, ami a földön most lejászódik, amidőn Isten felkent szolgái az áruló, a romlásukat előidézni megkísérelő ellenségükkel való találkozásra kivonulnak. Az a kép most oly felvilágosítással szolgál, amely az összes felszenteltek számára felbecsülhetetlen értékkel bír. Isten szövetséges népe, a Júdabeliek a prófétai képben katonai rendben, vonultak ki Jeruzsálem kapuin, felvonultak, hogy szembekerüljenek az ellenséggel és meglássák szabadításukat a mindenható Isten keze által. Az élen meneteltek az énekesek és énekelték Jehova dicsőségét. Az énekesek után következett a tarka sereg vagy a népsokaság, amely az ellenség erejével összehasonlítva valószínűleg nagyon jelentéktelen volt. Az a júdabeli-tömeg férfiakból, asszonyokból és gyermekekből tevődött össze, és voltak közöttük idegenek is, akik nem voltak Júdabeliek. Az ezt a nyomorúságosnak látszó kis sereget irányító bölcsesség és hatalom emberi szemek előtt láthatatlan volt; de Jósafát és a vele lévő nép teljesen hitt és megbízott a legfelsőbb hatalomban és örömmel követték a vezetést. Egy másik alkalommal Jehova Elizeust és szolgájá látomásban részesítette az őket oltalmazó hatalmas mennyei sereget illetőleg. Most pedig, az Elizeusmunka záró napjaiban Jehova szellemi látomásban részesíti felkent maradékát és annak társait a mennyei hadseregre vonatkozólag, amely megvédelmezi és megoltalmazza őket s Jehova Isten dicsőségére győzelmet arat. Jehova Isten most Krisztus Jézus és a mennyei szent angyalok által kéviselve a régi korokhoz hasonlóan járja körül földi seregeit és minden lépését irányítja azoknak, akik az Urat szeretik és neki szolgálnak.
2 A gyakorlott énekesek, akik az élen haladtak és tudták, hogy a győzelem biztos, adott jelre biztosan rázendítettek egy a Legfelségesebbet magasztaló énekre, s énekeiket kétségkívül teljes áhitattal és Jehova magasztalására énekelték: „És amint elkezdték az éneklést és a dicséretet: Jehova ellenséget szerzett az Ammon fiai és a Moábiták és Seir hegyén lakozók ellen, akik Júdára jöttek, és megverettek.“ (Krónika II. 20:22) Annak tudata, hogy az Úr Isten ellenséget szerzett az ellenség ellen, az lelkesítő, és hasznos lesz megszemlélni a kísérő körülményeket, valamint az ellenség szerzésének útját módját és annak eredményét. Ez a kora reggeli órákban történt, s abban a könnyű levegőben az énekesek énekei messze el kellett szálljanak Júda hegyei felett s az ellenség füleit elérték, mielőtt még az ellenséges haderőt láthatták volna. Az egyesült ellenséget irányító katonai sztratégáknak rendkívül szokatlannak kellett tűnjön, hogy a Júdabeliek énekelve merészkedtek eléjük vonulni, s így az ellenség a Júdahelieket és társaikat nyilván fanatikusoknak gondolta. Az ellenség csendben még nevetett is felette nyilván, hogy mennyire könnyű dolga lesz megsemmisíteni őket közeledtüknél. A mai események nagyon találó beteljesedését képezik annak a prófétai képnek. Isten népe most az Úr Jézus Krisztus — kinek oldalán a harcoló angyalok seregei állanak — parancsnoksága és vezetése alatt kivonul, hogy szembeszálljon az ellenséggel. Az ellenségek fenyegetődzései, hatalmuk kinyilatkoztatása, dicsekvésük és büszkélkedésük nem rettenti vissza a hűségeseket a felvonulásuktól. Ezek a hű szolgák Jehovába és nagy hadvezérébe vetik bizodalmukat, s tudják, hogy a győzelem biztos, mivel az a mindenható Isten csatája. Azért nem tarthatják vissza az éneklést, mivel megparancsoltatott nekik, hogy a Jehova neve tanúbizonyságai legyenek. Ez az ellenjelképes Júdabeli sereg, Jehova hű tanúi és társaik hangosan énekelnek és Jehova „szépségének ékességéről" beszélnek, dicsőséges
Királyáról, királyságáról s mindazokról az áldásokról, melyek az engedelmes embereknek osztályrészül jutnak. Isten parancsaival összhangban beszélnek Jehovának a vallásoskodók és az ördög vallás feletti bosszújáról, valamint a mindenható Isten igazi imádatáról, amely a vallásnak pont az ellentéte. A szövetkezett ellenségek, az ellenjelkékes Ammoniták, Moábiták és a Seir hegyén lakozók tudomást szereznek az Istennek szentelt nép énekéről, s gunyolódnak, a markukban nevetnek s egymás között így szólnak: „Milyen fanatikus, bolond társaság ez, hogy beképzelik maguknak, hogy szembe szálhatnak velünk!" Jehova tanuinak, az ellenjelképes Júdabelieknek az eljárása, üzenete és éneke a hitetlenek egész világa előtt nagyon szokatlannak tűnik. Az űzenetnek házról-házra való hordása és az emberek előtt énekekkel való magasztalása a hűségesek kivételével mindenki előtt nagyon szokatlan munkának tűnik. Ez Jehova munkája, és ez valóban „szokatlan munka".
3 Az énekesek által vezetett Júdabeliek Jehovát magasztalták, s a mostani ellenjelképes Júdabeliek is Jehovát magasztalják, aki 'beszédét szájukba adta és hatalmas kezével fedte be őket' s az énekeik Jehova nevének a dicsőségét hirdetik, a haderői győzelmét és a legfelségesebb nevének a teljes igazolását. Az előképes nép annakidején a csatatérre menetelt s éppen úgy menetel most az ellenjelképes nép a csatatérre, s hogy minden egyes mozzanat az ő akarata szerint történjen, Jehova megállapítja az időt szolgái minden lépése számára. Ő kényszeríti mindkét felet az állásába. Amidőn az Ammoniták és szövetségeseik tudomást szereztek a közeledő Júdabeliek énekéről, tanácsosnak tartották felkészülni fogadtatásukra, meglepjék és tőrbe ejtsék őket. Tény és valóság azonban, hogy Jehova Isten az ügyet elejétől vofogva irányította. Mozdulataikat irányítva, Isten a tőrt az ellenség és segéd csapatai ellen rakta le. A feljegyzés így szól: „Jehova leselkedőket állított fel." ( angol Rotherham; Parallelbiblia szélj.) Az ellenség szövetkezett hatalmai azt gondolták, megtették a kellő intézkedést, hogy egészen váratlanul a Júdabeliekre törhessenek és megsemmisítsék őket, mielőtt felismerhetnék helyzetüket. De elszámították magukat. Ezek a leselkedők főképpen az Ammoniták és Moábiták közül kellett álljanak; hiszen nyilván ezek akarták megszerezni maguknak a Júdabaliek és társaik megsemmisítésének a tisztségét, s ez a szándékuk világosan kitűnik a prófétai kép 23. versében feljegyzett szavakból: Amint annakidején volt, úgy áll a helyzet ma is: a földi haderő nagy hadvezére mindent a nép javára irányított. A próféta a következő szavakkal írja le az ellenség eljárását: „Mert imé lelkem ellen leselkednek, egybe gyűltek ellenem az erősek; anélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Jehova! Bűnöm nélkül egybe gyűlnek és készülnek ellenem; serkenj fel előmbe és lásd meg ezeket! Te, oh Jehova, Seregeknek Istene, serkenj fel! Bűntesd meg mind a nemzeteket [a Moábitákat és szövetségeseiket], ne könyörülj senkin, aki hamisságot cselekszik. Szela. Estenden [ha a sötétség bekövetkezik, ami az ellenjelképben 1919-ben történt, miáltal az ellenség elrejtőzni remélt] megjelennek [az ellenségek], ordítanak, mint az eb [dörmögnek, morognak és ordítanak; jajveszékelnek, mint azt a vén 'parázna' teszi], körüljárják a várost." (59. zsoltár 4-7) „Étel után barangolnak, s ha nem laknak jól jajveszékelnek." — 59. zsoltár 16; Schlachter
4 Mint az akkor volt, most is Sátán képviselői azok, akik alattomos gyűlölettel eltelve lesbe állanak, hogy jogtalanul előnyt szerezzenek az igazakon. Sátán helyezte ezt a gyilkos szellemet az ellenjelképes Ammoniták, Moábiták és mások szívébe, hogy tanuit meg-
