Oldal:Jeremiás-Jónás-rész-1-2-1938.pdf/9

105

ve ennek a világbirodalomnak volt a fővárosa vagy metropolisa. A nagy ellenjelképes városban, illetve a Sátán szervezetében annakidején volt néhány jóakaratú ember, akiknek az élete veszélyben forgott. Ezek sem Isten szervezetének nem voltak tagjai, sem nem alkot­ták tényleges részét Sátán szervezetének, hanem az Ör­dög és annak földi képviselői által alárendeltségben lettek tartva. Isten gondoskodott e jóakaratú emberek­nek az' érdekében.

¹²

1914 előtt és egyideig azután az Úr felszentelt szol­gái a földön legfőképpen azzal törődtek, hogy körül nézzenek és összegyüjtsenek egy szellemi osztályt, amelylyel az Úr áldozati szövetséget kötött. (50 Zsoltár 5) Feltételezték, hogy a múnkájuk az általuk „buza“-osztálynak nevezettek összegyűjtéséből áll,s ezért a fel­szenteltek ebben az irányban tevékenykedtek és meg voltak győződve, hogy az ilyeneket tényleg az Úrhoz gyűjtötték. A többi emberek addig önmagukra hagyat­tak a nyomorúság ideje vagy Armageddon túlélése tekintetében. Ezek az emberek nem voltak Istennek szénteltek; s mivel az Úr szolgái hitték és hirdették, hogy az ilyen személyek Armageddon után a 'helyreállí­tás áldásaiban' részesülnek, s hogy akkor lesz itt a kel­lő idő az ő megtérésükre, így következtették: Miért törődnünk most velük? Ezt találóan jellemzi a zsidók­nak Ninive lakósaival való viselkedésük Jónás nap­jaiban.

¹³

Náhum jövendölése Ninivé ellen van intézve, azon­ban a feljegyzésből nem tűnik ki, hogy ő abba a városba ment és az üzenetet ott közölte volna. Jeremiás az Úr üzenetét írásban küldte el Serája fejedelem által Babi­lon városába, hogy ott nyilvánosan fel legyen olvasva, ez pedig a Babilonban fogságban tartott Izrael népe ér­dekében történt. (Jer. 51:59—64) Más volt a helyzet Jónás esetében. Neki Jehova megparancsolta: „Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ellene!“ Jónásnak meg lett parancsolva, hogy hagyja ott szülőföldjét, ahol a saját népe között szolgált, és egy pogány néphez menjen, amely nem állott szövetségben Istennel. Amint kitűnik, Jónás számára ez kellemetlen megbízás volt. Ez hasonló volt a Péternek adott parancshoz, hogy menjen el és a királyság üzenetét a pogányoknak prédi­kálja, amely megbízás szintén kellemetlen volt. (Csele­kedetek 10:27, 28) Jónás nem szívesen ment Ninivébe.

¹⁴

Az Illés korszak folyamán, 1874 és 1914 között az Úr felszentelt szolgái csak azokat gyűjtötték össze a földön, akik hajlandók voltak áldozati szövetségre lépni vagy máris szövetségben állottak, s ilyeneket a vallás-szervezetekben vagy az úgynevezett „egyházak­ban“ próbálták megtalálni. Az Úr szolgáinak akkor nem jutott eszébe a királyság üzenetét a jóakaratú em­bereknek hirdetni, akik a földi életre vágytak, a min­denható Isten nagy napjának a csatájában meg lesznek oltalmazva s végül a nagy sokaságot fogják alkotni. Csak keveset vagy egyáltalán semmit nem beszéltek az elkövetkezendő nyomorúságról. Az akkori munka egyik vezető személyisége kijelentette a pódiumról: „Mi keveset beszélünk a'nyomorúság idejéről, mivel az emberek most anélkül is elég nagy nyomorúságban van­nak. „Hogy Jehova tanúi most Isten bosszúállásának a hirdetését és mások figyelmeztetését kell végezzék, vilá­gosan kitűnik a megbízásból, amelyet Jehova a követ­kező szavakkal adott; „Hogy hirdessem... Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót.“(Ésaiás 61:1, 2) Más szavakkal kifejezve: A Király el­jövetele után az Úr iránt hűségesek megbízást kaptak hogy kezdjek meg Istennek a Sátán szervezete elleni bosszúállása hirdetését és mindenkit figyelmeztessenek, hogy mások is a biztonság helyére meneküljenek, amely

biztonságot csak az Úr szervezetében találhatnak meg.

¹⁵

Jónás kifejezett parancsot kapott, hogy menjen a pogány vagy nemzsidó városhoz s ott az embereket fi­gyelmeztesse az elkövetkezendő veszedelemre, amely arra a városra szándékozott törni, ezt pedig azért kel­lett megtegye, hogy akik megtértek, megtalálhassák az oltalom és biztonság helyét. Ninivé abban az időben az izráeliták közül senkit se hurcolt fogságba. Éppenezért Ninivében nem volt egy izráelita se, aki figyelmez­tetésben kellett volna részesüljön; ezért a figyelmeztetés kifejezetten a nem-zsidóknak volt szánva. Mivel Jónás nem ismert példát, amely neki zsinórmértékül szolgálhatott volna és úgylátszik egy ily munka keresz­tülvitelét nem is helyeselte, a megbízás nagyon nehéz­nek és keménynek látszott előtte. Mindazáltal neki kö­telessége volt engedelmeskedni az Úrnak. Amellett azonban mindig figyelemben kell tartani, hogy Jónás nem hibáztatható, mert Ő csak egy ember volt, aki sze­repet játszott egy prófétai képben. A képnek ez a külö­nös része előre jelezte, hogy Jehova tanúi a Jehova napján parancsot kapnak vagy utasítva lesznek a jó­akaratú emberek figyelmeztetésére, hogy ezek végül biztonságot találjanak és a nagy sokaságba Összegyűj­tessenek. Jehova nem azért küldte Jónást Ninivébe, hogy az ottani embereket körülmetélje vagy őket prozelitákká tegye és a zsidó hitközségbe felvegye. Isten Jónásnak Ninivébe való küldésével nyilván szembe akarta állítani szövetséges népének a hitét egy pogány népével, amely utóbbi a kisebb felvilágosítás ellenére is nagyobb hitet tanúsított; s ma látni lehet, hogy sok felszenteltnél ugyanez nyilvánul meg, ha összehasonlít­juk őket jóakaratú emberekkel, akik először hallanak az igazságról. Az izráeliták, akik fogadalmat tettek Is­ten akaratának a cselekvésére és az ő követeinek való engedelmességre, nem tértek meg és nem is akartak megtérni és utaikat megjobbitani, amidőn Isten figyelmeztetését és üzenetét meghallották; most pedig Jehova bizonyítani akarta, hogy az izráelitáknál még egy pogány nép is nagyobb hitet tanúsít Jehova Isten iránt, ha meghallja az igazságot, hogy megtér és az igazságos­ságot fogja keresni még egy idegennek a figyelmez­tetésére vagy prédikálására is, sőt még egy zsidóéra is. Ninive lakosai nagyobb hitet tanúsítottak, mint a zsidók. Ma egyesek a Jonadábok közül nagyobb hitet tanúsítanak mint sokan a kiemelkedők, akikről felté­telezve van, hogy a „szolga“-osztályhoz tartoznak.

¹⁶

Sok évvel Jónásnak Ninivébe való küldetése után egy katonatiszt, valószínűleg egy nem-zsidó, kifejezés­re juttatta az Úrban való hitét, s Jézus így szólt róla: „Bizony mondom nektek, még az Izráelben sem talál­tam ilyen nagy hitet.“(Máté 8:10) Mindezek a példák ama tény mellett szólanak, hogy egyesek gondtalanok és közömbösek lesznek és hitetlennek bizonyulnak Isten­nel és Krisztussal szemben, miután oly sok lett téve érdekükben. Az a tény, hogy a ninivebeliek hittek Is­tenben, amidőn az üzenetről tudomást szereztek, meg kellett volna szégyenítse az izraelitákat a hitetlenségük miatt. Azonban úgylátszik éppen az ellenkező hatást váltotta náluk, és megbotránkoztak azon, hogy Isten egyáltalán érdeklődést és figyelmet mutatott a pogányok iránt, akik nem jöttek az izráeliták táborába. Hasonlóképpen botránkoznak meg a vallásoskodók, a „kereszténység“ is azon, hogy Isten valamilyen kegyben része­sítené azokat, akik nem tagjai az ő úgynevezett „egyház“-szervezetüknek. Hasonló szellemet tanúsítanak a „választottvén“ osztály tagjai is, akik azt hiszik, hogy ők jobbak másoknál és távol tartják magukat azoktól, akik az igazság ismeretére jönnek és valószínű a Jonadáb sereghez tartoznak.