Kegyelem és nem törvény alatt élve

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search

Borító

Oldal:Kegyelem-és-nem-törvény-alatt-élve-Emlékezzél-az-új-világ-teremtőjére-1946.pdf/1

2

2
Irta N. H. KNORR
a Watch Tower Bibie and Tract Society elnöke
124 Columbia Heights — Brooklyn, N. Y. U. S. A.
„THE WATCHTOWER" Hungarian — Made in Rumania
Kiadja: Asociatia «Martorii lui Jehova» din Romania, Persoană Juridică
București 2 — Str. Basarabia 38.
1946 október 1.


Kegyelem s nem törvény alatt élve
„Mert nem a törvény alatt vagytok, hanem a kegyelem alatt.“ — Róma 6:14.


1 Jehova a „minden kegyelem Istene" s ugyanakkor a törvény és rend Istene is. Nekünk emberi teremtményeknek ez javunkra szolgál. Tökéletes törvénye alátámasztása mellett ahhoz is elég bölcs és igazságos, hogy útat készíthessen a kegyelem és meg nem érdemelt kegyesség tanúsítására. Velünk, tévedő emberekkel kegyelmet tanúsíthat törv­énye határozott igazságossága megsértése nélkül is. Isten kegyelme nem vezet örvénytelenségre és nem vet árnyékot a törvényére, hanem inkább iga­zolja azt. Helyes tiszteletet ébreszt a törvénye iránt, ahelyett, hogy törvénytelenségre buzdítana.
2 Jehova törvénye teokratikus, mivel az egye­dül igaz és élő Istentő származik s a teremtményei vezetésére van kibocsátva és végrehajtva. Igy tehát az ő törvénye a legfelsőbb. A teremtményei valame­lyike által kiadott s az ő engedelmével közzétett törvények csak akkor értékesek és érvényesek, ha összhangban vannak a teokratikus törvényével! Mivel Jehova Istenben mint legfőbb törvényhozóban a jog és hatalom meg van alapozva, arra is joga és ha­talma van, hogy törvényei valamelyikét visszavonja vagy megszüntesse. Nem mintha valamelyik törvénye oktalan, tökéletlen, igazságtalan vagy haszontalan volna, hanem mivel csak bizonyos teremtményekre vonatkozólag lett kibocsátva s csak bizonyos időre volt szánva, míg betölti a célját. Akik pedig megszabadultak az ily törvények jármából, azután nem tehetnek egyszerűen saját tetszésük szerint. A további helyes eljárásukat illetőleg biztos gondosko­dás történt.
3 A Biblia egyes vallásos magyarázói igyekez­nek megcáfolni a fenti kijelentéseket, de mint látni fogjuk, nincs igazuk. A teokratikus törvény egyik legkiválóbb kutatója, Pál apostol írja a római keresz­tényeknek: „Ti nem vagytok a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt!" (Róma 6:14.) A zsidókból lett keresztényeknek általában írta: „Mert egy előbbi tör­vény félretétele annak erőtlensége és használhatatlan volta miatt történik, mivel a törvény semmiben sem szerzett teljességet, de jobb reménységet hozott,amely által közelebb jutunk Istenhez”. (Zsidók 7:18,19.) Vagy más fordítás szerint: „Egy előbbi parancs annak gyengesége és használhatatlansága végett van eltávolítva (hisz a törvény semmit se tett tökéle-
tessé), s jobb reménységet vezet be, miáltal Istenhez ­ közeledhetünk." — angol Moffátt,
4 Annak kimutatása végett, kinek a törvénye van félretéve vagy eltávolítva, írja ugyanaz a tör­vény-kutató, Pál az efézusi pogányokból lett körülmetéletlen keresztényeknek: „Ezért jusson esze­ metéletlen keresztényeknek: „Ezért jusson eszetekbe, hogy egykor ti, testileg pogányok, akiket körülmetéletlenségnek neveztek azok, akik a testen kézzel végzett körülmetélkedéstől kapták nevüket, ti abban az időben Krisztus nélkül voltatok. Izráel polgárjogából kirekesztve, az ígéret szövetségeitől idegenek, remény nélkül és Isten nélkül voltatok a világban. Most ellenben Krisztus Jézusban ti, akik egykor „távoliak" voltatok, „közeliekké" lettetek (közel hozattatok) a Krisztus vérében. Mert ő a mi békességünk, aki a két elválasztott részt eggyé tette és a közbeeső választófalat elrontotta, az ellenségeskedést, a parancsok tételes törvényét, a maga testé­ben eltörölte (Stage: megszüntette), hogy a kettőt egy új emberré alakítsa magában (Goodspeed: egyesítve önmagával), békét szerezve és hogy mind a kettőt egy testben az Isten által kiengesztelje, meg­ölve azzal az ellenségeskedést (Eberfeldí; miután ­ ugyanaz által megölte az ellenségeskedést (közöttük)." (Efézus 2:11—16.) Ez azt jelenti, hogy Jehova törvénye volt az, ami félretétetett vagy meg lett szüntetve.
5 Pál azonkívül arról tanúskodik, hogy Jehova törvénye volt az, amit saját Fia, Krisztus Jézus távolított el az útból. Igy szól a kolossébeli körülmetéletlen keresztényeknek: „Titeket is, akik bűneitek és testetek körülmetéletlensége miatt halottak volta­tok, megelevenített ővele (Krisztus Jézussal) együtt, megbocsátva nektek minden bűnötöket, eltörölve té­teleivel együtt az ellenünk szóló, bennünket vádoló kézírást, eltávolította az útból és odaszegezte a ke­resztre; a fejedelemségeket és hatalmakat legyőzve, nyilvánosan mgszégyeníette és diadalmaskodott felettük őbenne. Senki tehát meg ne ítéljen titeket ételért vagy italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt, amik csak árnyékai a jövendő dolgoknak, de a valóság Krisztusé”, (Kol. 2:13—17.) Tehát az itt te­kintetbe jövő törvényt nem csak ember távolította el vagy szüntette meg. Az e ponot felismerni képtelen emberek, mint pl, az ortodox (óhitű, maradi) zsidók,)

3

AZ ŐRTORONY
3
mind a mai napig kitartottak megtartása mellett s hogy legalábbis részben általa vezéreltetik magukat.
6 A Krisztussal a fatörzsre szegzett teokratikus törvény a mózesi törvény volt. Ezt „Mózes törvényé­nek” nevezik, nem mintha Mózes szerezte volna, mert ö nem szerezte, hanem mivel ő volt a közvetítő, aki e törvényt Istentől Izráel népének közvetítette. Ő volt Jehova Isten felhasznált eszköze, hogy az Isten diktálta törvényt, parancsokat, rendeleteket és tételeket kéziratokba fektesse. „Majd így szólt Je­hova Mózesnek: írd le e szavakat, mert e szavak ér­telmében kötöttem szövetséget veled és Izráellel. És ott volt Jehovával negyven nap és negyven éjjel; kenyeret nem evett; vizet nem ivott és felírta a táb­lákra a szövetség szavait, a tíz parancsot”. (II. Mó­zes 34:27, 28.) „Mivel a törvény Mózes útján adatott, a kegyelem és igazság pedig Jézus Krisztus által lett”. (János 1:17.) „...nektek őáltala (Jézus által) bűnbocsánat hirdettetik és mindabból, amiből ti Mó­zes törvénye által megigazulni nem tudtatok, minden hívő igazzá lesz őáltala.” — Csel. 13:38, 39.
7 Soha egyetlen emberi törvény és tétel nem adatott oly csodálatos körülmények között, mint a „Mózes törvénye”, még az Egyesült Nemzetek Szervezete chartája (népjogokat biztosító népalkotmány) és a kalifoniai San Franciskóban összegyűlt ötven nemzet képviselői által felállított nemzetközi bíró­ság alapszabálya sem. A teokratikus törvény fensé­ges voltának méltó szemléltetése végett „Mózes tör­vénye” az arábiai Sinai hegy csúcsán adatott, A hegy lábánál összegyülekezett az egész nemzet, amely­nek adatott s figyelte a fejlemények lefolyását. Ez esemény szemtanúbeszámolója mondja: „Harmad­napra virradatkor mennydörgés és villámlás támadt, sűrű felhő ereszkedett a hegyre és igen erős kürtszó hangzott, úgy hogy az egész táborbeli nép megrémült (Eberfeldí: remegett). Erre Mózes kivezette a népet a táborból Isten elé és megálltak a hegy alatt. Az egész Sinai hegy pedig füstölgött, mivel leszállt rá Jehova tűzben. Füstje úgy szállt fel, mint az (ol­vasztó) kemencefüst és az egész hegy nagyon ren­gett. A kürtszó mind erősebb lett: Mózes beszélt és az Isten felelt neki hangosan”. „Az egész nép látta a mennydörgést és villámlást, a kürtszót és a hegy füstölgését. Mikor a nép ezt látta, megrémült és hát­rább húzódott. És így szóltak Mózesnek: Te beszélj velünk és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen ve­lünk, hogy meg ne haljunk”. — II. Mózes 19:16—19; 20:18, 19.
8 Mózes és a nép által látottakon kívül láthatatlan személyek is jelen voltak a teokratikus törvény közvetítésén. Azért van mondva, hogy a zsidók „a törvényt angyalok rendelésére vették”. (Csel. 7:53.) „ . . . rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezé­ben.” (Gál. 3:19.) „Mert ha az angyalok által mon­dott beszéd is megálló volt, és minden bűn, engedet­lenség elvette méltó büntetését”. (Zsid. 2:2.) Ily kö­rülmények közt nem csoda, hogy midőn Mózes a tíz parancs két táblájával lejött a hegyről, ragyogott az arca a dicsőségtől. Visszatükrözte annak dicsőségét, akivel dolga volt. Míg Mózes visszatért a hegy csú­csára Isten jelenlétébe, letakarta arcát a megrémült izraeliták előtt. „És Izráel fiai látták, hogy Mózes
arcának bőre sugárzik, de Mózes a leplet ismét ar­cára borította, míg be nem ment, hogy Ővele szól­jon.” (II. Mózes 34:29—35.) Jehova Mózes által ily módon adott törvénye azon szövetség vagy szerződés törvénygyűjteménye volt, melyet Jehova Izráel nem­zetével ott felszentelt. Ezért ezt a gondoskodást rendszerint a „törvényszövetségnek” nevezik. A Bib­liában előfordul az egyszerű „törvény” kifejezés is, hogy Istennek Izráellel kötött törvényszövetségére utaljon.


AMI ELTÖRÖLTETETT
9 Mivel a „törvény” teokratikus volt s oly cso­dálatos, tiszteletet parancsoló körülmények között adatott, úgy tűnik fel, mintha a Törvényhozóhoz hasonlóan visszavonhatatlan, örökkétartó és végte­len volna. Ezért lepődnek meg egyesek, megtudva, hogy e törvény eltávolíttatott s Jehova véget vetett neki, többé a földön egyetlen teremtmény sincs alá­rendelve — a zsidók sem. Bizonyos vallásoskodók különleges érveket hoznak fel, attól félve, hogy az egész törvényszövetség eltávolításának rossz következménye lehet. Állításuk szerint a zsidóknak két törvényt adott: 1. Isten sajátkezüleg írt törvénye és 2. a Mózes által írt törvény. Azt állítják, hogy az egyik erkölcsi-, a másik pedig ceremoniális törvény, s nem a tíz parancsba foglalt erkölcsi törvény, ha­nem a ceremóniális törvény vétetett el. így e val­lásoskodók kötelezve érzik magukat a negyedik pa­rancs megtartására, a hetenkénti szombatot ünnepelve, mégpedig péntek naplementétől szombat nap­lementéig
10 Az ilyenek erélyesen állítják, hogy minden igaz keresztény az ókori zsidósághoz hasonlóan köteles hetenként megünnepelni a szombatot. Úgy vélik, hogy a Pál keresztényekhez intézett szavai: „Ti nem vagytok a törvény alatt, hanem a kegye­lem alatt” a ceremóniális törvényre s nem a szom­batot is magábanfoglaló tíz parancsra vonatkozik. Ezek visszaemlékeznek arra, amit Jézus és a vele összeköttetésben levő tanítványok a zsidó szombat­ napon tettek annak bizonyítására, hogv kereszté­nyek alá vannak rendelve úgy a szombattörvénynek, mint a tíz parancs többi részének is, Más szóval azt hiszik, hogy a tíz parancsnál nincs nagyobb erő s nincs nagyobb serkentő az igazságos életre. Azért félnek attód a következménytől, amit a törvényszö­vetség részét képező tíz parancs eltávolítása a ke­resztények erkölcsére és istenfélelmére gyakorolhatna. Ezek ily irányú aggodalma azonban nem az első, amit kinyilatkoztattak. Hasonló aggodalmakkal kellett szembeszálljon már Pál apostol is annakide­jén a Mózes törvénye mellett buzgólkodó megtért zsidók részéről. Pál kimutatta, hogy aggodalmaik és félelmük eléggé indokolatlan. A Mindenható kegyel­mes és irgalmas gondviselése hatékonyabb az igazságosságra, mint a tíz parancs és Izráel törvényszövetségének más törvényei. Lássuk csak!
11 A törvényszövetségnek a tíz paranccsal együtti eltörlése ellen érvelők Jézus szavait idézik: „Ne gondoljátok, hogy én a törvénynek vagy a pró-

4

4
AZ ŐRTORONY
fétáknak eltörlésére jöttem. Nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem hogy betöltsem. Mert bizony mon­dom nektek, az ég és föld elmúlásáig a törvényből egyetlen jóta vagy vesszőcske sem múlik el, míg minden meg nem valósul (teljesedik). Azért tehát, ha valaki csak egyet is, akár a legkisebbet is, eltörli (Allíoli: áthágja) a parancsolatok közül és úgy ta­nítja az embereket, a legkisebb lesz a mennyek országában”. (Máté: 5:17—19.) Azt mondja ez a szö­veg, hogy a „törvény” nem lesz eltörölve a menny­nek és földnek (Sátán látható és láthatatlan szerve­zetének) az armageddoni csatában való eltűnése előtt, ami után az Istentől megígért új ég és föld következik? Nem! S Jézus azt sem mondta, hogy az ég és föld a világ végén csak akkor tűnik el, miután a földön élők minden jótáig és-vesszőcskéig megtar­tották a tíz parancsot.
12 Óh! mondja valaki, Jézus a „törvény” kife­jezéssel minden bizonnyal a tíz parancsot értette, hisz a hegyi beszédében Isten hatodik parancsára hi­vatkozott az ölés ellen s a paráznaság elleni hete­dik parancsolatra, tehát kétszer hivatkozott arra. (Máté 5:21, 27.) Ez igaz, de megvizsgálták az egész hegyi beszédet és figyelembe vették, hogy Jézus Mózes különböző más törvényeire is hivatkozott Isten tíz parancsolatán kivül? Felhívja a figyelmet az oltárra való adakozásra, hogy váló levelet kell adni az erkölcstelen asszonynak, a hamis esküre, a „szemet szemért és fogat fogért” szavakra, a feleba­rát szeretésére, mint önmagunkat. Bizonyítékul ha­sonlítsuk össze Máté 5:23, 24, 31, 33, 38, 43 és V. Mózes 16:16, 17; 24:1, IV. 30:2, II. 21:23—25, V. 19:21, III. 9:18.
13 Ez azt bizonyítja, hogy Jézus a „törvény” alatt nem csak a tízbparancsot értette, hanem a „Mó­zes törvénye” többi részeit is, s hogy a tíz parancsot nem lehet elválasztani és függetleníteni a törvény­szövetségtől, Jézus tehát nem azt mondta, hogy a törvényszövetség a tíz paranccsal együtt oly végte­len, mint a betüszerinti ég és föld, hanem ehelyett mit magyarázott? Azt mondotta, hogy a törvény előkép, s annak előképei és a jövendő jó dolgok ár­nyékai mind beteljsednek az ellenjelképes valóság­ban. Mind beteljesednek az utolsó jótáig és vesszőcs­kéig, mielőtt bekövetkezik a teljes vég Sátán vilá­gára, a démoni „égre” s annak politikai, kereskedelmi és vallásos „földjére" szakadó megsemmisítés által. Jóval a gonosz ég és föld pusztulása előtt meg kell kezdődjön a „törvény” ez előképei és árnyékai teljesülése, ami azt jelenti, hogy a törvény az elő­képeivel együtt eltávolíttatott, hogy helyet adjon Jézus Krisztusnak az előképek és valóságok betelje­sítésére. Most a világ végén vagyunk és láthatjuk, hogy a törvény teljesülése 1900 évvel ezelőtt kezdő­dött, Akkor távolíttatott el a törvény a fatörzsre szegezve, melyen meghalt Jézus Krisztus, mint Isten ellenjelképes „Báránya, aki elveszi a világ bűneit”. — János 1:29.
14 Szolgálata második évében tartotta Jézus hegyi beszédét. Tehát akkor beszélt, midőn még a „törvény” kötelező volt a zsidókra. Jézus nem a törvény feloszlatása végett jött, hanem hogy a bekö­etkező ellenjelképes valóságokkal beteljesítse. Az
írástudók, farizeusok és szadduceusok voltak azok, akik az Isten parancsait sértő és erőtlenné tevő hagyományaikkal megszüntették a törvényt s az embereket a parancsok áthágására tanították. Ezek a férfiak mégis azt állították, hogy a legpontosab­ban betartják a törvényt s ezáltal igazak. Az „or­szág gyermekeinek” vallották magukat, illetve arra számítottak, hogy tekintetbe jönnek a Messiás ki­rályságára. Ezek törvényszegésére és képmutatására való tekintettel figyelmeztette Jézus a hallgatóit: „Ha a ti igazságotok nem haladja meg az írástudókét és farizeusokét, semmiképpen nem mentek be a mennyek országába”. (Máté 5:20.) Ezt az igazságosságot nem a törvény megtartásával kell elérni, hanem Pál apostol szerint a Krisztusban való hit ál­tal, Pál pedig egykor „a törvény tekintetében fari­zeus (volt);. ., ami a törvényből való igazságtételt illeti, kifogástalan voltam”. (Fil. 3:5, 6.) „De min­dent elveszítettem és szemétnek tartok, hogy meg­nyerjem a Krisztust és benne találtassam — amellett nincs saját igazságom a törvényből, hanem Istentől való igazzátételem a Krisztusban való hit alapján". — Fil. 3:7—9; rev, Zürcber B.
5 Jézus tehát megtartotta, tanította és betel­jesítette a törvényt még mialatt a törvényszövetség érvényben volt Izráel felett. „A mennyek országá­ban a legkisebb” vagy mint a törvény áthágásának tanítója kicsiny lenni jelenti, hogy egyáltalán nincs a királyságban. Egyetlen zsidó se gondolhatta, hogy azáltal bejuthat a mennyek országába, hogy a tör­vényszövetséget annak érvényben létele idején át­hágta s másokat is ennek megtévesztésére tanít. A törvény a keresztényekkel kapcsolatos valóságokat árnyékolta elő, s ha valaki nem volt összhangban azokkal a törvényekkel, nem mehetett be a mennyek országába. Ha tehát a törvényt a legkisebb do­logban megszegte s másokat is ennek megtevésére tanított, egyáltalán nem mehetett be a királyságba, mivel Isten elleni törvénytelenséget cselekedett és tanított. Igy tekintve a dolgot, Jézusnak a törvény alatt álló zsidókhoz intézett szavai egyátalán nem azt jelentették, hogy a „mennyek országához” tartozók Jézusnak a fán történt halála óta még mindig a „törvény” alatt állanak. Ugyancsak nem döntő a fokozat, amely szerint azt a törvényt farizeus módon megtartják, vajjon „nagyok” vagy a „leg­kisebbek”.


ÖRÖKKÉTARTÓ
16 A vallásoskodók, akik szerint a „törvény” két részből áll, azt állítják, hogy csak a ceremóniális törvény szűnt meg, a tíz parancsban foglalt erkölcsi törvény ellenben örökké fennmarad, A II. Mózes 31:16, 17-re hivatkoznak, amely versek a tíz parancs közül a negyedikre vonatkoznak s így szólnak; „Ügyeljenek hát Izráel fiai a szombatra, hogy meg­tartsák a szombatot nemzedékről-nemzedékre örök szövetségül. Legyen ez köztem és Izráel fiai közt jel örökre; mert hat napon teremtette Jehova a mennyet és földet, a hetedik napon pedig szünetelt és pihent”.
17 Az örök és örökké kifejezések alkalmazását

5

AZ ŐRTORONY
5
hetenkénti szombatra azonban nem lehet úgy magya­rázni, mintha a negyedik és a többi kilenc parancs is örökké érvényben maradna s így Krisztus tanít­ványaira is vonatkoznának. A tíz parancs nem volt mindig érvényben az emberek számára, sőt még a zsidók számára sem. Mózes, az Izráellel kötött tör­vényszövetség közbenjárója ezt világosan megmon­dotta. Az V. Mózes 5:6—21-ben Mózes idézi a tízparancsot s azután a 22. versben így szól tovább: „Ezeket az igéket mondotta Jehova hangosan a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen, a tűz, felhő és homály közepéből és nem többet; majd felírta: azokat két kőtáblára és ideadta azokat nekem". De éppen mielőtt Mózes idézte a tíz parancsot, mondotta az izráelitáknak; „Jehova, a mi Istenünk, szövetséget kötött velünk a Hóreben. Nem, a mi atyáinkkal kö­tötte Jehova e szövetséget, hanem velünk, akik ime itt vagyunk ma mindnyájan és élünk. Színről-színre szólt veletek Jehova a hegyen, a „tűz közepéből”... s azután idézte a tíz parancsot. (V. Mózes 5:1—5.) Valamikor nyilvánvalóan bevezettetett a tíz parancs, még pedig nem az atyáknál, Ábrahámnál, Izsáknál, Jákob tizenkét fiánál, hanem a Hóreb (vagy sinai) hegynél jelenlevő izráelitáknál, midőn Mózes közve­títette nekik a törvényszövetséget. Igy tehát egyál­talán ne támasszon bennünk félelmet vagy aggodal­mat az a tény, hogy a tíz parancs elvétetett.
18 Olvassátok el a tíz parancsot s felismeritek, hogy Mózesnél és izráelita testvéreinél lett beve­zetve. Ábrahám és többi atyáik számára egyáltalán nem léteztek. Az első parancs így hangzik; „Én, Jehova vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyenek neked idegen isteneid én előttem”. (II. Mózes 20:2, 3) Ez a parancs Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak és Jákob tizenkét fiának nem szólt, mivel Jehova Isten ezeket sohasem szabadította ki az egyiptomi szolgaság házából... Azonkívül figyeljük meg, hogy a parancs negatív (tagadó) formában van adva; „Ne legyenek idegen isteneid én előttem." Isten Ábra­hámmal nem beszélt negatív, hanem pozitív [igenlő) formában, amint ez I. Mózes 17:1, 2-ből kitűnik: „Mikor Ábrahám kilencvenkilenc éves volt, megje­lent neki Jehova és így szólt: Én vagyok a Minden­ható Isten, járj előttem és légy tökéletes. Szövetsé­get szerzek köztem és közted és szerfelett megsokasítlak téged." Ez a szövetség nem a törvényszövet­ség volt, hanem az ábrahámi szövetség a magot ille­tőleg, amelyben a föld minden nemzetségei megáldatnak.
19 Mózes alatti izraelitákat illetőleg Jehova Isten joggal parancsolta nekik, hogy ne imádjanak más isteneket. Miért? Mivel Jehova szabadította ki őket az egyiptomi szolgaságból és a halálból. Ezek az ő tulajdonát képezték mint megvásárolt nép s így joga volt parancsolni nekik, hogy ne imádjanak mást mint egyedül Öt.
20 A második parancs szintén negatív: „Ne csi­nálj magadnak faragott képet és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek lenn a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt van­nak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, Jehova,
a te Istened, féltőnszerető Istened vagyok, aki meg­büntetem az atyák vétkét a fiakban harmad és ne­gyed izig, akik engem gyűlölnek. De irgalmasan bánok ezer izig azokkal, akik engem szeretnek és parancsaimat megtartják". (II. Mózes 20:4—6.) Ádám az Édenben nem kapott oly parancsot, misze­rint nem szabad imádnia a halakat, madarakat és állatokat vagy ezek képét. Ehelyett Isten az em­bernek pozitív parancsot adott; „Szaporodjatok, so­kasodjatok, töltsétek be a földet s hajtsátok uralma­tok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég ma­darain és a földön csúszó, mászó mindenféle állato­kon!" (I. Mózes 1:28, 29.) Csak miután az ember el­veszítette az alacsonyabbrendű állati teremtmények feletti uralmát, kezdte imádni őket és csinált képet róluk.
21 A harmadik parancsnak szintén negatív szövege van; „Jehovának, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja Jehova bünte­tés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi". (II, Mózes 20:7.) Ezt a parancsot III, Mózes 19:12 még kibő­víti: „Ne esküdjetek hamisan az én nevembe, hogy meg ne szentségtelenítsd a te Istened nevét. Én va­gyok Jehova". Isten az izráelitáknak Mózes alatt különösen kinyilatkoztatta nevét, ismertetve velük, hogy az ő Jehova neve az elhatározás Istenére utal, a szövetség Istenére, illetve aki elhatározásait vagy szövetségeit mindenkor megtartja. (II. Mózes 3:13—18; 6:2, 3.) Ha tehát szövetségre léptek Jehovával s így az ő neve népévé lettek, az komoly felelősséget jelentett. Hanem tartották meg szövetségüket, megszentségtelenítették Isten nevét, hiába és képmuta­tóan vették fel s nagyon gorombán vétkeztek ellene. A hamis eskü s a szövetségszegés által gyalázat zú­dult Isten nevére s ez nagy bűn. Ez teljesen ellentét­ben van azzal, amit Jézus a Jehova Istenhez való imát illetőleg tanított: „Szenteltessék meg a te ne­ved”, — Máté 6:9; Róma 2:23, 24.
22 A negyedik parancs szintén negatívan van kifejezve: „Megemlékezzél a szombat napról, hogy megszenteld azt. Hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap Jehová­nak, a te Istenednek szombatja; semmi dolgot ne tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szol­gád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki kapuidon belül van; mert hat napon terem­tette Jehova az eget és földet, a tengert és min­dent, ami azokban van, a hetedik napon pedig meg­nyugodott. Azért megáldotta Jehova a szombat napját és megszentelte azt”. (II, Mózes 20:8—11.) Semmi pozitív nincs mondva ebben a parancsban a szombat napnak az Isten Igéje tanulmányozása ál­tal történő megünneplését illetőleg, történjen az magánúton, nyilvános gyülekezetekben, prédikáció meghallgatása, vagy pedig a hetedik napon külön­böző istentiszteleti cselekmények elvégzése által.
23 Az ötödik parancs nem negatív; „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a föl­dön, amelyet Jehova, a te Istened ad neked". (I. Mózes 20:12.) Pál apostol szerint „ez az első ígéretes parancs”. (Efézus 6:2.) Ez a parancs nem vo­atkozott a zsidók őseire, mivel Jehova Isten nekik

6

6
AZ ŐRTORONY


ténylegesen nem adott földet. Ábrahám atyja és anyja halott volt, midőn Kanaán földjére lépett. Isten abban „nem adott neki egy talpalattnyi örökséget sem, de megígérte, hogy majd birtokul adja azt neki és ivadékának ő utána, holott neki nem volt gyermeke”. (Csel. 7:5.) Ábrahám unokája, Jákob és ennek tizenkét fia szintén nem az ígéret földjén fejezték be életüket, hanem idegenben, Egyiptomban, amely nem az övék volt. — I, Mó­zes 50.
24 A tíz parancs további ötje mind negatív kifejezésü: 6. „Ne ölj”, 7. „Ne paráználkodjál”, 8. „Ne lopj”, 9. „Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot”, 10. „Ne kívánd a te felebarátod házát. Ne kívánd a te felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a te felebarátodé”, (II. Mózes 20:13—17.) Nincs pozitív (igenlő) parancs adva a szomszéd vagy más felebarát szeretésére, hanem az önzés elleni parancs. Kifejezésre juttatták, hogy önző cselekmények s az önzés megnyilatkozásai bűnt képeznek s így közvetítették a bűn felismerését azoknak, akiknek a tíz parancs adatott. E törvények Izráel népének való kiadása tehát egyáltalán nem azt bizo­nyította, hogy Izráel igazságos nemzet lett volna. „Mert nem azok az igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok nyilváníttatnak iga­zaknak, akik a törvényt betöltik”. (Róma 2:13.) Ezek a törvények nem azt bizonyították, hogy a nemzet a törvények helyessége és igazságossága következtében igaz volt, hanem ennek éppen az el­lenkezőjét. „Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak, hogy elnémuljon minden száj és az egész világ Isten ítélete alá kerüljön. Mert hiszen a törvény cselekedetei alapján senki sem fog igaznak nyilvá­níttatni az ő színe előtt; mert a bűn ismerete a törvény által van”, — Róma 3:19, 20.
25 Tekintettel a tíz parancs negatív voltára világossá válik, hogy azok oly népnek voltak szánva, melynek tagjaiban bűn lakozott. Oly nép számára lettek beiktatva, amely hajlamos volt a parancsok által megtiltott igazságtalanságokra. Ha tehát embe­rek megkisérlik keresztényeket a tíz parancs és Mózes törvénye többi része alá hajtani, a törvény tanítására törekszenek, a kereszténynek igazságos­sághoz való viszonya megértése nélkül. Pál mondja az ilyenekről: „... törvény tanítók akarnak lenni, holott nem értik, amit beszélnek, sem azt, amit erősítgetnek. Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki a törvénynek megfelelően él vele (arra alkalmazza, amire illik, ugyanis az azalatt álló zsidókra. Miért?) abban a tudatban, hogy a törvény nem az igazakra vonatkozik, hanem a törvénytaposókra, az engedetlenekre, istenkáromlókra és bűnösökre, gazokra és förtelmesekre, apagyilkosokra és anyagyilkosokra, emberölőkre, paráznákra, férfifertőzőkre, emberkalmárokra, hazugokra, hamisan esküvőkre és ami csak az egészséges tanítással ellenkezik a boldog (angol Biblia; áldott) Isten dicsőségének rám bízott evangéliuma szerint”. (I. Tim. 1:7—11.) Következe­tesen az ily igazságtalanságok ellen intézett ily ne­gatív törvények nem a keresztényeknek adattak s
nem is vonatkoznak rájuk. Keresztények a Krisztus igazságosságának beszámítása s az áldott Isten di­csőséges evangéliumának rájukbízása által nyernek igazolást. Azonban ez egyáltalán nem azt akarja mondani, hogy a tíz parancs arra az időre nem volt jó és kiváló, „Jehova törvénye tökéletes: felüdíti a lelket”. — 19. zsoltár 8.
26 A törvényszövetséget nem szabad felosztani, annak egy részét, pl. a ceremoniális részét eltávollítva, a másik részét — az úgynevezett „erkölcsi” törvényt — pedig meghagyva. Jakab 2:10, 11 tisztázza ezt a pontot; „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de egy (pontja) ellen vét, valamennyiben vétkes. Mert aki ezt mondja; Ne paráz­nálkodjál! ezt is mondja: Ne ölj! Ha tehát nem paráználkodol, de ölsz, törvényszegővé lettél”. Mit látunk tehát, ha ezt a pontot a tíz parancs és az egész mózesi törvény örök fennmaradása kérdésé­nél tekintetbe vesszük? Azt látjuk, hogy ha a szom­bat napra vonatkozó negyedik parancs Izráellel ­ való „örök szövetségül és örök jelül” szolgált, akkor mind a tíz parancs, sőt valóban az egész mózesi ­ törvény az örök szövetséghez tartozott s így a negyedik paranccsal egyenlő hosszú ideig kellett volna tartania. Ha ellenben a szövetség többi része el van távolítva, azzal együtt a negyedik parans is megszűnt.
27 Pontosan mennyi időre vonatkoznak a fent idézett II, Mózes 31:16, 17-ben használt örök és ­ őrekké szavak? Nem a végnélküli örökkévalóságra, úgy hogy a megszüntetése lehetetlen volna. Ugyan­ ezek az örök (ohláhm), örökké és örökre (l'ohlám) szavak héberben a zsidó papságra is alkalmazva vannak, amely papság a Mózes testvére, Áron leszármazottai volt. Például a II. Mózes 40:12—16: „Azután állítsd Áront fiaival együtt a gyülekezet­ sátorának bejáratához és mosd meg őket vízzel. Felöltöztetve Áront a szent ruhákba, kend fel őt; ­sátorának bejáratához és mosd meg őket vízzel. Felöltöztetve Áront a szent ruhákba, kend fel őt; így szenteld fel, hadd legyen ő a papom. Fiait is állítsd elő, öltöztesd fel őket köntösödbe és kend fel őket, mint atyjukat felkented, hadd legyenek az én papjaim. Ez a felkenetésük örökös (ohláhm) papsá­guk jele legyen nemzedékről-nemzedékre ”. Az élet­ áldozatra vonatkozólag szintén megmondotta a törvény a III. Mózes 7:15-ben: „Ez az ételáldozat törvénye .. . Áron fiai között minden férfi egye meg: őrökre (ohláhm) rendelt a ti nemzedékeiteknél Je­hova tűzáldozatáról. Minden, amelyet érint, szent lesz ... És a pap, aki az ő (Áron) fiai közül az ő helyébe felkenetik, áldozza meg; egy örök (l'ohláhm) rendtartás: . . . Jehovának”. (IV. Mózes 25:13; III. 24:8, 9; 25:4. (l’ohláhm.) Ezek a papságra vonatkozó törvények fizikai vagy testi alapon álltak, illetve szükséges volt, hogy a papok és főpapok Áron testi leszármazottai legyenek.
28 Amint a Biblia az örök és örökre szavakat az ároni papsággal és a hivatali kötelességeikkel kapcsolatban használja, azt gondolhatná az ember, hogy örökre érvényben marad. Az ároni vagy lévita papság azonban eltűnt s többé nem ténykedik. Erre vonatkozólag mondja Pál apostol, hogy Jehova Isten

7

AZ ŐRTORONY
7
az általa alapított ároni vagy lévita papságot eltá­volította s Krisztus halála és feltámadása után többé nem ismerte el. Krisztus Jézus Isten főpapjává tétetett, nem testi parancs vagy a lévita Áron testi ága által elismert törvény szerint, hanem Isten új tör­vénye és esküvése szerint. Az ő papsága tehát fe­lette áll Áron papságának. Ez a sálemi pap-király, Melkisédek rendje vagy rangja szerinti papság. Igy magyarázza ezt Pál a következőkben.
29 „Ha tehát a lévita papság közvetítése által valami tökéletest (Goodspeed; teljest) elértek volna, — hisz ezen a papságon nyugszik a nép egész törvényhozása —; mi szükség volna akkor még más­szerú papot felállítani „a Melkisédek rendje” és nem az „Áron rendje szerint? Mert a papság változásá­val szükségképpen változik a törvény is”.
30 „Mert akiről (Urunk Jézusról) mindez mond­va van, más törzsből való, amelyből senki sem szol­gált az oltár körül. Általánosan ismert ugyanis, hogy a mi Urunk Júdából származott, és erre a törzsre vonatkozólag Mózes semmit sem mondott a paposkodásról. És teljesen tisztán áll a dolog azáltal, hogy egy másféle (Goodspeed; új), Melkisédekhez hasonló pap lesz felállítva, aki nem a testi leszárma­zás meghatározása szerinti parancs (Károli; nem testi parancs törvénye szerint) lett azzá, hanem enyészhetetlen élet (benne lakozó) ereje szerint. Mert tanúskodik erről (a 110. zsoltár 4); „Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint”. Ezáltal ugyan most bekövetkezett egy addig érvényes parancs félretétele annak hatástalan és annak használhatatlan (Schlachter; gyengesége és haszontalansága) volta miatt, — hisz a törvény valóban semmiben sem szer­zett tökéletességet (Károli; teljességet) —, de ugyanakkor jobb reménységet hozott, amely által Istenhez közeledhetünk. És amennyiben (Jézus) nem eskünélkül lett pappá, — mert azok esküvés nélkül let­tek papokká, ez ellenben annak esküjével, aki így szólt hozzá (Jézushoz); „Megesküdött az Ur és nem bánja meg (Magdeburger Biblia; nem változtatja meg); pap vagy te örökké” —; ennek megfelelően lett Jézus ennél inkább kezese egy magasabb (Károli; jobb) (új) szövetségnek. Azonkívül ott az (ároni) pa­pok nagyobb számban voltak, mivel a halál meg­akadályozta őket, hogy hivatalukban maradjanak; Neki (Jézusnak) ellenben soha meg nem változó a papsága, mivel „örökké” megmarad”' — Zsidók 7:11—24; Menge ford, szerint.
31 Az Áront és fiait lévita papokká tevő „testi parancs törvénye” nem volt bűnös, de csak Áron családja testi leszármazottai! ismerte el. Ez egyálta­lán nem volt a zsidók ellen intézve, hisz ez a tör­vény előképes áldozatokat követelt a bűneikért és az Isten kegyelmébe való előképes behelyezésü­kért. Önmagában ez a törvény nem volt gyenge, ha­szontalan, erőtlen, hatástalan és használhatatlan, ha­nem a gyengesége, haszontalansága és hatástalan­sága a lévita Áron törzse gyenge, tökéletlen, bűnnel terhelt papjain múlott. Midőn azután Krisztus mint Isten főpapja az emberi életét Istennek áldozta és
bemutatta, az előbbi törvény az ároni papsággal fél­retétetett. E szerint a régi törvényszövetség, amely­hez a papokról szóló törvény is tartozott, elvétetett, s ez azt is magába foglalja, hogy a tíz parancs — mint a régi törvényszövetség része befejezést nyert. A negyedik parancsban a hetenkénti szombattal kap­csolatban használt héber ohláhmi szó, melyet örök, örökké és örökre szavakkal fordítottak, nem szolgál­tat okot e törvény megszűntetése ellen, miként a lévita papság megszüntetése ellen sem. Ohláhm (az ahlám, beburkolni, elrejteni vagy titokban tartani szóból) egyszerűen nem határolt vagy határozatlan időt jelent, akár a végtelen örökkévalóságról, akár bizonyos időszakról van szó, amelynek vége rejtve van az emberek előtt, előre ismeretlen előttük. Krisztus papságát a végnélkülíség értelmében az ő halhatatlan élete teszi örökkévalóvá.


AZ ISTEN KEGYELME ÁLTAL KÖLCSÖNZÖTT SZELLEM
32 Mindazonáltal ne gondoljuk, hogy a törvény­szövetség a tíz paranccsal félretétett anélkül, hogy Jehova felszentelt népe életében és eljárásában nefoglalta volna el valami más ennek helyét. Amennyi­ben Jézus Krisztus mint Isten főpapja ténykedett s életét mint ember feláldozta a bűnökért, újszövetség közvetítője is lett, amely a régi mózesi törvényszö­vetséggel összehasonlítva „jobb szövetség” volt. Az ószövetség a kőtáblákra írt tíz paranccsal nem tette tökéletessé és igazzá a zsidó nemzetet. A kereszté­nyek ellenben az újszövetség alatt a közvetítő Krisz­tus Jézus által igazzá tétetnek vagy igazoltatnak. Az ezen az újszövetségen alapuló áldozata valóban elűzi vagy elveszi a bűnt Isten előtt, (Zsidók 9:15—17; 8:6—13.) Ha a zsidók megtartották volna az ószövetséget, Jehova „tulajdonává”, „királyi papsá­gává és szent nemzetévé” lettek volna. (II. Mózes 19:6.) Az újszövetség most az ő új szerződése vagy megegyezése, miáltal a pogány és zsidó nemzetekből „népet választ a neve számára”. — Apcsel. 15:14.
33 A hetedik bekezédésben felhívtuk a figyelmet arra a dicsőségre, mellyel a törvényszövetség annak közvetítője, Mózes által fel lett szentelve. Ez a dicsőség azonban nem kezeskedett arról, hogy a szövetség a kőtáblákra írt tíz paranccsal akkor ismeretlen, határozatlan időben nem fog végetérni. Maga a szövetséget kísérő dicsőség is átmeneti volt. Az újszövetségnek ellenben jobb közvetítője, jobb áldozata és ereje van az igazságosságra, s ez erő­sebb, mint a betűkkel kőre vésett tíz parancs. Ennek soha el nem múló dicsősége van, s az igazságosságra való ereje az Isten szelleme. Ez a hatékony erő megelevenít, a törvényszövetség kézirata ellenben kinyilatkoztatta, hogy az izraeliták törvényszegők és bűnösök voltak és halálra ítélte őket. Az újszö­vetség alatt álló felszentelt keresztények ennek a szolgáivá tétettek. A képesítést erre a szolgálatra nem valamely vallásos, teológiai szemináriumtól kapták, hanem Jehova Istentől Krisztus Jézus által. Pál elvitathatatlanul kimutatva, hogy a törvényszö­vetség az Isten ujjával kőtáblára írt tíz paranccsal

8

8
AZ ŐRTORONY
megszűnt s azt újszövetség által az életadó szelle­mével pótolta, írja:
34 „A mi ügyességünk (Storr: képességünk) Istentől jön, aki minket ügyessé (Storr: képessé) tett, hogy az újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé (Moffátt, Stage: az irott törvénnyé), hanem a szellemé; mert a betű (az irott törvény), ő a szellem ellenben megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kövekre írott szolgálata annyira dicsőséges volt, hogy Izráel fiai nem nézhettek Mózes arcára és ábrázatának múló dicsősége miatt; ne lenne akkor a szellem szolgálata sokkal dicsőségesebb? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges volt, mennyivel inkább túláradó dicsőség lesz az igazságosság szol­gálata, Sőt egyáltalán nem dicsőséges ehhez ha­sonlítva, melynek túláradó dicsősége van. Mert ha már a múlandó is dicsőséges volt, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó!"
35 Pál azután kimutatja, hogy az újszövetség alatt az igazságosság ereje nem a megszüntetett tíz
parancsban rejlik, hanem Isten szellemében, amely Jézus követőit Isten képére változtatja át. Pál mondja: „Mert az Ur a szellem; ahol pedig az Ur szelleme, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan fedetlen arccal visszatükrözzük az Ur dicsőségét, ugyanarra a képmásra alakulunk át, dicsőségről-dicsőségre, ugyanis mint az Úrtól, aki szellem". — II. Kor. 3:5—18; Schlachter ford.
36 Ebből a szempontból megérthetjük Pál további magyarázatának a jelentőségét; „Ha azonban a szellem által vezettetitek magatokat, nem vagy­tok a törvény alatt". (Gál, 5:18.) A keresztények az Isten szelleme vagy szent akarata által az Igéjével összhangban vezéreltetnek. Ez a tény azt bizonyítja, hogy nem állanak a régi törvényszövetség alatt. Ezalatt átváltoznak a szellem által, ami Isten ke­gyelme az újszövetséggel kapcsolatban kölcsönöz. E nagyon fontos témának a további vizsgálatát illető­leg, felhívjuk olvasóink figyelmét a következő cikkre.
WTA. 1945. november 1.
S-00.png


Emlékezzél az új világ Teremtőjére
„Emlékezzél meg Teremtődről ifjúságod (Rotherham: életerőd) idején, mig a veszedelem napjai el nem jönnek és mig be nem következnek az esztendők, amelyekről majd ezt mondod: Nem szeretem ezeket.“
Prédikátor 12:3.
1 JEHOVÁNAK soha nem lankadó vagy apadó ereje és hatalma van. A földön, az ifjak dísze az ő erejük, az ifjak ereje azonban semmi a-nagy Teremtő Jehova erejéhez képest. (Példab. 20:29.) Akik a Teremtőben bíznak, erőt kapnak a kitartásra, amihez hasonlítva az ifjak természetes ereje semmi. Az ebben kételkedőknek szól a kérdés: „Hát nem tudod-é és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten Jehova, aki teremtette a föld határait? Nem fárad és nem lan­kad el: végéremehetetlen az ő bölcsesége! Erőt ad a megfáradottnak és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is, de akik Jehovában bíznak, azoknak ereje megújul: szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el“. (És. 40:28—31.) Igy tehát az ifjak részéről nem bölcs eljárás fizikai ifjúságunkban, mint olyasvalamiben bízni, amire mindenkor számíthatnak, sem azt vélni, hogy a tartós erő csak a testi frisseségen és fiatalságon alapszik.
2 A fiatalságot ma minden oldalról ostromolják támogatásáért és az ereje szolgálatáért. A fiatalság most az egész emberiség történelme legnehezebb feladata előtt áll, nemcsupán a háborúutáni idő nemzetköziségének az összekuszált, bonyolult, veszélyes és izgalmas problémái és áttekinthetetlen eljövendő nehézségei miatt, hanem mivel a nemzetek el vannak határozva, a háborúutáni időben tovább folytatják menetelésüket egész Armageddon csatateréig. Az Armageddon név a „mindenható Isten (ama) nagy csatáját“ jelöli meg.
­ (Jel. 16:14, 16.) Armageddon e világraszóló háborújában a fiatalság birtoklása sem előnyt nem jelent, sem arra való biztosítékot, hogy valaki az új világba, túl fog jutni. Az ifjuság önmagában nem szolgáltat okot, hogy kegyelmet nyerjen vagy egyébként szabadon megmeneküljön; ebben a cikkben ellenben látni fogjuk, hogyan nyerhetünk kegyelmet és megmentést. — Ezékiel 9:5, 6.
3 Természetesen az ifjúság a maga erejével, fürgeségével és az ember birodalmában levő minden iránti kíváncsisá­gával szívesen tevékenykedne, szeretne nyilatkozni és előbbre jutni. Ereje tudatában az ifjúság ezt szeretné alkalmazni, mivel ez örömet szerez neki. A fiatal elme minden iránt kérde­zősködik és feleletet kíván kapni. Mivel a fiatalok még nem régen vannak a világon, szeretnék kihasználni az életet s mélyíteni a tapasztalataikat. A létező sokféle közlekedési eszközre való tekintettel csábítják őket a világ látványosságai. Az ifjúság, a természeténél fogva bizonyosan nem áhí­tozik arra, hogy a világ jelenvaló nyomása alatt alaposabb ­ ismeretet szerezzen a nagy Életadóról és elmélyedjen az elhatározásába való bepillantás által, amire az embert terem­tette, sem a Teremtővel kapcsolatos tapasztalatai kiszélesítésére nem törekszik. Az ifjúság a napjainkban nyert vallásos oktatás ellenére általában hajlamos a Teremtőt figyelmen kívül hagyni s az életből, szem elől és értelemből száműzni. Az ifjúság között nagymértékben elterjedt bűncselekmények döntő bizonyítékai ennek s joggal nagy aggodalomra ad okot.
4 A Prédikátor 12:1, 2 figyelmeztető szavai több évszá-
A lap eredeti címe: „https://hu.jwunited.org/index.php?title=Kegyelem_és_nem_törvény_alatt_élve&oldid=7068”