A lap korrektúrázva van
88
Az őrtorony és Krisztus jelenlétének hírnöke
20. évfolyam, 6. szám
Úrvacsorának nevezünk). Mivel Jézus ismerte e nap jelentőségét, nem állhatott szándékában az, hogy az ő Atyját, Jehovát megillető dicsőséget, tiszteletet és hálaadást kisebbítse, amidőn így szólott apostolaihoz: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Tanítványainak gondolatait csak a helyes mederbe terelte, nem az Egyiptomban levágott első páskabárányra, sem pedig Mózesre, akit a bárány helyettesített, hanem saját magára, mint a valóságos megváltást eszközlő bárányra. Alázatos szívvel mutatta meg nekik az élethez feltétlenül szükséges és elengedhetetlen részét annak a feladatnak, amelyet Isten akarata szerint Jehova nevének igazolására éppen teljesíteni kész volt, így segített nekik, hogy megértsék, mily csodálatos Jehova szeretete s mily tökéletes az ő önzetlenségének gyakorlása, amidőn egy oly értékes bárányt, az ő egyszülött fiát adja érettük. A szeretetnek e felülmúlhatatlan kinyilvánítása indít minket Jehova dicsőítésére és mondjuk: „Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan adományáért." (Kor. II. 9:15) Jézus mint Jehova intézkedéseinek képviselője igaz és hű bizonyságtevő volt s így nem is hallgathatott magáról a képletben. Ha mindennél inkább szeretjük, tiszteljük és dicsőítjük a nagy Jehovát, akkor az ő intézkedéseit és rendeletéit, hogy t. i. Jézus az ő nagy végrehajtó tisztviselője, „az út, az igazság és az élet" nem is hagyhatjuk figyelmen kívül. Nem szabad egyoldalúan ragaszkodnunk a múlthoz, hanem Istennek a jelenre és a jövőre vonatkozó intézkedései szerint kell gondolkodnunk, hinnünk és cselekednünk. Azt kell elfogadnunk és abból kell táplálkoznunk, akit Jehova rendelt a nagy páskaasztalra. Nevének igazolására Jézust választotta ki Jehova eszközéül; így tehát Jehova azt akarja, hogy minden teremtmény tisztelje őt és meghódoljon előtte. — Zsidók 1:6.
22 Lukács feljegyzése az emlékünnepről így szól: „És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely tiérettetek adatik: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" (Lukács 22:19) Mivel éppen ekkor volt a páska ideje, Isten intézkedése szerint csak kovásztalan kenyér állott rendelkezésükre s így Jézus csak kovásztalan kenyeret vehetett igénybe. Az a körülmény, hogy a kovász hiányzott, Jézusnak bűnnélküliségét jelképezte és az ő testi életében megőrzött fedhetetlenségét, jóllehet az ő testét mások bűnéért megszegték. Jézus így szólott: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiértetek megtöretik." (Korinthus I. 11:24) A tanítványok a valóságos kovásztalan kenyeret szájukkal fogyasztották el, de ez az evés ama fontosabb evést példázta a tökéletes ember Jézus értékes és életadó értékéből, melyet áldozatul adott, hogy az elkárhozott emberiséget megtartsa az életben. Az emberek más úton nem remélhetnek életet. (Ap. csel. 4:12) Jézusnak korábban mondott szavai világítják meg e kijelentés jelentőségét. „Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyér-
ből, él örökké. Az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet adok e világ életéért." (János 6:51) Mivel Jézus összes követői természet szerint „e világhoz tartoznak", mindnyájan, mint mások is a világon, a Megváltó emberi életének értékéből kell táplálkozzanak és az ő érdeme által kell megtartatniok. Ezt (a táplálkozást) a keresztények nem csupán az emlékünnep estéjén gyakorolják, hanem egész éven át mindaddig, amig a földön élnek. Egykor mindenki, aki élni fog, „az életnek e kenyeréből" fog táplálkozni.
A pohár
23 A páskabáránynak, melyet a zsidók Egyiptomban elfogyasztottak, vérét vették. Istennek Noéval kötött örök szövetsége ezt parancsolja: „Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek." (Mózes I. 9:4) Jézus azonban az ő halálának emlékünnepén felhasználta a szőllő vérét s ezzel egy fontos igazságot akart jelképezni. „Hasonlóképpen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely tiérettetek kiontatik." (Lukács 22:20) „Ezt cselekedjétek, valahányszor isszátok az én emlékezetemre." (Korinthus 1. 11:25) Ő mindnyájuknak felkínálta a poharat. „És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan. Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára." (Máté 26:27, 28) Jézus ezt azért mondotta, mivel tudta, hogy Jehova törvénye megparancsolja: „Mert a test lelke a vérben van, azért rendeltem azt az oltárra, hogy engesztelést szerezzek a ti lelkeitekért; mert a vér szerez engesztelést a lélek által." — Mózes
II. 17:15, angol szerint.
24 Jézus vére az a bűneltávolító, amely minket tisztára mos bűneinktől. (Jelenések 1:5) De az emlékünnep alkalmával Jézus olyannak nevezi vérét, amit inni kell és azt az ő hű követőinek kell inni, akiknek az Atya a királyságot jóbelátása szerint adni fogja. Az emlékünnepen a bor Jézus vérét jelképezi, melynek alapján az Újtestamentum, vagy az újszövetség megköttetett s amelynek alapján a keresztényeknek és mindazoknak, akik az újszövetségbe lépnek, bűnbocsánat adatik. E bornak a fogyasztása azonban a bűnbocsánatnál többet jelent. Ez jelképesen a halált példázza, amelyből teljesebb életre való feltámadás következik.
25 Akkor jutunk e következtetésre, ha Jehova és Logosz kijelentéseit egymással összeegyeztetjük. „És a lelkek ellen, akik a vért megisszák, ellenük fordítom arcomat s kiirtom őket népük közül." (Mózes III. 17:10) E törvény megszegése, illetve a vér fogyasztása halálbüntetést vont maga után. Jézus azonban megparancsolta tanítványainak Atyja akaratával összhangban, hogy igyák meg az ő vérét, mégpedig a bor jelképében, valamint (bornélkül is) jelképi értelemben. A jelképi ivására vonatkozólag mondotta: „Bizony mondom
