Oldal:Az-ő-háboruja-1-2-rész-1938.pdf/14

191

ket tesznek; akik elmennek a föld és az egész, világ ki­rályaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának a viadalára... Egybegyűjtötték azért őkét a helyre, amelyet héberül Armageddonnak neveznek.“ (Jel. 16:14,16) Elhatározva Jehova hű­ségeseinek a kipusztítását, menetelnek most a szövet­kezett ellenségek Armageddonhoz,, ahol az Úr össze­gyűjtötte seregeit. „És látám, hogy a fenevad és a föld királyai és azok seregei egybegyültek, hogy hadakozzanak az ellen, aki a lovon ül és az ő serege ellen.“ — Jel. 19:19.

²⁷ Midőn Jósafát Így Istenhez imádkozott, a templom udvarán állott a Sion hegyén. Ma Jehova maradéka „Armageddonnál“ áll, amely „a seregek gyülekezésének hegyét“ jelenti. Ennek egyenlő jelentősége van Sion hegyével, ahol Krisztus Jézus összegyűjtötte testének tagjait, a maradékot a templomban. (Jel. 14:1; 16:14—16) Midőn Jósafát az ellenséges haderőket az Izráeliták ellen felvonulni látta, mondotta az Úrnak: „Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek szemeink.“ Ez pontosan leírja Jehova népének a jelen helyzetét és állapotát. Ez a kétségbeesett helyzet volt Isten népé­nek az állapota 1933-ban, mikor megkezdődött üldözé­sük a nácik, fasiszták és a római kat. hierárchia által. Ezek Németországban és más vidékeken mindenféle faj­tájú üldözést megindítottak. Abban az időben kétség és bizonytalanság uralkodott sokak gondolatiban Isten né­pe közül, míg tetszett az Úrnak megjelentetni a Watch Tower 1933 novemberi (Őrtorony 1934 januári) számá­ban a „Ne féljetek“ című cikket. Akkor kezdték felis­merni a kiváltságukat, hogy szilárdan elleneálljanak a felvonuló ellenségnek. A Jehova Isten iránt odaadók szemüket felé és legfelsőbb meghatalmazottja, Krisztus Jézus felé irányították, s mintegy a következő imát re­begték Istenhez: „Szemeimet a hegyekre [a magasabb helyekre, a ’felső hatalmasságokhoz‘, Jehovához és Krisztus Jézushoz] emelem, onnan jön az én segítsé­gem. Az én segítségem Jehovától van, aki teremtette az eget és földet. Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ. Imé, nem szunnyad és nem al­szik az Izráel őrizőjel“ (121. zsoltár 1—4) „Imé, mint a szolgák szemei uruk kezére, mint a szolgalány sze­mei asszonya kezére: úgy néznek szemeink Jehovára, ami Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk! Könyö­rülj rajtunk, Jehova, könyörülj rajtunk! Mert igen eltel­tünk gyalázattal. (123. zsoltár 2.3) „Szemeim mindenha Jehovára néznek; mert ő húzza ki lábamat a tőrből.“ — 25. zsoltár 15.

²⁸ Népe bátorítására mondja neki Jehova: „Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok, földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincs több! Magamra esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv! Csak Jehovában van, így szól­nak felőlem, minden igazság és erő. Ő hozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, akik reá haragusznak. Jehovában igazul meg és dicsekszik Izráelnek egész mag­va!“ — Ésaiás 45:22—25.

²⁹ Tehát Isten egész népének az a tanács és figyel­meztetés van adva, hogy a nyomorúság és bizonytalan­ság órájában Jehova Igéjére figyeljen, amelyet most ő feltár azok segítségére, bátorítására és erősítésére, akik ragaszkodnak hozzá.

Aggodalom

³⁰ A prófétai kép vagy dráma e részén a helyzet nagyon feszült volt, és nagy aggodalom fogta el az egész ott összegyűlt népet. Jósafát befejezte az imáját. „És a Júdabeliek mindnyájan Jehova előtt állottak, gyerme­keikkel, feleségeikkel és fiaikkal egyetemben.“ (Krón.II. 20:13) Vajjon kapnak feleletet, amely az egész ott összegyűlt népnek bátorságot nyújt? Jósafát imája egy egységes fohász volt Jehovához. Várakozásteljesen ál­lott a nép, a templom keleti részén, az udvaron a szen­tek szentélye arany kapuje előtt, és minden szem a szen­tek szentélye felé volt irányítva, ahol Jehova lakott,

amennyiben ‘te reád [Jehova] néznek szemeink‘. Aggo­dalommal vártak, hogy meglássák, mit válaszol nekik az Úr. Ez valóban nagy szívszorongás ideje volt min­denkire nézve. Hasonló képet nyújtott Márdokeus: Amidőn „mindent megtudott, ami történt“ a gonosztevő Hámán, Ézsau vagy Edom leszármazottja által, „Márdokeus“ megszaggatta ruháit, zsákba és hamuba öltözött;... és kiálta nagy és keserves kiáltással és eljött a király kapuja elé. Ez egy aggodalmas óra volt számára. (Lásd Eszter 4:1,2) Márdokeus ez állapotában mondott imájának az értelmét Isten világo­san feltárta népe előtt 1931-ben. Ezek a képek a mara­dék javára lettek szerezve.

³¹ Visszatérve a Júdabeliek által szerzett prófétai képre: Ott állottak a templom előtt, tehát Jehova előtt „gyermekeikkel“ [a legkisebbekkel] a férfiak „a felesé­geikkel és fiaikkal egyetemben“, tehát a csecsemőikkel a karjaikon és a nagyobb gyermekeikkel. Ez egy magá­val tehetetlen sereg volt. „A feleségeik“ gyengébbek voltak, mint a harcképes férfiak, és nagy aggodalommal figyeltek és vártak az Úrra. Ezek nem az egyház női tagjait szemléltették, hanem az olyanokat, akik gyen­gébbek az Úrban, mint mások, azonban mégis a Király­ság előrelátható örököseihez tartoznak. (Péter I. 3:7) „És fiaikkal“: ezek (botűszerint) a család „fenntartói“, a fiatalabbak, akik még kiskorúak voltak, akikre az atyák Izráelben támaszkodtak, hogy Izráel nevét fenntartsák. A Júdabeliek e megfé­lemlített serege tudta, hogy az összeesküvő ellenség az ő megsemmisítésükre való elhatározással vonult fel, hogy többé ne emlegessék Izrael nevét. (83. zsoltár 5) A hivő jóakaratú emberek, akik most a földön tartoz­kodnak és a felkentek mellett foglaltak állást, a való­ságban „fenntartók“ vagy építők, akik — Isten kegyel­me folytán az armageddoní nagy csatán keresztülvitet­nek — Jehova Isten és Királya nevét a földön fenntart­ják. Ezek az „idegenek“ s mégis azok társai, akik a templomsereghez tartoznak s most az Úr előtt állanak, s akik ellen most felvonul az egyesült ellenség, a keres­kedelmi, politikai és vallásos elem, hogy pusztulásukat előidézzék.

³² A prófétai kép e ponton világosan vázolja Isten népének mostani helyzetét és állapotát a földön. A Jó­safát áltól elöárnyékolt Krisztus Jézussal, a nagyobb Jósafáttól most a felkentek összegyülekeztek a Sion hegyén. A „más juhokat“ az Úr most az ő aklyába gyűj­ti, s ezek a maradék vagy a szellemi Izráeliták látják most ebben az aggasztó órában, hogyan nyomul fel ellenük a szövetkezett ellenség. Az 1938. év tanú­bizonysága az ellenség felvonulásának, amely azzal az istentelen gonosz kívánsággal nyomul fel, hogy telje­sen megrontsa azokat, akik Istent és Királyát szeretik és nekik szolgálnak Akik az Úr oldalán összegyűltek és neki szentelték magukat, mindannyian látják az ördögi hadsereg felvonulását. Tisztában lévén azzal, hogy ön­magukban képtelenek volnának feltartoztatni egy ily egyesült horda ellenséget, az Úr e hű szolgái Jehovához és Krisztus Jézushoz kiáltanak. A templomsereghez tar­tozók biztosan mindannyian felismerik e nagy veszedelem idejét és a fenyegető helyzetet és azért megértik, hogy ez az az idő, midőn mindannyian szilárdan kell álljanak az Úrban és az igazságosság ügyében mindanynyian teljes egységben kell legyenek. Mindenkinek a szeme Jehova és Királya felé van fordítva, s mindanynyian vállvetve és szilárd elhatározással mennek Isten szolgálatára, tudván, hogy egyedül és kizárólag Jehová­tól és Királyától függnek. Bizonyára a most templomhoz tartozók mindannyian el kellett ismerjék, hogy e sereg­ből valaki, aki a templomsereg egy más tagját megsér­teni vagy megkárosítani próbálja, közvetlenül az Úr haragját vonná a saját fejére. A templomsereg egyetlen tagjának sincs oka vagy mentsége arra, hogy a tem­plomban lévő testvérei valamelyikével ellenséges vi­szonyban éljen. Erre nincs semmi, ok, mert senki sem igazolható, ha a Krisztusban lévő testvérének kárt akar okozni, sem nem lehet ezt tudatlansággal kimenteni,