A lap nincsen korrektúrázva
354
”FELSZERELVE MINDEN JÓ CSELEKEDETRE”
parancsolva, hogy ezeket jegyezze fel írásban. Ésszerűtlen azt feltételeznünk, hogy a buzgó János apostol késlekedett volna magát alávetni azon írásra vonatkozó parancsnak, amely Krisztustól jött (Jel. 10:4). Ezért János, a kis Patmos szigeten kellett feljegyezze a „Jelenések” látomásait.
Azonban mikor? Egy olyan időben, mikor az üldözés fokozott volt, és midőn szigorú intézkedéseket tettek, amilyen a száműzetés is volt. Az apostoli időkben két üldözés létezett: Néró, római császár idején (Kr.u. 64-68) valamint az, amely Kr.u. 96.-ban következett be, Domitiánus uralkodásának végén. Habár egyes kritikusok azt tartják fenn, hogy János, Néró üldözésének idején lett száműzve, és hogy a Jelenések könyve abban az időben lett írva, ők a könyv próféciáinak, saját maguk által adott, személyes magyarázatok miatt hiszik ezt. A megbízható bizonyítékok nagy része arra a tényre mutat, hogy János a domitiánusi üldözés ideje alatt lett száműzve a Patmos szigetére. A második században, Irineu a következőket mondta: „Ő (Jelenések könyve) nem sokkal ez előtt adatott, majdnem velünk egy időben, Domitián uralkodásának ideje alatt”. Eusebiu egy olyan dolgot beszél el, amely ismert volt az ő idejében, miszerint János apostol, Domitián üldözésének ideje alatt lett Patmosra száműzve, Istenbe vetett hite miatt. Domitián uralkodása a 96. év végén fejeződött be. Utódja, Nerva sokat felszabadított Domitián száműzöttei közül, akik közt azt hiszik, hogy János is köztük volt. Azonban abban az időben, Kr.u. 96-ban, az apostol már megírta a Jelenések könyvét. Nervát, Traján követte 98-ban, és úgy hinni, hogy az apostol, Traján uralkodásának harmadik évében halt meg (Kr.u. 100).
A Jelenések könyve azon „hét gyülekezetnek” lett írva, „amely Ázsiában van”. Azonban ezen római tartományban több mint hét gyülekezet volt. Valószínűleg azért lett „hét” választva, mivel ez a szám szentnek volt tartva és tökéletességet jelentett, azonban a megszólítás az egész keresztény gyülekezetre mutat és minden olyan személyre, aki úgy vélte, hogy ehhez tartozik. Ezen értelem a kezdővers által is támogatva van: „kijelentés ..., hogy meg mutassa az Ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar”. A könyv tehát egy minden „Ő szolgája” részére szóló „kinyilatkoztatás”,
