A lap nincsen korrektúrázva
AZ ŐRTORONY
7
az általa alapított ároni vagy lévita papságot eltávolította s Krisztus halála és feltámadása után többé nem ismerte el. Krisztus Jézus Isten főpapjává tétetett, nem testi parancs vagy a lévita Áron testi ága által elismert törvény szerint, hanem Isten új törvénye és esküvése szerint. Az ő papsága tehát felette áll Áron papságának. Ez a sálemi pap-király, Melkisédek rendje vagy rangja szerinti papság. Igy
magyarázza ezt Pál a következőkben.
29 „Ha tehát a lévita papság közvetítése által valami tökéletest (Goodspeed; teljest) elértek volna, — hisz ezen a papságon nyugszik a nép egész törvényhozása —; mi szükség volna akkor még másszerú papot felállítani „a Melkisédek rendje” és nem az „Áron rendje szerint? Mert a papság változásával szükségképpen változik a törvény is”.
30 „Mert akiről (Urunk Jézusról) mindez mondva van, más törzsből való, amelyből senki sem szolgált az oltár körül. Általánosan ismert ugyanis, hogy a mi Urunk Júdából származott, és erre a törzsre vonatkozólag Mózes semmit sem mondott a paposkodásról. És teljesen tisztán áll a dolog azáltal, hogy egy másféle (Goodspeed; új), Melkisédekhez hasonló pap lesz felállítva, aki nem a testi leszármazás meghatározása szerinti parancs (Károli; nem testi parancs törvénye szerint) lett azzá, hanem enyészhetetlen élet (benne lakozó) ereje szerint. Mert tanúskodik erről (a 110. zsoltár 4); „Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint”. Ezáltal ugyan most bekövetkezett egy addig érvényes parancs félretétele annak hatástalan és annak használhatatlan (Schlachter; gyengesége és haszontalansága) volta miatt, — hisz a törvény valóban semmiben sem szerzett tökéletességet (Károli; teljességet) —, de ugyanakkor jobb reménységet hozott, amely által Istenhez közeledhetünk. És amennyiben (Jézus) nem eskünélkül lett pappá, — mert azok esküvés nélkül lettek papokká, ez ellenben annak esküjével, aki így szólt hozzá (Jézushoz); „Megesküdött az Ur és nem bánja meg (Magdeburger Biblia; nem változtatja meg); pap vagy te örökké” —; ennek megfelelően
lett Jézus ennél inkább kezese egy magasabb (Károli; jobb) (új) szövetségnek. Azonkívül ott az (ároni) papok nagyobb számban voltak, mivel a halál megakadályozta őket, hogy hivatalukban maradjanak; Neki (Jézusnak) ellenben soha meg nem változó a papsága, mivel „örökké” megmarad”' — Zsidók 7:11—24; Menge ford, szerint.
31 Az Áront és fiait lévita papokká tevő „testi parancs törvénye” nem volt bűnös, de csak Áron családja testi leszármazottai! ismerte el. Ez egyáltalán nem volt a zsidók ellen intézve, hisz ez a törvény előképes áldozatokat követelt a bűneikért és az Isten kegyelmébe való előképes behelyezésükért. Önmagában ez a törvény nem volt gyenge, haszontalan, erőtlen, hatástalan és használhatatlan, hanem a gyengesége, haszontalansága és hatástalansága a lévita Áron törzse gyenge, tökéletlen, bűnnel terhelt papjain múlott. Midőn azután Krisztus mint Isten főpapja az emberi életét Istennek áldozta és
bemutatta, az előbbi törvény az ároni papsággal félretétetett. E szerint a régi törvényszövetség, amelyhez a papokról szóló törvény is tartozott, elvétetett, s ez azt is magába foglalja, hogy a tíz parancs — mint a régi törvényszövetség része befejezést nyert. A negyedik parancsban a hetenkénti szombattal kapcsolatban használt héber ohláhmi szó, melyet örök, örökké és örökre szavakkal fordítottak, nem szolgáltat okot e törvény megszűntetése ellen, miként a lévita papság megszüntetése ellen sem. Ohláhm (az ahlám, beburkolni, elrejteni vagy titokban tartani szóból) egyszerűen nem határolt vagy határozatlan időt jelent, akár a végtelen örökkévalóságról, akár bizonyos időszakról van szó, amelynek vége rejtve van az emberek előtt, előre ismeretlen előttük.
Krisztus papságát a végnélkülíség értelmében az ő halhatatlan élete teszi örökkévalóvá.
AZ ISTEN KEGYELME ÁLTAL KÖLCSÖNZÖTT SZELLEM
32 Mindazonáltal ne gondoljuk, hogy a törvényszövetség a tíz paranccsal félretétett anélkül, hogy Jehova felszentelt népe életében és eljárásában nefoglalta volna el valami más ennek helyét. Amennyiben Jézus Krisztus mint Isten főpapja ténykedett s életét mint ember feláldozta a bűnökért, újszövetség közvetítője is lett, amely a régi mózesi törvényszövetséggel összehasonlítva „jobb szövetség” volt. Az ószövetség a kőtáblákra írt tíz paranccsal nem tette tökéletessé és igazzá a zsidó nemzetet. A keresztények ellenben az újszövetség alatt a közvetítő Krisztus Jézus által igazzá tétetnek vagy igazoltatnak. Az ezen az újszövetségen alapuló áldozata valóban
elűzi vagy elveszi a bűnt Isten előtt, (Zsidók 9:15—17; 8:6—13.) Ha a zsidók megtartották volna az ószövetséget, Jehova „tulajdonává”, „királyi papságává és szent nemzetévé” lettek volna. (II. Mózes 19:6.) Az újszövetség most az ő új szerződése vagy megegyezése, miáltal a pogány és zsidó nemzetekből „népet választ a neve számára”. — Apcsel. 15:14.
33 A hetedik bekezédésben felhívtuk a figyelmet arra a dicsőségre, mellyel a törvényszövetség annak közvetítője, Mózes által fel lett szentelve. Ez a dicsőség azonban nem kezeskedett arról, hogy a szövetség a kőtáblákra írt tíz paranccsal akkor ismeretlen, határozatlan időben nem fog végetérni. Maga a szövetséget kísérő dicsőség is átmeneti volt. Az újszövetségnek ellenben jobb közvetítője, jobb áldozata és ereje van az igazságosságra, s ez erősebb, mint a betűkkel kőre vésett tíz parancs. Ennek soha el nem múló dicsősége van, s az igazságosságra való ereje az Isten szelleme. Ez a hatékony erő megelevenít, a törvényszövetség kézirata ellenben kinyilatkoztatta, hogy az izraeliták törvényszegők és bűnösök voltak és halálra ítélte őket. Az újszövetség alatt álló felszentelt keresztények ennek a szolgáivá tétettek. A képesítést erre a szolgálatra nem valamely vallásos, teológiai szemináriumtól kapták, hanem Jehova Istentől Krisztus Jézus által. Pál elvitathatatlanul kimutatva, hogy a törvényszövetség az Isten ujjával kőtáblára írt tíz paranccsal
