Oldal:Egységben-és-egyetértésben-az-új-világért-Az-elveszett-fiu-hazatérése-1946.pdf/10

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


10
Egységben és egyetértésben egy új világért

jótékony hatása volt, Isten előtt kedves volt s a testvéreit is kellemesen érintette. Krisztus Jézus, az Isten szellemé­vel eltelt főpap minden időben olyan befolyást gyakorolt, amely békességet és egyetértést szerzett a testvérei, il­letve a tanítványai között és komolyan azért imádkozott, hogy őbenne elnyerjék és tökéletesítsék az egységet, különösen most, a világ végén. János 17:20-23. Az ily il­latos felkenés, illetve a Krisztus hasonlatosság egyenlő azzal, hogy a testvérei és ezek társai az elhatározás, törekvés és szolgálat egységében és egyetértésében ma­radnak a teokratikus szervezettel.
43 Az egyesítő együttlakozásuk egyébként olyan felfrissítő és felüdítő, mint a palesztinai 6 hónapos szárazság alatt a Hermon hegyére hulló erős harmat. Ez a harmat oly bőséges volt, hogy a hatása a Hermon he­gyétől a nép fővárosa által körülvett Sion-hegyéig elhatott, "amelynek Jehova az Istene". Sion vagy Jeruzsálem így Jehova főszervezetét szemléltette annak királya és Főpapja, isten felkent fia alatt. Onnan, a tulajdonképpe­ni Sionból, a fővárosból kínál fel az örökkévaló életadó állandó áldásokat, az "örökkévaló élet" áldásait. Ez az élet, az Isten adománya lakozik a főpapjában, a Király­ban. A földön senki nem nyerhet más úton életet, mint főszervezétben s annak királya, Krisztus Jézuson keresz­tül. Az ókori Sion hegyén a harmat életreható volt. A mi megemésztő száraz korszakunkban, a "világ végén" úgy hatnak az élet áldásai az igazságos új világban, mint a harmat azokra, akik azáltal testvéri egységben és egy­etértésben együtt lakoznak, hogy a nagyobb Sion, Jehova dicsőséges főszervezete által gyakorolt teokratikus kormányzatnak alárendelik magukat.
Kérdések.