"Örüljetek nemzetek az ő népével"
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2025. február 4., 15:33-kor történt szerkesztése után volt. (Új oldal, tartalma: „<pages index="Az-ő-kimondhatatlan-ajándéka-Örüljetek-nemzetek-az-ő-népével-Sok-fiat-1946.pdf" from=1 to=1 header=0 /> </div> <pages index="Az-ő-kimondhatatlan-…”)
AZ ŐRTORONY
9
„Örüljetek nemzetek az ő népével“
„Majd ismét így szól: Örüljetek, ti nemzetek, az ő népével együtt.“ — Róma 15:10; Elberieldi.
1 ,JEHOVA nem személyválogató’. Ez oly tény, amin mindannyian örvendhetünk, legyünk bár születésünknél fogva amerikaiak, európaiak, ázsiaiak, afrikaiak, pogányok vagy zsidók. Napjainkban nem sokan fogják fel, Jehova pártatlansága hogyan nyilatkozik meg az emberiség történelme e csodálatos idejében, — még a „kereszténység" vallásoskodói sem. Tizenkilenc évvel azelőtt, hogy a hírhedt Hitler Németországban átvette a hatalmat, az akkori kereszténység csak zsidókból s néhány szamaritánusból állt; s ezek a zsidó keresztények egyedül Isten különös tettei segítségével voltak képesek felismerni Isten pártatlanságát és meggyőződni erről. Isten kétezer éven keresztül kizárólag az ő atyáikkal és ezek népével érintkezett. Ez megnehezítette e zsidó megtértek számára a megbarátkozást azon körülménnyel, miszerint Isten más nemzetekkel, a pogányokkal közvetlenül érintkezik. Nem csoda tehát, ha a még mindig izraelita vallást gyakorló zsidók megtartották azt a nézetet, miszerint Isten különös tekintettel van rájuk mint Ábrahám, Izsák és Jákob testi természetes leszármazottaira. A jövendölésről való nézetük szerint az Isten irántuk tanúsított különös figyelme folytán még ők képezik a legkiválóbb népet a földön, azt a nemzetet, amelyhez mint az isteni áldások
közvetítőjéhez az összes pogány népek feltekintenek. Ők azonban figyelmen kívül hagyják az eseményeket s a szent jövendöléseket, melyek azt bizonyítják, hogy már régen lejárt az idő, midőn valamely testi leszármazás előnyben részesült.
2 „Most már bizonyosan tudom, hogy Isten nem pártoskodó, hanem minden népből kedves neki (rév. Zürcher B. szívesen látott előtte), aki őt féli és igazságot gyakorol. Az Igét elküldötte Izráel fiainak s a békességről szóló evangéliumot hirdettette Jézus, a Messiás (Krisztus) által, Ő mindenek Ura." Aki így beszélt, az a születésénél fogva zsidó Simon Péter volt Betsaidából, s szavait a pogányok egy csoportjához intézte, akik egy különleges alkalomra egy pogány házában összejöttek. (Csel. 10:34—36, Stoge) Ez a Simon Péter ezt megelőzőleg mintegy hat évvel fordult el a zsidók által követett útról s kereszténnyé lett. Most pedig ott volt abban a pogány házban, de nem saját indításból. Pétert az eddigi ismeretével ellentétben Jehova Isten küldte oda. Péter a Kornélius római százados házába küldetett, a zsidó nép iránt jóakaratú pogány férfihoz, aki Istent félte s Öt tisztelte és a Jehovától zsidóknak adott törvény szerint igazságosan igyekezett eljárni. Kornélius érdeklődést ébresztett a hozzátartozóiban és barátaiban a Jehova Istenben való hit ily formája iránt s megnyitotta számukra házát, hogy összegyülekezzenek és meghallgassák Péter szavait. Isten azután megmutatta, hogy neki nem voltak kegyeltjei. Az Isten királysága általi megmentés üzenetét többé nem csak a természetes zsidóknak hirdettette. Most kifejezetten a pogányokhoz küldte, hogy ezek meghallgathassák és higyjenek, különösenoly pogányoknak, akik Isten tetszését bírták, mivel Őt félték s az ő utai szerint igazságosan jártak el. Ez nyilvánvalóvá tette, hogy Isten Krisztus Jézus alatti mennyei királysága nem csak az egykori zsidó személyekből, hanem egykori pogányokból is áll.
3 Péter a Kornélius házában először prédikálva a pogá-
nyoknak, úgyszólván egy kulcsot használt. Az ajtók megnyittattak s a pogányoknak kitárattak, hogy felkészülhessenek a Krisztus Jézussal való országra. Ily módon használta Péter a ,mennyek országa második kulcsát'. (Máté 16:19) Isten Péternek ez ügyben nem írt elő semmit. Péter alá volt rendelve a mennynek, s ha Isten nem parancsolja neki, hogy menjen el és Kornélius pogány házának prédikáljon, Péter sohasem használta volna ezt a második kulcsot. Ettől kezdve Isten pártatlansága az összes hívők — legyenek pogányok vagy zsidók — iránt kétféleképpen nyilatkozott meg: 1. zsidó tanúit kiküldte a királyságot a pogányoknak hirdetni és 2. szent szellemét vagy hatékony erejét kiárasztotta a pogányokra, akik a hallottakat elhitték és elfogadták. Az ily hívő pogányoknak a szent szellemével való ezen felkenése nyilvánvaló jele volt annak, hogy Isten szellemi fiaivá fogadta őket s most már a mennyei királyságba vezető úton voltak.
4 Péter Krisztus Jézusra utalva mondotta az előtte összegyűlt pogányoknak: „Mi tanúi vagyunk mindannak, amit ő mind a zsidók tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett. Akit ugyan azután a fáraszegeztek és megöltek, Isten azonban feltámasztotta őt harmadnapon és látható alakban megjelent, nem az egész népek, hanem nekünk, az Istentől elválasztott tanúknak, akik a halálból való feltámadás után együtt ettünk és ittunk vele. És ő megparancsolta nekünk, hogy a népnek hirdessük és tanúskodjunk (van Ess: nyilvánosan és ünnepélyesen tanúsítsuk), hogy ő az Istentől kirendelt Bíró élő és holtak fölött. Róla az összes próféták bizonyságot tesznek, hogy mindaz, aki őbenne hisz, bűnbocsánatot nyer az ő neve által (Perk: az ő nevében)."
5 Ha valaki előítéletet táplálna azon gondolat ellen, hogy Isten a pogányokkal foglalkozik, akik őt félik, vizsgálja meg a feljegyzés következő szavait: „Mialatt Péter még ezeket a szavakat mondotta, a szent szellem szállt mindazokra, akik az ő beszédét hallgatták. Ekkor a Péterrel jött összes zsidószámazású hívők a legnagyobb mértékben elcsodálkoztak a felett, hogy a szent szellem adománya a pógányokra is kitöltetett, mert hallották őket nyelveken (van Ess: idegen nyelveken) beszélni és Istent dicsérni. Ekkor így szólt Péter: ,Megtilthaitja-é valaki (a született zsidók közül) ezeknek az embereknek, akik a szent szellemet éppen úgy elvették, mint mi, hogy vízzel megkeresztelkedjenek?‘ Erre elrendelte (egy zsidónak), hogy keresztelje meg
őket Jézus Krisztus nevében.“ (Csel. 10:39—48, Menge) Ezek a gojok vagy pogányok örvendezni kezdtek a zsidó hívők maradékával, Isten népével s vele vígadoztak? Azon kérésük, hogy Péter még néhány napig maradjon náluk, azt mutatja, hogy örvendeztek. — 48. vers.
6 Igen, akkor a gojimok vagy pogányok kezdtek örvendeni Jehova igazi népével. Ez nem a zsidó nemzettel való örvendezést jelenti, amely kitartott a „zsidó vallás" mellett s továbbra is azt gyakorolta, hisz a zsidó vallásoskodók akkor nem örvendeztek Jehova igazi népével. A hívő pogányok örvendeztek a zsidó maradékkal, amely Ábrahám hitébvel bírt, s hittek Krisztus Jézusban mint Ábrahám magvában, akiben a föld összes nemzetségei megáldattak. Igy örvendett a pogány Kornélius az egész házával együtt Péterrel s a Pétert elkísérő zsidó hívőkkel. Bár Kornélius a Római Birodalom szolgálatában álló százados volt, amely birodalom
10
AZ ŐRTORONY
Palesztinát alárendeltségben tartotta, mégis nem a kiterjedt birodalom s ennek császára felett örvendezett. Ő a Jehova egyik tanúja Péter által hirdetett országa felett ujjongott. Ebbe a birodalomba s ennek felkent királyába, Krisztus Jézusba vetette bizodalmát. Kornélius és pogány hívő társai rendkívül megörültek, hogy elhivattak és felkenettek a Krisztus Jézussal ebben a birodalomban való kapcsolatra.
7 Az az esemény nem volt kisjelentőségű ügy. Ez határkő volt a keresztény történelemben, a királyságosztály fejlődésében. Ez a bibliai jövendölések hű teljesülését jelentette. Ezért foglal el oly fontos helyet a Bibliában ez a beszámoló.
Ebből kitűnik, hogy a mindenható Isten éppúgy meg tudja tisztítani a pogány hívőket a királyság öröklésére, mintahogy képes megtisztítani a zsidó hívőket, akik egykor a mózesi törvényszövetség alatt állottak s azt sohasem voltak képesek tökéletesen megtartani, hanem Isten előtt törvényszegővé lettek. Mindkét oldalról valóknak okuk volt tehát az örömre. Ha Jehova Isten pártatlan, sem egyiknek, sem a másiknak nincs oka előítéletet táplálni a másik ellen. Mialatt a nemzetek ma antiszemita propagandával vannak elárasztva, maradjanak józanok s tartsák emlékezetükben, hogy isten az antiszemitáktól „Krisztus-gyilkosoknak" nevezett népből vette z első keresztényeket. Azután küldte ki Isten ezeket a zsidó keresztényeket, hogy a pogányokat vagy gojimokat is megismertessék a királyságüzenettel.
KEDVEZŐ ALKALOM A NEMZETEK SZÁMARA
8 Az egykori zsidó hívők egyike, Pál'apostol, Gamáliel tanítványa, felhívta a figyelmet a nemzetekre vagy pogányokra vonatkozó jövendölések teljesülésére. Ezt a pogányok közötti kiterjedt evangélizációs munkája védelmére és támogatására tette, még pedig különösen a rómaiakhoz írt levele 15. részében. Pál idejében Rómának mintegy 6,900.000 lakosa volt. Ebben a városban volt egy hívő keresztény gyülekezet, amely zsidókból és pogányokból származott. Az Írásban nincs feltüntetve, hogy pontosan hogyan és ki által alakult ez a keresztény közösség, s ezt nem is tudja senki. Az tisztán kitalált koholmány, hogy Péter Rómában járt és ő alakította volna ezt, még mielőtt Pál odaérkezett. A meg támadhajtatlan, ihletett Szentirás semmilyen bizonyítékot nem tartalmaz, miszerint Péter a régi Róma falain belül vagy annak közelében járt volna. Pál a rómaikhoz írt levelében sohasem adta Péternek a dicsőséget a római keresztény közösség megalakításáért. Bár Pál a levelében, harmincöt nevet említ és huszonhat személynek küld névszerint üdvözletet, Péterről egyáltalán nem tesz említést, még csak üdvözletet sem küld neki. (Róma 16. fej.) A bibliai feljegyzés azonban azt mutatja, hogy pünkösd napján, midőn a szent szellem a magasságból a zsidó hívők kicsiny nyájára kitölte tett Jeruzsálemben, azok között, akik összegyűltek Péter és a többi apostolok különböző nyelven mondott prédikációja meghallgatására, bizonyos „római látogatók" vagy „római jövevények" is voltak. A Rómába való visszatérésük után könnyen megalakíthatták az első keresztény egyházat vagy gyülekezetet.
9 A vallásos büszkeség nem volna szabad előidézze, hogy valaki kitartson az indokolatlan hagyomány mellett, miszerint Péter alapította a római egyházat, annak első „püspöke" volt s mind a mai napig utódai vannak. Krisztus Jézus megmondotta Pálnak, hogy Rómába kell mennie s a Biblia világosan
beszámol, hogyan jutott el Péter oda. (Csel. 23:11) Pál és nem Péter érdeklődött annyira a közösség iránt, hogy levelet írt a hitbeni erősítésére és attól való megoltalmazásara, hogy ismét befogják a vallásos szolgaság jármába. Pál volt az és nem Péter, aki felelőssége tudatában következőket írta nekik: „En pedig, testvéreim, már magam is meg vagyok győződve rólatok, hogy ti is telve vagytok jó érzülettel, telve ismerettel, képesek vagytok egymást inteni (Goodspeed: oktatni) is. Azonban részben mégis merészen írtam nektek, hogy emlékeztesselek benneteket az Istentől kölcsönzött kegyelem alapján, Krisztus Jézus papi szolgája lenni a pogányok számára, Isten evangéliuma szent szolgálatát végezvén, hogy a pogányok mint áldozati adományok kedvesek legyenek, a szent szellemben (Luther; a szent szellem által) megszenteltek." — Róma
15:14—16, rév. Zürcher Biblia.
10 Pál a nemzetek vagy pogányok közötti akkori tevékenysége támogatására erős irásszerinti védekezést állított fel. Amit mondott, most támogatásúl és védekezésül szolgál annak a világra szóló tevékenységnek, melyet Jehova tanúi ma a „jóakaratú emberek" között minden nemzetben végeznek. Pál tevékenysége a jövendölések kicsinybeni vagy első beteljesedéséül szolgált, amely jövendöléseket Isten Igéjéből a maga támogatására idézett. Jehova tanúi közelmúltban, 1918 óta végzett tevékenysége a végleges vagy nagybani beteljesedését képezik ugyanazon jövendöléseknek. Igy tehát ennek az Irásbizonyítéknak a helyes megértése hozzájárul Isten mai felszentelt népe szervezetének az egységéhez, békéjéhez és harmonikus együttműködéséhez. Segít megértenünk, hogy az Úr népe között mindenki egyforma és Istennek nincsenek kegyeltjei. Amint Pál a római közösségnek irja: „Viszont dicsőség, tisztesség és békesség minden jót (Good speed: jogosan) cselekvőnek, először zsidónak, de görögnek is! Mert Istennél nincs személyválogatás." — Róma 2:10, 11: Efézus 8:9; Kok 3:25.
11 Pál ihletett levele szerint a keresztény közösségekben nem lehetett különféleképpen kezelni a természetes zsidókat és természetes pogányokat Isten bármelyiket szívesen látta, felvette „Krisztus testébe" s így megmutatta, hogy az Ábraháméhoz hasonló ugyanazon hit — nem a faji különbség — a mértékadó nála. Ábrahám mint a Jehova Isten szemléltetője ,az összes hívők atyjának' neveztetik — legyenek azok körülmetélt zsidók vagy körülmetéletlen pogányok. (Róma 4:11, 12, 16) Pál egy olajfát használt Jehova Krisztusbani teokratikus szervezete szemléltetésére. Jehova teokratikus szervezete jelképes olajfáján a természetes zsidók a „természetes olajágat" képezték. Azonban a hívő pogányok is beoltatnak a szervezetbe, hogy elfoglalják a hitetlen zsidók helyét, akik engedetlenségük és hitetlenségük miatt letörettek az „olajfá ról". — Róma 11:16—24.
12 A „Krisztus testében" egyesült hívő zsidóknak és hívő pogányoknak
hasonlóvá kellett lenniük az emberi testhez, amely egy test, bár sok tagból áll. Így tehát el kell ismerniük a különböző szolgálatokat, amelyeket minden tag végez Isten szent szelleme hatalma által a „Krisztus testében"; s egymásnak ne maradjanak adósok az egymás iránti szeretettel. (Róma 12:4—6, 13:8—10) Arra gondolván, hogy testvérük a Krisztusban az Úr szolgája, az Úr pedig a szolgáinak a Bírája, ne ítéljék tehát testvérüket, ha lelkiismeretesen cselekszik, hanem gondosan ügyejljenk agra, hogy tekintettel legyenek fínomérzékü lelkiismeretére. (Róma 14:4, 10, 19—22) A hitben és értelemben erősek hordozzák azok
ŐRTORONY
11
gyengeséget, akik nem annyira előrehaladottak a hitben és értelemben, ne kívánják, hogy mindenki saját énjükhöz illeszkedjen, s így önmagának igyekezzen tetszeni. Ily módon lesznek hasonlóvá Krisztushoz. (Róma 15:1—4) Miután Pál
figyelmeztette a keresztényeket, hogy így cselekedjenek, kifejezi kérését a római gyülekezethez, hogy mindnyájan együtt kövessék Krisztus példaképét és egyesülten legyenek tanúi Jehovának, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának. Pál mondja: „Adja meg nektek Isten, akitől az állhatatosság és vígasztalás jön, hogy egyetértés legyen köztetek Krisztus Jézus előképe szerint, hogy egyetértéssel, egy szájjal dicsőítsétek Istent, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyját," — Róma 15:5, 6, Menge
MINDENKI SZIVESEN LÁTOTT
13 Pál egész rómabeliekhez írt levelében a pogányok vagy nemzsidók elleni előítélet ápolása ellen érvel. Az összes különböző nemzetből való embereket kell ismernünk hitbeli testvéreinknek, ha meghallgatják az evangélium hirdetését és hisznek Jehova Istenben és az ő Krisztusában. Isten kiküldötte a királyság evangéliumát a pogányoknak, akik egykor Jehova Isten és reménység nélkül voltak, most pedig éppoly szívesen látja a „pogány“ nemzetiségűeket s okot szolgáltat nekik az örvendezésre. Gondoljunk arra is, hogy Isten a pogányokból vagy nemzetekből való hívőket igazolja s hogy Krisztus Jézus — felvéve őket a „testébe" — üdvözli őket és elfogadja testvéreiknek. Nem szégyellj őket természetes vagy nemzeti származásuk miatt. Tehát nem tanúsít személy válogatást vagy pártosságot velük szemben. Ez szolgáljon például a keresztény gyülekezet összes tagjainak, akár körül „testszerinti Izráel” tagjai voltakj mégis nem lettek tagjai metélt zsidók, akát körülmetéletlen pogányok test szerint. Így Pál figyelmeztet bennünket, hogy kövessük Krisztus Jézus példáját e tekintetben: „Azért kezeljétek egymást testvérekként Isten dicsőségére, amiképpen Krisztus kezelt benneteket. Az a meggyőződésem, hogy Krisztus azért lett a körülmetéltség (a zsidók) szolgája, hogy ismertesse Isten igazságos voltát az ígéretek beteljesítésével, amelyeket az atyáknak (Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak) adott, amint az Írás mondja: hálát adok néked ezért a pogányok között és énekelek neved dicsőségére*.“ (.Róma 15:7—9, tioodspeed) „Lássá tok szívesen egymást tehát, amiképpen Krisztus is szívesen lát benneteket, Isten dicsőítésére." — Róma 15:7, Moffatt.
14 Mekkora szívességet nyújt Krisztus Jézus mindazoknak, akik Istentől tanultak, az Igéje által kioktatván, s akik azután őhozzá, Jehova felkent Királyához jönnek! Úgy van ez, amint Krisztus Jézus megmondotta: „Mindaz, mit az Atya nekem adott, hozzám jön és aki hozzám jön, azt én semmiképpen sem taszítom el. Meg van írva a prófétákban: ,És mindnyájan az Istentől tanítottak lesznek.' (Ér. 54:13) Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön." (János 6:37, 45) Jézus Krisztus azonban elismerte az isteni időrendet. Ragaszkodott az Istentől meghatározott időhöz a pogányok felvételét illetőleg. Miután Krisztus Jézus megkeresztelkedett, hétéves közbeeső idő telt el, mielőtt a hívő pogányokat befogadni kezdte s öket a „testében" mint testvéreit kezelte. E hét év folyamán ő és apostolai csak a zsidókra korlátozták tevékenységüket s így csak a körülmetélt izraelitáknak nyújtottak alkalmat a mennyek országa elnyerésére. Jézus a földön tartózkodása idején mondotta a szamaritánus asszonynak: „Nem küldettem, csak Izrael eltévedt juhaihoz." (Máté 15:24) Midőn kiküldte tizenkét apostolát, kioktatta őket, kinek hirdessék, mondván: „Pogányok útjára ne térjetek rá és a szamaritánusok városába ne menjetek be, hanem menjetek in-
kább Izrael házának veszendőbe tért juhaihoz." (Máté 10:5,6) Így cselekedve, Jézus Krisztus Isten szolgája vagy a körülmetélt izraelitáknak szóló evangélium szolgája lett.
15 Közben úgy nézett ki, mintha a pogány nemzeteket figyelmen kívül hagyta volna. Amint az Ef. 2:12-ben írva van: „Krisztus nélküli... Izrael polgárjogából kirekesztve és idegenek (Isten) igéretei szövetségeire nézve, remény nélkül és Isten nélkül a világon." Hogy pedig Krisztus abban az időben kizárólag a körülmetélt izraelitákat szolgálta, az isteni jövendölések igazsága beteljesedéseképpen történt Isten ígéreteinek a beteljesítésére, melyek Izráel atyáinak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak vagy Izraelnek adattak. Isten ezeknek az atyáknak egymásután megígérte, hogy az ő magvukban vagy leszármazottukban az egész emberiség megáldatik. „Tebenned és a te magodban megáldatnak a föld minden nemzetségei." (I. Mózes 28:14, 24:4, 22:18, 12:3) „Amely mag a Krisztus", mondja Pái apostol a Gál. 3:18-ban. Mivel Krisztus Jézus a mag leszármazottja volt, akinek az igéret adatott, akik vele elsőként alkalmat nyertek arra, hogy az Ábrahám magva tagjai és örököstársai legyenek, szintén ter mészetes leszármazottai kellett lenniök az atyáknak, a körülmetéletlen izraelitáknak.
10 A természetes izráeliták maradéka elfogadta Krisztust mint Messiást, a magot, s ezek „szeretettek lettek az atyákért". Ezek nem törettek le a jelképes olajfáról, Jehova teokratikus szervezetéről. Ezek megtartották helyüket mint Krisztus kiválasztott ágai. (Róma 11:28, 16—24) A többi izráeliták nem értették meg, hogy Isten milyen különös kegyet biztosított az atyákért a nekik tett ígéretek igazolására, s ezek kitörettek a teokratikus „olajfából". Jóllehet ezek a „testszerinti Izráel” tagjai voltak, mégis nem lettek tagjai „Isten Izráeljének", szellemi izráeliták. — I. Kor. 10:18, Gál. 6:15 16.
17 Krisztus Jézus tudta a jövendölésből, amelyeket az ö Atyja, Jehova megvilágított, hogy a zsidóknak csak egy maradéka fogadta el őt s lesznek tagjai „Isten Izráelje" ma radékának, akikről meg van írva, hogy „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonná tett nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ö csodálatos világosságára hívott titeket." (I. Pét. 2:9) Igy tehát Krisztus Jézus tudta, hogy nem a királyság minden tagja, nem az egész 144.000 jön a természetes zsidók közül, nem e királyság-„testben“ üres helyek maradnak a pogányok közül való hívők általi betöltésre. A pogány nemzetek nem voltak az atyák leszármazottai, akiknek az Isten ígéretei szóltak. Hogy pedig e pogányoknak, a nemzsidóknak felkínáltatott a kiváltság, hogy betöltsék ezeket a helyeket s így hitből az „Ábrahám magva" tagjai legyenek, Isten egész váratlan kegyelme volt. S ezért a rendkívül nagy kiváltságért, hogy Krisztus Jézussal a királyság örökösei lehetnek a pogányok közül való összes kegyelt hívők biztosan dicsőítik és magasztalják majd Istent.
18 Ezeket a feltámadott Úr Jézus Krisztus a mennybe való visszatérése előtt röviddel mind előre megmondotta, midőn zsidó tanítványait hátrahagyta a földön. Olvassuk: „Az
után megnyitotta elméjüket az írások megértésére. És azt mondta nekik: Igy van megírva, így kellett Krisztusnak szenvednie és a halálból feltámadnia. És így kellett az ő nevében hirdetni a megtérést s a bűnök bocsánatát az összes népeit között, kezdve Jeruzsálemben." „A rátok leszálló szent szellemtől erőt vesztek majd és tanúim lesztek nekem Jeruzsá-
12
AZ ŐRTORONY
lemben s egész Júdeában és Szamáriában a föld végső haatáráig (van Ess: a föld legtávolabb eső vidékéig is).“ — Luk. 24:45—48; Csel. l:6.
19 Ezekből az utasításokból kitűnik, hogy Krisztus Jézus nemcsak a körülmetélt izráeliták számára volt az evangélium szolgája, hanem amellett Isten szolgája is, aki a pogányoknak megnyitotta az útat az üdvösségre, hogy „a pogányok dicsőítsék Istent az irgalmasságáért." (Róma 15:9) Annak bebizonyítása végett, hogy ez megfelelt a mindenható Isten Jézus Krisztussal kapcsolatos elhatározásának, Pál egy Irásbizonyitékot idézett, mondván: „Amint meg van írva: Ezért magasztallak téged a nemzetek között és zengek éneket a te nevednek." Istennek ez a magasztalása és neve dicsőítése a nemzetek között nemcsak azon célból kell történjen, hogy a hangját
hallassa. A pogányoknál örömöt kellett kiváltania, hisz Isten semmit sem tesz céltalanul. Egy bizonyos: a magasztalás melletti bizonyságtevést jelent s ez a pogányok között kell végbemenjen.
20 Jehova felkent Királya, Krisztus Jézus a nagy Prédikátor és Tanú, akit itt az írott jövendölés mint beszélőt mutat be, Jézus nem maradhatott mindig csak a körülmetélt zsidók számára szolga, hisz a Pál által idézett 18. zsolt. 50. és II. Sám. 22:50. előre bejelenti, hogy királyi Fia. a körülmetéletlen nemzetek közötti királyság-evangéliummal kapcsolatban is szolgálatot fog végezni. A 18. zsoltár 50. és a II- Sám. 22:50 mindkettő így hangzik: „Azért, Jehova, hálát adok neked a nemzetek között és dicséretet zengek nevednek."— Ám. Standard ford.
21 Hogy Dávid király mikor írta ezt az Irásszöveget tartalmazó zsoltárt, kitűnik a II. Sám. 22:1-ből, olvassuk: „Dávid azután ezt az éneket mondotta Jehovának, amikor Jehova megszabadította minden ellensége kezéből és Saul kezéből." Dávid király Jehova felkent királyát, Krisztus Jézust szemlélteti. E zsoltárnak a megírása idején Dávid a feltámadott Krisztust szemlélteti, midőn Jehova jobbjára ült s így minden ellenségeitől meg volt szabadítva. Krisztus Jézus a pogányok között személyesen sosem zengte Jehova dicséretét, azonban tartsuk figyelemben, hogy Jézus a következőket mondotta tanítványainak, midőn kiküldötte őket a királyság jó üzenetének a hirdetésére „Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött." (Máté 10:40) Midőn tehát a megdicsőített Krisztus Jézus a zsidó tanítványait a pogányokhoz kezdte küldeni, még pedig először Pétert a Kornélius házába, akkor kezdte Krisztus Dávid jövendölését a zsoltárból beteljesíteni. A nagyobb Dávid, Krisztus
Jézus a földi képviselői által kezdte Jehovát megvallani, neki hálát adni és nevét a pogányok között zengeni. Erre a királyság ügye indította, hogy a hívő pogányok megszabadítassanak a sötétség hatalmából és Isten szeretett Fia országába helyezessenek. — Kok 1:13.
VÉGLEGES TELJESÜLÉS A MAI NEMZETEKEN
22 Krtisztus Jézus a Jehova nagy Főpapja. Általa adja ki Jehova Isten a parancsot, hogy dicsérete felcsendüljön a nemzetek között. Erről olvassuk a Mal. 1:11, 14-ben: „Mert napkelettől napnyugatig nagy lesz az én nevem a nemzetek között, és minden helyen tömjénnel áldoznak az én nevemnek, még pedig tiszta áldozattal. Mert nagy lesz az én nevem a
nemzetek között, azt mondja a Seregek Jehovája... Mert én nagy király vagyok — azt mondja a Seregek Jehovája — és az én nevem félelmes a nemzetek között.“ Malakiás jövendölése világosan azt mutatja, hogy Jehova nevének és imádatának az ismertetése a nemzetekkel akkor történik, miután Jehova nagy Követe vagy Főpapja mint a templomszolgái nagy Bírája a templomhoz jött. (Mai. 2:7, 3:1-5, 12) Az evangélium üzenete 1906 év előtt bizonyosan csak azután hirdettetett a pogányok között, miután az „ember Krisztus Jézus" Jeruzsálemben a templomhoz jött. Ez az akkori esemény megllapítja és meghatározza Malakiás jövendölésének a föld hataráig való teljes beteljesedése idejét, midőn Jehova magához veszi mindenekfeletti hatalmát és nagy királyként Sionban,
föszervezetében uralkodik. A huszadik század bibliai jövendölések beteljesedéseként bekövetkezett eseményei azt bizonyítják, hogy Jehova főpapi követe, Krisztus Jézus Kr. u. 1918 tavaszán Isten szellemi templomához jött. — Lásd: „A királyság elérkezett" cimű könyvet (angolban jelent meg) a 326—330. oldalán!
23 Midőn Jézus Krisztus Kr. u. 33-ban a betüszerinti templomhoz jött Jeruzsálemben, idézte Jehova jövendölését Esaiás 56:7-ből s a kereskedelem templomban jelenlevő pénzkufárjainak így szólt: „Nines-e megírva: Az én házamat a minden nemzetek imádsága házának nevezik? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt." (Márk. 11:17, Elberfeldi) Most, a jövendölés végleges beteljesedése idején Krisztus Jézus 1918-ban valódi templomához jött és a hű követői maradékát megtisztította a „kereszténység" üzleti üggyé lett vallása szeplőjétől és fertőjétől. Isten szellemi templomát tiszta helyhez hasonló állapotba hozta, melybe meglehetett hívni a minden nemzetekből való jóakaratú emberek egy „nagy sokaságát", hogy jöjjenek s Jehova Istent imádják és tiszteljék. Ezekről van megjövendölve a Jel. 7:15-ben: „Ezért vannak az Isten trónja előtt és szolgálnak neki éjjel-nappal az ő templomában s a trónon ülő fölöttük fog sátorozni". A tényállás tehát azt mutatja, hogy Kr. u. 1918 után vagy 1919. évvel kezdődően Jehova királyi követe, Krisztus Jézus a templomban a köv. jövendölést kezdte véglegesen beteljesíteni: „Hálát adok neked ezért a pogányok között és éneklek neved dicsőségére." (Róma 15:9 Goodspeed) Ekkor Krisztus Jézus hálát adhatott Jehova Istennek, mivel 1914-ben királyként trónjára lett ültetve s királyi uralmának a királyság minden ellensége ellen irányuló pálcáját kinyújtotta Sionból.
24 1918 óta Jézus Krisztus azért is hálát adhatott, hogy Jehova Isten felhatalmazta a „mennyei harcra", mely azzal végződött, hogy a főellenség, Sátán és összes démonai kivettettek a mennyből a földre. így Jehova Isten az összes ellenségeit Krisztus lábzsámolyává tette a földön, hogy meghatározott időben széttapossa a halálban, így szabadította meg Jehova Isten az ő felkent Királyát, Krisztus Jézust az összes
ellenségeitől. De nemcsak ez, hanem Jehova Isten 1918-tól kezdve Királya útján kezdte megszabadítani hű szolgáit a földön e vallás-politikai világfélelemtől s nagyobb szabadságot és nyíltságot adott nekik az összes nemzetek közötti bizonyságtevő munkára. Krisztus Jézus azért is magasztalhatta Istent a pogányok között s énekelhette szent neve dícséretét. Jézus Krisztus ezt meg is tette, azonban nem személyesen testben, hanem a „Krisztus teste" hü maradéktagjai által a földön. Ki küldötte ezt a maradékot a királyságüzenetnek hálaadással és Isten neve dicsőségére való hirdetésére. Igy teljesedett a Jézus által mondott jövendölés a királyságnak 1914-ben történt felépítése után: „Az országnak ezt az evangéliumát prédikálni fogják az egész földkerekségén minden nemzetnek bizonyságul s azután jön el a vég.“ (Máté 24:14, Elberfeldi) A királyság tanúi szívből hálásak Istennek, hogy ez az ország az ő
AZ ŐRTORONY
13
napjaikban van felépítve, s énekelnek örömükben, mivel ez a működése az armageddoni csatában Jehova neve teljes igazolására ki fog bontakozni, Sátán világszervezetét, teljesen megsemmisítvén. Az erről szóló bizonyságtevést most több és több nemzetben halljuk.
„UJJONGJATOK FOGANTOK”
25 Nemcsak a Pál által idézett 18. Zsolt. 50 jövendölése teljesedik be a nemzetek, pogányok áldására, hanem most véglegesen beteljesedik egy másik jövendölés is, melyet szintén Pál idézett a munkája alátámasztására. Idézzük Pál szavait Róma 15:10-ből: „És ismét így szólt: Vigadjatok, ti nemzetek az ő népével!” (Elberfeldi) „És ismét így hangzik: Ujjongjatok (Luther: örvendjetek) ti pogányok, az ő népével együtt”. Itt Pál apostol az V. Mózes 32:43-ból idézett Mózes énekéből, mely' így hangzik: Ujjongjatok, ti nemzetek, az ő népével! mert ő megtorolja szolgáinak vérét, bosszút áll az ő ellenségein, földjének és népének megbocsát' (Luther: az ő népe földjével kegyelmes lesz).” Kérdezhetjük: Melyik néppel ujjongjanak a nemzetek? S mivel rendelkezik ez a nép a nemzetekkel ellentétben, ami felett ujjonganiok kell? Mózes énekének további versei azt bizonyítják, hogy a nemzetek vagy pogányok a Jehova népével való örvendezésre vannak
felszólítva. Mózes énekének 36. verse így hangzik: „Mert Jehova megítéli a népét (Szélj.: jogot szerez népének (igazolja népét), megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy elfogyott az erő s a megkötözött és szabad oda van.”
26 A pogányok, például az Egyesült Nemzetek ma nem, örvendenek Jehova tanúival. Nem ujjonganak a királyságról szóló bizonyságról, melyet ezek a nemzetek nyíltan hirdetnek, hanem örvendenek a világszervezet chartájának és a nemzetközi bíróság alapszabályainak. A nemzetek mint politikai szervezetek gyűlölik Jehova tanúit, ahelyett, hogy örvendenének vele. (János 15:18—21) Ez azért van, mert Jehova tanúi nem örvendenek afelett, amiben az Egyesült, Nemzeteknek örömük telik. Meglepődve kérdezheti valaki: Ha Jehova tanúit az összes nemzetekben gyűlölik és üldözik, mégis okuk van a
vigadozásra és ujjongásra? Kinek van valódi, szilárd és maradandó oka az örvendezésre, az Egyesült Nemzeteknek vagy Jehova tanúinak? Kikkel örvendezzünk?
27 A „nemzetek” fel vannak szólítva a Jehova népével való vigadozásra. A prófétai „nemzetek” nem jelentheti a politikai szervezetet a vallásos és kereskedelmi szövetségeseivel, hanem az összes különböző népek egyes személyeire kell vonatkozzon, zsidókra és pogányokra egyaránt. Az ilyeneknek önzetleneknek kell lenniük, el kell fordulniok e világtól s a tekintetüket a politika és vallás felett valamivel magasabbra kell irányítaniok. Akkor fogják felismerni, hogy Jehova tanúi miért ujjonganak s akkor örvendeznek velük. Az ilyen „nemzetek” félénkek és méltatlanoknak tekintik magukat arra, hogy csatlakozzanak Jehova népéhez ennek vígságában, azonban Jehova Isten maga meghívja őket, hogy vegyenek részt népe örömében. Krisztus Jézus a Mózeshez hasonló nagy Próféta, akinek támasztását Jehova megígérte, s e nagyobb Mózessel mint szóvivővel kiáltatja ki Jehova, hogy a pogányok vagy nemzetek örvendjenek népe, maradékával, a szellemi izraelitákkal vigadozzanak. — V. Mózes 18:15—18.
28 Krisztus Jézus a jövendölés mai végleges és teljes beteljesedésében ismét csak nem személyesen testben látogatja meg a földi nemzeteket, arra buzdítván, hogy testtagjai hű
maradékával vígadozzanak. Emlékezzünk arra, hogy Krisztus Jézus Kr. u. 36-tól Péter apostolt és más apostolokat, különösen Pált küldötte ki a nemzsidó nemzetekhez. Hasonlóképpen küldi Krisztus Jézus 1918 óta a hű maradékot, melyet a templomépítkezésnél kipróbáltnak talált. E maradék tagjai örömmel engedelmeskednek Jehova parancsainak, hogy a nemzetekkel ismertessék vígságukat és meghívják az abban
való részesülésre. Milyen különös és kiváló oka van a szellemi izráeliták ez üldözött maradékának, hogy ezt ily vígadozva végezze? Örvendezésük különös alapja az a tény, hogy Jehova az ő Istenük. Bár e világhoz tartozók mindannyian megvetik, gyűlölik és üldözik őket, mivel egy „népet alkotnak az ő neve számára”, azonban ujjongnak, mivel Jehova Isten a Bírájuk, megboszulójuk és igazolójuk. Bírják az ő változatlan ígéretét, miszerint megszabadítja őket e világ felettük kimondott igazságtalan és halálos ítéleteitől, igazolja őket, és bosszút áll az összes üldözőikön és gyalázóikon. „Mert ő megtorolja szolgáinak vérét, bosszút áll az ellenségein, földjének és népének megbocsát. (Am. Standard ford.: földje és népe számára engesztelést szerez)”. (V. Mózes 32:43) Népe tagjai tudják, hogy Jehova Isten bosszúálló, mert övé a bosszúállás.
29 Az igazolása és szabadítása feletti öröme nem önzésből fakad. Tudja, hogy Istentől jövő megigazítása különösen az ő neve s a világmindenség feletti felsőbbsége igazolását jelenti. Azt is tudja, hogy ez a megbosszúlás és igazolás közel van, mivel Jehova 1914-ben működésbe hozta a föld feletti teokratikus uralmát, s ez a királyság az ő eszköze, miáltal világra szóló uralmát, az ő nevét és szolgáit igazolja. Jézus mondotta: „Hát vajon az Isten nem szolgáltatna igazságot az ő választottainak (Konkordánte: nem bosszulná meg a választottait), akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá s nem volna, irántuk nagylelkű? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan.” (Luk. 18:7) Miért ne örvendenének együtt Jehova felkent szolgáival a nemzetek vagy a jóérzelmű emberek a különböző népekből? Jehova nevének és felsőbbségének ez igazolása a királyság útján mindazok megszabadítását és megváltását jelenti, akik az összes nemzetekből neki szentelik magukat, valamint a szellemi izraeliták maradékának megáldását is. De hogy a „nemzetek” ebben az örvendezésben csatlakozhassanak, hallaniok kell valamit Jehováról, teokratikus uralmáról és feltett szándékáról. Akkor hihetnek neki s szentelhetik örömmel neki magukat. Krisztus Jézus tisztában van annak szükségességével, hogy ezeknek hallani kell s mint nagyobb Mózes kihírdetteti a királyságüzenetet a nemzetek között. Ezt pedig az által teszi, hogy a maradék tagokat szélesebb körben kiküldi a most felépített Isten országáról szóló mindeneket felülmúló üzenet s az emberiség nagy ellensége, Sátán gonosz szervezete elleni bosszúállás napja hirdetésére.
30 Mivel Jehova felkent maradék tagjai Isten szelleme ellenállhatatlan túláradó erejétől vannak támogatva s ezátal vannak indíttatva, 1919 óta Krisztus Jézus vezetése alatt kivonultak s még továbbra is kivonulnak az összes nemzetekből. A Parancsolójuk éneke van ajkukon: „Ujjongjatok, ti nemzetek az ő népével!” s ezeket a szavakat Jehova tanúi 1946-ra évi szövegül választották. Mint az ő népe az összes
nemzetek között ismertetik örömüket és vígságukat. Akkor csatlakozhatnak vígságukhoz a fájdalomtól megalázott igazságszeretők. Akkor már nem tudja visszatartani a Jehova kegyelt népével való ujjongástó] az a sok fájdalom, szenvedés és mindazon nagy gonoszság sem, amit még az ördög Isten engedelmével az emberiségre képes hozni. Jehova népének azon kívánsága, hogy örömét a nemzetekkel közölhesse, hasonló annak az asszonynak az öröméhez, aki megtalálta az elveszített drakmát. Jézus mondotta: „Vagy melyik asszony az, akinek ha tíz drakmája van s egy drakmát elveszt, nem gyújt
14
AZ ŐRTORONY
mécset és nem söpri fel a házat és nem keresi gondosan, míg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit, szomszédait és így szól: Őröljetek velem, mert megtaláltam a drakmát, amelyet elvesztettem.” — Luk. 15:8, 9.
31 Még egy további bizonyságot a Bibliából azon tény mellett, hogy a nemzeteknek vagy pogányoknak alkalmat kell nyújtani Isten beiktatott királysága evangéliumának meghallgatására, Pál nyújt, így szólván: „Tovább Dicsőítsétek minden pogányok, az Urat, énekeljetek neki dicséneket minden népek.” Továbbá Ésaiás mondja: Jön Jessének hajtása, felkel, hogy uralkodjék a pogányokon; benne reménykednek a pogányok.“ — Róma 15:11, 12. Stage.
32 A Pál által fentebb idézett első Trásszöveg a 117. zsolt. 1, amit a
saját és a mi mai missziómunkánk alátámasztására idéz. E zsoltár így hangzik „Dicsérjétek Jehovát, mind ti pogányok, magasztaljátok, mind ti népek! Mert nagy az ő kegyelme hozzánk és Jehova igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek Jehovát!” (117. zsolt.1, 2) Ezek a pogányok és népek mindezideig tudatlanságban tartattak az egyedül igaz és élő Jehova Istent illetőleg, s a zsoltárosnak az összes pogányokhoz és népekhez intézett felhívása, hogy őt dicsérjék és magasztalják, megköveteli, hogy először tudomást szerezzenek az igazi tényállást illetőleg. Üres szavak és haszontalan jövendölés volna, a nemzeteket és népeket felszólítani, hogy Jehovának dicséretet zengjenek, ha nem küldené ki hozzájuk tanúit, hogy ismertessék velük örökké fennmaradó igazságait. Igy tehát Jehova ez ihletett zsoltár által előre bejelentette a bizonyságot, amit Kr. u. 1918 óta az összes nemzetekkel közöltet. Jehova tanúi kicsiny serege közvetíti a királyság bizonyságát, most pedig a nemzetekből és népekből tízezrek dicsérik és magasztalják Jehova Istent. Ez a tény azt mutatja, hogy a zsoltárban levő jövendölés nem haszontalan és nem volt hiába.
33 A Pál apostol által fentemlített második Irásszöveg Ésaiás 11:1, 10-ből van: „És egy vesszőszál származik Isai törzsökéből és egy hajtás hoz gyümölcsöt a gyökeréből... Isai gyökérhajtása (illetve az Isai gyökeréből való hajtás), amely ott áll, mint a népek zászlója (van Ess: mezőjele), utána kérdezősködnek a nemzetek: s az ő nyughelye dicsőség lesz.” — Elberf.
34 Az Isai vagy Jesse név jelentése „élő" vagy „Jehova létezik” s ő volt az atyja Dávid királynak, így Isai Jehova Istent szemléltette, Isai fia, Dávid pedig Jehova felkent királya, Krisztus Jézus élőképe volt. Mivel ez Jehova egyedül fogant Fia, Ő a hajtás, sarj vagy ág a Jehova Isten törzsökéből. Mivel azonkívül Ő a Jehova Istentől a népek számára létesített „zászló" vagy „mezőjel”, Ő az az Egy, akit a nemzetek körül kell seregeljenek. Helyezzék öreá reménységüket s az ő tanácsát keressék egy emberi nemzetközi tanácsgyűlésé helyett! Midőn az apostol a fentemlített szöveget idézte Ésaiás jövendöléséből, a jövendölés Septuaginta változatát használta, amely így hangzik: „Lesz pedig (egy a) Jesse gyökeréből és ez felkel, hogy uralkodjon a pogányok felett, benne reménykednek a pogányok.” Róma 15:12, Zürcher B.) Az Egyesült Nemzetek szervezete s ennek politikai, kereskedelmi és vallásos támogatói önként kizárják magukat ennek a jövendölésnek a beteljesedéséből. Ezt azáltal teszik, hogy Isai királyi utódjának uralmát elutasítják és reménységüket egy nemzetközi szervezetbe és egy nemzetközi bíróságba vetik.
35 Bár Pál annakidején idézte a jövendölést, azonban, ez
nem jelenti, hogy az Isai gyökeréből való ezen „ág" uralma megkezdődött volna, midőn Krisztus a mennybe ment és Jehova Isten jobbjára ült. Pálnak a zsidók 10:12, 13-ban adott magyarázata maga ellent mond az ilyen gondolatnak. Pál akkor annak kimutatása végett idézte Ésaiás jövendölését, hogy a pogányok éppúgy, mint a zsidók Krisztusra helyezik reménységüket.
36 Ismét csak annak szüksége előtt állunk, hogy Jehova tanúi ki kell oktassák a pogányokat Jehova királyi sarját, Krisztus Jézust illetőleg, hogy bele vethessék reménységüket, így az evangélium-üzenet nem maradhatott, a zsidókra korlátozva, hanem tovább kellett hirdetni a nemzeteknek. Pál tudatában volt, hogy a nemzetek vagy pogányok között végzett széleskörű tevékenységének írásszerinti alapja van. Jehova felkent Királya ismertetésére irányuló szorgalmas fáradozásai következményeként lehetségessé vált számukra, hogy reménységüket többé ne a világi dolgokra, hanem a „zászlóra”, a „harci lobogóra” irányítsák, s Jehova megparancsolja az
összes népeknek, hogy saját szabadulásuk és üdvösségük végett e köré seregeljenek. Jehova felkent Királyában kell reménykedjenek a nemzetek.
37 A Krisztusban való e reménységnek Jehova Isten a forrása. Ezért írta Pál az alkalmas szavakat a római közösséghez, miután idézte Ésaiás jövendölését: „A reménység Istene pedig töltsön be titeket teljes örömmel és békességgel a hitben, hogy bővelkedjetek reménységben a szent szellem ereje által.” (Róma 15:13) E reménység örömet és békét hoz a hívőknek. Pál idejében örvendtek a reménykedők és hívők a nemzetek közül és ujjongtak Jehova népe maradékával, melyet a zsidó nép közül választott ki.
38 Akkor a pogányok közül való hívők a zsidó hívők maradékával együtt „Isten szellemi Izráele” részévé tétettek. (Gál. 6:16) Most pedig azokban a napokban élünk, midőn Isten ezen Izráelének vagy a szellemi izráelitáknak egy maradéka él a földön. Ezek bennsőleg zsidók. Körülmetélésük nem a test körülmetélése, hanem a szív körülmetélése, mivel az Isten és igazságos országa iránti teljes odaadás tiszta szellemével rendelkeznek. (Róma 2:28, 29) „Isten Izráelének” e maradékán kívül tehát az írás szerint az összes többi teremtmények pogányoknak vagy nemzeteknek számíthatók a földön. Isten szellemi Izráele mindazonáltal e tény miatt nem szabad felfuvalkodjon. Nem szabad csak önmagára, gondolnia és közömbös lennie az embertársai megmentése és szabadulása tekintetében. Nem szabad önmagának megtartsa örömét és vigságát. Mi adódik tehát ebből a következtetésből?
39 A szellemi Izráel maradéka Pál apostolhoz hasonlóan fel kell ismerje Pál levele segítségével az Irásszövegek jelentőségét, az Ésaiás 11:1, 10 jövendölését is beleértve. Fel kell figyelnie ama tényre, hogy ha a jövendölés szerint a pogányok reménységüket Isten Fiára kell irányítsák, kinek fel kell kelni és felettük uralkodni, akkor ezek a pogányok meg kell ismerjék Isten beiktatott Királyát. Igy tehát Jehova kioktatott népének, „Isten Izráelének” éppen az a feladata, hogy az ő Királyát és királyságát ismertesse a pogányokkal és nemzetekkel, hogy ezek megismerhessék az egész emberi nem egyedüli reménységét.
40 Mivel Isten e célra nem küld le dicsőséges angyalokat, ki mástól ismerhetnék meg a pogányok ezt a reménységet, ha nem Jehova tanúitól? Most pedig, midőn Jehova királysága 1914 óta felépíttetett s a „zászlajának” és Királyának teljes
AZ ŐRTORONY
15
tekintélyt adott s továbbá mivel az emberiség ellenségei az állandó béke és biztonság hamis reménységét állították fel egy politikai világszervezet által, szükséges ismertetni az összes különböző nemzetek népeivel az élő reménységet, melyet Jehova jövendölései előre bejelentettek. A jövendölés teljesen be kell teljesüljön; illetve e napokon, midőn Jehova Királya az ellenségei közepette uralkodik, a pogányok vagy nemzetek tömegei reménységüket őrá irányítják s Őt szolgálják, mint Királyt. Csak ha így tesznek, kerülhetik el a politikai nemzetekkel való megsemmisülést s mehetnek be a megtisztított földön Isten igazságos új világában az örök életre. A jövendölés nem csaphat be, ennek ezekben a napokban be kell teljesülnie, így tehát a nemzetek örvendeznek s az igazi reménységben bíznak. Jehova népe nem kerülheti el a szolgálatkötelezéttségeket, ha részt akar venni a jövendölések teljesülésében. Reménységét meg kell osztania a pogányokkal.
GYARAPODÁS A TELJESÜLÉSBEN
41 A pogányok Pál idejében sokkal többen voltak, mint az izráeliták vagy zsidók, amiképpen napjainkban is sokkal többen vannak a pogányok vagy nemzetek mint a szellemi „izráeliták11, „Isten Izráele” kicsiny maradéka. Ez kiterjedt munkamezőre mutat, amint Jézus megmondotta: „A szántóföld a világ.” (Máté 13:38) Ugyanakkor nagyon sok munkát is jelent. Pál apostol, aki teljesen felfogta a pogányokról szóló jövendölés értelmét, nem sóhajtozott az azzal kapcsolatos sok munka és annak szükségessége gondolatán, hogy tanítványaival körül kell járni s „nyilvánosan és házrólházra”, sőt nemzetről-nemzetre és városról-városra bizonyságot kell tenni.
42 Pál nagy tisztességnek tekintette hogy, Istentől Krisztus által a „nemzetek apostolává” tétetett. Teljes erővel igyekezett szolgálati állásában a lehető legjobban csinálni. Mintegy húszéves szolgálat után írta levelét a rómaiakhoz, s akkor
nem volt elfáradva, sem nem volt kész felhagyni a szolgálattal s nyugdíjaztatni magát. Nem így tett Krisztus Jézus e hű követője! Nem törekedett könnyebb szolgálati alkalomra sem. Nem engedte át másoknak a kemény veszélyes úttörőmunkát az ismeretlen területek feltárására, hogy azután azt a tevékenységet folytassák, amelyhez mások letették az alapot. Nem így tett a „nemzetek ez; apostola!!” Ehelyett kidolgozta terveit, hogy a munkára közvetlenül a harcmezőn álljon és Isten szellemének vezetése alatt ékállásban bedolgozatlan területeken szolgáljon. Abban az időben, midőn a rómaiakhoz írt, újabb munkaterületek állottak előtte. A munkájában Istentől addig nyert segítségért való hálás értékeléssel mondotta:
43 „Van tehát mivel dicsekednem Krisztus Jézusban az Isten dolgait illetőleg; azonban nem mernék valamit magamnak tulajdonítni, ha nem Krisztus cselekedete volna általam a pogányok meggyőzésére (engedelmességére) tanítással és cselekedettel; jelek és csodák ereje által, a szent szellem oly erőteljes közreműködésével; úgy hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva egész Illíriáig mindenütt terjesztettem az evangéliumot. És pedig szándékosan ügyeltem arra, hogy az evangéliumot ne ott hirdessem, ahol Krisztus neve már ismeretes volt, hogy ne más által letett alapra építsek, hanem
amint meg van írva: Akiknek semmi sem hirdettetett felőle, azok lássanak; akik semmit sem hallottak, azok értsék meg! (És. 52:13) Ez akadályozott meg bár sokszor abban, hogy
elmenjek hozzátok... Miután ezen a vidéken nincs már munkatervem és már évek óta vágyakozom hozzátok menni: remélem, hogy a Spanyolországba való utazásom alkalmával átutazóban megláthatlak benneteket s miután nálatok már valamennyi időt élveztem, további kiséretet kapok oda.” — Róma 15:17—24, van Ess.
44 Vegyetek kezetekbe egy térképet s tekintsétek át azt a területet, melyet Pál kiszogált, vagy meglátogatott, Jeruzsálemtől Arábián és Szírián keresztül, Kisázsián s azután Görögországon át s fel Illiriába az Adriai tenger dalmát part vidékére, ahol most Jugoszlávia terül el. Nagy fáradsággal, sok erőfeszítésekkel és veszélyekkel legalább tíz általános tartományát meglátogatta és kiszolgálta a Római Birodalomnak, a tenger sok szigetét is beleértve és átlag minden tartományban mintegy két évet töltött. Ezzel nem elégedett meg, hanem igyekezett munkaterületét még jobban kiterjeszteni, hisz Rómában csak átmeneti látogatást kívánt tenni és útját az európai kontinens távoli végéig, ugyanis egészen Spanyolországig akarta folytatni. Ezt nem kóborlási kedvből tette vagy mivel nem ment volna másodszor a területre (mert Pál valóban végzett utólátogatásokat), hanem mivel teljesen megértette és értékelte a szolgálat kiváltságát s növekvő részt kívánt venni az általa idézett következő jövendölés teljesedésében: „Látni fogják, amit nem beszéltek nekik; és amit nem hallottak, megértik.” — Ésaiás 52:15.
45 A következő szöveg, amint azt Pál a Septuagintaváltozatból idézte, ugyanezt a gondolaltot erőteljesebben adja vissza: „Akiknek nem hirdettetett róla, azok lássák meg, és akik nem hallottak, értsék meg.” (Róma 15:21) Hogy Pál eljutott Spanyolországba vagy sem, nincs beszámolónk róla. De hogy további részt nyert e lelkesítő jövendölés teljesítésében, Isten igéje világosan mutatja: „Legyetek az én követőim, amint én is a Krisztusé” mondotta a nemzetek ez energikus apostola. — I. Kor. 11:1, 4:16.
48 Jehova; népe és társai a „pogányokból” vagy nemzetekből jól teszik, ha most Pált követik. Ebben az előttünk levő háborúutáni időben, midőn a démonok az összes politikai nemzeteket Armageddon felé űzik, az apostol által idézett jövendölés közvetlen beteljesedése tetőpontján élünk. A minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből előjövő „nagyságokat” oktatni- kell, hogy állást foglalhasson Isten trónja előtt, a királysága mellé álljon és újjonghasson felette. (Jel. 7:9—17) A jelen állapot kihívást képez. Az Isten Igéjéből való jövendölés a Parancsoló kiáltásának a visszhangja: „Fel, támadásra a királyságüzenettel az összes nemzetekhez, a pogányokhoz, akik még nem hallottak és nem értették meg!” „Jehova neve népének” a maradék tagjai nem merik önmaguknak megtartani a királyságörömüket és másokat elhaladni engedni, anélkül, hogy alkalmat nyujtnának neki a hallásra, megértésre és az örvendezésre. És a jóakaratú emberek a nemzetekből, akik már hallottak, megértették és reménységüket Jehova Királyára helyezték, szintén túl kell árasszák vígságukat és örömüket, minden nemzetnek bizonyságot téve az igazságos kormányzatról, amely életet, világosságot és békét hoz. Parancsoló kötelesség mindannyiunk számára, hogy csatlakozzunk Jehova Királyához a királyságüzenet proklamálásában az összes emberek között; „Vigyázzatok, ti nemzetek, az ő népével!„
WTa. 1945 december 15.
