A lap korrektúrázva van
Az elveszettfiú hazatérése
13
megrövidítésére" ez idején hirdetnek: Az üzenet a nagy életadó Jehova házában uralkodó életfenntartó szellem bőségéről beszél. Bemutatja, hogy az őt szolgálók mennyire boldogok s jól el vannak látva a végnélküli új világban való élettel béke és jólét iránti dicsőséges reménységgel. Az uralkodó "polgár" elnyomása alatt álló pusztulásra szánt világ rövidesen elpusztul Armageddonban: de az új világ az Atya mennyei országa s a szeretett Fia, Krisztus Jézus vezetése alatt örökké áldott lesz. A Krisztus Jézussal a királyságot öröklő "kicsiny nyájon" kívül Isten most összegyűjti a "más juhait", a "jóakaratú embereket". Amennyiben ezek most menedéket keresnek a jó pásztor alatt, Jehova bosszúállása napján Armageddonkor oltalomban részesülnek és élve túljutnak ezen a nagy nyomorúságon, hogy mindörökre az új világ szépségeinek örvendezhessenek. Most új érdeklődéssel szemlélik ezt az üzenetet, amit hanyagságból, közönbősségből és világi gondok miatt oly sok ideig figyelmen kívül hagytak. Az örömüzenet felnyitja a szemüket, hogy felismerhessék a különbséget azok között, akik most az ó világért élnek és azok között, akik az életadó Jehova Istent az ő új-világa érdekében szolgálják.
A halálból felserkenve!
9
Az "elveszett fiú" osztály most elhatározta, hogy felemelkedik a Sátán és hivatalos képviselői szolgálatában levő alacsony, haldokló állapotából s az Életadóhoz fordul aki megparancsolja az embernek, hogy keresse az igazságot és alázatosságot, hogy az eljövendő világban a Fia, Krisztus Jézus által életet nyerhessen. Mivel az elveszett fiú egy osztályt szemléltet, a felkelésre és az Atyához való fordulásra irányuló ez elhatározás bizonyos időszakot ölel fel, hisz ez az osztály sok egyes személyből tevődik össze. Ezek elismerik, hogy bűnös életet folytattak, midőn a régi világnak s az abban való szórakozásnak adták át magukat. Az ilyenekről áll megírva: "A kicsapongó életű (Kistemaker: a gyönyörnek vagy kedvtelésnek élő) viszont élve is halott." (I. Tim. 5:6). Ezek halottak voltak a "vétekben és bűnben" s a "széles úton" haladtak s még most is azok. Beismerik, hogy méltatlanok az Isten fiaikénti elfogadásra, különösen mint "Isten örökösei és Krisztus társörökösei". Nem törekednek valamilyen mennyei állásra, hanem őszinte szívvel részt kívánnak venni Isten szolgálatában, közreműködni a mennyei Atya érdekében, hogy az ő kegyelmét, elismerését és az ő áldott házában levő bőséget élvezhessék. Tudatára ébrednek, hogy Isten fiához méltatlan viselkedéssel gyalázatot hoztak az ő nevére s hogy az ellenség szervezetével erkölcsi engedményeket és támogatást tanúsítottak, jóllehet az igazságot már rég felfoghatták és Istent szolgálhatták volna. Most elfoglalhatnak valamilyen szolgálati állást az ő házával vagy templomával kapcsolatban, hogy az igazságos neve igazolására szolgálhassanak. Ahelyett, hogy kikérnének egy részt a "vagyonból" mint az egyik fiúnak kijáró örökséget, kiváltságot kérnek az ő szolgálatában Efézus 2:2; Máté 7:13.
10
Itt igazi megbánás és Istennek megfelelő gyász nyilatkozik meg, ami nem megvetendő. Ez nem önző megbánás, sem személyes veszteség feletti töprengés, amilyet Ézsau, Hámán vagy Judás érzett, akik elkívánták kerülni a balga törvénytelen cselekedetük következményét. Ez oly szomorúság, amely igazi megtéréshez vagy az addig követett igazságtalan úttól való visszaforduláshoz vezet, mivel megutálták azt, - tehát, Isten szerinti szomorúság. Ezért kedves Isten előtt. "Mert az Isten szerint való szomorúság soha meg nem bánható megtérést terem az üdvösségre; a világ szerint való szomorúság (mint amilyen a Júdásé volt) ellenben halált terem". (II. Kor. 7:9, 10). A világi embereknek saját szándékos gonosz cselekedetükkel önmagukra szerzett szomorúsága megsemmisítésüket idézi elő Isten akaratvégrehajtója által. Miért? Mivel lehetetlen ismét megtérni annak, aki eléggé megvilágosíttatott, figyelmeztetésben és oktatásban részesült s azután szándékosan elesik vagy gondtalanságot nyilatkoztat s így keménnyakú ellensége lesz Istennek és az ő szervezetének. Zsidók 6:4-6; 12:16, 17.
11
Ézsau az atyjához Izsákhoz sietett, hogy testvérétől Jákobtól elrabolja az őt megillető elsőszülöttségi jogot. Egészen más indítóokkal siet atyjához az elveszett fiú. "Felkelt és visszatért atyjához. Még messze volt, máris meglátta őt az atyja, megesett rajta a szíve és odafutva nyakába borult és csókkal halmozta el.” (Luk. 15:20). Az elszegényedett, megtérésre kész elveszett fiú felkelt a disznók mellől a pocsolyából s az ezek önzésére irányuló hiú, haszontalan vállalkozásból. Útrakelt hazafelé. Az út hosszú, nehéz és fárasztó lehetett e bepiszkolt, rosszulöltözött, félig éhenhalt fiatalember számára, kinek egyetlen fillérje sem volt az utazásra. De az elhatározása, őszinte megbánása s az előtte levő jó kilátás megerősítette a továbbmenésre, míg megérkezik s az atyai házat megpillantja. Ekkor felemeli szemeit s ime? Az atyja siet elébe! Igenis, az atyja körültekintett, már távolról felismerte, megesett rajta atyai szíve, elejébe szaladt, átölelte és megcsókolta a fiút az úttól besszennyeződött rongyaiban! Micsoda viszontlátás, anélkül, hogy a fiútól először megalázó gyónást követelt volna! A hazatérése mindent megmagyaráz.
12
Most pedig térjünk a jelenre: A megtérő "elveszett fiú" osztály felemelkedik a porból, a világért végzett tisztátalan szolgálata lealacsonyodottságából s igazi megtéréssel az Életadóhoz fordul. El van határozva, "hogy többé nem emberi kívánságok, hanem az Isten akarata szerint éljék le a testben hátralevő időt. Mert elég nekünk, hogy az élet eddig lefolyt idejét a pogány kívánságok szerint éltük át, feslettségekben, bűnös vágyakban, részegeskedésben, tobzódásokban, ivásokban és bűnös bálványimádásokban forgolódva. Ezért oly idegenek nekik, hogy nem futtok velük együtt a kicsapongások ugyanazon árjába, Istent káromolva" az igazsághoz való megtérésetekért. -1. Péter 4:2-4.
13
Az "elveszett fiú" osztály megérti, hogy többé nincs ideje a régi eljárásra. Meghallgatja és követi a közömbössé, tétlenné lett keresztényekhez intézett figyelmeztetést: "kelj fel, aki alszol és támadj fel a halál-
