Oldal:Jónás-rész-2-3-1938.pdf/15

127

ző kívánságuk szerint történik, s akik már gyakran kö­vetkezőkép nyilatkoztak: „Nagyon boldog vagyok, hogy az Úr ily kényelemben, nyugalomban és áldásban részesített.“ Mennyire más azonban az Úr öröme azok­nál, akik teljesen ragaszkodnak Jehova Istenhez! Ha aztán a kényelem és tisztelet a saját személye részére megszűnik, akkor az önzők el kívánnak távozni a föld­ről, és felkiáltanak: Oh bárcsak eltávozhatnám innen s valahol máshol szolgálhatnék az Úrnak!“ Ők úgy szá­mítanak, hogy ha meghalhatnának, a mennybe jutnának s ott mások fölött uralkodhatnának; ez pedig szép és pontosan a szivük kívánsága szerint lenne. Sokan bol­dogok, ha tündökölhetnek s ha elismerőleg veregetik vállukat. Mihelyst azonban valódi harc fejlődik ki, le­hangoltak lesznek és elsompolyognak onnan.

²⁸ Isten igaz szolgája kitart a helyén, ahova állítva lett. Hisz az ígéretben és arra támaszkodik, hogy Isten mindent azok javára működtet, akik az Urat szeretik s az ő végzése szerint hivattak el. (Róma 8:28) Az Úr­ban bizik és tudja, hogy az Úr csak a helyeset engedi megtörténni. Az Úr öröme azt jelenti, hogy komolyan várja Jehova nevének az igazolását és részt vesz abban, amennyiben minden körülmények között megőrzi Isten előtti tisztaságát és örömmel szemléli, hogyan bizo­nyítják be mások is Isten iránti hű ragaszkodásukat s ezáltal Sátánt hazugnak bélyegezik. Az Úr örömében az ily hűségesek sokat fáradnak és szenvednek, és elhatározták, hogy mindvégig hűen szolgálják Istent és az ő Királyát, bármi történjen is. Jónás azonban itt egy egészen más osztályt szemléltet, amelynek tagjai nem talánlak örömet az Úrban, mivel nem értékelik kellőkép­pen Jehova neve igazolásának a jelentőségét. Önzőén vigyáznak a maguk kényelmére, hírnevükre és megbe­csülésükre. Nem örvendenek annak, hogy az Úr „más juhai“ az Úr nyájába menekülnek s hogy ez Jehova ne­vének az igazolására szolgál. Ezek a farizeusokra ha­sonlítanak, akik panaszkodtak és zúgolódtak és Jézus­ról így szóltak: „Ez bűnösöket fogad magához“, és akik­nek Jézus válaszolt: „És zúgolódtak a farizeusok és írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához és velük együtt eszik. Ő pedig ezt a példázatot beszélte nekik, mondván: ... És haza menvén, egybehívja ba­rátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett volt. Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.“ — Lukács 15:2, 3, 6, 7.

²⁹ Krisztus Jézus igaz és hű követői felismerik, hogy a saját tisztesség és az emberek közötti hírnév nem je­lentős, azonban Jehova tisztessége és nevének igazolása a legnagyobb fontossággal bír; mert csak azok nyernek életet, akik Jehova nevének az igazolását is­mertetik. Ezek nem a maguk tisztességéről gondoskod­nak, ha csak Isten helyeslését bírják. Ők nem nagyon tetszenek az embereknek s nem keresik azok tetszését.

³⁰ A jeruzsálemi vallásoskodók panaszkodtak Jézus­ra, mivel Ő örömmel magához fogadott oly embereket, akik bűnösök voltak, de amidőn meghallották a Jézus ajkáról származó kegyteljes szavakat, hozzácsatlakoz­tak, hogy többet is megtudjanak Istenről és országáról. Hasonló a helyzet ma is. Krisztus Jézus hű követői, a maradék vagy a „hű és bölcs szolga“ hirdeti az igazsá­got a bűnösök előtt, s ezt örömmel teszik, mivel az Isten akarata szerint történik. Az Úr üzenetének hallatára előjönnek a jóakaratú emberek minden országból és irányból s az Isten országához vezető út után érdeklőd­nek, s nemsokára részét alkotják a nagy sokaságnak. Az Úr hű tanúi örömmel fáradoznak, hogy a nagy so­-

kaságnak eljuttassák az igazságot, s ezt hűségesen és vígan teszik. A zugolódók és akadékoskadók korholyák az Úr szolgáit, mert ezek az igazságot a bűnösöknek hir­detik. A farizeusok a valóságban Istenben botránkoztak meg, mivel rajtuk kívül másokkal is kegyelmet tanúsí­tott s mivel igy a farizeusok sokkal kisebbnek tűntek fel az emberek előtt. Ők egyedül akarták élvezni Isten kegyelmét.

³¹ A Jehova szolgáit támadó mostani ellenképeik a a valóságban Istenben botránkoznak meg, mivel Krisz­tus Jézus által másokkal, t. i. a jóakaratuakkal érez­teti kegyelmét. A papság zúgolódik Jehova tanúi ellen és üldözi őket. Akik a „gonosz szolgához“ tartoznak, szintén zúgolódnak Jehova tanuira és üldözik őket. Azon fáradozván, hogy Isten szolgáit meggyalázzák az emberek előtt, mindenféle kegyetlen és gonosz dolgot felhoznak ellenük; mindenféle alávaló hazugságot terjesztenek Isten szolgái ellen, a valóságban azonban Isten és Krisztus Jézus, valamint a királyság ellen harcolnak.

³² Miért támadják ma Isten állítólagos szolgái azokat, akik hűségesen eljuttatni törekszenek a királyság üzenetét a néphez, és miért emelnek állítólagos szolgák közönséges, kitalált és gonosz vádat o hű szolgák el­len? Tételezzük fel — csak a bizonyíték végett —, hogy a vádlottak az ellenük felhozott vádak mindenikében hibásak. Vájjon mérsékelné az valamennyiben is az üzenet értékét? Nem sokkal jobb az, hogy az ember Isten királyságát hirdesse, mint annak ellene álljon? Az Úr valódi és hű szolgái nem sokat törődnek a saját hír­nevükkel s éppen ezért nem is pazarolják arra idejüket, hogy az ellenük kitalált gonosz vádakra feleljenek. Egyes személynek a hírneve nem fontos, mert ennek semmi köze sincs a tulajdonképpeni vitakérdéshez. Egy ember erényeinek a hirdetése csak elhomályosítaná a nagy és fontos vitakérdést. Igy az ördög törekszik a figyelmet Istenről emberekre terelni. Természetesen ez nem szolgálhat senkinek mentségül a helytelen cseleke­detre, sem nem használhatja ürügyül a gonosz­ság igazolására; hanem itt csupán azt akarjuk kiemelni, hogy akik Isten szolgáit, vádolják, a valóság­ban Istennek állanak ellen és az Úr ellen harcolnak. Minden szolga a saját urával szemben kell álljon vagy essék, amint írva van: „Te kicsoda vagy, hogy kárhoz­tatod a más szogáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon “ (Róma 14:4) Az Urat szolgálók közül va­lakit megtámadni vagy gyalázni s így megkísérelni az ily szolga munkája értékét rongálni, nem jelent keve­sebbet, mint Isten szolgájának a kárhoztatását, Isten ellen való harcot és királyságával való szembeszállást. A törvénytelenek a saját útjukat fogják követni s az lesz a végük, melyet Isten az ördög és szolgáinak szánt.

³³ A vallásos papság és a „gonosz szolga“ együtt alkot­ja a „bűn emberét“, a „pusztulás fiát“, s Jehova kimu­tatja nekik a Szentírásban, hogy ők az ördög szolgái, hogy Isten ellen harcolnak és az ördöggel egy fokon ál­lanak és egyazon végük lesz. A „bűn emberének“ a törekvései nem fogják késleltetni Isten királyságának az előnyomulását. Jehova Jónás által kihirdettette Ni­nivé lakosai előtt figyelmeztetését, hogy a vele jóaka­rattal viseltető és megtérő összes ninivébeliek oltalom­ban részesüljenek a város pusztulásának idején. Amenynyiben most Jehova visszatartja a „kereszténység“ el­leni ítéletének végrehajtását s tanúi hirdetik a király­ság üzenetét és a bosszúállás napját, azt célozza, hogy a jóakaratú emberek, legyenek azok politikusok, a ke­reskedelem emberei vagy közönséges emberek, meghall­ják az üzenetet, megtérjenek, az ördög szervezetéből