A lap nincsen korrektúrázva
124
tos. mivel az egy később létező osztályt jövendöl meg. Ami akkor a Jónás gondolatvilágában végbement, egyáltalán nem fontos. A dolgot prófétai szemszögből kell vizsgáljuk s annak alkalmazását a modern korban megtalálnunk.
17
Jónás azután igyekezett felgerjedt haragját igazolni s ez azt mutatja, hogy egy oly osztályt szemléltet, amely a mostani utolsó napokban hasonlóképpen cselekszik: „fis Jehovához könyörgött, mondván: Kérlek, Jehova! Avagy nem ez volt az én mondásom, mikor még hazámban voltam? azért siettem, hogy Társisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó.“ — Jónás 4:2.
18 E ponton megint, csak az Istennek szenteltek közötti önzők vannak szemléltetve. Figyeljük meg a prófétai képet beteljesítő eseményeket. 1931-ben Jehova feltárta népe előtt, hogy egy új nevet adott neki, ez pedig „Jehova tanúi“. Ez a „dinár“ kifizetése volt, amelyről Jézus a példázatban beszélt. Azután feltárult, hogy az írószerszámos férfi által homlokukon elpecsételt emberek a jóakaratú emberek, akiket a megtérő ninivébeliek árnyékoltak elő. Amidőn ezek a nagy igazságok ismertté lettek, különösen az új névre és a „dinár“ kiosztására vonatkozólag, nagyon nem tetszett ez a felszenteltek között lévő egyes kiválóaknak és zúgolódni kezdtek. Az új név azt jelentette, hogy további munka vár elvégzésre s hogy a „kereszténység“ megsemmisítése egy rövid időre még el lesz halasztva, hogy ezt a munkát el lehessen végezni. Az önzők naponta vártak a mennybemenetelre, hogy ott valamely magas állást töltsenek be. Most azonban, miután kinyilvánult, hogy Armageddon előtt további munkát kell végezni, mégpedig az ellenjelképes asszírok, illetve a politikai és vallásos elemek minden ellenkezésére való tekintet nélkül, egy ily munka nagyon keménynek tűnhetett, a büszkék előtt. Mivel arra vágyakoztak, hogy a földről a mennybe vitessenek, amíg az emberek között mint próféták vagy prédikátorok még bizonyos hírnévnek örvendenek, ezek az 1931 -ben feltárt igazságok az önzőket nagyon megharagitották. Tehát nem Jónást kell hibáztatni, hanem azokat, akik a jövendölést, beteljesítik. 1932-ben kinyilatkoztatta az Úr, hogy a „választott vének“ olyanok, akik a kelleténél többet gondolnak magukról, valamint hogy ezek megvetendők az Úr előtt, mivel választás által, nempedig az Isten szolgálatában tanúsított hűségük alapján „vének“. (Lásd Az Örtorony 1932 november 1. és 15-i számait.)
19 A „választottvén“-szellemmel elteltek közül sokan nagyon elégedetlenek voltak ez igazság feltárása miatt. Nagyon haragosak és elégedetlenek voltak annak bejelentése miatt is, hogy Jéhu meghívta Jonadábot kocsijába, ami azt mutatja, hogy a felkentek egy bizonyos munkát kell végezzenek a Jonadábok érdekében. Ez pedig több munkát és kevesebb tekintélyt jelentett, s így önzésükben és azon törekvésükben, hogy jó hírnevüket az emberek között megtarthassák, haragosak lettek. Az a gondolat, hogy mint az igazságban fontos személyek hírneve csorbát szenvedhet, nagyon megzavarta és megharagította őket. Ők azt prédikálták, hogy Isten rövidesen megsemmisíti a „kereszténységet“. Sokan 1925-öt hangoztatták ez időpontnak, s amidőn ez a dátum nem teljesítette be várakozásukat, 1932-re tolták ki a dolgot. Eljött 1932 is; de a „kereszténység“ nem lett megsemmisítve, mostpedig fel lett tárva, hogy a „kereszténység“ a jonadábosztály miatt még egy ideig meg lesz kimélvé, s ez a büszke „választott vének“ társaságát rendkívül megharagította. Ők a világ számára általában „helyreállítást“ prédikáltak, mind-
azáltal azt várták, hogy ez a munka csak azután lesz elvégezve, ha a bölcsek és fontosak ’fáradalmaiktól‘ megszabadulnak és a mennyben a boldog nyugalom helyére jutnak. Nem óhajtották, hogy a földön továbbra is fel legyenek használva s nem szívesen látták, hogy a szellemtől szülötteken kívül is bepillantást nyerjen valaki, mielőtt a mennyei osztály eléri lakhelyét a dicsőségben. Körülbelül igy szóltak: „A világról az ezer éves korszak folyamán lesz gondoskodva. Miért törődnünk mi mostan vele? Nem azt tanultuk, hogy az ily munka mind akkor lesz elvégezve, ha mi már a mennyben leszünk?“, A kinyilatkoztatott igazságok, amelyek azt mutatták, hogy Isten kegyelme a jóakaratú emberekre is kiterjed s hogy szolga-osztályának alkalmat ad a jó érzelműek érdekében cselekedni, az önzőket nagyon felbosszantotta. A szemünk előtt lejátszódó tények világosan mutatják, hogy Jónás, amidőn megharagudott, ezeket árnyékolta elő. Ha valaki „nagyon megsértődik“ és csalódik, mivel önző kívánságai csödöt mondottak, úgy gondolja, hogy a halál csak megváltás számára. Jónás ezen a ponton ezt az osztályt ábrázolta; mert ő úgy döntött, hogy jobb lesz meghalni, mint megaláztatásban részesülni: „Most azért Uram, vedd el lelkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!“ — Jónás 4:3.
20 Különösen 1931 óta voltak olyanok Krisztus követői között és még ma is vannak, akik — az ő szavaikkal élve — „vágynak hazamenni“. Vagyis, meg akarnak halni és a mennybe menni, hogy minden nyugtalanságot és vitát elkerüljenek, amelyek a hű szolgálattal járnak. Azonban joggal kérdezhetjük: „Haza mennek ők valaha?" Jézus mondotta: ,,De a ki mindvégig állhatatos marad, az üdvözöl“ (Máté 24:13). Ennek az állhatatosságnak tartani kell, amíg ‘Isten országának ez az evangéliuma bizonyságul hirdettetik s ez a munka befejezést nyer‘; s ez idő alatt, sok mindent el kell szenvedni. Az önzőknek nem a mindvégig való kitartás a fontos. Ha egy felszenteltre különös kötelesség bizatott a királyság érdekeinek a képviseletében, s ő ellankad és a kínzó tapasztalatok alatt szenvedvén felkiált: „O bár már elszólitana Isten! Jobb lesz meghalni, mint valamilyen további munka végzését megkíséreljem“, — akkor ez a gyávaságnak a jele. A gyávaság pedig éppen az ellentéte a bátorságnak, s a bátorság abból a szilárd hitből és bizalomból fakad, hogy az Úr mellette van; azért az ilyet az Úr a legnagyobb megpróbáltatás alatt is megoltalmazza. Aki panaszkodik egy neki ki utalt kötelezettség miatt, nem bízik meg teljesen az Úrban. Egy bátor személy teljesen megbízik az Úrban és tovább harcol mindvégig. Az önzés hajtja azokat, akik panaszkodnak és zúgolódnak. Aki önmagáról is megfeletkezik, minden időben örvendezik az Úrban, tekintet nélkül arra, hogy mily nehezek a próbái. Látván, hogy Isten egy napot határozott meg Armageddonra, amely idő alatt alkalmat nyújt az oltalomra, s felismervén, hogy Isten a maradéknak alkalmat ad most a jóakaratú embereknek az igazság üzenetét prédikálni, hogy ezek a megmentettek osztályához tartozhassanak, a hűségesek nagy és boldog kivátlságnak tekintik, hogy Istennek szolgálhatnak s ez nagy örömmel tölti el őket. De nem igy az önzőek. Ezek a saját akaratukat
kívánják cselekedni, nem pedig Istenét.
21 Hogy Jehova hogyan tekinti a zúgolodókat vagy panaszkodókat, azt a Jónáshoz intézett szavai mutatják: „Az Úr pedig mondá: Avagy méltán haragszol é?“ (Jónás 4:4) Jehova szavai mintegy a következőket jelentik: A jelen kor az öröm ideje s így nincs idő az elégedetlenségre és önzésre. „Azt hiszed joggal haragszol?“ (Allioli szerint). Ezek Jézus szavaihoz hasonlítanak,
