Jónás (3. rész)

Innen: Hu JW United
A lap korábbi változatát látod, amilyen Katomozes (vitalap | szerkesztései) 2023. október 11., 17:44-kor történt szerkesztése után volt. (Új oldal, tartalma: „<pages index="Jónás-rész-2-3-1938.pdf" from=1 to=1 header=0 /> </div> <pages index="Jónás-rész-2-3-1938.pdf" from=9 to=17 header=0 /> </div>”)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Jump to navigation Jump to search



Az

ŐRTORONY

és Krisztus

jelenlétének hírnöke

Ti vagytok az én

tanúim, szól Jehova,

hogy Isten vagyok.

Ésaiás 43:12

Vigyázó! meddig még az éj?

Ésaiás 21:11

The Watchtower and Herald of Christ's Presence
(Hungarian Edition)
Monthly, JULY 1938
Revista lunara - Anul 25
Vallásos f-irat 25. évlolyam
15-16 szám
1938 augusztus 15 hó
TARTALOM
Jónás, (II. rész folytatása)
114
Jónás, III. rész
121

Entered at Second Class Matter April 24th, 1929, at Brooklyn, N. Y.. Postoffice under the Act of March 3rd 1879. (Sec. 397, P.L and R.)

Vyplaceni novin. známkami povoleno feditelstvím post a telegrafu dne 30. XII. 1933 pod cis. 322 020-VII-1933. Printed in Czechoslovakia.

“Jónás-rész-2-3-1938.pdf”

Made in Czechoslovakia

121


121


Jónás
III. rész
"Megjelentette néked, oh ember, mi legyen a jó, és mit kíván Jehova te tőled! Csak azt, hogy igazságot cse­lekedjél, szeressed az irgalmasságot és alázatosan járj Isteneddel!" — Mikeás 6:8.
1
JEHOVA tudatja változtathatatlan szabályait, amelye­ket teremtményeinek követniük kell, ha élvezni akarják jótetszését. A fenti szöveg egy kifejezett szabály, amely mindenkire vonatkozik, aki magát Isten akaratának a cselekvésére szentelte. Jehova szolgája tehát igazságot kell cselekedjék, a kegyességet vagy irgalmasságot, szeretnie kell, másokkal irgalmasságot kell tanusítson és engedelmes kell legyen Istennel szem­ben, illetve az Istentől ismertetett előírásokkal össz­hangban kell járjon. Egyesek azok közül, akik Krisztus Jézus követésére vállalkoztak, sohase tanulják meg a fentemlített változhatatlan szabály követését és gyorsan hajótörést szenvednek. Azok azonban, akik végül elnyerik az Úr tetszését, szorgalmasan törekszenek a fent közölt szabály jelentőségét megismerni s azután ezeket az előírásokat hűségesen teljesíteni. Ez a prófétai kép, amelyben Jónás fontos szerepet játszott, ezt a két osztályt ismerteti és hangsúlyozza, hogy ma igen fontos Jehova parancsaira figyelni. Az igazság pártatlan cselekedetet követel. Az irgalmasság megköveteli a szolgától, hogy örvendjen, ha egy tévelygő megtér és Isten parancsainak a cselekvésére igyekszik. Hogy ­alázatosan járhassunk, szükséges, hogy szorgalmasan tanulmányozzuk Istennek teremtményeivel kapcsolatos eljárását s azután buzgón törekedjünk minden időben aszerint cselekedni és magunkat minden dologban Je­hova Isten akaratával vezettetni.
2
"Hogy az asszírok pártatlan elbánásban részesüljenek, Isten üzenete a királynak is el lett juttatva. Neve azonban nincs ismertetve s ez azt mutatja, hogy a ki­rály nem fontos. Az általa játszott szerep azonban fon­tos, Aki felülről jövő bölcsességre tesz szert, irgalmasan és pártatlanul kell cselekedjék, s ezt az igazságot vési most Jehova hű szolgái elméjébe. (Jakab 3:17) " És eljutott, a beszéd Ninivé királyához, és felkelt ki­rályi székéből, és levetette magáról királyi ruháját és zsákba öltözött, és a porba ült." (Jónás 3:6) Istennek a „kereszténységet“ fenyegető veszélytől való figyel­meztetése pártatlanul el lett juttatva mindazoknak, akik a világ tanácsülésein az első helyet foglalják el, vagyis a vallásos, politikai és pénzügyi elemeknek. A figyel-
meztetés különösen 1922 és 1932 között volt ismertetve, de azóta is minduntalan figyelmeztetve vannak. Ninivé királya megtért, ami az ördögnek bizonyára bosszúságot szerzett és ugyanakkor Jónást is meglepte, aki az izraelitákkal tett tapasztalatai alapján aligha számíthatott arra, hogy a hatalmasok a pogányok közül megtérjenek. A „kereszténység“ uralkodó hatalmai ezzel szemben ma nem térnek meg és nem használják arra befolyásukat, hogy az embereket Istenhez térítsék, Amit Ninivé királya tett, azt mutatja, hogy ez volna a helyes út a „kereszténység“ számára. De mialatt az uralkodó hatalmak a helytelen utat követik, mégis vannak bi­zonyos személyek közöttük, akik a helyes utat látják és azon törekszenek járni.
3
A király nemcsupán megtért, hanem minden néphez egy proklamációt intézett: „És kiáltának és szólának Ninivében a király és főemberei parancsára, mondván: Emberek és barmok, ökrök és juhok: semmit meg ne kostoljanak,ne legeljenek és vizet se igyanak! Hanem öltözzenek zsákba az emberek és barmok, és kiáltsanak Istenhez erősen, és térjen meg kiki gonosz utáról és az erőszakosságból, amely kezükben van! Ki tudja? talán visszatér és megengesztelődik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el!“ — Jónás 3:7—9.
4 Ha a „kereszténység" uralkodói hasonlóképpen cselekedtek volna, mihelyt meghallották az igazságot, s megtérnek és ezzel összhangban felhívást intéztek vol­na a néphez, akkor most egészen más állapotok uralkod­nának a földön. Nem volna ily nagy nyomorúság és tanácstalanság. De az ördög gondoskodik róla, hogy az összes nemzetek uralkodó tényezői a mindenható Isten nagy napjának a csatájára gyülekezzenek, és ezért nem hallgatnak Isten figyelmeztetésére. Ninivé királyának a cselekedete nagyon elítélte, a hűtlen izraelitákat; hiszen ezek Isten szolgáinak vallották magukat, mégsem tértek meg, amidőn meghallották a figyelmeztetést. Hason­ló a helyzet az ellepjelképes izraeliták, illetve az úgy­ nevezett „keresztény“ vallásoskodók között is. Az íté­let 1918 óta folyamatban van, és az összes nemzetek a nagy bíró, Krisztus Jézus elé gyűjtöttek. (Máté 25)

122


122
32) A jóakaratú emberek olyanok, akik hallanak, meg­térnek és az Úrhoz fordulnak. Az ellenjelképes ninivébeliek, illetve a nagy sokasághoz tartozók megtérése nyíltan elitéli a „kereszténység“ vallásoskodóit. Amint az Úr Máté 12:42-ben kijelenti, Séba királynéja ugyanezt az osztályt ábrázolja: „Délnek királyné asszonya felkél majd az ítéletkor e nemzetséggel együtt, és kár­hoztatja ezt: mert ő eljött, a föld széléről, hogy hallhassa Salamon bölcsességét; és ímé, nagyobb van itt Salamonnál.“­
5
Most, amidőn Krisztus Jézus ítélkezik, az egész vi­lágon hirdetett figyelmeztetés alapján sokan felismer­ték, hogy Abrahám, Izsák és Jákob a királyság földi képviselői lesznek és így Isten királyi szervezetének a tagjai lesznek. Egyben azt is látják, hogy e hü férfiak természetes utódai, a vallásos zsidók, valamint ellen­képeik, a mai vallásoskodók, el lesznek vetve, amint azt Jézus kijelentette: „De mondom néktek, hogy so­kan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és leteleped­nek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában: Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogaknak csikorgatása.“ — Máté 8:11, 12.
6 Itt a nagy sokaságot megint azok szemléltetik, akik minden égtáj felől jönnek össze és az Urat keresik. A vallásos zsidók éppen úgy, mint a mai vallásoskodók, katolikusok és protestánsok, azt állítják mind, hogy ők volnának Isten kedvencei és az a szellemi osztály, amely számot tart arra, hogy Ábrahám és a többi régi hü férfi utódjának tekintsék: és mégis — Jehovával dacolva — továbbra is nyíltan ördögvallást üznek. Éppenezért sohase fognak a királysághoz tartozni.­
7 Az Ítélet ez idején az Úr „más juhai“, (akik a nagy sokaságot alkotják.) meghallgatják az igazságot és Je­hova Istenhez fordulnak. A hivatásos vallásoskodók tu­domásul veszik a figyelmeztetést a Krisztus Jézus ve­zetése alatt müködő Jehova tanúi szájából, amint az a jóakaratúaknak hirdetve van, és hallják az Úr bejelentését, hogy Ábrahám, Izsák, Jákob és az összes prófé­ták a királyságban lesznek, a vallásoskodók pedig ki lesznek dobva. Ez rendkívül felbosszantja őket, és rzért csikorgatják fogaikat az Úr tanúi ellen. Az ítélkezés e napján mondja a nagy bíró. Krisztus Jézus ezeknek a képmutatóknak: „Távozzatok el mind tőlem, kik hamis­ságot cselekesztek! Ott lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor ti, akik magatokat Isten szövetséges népe szellemi utodainak tekintitek] látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat, pedig kirekesztve. És jönek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és az Isten országában letelepednek.“ — Lukács 13:27—29.
8 Az ítélet Armageddonkor éri el tetőfokát s ott ér véget, és akkor nem lesz több vallásoskodó, akiket így kellene rosszalni. Éppen ezért a fenti Irásszövegek a jelen időre vonatkoznak, az Armageddon előtti időre. A papságnak ez a félelmetes korbácsolása most történik, s miután az Úr által megparancsolt bizonyságtevés befejezést nyert, a vallásoskodók örökre megszűnnek.
9
Ninivé királyának a cselekedete nem azt jelenti, hogy a nagy sokaságot alkotók között valamilyen rang vagy osztály-különbség lenne vagy az ország valamelyik magasabb hivatalnoka, aki másoknak kihirdetné a tennivalókat. Az üzenet vagy proklamáció az „örökkévalóság Királyától“ ered — ezt ábrázolta a király —, aki­nek a trónja előtt a nagy sokaság áll s akinek az üd­vösséget tulajdonítaniuk kell. Jehovának ez az üzenete megmutatja a nagy sokaságnak, hogy mit cselekedjen, illetve hogy meg kell térjenek és az Urat kell keressék. Ebben a képben Ninivé királya oly szerepet játszott,
amelyben Jehovát képviselte, és nyilván éppen ezért lett kihagyva a király neve a prófétai feljegyzésben. A király üzenete egy másik jövendölésben van feltárva, különösen Sofóniás 2:3-ban: „Keressétek Jehovát mind­nyájan e föld alázatosai, akik az ő ítélete szerint cselekesztek; keressétek az igazságosságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok Jehova ha­ragjának napján.“
10 A ninivébeliek megtérésének őszintesége abból is kitűnik, hogy a böjtölés még az állatokra is ki lett ter­jesztve. Ez nem örömünnep ideje volt számukra, hanema józan böjtölés ideje, és mindenkitől meg lett köve­telve. hogy ezt cselekedje. Amennyiben a király zsákru­hába öltözött és minden erőszaktól elállt, képletesen azt mutatta, hogy a nagy sokaságot alkotó emberek először is oly pontra kell jussanak, amidőn gyászolnak és sóhajtoznak, mivel résztvettek Sátán szervezetének a törvénytelenségén és azokban az utálatosságokban is amelyeket a politikai és vallásos rész gyakorolt s ame­lyek nagy gyalázatot, zúdítottak Jehova és királyának a nevére. Ezek sírnak és jajgatnak e gyalázatos dolgok miatt és Isten meghallgatja kiáltásukat. (Ezékiel 9:4) Amidőn Jehova Jónást Ninivébe küldte, nem kísérletezett azon, hogy a ninivébeliekből prozelitákat csinál­jon, hogy aztán zsidókká legyenek és Jónást kövessék. Ellenben megkövetelte a ninivébeliektől, hogy tanusít­sanak hitet a Jónás által hozzájuk juttatott üzenetnek és a gonosz útjukról eltérjenek, hogy megmeneküljenek attól a nagy pusztulástól, amelyet a városra szándé­kozott hozni. Ez azt árnyékolta elő. hogy a jóakaratú emberek a „kereszténységben“ nem képesek véget vet­ni a „kereszténység“ gonoszságának és erőszakosságának, de mindezek a jóakaratú emberek elfordulhatnak tőle és tartózkodhatnak a „tisztátalan“ érintésétől, s teljesen Jehova és felkent Királyának az oldalára áll­hatnak. A király proklamációja így szólt: „Ki tudja? talán visszatér és megengesztelödik Isten ... és nem veszünk el!“ így kezdtek hinni az Úrban.
11 Jónás felvilágosította őket, hogy Isten haragszik s ha megtérnek, megszabadulhatnak. Jehova nem kímél­te meg Ninivét a későbbi pusztulástól, mindazáltal meg­kímélte az akkor Ninivében élő megtérő nemzedéket a megsemmisítéstől. Jehova éppenigy nem fogja megkí­mélni a „kereszténységet“ Armageddonkor, sem attól nem fog elállani, hogy ekkor kifejezésre juttassa haragját: azonban a most hozzáforduló és a nagy sokaság­nak egy részét alkotó jóakaratú embereket nem engedi elpusztulni akkor, mégpedig azért nem, mivel hallgattak figyelmeztetésére és ‘keresték az igazságosságot és alá­zatosságot‘ s mivel az ördög-vallásból és a „hazugság menedékéből“ kimenekültek. — Ésaiás 28:15. 17.
12
Jónás megbízatása, hogy a ninivébelieknek prédi­káljon, még nem volt teljesen bevégezve, amidőn a ninivébeliek közül néhányan megtértek: „És Isten lát­ta cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjokról; és megbánta Isten a gonoszt, amelyről megmondotta, hogy végrehajtja rajtuk, és nem hajtotta végre.“ (Jónás 3:l0). A bejelentett negyven napi kegyelemidő még nem járt le. Ez azt mutatja, hogy mialatt Armageddon előtt a királyság üzenete hirdetve van az embereknek, Jehova a jóakaratunknak feltárja az utat, hogy kijöhessenek, az Úr oldalára állhassanak és a „nagy sokaságot“ al­kossák. Időrendbe sorolva, megvizsgáljuk tehát ezennel az Istent szeretők javára a „királyság evangéliuma“ és a nagy sokaság ismertetésének folyamatát, amely ese­mények Jehova irgalmasságát és jóságát, nyilatkoztatja ki. Megkezdve 1923-ban akkor egy rezolució lett szét­osztva „Figyelmeztetés“-cimmel az egész „keresztény­ségben“, illetve az ellenjelképes Ninivében, s azután is-

123


123
mertetve lett a „juhok“ egy osztálya és azok helyes viselkedése Krisztus legkisebb testvéreivel szemben. (Lásd a Watchtower 1923 nov. 1-i számát.) A Watchtower 1926 november 15-i számában ismertetve lett, hogy a Sátán szervezetében egy egész sereg fogoly van; de akkor úgy értették hogy ezek a foglyok egy alárendelt szellemi osztályt alkotnak, s ezért Isten népének a figyelme nem lett helyesen a jóakaratú emberek földi osztályára terelve, akiket a megtérő ninivébeliek árnyékoltak elő. 1927-ben a „Szabadságot a népnek“ üzenet lett kihirdetve az — addig az ideig — legnagyobb rádióhálózaton, s ugyanez nyomtatott formában is el lett terjesztve az egész világon. Az az üzenet a jóakaratú emberek előtt utalt, a Szentírásban lefektetett helyes útra, amelyet követniök kellene; s akkor a nagy sokaság mégsem lett még helyesen ismertetve. 1931-ben meg lett állapítva, hogy a jóakaratú emberek a „kereszténységhez“ tartoznak és azok az emberek ők, akik ’sóhajtoznak és jajgatnak mindazon utálatosságokért, amelyeket a vallásoskodók űznek‘. (Ezékiel 9:4) Hogy az ellenjelképes ninivébeliek Jehovához csatlakoztak, felismerhetővé lett, amidőn Isten 1932-ben népe előtt feltárta, hogy az ily nemzsidókat. Jonadáb szemléltette, mégpedig amint Jéhu meghívta Jonadábot a kocsiba va­ló szállásra. Most pedig az ítélet napján az ellenjelképes ninivébeliek kezdenek felkelni és a „kereszténység“ vallásoskodóit megvetni, akik magukat Krisztus Jézus követőinek vallják: és az Úr „más juhainak“ a viselkedése nyíltan elitéli a „kereszténységet“.
13
Később a ninivébeliek és más asszírok megtámadták Isten előképes népét, fogságba vitték őket, s ezáltal nagyon meggyalázták Jehova nevét. (83. Zsoltár 9,10). Ennél a támadásnál Ninivé a „kereszténységet“ ábrázolta, amely most Jehova Isten nevét nyíltan gyalázza és összeesküszik Jehova most földön lévő népének az elpusztítására. Jehova most nyilvánosságra hozza vádját e gonosz tömeg ellen, amint azt Náhum és Sofóniás próféták megjövendölték. Jónás jövendölése egy egész más időre vonatkozik. Isten figyelmeztet prófétái áltai a „kereszténység“ ellen irányuló elkövetkezendő haragjára, és erre az időre való tekintettel az emberek menekülésre vannak intve: „Mielőtt, szülne a végzés — mint a polyva száll tova az a nap! —, míg rátok nem jön Jehova haragjának napja! — És kinyújtja kezét, és el veszti Asszíriát, Ninivét pusztasággá teszi, kietlenné mint, egy sivatag. És nyájak heverésznek közepette, mindenféle állatok serege: pelikán és sündisznó hálnak párkányain, az ablakban azoknak szava hangzik, a kü­szöbön omladék lészen, mert lefosztatott a cédrus! Imé a víg város, a bátorságban lakozó, amely ezt mondta szivében: én vagyok és nincs kivülem más! Milyen pusztasággá lett, vadak tanyájával! Aki át megy rajta, mind süvöltöz és csapkodja kezét“. — Sofániás 2:2, 13—15.
14
De térjünk vissza Jónás jövendölésére: Ninivé lakósai, akik akkor Jónás prédikálására megtértek, a nagy sokaságot szemléltették, és őérettük halasztotta el akkor Jehova Ninivé elpusztítását. Ez alkalmat nyújtott a megtéröknek az Úr megkeresésére és szolgálatára.
15 Jehova 1918 óta visszatartotta avagy elhalasztotta „kereszténység“ megsemmisítését; ezt pedig — amint Krisztus Jézus által kijelenti — a „választottakért“ tette. (Máé 24:21, 22) Attól kezdve egészen 1931-ig folytatta az Úr a maradék vagy a választottak összegyűjtését és szolgálatára való előkészítését, s ez utóbb említett időpontban kinyilatkoztatta nekik Jehova, hogy egy „új nevet“ adományozott nekik. A hű „vá­lasztottak“, vagyis a maradék tagjai már is az új név alatt működtek, mindazáltal az csak 1931-ben lett kinyilatkoztatva előttük. Ez az új név egy „dénárhoz“,
[tíz pénzhez] hasonlított, amely napibérként lett kifi­zetve, és a „dénár“ kifizetése szemlélteti, hogyan lett minden hűségesnek a szolgálatban ugyanaz az összeg fizetve: az új név. (Máté 20:1—16) Á közbeeső években az ellenjelképes ninivébeliek, a jóakaratu emberek hallgatták az üzenetet és egy jelentékeny részük megtért. 1931-ben ezek a megtérők kinyilvánultak és mint oly emberek lettek felismerve, akik „sóhajtoznak és nyögnek“ és az Úr utasítására átvették a „jelt a homlokukra“, amely jelt a „gyolcsba öltözött és íróesz­közzel felszerelt férfi“ jegyez homlokukra. Az így megjelölt jóakaratúak miatt halasztotta Jehova a „kereszténység“ megsemmisítését későbbi időre, s ez azért történik így, hogy az istefélők felvilágosításban része­süljenek, valamit, megtudjanak Isten országáról, igazságosságot és alázatosságot keressenek és az ítéletnek a „kereszténységen“ Armageddonkor való végrehajtása­kor megkíméltessenek. Igy ki van mutatva, hogy az Úr ezeket az igazságokat, népének fokozatosan tárta fel és oly munkát végeztetett el velük, amelyet annakidején nem értettek; és ki van mutatva, hogy Jehova bőségesen gondoskodott a jóakaratú emberek érdekében s a maradéknak kötelességévé tette, hogy az üzenetet közölje a jóakaratuakkal. A maradék alkalmat nyert, hogy igazságosságot, gyakoroljon embertársaival, akik az igazságot, keresik, az irgalmasságot szeresse s azt ve­lük éreztesse és Isten parancsaival összhangban engedelmesen járjon el.
Jónás haragja
16
A jövendölés most Jónást a zúgolodók szerepében mutatja: „És igen rossznak látszott ez Jónás előtt, és megharagudott“ (Jónás 4:1) Isten még egy pogány néppel is kegyelmet tanúsított, s ez további bizonyítéka annak, hogy Isten szeretet. Megmutatta Jónásnak, ho­gyan cselekedett irgalmasságot a pogányokkal. Jónás haragos lett, rosszkedvű és zúgolódott az Úr ellen. Miért haragudott meg Jónás? Jónás nyilván úgy kö­vetkeztetett, hogy ha Ninivének meg lesz engedve a megtérés és fennmaradás, feltételezhető, hogy az a nemzet Izráel ellen hadat fog indítani, és Jónás úgy gondol­ta, hogy Isten elejét vehette, volna az Izráel elleni ily támadásnak, amennyiben akkor és ott megsemmisíti Ninivét. Az észszerű következtetés Jónás haragjának okáról — ezt a következtetést a Szentírás és az ese­mények teljesen igazolják — a következő: Jónás csodá­latos módon megszabadult a cethal gyomrából. Ő Jehova Isten meghatalmazott prófétája, volt s úgy a pogányok, mint, az izraeliták előtt, mint kiváló személyiség volt ismeretes. Most pedig megjelent, a nagy városban és jogosultan kijelentette, hogy Ninivé negyven nap mulva el lesz pusztítva. Ha tehát Isten elmulasztaná Jónást igazolni, a várost negyven napon belül elpusz­títván, Jónásnak mint prófétának a hírneve odavész, és Jónás úgy gondolta, hogy e pogány nép léte vagy nemléte nem oly fontos, mint saját személyes hírneve. Jónás nem tudta elszenvedni a megaláztatást, vagy leg­alább is oly szerepet játszott, miáltal olyanokat, árnyékolt elő, akik ily hajlamot tanúsítanak. De ne kritizáljuk Jónást! Ő csupán egy szerepet játszott ebben a prófétai drámában, s a tények a jövendölés beteljesedésében azt mutatják, hogy önzés az indító oka azok viselkedésének, akiket Jónás e helyen szemléltetett. Szem előtt kell tartanunk, hogy Jónás Jehova prófétáinak egyike volt, és kétségkívül azon hithősök sorához tartozik, akik a zsidókhoz írott levél tizenegyedik részében vannak felsorolva. Ha megértjük, hogy ő egy pró­fétai szerepet játszott, röktön felismerjük, hogy maga az ember nem fontos. De az általa játszott szerep fon­-

124


124
tos. mivel az egy később létező osztályt jövendöl meg. Ami akkor a Jónás gondolatvilágában végbement, egyáltalán nem fontos. A dolgot prófétai szemszögből kell vizsgáljuk s annak alkalmazását a modern korban megtalálnunk.
17
Jónás azután igyekezett felgerjedt haragját igazol­ni s ez azt mutatja, hogy egy oly osztályt szemléltet, amely a mostani utolsó napokban hasonlóképpen cse­lekszik: „fis Jehovához könyörgött, mondván: Kérlek, Jehova! Avagy nem ez volt az én mondásom, mikor még hazámban voltam? azért siettem, hogy Társisba fut­nék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Is­ten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a go­nosz miatt is bánkódó.“ — Jónás 4:2.
18 E ponton megint, csak az Istennek szenteltek kö­zötti önzők vannak szemléltetve. Figyeljük meg a pró­fétai képet beteljesítő eseményeket. 1931-ben Jehova feltárta népe előtt, hogy egy új nevet adott neki, ez pedig „Jehova tanúi“. Ez a „dinár“ kifizetése volt, amelyről Jézus a példázatban beszélt. Azután feltárult, hogy az írószerszámos férfi által homlokukon elpecsé­telt emberek a jóakaratú emberek, akiket a megtérő ninivébeliek árnyékoltak elő. Amidőn ezek a nagy igaz­ságok ismertté lettek, különösen az új névre és a „di­nár“ kiosztására vonatkozólag, nagyon nem tetszett ez a felszenteltek között lévő egyes kiválóaknak és zúgo­lódni kezdtek. Az új név azt jelentette, hogy további munka vár elvégzésre s hogy a „kereszténység“ meg­semmisítése egy rövid időre még el lesz halasztva, hogy ezt a munkát el lehessen végezni. Az önzők naponta vártak a mennybemenetelre, hogy ott valamely magas állást töltsenek be. Most azonban, miután kinyilvánult, hogy Armageddon előtt további munkát kell végezni, mégpedig az ellenjelképes asszírok, illetve a politikai és vallásos elemek minden ellenkezésére való tekintet nélkül, egy ily munka nagyon keménynek tűnhetett, a büszkék előtt. Mivel arra vágyakoztak, hogy a földről a mennybe vitessenek, amíg az emberek között mint próféták vagy prédikátorok még bizonyos hírnévnek örvendenek, ezek az 1931 -ben feltárt igazságok az ön­zőket nagyon megharagitották. Tehát nem Jónást kell hibáztatni, hanem azokat, akik a jövendölést, betelje­sítik. 1932-ben kinyilatkoztatta az Úr, hogy a „válasz­tott vének“ olyanok, akik a kelleténél többet gondolnak magukról, valamint hogy ezek megvetendők az Úr előtt, mivel választás által, nempedig az Isten szolgá­latában tanúsított hűségük alapján „vének“. (Lásd Az Örtorony 1932 november 1. és 15-i számait.)
19 A „választottvén“-szellemmel elteltek közül sokan nagyon elégedetlenek voltak ez igazság feltárása miatt. Nagyon haragosak és elégedetlenek voltak annak be­jelentése miatt is, hogy Jéhu meghívta Jonadábot kocsi­jába, ami azt mutatja, hogy a felkentek egy bizonyos munkát kell végezzenek a Jonadábok érdekében. Ez pedig több munkát és kevesebb tekintélyt jelentett, s így önzésükben és azon törekvésükben, hogy jó hírne­vüket az emberek között megtarthassák, haragosak let­tek. Az a gondolat, hogy mint az igazságban fontos személyek hírneve csorbát szenvedhet, nagyon megza­varta és megharagította őket. Ők azt prédikálták, hogy Isten rövidesen megsemmisíti a „kereszténységet“. Sokan 1925-öt hangoztatták ez időpontnak, s amidőn ez a dátum nem teljesítette be várakozásukat, 1932-re tol­ták ki a dolgot. Eljött 1932 is; de a „kereszténység“ nem lett megsemmisítve, mostpedig fel lett tárva, hogy a „kereszténység“ a jonadábosztály miatt még egy ideig meg lesz kimélvé, s ez a büszke „választott vé­nek“ társaságát rendkívül megharagította. Ők a világ számára általában „helyreállítást“ prédikáltak, mind-
azáltal azt várták, hogy ez a munka csak azután lesz elvégezve, ha a bölcsek és fontosak ’fáradalmaiktól‘ megszabadulnak és a mennyben a boldog nyugalom he­lyére jutnak. Nem óhajtották, hogy a földön továbbra is fel legyenek használva s nem szívesen látták, hogy a szellemtől szülötteken kívül is bepillantást nyerjen valaki, mielőtt a mennyei osztály eléri lakhelyét a dicsőségben. Körülbelül igy szóltak: „A világról az ezer­ éves korszak folyamán lesz gondoskodva. Miért törőd­nünk mi mostan vele? Nem azt tanultuk, hogy az ily munka mind akkor lesz elvégezve, ha mi már a menny­ben leszünk?“, A kinyilatkoztatott igazságok, amelyek azt mutatták, hogy Isten kegyelme a jóakaratú emberekre is kiterjed s hogy szolga-osztályának alkalmat ad a jó érzelműek érdekében cselekedni, az önzőket nagyon felbosszantotta. A szemünk előtt lejátszódó té­nyek világosan mutatják, hogy Jónás, amidőn meghara­gudott, ezeket árnyékolta elő. Ha valaki „nagyon meg­sértődik“ és csalódik, mivel önző kívánságai csödöt mondottak, úgy gondolja, hogy a halál csak megváltás számára. Jónás ezen a ponton ezt az osztályt ábrázolta; mert ő úgy döntött, hogy jobb lesz meghalni, mint megaláztatásban részesülni: „Most azért Uram, vedd el lelkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!“ — Jónás 4:3.
20 Különösen 1931 óta voltak olyanok Krisztus köve­tői között és még ma is vannak, akik — az ő szavaikkal élve — „vágynak hazamenni“. Vagyis, meg akarnak halni és a mennybe menni, hogy minden nyugtalansá­got és vitát elkerüljenek, amelyek a hű szolgálattal jár­nak. Azonban joggal kérdezhetjük: „Haza mennek ők valaha?" Jézus mondotta: ,,De a ki mindvégig állha­tatos marad, az üdvözöl“ (Máté 24:13). Ennek az áll­hatatosságnak tartani kell, amíg ‘Isten országának ez az evangéliuma bizonyságul hirdettetik s ez a munka befejezést nyer‘; s ez idő alatt, sok mindent el kell szen­vedni. Az önzőknek nem a mindvégig való kitartás a fontos. Ha egy felszenteltre különös kötelesség bizatott a királyság érdekeinek a képviseletében, s ő ellan­kad és a kínzó tapasztalatok alatt szenvedvén felkiált: „O bár már elszólitana Isten! Jobb lesz meghalni, mint valamilyen további munka végzését megkíséreljem“, — akkor ez a gyávaságnak a jele. A gyávaság pedig ép­pen az ellentéte a bátorságnak, s a bátorság abból a szilárd hitből és bizalomból fakad, hogy az Úr mellette van; azért az ilyet az Úr a legnagyobb megpróbáltatás alatt is megoltalmazza. Aki panaszkodik egy neki ki utalt kötelezettség miatt, nem bízik meg teljesen az Úrban. Egy bátor személy teljesen megbízik az Úr­ban és tovább harcol mindvégig. Az önzés hajtja azo­kat, akik panaszkodnak és zúgolódnak. Aki önmagáról is megfeletkezik, minden időben örvendezik az Úrban, tekintet nélkül arra, hogy mily nehezek a próbái. Lát­ván, hogy Isten egy napot határozott meg Armageddonra, amely idő alatt alkalmat nyújt az oltalomra, s felismervén, hogy Isten a maradéknak alkalmat ad most a jóakaratú embereknek az igazság üzenetét prédikálni, hogy ezek a megmentettek osztályához tartozhassanak, a hűségesek nagy és boldog kivátlságnak tekintik, hogy Istennek szolgálhatnak s ez nagy örömmel tölti el őket. De nem igy az önzőek. Ezek a saját akaratukat kívánják cselekedni, nem pedig Istenét.
21 Hogy Jehova hogyan tekinti a zúgolodókat vagy panaszkodókat, azt a Jónáshoz intézett szavai mutatják: „Az Úr pedig mondá: Avagy méltán haragszol é?“ (Jónás 4:4) Jehova szavai mintegy a következőket jelentik: A jelen kor az öröm ideje s így nincs idő az elége­detlenségre és önzésre. „Azt hiszed joggal haragszol?“ (Allioli szerint). Ezek Jézus szavaihoz hasonlítanak,

125


125
amelyeket azokhoz intézett, akik a dinár kiosztásakor zúgolódtak, mivel nem kaptak többet azoknál, akik ké­sőbb jöttek a szőlőbe. Nekik mondotta Jézus: „Avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?“ (Máté 20:15) Az Úr úgy vezeti munkáját, amint neki tetszik, s akik Őt szeretik, mindannyian örvendenek e tény fel­ismerésének és nagy örömük telik Isten akaratának a cselekvésében. „Mert Mózesnek ezt mondja: ’Könyörü­lök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, aki­nek kegyelmezek‘.“ (Róma 9:15) Egyetlen teremt­ménynek sem áll jogában Jehovát kritizálni, mert ő valakit, akivel jót kíván cselekedni, kegyelemben ré­szesít. Valóban ok az a boszúságra, ha Isten nem támo­gatta emberek jövendölését akkor, amidőn megkísérel­ték megállapítani az ellenjelképes Ninivé megsemmisítésének dátumát, hanem látszólag elhalasztotta az időt, hogy másoknak alkalmat nyújtson az igazság meghallgatására s hogy az Úr oldalára állhassanak? Ez a tulajdonképpeni értelme Isten Jónáshoz intézett sza­vainak: Indokolt elégedetlen zúgolódásod és haragos lelkiállapotod? Egyáltalán nem. Egy igaz szolgának öröme telik Mestere akaratának a cselekvésében.
22 Amidőn Jehova ily dorgáló szavakat intézett Jónás­hoz, az még lehangoltabb lett: „Majd kiment Jónás a városból, és leült a város keleti része felöl, és csinált ott magának hajlékot, és leült az alatt az árnyékba, amig meglássa, mi lesz a városból?“ (Jónás 4:5) Ugy gondolta, hogy ha Ninivé az ő jövendölése szerint el­pusztul, semmi kedve sincs ahhoz, hogy halva találják meg a városban; mert ez bemocskolhatná jó hírnevét; egyesek talán mégiscsak életben maradhatnak. Mindenesetre ő haragos volt, és kiment a városból, csinált magának egy hajlékot, egy időre letelepedett és duzzo­gott és neheztelt. Jónás itt azon állítólagos Istennekszenteltek osztályát szemléltette, akik duzzognak, elégedelenkednek és akadékoskodnak, mert bizonyos dolgok bekövetkezését prédikálták vagy jövendölték meg és nem teljesedett be jövendölésük; s így letelepednek, hogy kivárják és meglássák, mi fog történni. Jónás nem vonult egy sátorba, ami örömet szimbolizál, mint az a sátoros ünnepen történt, hanem egy hajlékot készített magának a saját nyugalmára és kényelmére. Éppen így rejtőzik el most a Jónás által előárnyékolt osztály úgy­szólván egy hajlékba és arra vár, hogy hazavitessék. Ezek valóban ülősztrájkot rendeznek, s ez további bizonyítéka annak, hogy Isten ellenségei, t. i. az ördög és gonosz angyalai ülősztrájkra csábítanak. Mindazok, akik valóban Isten ellen zúgolódnak, az ördög befolyá­sának engednek. A kedvetlenek Jónáshoz hasonlóan el akarják kerülni a ’nap hevét‘, amely a tényleges szol­gálatban mindig érezhető. A kép mutatja, hogyan re­mélte Jónás, hogy ott ülve végignézheti Ninivének kegyetlen megsemmisülését. Ő egyáltalán nem aggódott a megtérőkért. Éppen úgy nem törődik ma se az ott előárnyékolt osztály a „más juhok“ vagy jonadábok érdekeivel, akik megtértek és az Úrhoz menekültek; ha­nem ezek a duzzogok inkább ’lecsüggesztik kezeiket‘, leülnek és kényelembe helyezik magukat, amíg Isten megsemmisíti a „kereszténységet“. Oly fontosaknak képzelik magukat, hogy Isten bizonyára nem mulassza el őket a mennybe vinni s nekik ott a legjobb állásokat adományozni. Az egyáltalán nem lényeges, hogy Jónás tényleg önző volt vagy sem; mert ő ott egy prófétai képet alkotott, amely később egy osztályt kellett meg­világítson, akik ugyanúgy viselkednek, amint Jónás az előképben előárnyékolta.
23 Jehova megint csak kegyelemben részesítette Jó­nást, az ő védelméről gondoskodván: „Jehova Isten pe­dig egy csodafát rendelt és növesztett Jónás fölé, hogy
árnyékot tartson feje fölött és megszabadítsa öt rossz­kedvétől; és Jónás nagy örömmel örvendezett a csoda­fának.“ (Jónás 4:6; Elberfeldi ford.) Az Úr a képnek e részét kétségkívül korunk felszentelteinek további ok­tatására szerezte, hogy helyesen cselekedjenek, illetve örömmel cselekedjék Isten akaratát: valamint hogy szeressék az irgalmasságot, másokkal szemben irgalmasan bánjanak s amint Jehova utasítja, engedelmessé­get kell tanúsítsanak vele szemben. Most pedig Isten egy csodát tett, amennyiben egy csodafát [más ford. szerint: ricinuscserjét, tököt] egyetlen éjszaka felnövesztett, mégpedig elég nagyra ahhoz, hegy Jónás kunyhóját beárnyékolja, Jónást a nap melegével szemben megvédelmezze s neki a tartózkodást kellemessé tegye. Ez Jónásnak egy ideig örömet szerzett: hiszen ezáltal a maga számára kapott valamit. Jónás nem ültette azt a csodafát, hanem Isten kegyelme engedte neki annak árnyékát és oltalmát élvezni, mégpedig azért cselekedte az Úr..(mint azt egy másik fordítás mondja), „hogy megszabadítsa őt a gonosztól“. (Parallel-Biblia) A képet tovább ki kellett terjeszteni, amennyiben Jónás újabb tapasztalatokon mehetett keresztül, hogy felismerje ön­zését s az Úr vele szemben tanúsított irgalmassága segitségére legyen elfelejteni szerencsétlen állapotát. Ez elöárnyékolja, hogy Jehova nagy türelmet tanúsít a lehangoltakkal, akik szervezetéhez csatlakoznak s minduntalan kegyelmet tanusít velük; s ha ezt nem tudják értékelni, időt ad nekik, hogy vagy felakasszák magu­kat, vagy pedig tanuljanak és engedelmességet tanúsítsanak. Néhány hónappal ezelőtt egy férfi, aki éveken keresztül a Társulat hivatalos képviselője volt, fel lett mentve ezen állásától s kétségkívül az Úr tette ki őt. Mindazok azonban, akik állandóan ellenkeznek a Tár­sulat munkájával, tovább kritizálják a Társulatot s annak tisztviselőit és mintegy a következőképpen álla­nak az elbocsájtott mellé: „Ha tudtátok, hogy ő már régebb óta romlott volt, miért nem fosztottátok meg azonnal állásától?“ A felelet az, hogy mi mindig legszí­vesebben a Jehova által előírt utat követjük és az Úrra várunk. Egyeseket, vissza lehet téríteni téves útjukról, s azért kell irgalmasságot cselekednünk s várnunk, míg az Úr közbelép, mert az ő bölcsessége tökéletes és mindig kellő időben cselekszik. Ha azonban az illető teljesen lázadónak és az Úr és szervezete ellenségének bi­zonyul, úgy Isten megteszi a kellő intézkedést eltávoítására,’Jehova kegyelme örökkévaló.‘ Ő jóságos a háládatlanokkal is, hogy alkalmat nyerjenek a helyes út megismerésére, ha akarják.
24 Jehova jóságosán cselekedett Jónással, s ez egy ideig értékelni látszott ezt a jóságot; mert meg van ír­va: „Jónás pedig nagy örömmel örvendett a csodafá­nak.“ Valamennyi kényelmet élvezett; a cserje továb­bi árnyékot és nyugalmat szerzett, s ez tetszett neki; de nem gondolt arra, hogy mások is örvendenének, ha hasonló védelemben és vigasztalásban részesülnének. Amidőn Jehova megkímélte a megtérő ninivébelieket, irgalmasságot tanúsított velük szemben és másoknak is alkalmat nyújtott a megtérésre s e másokhoz tartozott Izrael nemzete is. Éppen így tanúsít most nagy irgalmasságot Jehova azokkal, akik a „kereszténységben“ megtérnek és Isten szervezetéhez csatlakoznak s így másoknak is alkalmat nyújt, hogy megváltoztassák ér­zületüket s ő hozzá meneküljenek. Ezt pedig azáltal cselekszi, hogy Armageddont egy időre feltartoztatja: s ezzel a lépésükkel az Úrhoz forduló emberek elítélik a „kereszténységet“, mert az nem tér meg. Isten addig nem pusztítja el a „kereszténységet“, amíg a közötte lévő megtérőkkel szemben irgalmasságot nem tanúsít. Ez a tény az egész „kereszténységnek“ figyelmesztető

126


126
például és segítségül kellene szolgáljon, ami kétségkívül nagyon soknál meg is történne, ha a papság nem­ segítene az ördögnek az embereknek Istentől való távol tartásában. Izrael vallásoskodóihoz hasonlóan a „kereszténység“ vallásoskodói is — mint azt Jézus kijelentette — „gonosz és parázna nemzetséget“ képez, mi­vel meg nem engedett viszonyt folytatnak az ördög szervezetének más részeivel s ezt továbbra is fenntart­ják. Amint azt az izraeliták tették, a „kereszténység“ is határozottabb jelt kíván annál, amit a Jónás prédikálása képletezett. A vallásoskodók többet követelnek annak puszta bebizonyításánál, hogy-a jonadábok, az ellenjelképes megtérő ninivébeliek Istenhez menekülnek, amidőn valamit hallanak Istennek a megmentésükre tett kegyelmes gondviseléséről. Mindazáltal Jézus szavai szerint a vallásoskodók nem kapnak más jelt. Jézus szavai tehát sokkal inkább alkalmazhatók a „keresz­ténység“ vallásoskodóira, mint az izraelita vallásoskodókra. „Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem értitek? A gonosz és parázna nemzetség jelt kíván, de nem adatik neki jel, csak a Jónás próféta jele. — És ott hagyván őket, eltávozott.“ — Máté 16:3, 4; Schlachter.
25 Amidőn Jézus ezeket a szavakat használta, tanítványait óva intette az akkori papságtól, s éppen így figyelmeztet most is mindenkit korunk papságától. (Má­té 16:6) A „kereszténység“ ma más jelre vár annál, amit az Úr azáltal nyújt neki, hogy kiküldi szolgáit vagy tanúit a mennyek országának prédikálására s a Sátán szervezetének az armageddoni csatában való közeli megsemmisítésére vonatkozó figyelmeztetésre, amiképpen Jónás prédikált a ninivébelieknek ezek és az izraeliták érdekében A prófétai képnek ezen a részén Jónás a lehangoltakat és elégedetleneket, valamint a „kereszténység“ vallásoskodóit szemléltette, akikkel szemben Isten nagy türelmet tanúsít s minduntalan elküldi hozzájuk tanúit annak bejelentésére, hogy a „most élők milliói sohase fognak meghalni“ s ezek a milliók olyanok, akik Armageddon előtt Isten király­ságához menekülnek. Ez az egész jel, amelyet kapnak, s ezt Isten kegyelme nyújtja nekik. Jónás irgalmatlan magatartást nyilvánított ki s ezáltal azt mutatta, hogy elmulasztotta hasznot huzni Istennek irányában tanúsított további kegyelméből. S így Isten tovább intézkedett: „De másnapra férget rendelt Isten hajnal-költekor, s megszúrta az a tököt [csodafát]s az elszáradt.“ (Jónás 4:7) Ez azt jelentette, hogy Jónás többé nem részesült árnyékban. Ugyanolyan pirulát kellett beve­gyen, amilyet másoknak adott. (Jakab 2:13) A kegyelem csodafája hamar el lett távolítva Jónás itt oly szerepet játszott, amelyben azokat árnyékolta elő, akik egykor a királyság várományosai voltak s akiket Isten 1918-ban nem taszított el magától irgalmatlanul, hanem érdekükben — s a ‘választott szolgái‘ érdekében — megrövidítette a nyomorúság napját. A Jónás által elő árnyékolt önző osztállyal szemben Isten egy ideig még azután is kegyelmet tanúsított, hogy duzzogni kezdtek, zúgolódtak és kifejezésre juttatták azon kívánságukat, hogy meg akarnak halni és haza akarnak menni a mennybe. Noha ezek már szembehelyezkedtek Jehovával, egy ideig még kegyelmet tanúsított velük. De a kegyelem vagy irgalmasság e napja véget ér úgy a zúgolodókra, mint a „kereszténységre“ nézve. Amidőn a csodafa elszáradt, a hűvös kényelemnek és a „békességes nyugalomnak“ is vége lett, s oly dolgokat kellett elfogadni, amelyek nem voltak kellemesek. 1935 Jehova ítéletének újabb megnyilatkozását hozta, amelyet Krisztus Jézus által ismertetett. Eddig az ideig a „félig hűségesek“ azzal a frázissal kérkedtek Isten népének gyü­-
lekezete előtt, hogy egy ‘alárendelt szellemi osztályhoz‘ fognak tartozni, ahol majd kikötnek és kényelemben nyughatnak. Az Úr nem nyilatkoztatta ki, hogy egy ily osztály nincsen. A duzzogók abban a gondolatban ringatják magukat; amit számukra az az ‘alárendelt szellemi osztály‘ jelent. Úgy következtetnek, hogy ha nem ütik meg a királyságra megkövetelt mértéket, majd bizonyára helyet kaphatnak a „nagy sokaságnak“ nevezett ama ‘alárendelt szellemi osztályban‘. Ez számukra mintegy biztonsági háló volt, amelybe, mint utolsó menedékbe, esni reméltek. Magukat szellemtől szülöttnek állítván, úgy következtettek, hogy ha csak részben is hűeknek találtatnak, biztosan helyet kapnak a nagy sokaságban: s azért nyugodtak babéraikon. Ülősztrájkot vezettek be kezeiket dörzsölték, könnyen vették a dol­gokat s egyesek még ma is így tesznek. Ez az állitólagos szellemi háló azonban 1935-ben eltünt s könnyen látni lehetett, hogy az csak kitalálás volt. Az Úr feltárta népe előtt, hogy a Szentirás nem hatalmaz fel arra a feltevésre, hogy létezne egy másodrednű, félig hű szellemi osztály, ellenben kimutatja, hogy a „nagy so­kaság“ a jonadábokból vagy az Úr „más juhaiból“ áli, akiknek földi reménységük van és ugyanolyan hűségetés búzgóságot kell tanúsítsanak, mint amilyet szellemi osztály mutat. Amidőn tehát az Úr 1035-ben feltárta a nagy sokaság igazi állapotát, elszáradt a csodafa és eltünt a zúgolodók és „félig hűek“ elöl. Megjegyzésre méltó valóság, hogy ezek közül egyesek majdnem köz­vetlenül a Washingtoni kongresszus után elhagyták az Úr szervezetét. Miután a csodafa el lett távolitva, a küzdelem heve igen nagy lett számukra s azért gyor­san elmenekültek onnan, hogy valahol máshol keres­senek árnyékot.
26 Ninivében kétségkívül nagy hőség lehetett; mert Jeruzsálemhez hasonlóan forró klímája volt. A „kereszténységben“ most szintén forró a levegő, s mindazok, akik szimpatizálnak a „kereszténységgel“, szintén érzik a forróságot: „És jön napköltekor, hogy tikkasztó keleti szelet rendelt Isten, és a nap rátűzött a Jónás fejére, és ö elbágyadt. Kívánta azért magának a halált, és monda: Jobb halnom, mint élnem!“ — Jónás 4:8.
27 Jónás kitartott önző magatartásában, s azért Isten megszüntette vele szemben tanusitott kegyelmét, már az előkép tekintetében. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Isten elégedetlen lett volna hű prófétájával. Jónás csupán lejátszotta szerepét; de a Jónás által élőárnyékolt osztály beteljesítette a valóságban. Az ellenjelképben azok tartottak ki önző magatartásukban, akik megütköztek akkor, amidőn a csodafa által előárnyékolt „szellemi alárendelt osztály“ el lett tüntetve. Nemsoká­­ra ezután egyesek teljesen az ördög szervezetéhez csatlakoztak, a többiek pedig sorra potyognak el. A nap perzselő hősége s az azt kísérő tikkasztó szél — Asszí­ria nyomasztó hőszeléhez hasonlóan — gyötörte az önzőket, és vége volt a kényelmüknek és nyugalmuknak. Az óra közel van, amidőn dönteniük kell. A tikkasztó hőségben Jónás megkívánt halni. Látta, hogy Ninivé nem pusztult el, s ez a megtérők elismeréseképpen tör­tént. Ezáltal Jónás nagyon meg lett alázva. Ő nem óhajtotta, hogy Ninivé ily részvétben részesüljön, hanem önmaga számára keresett részvétet. Most pedig meg akart halni és az egész dologgal végezni. Jónás itt egészen más volt, mint annakidején a hal gyomrában, amidőn alkalmat kért és remélt, hogy bebizonyíthassa Isten iránti hűségét. Most a nap tikkasztó hőségében a halálért imádkozott csupán azért, mivel önzésében azt kívánta, hogy minden kívánsága szerint történjen s nem úgy lett. Ebben a felszenteltek egy osztályát árnyékolta elő, akik mindaddig „boldogak“, amíg minden saját ön-­
­
­




­

,

­ ­ ­



127


127
ző kívánságuk szerint történik, s akik már gyakran kö­vetkezőkép nyilatkoztak: „Nagyon boldog vagyok, hogy az Úr ily kényelemben, nyugalomban és áldásban részesített.“ Mennyire más azonban az Úr öröme azok­nál, akik teljesen ragaszkodnak Jehova Istenhez! Ha aztán a kényelem és tisztelet a saját személye részére megszűnik, akkor az önzők el kívánnak távozni a föld­ről, és felkiáltanak: Oh bárcsak eltávozhatnám innen s valahol máshol szolgálhatnék az Úrnak!“ Ők úgy szá­mítanak, hogy ha meghalhatnának, a mennybe jutnának s ott mások fölött uralkodhatnának; ez pedig szép és pontosan a szivük kívánsága szerint lenne. Sokan bol­dogok, ha tündökölhetnek s ha elismerőleg veregetik vállukat. Mihelyst azonban valódi harc fejlődik ki, le­hangoltak lesznek és elsompolyognak onnan.
28 Isten igaz szolgája kitart a helyén, ahova állítva lett. Hisz az ígéretben és arra támaszkodik, hogy Isten mindent azok javára működtet, akik az Urat szeretik s az ő végzése szerint hivattak el. (Róma 8:28) Az Úr­ban bizik és tudja, hogy az Úr csak a helyeset engedi megtörténni. Az Úr öröme azt jelenti, hogy komolyan várja Jehova nevének az igazolását és részt vesz abban, amennyiben minden körülmények között megőrzi Isten előtti tisztaságát és örömmel szemléli, hogyan bizo­nyítják be mások is Isten iránti hű ragaszkodásukat s ezáltal Sátánt hazugnak bélyegezik. Az Úr örömében az ily hűségesek sokat fáradnak és szenvednek, és elhatározták, hogy mindvégig hűen szolgálják Istent és az ő Királyát, bármi történjen is. Jónás azonban itt egy egészen más osztályt szemléltet, amelynek tagjai nem talánlak örömet az Úrban, mivel nem értékelik kellőkép­pen Jehova neve igazolásának a jelentőségét. Önzőén vigyáznak a maguk kényelmére, hírnevükre és megbe­csülésükre. Nem örvendenek annak, hogy az Úr „más juhai“ az Úr nyájába menekülnek s hogy ez Jehova ne­vének az igazolására szolgál. Ezek a farizeusokra ha­sonlítanak, akik panaszkodtak és zúgolódtak és Jézus­ról így szóltak: „Ez bűnösöket fogad magához“, és akik­nek Jézus válaszolt: „És zúgolódtak a farizeusok és írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához és velük együtt eszik. Ő pedig ezt a példázatot beszélte nekik, mondván: ... És haza menvén, egybehívja ba­rátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett volt. Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.“ — Lukács 15:2, 3, 6, 7.
29 Krisztus Jézus igaz és hű követői felismerik, hogy a saját tisztesség és az emberek közötti hírnév nem je­lentős, azonban Jehova tisztessége és nevének igazolása a legnagyobb fontossággal bír; mert csak azok nyernek életet, akik Jehova nevének az igazolását is­mertetik. Ezek nem a maguk tisztességéről gondoskod­nak, ha csak Isten helyeslését bírják. Ők nem nagyon tetszenek az embereknek s nem keresik azok tetszését.
30 A jeruzsálemi vallásoskodók panaszkodtak Jézus­ra, mivel Ő örömmel magához fogadott oly embereket, akik bűnösök voltak, de amidőn meghallották a Jézus ajkáról származó kegyteljes szavakat, hozzácsatlakoz­tak, hogy többet is megtudjanak Istenről és országáról. Hasonló a helyzet ma is. Krisztus Jézus hű követői, a maradék vagy a „hű és bölcs szolga“ hirdeti az igazsá­got a bűnösök előtt, s ezt örömmel teszik, mivel az Isten akarata szerint történik. Az Úr üzenetének hallatára előjönnek a jóakaratú emberek minden országból és irányból s az Isten országához vezető út után érdeklőd­nek, s nemsokára részét alkotják a nagy sokaságnak. Az Úr hű tanúi örömmel fáradoznak, hogy a nagy so­-
kaságnak eljuttassák az igazságot, s ezt hűségesen és vígan teszik. A zugolódók és akadékoskadók korholyák az Úr szolgáit, mert ezek az igazságot a bűnösöknek hir­detik. A farizeusok a valóságban Istenben botránkoztak meg, mivel rajtuk kívül másokkal is kegyelmet tanúsí­tott s mivel igy a farizeusok sokkal kisebbnek tűntek fel az emberek előtt. Ők egyedül akarták élvezni Isten kegyelmét.
31 A Jehova szolgáit támadó mostani ellenképeik a a valóságban Istenben botránkoznak meg, mivel Krisz­tus Jézus által másokkal, t. i. a jóakaratuakkal érez­teti kegyelmét. A papság zúgolódik Jehova tanúi ellen és üldözi őket. Akik a „gonosz szolgához“ tartoznak, szintén zúgolódnak Jehova tanuira és üldözik őket. Azon fáradozván, hogy Isten szolgáit meggyalázzák az emberek előtt, mindenféle kegyetlen és gonosz dolgot felhoznak ellenük; mindenféle alávaló hazugságot terjesztenek Isten szolgái ellen, a valóságban azonban Isten és Krisztus Jézus, valamint a királyság ellen harcolnak.
32 Miért támadják ma Isten állítólagos szolgái azokat, akik hűségesen eljuttatni törekszenek a királyság üzenetét a néphez, és miért emelnek állítólagos szolgák közönséges, kitalált és gonosz vádat o hű szolgák el­len? Tételezzük fel — csak a bizonyíték végett —, hogy a vádlottak az ellenük felhozott vádak mindenikében hibásak. Vájjon mérsékelné az valamennyiben is az üzenet értékét? Nem sokkal jobb az, hogy az ember Isten királyságát hirdesse, mint annak ellene álljon? Az Úr valódi és hű szolgái nem sokat törődnek a saját hír­nevükkel s éppen ezért nem is pazarolják arra idejüket, hogy az ellenük kitalált gonosz vádakra feleljenek. Egyes személynek a hírneve nem fontos, mert ennek semmi köze sincs a tulajdonképpeni vitakérdéshez. Egy ember erényeinek a hirdetése csak elhomályosítaná a nagy és fontos vitakérdést. Igy az ördög törekszik a figyelmet Istenről emberekre terelni. Természetesen ez nem szolgálhat senkinek mentségül a helytelen cseleke­detre, sem nem használhatja ürügyül a gonosz­ság igazolására; hanem itt csupán azt akarjuk kiemelni, hogy akik Isten szolgáit, vádolják, a valóság­ban Istennek állanak ellen és az Úr ellen harcolnak. Minden szolga a saját urával szemben kell álljon vagy essék, amint írva van: „Te kicsoda vagy, hogy kárhoz­tatod a más szogáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon “ (Róma 14:4) Az Urat szolgálók közül va­lakit megtámadni vagy gyalázni s így megkísérelni az ily szolga munkája értékét rongálni, nem jelent keve­sebbet, mint Isten szolgájának a kárhoztatását, Isten ellen való harcot és királyságával való szembeszállást. A törvénytelenek a saját útjukat fogják követni s az lesz a végük, melyet Isten az ördög és szolgáinak szánt.
33 A vallásos papság és a „gonosz szolga“ együtt alkot­ja a „bűn emberét“, a „pusztulás fiát“, s Jehova kimu­tatja nekik a Szentírásban, hogy ők az ördög szolgái, hogy Isten ellen harcolnak és az ördöggel egy fokon ál­lanak és egyazon végük lesz. A „bűn emberének“ a törekvései nem fogják késleltetni Isten királyságának az előnyomulását. Jehova Jónás által kihirdettette Ni­nivé lakosai előtt figyelmeztetését, hogy a vele jóaka­rattal viseltető és megtérő összes ninivébeliek oltalom­ban részesüljenek a város pusztulásának idején. Amenynyiben most Jehova visszatartja a „kereszténység“ el­leni ítéletének végrehajtását s tanúi hirdetik a király­ság üzenetét és a bosszúállás napját, azt célozza, hogy a jóakaratú emberek, legyenek azok politikusok, a ke­reskedelem emberei vagy közönséges emberek, meghall­ják az üzenetet, megtérjenek, az ördög szervezetéből

128


128
elmeneküljenek s az Úrnál menedéket találjanak. Isten megparancsolja, hogy ez a munka még Armageddon előtt végeztessék el. Aki valamiképpen ellene ál e munkának, történjen ez Isten szolgaosztályának a támadása által, vagy pedig önzően boszankodik, durcáskodik és vonakodik résztvenni Isten szolgálatában, ezáltal Istennek áll ellent.
34 A Jehova Isten elleni harag sohasem igazolható: „És monda Isten Jónásnak: Avagy méltán haragszol é a tök [csodafa] miatt? És monda: Méltán haragszom, mindhalálig!“ (Jónás 4:9) Jónás felelete Jehova kérdésére — enyhén szólva — lázadó volt, s azért e ponton azokat szemléltette, akik Isten ellen lázadnak s a saját cselekedetüket törekszenek igazolni. Isten most a világban kegyelmet tanúsít az iránta jóakarattal viseltetőkkel szemben, s munkáját ezek érdekében foly­tatják hű szolgái. Az ellentmondók és zúgolódók Isten irgalmassága ellen lázadnak és nagy boszúságról tanuskodnak. Látják hogyan csatlakoznak mások Jehova szervezetéhez s ők nem juthatnak azokba az állásokba, amelyre már nagyon régen vágynak. Ezáltal mégjobban bosszankodnak, és így szólnak: „Igen, méltán haragszunk mindhalálig.“ Ezek ellenséges álláspontra helyez­kednek Isten földi munkájával szemben s éppenezért kitételnek Isten királyságából. Az Úr Jézus Krisztus angyalai, őrzik a templom bejáratát s az Úr parancsára ezek végzik az eltávolítás munkáját: „Az embernek Fia elküldi angyalait, és országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is; akik gonoszságot cselekszenek, és bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lésze nsírás és fogcsikorgatás“ — Máté 13:41, 42.
35 Akik az Úrhoz hűek és valóban odaadók maradnak és örömük telik az Isten parancsainak való engedelmeskedésben, amennyiben alázatosan járnak Istenükkel, elnyerik elismerését és az Úrtól megtiszteltetésben ré­szesülnek: a bűnös emberek szemében azonban nem tűnnek fel tiszteletreméltónak. Jegyezzük meg, hogy Jézus ebben az összefüggésben mondotta azok felöl, akik az „Igazság palástja“ alatt maradnak és a Királyért harcolnak; „Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuk országában. Akinek füle van a hallásra, hallja.“ — Máté 13:43.
36 Az Úr Jézusnak e szavai most intőül kellene szolgáljon mindazoknak, akik szolgáinak állítják magukat. Ha valamelyik emberek tiszteletére és dicséretére, törekszik, biztosan el fog esni. Ha azonban komolyan, éberen és szorgalmasan szolgálnak s munkájukat a királyság érdekeinek az előmozdítására igyekszenek fordítani, amennyiben az Úr házához buzgóságot tanúsítanak, elnyerik az Úr tetszését, s az ő szemében fényiének; s ez számukra a legnagyobb fontossággal bír.
37 Az Isten törvényei felől való tudatlanság alapot szolgáltat az ily tudatlanokkal szemben való könyörületre. Az ismeret növeli a felelősséget: „Jehova pedig monda: Te szánod a tököt [csodafát], amelyért nem fáradtál s amelyet nem neveltél, amely egy éjjel tá­madt és más éjjel elveszett.“ (Jónás 4:10) Isten a nagy irgalmasságában a csodafát teremtette Jónás számára, hogy a Jónás által szemléltetett osztály megtanulja a másokkal szembeni irgalmasságot. Az isteni irgalmasságot nem lehet megtanulni valamely teremtmény törekvéséből, hanem az az Isten szeretetéből, az önzetlenség teljes kifejezéséből fakad. Isten 1918-ban joggal megsemmisíthette volna a felszentelteket; azonban nevedekében szánalmat tanúsított velük szemben. (Ezékiel 36:21. 22) Ezek akkor egy bizonyos mértékben tudat-
lanságban voltak Isten feltett szándéka tekintetben. Jehova mindezekkel irgalmasságot tanúsított, s a Jónás által előárnyékolt rosszkedvűek azt gondolták, hogy valóban gyönyörűséges dolog Isten irgalmát élvezni. De amidőn elérkezett az idő, hogy ők is irgalmasságot tanúsítsanak másokkal szemben, teljesen csődöt mondtak. A hü maradék ezzel szemben hálás Isten iránta tanusitott irgalmáért és örömmel engedelmeskedik parancsainak s irgalmasan hirdeti üzenetét és nevét mind azoknak, akik jóakaratot tannusitanak Istennel szemben. A maradék tagjai örvendeznek azon, hogy Isten meg engedte nekik a földön maradni s tanúiként müködni, és egyáltalán nem aggodalmaskodnak azon, hogy med­dig kell még a földön maradniuk s itt az ő munkáját folytatniuk. Számukra Isten akaratának a cselekvése mindennél fontosabb. A csodafa csodálatos felnövése és hirtelen elmúlása prófétai bizonysága Jehova gyors iteletének, valamint annak Krisztus Jézus, a templomban lévő nagy bíró által való ismertetésének. Az irgalmassal kegyelmet tanúsít; de minden további irgalom nélkül végre lesz hajtva az Úr ítélete mindazokon, akiknek alkalmuk volt értelmet szerezni s akik az Úr kegyelmit meggyalázták vagy figyelmenkívül hagyták, ellene fordultak s vonakodtak közölni az irgalmasság és vigasz üzenetét az ellenjelképes ninivébeliekkel.
38 Az ember nagy kiváltságát képezi, hogy Isten út­ját megismerje s azt kövesse, amint az Úr Jézus kijelentette: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldték Jézus Krisztust.“ (János 17:3) Miként Jónáshoz szolt az elő képben, ügy szól most is Jehova a Jónás által szemlél­tetett osztályhoz haragjának idején: „Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, amelyben több van tizenkétszer tízezer embernél, akik nem tudnak különbséget tenni jobb és balkezük között, és barom is sok van“ (Jónás 4:11) Másszóval, Jehova így szólt: „Nagy irgamasságot tanúsítok azáltal, hogy Ninivének alkalmat nyújtok a megtérésre; megdicsőíteni irgalmasságomat azáltal, hogy a „kereszténységben“ lévő jóakaratú em­bereket megkímélem és nekik alkalmat nyujtok a meg­térésre, mivel egykoz teljes tudatlanságban voltak.“ Az a tény, hogy Ninivé teljesen pogány volt, nem akadá­lyozta még Jehovát abban, hogy e várossal irgalmasságot tanúsítson. Ez egy nagyon nagy város volt, s a népel volt vakítva és tudatlanságban volt tartva s az Izra­elnek adott törvényen kívül állott: „Mert a törvény haragot nemz; ahol pedig nincs törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen.“ (Róma 4:15) Mivel az Izraeliták Isten törvényével bírtak, a ninivébelieknéi sokkal büntetendőbbek voltak. (Róma 5:13) Hasonló­ képpen birtokában volt egy ideig a „kereszténységnek“ is Isten igéje, s mivel azt állítja, hogy azt követi, sok­kal büntetésreméltóbb mint akik tudatlanságban tar­tattak Isten igéjét ileltöleg; most pedig röviddel a „ke­reszténységnek“ a mindenható Isten nagy napja csatájában való megsemmisítése előtt Jehova kiküldi — a Jónás által elöárnyékolt — tanúit a „kereszténység“ figyelmeztetésére. Ennek a figyelmeztetésnek egyik leg­főbb célja az, hogy a vakságban és tudatlanságban tartottaknak lehetővé tegye a helyes út megismerését. Is­ten mellé állhassanak s ott oltalomban részesüljenek. Ez nagy kegyelem velük szemben. Az Úr szolgálatára vállalkozóknak mondja az Úr: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.“ (Máté 5:7) Akik Istentől tanulnak és engedelmeskednek neki, örvende-
(Folytatás a mellékleten)

129


nek az alkalomnak, hogy a jóakaratú embereknek a ki­ rályság üzenetét hirdethetik s így felvilágosíthatják őket Jehovának a jóakaratú emberekkel tanúsított irgalmáról. Miként Ninivében százhúszezer ember volt, akik telje­ sen tudatlanok voltak, így ma is milliók élnek a „ke­ reszténységben" teljes tudatlanságban az ördög és hi­ vatásos vallásoskodóinak rájuk gyakorolt elvakitó be­ folyása miatt. Isten azt akarja, hogy ezek a tudatla­ nok alkalmat nyerjenek a felvilágosodásra és a helyes út megtalálására, mielőtt végleges ítélete végre ‘lenne hajtva; s az igazság feltárása által irgalmasságot és ke­ gyelmet tanúsít velük-. A feljegyzés azt mutatja, hogy Isten az ő irgalmasságában az állatokra is gondolt. így tanúsít Isten kegyelmet még a néma állatokkal is, és Ninivében ezeknek is böjtölni kellett. ” Jónást már nagyon sokat kritizálták jogtalanul. S gyalázóit különösen a vallásoskodók között találjuk. De semmi alapja sincs Jónás kritizálásának, hiszen lát­ juk, hogy Jehova őt főképpen arra használta, hogy a Krisztus Jézus állítólagos követői között fennálló álla­ potokat előárnyékolja. Arra kell gondolnunk, hogy Jó­ nás egyike Isten szent prófétáinak, s ezek a próféták mint hű tanúi elismerésében részesültek, mert róluk van megírva: „És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az illőből, ha szólnék Gedeonról, Sárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról." (Zsidók 11 :32)'Még ez áll az Ür e hű tanúiról: „És mindezek hit által jó bizonyságot nyertek..." Jónás Jehova ta­ núja volt; s ezek a tanuk Jehova mostani tanúinak pél­ daképpen vannak bemutatva, amennyiben megmutatják a helyes követendő utat. — Zsidók 12 :1. •"Jónásról semmi további nincs feljegyezve s ez is . azt bizonyítja, hogy Jónás jövendölése egy prófétai kép, amelyben Jónás különböző időben különböző szerepet játszott; valamint hogy Jehova ezt a képet azok javá­ ra szerezte, akiknek alkalmat nyújtót megismeréserero és szolgálatára. Jónás és a tengerészek, a cethal, a ni­ nivébeliek és a néma állatok, mindezek lejátszották a nekik kiosztott szerepet, s a kép kiemeli Jehova Isten és Jézus Krisztus megismerésének és örömteljes szol­ gálatának nagy fontosságát. Isten igazi maradékának a tagjai, az ő tanúi a földön, szeretik az Or „más juhait", akik „Jonadáboknak" neveztetnek, és őket társaknak tekintik és akként kezelik. (122. zsoltár 8, 9) Nagy örö­ mük telik abban, hogy Jehova hírnökei lehetnek s mint olyanok Isten irgalmasságának és jóságának üzenetét elvihetik a jóakaratú embereknek: „Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szár­ nyaid árnyékába menekülnek. Dúslakodnak házad bő­ séges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyó­ vizéből. Mert nálad van az életnek forrása; a te világos­ ságod által látunk világosságot." (36. zsoltár 8—10) ..Hiszen kegyelmed jobb az életnél: ajkaim hadd dicsér­ jenek. téged. Áldanálak érte életem fogytáig; a te ne­ vedben emelném fel kezeimet. Mintha zsírral .és kövér­ ségei telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged a szám!" — 63. zsoltár 4—6.

Tanulmánykérdések

12. Soroly fel tényeket, amelyekből a „királyság evangé- ' Unnia** előretörése és a „nagy sokaság" ismertetése felismerhető! 13. Indokold meg a Sófoniás 2:2, 13—15 Ninivéről szóló feljegyzését! Alkalmazd a prófétai tényeket! 14. 15. Mutasd.ki, hogy a Jehova figyelmeztetésének Jónás által Ninivébe való eljuttatásáról s annak a ninivébelieken kiváltott hatásáról szóló prófétai kép már beteljesedöfélben volt akkor, amidőn ez ismertetve lett azok előtt, akiknek részük van ennek beteljcsedeseben! 16. Magyarázd meg a Jónás 4 :1-ben feljegyzett tényállást! 1‘ 1J- I™ le a képnek a Jónás 4 :2-ben feljegyzett része beteljesedését! 20. Mily tények mutatják világosan, hogy a Krisztus állí­ tólagos követői némelyike által elfoglalt álláspontnak önzés és gyávaság az alapja? “1. Hogyan tekinti Jehova a panaszkodókat és zúgolódókat. amint a 4. vers mutatja? 22. Mily hatása volt Jehova dorgálásának Jónáson, amint az aí F: ver8böl kitűnik ? Hogyan teljesedik ez? la. Mutasd ki, hogy a Jehova által Jónás számára szerzett vedelem (6. vers) egy további fontos része volt a jprófetai képnek! 24, 25. Mire célozott Jehóva a megtérő ninivébeliek meg. kímélésévé) ? Alkalmazd ebben az összefüggésben Má­ té 16:3, 4. versét! Valamint Jónásnak a 7. versből kitűnő tapasztalatát! 26, 27. Kit szemléltetett Jónás a 8. vers feljegyzése sze­ rint és mennyiben? 28. Annak kimutatására, hogy mit jelent az Úr örömében lenni, hasonlítsuk össze az Úr örömében lévők cselek­ vési módját azok eljárásával, akik nem bírják az Űr örömet! 29—31. Mily jelentősége van a hírnévnek és tiszteletnek? Mutasd ki, mennyire fontos e pontnak .i helyes értel­ mezése! Magyarázd meg és alkalmazd Lukács lő : 2. 3. 6, 7-et. 32. Mutasd ki, yajjon igazolható valamiképpen azok meg­ támadása és vádolása, akik hűségesen törekszenek isTI.mo.rtl-‘tni az emberekkel a királyság üzenetét! •A Utalj azok igazi természetére és cselekedetük eredetére, nkik ellene állanak a figyelmeztetés hirdetési munk.ijának. Mi a következménye egy ily ellenállásnak? 34. Hogyan teljesedik a 9. vers? 33, 36. Mikor és kire vonatkozik a Máté 13:43-ban felW«tt biztosíték és figyelmeztetés? ’ dt. Mutasd kt, hogy amidőn Jehova a csodafát teremtette. •,h°gy megszabadítsa őt (Jónást.) rossz kedvétől", az egy további fontos vonása vöt a prófétai kopnék! Mily prófétai jele.ntöséga van a csodafa gyors fel­ nő r nftv?*enek és hirtelen elmúlásának? 38. Igazold Ninivének Jehova által történt, megkímélését ®s •Jónás rendre utasítását, mivel ez ellene szegült! Alkalmazd a 11. verset azokra, akiket Jónás ott szem­ léltetett! 39. Mutasd ki, vájjon igazolt Jónásnak elítélő megkritizálása! 40. Mily jelentősége van annak a körülménynek, hogy a ■eljegyzés nem mond semmi továbbit Jónásról! Mutasd kt, hogy ez a prófétai kép Isten igaz maradéka érde­ keben betöltötte azon célját, amiért azt Jehova a nagv kegyelmében szerezte! (Angol VV. 1938 február 15)