A lap nincsen korrektúrázva
6
AZ ŐRTORONY
ténylegesen nem adott földet. Ábrahám atyja és anyja halott volt, midőn Kanaán földjére lépett. Isten abban „nem adott neki egy talpalattnyi örökséget sem, de megígérte, hogy majd birtokul adja azt neki és ivadékának ő utána, holott neki nem volt gyermeke”. (Csel. 7:5.) Ábrahám unokája, Jákob és ennek tizenkét fia szintén nem az ígéret földjén fejezték be életüket, hanem idegenben, Egyiptomban, amely nem az övék volt. — I, Mózes 50.
24 A tíz parancs további ötje mind negatív kifejezésü: 6. „Ne ölj”, 7. „Ne paráználkodjál”, 8. „Ne lopj”, 9. „Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot”, 10. „Ne kívánd a te felebarátod házát. Ne kívánd a te felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a te felebarátodé”, (II. Mózes 20:13—17.) Nincs pozitív (igenlő) parancs adva a szomszéd vagy más felebarát szeretésére, hanem az önzés elleni parancs. Kifejezésre juttatták, hogy önző cselekmények s az önzés megnyilatkozásai bűnt képeznek s így közvetítették a bűn felismerését azoknak, akiknek a tíz parancs adatott. E törvények Izráel népének való kiadása tehát egyáltalán nem azt bizonyította, hogy Izráel igazságos nemzet lett volna. „Mert nem azok az igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok nyilváníttatnak igazaknak, akik a törvényt betöltik”. (Róma 2:13.) Ezek a törvények nem azt bizonyították, hogy a nemzet a törvények helyessége és igazságossága következtében igaz volt, hanem ennek éppen az ellenkezőjét. „Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak, hogy elnémuljon minden száj és az egész világ Isten ítélete alá kerüljön. Mert hiszen a törvény cselekedetei alapján senki sem fog igaznak nyilváníttatni az ő színe előtt; mert a bűn ismerete a törvény által van”, — Róma 3:19, 20.
25 Tekintettel a tíz parancs negatív voltára világossá válik, hogy azok oly népnek voltak szánva, melynek tagjaiban bűn lakozott. Oly nép számára lettek beiktatva, amely hajlamos volt a parancsok által megtiltott igazságtalanságokra. Ha tehát emberek megkisérlik keresztényeket a tíz parancs és Mózes törvénye többi része alá hajtani, a törvény tanítására törekszenek, a kereszténynek igazságossághoz való viszonya megértése nélkül. Pál mondja az ilyenekről: „... törvény tanítók akarnak lenni, holott nem értik, amit beszélnek, sem azt, amit erősítgetnek. Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki a törvénynek megfelelően él vele (arra alkalmazza, amire illik, ugyanis az azalatt álló zsidókra. Miért?) abban a tudatban, hogy a törvény nem az igazakra vonatkozik, hanem a törvénytaposókra, az engedetlenekre, istenkáromlókra és bűnösökre, gazokra és
förtelmesekre, apagyilkosokra és anyagyilkosokra, emberölőkre, paráznákra, férfifertőzőkre, emberkalmárokra, hazugokra, hamisan esküvőkre és ami csak az egészséges tanítással ellenkezik a boldog (angol Biblia; áldott) Isten dicsőségének rám bízott evangéliuma szerint”. (I. Tim. 1:7—11.) Következetesen az ily igazságtalanságok ellen intézett ily negatív törvények nem a keresztényeknek adattak s
nem is vonatkoznak rájuk. Keresztények a Krisztus igazságosságának beszámítása s az áldott Isten dicsőséges evangéliumának rájukbízása által nyernek igazolást. Azonban ez egyáltalán nem azt akarja mondani, hogy a tíz parancs arra az időre nem volt jó és kiváló, „Jehova törvénye tökéletes: felüdíti a lelket”. — 19. zsoltár 8.
26 A törvényszövetséget nem szabad felosztani, annak egy részét, pl. a ceremoniális részét eltávollítva, a másik részét — az úgynevezett „erkölcsi” törvényt — pedig meghagyva. Jakab 2:10, 11 tisztázza ezt a pontot; „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de egy (pontja) ellen vét, valamennyiben vétkes. Mert aki ezt mondja; Ne paráználkodjál! ezt is mondja: Ne ölj! Ha tehát nem paráználkodol, de ölsz, törvényszegővé lettél”. Mit látunk tehát, ha ezt a pontot a tíz parancs és az egész mózesi törvény örök fennmaradása kérdésénél tekintetbe vesszük? Azt látjuk, hogy ha a szombat napra vonatkozó negyedik parancs Izráellel való „örök szövetségül és örök jelül” szolgált, akkor mind a tíz parancs, sőt valóban az egész mózesi törvény az örök szövetséghez tartozott s így a negyedik paranccsal egyenlő hosszú ideig kellett volna tartania. Ha ellenben a szövetség többi része el van távolítva, azzal együtt a negyedik parans is megszűnt.
27 Pontosan mennyi időre vonatkoznak a fent idézett II, Mózes 31:16, 17-ben használt örök és őrekké szavak? Nem a végnélküli örökkévalóságra, úgy hogy a megszüntetése lehetetlen volna. Ugyan ezek az örök (ohláhm), örökké és örökre (l'ohlám) szavak héberben a zsidó papságra is alkalmazva vannak, amely papság a Mózes testvére, Áron leszármazottai volt. Például a II. Mózes 40:12—16: „Azután állítsd Áront fiaival együtt a gyülekezet sátorának bejáratához és mosd meg őket vízzel. Felöltöztetve Áront a szent ruhákba, kend fel őt; sátorának bejáratához és mosd meg őket vízzel.
Felöltöztetve Áront a szent ruhákba, kend fel őt; így szenteld fel, hadd legyen ő a papom. Fiait is állítsd elő, öltöztesd fel őket köntösödbe és kend fel őket, mint atyjukat felkented, hadd legyenek az én papjaim. Ez a felkenetésük örökös (ohláhm) papságuk jele legyen nemzedékről-nemzedékre ”. Az élet áldozatra vonatkozólag szintén megmondotta a törvény a III. Mózes 7:15-ben: „Ez az ételáldozat törvénye .. . Áron fiai között minden férfi egye meg: őrökre (ohláhm) rendelt a ti nemzedékeiteknél Jehova tűzáldozatáról. Minden, amelyet érint, szent lesz ... És a pap, aki az ő (Áron) fiai közül az ő helyébe felkenetik, áldozza meg; egy örök (l'ohláhm) rendtartás: . . . Jehovának”. (IV. Mózes 25:13; III. 24:8, 9; 25:4. (l’ohláhm.) Ezek a papságra vonatkozó törvények fizikai vagy testi alapon álltak, illetve szükséges volt, hogy a papok és főpapok Áron testi leszármazottai legyenek.
28 Amint a Biblia az örök és örökre szavakat az ároni papsággal és a hivatali kötelességeikkel kapcsolatban használja, azt gondolhatná az ember, hogy örökre érvényben marad. Az ároni vagy lévita papság azonban eltűnt s többé nem ténykedik. Erre vonatkozólag mondja Pál apostol, hogy Jehova Isten
