A lap nincsen korrektúrázva
12
AZ ŐRTORONY
lemben s egész Júdeában és Szamáriában a föld végső haatáráig (van Ess: a föld legtávolabb eső vidékéig is).“ — Luk. 24:45—48; Csel. l:6.
19 Ezekből az utasításokból kitűnik, hogy Krisztus Jézus nemcsak a körülmetélt izráeliták számára volt az evangélium szolgája, hanem amellett Isten szolgája is, aki a pogányoknak megnyitotta az útat az üdvösségre, hogy „a pogányok dicsőítsék Istent az irgalmasságáért." (Róma 15:9) Annak bebizonyítása végett, hogy ez megfelelt a mindenható Isten Jézus Krisztussal kapcsolatos elhatározásának, Pál egy Irásbizonyitékot idézett, mondván: „Amint meg van írva: Ezért magasztallak téged a nemzetek között és zengek éneket a te nevednek." Istennek ez a magasztalása és neve dicsőítése a nemzetek között nemcsak azon célból kell történjen, hogy a hangját
hallassa. A pogányoknál örömöt kellett kiváltania, hisz Isten semmit sem tesz céltalanul. Egy bizonyos: a magasztalás melletti bizonyságtevést jelent s ez a pogányok között kell végbemenjen.
20 Jehova felkent Királya, Krisztus Jézus a nagy Prédikátor és Tanú, akit itt az írott jövendölés mint beszélőt mutat be, Jézus nem maradhatott mindig csak a körülmetélt zsidók számára szolga, hisz a Pál által idézett 18. zsolt. 50. és II. Sám. 22:50. előre bejelenti, hogy királyi Fia. a körülmetéletlen nemzetek közötti királyság-evangéliummal kapcsolatban is szolgálatot fog végezni. A 18. zsoltár 50. és a II- Sám. 22:50 mindkettő így hangzik: „Azért, Jehova, hálát adok neked a nemzetek között és dicséretet zengek nevednek."— Ám. Standard ford.
21 Hogy Dávid király mikor írta ezt az Irásszöveget tartalmazó zsoltárt, kitűnik a II. Sám. 22:1-ből, olvassuk: „Dávid azután ezt az éneket mondotta Jehovának, amikor Jehova megszabadította minden ellensége kezéből és Saul kezéből." Dávid király Jehova felkent királyát, Krisztus Jézust szemlélteti. E zsoltárnak a megírása idején Dávid a feltámadott Krisztust szemlélteti, midőn Jehova jobbjára ült s így minden ellenségeitől meg volt szabadítva. Krisztus Jézus a pogányok között személyesen sosem zengte Jehova dicséretét, azonban tartsuk figyelemben, hogy Jézus a következőket mondotta tanítványainak, midőn kiküldötte őket a királyság jó üzenetének a hirdetésére „Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött." (Máté 10:40) Midőn tehát a megdicsőített Krisztus Jézus a zsidó tanítványait a pogányokhoz kezdte küldeni, még pedig először Pétert a Kornélius házába, akkor kezdte Krisztus Dávid jövendölését a zsoltárból beteljesíteni. A nagyobb Dávid, Krisztus
Jézus a földi képviselői által kezdte Jehovát megvallani, neki hálát adni és nevét a pogányok között zengeni. Erre a királyság ügye indította, hogy a hívő pogányok megszabadítassanak a sötétség hatalmából és Isten szeretett Fia országába helyezessenek. — Kok 1:13.
VÉGLEGES TELJESÜLÉS A MAI NEMZETEKEN
22 Krtisztus Jézus a Jehova nagy Főpapja. Általa adja ki Jehova Isten a parancsot, hogy dicsérete felcsendüljön a nemzetek között. Erről olvassuk a Mal. 1:11, 14-ben: „Mert napkelettől napnyugatig nagy lesz az én nevem a nemzetek között, és minden helyen tömjénnel áldoznak az én nevemnek, még pedig tiszta áldozattal. Mert nagy lesz az én nevem a
nemzetek között, azt mondja a Seregek Jehovája... Mert én nagy király vagyok — azt mondja a Seregek Jehovája — és az én nevem félelmes a nemzetek között.“ Malakiás jövendölése világosan azt mutatja, hogy Jehova nevének és imádatának az ismertetése a nemzetekkel akkor történik, miután Jehova nagy Követe vagy Főpapja mint a templomszolgái nagy Bírája a templomhoz jött. (Mai. 2:7, 3:1-5, 12) Az evangélium üzenete 1906 év előtt bizonyosan csak azután hirdettetett a pogányok között, miután az „ember Krisztus Jézus" Jeruzsálemben a templomhoz jött. Ez az akkori esemény megllapítja és meghatározza Malakiás jövendölésének a föld hataráig való teljes beteljesedése idejét, midőn Jehova magához veszi mindenekfeletti hatalmát és nagy királyként Sionban,
föszervezetében uralkodik. A huszadik század bibliai jövendölések beteljesedéseként bekövetkezett eseményei azt bizonyítják, hogy Jehova főpapi követe, Krisztus Jézus Kr. u. 1918 tavaszán Isten szellemi templomához jött. — Lásd: „A királyság elérkezett" cimű könyvet (angolban jelent meg) a 326—330. oldalán!
23 Midőn Jézus Krisztus Kr. u. 33-ban a betüszerinti templomhoz jött Jeruzsálemben, idézte Jehova jövendölését Esaiás 56:7-ből s a kereskedelem templomban jelenlevő pénzkufárjainak így szólt: „Nines-e megírva: Az én házamat a minden nemzetek imádsága házának nevezik? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt." (Márk. 11:17, Elberfeldi) Most, a jövendölés végleges beteljesedése idején Krisztus Jézus 1918-ban valódi templomához jött és a hű követői maradékát megtisztította a „kereszténység" üzleti üggyé lett vallása szeplőjétől és fertőjétől. Isten szellemi templomát tiszta helyhez hasonló állapotba hozta, melybe meglehetett hívni a minden nemzetekből való jóakaratú emberek egy „nagy sokaságát", hogy jöjjenek s Jehova Istent imádják és tiszteljék. Ezekről van megjövendölve a Jel. 7:15-ben: „Ezért vannak az Isten trónja előtt és szolgálnak neki éjjel-nappal az ő templomában s a trónon ülő fölöttük fog sátorozni". A tényállás tehát azt mutatja, hogy Kr. u. 1918 után vagy 1919. évvel kezdődően Jehova királyi követe, Krisztus Jézus a templomban a köv. jövendölést kezdte véglegesen beteljesíteni: „Hálát adok neked ezért a pogányok között és éneklek neved dicsőségére." (Róma 15:9 Goodspeed) Ekkor Krisztus Jézus hálát adhatott Jehova Istennek, mivel 1914-ben királyként trónjára lett ültetve s királyi uralmának a királyság minden ellensége ellen irányuló pálcáját kinyújtotta Sionból.
24 1918 óta Jézus Krisztus azért is hálát adhatott, hogy Jehova Isten felhatalmazta a „mennyei harcra", mely azzal végződött, hogy a főellenség, Sátán és összes démonai kivettettek a mennyből a földre. így Jehova Isten az összes ellenségeit Krisztus lábzsámolyává tette a földön, hogy meghatározott időben széttapossa a halálban, így szabadította meg Jehova Isten az ő felkent Királyát, Krisztus Jézust az összes
ellenségeitől. De nemcsak ez, hanem Jehova Isten 1918-tól kezdve Királya útján kezdte megszabadítani hű szolgáit a földön e vallás-politikai világfélelemtől s nagyobb szabadságot és nyíltságot adott nekik az összes nemzetek közötti bizonyságtevő munkára. Krisztus Jézus azért is magasztalhatta Istent a pogányok között s énekelhette szent neve dícséretét. Jézus Krisztus ezt meg is tette, azonban nem személyesen testben, hanem a „Krisztus teste" hü maradéktagjai által a földön. Ki küldötte ezt a maradékot a királyságüzenetnek hálaadással és Isten neve dicsőségére való hirdetésére. Igy teljesedett a Jézus által mondott jövendölés a királyságnak 1914-ben történt felépítése után: „Az országnak ezt az evangéliumát prédikálni fogják az egész földkerekségén minden nemzetnek bizonyságul s azután jön el a vég.“ (Máté 24:14, Elberfeldi) A királyság tanúi szívből hálásak Istennek, hogy ez az ország az ő
