Oldal:Jeremiás-Jónás-rész-1-2-1938.pdf/11

107

amint parancsolva lett s az eredményt teljesen bízza az Úrraǃ

²¹

Amint látszik, Jónás megakarta tartani az izráeliták közt vélt tekintélyét, és attól való félelmében, hogy ezt elveszíthetné, megpróbálta elhárítani magáról az Istentől reáruházott felelősséget; ezért nem engedelmeske­dett és nem ment Ninivébe, amint meg volt parancsolva. „És felkele Jónás, hogy Társisba szaladna Jehova elől. Leméne azért Jáfóba és talála ott egy hajót, amely méne Társisba, és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Társisba menne velük Jehova színe elöl.“ — Jónás 1:3.

²² Jónás nyilvánvalóan Isten kegyelmére és írgalmasságára támaszkodott, hogy a Ninivébelieket a maga módján fogja megmenteni, s igy azt következtette, hogy ha Ninivébe megy s ott azok megsemmisítését jelenti be, az Isten nagy irgalmassága miatt úgy sem fog beteljesed­ni. Ezért Jónás valószínű úgy következtetett, hogy nagy megaláztatásban részesül s úgy a pogány népek, mint odahaza a zsidók előtt a nevetség tárgyává lesz, s így a tekintélye sokat veszít, ha Ninivébe megy és azt teszi, ami megparancsoltatott neki. Igy tehát elhatározta Jónás, hogy nem megy Ninivébe. Hogy Jónás a fentemlitett módon gondolkozott vagy mentegetődzött, az a később használt szavaiból világosan kitűnik: „Könyörge azért Jehovához és mondá: Kérlek, Jehova! Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék­? azért siettem, hogy Társisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmü és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódol.“ (Jónás 4:2) Az ö szellemi felfogásának és cselekvési módjának gyakran párja akadt oly személyek között, akik Isten munkájában kiemelkedőknek tűntek.

²³ Jónás az Istennek való engedelmeskedés helyett Társisba igyekezett menekülni, egy városba a ma Spa­nyolországnak ismert földrészen, amely város akkor a Földközi tenger távolnyugati végén, tehát Ninivétöl éppen az ellenkező irányban feküdt. Akkor úgylátszik nem sokat vagy egyáltalán semmit nem tudtak arról, ami a „nagy Herkules oszloptól“, illetve Gibraltártól nyugatra feküdt, s így Jónás oly messze gondolt, men­ni, amennyire az akkori feltevés szerint egyáltalán men­ni lehet. Inkább kész volt a saját szakállára egy idegen országban újra kezdeni, minthogy oda menjen, ahova parancsolva lett, s azután úgy az otthoniaktól, mint a ninívébeliektöl ki legyen nevetve. Jónás eljárását nem kell úgyérteni, mintha ő Istent elhagyni és egy pogány vallási formát kívánt volna felvenni. Ha Jónásnak ez lett volna a szándéka, Isten később nem részesíti kegyel­mében, hogy őt oly csodálatosan megszabadítsa és neki további szolgálatot utaljon ki. Ha Jónás hűtlenné lett­ volna, Sátánhoz csatlakozván, akkor Isten őt teljesen elhagyja és engedi elpusztulni. Jónás nyilvánvalóan nem akarta az Istentől kiutalt különös megbízást teljesíteni, mégpedig attól való félelmében, amit emberek róla mond­hatnának, illetve attól félt, hogy jóhirnevét elveszti és nevetségessé lesz. Ezért próbált elmenekülni, amidőn a távoli nyugatra szökött. Észszerűen fel lehet tételez­ni, hogy attól is félt, miszerint a ninivébeliek az eljö­vendő veszedelemről szóló prédikációját könnyen fenye­getésnek vehetik, hogy az izráeliták Istenük vezetése mellett hadat indítanak a ninivébeliek ellen, s mihelyt erről tudomást szereznének, megszervezik hadseregüket és Izrael ellen háborút indítanak, s akkor azután Jó­nást vádolnák a háború felidézésével. Itt egy világos eset áll előttünk, amidőn egy ember a maga értelmére, támaszkodott és nem bízott Jehova Istenben. A Példabeszédek fentidézett verse világosan mutatja az ügy állását: hogy az emberfélelem az ördög tőrébe vezet. Ha valaki az Úr szolgálatába áll s azután attól való fé-

lelmében, amit neki emberek tehetnek vagy ami a hü szolgálat miatt az emberek részéről rája szakadhat, ingadozik, vonakodik vagy megtagadja a szolgálat hü teljesitését, az ilyen határozottan nagyon veszélyes helyzetbe kerül. Az Úr ezt világosan kifejezte a képben s feltárja, hogy népe teljesen tisztában legyen a helyes utat illetőleg.

²⁴

Istennek való engedelmeskedés helyett Jónás Jáfóba ment, Palesztina egyik kikötő városába, amely a Földközi tenger keleti végen feküdt. Jáfó „szépséget“ jelent és jól példázhatja egyes felszenteltek magatartását 1918 előtt, amidőn azt gondolták, hogy jó dolog az emberekkel [tengerrel] jó viszonyba lenni, s magukat nagyon szépeknek és kedveseknek vélték és ezért nem vonnak magukra kritikát, sem az embereket nem haragitják magukra. 1914-től 1918-ig a világháboru tombolt, és Isten országának s az ördög világszervezete elleni bosszujának a hirdetése ürügyet és alkalmat szolgáltatott a klérusnak, hogy Isten népének az üldözésénél a politikai és pénzügyi elemek segitségét megnyerje, s ez sok felszenteltet megfélemlitett, hogy elveszitheti jó hirnevét és tekintélyét, sőt életét is. A kemény kritika, guny és üldözés visszariasztotta őket, mégha egyes felszentek az Isten parancsainak való engedelmességük végett börtönbe is kerültek. Abban az időben az Illés munka felszenteltjei közül sokan azon a véleményen voltak, hogy semmit se kell szólni az elkövetkezendő nyomoruságról vagy a papság, politikusok és a kapitalisták pusztulásáról hanem (saját szavaikkak élve); „Beszéljünk szeretetről és mindenkivel szemben legyünk kedves és kiméletes és mindenkivel hitessük el, hogy mi Jézussal járunk és tőle tanulunk.“ Ez Jézus nevének a megtagadása volt; de ezt nyilván nem tudták. Jézus nem járt el gyengéden a képmutató papsággal, amidőn rendre kellett őket utasitani, s ő a rendreutasitást oly nyomatékos szavakkal tette, hogy semmi kétség nem maradt fenn szándékai felől, ezt Atyja akarata iránti engedelmességből cselekedte.

²⁵

Jónás Jáfóba ment, hogy utat módot találjon kötelességének az elkerülésére és jó hirnevének a megmentésére. Nem mindenki próbált szabadulni felelősségétől az Ur népe közül 1918-ban. Egyesek a bezárással és a legszigorubb büntetéssel való fenyegetés ellenére is hirdették a Királyt, és ebből a célból „A kinyilatkoztatott titok“ és a „Kingdom News“ [Királysághirek] széles körben el lettek terjesztve. Noha ez az üzenet főképpen a klerikálisok ellen volt intézve az a politikai elem ellen is szólt és alkalmat adott neki, hogy közremüködjön az üldözésben és szigoru intézkedéseket eszközöljön az igazság hirdetésének a megakadályozására. Abban az időben egyesek hüségesek és odaadók maradtak az Urhoz; mások ellenben hütlenek lettek, s mindannyian az ország felett uralkodó politikai és vallásos elemek szigoru ellenőrzése alá kerültek. Az ókori izraeliták között volt egyes igazságos és hüséges, mint Dániel, Sidrák, Misák és Abednégó, Jeremiás és mások; mindazáltal ez nem őrizte meg egész Jeruzsálem városát a fogságba való hurcolástól. Éppenugy nem akadályozta meg a világháboru alatt egyes kevesek hüsége azt, hogy Isten népének egész serege fogságba menjen. Az akkori felszenteltek eltértek az Istentől kapott parancsoktól, s mint Illés, elszöktek és tétlenek lettek. (Kir.I 19; 1-3) Akik önzésből és kényelemből nem léptek fel határozottan mindenfajta politikai és vallásos rendszer ellen, legfőképpen csak önmagukról gondoskodtak, saját hirnevükről és önmaguk gyarapitásáról s csak az önmaguk előkészitése volt fontos számukra, hogy minden további munka nélkül a mennybe juthassanak; és igy okoskodtak; „Le-