Az Ő nyája (1. rész)

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
 


Az

ŐRTORONY

és Krisztus

jelenlétének hírnöke

Ti vagytok az én

tanúim, szól Jehova,

hogy Isten vagyok.

Ésaiás 43:12

Vigyázó! meddig még az éj?

Ésaiás 21:11


The Watchtower and Herald of Christ's Presence
(Hungarian Edition)
Vychazi mesfene v Praze IX.,
Podvini 184.
Monthly, September 1938
Havi folyoirat
25. evfolyam
17/18
1938 szeptember 15
TARTALOM
Az ő nyája, I. rész
130
Az ő nyája, II. rész
135
Gyermekek, I. rész
142
Gyermekek, II. rész
148
Egység a cselekedetben
155
Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)
Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933.
Made in Czechoslovakia

“Az-ő-nyája-rész-1-2-Gyermekek-rész-1-2-Egység-a-cselekedetben-1938.pdf”

130


Az ŐRTORONY

és Krisztus jelenlétének hírnőke

25. évfolyam

1938 szeptember 15

17-18 szám

Az ő nyája

(I. rész)
„Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet és engem is ismernek az enyéim, amiként ismert engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.” - János 10:14-16.


1 JEHOVA, a felséges Atya vagy életadó, az emberi­séget Jézus Krisztus keze és hatalma alá rendelte, mivel Jézus az emberi nemet saját drága vérével váltotta meg. Amint igéjében kijelenti, Jehova kifeje­zett akaratát képezi, hogy az emberi nem minden en­gedelmes tagját magához gyűjtse s nekik életet adjon. (Róma 6:23) Először összegyűjti a kis sereget, ame­lyet az Úr maga „kicsiny nyájnak" nevez s amelyről így szól: „Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot." (Luk. 12:32) A kicsiny nyáj tagjai egyesültek Krisztus Jézus­sal királysága szolgálatában és királyi házában. Azután pedig kiválaszt Jézus — saját kijelentése szerint — egy másik sereget, amelyet „más juhoknak” vagy „nagy sokaságnak” nevez s amely a trón előtt szolgál. (Jel. 7:15) A „kicsiny nyáj" az „első feltámadásban" emberiből szellemi természetre lesz átváltoztatva és Krisztus Jézussal örökre a mennyben nyer lakást. A nagy sokaság ellenben örökre a földön fog lakozni. A „kicsiny nyáj” szellemi, egy meghatározott csoport; a nagy sokaság ellenben egy másik. Végül azonban, amidőn Krisztus Jézus az összegyűjtés munkáját befe­jezi, a Szentírás kijelentése szerint az így összegyűltek mind „egy nyájat” fognak alkotni egy nagy pász­tor, Krisztus Jézus vezetése alatt.
2 Attól a naptól kezdve, hogy a szent szellem pünkösdkor kitöltetett, Jézus évszázadokon keresztül a „kicsiny nyájat” választotta ki. Visszajövetele után a kipróbáltakat magához gyűjtötte a templomba és megkezdte a „más juhok” vagy „nagy sokaság” összegyüj­tését. A Szentírásból kitűnik, hogy az Úr Jézus 1918-ban Jehova templomához jött, a királyság akkori várományosait magához gyűjtötte s megkezdte kipróbá­lásukat és megítélésüket. A Szentírás azt is kimutatja, hogy Jehova az így összegyűlteknek „új nevet" adott, amely név először 1931-ben lett kinyilatkoztatva; valamint hogy azután 1935-ben az Úr először nyilatkoz­tatta ki népe előtt, hogy a „nagy sokaság” egy földi osztály, és ismertette, hogy most juhainak eszt a ré­szét válassza ki. Most világosan látni lehet, hogy nap­jainkban a „kicsiny nyáj" egy része még a földön van és ezekkel együtt olyanok is, akik a nagy sokaságot alkotják. Sokan azt állítják, hogy nem képesek megálla­pítani, vajjon a „kicsiny nyájhoz", vagy pedig a nagy sokasághoz tartoznak. Isten népe minden tagjának az őszinte kívánsága, hogy megértse, melyik csoporthoz tartozik. Az Őrtorony itt megtárgyal néhány Íráshelyet, amelyek remélhetőleg mindenkit képesítenek állapotuk mibenlétének a megvizsgálására és megállapítására. Senki ember, társulat vagy szervezet nem képes meg­állapítani egy másiknak a hovátartozandóságát. Minden­ki maga kell tudja, hol áll, s végkövetkeztetéseit a Szentirásra kell alapítsa. Az őrtorony csak az eldön­tésre váró kérdést illető Íráshelyek összegyűjtésében le­-
het segítségetekre, valamint az Íráshelyeket a magukat Isten akarata cselekvésére szentelők mindenike előtt ismert tényeknek megfelelően alkalmazni. Az itt felsorolt dátumok tehát a következőket jelentik: 1918: Krisztus Jézusnak templomához jövetelét; 1931: ekkor ismertette népe előtt Isten, hogy új nevet adományozott neki; és 1935: ekkor ismertette meg Isten az ő népével a nagy sokaságot. Ezek a dátumok fontosak ennél a vizsgálódásnál s éppenezért tartsuk emlékezetünkben. Ezek nem önkényesen lettek felállítva, hanem a maradék tudja, hogy azokon az időpontokon bizonyos események játszódtak le. Szükségszerűen el kell jöjjön, az idő, amidőn a „kicsiny nyáj” kiválasztása számszerint apadni kezd, azután pedig, meghatározott időben, egészen megszűnik. Az az idő is el kellett jöjjön, amidőn a nagy sokaságot alkotó „más juhok” kiválasztása meg kellett kezdődjék, s e juhok állandón kell szaporodjanak a teljességre jutásig, midőn a jó pásztor, Krisztus Jézus alatt, mindannyian egy nyájat fognak alkotni. E tények figyelemben tartása képesíteni fog arra, hogy az itt megvizsgálandó vitakérdésben következtetésre jussunk.
A szellem bizonyságtétele
3 Miután Krisztus Jézus Jehova parancsára megkezdte a „kicsiny nyáj” kiválasztását s a szent szellem pünkösdkor kitöltetett, Krisztus Jézus jogszerint megbizott apostola a "kicsiny nyáj" más előrelátható tagjainak a szent szellem ihletése alatt a következőket írta: „Ez a szellem * bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örökös társai pedig Krisztusnak: ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.” - Róma 8:16, 17.
4 Fontos figyelembe venni, hogy ez az üzenet nem a nagy sokasághoz van intézve, hanem a "hivatalosakhoz", "Isten szeretteihez, a hivatalos szenteknek". (Róma 1:7) Ezek a szavak tehát vonatkoznak az apostolokra és Krisztus teste más tagjaira, csakis ezekre. A Róma 8:16, 17 szavai alkotják a kulcsszöveget az Isten juhai két csoportjának a helyes megkülönbözte



*A magyar Károli fordításban a szellem szó helytelenül léleknek van fordítva s mivel ez sok félreértésre vezetett, a bibliaidézetekben is mindig "szellem"-et írunk a helytelenül fordított "lélek" helyett. A lélek szó mindig egy személyre vonatkozik, pl. Mózes I. 2:5-ben, ahol helyesen áll a lélek szól, míg a szellem, nem személyt, hanem láthatatlan erőt jelent. Pl. Mózes I 1:2-t vegyük, ahol ez áll: "...Isten szelleme [tehát láthatatlan ereje] lebegett a vizek felett." Úgyszintén a Jehova név is magyarban mindig "Úr"-nak van lefordítva, miértis mi lefordítatlanul Jehovát írunk.

131


131
tésére és megjelölésére, amely juhok végül Jézus Krisz­tus alatt egy nyájat fognak alkotni. Szükségesnek mutatkozik itt különböző fordítást idézni, mert ez e őrtorony minden olvasója számára nagyon értékes.
5 „A szellem maga [a „maga" szó görög formája sem­leges nemű s ez azt mutatja, hogy a „szellem" (magyar­ban lélek) nem egy személy] tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is, Isten örökösei, Krisz­tus örököstársai, ha ugyanis vele szenvedünk, hogy vele is dicsőüljünk meg." (Sclachter)
6 „A szellem maga bizonyítja a mi szellemünkkel, hogy Isten gyermekei vagyunk. S ha gyermekek, örö­kösök is; valóban Isten örökösei és Krisztus társörö­kösei, ha valóban együtt szenvedünk, hogy együtt is dicsőüljünk meg." (Diaglott)
7 „Együtt bizonyítja a szellem maga a mi szellemünkkel, hogy Isten gyermekei vagyunk. De ha gyermekek vagyunk, akkor örökösök is: Isten örökösei és Krisztus társörökösei, amennyiben vele szenvedünk, hogy vele dicsőüljünk is meg.“ (Weitzsücker)
8 „A szellem maga tesz bizonyságot a mi szellemünk­nek, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha azonban gyer­mekek, örökösök is, vagyis Isten örökösei és Krisztus társörökösei; ha vele szenvedünk, hogy vele is dicsőüljünk meg." (Allioli; kath. ford.)
9 „Éppen ez a szellem bizonyítja a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. De ha gyerme­kek vagyunk, akkor örökösök is, tudniillik Isten örökö­sei és Krisztus örököstársai, ha ugyanis vele szenve­dünk, hogy vele dicsőüljünk is meg.“ (rev. Zürcher Biblia)
10 „És ez a szellem bizonyítja a mi szellemünknek, hogy Isten fiai vagyunk. És ha fiak, akkor örökösök; Isten örökösei és részesek a Messiás Jézus örökségében; úgyhogy ha vele szenvedünk, vele is dicsőíttetünk meg." (A szíriai kézirat angol ford. szerint.)
11 E szöveg összes fenti fordításaiban előforduló „a mi szellemünk" szavak nyilván a bennünk — tudniillik akikhez a fenti szöveg szól — lévő láthatatlan hajtó erőt jelentik, amely szellemet Isten a mi szívünkbe kül­dötte s amely által felismerjük, hogy Jehova a mi Atyánk, s őt úgy is szólítjuk. Ez a szöveg a teremtmény­nek a Teremtőhöz való viszonyát jelzi, t. i. mint fiúnak az atyához való viszonyát. „Aki megtartoztatja beszé­dét, az tudós ember, és aki higgadt szellemű, értelmes férfiú." (Példb. 17:27) Aki értékeli Istenhez való vi­szonyát, az higgadt szellemű és komolyan mérlegeli, hogy Isten mit parancsol neki. Ha tehát valaki a szel­lem bizonyítékát bírja, hogy ő Isten fia, úgy abból az következik, hogy Isten örököse és részes Krisztus Jézussal az Atyjától nyert örökségben, s ez azon felté­telhez van kötve, hogy 'Krisztussal kell szenvednünk'. Az e helyen életbevágóan fontos pont az, hogy a teremtmény a szellem bizonyságát bírja, miszerint Isten fia s így a „kicsiny nyájhoz", nem pedig a nagy sokasághoz tartozik.
Szenvedés
12 Mielőtt megvizsgálnuk, hogyan tanuskodik a szellem a mi szellemünkkel, helyesnek mutatkozik tanulmányozni az összefüggést annak megállapítása végett, hogy ez Iráslely ihletett szavainak melyik része (ha egyáltalán valami) vonatkozik a nagy sokaságra. A Krisztus Jézussal való örökség egyik feltétele a vele való szenvedés. Mindazáltal csupán az Úr ügyéért való szenvedés, sőt neve igazolásáért való mindhalálig tartó szenvedés se képez döntő bizonyítékot annak megállapítására, hogy vajjon az illető Isten fia és Krisztus Jézus társörököse a szellemi vagy mennyei örökségben vagy sem. Az ókori szent emberek az Istenben vetett hitükért és hűségükért, valamint a Messiás uralma alatt álló eljövendő királyságért, mindenféle büntetést szenvedtek, sőt kegyetlen halált is.(Zsidók 11 fejezet.)Ezek a férfiak nem nyertek bizonyságot Jehovától, hogy fiai lennének, sem nem imádkoztak Istenhez, mint atyához. Az Ésaiás 63:16 és 64:7-ben előforduló "Atyánk"
kifejezés prófétai s nem a hű prófétákra vonatkozik, akik Krisztus Jézus eljövetele előtt éltek és meghaltak. Figyeljük meg Péter apostol ihletett szavait, miszerint a hű próféták, akik Krisztus Jézus eljövetele előtt Krisztus szenvedéséről és az utánna következő dicsőségéről jövendöltek, szorgalmasan kutatták e jövendölés jelentőségének a megértését; Isten azonban nem nyilatkoztatta ki nekik, mivel az említett szenvedések és dicsőség nem nekik, hanem a szellemtől szülötteknek, a választottaknak szól, nem másnak. "Amely idvesség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek: nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenti ki a Krisztus ő bennük levő szelleme, amely eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségéről. Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, amelyeket hirdetnek néktek azok, akik prédikálták néktek az evangéliumot az egekből küldött szent szellem által; amikben angyalok vágyakoztak betekinteni." -Péter I. 1:10-12.
13 A Krisztus Jézussal való társörökösség nem az ókori hű férfiaknak volt szánva, hanem azoknak akiket Krisztus Jézus magához gyűjt és teste, a kicsiny nyáj tagjaivá teszi. (Zsidók 11:39, 40) Hasonló vagy még találóbb okból nem szükségszerű bizonyíték a szellemi fiúság mellett a Jehova nevéért és királyságáért való bizonyságtevés és az ennek következtében elszenvedett gyalázat Krisztus Jézus visszajövetele és az 1918-ban történt templomához jövetele után, és különösen miután 1931-ben az új név feltárult Isten népe előtt. Ez nem bizonyítaná szükségszerűen, hogy az ilyenek Isten fiai, akik mint Jehova örökösei részesülnek Krisztus Jézussal a mennyei örökségben. Ezenkívül meg kell legyen a szellem bizonysága a mi szellemünkkel, amint azt a szöveg mondja. Akik most Istennek és Krisztus Jézusnak szolgálnak, mindannyian gyalázatot szenvednek az ellenségtől; de csupán ezáltal nem lehet megállapítani, hogy milyen állást foglalunk el az Úr Jézussal és szervezetében.
"Szellem", és mi értendő alatta
14 A Róma 8. rész :6, 17. verseit megelőző része megvilágítja a dolgot s ezért ezt a részt vizsgáljuk meg előbb. "Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem szellem szerint. Mert a Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és halál törvényétől." Isten szelleme vagy hatalma az élet ereje. Ez a szellem a teremtményben Isten törvénye szerint működik, nem pedig a test szenvedélye szerint. Akikről az első vers azt mondja, hogy Krisztus Jézusban vannak, egyelőre Ádámtól örökölt bűnös testük van, mivel - oly viszonyok között, mely fölött nincs hatalmuk - bűnösökként születtek. A testi szervezetben az örökölt törvény vagy cselekvésimód lakik, illetve az a szabály, hogy a bűn szerint cselekedjék, amelynek zsoldja a halál. (Róma 6:23) De Isten szelleme erősebb, mint az említett bűn vagy halál törvénye s azért azok, akik "Krisztus Jézusban" vannak, Isten szelleme által megszabadultak a bűn és halál törvényétől. Azonban 1931 vagy 1935 óta, amidőn az Úr a Jonadábokat összegyüjteni és ismertetni kezdte, nincsenek az összes feszenteltek, illetve tevékeny Jonadábok legalábbis részben megszabadítva Isten szelleme által a "bűn és halál törvényétől"? Erre tagadólag kell felelnünk. Az élet elnyerésének a feltétele igaz az, hogy mindannyian a 'menedékvárosban kell maradjanak'; de e szavak "nincsen már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak", csak a Krisztus Jézusban lévő felkentekre vonatkoznak, míg a Jonadábok romlásba jutnak, ha elhadják a menedékvárost, illetve Istennek Krisztus uralkodása alatt álló szervezetét
15 Aki magát Istennek szenteli, tehát a "szellem szerint kell járjon", hogy - a kijelentés szerint - a "törvénynek igazsága beteljesedjen bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem szellem szerint." (Róma 8:4)

132


132
Amint mondottuk, az örökölt testben az a törvény lakik, amelyet az apostol a "tagjaimban lévő bűn törvényének” nevez. (Róma 7:23—25) Akik test szerint járnak, a test törvénye szerint járnak és „testükkel a bűn törvényének" szolgálnak. Akik nem így, hanem Isten szelleme szerint járnak s mint az Isten szellemétől szült felkent szellemi teremtmények járnak és cselekszenek, beteljesítik Isten igazságát. Most a Jonadábok is Isten szelleme szerint kell járjanak, noha ők örökre emberek maradnak, mert az Úr csak azokat fogadja el, akik az igazságosság ez útját követik. Úgy a maradék, mint a Jonadábok az igazságosság törvényének ugyanazon irányvonalait kell kövessék.
16 Az ebben az írásszövegben használt „test" szó azt jelenti, hogy aki aszerint jár, elméjét és cselekedeteit e világ dolgainak szenteli, amelynek Sátán a láthatatlan­ uralkodója, és azokat a dolgokat figyeli és cselekszi, amelyeket a világ s amelyek ellenkeznek Jehova Isten akaratával. „Mert a test szerint valók a test dol­gaira gondolnak; a szellem szerint valók pedig a szel­lem dolgaira." — Róma 8:5.
17 Akik a felkentekhez tartoznak s így Isten fiai, elméjüket és hajlamaikat Isten és a királyság dolgaira kell irányítsák, s ezt is cselekszik. Úgyszintén a Jonadábok is, mivel Jehova és az ő országa mellé állottak, elméjüket és hajlamaikat Isten és királyságára kell irányítsák,e világ dolgai helyett, amelyek az örökölt testet vonzák, hogy a bűn törvényét szolgálja."Mert a testnek gondolata halál; a szellem gondolata pedig élet és békesség." — Róma 8:6.
18 Mivel a Jonadáb a menedékvárosban tartózkodik, többé nincs közvetlenül a halál ösvényén, illetve többé nem gondolkozik test szerint, nem hodol a bukott testnek és az ördög szervezetének, hanem az élet útján van, mivel az Isten szervezetében Krisztus Jézus alatt menedéket talált és ezután a királyság dolgaira ügyel, noha nem is született szellemtől. Az igazi Jonadáb Isten országát keresi, annak szívből engedelmeskedik és nem foglalkozik e világ dolgaival. Amint az az ókori hű embereknél volt, ő is a királyság után vágyik és szívét teljesen a királyságra irányítja.
19 Mivel Sátán ellensége Istennek és Krisztus Jézus­nak, ellensége mindenkinek, aki Isten és Krisztus olda­lán van. A Sátán oldalán lévők mindnyájan test sze­rint gondolkoznak, s a Jonadábok bizonyára nem lehetnek Sátán oldalán, hogy ugyanakkor Jehova kegyelmét is élvezzék. „Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti “ — Róma 8:7.
20 Azok az emberek, akik jóakarattal viseltetnek Is­ten iránt, és teljesen Isten mellé állottak, magukat Jehova akaratának a cselekvésére szentelvén, nem lehetnek ellenségei Istennek. E tekintetben a Jonadábok és a maradók ugyanabban az állapotban van. „Akik pe­dig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt."— Róma 8:8.
21 Közvetlenül ezután következik a szöveg, amely kifejezetten azoknak szól, akik szellemtől születtek és Krisztusba keresztelkedtek: „De ti nem vagytok a testben, hanem a szellemben, ha ugyan Isten szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus szelleme, az nem az övé." — Róma 8:9.
22 Ha valaki Krisztus Jézusban van, akkor Krisztus szellemével kell bírjon. A szellemtől szülöttek és felkentek Krisztusban vannak s ezért szellemben, noha egy emberi, testi szervezetben működnek és szolgálnak.Ezeket Krisztus szelleme vezeti s e szellemmel összhangban cselekszenek. Egy teljesen felszentelt Jonadáb az Úr szellemével bírhat s amellett mégsem szellemi teremtmény, akiben Isten szelleme mint egy szellemi templomban lakozik. A Jonadábok oly értelembe bírják Krisztus szellemét, hogy magukat Isten nevének az igazolására akarata cselekvésére szentelték: de ők nem tagjai Krisztus testének s így nem tagjai a "kicsiny nyájnak " se, hanem az Úr "más juhaihoz" tartoznak.
23 Azután az apostol - kifejezetten a szellemtől szülöttekhez - így szól: "Hogyha pedig Krisztus ti benne-
tek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a szellem ellenben élet az igazságért." (Róma 8:10) Ez a szöveg nem vonatkozik a Jonadábokra, mert ezeknek a teste nem lett feláldozva s így nem is halott, noha test szerint járnak. Az Úr szelleme, amellyel a magukat Isten akaratának a cselekvésére szentelő Jonadábok bírnak, arra indítja őket, hogy igazságosan éljenek, igazságosságot keressenek és gyakoroljanak. Ezek szorgalmasan Isten akaratának a cselekvésére törekszenek, ami igazságos és Jehova nevének az igazolására szolgál. Egy emberi teremtmény, aki igazolva lett és a bűnáldozat részeként van bemutatva, minden emberi reménységre és kilátásra nézve halott és Krisztusban élő kell legyen és vonzalmait a mennyei dolgokra irányítva kell tartsa. Az ilyenekről van megírva: "De ha annak a szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Krisztust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeteket is a bennetek lakozó szelleme, által." "(Róma 8:11) A Jonadáb teste nincsen ily módon megelevenítve, mert ő nem képezi részét a bűnáldozatnak. A Jonadáb a saját testében csupán a szellem szerint jár; de nincs megelevenítve egy a Krisztus Jézusban való újteremtményként. Ő testben van, és reménységei nem mennyeiek, hanem földiek. Jézust valóban megölték bűnáldozatként és az élet teljességére lett feltámasztva. Tanítványai azonban először halottak voltak a bűnben, mivel Ádámtól a bűnt örökölték, azután pedig meghalt az a joguk, hogy mint emberi teremtmények éljenek, hogy részei lehessenek a bűnáldozatnak; s ettől kezdve, miután szellemtől születtek, halandó testük Isten szelleme által megeleveníttetett vagy képesítve lett Isten szolgálatára. A bűnnek való meghalás más, mint a Krisztus Jézussal való áldozati halál, amint azt a Tim. II. 2:11, 12-ből olvassuk Mivel a Jonadáb nem lesz része a bűnáldozatnak és nincs áldozati szövetségbe Krisztus Jézussal nincsen Krisztusban; de a Jonadáb a bűnös világra nézve halott vagy ellenkező uton kell járjon. Az igazságosságot kell keresse és aszerint kell járjon.
24 Aki magát Isten akaratának a cselekvésére szentelte, nem járhat test szerint, amint írva van: "Mert ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a szellemmel megöldöklitek, éltek." ( Róma 8:13) Ez bizonyára az új, Istentől felkent teremtményekre vonatkozik. A Jonadábok szintén nem élhetnek "test szerint", illetve a bűn és halál törvénye szerint, amely Pál kijelentése szerint "az én tagjaimban" van (Róma 7:23), vagy amennyiben a test cselekedeteit teszik. (Galata 5:19-21) Mindazáltal a Jonadábok úgy, mint a felkentek Isten szellemének a segítségével képesek megöldökölni a test, illetve az örökölt bűn testének cselekedeteit, amelyeknek ez a test engedelmeskedik. A Jonadábok nem a mennyben, hanem a földön fognak örökké élni, mialatt a felkent kicsiny nyáj minden földit feláldoz s az ő élete el van rejtve Krisztusban,s ha egyáltalán élni fog , a mennyben kell éljen. Akik Krisztusban vannak, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. - Gal. 5:24.
25 Kik tehát az apostol ihletett írásában említett Isten fiai? "Mert akiket Isten szelleme vezérel, azok Isten fiai." (Róma 8:14) Ezek a szavak pontosan ráillenek a felszenteltekre s rájuk volt korlátozva, mielőtt az Úr 1918-ban templomához jött, amidőn a szent szellem mint ügyvivő (vigasztaló) működött és mielőtt Jézus a nagy sokaságot alkotandó "más juhait" összegyüjteni kezdte. Noha most a Jonadábok az Úr szellemének a vezetését kell kövessék, nincsenek Istentől fiaiként szülve. Ezeket Jehova nem fogadja fiaiként. Ők végül fiak lesznek a földön, úgy mint Ádám a teremtésének idején, mielőtt vétkezett. (Luk. 3:38) Ezek a menedékvárosokban kell maradjanak, míg Jehova meghatározott ideje eljön, amidőn Krisztus Jézus által igazolja őket és életet ad nekik. Ezzel szemben a felkentek 'újjá lettek szülve élő reménységre'. (Péter I. 1:3, 4) Az ily szellemtől szülöttekről van megírva: "Szeretteim, most Is-

133


133
ten gyermekei vagyunk." (János I. 3:1, 2) A „kicsiny nváj" tagjai Isten fiaivá lesznek a szellemtől valói szülés idején. A nagy sokaság tagjai pedig csak akkor lesznek Isten földi fiai, amidőn örök életet nyernek a földön.
26 A földi örök életben reménykedő Jonadábokra vonatkozólag van megírva, "hogy a teremtett világ is a rothadandóság [mulandóság] rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára." (Róma 8:21) Csak miután az Úr 1918-ban mint bíró templomához jött, lettek nyilvánvalóvá Isten fiai, amennyiben összegyűjtettek az Úrhoz a templomba. "mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig." (Róma 8:22) Itt egy bizonyos idő van említve, amidőn vár; mégpedig mire vár? Az apostol így felel: "Mert a teremtett világ sovárogva várja az Isten fiainak [illetve a szellemi fiak, akik elismertettek és 1918-ban és azután a templomba gűjtettek] megjelenését." (19. vers) ezután a Jonadábok meglátták a szellemi fiak megnyilvánulását, amiként Józsefet megismerték Egyiptomban a testvérei, s amidőn a Jonadábok megismerték és felfogták, hogy Krisztus Jézus, a király eljött és a kipróbáltakat a templomba gyűjtötte, megszűntek sóhajtozni s többé nem figyelnek a fájdalmakra, mivel látják, hogy a szabadulás napja közel van. Sóvárgó várakozásuk beteljesedett. Erre az apostol a következő szavakat füzi hozzá: "De nem csak ezek [a jóakaratú emberek , mielőtt Jonadábok vagy az Úr "más juhai" lettek], hanem mi magunk [Krisztus testének tagjai] a szellem zsengéjének birtokosai is [illetve a mennyei szellemi élet kostolói, biztosítékai vagy zálogai], mi magunk is fohászkodunk magunkban [az Úrnak 1918-ban történt templomához jöveteléig és különösen a szent szellemnek 1922-beni kitöltéséig], várván a fiúságot; a mi testünk megváltását [szabadulását]." (Róma 8:23] Ez az írásszöveg nem mondja "a mi testünk", illetve az összes szellemi teremtmények testeit külön-külön vagy együttvéve, hanem "a mi testünk", ami a Krisztus testét jelenti, amelynek tagjait a hű kicsiny nyáj alkotja. A Krisztus testének , tehát a "mi testünk" megszabadítása , amelyben felkenettünk s amelyhez tartozunk, 1918-ban azÚrnak a templomhoz való jövetelével kezdődött, amidőn feltámadtak azok a hű fiak, akik addig a halálba aludtak s akikről meg van írva: "Elvettetik érzéki test, feltámasztatik szellemi test." (Kor. I. 15:44) A "Krisztus teste", vagyis a "mi testünk" még földön lévő maradéka 'elragadtatott az Úr elébe a levegőbe', illetve oly állapotba , ahol a természetes szemnek lehetetlen látni a jelenvalókat. A felkent maradék tagjai a templomba gyüjtettek az Úr körül. Honnan tudják ezek, hogy a templomban vannak? Mert a szellem bizonyítékát bírják. Tudják és értékelik, hogy a jogtalanul "felső hatalmasságoknak" nevezett emberi uralkodó hatalmak megaláztatása alol megszabadultak, hogy megszabadultak a vallástól és a vallásos fomaságoktól, s ezáltal ruháikat, illetve ismertető jelüket megfehérítették és magukat világosan Isten gyermekeiként és Krisztus teste tagjaiként ismertetik. Ezért megszűntek sóhajtozni, bementek az Úr örömébe és örvendeznek arra való tekintet nélkül, hogy hogyan bánnak velük Sátán eszközei. A Jonadábok felismerték, hogy a királyság eljött. Ők is megszüntek sóhajtozni, s ők együtt örvendeznek a felkentekkel. A "kicsiny nyáj" és a Jonadábok békében és örömmel lakoznak együtt. A juhok egyik nyája a Krisztusban szellemtől szülöttekből áll, és Krisztus Jézus "más juhai" testben vannak, együtt járnak a felkentekkel a földön, s mint társak együtt szolgálnak velük. Ez egy örömteljes állapot mindazok számára, akik részt vesznek az Úr szolgálatában.
27 Mielőtt a szellemi osztály észre vette volna, hogy a templomba gyüjtetett és felkenetett, félénk volt. De hogy áll a dolog most? AZ apostol így szól: " Mert nem kaptatok [a felkentek] szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem afiúság szellemét kaptátok, amely által kiáltjuk: Abba, Atyám!" -Róma 8:15.
28 Az őskeresztények, közöttük Pál is, egy ideig a "zsidóság" (a "zsidó vallás"; angol B.?. és azóta sokan az úgynevezett "keresztény vallás" félelmének szolgálatában voltak, amely arra késztette őket, hogy szolgai félelemmel álljanak mások előtt. A vallásos formaság, ceremónia és követelmények szolgai jármában tartattak s ezáltal önző teremtények, mint a papok és választott vének, rabszolgáivá tétettek, mégpedig az ördög által létrehozott hagyományok következtében. Most azonban Istenfélők; felkenettek és felvilágosíttattak és örömmel kiáltják: "Abba, Atya!" Ami pedig a Jonadábokat ihleti, nekik is ugyanaz az érzésük, ugyanaz az állásfoglalásuk és tiszteletük Istennel szemben, mint egy gyermeknek vagy fiúnak az atyjával szemben. Ők azt az imádságot imádkozzák, amelyet Jézus a tanítványainak tanított és Jehovát atyjuknak szólítják; mindazáltal ezt azzal a reménységgel teszik, hogy telyesen felvétetnek Isten nyájába s ezáltal Isten földi fiaivá lesznek, éppenúgy, mint Jézus a tanítványait arra tanította, hogy Istent "mi Atyánknak" szólítsák, amit ők még a szent szellemnek pünkösdkor való kitöltése előtt tettek.
29 Jézusnak a mennybemenetele előtt még a hű apostolok és próféták sem nyerték el a "fiúság szellemét". Ez kitűnik az apostol következő ihletett szavaiból: "Mikor pedig eljött az időnek teljessége, elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól született, a törvény alá rendelve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy [krisztus igaz követői] elnyerjük a fiúságot. Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta Isten az ő fiának szellemét [Krisztus Jézus, Isten szeretett fiának szellemét] a mi szíveinkben , amely ezt kiáltja: Abba, Atya! Azért nem vagy többé szolga [illetve az Isten feltett szándékát illetőleg tudatlanságban szolgáló (János 15:15), hanem fiú [Krisztus Jézusban, akinek nincs szükség nevelőre]: ha pedig [egy szellemi] fiú, Istennek örököse is Krisztus által." - Gal. 4:4-7: Zürcber rev. Biblia.
30 A galatabeliek a zsidó vallás formaságainak tévedéseibe estek, s az apostol így szólt hozzájuk: Most azonban, hogy megismertétek Istent sőt, hogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erőtlen és gyarló elemekhez, amelyeknek megint újból szolgálni akartok? Megtartjátok a napokat, hónapokat és időket, meg az esztendőket. Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam körültetek." (Gal. 4:9-11) Nem az összes zsidók lettek Isten fiaivá, hanem amint írva van, ez a kiváltság csak azoknak jutott osztályrészül, akik az Urat elfogadják, benne hisznek és neki engedelmeskednek. "Az övéi közé jött, s az övéi nem fogadták be őt: valakik pedig befogadták őt, hatalmat adott nekik, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek." (János 1:11-13) Ez azt mutatja, hogy Istennek Mózes által kihirdetett törvénye a zsidóknak s még a hű prófétáknak sem bizonyította, sem valamely módon nem tett nekik bizonyságot, amiből jogot meríthettek volna, hogy magukat Isten gyermekeinek vagy fiainak tekintsék, amik nem voltak.
31 Felmerülhet a kérdés: Vajjon Isten egy földi osztályra helyezheti szellemét anélkül, hogy őket szelleme által szülné? Éppen ezt tette az ókorban és természetesen most is megteheti: "És monda Mózes az Izrael fiainak: ímé Jehova névszerint hívta el Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát, a Júda nemzetségéből és betöltötte őt Isten szellemével, bölcsességével, értelemmel és tudománnyal minden mesterségben: hogy tudjon kigondolni mindent, amit aranyból, ezüstből és rézből kell csinálni; és foglalásra való köveket metszeni és fát faragni, és minden mesterséges munkát végezni. Azontúl alkalmatossá tette [Jehova] arra is, hogy tanítson, mind ő [Bésaléel], mind Aholiáb az Akhiszamák fia a Dán nemzetségéből." - Mózes II. 35:30-34.
32 Bésaléel nem született Isten szellemétől, sem nem lett felkenve oly módon, mint Krisztus testének tagjai, és mégis betöltötte Isten őt szellemével. Természetesen Isten eljárása Bésaléellel előképe volt annak, hogyan

134


134
keni fel Isten az ő nagy Építőmesterét, — Krisztus Jézust, Isten templomának, az egyháznak az építőjét — és hogyan oktatja a templomhoz tartozókat. Ha Isten Jézus ideje előtt egy felszentelt emberrel egy ily mun­kát végzett, éppenúgy kitöltheti most is szellemét a földi felszenteltekre, akik Jehovát keresik és neki szolgálnak, és megteheti ezt anélkül, hogy azokat a szellemtől szülné. Így jár el a jóakaratú emberekkel, akik most az Úr Jézus által említett „más juhokká" lesznek.
33 Hasonlóképpen lehet joggal következtetni Dávid király esetében is, akiről következőket olvassuk: „Ezek Dávidnak utolsó beszédei. Dávidnak, Isai fiának. [nem Isten fia] szózata, annak a férfiúnak szózata, aki igen felmagasztaltatott, Jákob Istenének felkentje [betűszerinti olajjal felkenve] és Izrael dalainak kedvence: Jehova szelleme szólott énbennem, és beszéde nyelvem által." — Sámuel II. 23:1, 2.
34 Hasonlóképpen helyezte szellemét Isten a földi Mózesre és a hetvenre, akik vele bírákká tétettek, úgymint mindazokra, akikre Isten az ő szellemét adja. (Mózes IV. 11:16—29) Ennek további támogatására olvassuk: „És te jó szellemedet adtad nekik, hogy őket oktatná; és mannádat nem vontad meg szájuktól, s vizet adtál nekik szomjúságukban." (Néhémiás 9:20, 30) Istentől vagy Isten céljára felhasználtatni különbözik attól, amint azokat használja, akik Isten akaratának a cselekvésére szentelték magukat. Ez a különbség abban a módszerben mutatkozik, ahogy Perzsia királyát a Szentírás feljegyzése szerint felhasználta, aki így szólt: „És Círus perzsa király első esztendejében, hogy beteljesednék Jehovának Jeremiás szája által mondott beszéde, Jehova felindítá Cirus perzsa király szellemét, és ő kihirdetteté egész birodalmában, élőszóval és írásban is, mondván: így szól Círus, a perzsa király: Jehova a mennynek Istene e föld minden országait nékem adta, és Ő [Isten] parancsolta meg nékem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, amely Júdában van." — Krónika II. 36:22, 23.
35 Jehova nem helyezte szellemét Cirusra, hanem ’felinditotta Círus szellemét', mégpedig mivel Cirus sem nem volt Istennek szentelt, sem nem tartozott Isten szö­vetséges népéhez. Ami ellenben a Jonadábokat illeti, ezek minden nemzetből kerülnek ki és magukat Isten akaratának a cselekvésére szentelik, és Isten nem csu­pán rájuk helyezi szellemét, hanem felindítja őket a maga munkája cselekvésére.


„A szellem"
36 Mit jelentenek az apostolnak a Róma 8:16-ban fel­jegyzett szavai: „ez a szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt"? Kire vonatkoznak ezek a szavak? Az ezt megelőző versben következőket olvassuk: „A fiúság szellemét kaptátok." (15. vers) Ez nem jelentheti, hogy a fiúság szelleme az, amely bizonyságot, tesz. Amidőn Jézus a tanítványaival volt, kioktatta őket a követendő utat illetőleg. Amidőn pedig elmenni ké­szült, így szólt hozzájuk: „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek", s így kinyilatkoztatta előttük, hogy tá­vol lesz tőlük; s aztán hozzáfűzte a köv. szavakat: „Nem hagylak árván (angol Biblia szerint: vigasztalás nélkül) titeket." Hogyan kellett vigasztalást nyerjenek? Jézus szavai megfelelnek e kérdésre: „És én kérem az Atyát, és más ügyvivőt [közbenjárót, vigasztalót; széljegyzet] ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké, az igazság szellemét, amelyet a világ nem fogadhat, mivel nem látja és nem ismeri azt. Ti [azonban] ismeritek, mert nálatok marad és bennetek lakik. — Ezeket beszéltem nektek, amíg veletek voltam. A vigasztaló pedig, a szent szellem, amelyet az Atya küld az én nevemben, az mindenre megtanít majd titeket és emlékeztet mindazokra, amit mondottam néktek." — János 14:16, 17, 25, 26; Elberfeldi ford.
37 Eszerint tehát az apostol által a Róma 8:16-ban használt „a szellem" kifejezés nyilvánvalóan Isten szent láthatatlan hatalmát jelenti, amely Istentől származik, az ő érdekében működik és Őt képviseli, Őt, a nagy SZELLEMET, aki az Úr Jézus Krisztus által ama
SZELLEM. "A szellem" tehát különösen a "vigasztalót", "az igazság szellemét" jelenti, amelyet az Úr Jézus Krisztus megígért és Isten a hű tanítványoknak elküldött s amelyeknek az ígéret szerint "mindenre kellett emlékeztesse őket". "Az Atya ... egy más segítőt küld néktek, hogy veletek legyen a korszakig." A vigasztaló elküldetett és betöltötte a Jehova által neki szánt feladatot, amennyiben állandóan e minőségben működött és szolgált mindaddig, amig Krisztus Jézus visszajött, a templomban megjelent s a kicsiny nyájat maga köré gyűjtötte. Krisztus Jézus visszatért és 1918-ban templomához jött, s mivel ez időtől az Úr az ő népével van a templomban, közvetlenül hat rájuk az Úr amennyiben a felkent templomsereg szellemét a jövendölések ismertetése és megértése által megvilágítja. Isten ezt Krisztus Jézus által végzi. Amint látszik, a szellem e bizonysága csak a szellemtől szülöttekre vonatkozik, amint Jézus kijelenti: "Az igazság szellemét, amelyet a világ nem fogadhat be, mert nem látja és nem ismeri; de ti ismeritek, mert nálatok lakik és bennetek marad." (János 14:17) Tehát a vigasztaló vagy segítő 'a szent szellem, amelyet az Atya küld az én nevemben'. A szent szellem "maga tesz bizonyságot". Ez a különös, kifejezett névmás "maga" (lásd a szöveg 5-10. bekezdésbeni különböző fordításait) azt mutatja, hogy a bizonyság megértése nincs egyszerűen reánk, a szellemtől szülöttekre vagy valamely bennünk levő érzületre bízva, hogy megállapítsuk vagy bebizonyítsuk, hogy Isten fiai vagyunk , például a bennünk megnyilatkozó érzület vagy indulat által. Az ily dolgokra nem lehet építeni, mert nagyon ingadozók. Isten láthatatlan szelleme vagy szent hatalma nem érzelgősség és nincs kitéve változásnak, sem nem függ olyasmitől, amire az egészségünk, érzületünk vagy lelkiállapotunk befolyással lehetne.
38 Egy másik fordítás szerint így hangzik e szöveg: "Maga a szellem tesz egyidejűleg bizonyságot a mi szellemünknek." (Parkburst's Greek and English Lexicon, második kiadás, 589, 590 oldal.) Ezek a szavak világosan mutatják, hogy ugyanakkor, amidőn a "fiúság szelleme" az Istennek szentelt és szellemtől szülött szívében küldetik, a fiúság szellemének elnyerőjénél megkezdődik a szent szellem bizonysága arra vonatkozólag, hogy ő Isten fia, s így kiált: Abba, Atyám!", amennyiben megérti, hogy a fiúnak az Atyához való viszonya fennáll. Valaki, aki a mindenható Istennel nincs ily szellemi fiúi viszonyban, nem bírhat az apostol által említett szellem bizonyságával.
39 Jézus három és fél évig volt tanítványaival; oktatta őket és úgy bánt velük, mint egy atya a gyermekeivel. Tanította őket Jehova Isten, az ő felséges Atyja nevében és megbízásából. Amidőn Jézus elhagyta őket, árván maradtak volna az Úr visszajöveteléig, de Ő ígéretet tett nekik. "Ha elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket ... Nem hagylak titeket árvákul; eljövök tihozzátok." (János 14:3, 18) Mialatt Jézus távol volt s a követői számára 'helyet készít', nem hagyja őket vigasztaló nélkül; hanem kérésére Jehova elküldi a szent szellemet, hogy mint ügyvivő és segítő működjön Krisztus Jézus hű követői érdekében. Ez az isteni gondviselés kifejezetten csak a kicsiny nyáj érdekében történt. Következetesen a kicsiny nyáj tagjai kell a szellem bizonyságát bírják, hogy Isten fiai; és senki más nem bír e bizonysággal. Semmi ok sincs azon feltevésre, hogy a Jonadábok is a szellem e bizonyságát bírnák.
40 Ebből nem következik, mindenki, aki magát az Úrnak a templomhoz jövetele előtt felszentelte és szellemtől született, a szellem bizonyságával bírt volna, hanem ezt csak azok bírják, akik meghívattak, hogy Krisztus Jézussal részt vegyenek a Királyságban, és ennek a meghívásnak eleget is tettek. Az ilyeneknek tesz bizonyságot a szellem, hogy Isten fiai, Isten örökösei és Krisztus társörökösei a királyságra nézve. Az Úr Jézusnak a templomhoz való jövetelekor, amidőn a templomban mindazokat maga köré gyűjti, akik a meghívásnak eleget tettek, a megpróbáltatásban hűnek

135


135
bizonyultak és a templomba gyűjtöttek, ezek bizalmas viszonyban vannak az Úr Jézus Krisztussal. Most tehát többé nem szükséges, hogy a közbenjáró, a szent szellem bizonyságot tegyen nekik; hanem maga az Úr Jézus az erősségük és vezérük, mivel Ő most velük van. A tem­plomban összegyűjtöttek részévé tétetnek 'Isten válasz­tott szolgájának', és az Úr Jézus Krisztus angyalai, akik néki a templomban szolgálnak, szolgálják a templom­sereget: „És elküldé angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik választottait! a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig." (Máté 24:31 „Mert an­gyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek minden utadban." (91. zsoltár 11, 12) Csak a „kicsiny nyáj" van a templomba gyűjtve, és e „kicsiny nyáj" tagjai­nak 'tesz bizonyságot a szellem', hogy Isten fiai. Mikor kezdődött a szellem e bizonysága? és hogyan adatik ez a bizonyság, miáltal megállapíthatjuk a Krisztus Jézus­sal való királyságra szóló el hivatásunkat és választá­sunkat?


Tanulmánykérdések
(Angol W. 1938 március 15)


Az ő nyája
II. rész
„Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet és engemet is ismernek az enyéim, amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor." — János 10:14—16.


1
HEH0VA feltámasztotta Jézust a halálból, maga után a legmagasabb tisztségre emelte és teljes hatalommal és tekintéllyel ruházta fel a „kicsiny nyáj" és később a más juhok" összegyűjtésére. Röviddel Krisz­tus Jézus felmagasztalása után s amidőn a tanítványok Jeruzsálemben ígérete beteljesedésére vártak — amely ígéret szerint Jézus Jehovát kérni fogja, hogy egy másik ügykezelőt vagy vigasztalót küldjön nekik — rájuk szállott Isten szellemének a hatalma. Akkor és ott kezdett a „szellem maga" bizonyságot tenni, amint azt az apostol feljegyzi. A szent szellemnek a hű apostolokon, körülöttük, általuk és érettük való megnyilatkozása és működése által tett bizonyságot a szellem, hogy ők Is­ten fiai és Krisztus Jézus társörökösei voltak. Isten elküldötte nekik a „segítőt" és „vigasztalót", amint azt Jézus megígérte, s a „bizonyság" megkezdődött nekik és azután mindazokhoz eljutott, akik meghívattak a ki­rályságban való résztvételre úgy ahogy Jézus már földönlétekor meghívta hű tanítványait, hogy vegyenek részt vele a királyságban.
2
Pünkösdtől kezdve Krisztus Jézusnak 1918-ban történt templomhoz jöveteléig oktatta a szent szellem az Úr igaz követőit: „Az ügykezelő [vigasztaló] pedig, a szent szellem, amelyet az én nevemben küld az Atya az mindenre megtanít benneteket és mindenre emlékeztet, amiket mondottam néktek." (János 14:26; Elber-
feldi ford.)A szellem az apostoloknak bizonyságot tett Jézusról, amint megmondotta nekik: "Mikor pedig eljő majd a vigasztaló, akit [helyesebben:amelyet] én küldök néktek az Atyától, az igazságnak szelleme, amely az Atyától származik, az tesz majd rólam bizonyságot." (János 15:26) A szellem rávezette őket az igazságra és meg mutatta nekik az eljövendő dolgokat: "De amikor eljő amaz, az igazság szelleme, minden igazságra elvezérel titeket. Mert nem ő magától szól néktek, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőit majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondottam, hogy az enyémből vesz és megjelenti néktek." - János 16:13-15.
3
A szent szellem nem úgy hatott a tanítványokra, hogy őket mintegy autómataként működtesse, hanem a Szentírás szerint a tanítványok sokat tanulmányoztak, kutatták és megvitatták a dolgot, s mivel Isten akaratát igyekeztek cselekedni, a szellem a helyes uton vezette őket. Ők nem tanultak sok nyelvet; a szellem azonban képesítette őket arra, hogy az Úr üzenetét értelemmel sok nyelven prédikálják. (Csel. 2:4) A felszenteltek csoportjai között sok tanító volt; mindazáltal a "szent szellem" Barnabást és Saulust [Pált] választotta ki, hogy az Úr nevében úttörő szolgálatot végezzenek. „Mikor azért azok az Úrnak szolgáltak és bőj-