Oldal:Ünnepek & Akik armageddont túlélni fogják 1936.djvu/17

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


153
írattak, a mi tanulságunkra írattak meg, hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen." (Róma 15:4) Ez a feljegyzés a jelen számára Íratott és őriztetett meg Jehova felszentelt, szellemtől született és hű népének erősítésére és reményének fokozására. A jelen napokban, amidőn az ellenség rosszakarata fokozódik és a maradék állandóan gyalázatos bánásmódnak van kitéve, valóban erős buzdítást jelent számára Isten gondviselésének meglátása és a számára kijelölt feladat meglátása is, meglátván Istennel és mindazokkal való kapcsolatát, akik híven elviszik embertársaikhoz a királyság evangéliumát s végül teljesen részeivé lesznek az Úr nyájának. Aki a szolgálatot önző szempontból tekinti, sohasem fogja felfogni ennek, sem más jövendöléseknek a valódi jelentőségét. Csak úgy lehet valóban értékelni Isten cselekedeteit népe érdekében, ha az ország érdekein kívül egyéb iránt vakok maradunk. (Ésaiás 42:19) Ha valaki azzal akarja kifejezni a saját bölcseségét, hogy mindent megkritizál, ami a f-iratban megjelenik, és a saját véleményét akarja a f-irat fölé helyezni, hogy az emberek neki hízelegjenek, meg lehet győződve róla, hogy nem érti az Úr próféciáit az Úr szolgájának a Felségessel való kapcsolata tekintetében.
38 Aki önzést táplál szívében, könnyen az ördög csapdájába kerül. Tisztátlan, önző szívvel nem lehet a világosságban járni, sempedig közösséget ápolni azokkal, akik az Úréi. (János I. 1:7) Úgylátszik még mindig vannak, akik választás útján való vénség szellemét ápolják s fejezik ki és a felkentek közé elegyednek. Ezek az emberek részéről kívánnak elismerést, hogy őket nagyratartsák. Egyesek mintegy a következőkép szólanak: „A f-irat az Úrnál is többet akar tudni. De csupán egy embernek a nézetét közli. Armageddon még távol van, s arra sincsen bizonyíték, hogy a nagysokaság most fog kialakulni; ez csak Armageddon első részének elmúlása után fog teljesülni; most semmit sem érhetünk el. Amire most szükségünk van, az, hogy értelemre tegyünk szert s később aztán majd csak tehetünk valamit." Akik így nyilatkoznak, abból származik a nehézségük, hogy az írások megértését illetőleg tudatlanok. Mily hatással jár az ily beszéd azokra, akik elhiszik és arra támaszkodnak? Ez arra alkalmas, hogy őket befolyásolja, s kezeik ellankadjanak, elálmosodjanak, közömbösekké legyenek és semmit se tegyenek, s így teljesen az ördög kezére dolgoznak. Ki akarja az embert ily beszédre rábírni? Biztosan nem az Isten, sem Jézus Krisztus, mert az ily beszéd ellenkezik az Isten igéjével. Az egyedüli helyes felelet szerint az ily beszédet Sátán sugalmazza s ezzel akarja tévútra vezetni az Úrnak felszentelteket, hogy hanyagokká váljanak s végül az Úrtól megparancsolt kötelességük teljesítését teljesen felhagyják. Cselekedje tehát mindenki az Isten akaratát, aki szövetségre lépett, figyelmeztetjük, őrizkedjen az ily álokoskodásoktól: Aki a fenti szavak értelmében beszél és zúgolódik a f-irat ellen s azt mondja: „Mivel a múltban sem teljesültek a feltevéseink, hogyan lehetünk biztosak afelől, hogy a közeljövőben teljesülni fognak"? Jehova szándékát csak Krisztus templomához érkezése után
értettük meg, s most is csak azok értik, akik valóban hívek az Úrhoz. A múltban megkísérelték a próféciák magyarázását s embereket tekintettek tanítóknak. De akik most valóban felszentelték magukat Istennek, Jehovát és az Úr Jézus Krisztust tekintik tanítóiknak s tudják, hogy az Úr maga fogja kinyilatkoztatni a próféciákat. Egyetlen prófécia sem magyarázható személyileg, s csakis az Úr arra kitűzött idejében érthető meg, miután az Úr szemmel látható események útján teljesíti a próféciát.
39 Isten népe most nagy válságban él és rendkívül fontos időben, s ha megengedjük, hogy önzés merüljön fel szívünkben, bizonyosak lehetünk felőle, hogy nem fogjuk megérteni Jehova parancsainak tulajdonképpeni horderejét. A felkent templomi sereg az Úrtól bizonyos parancsban részesült és teljesítenie kell a „nagysokasággal" kapcsolatos parancsot. Most az evangéliumot el kell juttatni a jóindulatú emberekhez. Amidőn az álkereszténység Armageddonkor elbukik, Jehova bizonyságtevői felszabadulnak minden korlátozottság alól. Mostpedig jegyezzük meg Jehovának Jeremiáshoz intézett szavait, mialatt a tömlöc pitvarában és ellenségeinek felügyelete alatt, tehát kotlátok között volt: „Menj el és beszélj Ebed-Melekkel, a szerecsennel, mondván: Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Ímé, én beteljesítem e város kárára és nem javára mondott beszédeimet, és azon a napon szemeid előtt lesznek azok (illetve meg fogod látni)." — Jeremiás 39:16
40 Hasonlóképpen részesítette most felvilágosításban Jehova bizonyságtevőit a templomban Jézus Krisztus és arra utasította, hogy menjenek el és közöljék másokkal is, amit hallottak s ne várjanak azzal valamily elkövetkező ideig. Az Úr így szól hozzájuk: „Amit fülbe súgva hallottok, a házfedelekről hirdessétek!" (Máté 10:27) Azon tény, hogy ezeket az igazságokat az Úr feltárta népe előtt s előttük a „nagysokaság" valódi jelentőségére rámutatott, valamint a „kicsinyseregnek" ahhoz; illetve a „más juhokhoz" való kapcsolatát is, kétségtelenül arra mutat, hogy most Jehova bizonyságtevőinek másokkal is szorgalmasan közölniük kell a királyság üzenetét. A jonadáb-osztály az Úrtól a jelenleg földön levő maradék, illetve Jehova bizonyságtevői útján részesül felvilágosításban, mégpedig mialatt a maradék a „tömlöc pitvarában", azaz a világi hatóságok felügyelete alatt, sőt üldöztetések alatt áll. Ennek folytán tehát ezt a közleményt még Armageddon kitörése előtt közölni kell, hogy a többi juhok tudomást szerezzenek róla, engedelmeskedhessenek és Armageddon alatt megoltalmaztassanak. Ennek most kell megtörténnie, hogy a nagysokaság megoltalmazását Isten cselekedeteképpen felismerjék s az bebizonyuljon úgy, amint azt előre közölte volt. A nagysokaság, ezirányú felvilágosítása a harc kitörése után késő volna. A figyelmeztetésnek a harc kitörése előtt, s nem azután kell megtétetnie.
41 Vajjon arra utasította-e Jeremiás prófétát Jehova, hogy üljön le és várjon egy alkalmasabb időre s akkor hirdesse az igazságot a városban? Arra utasította-e ebben az időben az Úr az ő népét, hogy közömbösen megvárja Sátán, képmutatóinak Armageddonban való elbukását, s csak