Oldal:Az-ő-nyája-rész-1-2-Gyermekek-rész-1-2-Egység-a-cselekedetben-1938.pdf/6

134

keni fel Isten az ő nagy Építőmesterét, — Krisztus Jézust, Isten templomának, az egyháznak az építőjét — és hogyan oktatja a templomhoz tartozókat. Ha Isten Jézus ideje előtt egy felszentelt emberrel egy ily mun­kát végzett, éppenúgy kitöltheti most is szellemét a földi felszenteltekre, akik Jehovát keresik és neki szolgálnak, és megteheti ezt anélkül, hogy azokat a szellemtől szülné. Így jár el a jóakaratú emberekkel, akik most az Úr Jézus által említett „más juhokká" lesznek.

³³ Hasonlóképpen lehet joggal következtetni Dávid király esetében is, akiről következőket olvassuk: „Ezek Dávidnak utolsó beszédei. Dávidnak, Isai fiának. [nem Isten fia] szózata, annak a férfiúnak szózata, aki igen felmagasztaltatott, Jákob Istenének felkentje [betűszerinti olajjal felkenve] és Izrael dalainak kedvence: Jehova szelleme szólott énbennem, és beszéde nyelvem által." — Sámuel II. 23:1, 2.

³⁴ Hasonlóképpen helyezte szellemét Isten a földi Mózesre és a hetvenre, akik vele bírákká tétettek, úgymint mindazokra, akikre Isten az ő szellemét adja. (Mózes IV. 11:16—29) Ennek további támogatására olvassuk: „És te jó szellemedet adtad nekik, hogy őket oktatná; és mannádat nem vontad meg szájuktól, s vizet adtál nekik szomjúságukban." (Néhémiás 9:20, 30) Istentől vagy Isten céljára felhasználtatni különbözik attól, amint azokat használja, akik Isten akaratának a cselekvésére szentelték magukat. Ez a különbség abban a módszerben mutatkozik, ahogy Perzsia királyát a Szentírás feljegyzése szerint felhasználta, aki így szólt: „És Círus perzsa király első esztendejében, hogy beteljesednék Jehovának Jeremiás szája által mondott beszéde, Jehova felindítá Cirus perzsa király szellemét, és ő kihirdetteté egész birodalmában, élőszóval és írásban is, mondván: így szól Círus, a perzsa király: Jehova a mennynek Istene e föld minden országait nékem adta, és Ő [Isten] parancsolta meg nékem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, amely Júdában van." — Krónika II. 36:22, 23.

³⁵ Jehova nem helyezte szellemét Cirusra, hanem ’felinditotta Círus szellemét', mégpedig mivel Cirus sem nem volt Istennek szentelt, sem nem tartozott Isten szö­vetséges népéhez. Ami ellenben a Jonadábokat illeti, ezek minden nemzetből kerülnek ki és magukat Isten akaratának a cselekvésére szentelik, és Isten nem csu­pán rájuk helyezi szellemét, hanem felindítja őket a maga munkája cselekvésére.

„A szellem"

³⁶ Mit jelentenek az apostolnak a Róma 8:16-ban fel­jegyzett szavai: „ez a szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt"? Kire vonatkoznak ezek a szavak? Az ezt megelőző versben következőket olvassuk: „A fiúság szellemét kaptátok." (15. vers) Ez nem jelentheti, hogy a fiúság szelleme az, amely bizonyságot, tesz. Amidőn Jézus a tanítványaival volt, kioktatta őket a követendő utat illetőleg. Amidőn pedig elmenni ké­szült, így szólt hozzájuk: „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek", s így kinyilatkoztatta előttük, hogy tá­vol lesz tőlük; s aztán hozzáfűzte a köv. szavakat: „Nem hagylak árván (angol Biblia szerint: vigasztalás nélkül) titeket." Hogyan kellett vigasztalást nyerjenek? Jézus szavai megfelelnek e kérdésre: „És én kérem az Atyát, és más ügyvivőt [közbenjárót, vigasztalót; széljegyzet] ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké, az igazság szellemét, amelyet a világ nem fogadhat, mivel nem látja és nem ismeri azt. Ti [azonban] ismeritek, mert nálatok marad és bennetek lakik. — Ezeket beszéltem nektek, amíg veletek voltam. A vigasztaló pedig, a szent szellem, amelyet az Atya küld az én nevemben, az mindenre megtanít majd titeket és emlékeztet mindazokra, amit mondottam néktek." — János 14:16, 17, 25, 26; Elberfeldi ford.

³⁷ Eszerint tehát az apostol által a Róma 8:16-ban használt „a szellem" kifejezés nyilvánvalóan Isten szent láthatatlan hatalmát jelenti, amely Istentől származik, az ő érdekében működik és Őt képviseli, Őt, a nagy SZELLEMET, aki az Úr Jézus Krisztus által ama

SZELLEM. "A szellem" tehát különösen a "vigasztalót", "az igazság szellemét" jelenti, amelyet az Úr Jézus Krisztus megígért és Isten a hű tanítványoknak elküldött s amelyeknek az ígéret szerint "mindenre kellett emlékeztesse őket". "Az Atya ... egy más segítőt küld néktek, hogy veletek legyen a korszakig." A vigasztaló elküldetett és betöltötte a Jehova által neki szánt feladatot, amennyiben állandóan e minőségben működött és szolgált mindaddig, amig Krisztus Jézus visszajött, a templomban megjelent s a kicsiny nyájat maga köré gyűjtötte. Krisztus Jézus visszatért és 1918-ban templomához jött, s mivel ez időtől az Úr az ő népével van a templomban, közvetlenül hat rájuk az Úr amennyiben a felkent templomsereg szellemét a jövendölések ismertetése és megértése által megvilágítja. Isten ezt Krisztus Jézus által végzi. Amint látszik, a szellem e bizonysága csak a szellemtől szülöttekre vonatkozik, amint Jézus kijelenti: "Az igazság szellemét, amelyet a világ nem fogadhat be, mert nem látja és nem ismeri; de ti ismeritek, mert nálatok lakik és bennetek marad." (János 14:17) Tehát a vigasztaló vagy segítő 'a szent szellem, amelyet az Atya küld az én nevemben'. A szent szellem "maga tesz bizonyságot". Ez a különös, kifejezett névmás "maga" (lásd a szöveg 5-10. bekezdésbeni különböző fordításait) azt mutatja, hogy a bizonyság megértése nincs egyszerűen reánk, a szellemtől szülöttekre vagy valamely bennünk levő érzületre bízva, hogy megállapítsuk vagy bebizonyítsuk, hogy Isten fiai vagyunk , például a bennünk megnyilatkozó érzület vagy indulat által. Az ily dolgokra nem lehet építeni, mert nagyon ingadozók. Isten láthatatlan szelleme vagy szent hatalma nem érzelgősség és nincs kitéve változásnak, sem nem függ olyasmitől, amire az egészségünk, érzületünk vagy lelkiállapotunk befolyással lehetne.

³⁸ Egy másik fordítás szerint így hangzik e szöveg: "Maga a szellem tesz egyidejűleg bizonyságot a mi szellemünknek." (Parkburst's Greek and English Lexicon, második kiadás, 589, 590 oldal.) Ezek a szavak világosan mutatják, hogy ugyanakkor, amidőn a "fiúság szelleme" az Istennek szentelt és szellemtől szülött szívében küldetik, a fiúság szellemének elnyerőjénél megkezdődik a szent szellem bizonysága arra vonatkozólag, hogy ő Isten fia, s így kiált: Abba, Atyám!", amennyiben megérti, hogy a fiúnak az Atyához való viszonya fennáll. Valaki, aki a mindenható Istennel nincs ily szellemi fiúi viszonyban, nem bírhat az apostol által említett szellem bizonyságával.

³⁹ Jézus három és fél évig volt tanítványaival; oktatta őket és úgy bánt velük, mint egy atya a gyermekeivel. Tanította őket Jehova Isten, az ő felséges Atyja nevében és megbízásából. Amidőn Jézus elhagyta őket, árván maradtak volna az Úr visszajöveteléig, de Ő ígéretet tett nekik. "Ha elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket ... Nem hagylak titeket árvákul; eljövök tihozzátok." (János 14:3, 18) Mialatt Jézus távol volt s a követői számára 'helyet készít', nem hagyja őket vigasztaló nélkül; hanem kérésére Jehova elküldi a szent szellemet, hogy mint ügyvivő és segítő működjön Krisztus Jézus hű követői érdekében. Ez az isteni gondviselés kifejezetten csak a kicsiny nyáj érdekében történt. Következetesen a kicsiny nyáj tagjai kell a szellem bizonyságát bírják, hogy Isten fiai; és senki más nem bír e bizonysággal. Semmi ok sincs azon feltevésre, hogy a Jonadábok is a szellem e bizonyságát bírnák.

⁴⁰ Ebből nem következik, mindenki, aki magát az Úrnak a templomhoz jövetele előtt felszentelte és szellemtől született, a szellem bizonyságával bírt volna, hanem ezt csak azok bírják, akik meghívattak, hogy Krisztus Jézussal részt vegyenek a Királyságban, és ennek a meghívásnak eleget is tettek. Az ilyeneknek tesz bizonyságot a szellem, hogy Isten fiai, Isten örökösei és Krisztus társörökösei a királyságra nézve. Az Úr Jézusnak a templomhoz való jövetelekor, amidőn a templomban mindazokat maga köré gyűjti, akik a meghívásnak eleget tettek, a megpróbáltatásban hűnek