„Oldal:Ünnepek & Akik armageddont túlélni fogják 1936.djvu/17” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
2. sor: 2. sor:
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:c|
 
{{raw:data:p|c|írattak, a mi tanulságunkra írattak meg, hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen." (Róma 15:4) Ez a feljegyzés a jelen számára Íratott és őriztetett meg Jehova felszentelt, szellemtől született és hű népének erősítésére és reményének fokozására. A jelen napokban, amidőn az ellenség rosszakarata fokozódik és a maradék állandóan gyalázatos bánásmódnak van kitéve, valóban erős buzdítást jelent számára Isten gondviselésének meglátása és a számára kijelölt feladat meglátása is, meglátván Istennel és mindazokkal való kapcsolatát, akik híven elviszik embertársaikhoz a királyság evangéliumát s végül teljesen részeivé lesznek az Úr nyájának. Aki a szolgálatot önző szempontból tekinti, sohasem fogja felfogni ennek, sem más jövendöléseknek a valódi jelentőségét. Csak úgy lehet valóban értékelni Isten cselekedeteit népe érdekében, ha az ország érdekein kívül egyéb iránt vakok maradunk. (Ésaiás 12:19) Ha valaki azzal akarja kifejezni a saját bölcseségét, hogy mindent megkritizál, ami a f-iratban megjelenik, és a saját véleményét akarja a f-irat fölé helyezni, hogy az emberek neki hízelegjenek, meg lehet győződve róla, hogy nem érti az Úr próféciáit az Úr szolgájának a Felségessel való kapcsolata tekintetében.}}
 
{{raw:data:p|c|írattak, a mi tanulságunkra írattak meg, hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen." (Róma 15:4) Ez a feljegyzés a jelen számára Íratott és őriztetett meg Jehova felszentelt, szellemtől született és hű népének erősítésére és reményének fokozására. A jelen napokban, amidőn az ellenség rosszakarata fokozódik és a maradék állandóan gyalázatos bánásmódnak van kitéve, valóban erős buzdítást jelent számára Isten gondviselésének meglátása és a számára kijelölt feladat meglátása is, meglátván Istennel és mindazokkal való kapcsolatát, akik híven elviszik embertársaikhoz a királyság evangéliumát s végül teljesen részeivé lesznek az Úr nyájának. Aki a szolgálatot önző szempontból tekinti, sohasem fogja felfogni ennek, sem más jövendöléseknek a valódi jelentőségét. Csak úgy lehet valóban értékelni Isten cselekedeteit népe érdekében, ha az ország érdekein kívül egyéb iránt vakok maradunk. (Ésaiás 12:19) Ha valaki azzal akarja kifejezni a saját bölcseségét, hogy mindent megkritizál, ami a f-iratban megjelenik, és a saját véleményét akarja a f-irat fölé helyezni, hogy az emberek neki hízelegjenek, meg lehet győződve róla, hogy nem érti az Úr próféciáit az Úr szolgájának a Felségessel való kapcsolata tekintetében.}}
{{raw:data:p|38|20-21|Aki önzést táplál szívében, könnyen az ördög
+
{{raw:data:p|38|20-21|Aki önzést táplál szívében, könnyen az ördög csapdájába kerül. Tisztátlan, önző szívvel nem lehet a világosságban járni, sempedig közösséget ápolni azokkal, akik az Úréi. (János I. 1:7) Úgylátszik még mindig vannak, akik választás útján való vénség szellemét ápolják s fejezik ki és a felkentek közé elegyednek. Ezek az emberek részéről kívánnak elismerést, hogy őket nagyratartsák. Egyesek mintegy a következőkép szólanak: „A f-irat az Úrnál is többet akar tudni. De csupán egy embernek a nézetét közli. Armageddon még távol van, s arra sincsen bizonyíték, hogy a nagysokaság most fog kialakulni; ez csak Armageddon első részének elmúlása után fog teljesülni; most semmit sem érhetünk el. Amire most szükségünk van, az, hogy értelemre tegyünk szert s később aztán majd csak tehetünk valamit." Akik így nyilatkoznak, abból származik a nehézségük, hogy az írások megértését illetőleg tudatlanok. Mily hatással jár az ily beszéd azokra, akik elhiszik és arra támaszkodnak? Ez arra alkalmas, hogy őket befolyásolja, s kezeik ellankadjanak, elálmosodjanak, közömbösekké legyenek és semmit se tegyenek, s így teljesen az ördög kezére dolgoznak. Ki akarja az embert ily beszédre rábírni? Biztosan nem az Isten, sem Jézus Krisztus, mert az ily beszéd ellenkezik az Isten igéjével. Az egyedüli helyes felelet szerint az ily beszédet Sátán sugalmazza s ezzel akarja tévútra vezetni az Úrnak felszentelteket, hogy hanyagokká váljanak s végül az Úrtól megparancsolt kötelességük teljesítését teljesen felhagyják. Cselekedje tehát mindenki az Isten akaratát, aki szövetségre lépett, figyelmeztetjük, őrizkedjen az ily álokoskodásoktól: Aki a fenti szavak értelmében beszél és zúgolódik a f-irat ellen s azt mondja: „Mivel a múltban sem teljesültek a feltevéseink, hogyan lehetünk biztosak afelől, hogy a közeljövőben teljesülni fognak"? Jehova szándékát csak Krisztus templomához érkezése után}}|
csapdájába kerül. Tisztátlan, önző szívvel nem le¬
+
{{raw:data:p|c| értettük meg, s most is csak azok értik, akik valóban hívek az Úrhoz. A múltban megkísérelték a próféciák magyarázását s embereket tekintettek tanítóknak. De akik most valóban felszentelték magukat Istennek, Jehovát és az Úr Jézus Krisztust tekintik tanítóiknak s tudják, hogy az Úr maga fogja kinyilatkoztatni a próféciákat. Egyetlen prófécia sem magyarázható személyileg, s csakis az Úr arra kitűzött idejében érthető meg, miután az Úr szemmel látható események útján teljesíti a próféciát.}}
het a világosságban járni, sempedig közösséget
 
ápolni azokkal, akik az Őréi. (János I. 1:7)
 
ügylátszik még mindig vannak, akik választás
 
útján való vénség szellemét ápolják s fejezik ki
 
és a felkentek közé elegyednek. Ezek az embe¬
 
rek részéről kívánnak elismerést, hogy őket nagy-
 
ratartsák. Egyesek mintegy a következőkép szó¬
 
lanák: „A f-irat az Omál is többet akar tudni.
 
De csupán egy embernek a nézetét közli. Arma-
 
geddon még távol van, s arra sincsen bizonyíték,
 
hogy a nagysokaság most fog kialakulni; ez csak
 
Armageddon első részének elmúlása után fog tel¬
 
jesülni; most semmit sem érhetünk el. Amire most
 
szükségünk van, az, hogy értelemre tegyünk
 
szert s később aztán majd csak tehetünk vala¬
 
mit." Akik így nyilatkoznak, abból származik a
 
nehézségük, hogy az írások megértését illetőleg
 
tudatlanok. Mily hatással jár az ily beszéd azok¬
 
ra, akik elhiszik és arra támaszkodnak? Ez arra
 
alkalmas, hogy őket befolyásolja, s kezeik ellan¬
 
kadjanak, elálmosodjanak, közömbösekké legye¬
 
nek és semmit se tegyenek, s így teljesen az ör¬
 
dög kezére dolgoznak. Ki akarja az embert ily
 
beszédre rábírni? Biztosan nem az Isten,sem Jé¬
 
zus Krisztus, mert az ily beszéd ellenkezik az Is¬
 
ten igéjével. Az egyedüli helyes felelet szerint az
 
>Jy beszédet Sátán sugalmazza s ezzel akarja tév¬
 
útra vezetni az Ürnak felszentelteket, hogy ha¬
 
nyagokká váljanak s végül az Ortól megparan¬
 
csolt kötelességük teljesítését teljesen felhagy¬
 
ják. Cselekedje tehát mindenki az Isten akaratát,
 
aki szövetségre lépett, figyelmeztetjük, őrizked¬
 
jen az ily álokoskodásoktól: Aki a fenti szavak
 
értelmében beszél és zúgolódik a f-irat ellen s azt
 
mondja: „Mivel a múltban sem teljesültek a fel¬
 
tevéseink, hogyan lehetünk biztosak afelől, hogy
 
a közeljövőben teljesülni fognak"? Jehova szán¬
 
dékát csak Krisztus templomához érkezése után
 
értettük meg, s most is csak azok értik, akik való¬
 
ban hívek az Űrhöz. A múltban megkíséreltek a
 
próféciák magyarázását s embereket tekintettek ta¬
 
nítóknak. De akik most valóban felszentelték ma¬
 
gukat Istennek, Jehovát és az Or Jézus Krisztust
 
tekintik tanítóiknak s tudják, hogy az Or maga
 
fogja kinyilatkoztatni a próféciákat. Egyetlen
 
prófécia sem magyarázható személyileg, s csakis
 
az Ür arra kitűzött idejében érthető meg, miu¬
 
tán az Ür szemmel látható események útján tel¬
 
jesíti a próféciát. ' t
 
 
’• Isten népe most nagy válságban él és rend¬
 
’• Isten népe most nagy válságban él és rend¬
 
kívül fontos időben, s ha megengedjük, hogy ön¬
 
kívül fontos időben, s ha megengedjük, hogy ön¬

A lap 2020. október 17., 18:55-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva


153

{{raw:data:c|

írattak, a mi tanulságunkra írattak meg, hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen." (Róma 15:4) Ez a feljegyzés a jelen számára Íratott és őriztetett meg Jehova felszentelt, szellemtől született és hű népének erősítésére és reményének fokozására. A jelen napokban, amidőn az ellenség rosszakarata fokozódik és a maradék állandóan gyalázatos bánásmódnak van kitéve, valóban erős buzdítást jelent számára Isten gondviselésének meglátása és a számára kijelölt feladat meglátása is, meglátván Istennel és mindazokkal való kapcsolatát, akik híven elviszik embertársaikhoz a királyság evangéliumát s végül teljesen részeivé lesznek az Úr nyájának. Aki a szolgálatot önző szempontból tekinti, sohasem fogja felfogni ennek, sem más jövendöléseknek a valódi jelentőségét. Csak úgy lehet valóban értékelni Isten cselekedeteit népe érdekében, ha az ország érdekein kívül egyéb iránt vakok maradunk. (Ésaiás 12:19) Ha valaki azzal akarja kifejezni a saját bölcseségét, hogy mindent megkritizál, ami a f-iratban megjelenik, és a saját véleményét akarja a f-irat fölé helyezni, hogy az emberek neki hízelegjenek, meg lehet győződve róla, hogy nem érti az Úr próféciáit az Úr szolgájának a Felségessel való kapcsolata tekintetében.
38 Aki önzést táplál szívében, könnyen az ördög csapdájába kerül. Tisztátlan, önző szívvel nem lehet a világosságban járni, sempedig közösséget ápolni azokkal, akik az Úréi. (János I. 1:7) Úgylátszik még mindig vannak, akik választás útján való vénség szellemét ápolják s fejezik ki és a felkentek közé elegyednek. Ezek az emberek részéről kívánnak elismerést, hogy őket nagyratartsák. Egyesek mintegy a következőkép szólanak: „A f-irat az Úrnál is többet akar tudni. De csupán egy embernek a nézetét közli. Armageddon még távol van, s arra sincsen bizonyíték, hogy a nagysokaság most fog kialakulni; ez csak Armageddon első részének elmúlása után fog teljesülni; most semmit sem érhetünk el. Amire most szükségünk van, az, hogy értelemre tegyünk szert s később aztán majd csak tehetünk valamit." Akik így nyilatkoznak, abból származik a nehézségük, hogy az írások megértését illetőleg tudatlanok. Mily hatással jár az ily beszéd azokra, akik elhiszik és arra támaszkodnak? Ez arra alkalmas, hogy őket befolyásolja, s kezeik ellankadjanak, elálmosodjanak, közömbösekké legyenek és semmit se tegyenek, s így teljesen az ördög kezére dolgoznak. Ki akarja az embert ily beszédre rábírni? Biztosan nem az Isten, sem Jézus Krisztus, mert az ily beszéd ellenkezik az Isten igéjével. Az egyedüli helyes felelet szerint az ily beszédet Sátán sugalmazza s ezzel akarja tévútra vezetni az Úrnak felszentelteket, hogy hanyagokká váljanak s végül az Úrtól megparancsolt kötelességük teljesítését teljesen felhagyják. Cselekedje tehát mindenki az Isten akaratát, aki szövetségre lépett, figyelmeztetjük, őrizkedjen az ily álokoskodásoktól: Aki a fenti szavak értelmében beszél és zúgolódik a f-irat ellen s azt mondja: „Mivel a múltban sem teljesültek a feltevéseink, hogyan lehetünk biztosak afelől, hogy a közeljövőben teljesülni fognak"? Jehova szándékát csak Krisztus templomához érkezése után

|

értettük meg, s most is csak azok értik, akik valóban hívek az Úrhoz. A múltban megkísérelték a próféciák magyarázását s embereket tekintettek tanítóknak. De akik most valóban felszentelték magukat Istennek, Jehovát és az Úr Jézus Krisztust tekintik tanítóiknak s tudják, hogy az Úr maga fogja kinyilatkoztatni a próféciákat. Egyetlen prófécia sem magyarázható személyileg, s csakis az Úr arra kitűzött idejében érthető meg, miután az Úr szemmel látható események útján teljesíti a próféciát.

’• Isten népe most nagy válságban él és rend¬ kívül fontos időben, s ha megengedjük, hogy ön¬ zés merüljön fel szívünkben, bizonyosak lehetünk felőle, hogy nem fogjuk megérteni Jehova paran¬ csainak tulajdonképpeni horderejét, A felkent templomi sereg az Ortól bizonyos parancsban ré¬ szesült és teljesítenie kell a „nagysokasággal1 kapcsolatos parancsot. Most az evangéliumot el kell juttatni a jóindulatú emberekhez. Amidőn az álkereszténység Armageddonkor elbukik, Jehova bizonyságtevői felszabadulnak minden korláto¬ zottság alól. Mostpedig jegyezzük meg Jehovának Jeremiáshoz intézett szavait, mialatt a tömlőé pit¬ varában és ellenségeinek felügyelete alatt, tehát kotlátok között volt: „Menj el és beszélj Ebed- M^lekkél, a szerecsennel, mondván: Ezt mondja a Seregék Ura, Izrael Istene: Imé, én beteljesítem e város kárára és nem javára mondott beszédei¬ met, és azon a napon szemeid előtt lesznek azok (illetve meg fogod látni)." — Jeremiás 39 :16 , •’ Hasonlóképpen részesítette most felvilágosí¬ tásban Jehova bizonyságtevőit a templomban Jé¬ zus Krisztus és arra utasította, hogy menjenek el és közöljék másokkal is, amit hallottak s ne várjanak azzal valamily elkövetkező ideig. Az Úr így szól hozzájuk: „Amit fülbe súgva hallottok, a házfedelekről hirdessétek!" (Máté 10:27) A¬ zon tény, hogy ezeket az igazságokat az Or fel¬ tárta népe előtt s előttük a „nagysokaság" való¬ di jelentőségére rámutatott, valamint a „kicsiny¬ seregnek" ahhoz; illetve a „más juhokhoz" való kapcsolatát is, kétségtelenül' arra mutat, hogy most Jehova bizonyságtevőinek másokkal is szor¬ galmasan közölniük kell a királyság Üzenetét. A jonadáb-osztály az Ortól a jelenleg földön levő maradék, illetve Jehova bizonyságtevöi útján ré¬ szesül felvilágosításban, mégpedig mialatt a ma¬ radék a „tömlöc pitvarában", azaz a világi ható¬ ságok felügyelete alatt, sőt üldöztetések alatt áll. Ennek folytán tehát ezt a közleményt még Arma¬ geddon kitörése előtt közölni kell, hogy a többi juhok tudomást szerezzenek róla, engedelmesked¬ hessenek és Armageddon alatt megoltalmaztas- sanak. Ennek most kell megtörténnie, hogj’ a nagysokaság megoltalmazását Isten cselekedete¬ képpen felismerjék s az bebizonyuljon úgy, amint azt előre közölte volt. A nagysokaság , ezirányu felvilágosítása a harc kitörése után késő volna. A figyelmeztetésnek a harc kitörése előtt, s nem azu¬ tán kell megtétetnie. , , , “ Vájjon arra utasította-e Jeremiás prófétát Jehova, hogy üljön le és várjon egy alkalmasabb időre s akkor hirdesse az igazságot a városban ? Arra utasította-e ebben az időben az Or az ő né¬ pét. hogy közömbösen megvárja Sátán, képmuta¬ tóinak Armageddonban való elbukását, s csak ur •