Az elveszett fiu ínségben
11
(Watchtower 1945 Május 15.)
Az elveszett fiú ínségben
"Aki megőrzi a törvényt eszes fiú az, aki pedig a dobzódókkal társalkodik, meggyalázza atyját." Példab. 28:7.
1
JEHOVA a prófétáit sok példázat megírására ihlette, egyrészről az elhatározásai feltárására, másrészről pedig azoknak meghatározott ideig való elrejtésére. A "példázat" szónak az értelme hasonlat, hasonmás, képmás, összehasonlítás, egymás mellé állítás vagy hasonlóság. A példázatban az ember természetes életéből vett dolgok vagy cselekedetek vannak felhasználva más dolgok vagy cselekedetek szemléltetésére, melyek ugyan összhangban vannak azokkal, de még nagyobb méretűek és jelentőségűek s szellemi értelmük és értékük van. Jehova arra ihlette Ezékiel prófétát, akit mint "emberfiát" szóllította meg, hogy Izráel nemzetéhez példázatokban beszéljen. (Ezékiel 17:2; 24:3; 20:49.) Azok a példázatok amellett jövendölések voltak, amelyek a mai események által teljesednek be és ezek összefüggésben állanak isten szellemi dolgaival. A prófétai zsoltárokban áll megírva: "Szám bölcsességet beszél, szívem elmélkedése tudomány. Példázatra hajtom fülemet, hárfaszóval kezdek rejtvényfejtésembe." (49 zs. 4, 5.) "Figyelj népem az én tanításomra (Elberfeldi: törvényemre); hajtsátok füleiteket szám beszédeire. Megnyitom számat példabeszédre, rejtett dolgokat beszélek régi időkből. Amit hallottunk és megtapasztaltunk és atyáink beszéltek nekünk..." (78. zsoltár 1-3.) Ez azt mutatja, hogy az ilyen példázatok vagy hasonlatok eljövendő dolgokról jövendölések, amelyek a példázatban említett dolgokhoz hasonlítanak.
2
Ezékiel és a Zsoltáros maguk is prófétai előképei voltak egy eljövendő nagy példázatot mondónak, Krisztus Jézusnak, aki "Emberfiának" neveztetett. Az írástudók és farizeusok az ő napjaiban csak a saját előkelő köreikben beszéltek példázatokban.
Vonakodtak példázatokban beszélni a közönséges népnek, amelyet "az ország népének" neveztek. (II. Kir. 11:14, 18, 20.) Ezt "az ország népét" az írástudók és farizeusok tudatlanoknak tartották s azért képteleneknek arra, hogy a példázatokból valami értelmet tudjanak meríteni. (Csel. 4:13.) Azonban az "Emberfia", Krisztus Jézus az Őt szívesen hallgató, közönséges népet nem tekintette annyira alacsonynak; s amikor Isten elhatározás szerint elérkezett a meghatározott idő, példázatokban beszélt a néphez. Az erről szóló feljegyzés így szól: "Mindezt példázatokban mondotta Jézus a sokaságnak és példázat nélkül semmit sem mondott nekik. Hogy teljesüljön a próféta mondása: Példázatokban nyitom meg majd számat, feltárom mindazt, ami a teremtéstől fogva rejtve volt." (Máté 13:34, 35.) Ezáltal beteljesedett a 49. zsoltár 5, valamint a 78. zsoltár 2. verse.
3
Jézus nem azért beszélt példázatokban a sokaságnak, mintha szórakoztatóbb vagy érdekesebb lett volna példázatokra figyelni és mivel jobban vissza tudtak volna emlékezni, mint az alapelvek közvetlen feltárására, mint például a hegyi beszédben. A tulajdonképpeni ok, amiért így beszélt, a Máté 13:10-17-ben van feljegyezve: "Erre a tanítványok odamentek hozzá és így szóltak neki: Miért beszélsz nekik példázatokban? Ő pedig azt felelte: Mert nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országának titkait, de azoknak nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, úgy hogy fölöslege lesz, akinek ellenben nincs, attól meg az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert néznek és mégsem látnak, hallgatnak és mégsem hallanak, se nem értenek. És beteljesül rajtuk Ésaiás prófétálása, amely azt
12
mondja: Hallván hallotok és mégsem értetek, nézvén fogtok nézni és mégsem láttok. Mert a nép szíve megkövéredett és fülükkel nehezen hallották és szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak és fülükkel ne halljanak és szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket. A ti szemetek ellenben boldog, hogy lát és a fületek, hogy hall. Mert bizony mondom nektek, sok próféta és igaz kívánta látni, amiket ti láttatok, de nem látták és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották."
4
Jézus és az apostolok már jóideje keresztülkasul jártak az országban és prédikálták: "Elközelített az Isten országa: térjetek meg és higyjetek az evangéliumban!" (Márk 1:14, 15; Máté 4:13-17; 10:1-7). A megtérők kisebbségben voltak és ezek között volt több ismert bűnös és vámszedő is; ezeket Jézus nem utasította el, hanem magához engedte őket. Ha a többség nem nyilatkoztatott ki valódi érdeklődést és az általa mondottakat meghallgatta anélkül, hogy komolyabban meg szerették volna érteni vagy felfogni, példázatokban beszélt hozzájuk. Akiknél ezután hiányzott az Isten országa iránti kívánság és buzgalom, azok ugyan hallották, amit mondott, azonban nem törekedtek komolyan megvizsgálni az értelmét, hogy a dolgokat kövessék és annak megfelelően cselekedjenek. Ily módon hallgattak ugyan, azonban nem fogták fel és az ezáltal nyert ismeret és alkalom végül elvétetett tőlük. A példázatok kirostálták őket mint az Isten királyságára nézve alkalmatlanokat.
5
Akit valóban érdekelt az Isten országa, igyekezett megérteni a királyság-példázatokat és további oktatásokat kért Istentől az ő képviselője útján. Az ilyenek abban a kiváltságban részesültek, hogy megláthattak és hallhattak olyan dolgokat, amelyeket az ókori hű és igaz emberek egykor nem ismerhettek fel. Jézusnak az egyes példázatokra vonatkozó kérdésekre adott magyarázata nem csak kulcs volt a példázatok megértéséhez, hanem jövendölés is. Jézus többek között búzáról és a konkolyról (álbúzáról) szóló példázathoz adta meg a magyarázat kulcsát. (Máté 13:24-30, 36-43). Az okos és balga szüzekről, a szolgákról és talentumokról, valamint a juhokról és kecskékről szóló példázatok mind Jézusnak a "világ végéről" szóló jövendöléseihez tartoznak. - Máté 25. rész.
6
Az elveszett vagy tékozló fiúról szóló példázat nem csupán a legjobb történetnek van mondva, melyet valaha ember elmondott, hanem azonkívül jövendölés is. (Lukács 15:11-32). Ez a példázat már az elmondása idején is érdekes volt s bizonyos teljesülése vagy bizonyos célja volt, most azonban még érdekesebb, mivel ma teljesen beteljesedik. Ennek még az armageddoni csata előtt be kell teljesülnie, mivel a "mindenható Isten ama nagy napja csatája" után a példázatban leírt tékozlás nem lesz megengedve, se nem lesz lehető. Akit érdekeli az Isten országa és vágyik az új végtelen világba való életre, szeretné megérteni
ennek a prófétai példázatnak az értelmét, amint az most az azt beteljesítő események világánál megérthetővé lesz. Itt egy példázat vagy hasonlat-történetről van szó, amely nem a zsidó nép bukását és a távoli pogány nemzetek közötti szétszórását, valamint nemzetként való helyreállítását akarja szemléltetni isten országa alatt. A példázat nem támogat bibliaellenes tanokat, mint pl. a "megtérés a halálos ágyon" vagy a Sátánt is magába foglaló "mindenek megmentése". Ez inkább Jehova Isten neve és elhatározása igazolására irányuló példázat és kinyilatkoztatja, hogy Sátán szervezete most nem képes megakadályozni földi teremtményeket abban, hogy napjainkban szilárdan Jehova országa oldalára álljanak, sem Jehovát nem akadályozhatja meg abban, hogy ilyen teremtményeket elfogadjon.
A beteljesülés ideje
7
Azok a körülmények, amelyek alatt a tékozló fiú tapasztalatai elmondottak, világosságot vetnek a példázat teljesülése idejéről és módjáról. Ez abban az időben történt, midőn prédikáltatott, hogy isten országa elközelített s a király, Krisztus Jézus Isten szövetséges népe, Izráel között jelen van. Keresztelő János mint Jézus előfutárja előkészítette az utat a király előtt. Erről mondotta Jézus a zsidók főpapjának és véneinek: "Bizony mondom nektek, hogy a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazság útján és nem hittetek neki, a vámszedők és a parázna nők ellenben hittek; ti azonban, noha láttátok ezt, utólag sem tértetek meg, hogy higyjetek neki." (Máté 21:31, 32). Jézus három éven keresztül járt körül és prédikálta, hogy a mennyek országa elérkezett, de a vallásvezérek ellene harcoltak; és megakarva akadályozni, hogy királlyá legyen, igyekeztek megölni őt. Jézus ekkor a földi életének az utolsó félévében volt és útban volt Jeruzsálembe, hogy ott haljon meg, amint ez előtte előre ismeretes volt. "Közeledtek pedig hozzá mind a vámszedők és bűnösök, hogy Őt hallgassák; a farizeusok és az írástudók pedig zúgolódtak e szóval: Ez bűnösöket fogad magához és együtt eszik velők." - Lukács 15:1,2, Elberfeldi ford.
8
Jézus annak ismertetése végett, mennyire helyesen és Istenhez hasonlóan járt el, midőn a megtérő zsidókat elfogadta s hogy ezáltal a tiltakozó farizeusoknak és írástudóknak gyengéd célzást és ugyanakkor jóságos útmutatást adjon, elbeszélte az elveszett juhról és a drakmáról szóló példázatokat. Ezt követőleg azután elbeszélte az elveszett vagy tékozló fiúról szóló példázatot. (Luk. 15:3-10). A juhról és a drakmáról szóló példázatok ismertették, hogy valaki, akinek elveszett valamije, hogyan kereste komolyan az elveszettet, mire a megtalálás után nagy öröm uralkodott, a tékozló fiúról szóló példázat azt mutatja, mit kell tennie ennek az elveszettnek és azt az örömet,
13
amely a mennyben uralkodik, midőn ő ezt teszi.
9
Kr. u. 1914, de méginkább 1918 óta prédikáltatott a felállított királyságról szóló örömüzenet, amely Kiráyságban a király jelen van és a trónon ül. Ez Jézusnak az 1914-ben kezdődő "vég idejéről" szóló jövendölése beteljesedését jelenti: "És prédikálni fogják az Isten országának ezt az evangéliumát (Reinhardt: ezt az öröm-üzenetét) az egész világon (Reinhardt: az egész lakott földön), bizonyságul minden népnek. És akor jön el a vég": (Máté 24:14; Márk 13:10). Pontosan amiképpen Keresztelő János szolgálati hivatala megelőzte a Jézus szolgálati hivatalát és még ezzel párhuzamosan dolgozott, hasonlóképpen végzett 1918 előtt mintegy negyven éven keresztül Jehova felszentelt népe egy munkát, amely megfelelt a János által végzett munkának. Annak a munkának az idején, amely által nyilvánosan Jehova Krisztus vezetése alatt álló országára történt utalás, Isten előkészített "egy népet az ő neve számára", hogy azt 1918 után különösképpen felhasználja. Abban az évben a vallásos ellenség kihasználta az első világháború viszonyait a maga javára, hogy Jehova népe munkáját beszüntesse. Az azután következő években a királysághirdetést Jehova újjáélesztette és erre a hű tanúi egy maradékát használta fel, akik a Krisztus Jézussal való királyság egy helyére készen állottak. Ha most mi ezerkilencszáz évre visszapillantunk, azt látjuk, hogy miután a Keresztelő János munkája a lefejezése által beszüntettetett, Jézus és a tanítványai hű serege folytatták a proklamációt: "Elközelített a mennyek országa!" (Máté 4:12, 17-23, 11:12, 13; Luk. 16:16). Annak módja, ahogyan akkor a különböző osztályok a királyság hirdetésével szemben viselkedtek, okot szolgáltatott, hogy Jézus elmondja a tékozló fiúról szóló példázatot. Az Isten felépített országáról és a király jelenlétéről szóló örömüzenet prédikálása most szintén oly dolgokhoz vezetett, amelyek Jézus megkapó példázatát beteljesítették. Az egyesek által a hűkirálysághirdetés következtében emelt ellentmondások és kritikák megkövetelik a példázat magyarázatát, nem csak az ily kritikusoknak való megfelelés végett, hanem mivel Krisztus Jézus ezt a mi vigasztalásunkra megígérte nekünk.
10
Miután Isten ihletett Fia így szólt: "Mondom nektek, ugyan így lesz az öröm az Isten angyalai előtt egy megtérő bűnösön", elmondotta az itt megvizsgálásra kerülő példázatot: "Azután ezt mondotta. Egy embernek volt két fia. A kisebb így szólt az atyjának: Atyám, add ki nekem a vagyonom rámeső részét. Erre ő felosztotta köztük a vagyont." (Lukács 15:ll, 12). Ezt a példázatot az Úr Jézus a földönléte idején mondotta. Napjainkban és az ő 1918-ban történt templomhoz jövetele óta ugyanaz az Úr és király Krisztus Jézus megvilágosította mindazokat, akiknek a jövendölés értelme iránt látó szemük és halló fülük van. A templomban jelenlévő magyarázó által
Jehova Isten a figyelmünket a jelen nyilvánvaló eseményekre tereli, amelyek a példázatot beteljesítik.
Atya és fiak
11
A két fiú atyja, az "egy ember" a nagy életadó Iehova Istent, mind a teremtmények családja Atyját szemlélteti, akik Krisztus Jézus révén az örök életre számításba jönnek. Krisztus Jézus volt az, aki Jehova Istent az Istennek szentelt hű embereknek itt a földön különösen mint Atyát kinyilatkoztatta és ezeket imádkozni tanította: "Mi Atyánk ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod". (Máté 6:9). A tanítványainak, akik Isten örököseivé és Krisztus társörököseivé hivattak el a mennyek országába mondotta Ő: "Csak keressétek az Isten országát és mindezt ráadásul kapjátok. Ne félj, kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot." (Lukács 11:2; 12:31, 32). A "kicsiny nyáj" egy maradéka 1918 óta kiállotta a templomítéletet, felkenetett és felvétetett a királyságszövetségbe és ennek tagjai szolgálnak mind a mai napig mint Jehova tanúi.
12
A királyságörökösök "kicsiny nyáján" kívül Krisztus Jézusnak, a "Jó Pásztornak" saját kijelentése szerint még "más juhai is vannak s ezeket szintén összhangba kell hozza önmagával, a pásztorral, hogy elnyerjék a mennyek országa áldásait a földön. Ezek a mennyei Atya, Jehova eljövendő földi gyermekei. Ebben az életben Isten Fia, a jó pásztor által részesülnek, aki életét adta az összes juhokért. (János 10:11, 15, 16). Az Atyjához s a Krisztus Jézus alapján álló királyság alatti földi áldásokhoz való viszonyukról mondotta Jézus: "És a juhokat jobbkeze felől, a kecskéket pedig balkeze felől állítja. Akkor a király így szól majd a jobbja felől állóknak: Jertek, én Atyám áldottai, vegyétek örökségül az országot, amely a világ teremtése óta el van készítve számotokra." Máté 25:31-34.
13
Az írás szerint tehát a bűnös emberiségből két osztály örököl örök életet mint Isten fiai: egy szellemi osztály, amely a mennyek országába van elíva s egy földi osztály, amely a királyság felállítása után életet nyer és Isten ezen mennyei uralma alatt áldásban részesül a földön. Ezt a két osztályt szemlélteti az "egy ember ké fia". Az idősebb fiú" tehát azokat jelképezi, akik a királyság öröklésére számításba jönnek, mivel Istennek szentelték magukat és az ő szelleme által szellemi fiaivá foganhattak. Ezekhez vannak intézve János apostol szavai: "Lássátok, milyen nagy szeretettel ajándékozott meg minket az Atya, hogy Isten gyermekeinek (ang. B.: fiainak) neveztessünk. És azok is vagyunk. A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk s még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mik leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, őhozzá
14
leszünk hasonlóak, mert meg fogjuk őt látni a maga valóságában." I. János 3:1,2.
14
Mivel hittek Krisztus Jézus váltságáldozatában s magukat általa Istennek szentelték az akarata, cselekvésére, belépnek a mennyei Atyjuk munkájába s szolgálják őt a harcmezőn mint az ő tanúi. A szellemétől fogantatva ezek most az Isten szellemi fiai, megelőznek más, teremtményeket, akik később váltatnak meg az emberek közül az örök életre. Ezek "Isten és a Bárány első termései", "az ő teremtményeinek mintegy első termése". Így tehát hasonlók az "idősebb fiúhoz". (Jel. 14:4; Jak. 1:18). Mint elsőszülött az atya idősebbik fia "az ő erejének első termése". (V. Mózes 21:17). Ennek az osztálynak a tagjai a zsidó és pogány nemzetekből vannak kiválasztva, hogy "népet alkossanak az Ő neve számára". (Csel. 15:14). Pál apostol idejében egyesek zúgolódhattak és ellentmondhattak ezek közül, mert a következőket írja mindezek figyelmeztetésére. "Mindent zúgolódás és vitatkozás (Elberfeldi: kétkedő gondolkodás) nélkül tegyetek, hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, az Isten szeplőtelen gyermekei ez álnok és elvetemült nemzedék közepette, akik között úgy fényletek, mint csillagok a világon ragaszkodva az élet igéjéhez (Elberfeldi: feltárva az élet Igéjét), dicsekvésül számomra a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába és nem fáradtam hiába." Filippi 2:14-16.
15
A két fiú közül a kisebb azok osztályát szemlélteti, akik a Krisztus váltságáldozati vére általi megváltásra s így a „földi örök életre mint Isten földi fiai a királysága alatt számításba jönnek. Ez a kisebb fiú nem szemléltetheti az egész megváltott emberiséget. Ezek közül csak azokat jelképezi, akik a példázat teljesülésének az idején előlépnek, tehát azokat, akik a jó Pásztor "más juhaivá" lesznek. Ezeket begyűjti az ő "nyájába", a "kicsiny nyáj" maradéka társaságába. (János 10:16). Ezek azután gyűjtetnek be a nyájába, miután a király, Krisztus Jézus megítélt és kipróbáltnak talált maradékot önmagával összhangban hozta a templomban, tehát Kr. u. 1918 után. Az ehhez a "kisebb" osztályhoz tartozók némelyike már azon év előtt tudomást szereztek a királyság üzenetéről, "A most élő milliók sohasem fognak meghalni" üzenetet is beleértve, amely először a kaliforniai Los Angelesben 1918 február 24-én hangzott el. Ez röviddel az előtt történt, hogy az ellenség az Egyesült Államokban a munka elnyomására drasztikus lépéseket tett és röviddel az Úrnak a templomában bírókénti megjelenése előtt. Mivel a kisebb fiú az emberek egy osztályát szemlélteti, ennek az osztálynak a kialakítása egy bizonyos időszak folyamán megy végbe, mindazonáltal az osztály olyanokból tevődik össze, akiknek kilátásuk van arra, hogy Isten fiaivá lesznek a földön. Egyesek ebből az osztályból olyan apának vagy anyának avagy szülőknek a gyermekei, akik Istennek szentelték magukat és szellemtől fogantattak voltak s
így a családi körben megismerkedhettek a királyságreménységgel. Ez az osztály meghallotta a királyság-üzenetet különösen 1931 előtt. Eddig az évig az Úr a munkások egész maradékát összegyűjtötte a szőlőhegye szolgálatába, megadta nekik a Jehova tanúi "új név" dénárját és mint ilyen tanúknak a szolgálat további kiváltságait nyitotta meg nekik. - Máté 20:1-10.
16
A tények azt mutatják, hogy a "kisebb fiú" osztálya nem járt összhangban egészen addig az évig kínálkozó szellemi alkalmakkal, hanem határozatlan, meglehetősen közömbös volt és hiányzott nála a kellő értékelés. Jóllehet fiatalok s így éretlenek voltak az Isten "jelenvaló igazsága" ismeretében, nem figyeltek az ő Igéje intésére: "És emlékezzél meg Teremtődről ifjúságod idején, míg a veszedelem napjai el nem jönnek és míg be nem következnek az esztendők, amelyekről majd ezt mondod: Nem szeretem ezeket!" (Préd. 12:3). Soha többé nem nyerik vissza ennek az osztálynak a tagjai az elmulasztott alkalmakat. Ezek esetleg arra gondolhattak annakidején, hogy majd egy napon tesznek valamit és ennek alapján lesznek Isten gyermekei.
A vagyonát elosztva
17
Hogyan volt az, hogy a kisebb fiú így szólt az atyának: Atyám, add ki a vagyonom rám eső részét? és hogyan volt az hogy, ő felosztotta közöttük a vagyont. (Konkordante ford.: az életfenntartást)? A példázat szerint a kisebb fiú ingóságban kérte ki apjától az eljövendő öröksége ráeső részét: "A vagyon rámeső részét." Nem kérte az idősebb testvére, az atyja elsőszülött fiának a részét. Ezt nem örökölhette csak abban az esetben, ha az idősebb testvére meghal, mielőtt az egész vagyon felett átveszi a tulajdonjogot az atyja halálakor. Krisztus Jézus a képet a zsidók mindennapi életéből vette. Jehova Mózes által közvetített törvénye szerint a család idősebb fia az atyja vagyonának két harmadát kellett örökölje még akkor is, ha ez egy gyűlölt feleség fia volt, a kisebb fiú pedig egyharmadot kellett örököljön. Ezt az V. Mózes 21:16, 17ből olvassuk: "Azon a napon, amelyen felosztja birtokát... a gyűlölt nő elsőszülött fiát ismerje el, annak adjon kettős részt, mindenből amije van, mert az ő erejének első termése és övé az elsőszülöttség joga." A kisebb fiúnak nem volt türelme a várakozásra. Azzal az érzéssel akart bírni, hogy már most a kezébe legyen valami amivel szabadon rendelkezhet és amit felhasználhat, vagy valamire átváltoztathatja, miáltal olyan dolgok birtokába juthat, melyeket akkor élvezhet, amikor neki tetszik.
18
Isten népe között az ókorban néha előfordult, hogy az öröklendő vagyont még az atya halála előtt rendelkezésükre bocsátották. Így meg van írva, hogy a pátriárka "Isten barátja", Ábrahám a halála előtt
15
mindent Izsáknak adott, amije volt. Az ágyasaitól (Hágártól és Keturától) származó fiainak ellenben Ábrahám csak ajándékokat adott s eltávolította őket fia,
Izsák mellől még életében keletre, a keleti tartományba. (I. Mózes 25:5, 6.) Így történt a példázatban is: az apa kiadta neki az őt törvényesen megillető részt, jóllehet az idősebb nem kérte ki a maga részét, hanem megelégedett azzal, hogy továbbra is az atyját szolgálja és várakozzon.
19
A kisebb fiú által előárnyékolt osztálynak szintén nem volt türelme várni. A negyven év folyamán, midőn az Úr az utat egyengette, mielőtt 1918-ban a templomához jött, Jehova Isten kinyilatkoztatta népe előtt, hogy az örök életre megmentett emberek nem jutnak mindannyian a mennybe s lesznek Krisztus társörökösei, "az isteni természet részesei". Egy a "kicsiny nyájnál" sokkal nagyobb osztály magáévá teszi a váltságdíj érdemét és Isten szeretett fia országában örök életet nyer, mint tökéletes ember a földön. Ez az igazság először 1881-ben lett világosan felismerve és "A szövetségsátor - az igaz, jobb áldozatok árnyéka" című füzetben feltárva. (Lásd "Őrtorony" 1907 áprilisi szám 70-73 oldalát!) Ez a füzet sok millió példányban el lett terjesztve. Még valamivel 1918 után is ki lett adva, de azután többé nem jelent meg a mindig világosabbá váló igazság miatt, amelyet Isten erre a tárgyra vonatkozólag kiárasztott, amióta az ő követe, Krisztus Jézus megjelent a templomában. A most élő milliók sohasem fognak meghalni üzenet ismertette, hogy az emberek egy nagy tömege élve át lesz vezetve Armageddon csatáján és Isten királysága alatt örökké a földön tovább élnek. Ez az üzenet azokra az igazságokra támaszkodott, melyek először a "Szövetségsátor előárnyékokban" voltak feltárva és azután az "Írástanulmányok" hét kötetében részletesen megvizsgálva, amelyek mind 1918 előtt jelentek meg és néhány nyelven sok millió példányban lettek elterjesztve.
20
Midőn az első világháború 1918-ban véget ért és Jehova tanúi a királyság hirdetését 1919-ben erőteljesebben, mint valaha felvették, volt tehát az emberek egy osztálya, akik a Krisztus ezeréves uralma alatti örök élet reménységéről szóló igazságüzenetről tudomást szereztek, sőt bizonyos fokig meg is értették. Ezek nem kívántak a mennyben életet nyerni, amiképpen a "kisebb fiú" sem kívánta a fivére örökségét, hanem csak a nekik kijáró részt kívánták. A vágyuk a földi életre s e földön levő természetes dolgok feletti örömre irányult. De ezen dolgok után kívánkoztak a jelenben, az armageddoni csata előtt is. A királyságuralom az eljövendő áldásaival tetszett ugyan nekik, de valami megfoghatót kívántak, amit most élvezhetnek, dolgokat, amelyek valamire átváltoztathatók voltak, ami a jelen időben a saját ént kielégítette. Amiképpen a kisebb fiú nem volt kész otthon végezni atyja szolgálatát és kivárni az időt, midőn az atya maga rendelkezik az örökség felett, ez a
modern osztály szintén nem tartotta indokoltnak, hogy abban az időben a nagy életadó Jehova Isten szolgálatába álljon.
21. Jehova felszentelt gyermekei, az ő tanúi már 1918 előtt és néhány évig azután - úgyszólván egész 1934-ig - az idősebb fiúhoz hasonlóan az ő szolgálatában állottak, prédikálták az Isten iránti felszentelődést és másokat is e szolgálat végzésére intettek. Azonban abban az időben úgy következtettek, hogy a felszentelődés a mennyei életre vezet s hogy ezt a lépést a jelen idő folyamán az olyanok kell megtegyék, akik Isten szellemi gyermekei és "Krisztus teste" tagjai lesznek, hogy Krisztus Jézussal a mennyei királyságban uralkodjanak. (Lásd az 1928-ban megjelent "Kormányzat című könyv 133, 138-145 oldalait németben!) Eszerint tehát úgy értették, hogy ez a felszentelődés a bűntől való megtisztuláshoz és az életre való megigazuláshoz vezet s azután felvétetnek az "áldozati szövetségbe". Ezáltal feláldoznak minden kilátást az eljövendő emberi életre s ezt a mennyei életre való reménységgel pótolják, amelyre Isten az így felszenteltet az ő szellemével fogantatja. A homályos felfogás alapján abban a kérdésben, hogy kikből áll a Jel. 7:9-17-ben megjövendölt "nagysokaság", úgy értették, hogy az embereknek ez a serege, akik magukat Istennek szentelték, felvétettek az ő áldozati szövetségbe (minden földi feláldozásába) s azután a mennyei életre fogantattak. A jóakaratú emberek alatt egy másik osztályt értettek, kik az úgynevezett "keresztény korszak" e végnapjaiban még nincsenek Istennek szentelve. (Lásd az 1931-ben megjelent "Igazolás" könyv első kötet 104-109 oldalait németben!) 22. 1932 megjelent az az indítvány, hogy az ily jóakaratú emberek cselekedjenek hasonlóan az egykori Jonadábhoz, foglaljanak állást az igazságosság mellett és működjenek együtt Isten szellemi maradékával a munkában; ezt azonban akkor még nem értették az Isten, az Atya iránti felszentelődésnek. (Az 1932-ben megjelent "Igazolás" könyv 3. kötet 75-82. oldal, németben.) Abban a feltevésben, hogy a felszentelődés nem szándékozott következményekhez, ugyanis a mennyei életre vezethetne, mivel minden emberi kilátást fel kellett volna áldozni a jelent és a jövőt illetőleg, a "kisebb fiú" osztály a felszentelődést nem látta őreá vonatkozó útnak. Az a gondolat, hogy magukat tisztán az igazságosság iránti szeretetből egészen Isten szolgálatára szenteljék s a földi jó dolgok határtalan élvezetével az armageddoni csata utánig és Sátán igazságtalan világa pusztulásáig várjanak, nem tetszett nekik és nem engedték azáltal lekötni magukat. A széles körben proklamált királyságüzenettel szembeni ilyettén viselkedésükkel mintegy arra kérték a nagy életadó Jehova Istent, hogy a földi részt most adja ki nekik, hogy ez öreg világ folyamán teljesen élvezzék, később pedig átvehessék azt, amit nekik Isten kegyelme és irgalma a Krisztus váltságáldozata alapján
15
a királyság alatt biztosít. Nem féltek attól, hogy most a kegyelem szelleme ellen cselekszenek és így valamilyen módon méltatlanná teszik magukat a Krisztus bűnáldozata eljövendő megváltó gondoskodására és az örök megsemmisítésbe mennek.
23
Hogyan osztotta fel tehát az életadó Jehova Isten a "vagyont" vagy az "életfenntartást" és adta ki az őt (most) megillető részt a "kisebb fiú" osztálynak? Az 1914-ben Sátán szervezetére szakadó és Armageddonban teljességre jutó "nagynyomorúság" napjainak a megrövidítése által. Midőn Sátán és démonszervezete a "mennyei harcban" a mennyből kivettetett és Krisztus "zsámolyául" földre helyeztetett, Jehova nem parancsolta meg győzedelmes királyának, hogy a harcot mindvégig folytassa. Sátán pedig meg az egész démoni és emberi szervezetét azonnal megsemmisítse. A harci tevékenységnek álljt parancsolt és meghatározott "egy napot a felkészülésre" a "nagy nyomorúságnak", az Armageddonban való végső aktusára. A "felkészülés napja" folyamán az Isten felkentei, a szellemtől fogantatott tanúi maradéka, végre kell hajtsák az Istentől meghatározott munkát. "De kell, hogy előbb az evangélium hirdettessék az összes népeknek". (Márk 13:10) Ez a "szokatlan munka" röviddel az első világháború befejezése után kezdődött és tovább tart. Így Isten megrövidítette a Sátán szervezetére jövő "nagynyomorúságot" ennek megszakítása vagy a közepén tartott szünettel. (Máté 24:21,22,14). E közbeeső idő folyamán jönnek elő az Úr "más juhai" a Sátán szervezetéből s ezért van mondva prófétailag, hogy ezek a "nagy nyomorúságból jönnek". - Jelenések 7:14.
Kérdések
