Oldal:Az-ő-háboruja-3-4-rész-1938.pdf/5

197

ják őket, s nyiltán, bátran és nyomatékosan ismertetniük kell Jehova Isten üzenetét, nevét és királyságát hirdetvén. Miképpen Dávid félelem nélkül kivonult, hogy a Filiszteusok óriása ellen harcoljon, s bizodalmát teljesen Jehovába helyezte, úgy lép most a nyilvános­ság elé Isten népe a nagyobb Dávid vezetése alatt, tel­jesen az Úrban bízván.

²⁰ A Júdabeliek a csata helye vagy vidéke felé kellett vonuljanak, ott az ellenséggel szembe kellett nézniük, s miután a meghatározott helyet elérték, engedelmes­kedniük kellett a parancsnak; „Álljatok veszteg és lás­sátok Jehova szabadítását rajtatok!“ Ez a kép Jehova most földön tartózkodó népe különös javára lett bemu­tatva, az Ige kimondva és feljegyezve.

²¹ Egy másik például szolgáló eset a Veres tenger­nél történt, amidőn népét Isten Egyiptomból kiszabadí­totta. (Mózes II. 14:13—15) Isten népe ma nem szaba­dulhat meg azáltal, hogy embereknek tulajdonít üdvösséget vagy zászlók előtt tiszteleg; hanem a szabadulás egyedül Jehovától jöhet Krisztus Jézus által.

²²

„Jehova szabadítása“, amelyről e szövegben szó van, nem jelenti, az embereknek a halálból való szaba­dulásukat a Krisztus Jézus kiontott vérébe vetett hi­tük alapján. Jehova tanui ebben már részesültek az igazolás áltat s amennyiben újteremtésekké lettek és kiválasztattak Jehova neve számára. „Szabadulás" e szöveg értelmében a Sátán szervezetének vagy berende­zésének a hatalmából való szabadulást jelenti, amely in­tézmény Isten felkenteinek, a megsemmisítésére törek­szik. Jehova az iránta hű népét megszabadítja és által viszi a nagy napja csatáján: „Jehovától van a szabadítás; a te áldásod népeden van.“ (3. zsoltár 9; Elberfeldi f.) „Aki körül robogsz lovaidon, diadal-szekerei­den szabadításra." (Habakuk 3:8; Elberfeldi f.) „Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg felderül, mint fényesség az ő igazsága; és szabadítása, mint a fáklya tündököl." (Ésaiás 62:1) „Mert eljön, az Úr és harcol azok ellen a népek ellen, amint harcolt vala ama napon, a harcnak napján." (Zakariás 14:3) Így oktatta ki Isten előre népét Jeruzsálemben. Hason­lóképpen oktatja ki most az övéit előre, biztosítván őket, hogy a most küszöbön álló harc nem az ő ügyük, amelyben a saját erejük által kellene győzniük, hanem ez Jehova harca, miértis figyelniük és szabadulásukat végig kell nézniük, amely szabadításban a mindenható Isten karja által részesülnek.

²³

Jehova szelleme vezetése alatt azután Jaháziel meg­ismételte a már előbb mondott szavakat: „Ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenük, mert Jeho­va veletek lesz." Ez tehát világosan azt látszik mutatni, hogy mostan. 1938-ban Isten népe elérte az ellenjel­képes „holnapot", azt az időt, amidőn „ellenük" kell menjen", illetve az ellenség ellen kell vonulnia. A Wa­shingtoni kongresszuson történt 1935-ben, hogy az Úr a közvetlen azután kiadottakkal a római kat. hierarchiát az ellenjelképes Filiszteusokként ismertette, ezt a val­lásos tömeget leleplezte s az ujabbkori Edomitákként ismertette. E gonosz társaság ellen parancsolja meg né­pének most Isten, hogy 'kelljen fel ellene harcra'! (Abdiás 1) Ezért Isten népe nem szabad féljen és retteg­jen, amidőn az ellenség "dicsekvő és istentelen akcióját látja; hanem a hűségesek bátran az 'ellenség ellen kell menjenek', a Királyt és királyságát hirdetvén, miáltal Jehova névét igazolja. Jehova hű tanúi most az ő bizonyítékát bírja: "Jehova veletek lesz." Jehova az, aki nekik, az ő hűségeseinek mondotta: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; "ember mit árthat nékem?" (Zsidók 13:5, 6) Amidőn a hűségesek biza­lommal Jehovához ragaszkodnak és minden időben ígéreteire gondolnak, „ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?"(Róma 8:31), előretörnek. Igy Jehova biztos ígéretet nyujt, hogy népét teljesen támogatni fogja; ez bátorsá­got önt belé, s ezért menetel előre bizalommal és az Úr örömében.

ELISMERÉS

²⁴

Jehova a szavát adta, hogy a benne bizó és őt el­ismerő népét vezetni fogja. (Példab. 3:5, 6) Jósafát király azonnal felismerte, hogy a Lévita által kapott üzenet Jehovától jött. „Akkor Jósafát meghajtotta fejét a föld felé, s Júda és Jeruzsálem lakói leborultak Je­hova előtt és imádták Jehovát." (Krónika II. 20:18) Jósafát szívében semmi kétség nem volt, s azért nem is fordult az üzenet ellen. Elismerte, hogy a „felsőbb", a legfelsőbb hatalom az engedelmes szolgája, Jaháziel által szólott, és a fejével a föld felé hajolva, hittel és há­latelt szívvel imádta ott Jósafát Jehovát. A kapott üzenet minden dicsőséget és tiszteletet Istennek adott, nem engedett megalkuvást az ellenséggel és ezért Jehova nevének az igazolására szolgált. Az egész ott álló nép követte Jósafát példáját és imádta Jehovát. Az összes többivel együtt Jaháziel Isten temploma felé imádko­zott, mivel Isten megígérte, hogy megmutatja hatalmát népé értekében és az ellenség ellen: „Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztal­tad a te beszédedet. Mikor kiáltottam, meghallgattál en­gem, felbátorítottál engem lelkemben erő támadt." — 138. zsoltár 2. 3.

²⁵

Istennek most földön élő szövetséges népe világo­san felismeri, hogy ez a régen feljegyzett üzenet az ő tanulságára lett kihirdetve, s ezért szintén imádják Je­hovát szellemben és igazságban. Teljesen benne bízva, Jehova „szokatlan munkájára" szentelték magúkat és megteszik részüket, nevét és királyságát hirdetvén. Tud­ják, hogy Jehova Armageddonban, a mindenható Isten nagy napja csatájában véghez viszi „hallatlan dolgát s így naggyá teszi nevét, s hű szolgái most elhatároz­ták, hogy nevét mostantól fogva a csata megvívásáig hirdetni fogják.

²⁶

Jaháziel volt az az eszköz, akit Jehova felhasznált üzenetének szövetséges népéhez való közvetítéséhez, s ebben a vonatkozásban az Úr csatornáját vagy eszkö­zét szemléltette, a Társulatot vagy a "hű és bölcs szol­gát" mint egészet és azt az eszközt, melyet ez a szolga felhasznál az Úr utasításainak a néphez való közvetítésé­re. Más Léviták jelen voltak a templomban; ezek ugyan nem voltak Asáf fiai, mindazáltal részt vettek az Úr dicsőítésében: „A Kéhátiták fiai közül és a Kóriták [Lévi dédunokájának, Koré utódai] fiai közül való Léviták" pedig felállottak, hogy Jehovát, Izráel Is­tenét nagy felszóval dicsérjék." (Krónika II. 20:19) Kóré lázadásának az idején s az utánna következő pusztulásakor Kóré e fiai el kellett különítsék magukat lázadó apjuktól s ezáltal elkerülték pusztulásukat, mi­vel hűek maradtak Istenhez. (Mózes IV. 16:1—35) Ezért lettek megtisztelve a templomi szolgálattal a Jehová­hoz hű maradt Kóriták. Hémán, a főénekes több zsoltár írója volt; ő Kórita volt, s egyesek a Kóriták közül tem­plomi ajtonállók voltak. (Krón. I. 6:33-35; 9:17-19; 26:1-19) Mindezek a templomi énekes Léviták a belső udvar­ban elől állották és rendszeres éneklői voltak Jehova di­csőségének a szentélyben. Ez arra mutat, hogy az Úr egyetlen teremtményt sem részesít kiváltságban, sem nem tanúsít valakivel szemben előítéletet a családi tartozandósága miatt. Egyideig szülők és gyermekeik kezdték az igazságban az Urat követni és Jehovát dicsőíteni; azután pedig a szülők elestek, mialatt a gyermekek hűek maradtak az Úrhoz. Ezt a Kóriták árnyékolták elő. Is­ten megtiszteli azokat, akik őt tisztelik, hozzá hű marad­ván. A templom előtt állók mindannyian Jehova dicsőségét énekelték „nagy felszóval". Nem rejtették el ma­gukat az ellenségtől való félelemből, sem nem énekeltek lassan, hogy fel ne izgassák az ellenséget. A győzelem­beni hitükben előre ünnepelték Istennek az ellenség fe­letti győzelmét. Hasonlóképpen hisznek meg teljesen Jehova tanúi Jehovában és Krisztus Jézusban; biztosak az Úrnak az ellenség feletti győzelmében és tudják, hogy Armageddon nem sokára meg lesz viva s ez a csata a győzelem színhelye lesz. Magukat az Úr szol­-