A lap korrektúrázva van
144
Jehova végzésének a kivitelére. Egyesek felhozhatják,hogy a megbízatás rendelkezéseiben semmise szól ily külön vasárnapi-iskola bevezetése ellen. Az ily ellenvetés helyességét vagy helytelenségét a megbízatás szavaival és más Iráshelyekkel kell összehasonlítani, amelyek a királyság evangéliumának a nemzetek között való hirdetésére vonatkoznak.
14
A gyermekek számára létesített vasárnapi-iskola szószólói az ellenvetésük és álláspontjuk támogatására.Jézus következő szavait idézik: „Hagyjátok a gyermekeket és ne akadályozzátok meg, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyeneké a mennyek országa.“— Máté 19:14:Zürcher rev. Biblia; Mark 10 :13, 14.
15 Az elberferdi Biblia az utoljára idézett és a kísérő
szöveget következőkép adja vissza: „És hozzá vitték a kisdedeket, hogy megérintse őket. A tanítványok pedig dorgálták azokat, akik odahozták. Jézus pedig ezt látván, haragra gerjedt és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa (Menge szerint: a hozzájuk hasonlóknak van szánva az Isten országa). Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja Isten országát, mint egy kisgyermek, nem megy be abba. És ölébe vette őket, rájuk tette kezét és megáldotta őket“— Márk 10 :13-16.
16 Az Úr a kővetkező kísérő körülmények között mondotta ezeket: Az emberek Jézushoz hozták gyermekeiket, a tanítványok pedig meg akarták akadályozni,hogy a gyermekek be legyenek mutatva az Úrnak, s ebben helytelenül cselekedtek. Ezért mondotta Jézus: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket..., mert az ilyeneké az Isten országa.“ Ezzel nyilván azt akarta mondani, hogy a királyság olyanoknak van szánva, akik öt keresik. Aki a királyság áldásaiban kíván részesülni, szükséges őt teljes és feltétlen bizalommal keresse. ö nem azt mondotta, hogy akik a királyságba be óhajtanak jutni, gyermekekké kell legyenek, hanem hogy öt kell keressék és teljes és feltétlen bizalommal kell szolgálják, miként a gyermek bizalommal van ahhoz, akit szeret. Itt megjegyezhetjük, hogy Jézus nem mondotta, hogy vasárnapi-iskolát kell létesíteni a gyermekek számára, sem nem utasította tanítványait vagy másokat, hogy külön tanulmányi-osztályt létesítsenek a gyermekek számára.’Rájuk vetette kezét és megáldotta őket. Nem mondotta, hogy „a menny királysága gyermekek számára van“, hanem azt mondotta, hogy a mennyek királysága azoké, akik hozzá jönnek. Ezáltal az Úr ismertette feltett szándékát, miszerint mindazokat megáldja, akik öt szorgalmasan és bizalommal keresik és engedelmeskednek neki. „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ö létezik és megjutalmazza azokat akik őt keresik.“(Zsidók 11 :6) Jézus kifejezte afölötti haragját, hogy a tanítványok közbe léptek és megakadályozták a szülőket, hogy hozzá vigyék gyermekeiket. Mindazáltal nem azáltal vonták magukra haragját, hogy elmulasztottak vasárnapi-iskolát létesíteni a gyermekek számára. Jézus ismerte Isten törvényét és tisztában volt a Jehovától nyert feladatával, s ha ez a megbízatás a kiskorúak elkülönítéséről és egy a számukra létesítendő külön tanulmányi-osztályról szólt volna, úgy ezt értésünkre adta volna, ő azonban ott hagyta a gyermekek oktatását, ahova tartozott. Nem kezdett újat, illetve nem változtatta meg Jehova kifejezett intézkedését. Krisztus Jézus felkent követői pedig éppen úgy kell eljárjanak. Ők az Úr megbízott tanúi és pontosan követniük kell az ő utasításait.
17
Sátán sok mindenféle raffinált eszközt felhasznál, hogy az emberek figyelmét lekösse és az embereket eltérítse a mindenható Istentől. Mint mindennél hatékonyabb eszközt Sátán a vallást használta fel arra, hogy az embereket elvonja Jehova istentől és gyalázatot zúdítson szent nevére. Sátán megszervezte a vallást és annakidején működésbe hozta az úgynevezett „keresztény vallást“. Meglehetősen jól hangzott, amidőn az ájtatosabbak és álszentebbek mintegy így szóltak a néphez: „Egy külön vasárnapi-iskolát kell létesítsünk a
gyermekek számára s őket ki kell oktassuk az egyház dolgaira és tanaira vonatkozólag.“ Természetesen ez hatékony eszköznek ígérkezett arra, hogy a gyermekek összhangban legyenek tartva a vallási szokásokkal és bevonhassák, őket az egyházszervezetbe. A papság által képviselt ez álláspont annyira félrevezető, raffinált és csábító volt, hogy hiszékeny emberek könnyen tőrbe estek. A vasárnapi-iskola megszervezése óta a tanítás azokban egy néhány vallásoskodóra van bízva, akik megkísérelték, hogy minden gyermeket bizonyos vallásszervezet útján vezessenek, s a gyermekek csak keveset vagy egyáltalán semmitse lettek tanítva Jehova Istenről, Királyáról és Krisztus alatti királyságáról. Elvitathatatlan dolog, hogy a vasárnapi-iskolák részét képezik a vallásrendszernek: és annak az útnak a követése, amelyen a vallásoskodók járnak elől, azt jelentené, hogy le hagyjuk téríteni magunkat az Úr által megjelölt ösvényről és az ellenség útján vezéreltetjük magunkat. Ily módon a szülők úgy maguknak, mint gyermekeiknek nagy kárt okoznak.
A tanitó
18
Jehova Isten a felséges atyja mindazoknak, akik élnek. Ö a nagy tanítója mindazoknak, akik háztartásához tartoznak: „Akinek a nevét viseli az egész család mennyen és földön.(Efézus 3:14, 15; van Ess) Az Istent szeretők szorgalmasan azt az utat követik, amelyet Jehova kijelölt és nem engedik magukat emberi következtetésekkel vezéreltetni, még ha annál világosabbnak és tetszetősebbnek is néznek ki ezek a következtetések. Isten Ábrahámot használta fel a helyes út megjelölésére. Mindjárt a vízözön után Isten elhívta Ábrahámot, s őt „Isten barátjává“ tette. Felhasználta Ábrahámot előképnek, amelyben Ábrahám Istent szemléltette, mégpedig az Atyját annak a magnak, amelyben a föld minden engedelmes nemzedéke megáldatik. Ábrahám gondot viselt a maga családjáról, amiről maga Jehova tesz bizonyságot. így nyilatkoztatta ki Isten a helyes eljárást és határozta meg, hogy ki tanítsa a gyermekeket. Népe helyes vezetésére rendelt szabályát Jehova a következőkben jegyeztette fel: „És monda Jehova: Eltitkoljam-é Ábrahámtól, amit tenni akarok? Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a föld minden nemzetségei. Mert tudom róla, hogy megparancsolja fiainak és házanépének ö útánna, hogy megőrizzék Jehova útját, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse Jehova Ábrahámon, amit szólott felőle.“ — Mózes I. 18 :17—19.
19 Itt Ábrahám találóan illusztrálta Jehovát, a felséges Atyát és az Egyet, akiben az Isten szeretők háztartása oktatásban részesülnek. Jehova a „Sion“ nevet adta az egy jó asszony által szemléltetett szervezetének, amely Isten gyermekeit szüli; és a fenti szövegben Jehova ismerteti a gyermekek oktatásának helyes módját, s ezt a következő szavak támogatják: „És minden gyermekeid Jehovától taníttatnak, és a gyermekeid békéje nagy lesz.“ —Ésaiás 54 :13; Elberfeldi ford.
20
A gyermekek oktatásban kell részesüljenek, s az Isten igéjében ki van jelölve a helyes idő és hely oktatásukra. Azonban a Szentirásból nem tűnik ki, hogy oly kötelesség Isten felkent népének egy csoportjára volna bízva, hogy a gyermekek számára elkülönített tanulmányi-osztályt kellene létesítsen. A gyermekek megszülését eltartását és nevelését illető felelősség a szülőkön nyugszik. A vasárnapi–iskolák mentséget szolgáltattak szülőknek a személyes kötelességük teljes elhanyagolására, s már ez önmagában elég annak kimutatására, hogy az elkülönített vasárnapi-iskolák gyermekek számára nem bírják Jehova tetszését. Egy jó atya felvilágosítja gyermekeit Istenre és királyságára vonatkozólag, és a helyesen nevelt gyermek ezért tiszteli az ö szüleit. A Szentírásban Isten önmagára mint a nagy Atyára és „asszonyára“, illetve szervezetére mint gyermekei anyjára hivatkozik, és a gyermekekhez így szól: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet Jehova, a te Istened ad néked.“(Mózes II. 20: 12) Ez a parancs Isten háztartása minden