Oldal:Jehova-ünnepe-1933.djvu/5

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


1933 március 15.
Az őrtorony és Krisztus jelenlétének hírnöke
85
tok. Ez az én nevem mindörökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre." — Mózes 2. 3:12—15.
8 E szavakkal tárta fel nevét Isten, az Úr Mózesnek, hogy az neki védelmezője legyen és Mózes, aki most már Istenben való hite által igazolt volt, e névhez kellett folyamodjon és abban, mintegy erődítményben menedéket találjon és az Egyiptomban lévő testvéreit is ebbe az erődítménybe vezesse, hogy azok is biztonságban legyenek. (Példabeszéd 18:10) Isten Ábrahám, Izsák és Jákób előtt mint „El Schaddai", azaz mint a mindenható Isten mutatkozott be. (Mózes II. 6:2, 3) Látszat szerint „El Schaddai" nem bizonyult elég erősnek abban az időben, amidőn a zsidók Egyiptomban laktak. Isten mindenhatósága nem működött érettük József elhunyta óta. De a mindenható Isten éppen e keserves szolgaságot közölte előre népével. Mintegy négyszáz évvel ezelőtt mondotta Ábrahámnak: „Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem az övé; és szolgálatra szorítják és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én és annakutána kijönnek nagy gazdagsággal ... Csak a negyedik nemzedék tér meg ide." (Mózes I. 15:13—16) Előre bejelentette Jehova azon szándékát, hogy nevet szerez magának.
9 Mivel a leigázott zsidók a végzett robotmunka által teljesen eltompultak, ritkán vagy alig gondoltak a mindenható Isten megszabadításukra vonatkozó kijelentésére. Azért Isten nem arra utasította Mózest, hogy azt mondja a zsidóknak, hogy a mindenható Isten küldötte őt, hanem arra utasította, hogy így szóljon: „A VAGYOK", vagyis a létező küldötte őt. S azt mondta néki, ha megkérdezik tőle, mondja azt, hogy az ő atyáik Istene, akit mint a Mindenhatót ismerték, jelent meg néki és küldötte őt; de kijelentvén nekik, hogy mi a mindenható Istennek most választott neve, Mózes arra mutatott rá, amit Isten most akar tenni őérettük. Az ő neve fogja velük megismertetni, hogy mit remélhetnek Istentől, hogy az jó-e vagy rossz s hogyan fog viselkedni irántuk. Mivel Isten tudta ezt, közölte velük Mózes utján a Vagyok vagy Jehova nevét. Ha a zsidók egyáltalán megértették, hogy ez a szokatlan név Istennek teremtményeivel való szándékára vonatkozik, vigaszt is merítettek azon ígéretből, hogy a mindenható Isten most elhatározta, hogy mint Jehova, azaz az elhatározás Istene nyilatkozzék ki, s most már remélhetik, hogy használni fogja mindenhatóságát az ő atyáikkal közölt jóakaratának teljesítésére.
10 De elsősorban nem őérettük történt csupán, hogy a mindenható Isten akkor a figyelmet a maga Jehova nevére terelte és közölte annak jelentőségét. „Mert mindaz, ami megiratott, a mi okulásunkra íratott meg, hogy a kitartás és az írások buzdítása által reménységünk legyen." (Róma 15:4) Ezzel összhangban csak most az utóbbi években, amióta Jehova elküldte a nagy ellenképes Mózest, hogy az ő nevét dicsőségesen bemutassa,
értettük meg az itt feltárt nevét és lett az híres Isten maradéka között; s most a maradék értékelni tudja e név sajátságos jelentőségét.
11 Isten azóta kezdte használni ama kijelentést, hogy „azt mondja az Úr (Jehova)", amióta a mindenható Isten közölte nevét Mózessel, prófétájával. E szavakat Isten akkor használta először, amidőn Mózes felkészült, hogy Isten képviselőjeképpen Egyiptomba menjen, Mózesnek következő megbízást adván: „Ezt mondd azért a Fáraónak: Így szólt Jehova: Elsőszülött fiam az Izrael; azért azt mondom neked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem!" (Mózes II. 4:22, 23) Isten szolgája szükségképpen e szavakkal kellett hogy előadja küldetését Fáraó előtt, hogy Fáraó tudomásul vegye, hogy ez a küldetés nem embertől, hanem Istentől van s hogy Fáraó megismerje Jehova felsőbbségét és azon komolyan és tisztelettel gondolkodjék. Ugyanígy adják elő Jehova tanúi Sátánnak és alárendeltjeinek ezt az üzenetet ebben az időben.
12 „Annakutána pedig elmenének Mózes és Áron (Áron mint Mózes tolmácsa) és mondának Fáraónak: Ezt mondja az Úr (Jehova), Izraelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljön nekem a pusztában! A Fáraó pedig így szólt: Kicsoda az Úr (Jehova), hogy szavára hallgassak és elbocsássam Izraelt? Nem ismerem Jehovát és nem is bocsátom el Izraelt." (Mózes II. 5:1, 2) Így mutatkozott hasonlónak Fáraó az ördöghöz, akit képviselt, imádott és szolgált, mint oly ember a földön, aki szembeszállott Isten nevével és azt meggyalázta. Fáraó kétségbe vonta Jehova nevét és könnyelműen nyilatkozott arról, mintha az valamely újkeletű istennek lett volna a neve, aki kisebbrendű Egyiptom isteneinél; sőt nyíltan azt mondotta, hogy nem ismeri el Jehovát. A mindenható Isten ezzel az aljas viselkedéssel szemben kezdte feltárni szándékát, hogy mindenki megtudja, hogy én Jehova vagyok. Mielőtt az Úr a tíz csapást „Kám országára" bocsátotta volna, mondotta Mózesnek (és ekkor mondott elsőízben ily szavakat): „És népemmé fogadlak titeket s Istenetekké lészek néktek és megtudjátok, hogy én Jehova vagyok, a ti Istenetek, aki kihozlak titeket Egyiptom nehéz munkái alól." (Mózes II. 6:7) „S megtudják az Egyiptombeliek, hogy én vagyok Jehova, amikor kinyújtom kezemet Egyiptomra és kihozom Izrael fiait őközülök." — Mózes II. 7:5.
13 Fáraó a kilencszer egymásután megismétlődő csapások dacára, amelyek őt és népét érték, nyakasan ellenszegült és nem akarta megismerni és elismerni a bizonyítékokból, hogy Jehova az Isten. De miért gyakorolt Isten ily nagy türelmet egy fűszálhoz hasonló teremtmény iránt? Ennek okát a következő, Jehova által Fáraóhoz intézett szavakban látjuk meg: „Én szándékosan hagytalak téged életben, hogy megmutassam rajtad az én hatalmamat s hogy az én nevemet (az én bizonyságtevőim) az egész földön dicsőítsék."