A lap nincsen korrektúrázva
187
deje alatt építette, Ő nem az egész templomot építette, hanem kimutatta Isten háza iránti szeretetét azáltal, hogy egy új pitvart épített hozzá. Észszerűen elmondhatjuk, hogy ez az új előudvar vagy pitvar a „nagy sokaságot“ árnyékolta elő, amely Isten királyi széke előtt áll, amint azt a Jelenések 7:9—15 vázolja, s amely azért gyülekezett ott össze, hogy közreműködjön Jehova dicsőítésének az éneklésében és részt vegyen a sátoros ünnepeken. Ez az új előudvar a nagyobb helyiséget szemléltette, amelyre az újonnan érkezettek, a Jonadábok számára van szükség, s igy az
Úr kimutatja, hogy a maradék és a társaik összegyűlnek az ő magasztalására. Most láthatjuk, hogyan gyülekezik össze a nagy sokaság az Úr háza előtt és zendít rá Jehova és Királya dicsőítésére.
7 Salamon imádsága kétségkívül a nagy sokaságot alkotó jóakaratú emberek felgyülekezésére vonatkozott, igy szólván: „Sőt még az idegen is, aki nem a te néped, az Izrael közül való, ha eljő messzeföldröl a te nevedért; (mert meghallják a te nagyságos nevedet és a te hatalmas kezedet és kinyújtott karodat), eljön és imádkozik e házban: Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, amiért hozzád könyörög, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet, és féljenek úgy téged, miképpen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, amelyet én építettem.“ — Királyok I. 8:41—43.
8 A képnek ezzel a részével találóan összhangban van az a megjegyzésre méltó tény, hogy a Watch Tower 1932 augusztusi (Örtorony 1932 októberi) számában a jóakaratú emberek először lettek Jonadáboknak nevezve, akik végül a nagy sokaságot alkotják; azután pedig a Társulat akkor Bulletinnek nevezett szolgálati lapja 1933 májusban [angolban] egy meghívást intézett a Jonadábokhoz, hogy vegyenek részt Isten Krisztus alatti Királysága ismertetésének a bizonyságtevésében. Ettől kezdve részt vesznek ezek a „más juhok“ a bizonyságtevésben s ezt azok az Izráeliták szemléltették, akik az új előudvarban állottak, akik előtt Jósafát király állott és imádkozott.
9 Jósafát imájának a bevezető szavai az Izráelitákat az előképes ígéret szerinti magként igazolta, amelyet Jehova Ábrahámnak ígért. „És monda: Oh Jehova, mi atyánk Istene! nem te vagy-é egyedül Isten a mennyben, aki uralkodol a pogányok minden országain? A te kezedben van erő és hatalom, és senki nincsen, aki ellened megállhatna.“ (Krón. II. 20:6) Krisztus Jézus, a Jósafátnál nagyobb a tulajdonképpeni vagy valódi „magja Ábrahámnak“, és most elismeri a földi maradékot, Isten felkent népét a „Krisztus teste láb“-tagjaiként s Így örökbefogadás által az Ábrahám magva egy részeként. Jehova a nagyobb Ábrahám, és a maradék tagjai az ő gyermekei vagy az ő magva, s ők Jehova Istent atyjuknak szólítják, s a nagyobb Jósafátot Krisztus Jézusnak; így a kép vagy előkép kimutatta, hogyan szóllitják Istent mint a Mindenhatót, Őt, a nagy örökkéválóság Királyát. (Jeremiás 10:10) 1914 óta Krisztus Jézus, Jehova felkent Királya mint a világ jogszerinti Királya jelenik meg, ott áll „az ellenségei között“ (110. zsoltár 1, 2) és megkezdi uralkodását. Itt a maradék nyomatékosan arra van emlékeztetve, hogy Jehova a Legfelségesebb, hogy ő és Krisztus Jézus alkotják a „felső hatalmasságokat“, s hogy az Isten szervezetében minden hatalom Istentől rendeltetett, nem valamely földi teremtménytől. (Róma 13:1—4) 1914 ben e világ királyságai „a mi Urunkéi [Jehováé] és az ő Krisztusáéi“ lettek. (Jel. 11:15—18) Jósafát szavainak a szemlélésénél: „A te kezedben van az erő és hatalom, és senki nincsen, aki ellened megállhatna“, a most a templomban tartózkodó maradék arra van emlékeztetve, hogy Jehova a Mindenható, az Ellenállhatatlan, hogy ő a szeretett Fiát, Krisztus Jézust minden hatalommal felruházta mennyen és földön, s hogy a Mindenhatónak és felkent Királyának semilyen hatalom nem képes eredménnyel ellentállani. 1926 után kezdte az Úr az ő népét a különböző címei és nevei jelentőségére
figyelmeztetni. (Lásd The Watch Tower 1927 augusztus 1-i; Őrtorony 1927 novemberi) számát. Ez az ismeret segített a felkenteknek, hogy az ellenségeiket a helyes szemszögből lássák, és tudják, hogy semmi nem hasonlítható össze Jehovával, a mindenható Istennel. Jobban felismerték mint valaha a kötelességüket és kiváltságukat, hogy neki engedelmeskedjenek, tekintet nélkül arra, amit valamely teremtmény a nap alatt gondolhatna vagy mondhatna.
10 Józsué látható vezetése alatt, aki annakidején az Úr Jézus Krisztust ábrázolta, kiűzte Isten a Kanaánitákat, Sátán képviselőit. Jósafát itt a Jehovához intézett imájában megemlékezett arról, hogyan biztosított ő a népének oltalmat és gondoskodást és hogyan üzte ki az ellenséget, és az országot Isten barátja, Ábráhám magvának adta örökre. „Oh mi Istenünk! nem te űzted ki e földnek lakóit a te néped az Izrael előtt, és nem te adtad azt Ábrahámnak, a te barátod magvának mindörökké? (Krón. II. 20:7) Hasonlóképpen kezdődött meg a nemzetek idejének a végén, 1914-ben a „háború az égben“, aminek az lett az eredménye, hogy Sátán és szellemi hordái a mennyből kiűzettek és a földre vettettek, s hogy minden eddigi tulajdonuk Ábrahám valóságos magvának lett átadva. Mivel a ’nemzetek hét ideje’ akkor lejártak, a világ véget ért, ami itt Sátán elvitathatatlan uralmát jelenti, s attól az időtől az öszszes nemzeteknek fel kell tenni a kérdést, hogy el akarják fogadni Krisztus Jézust Királyként, vagy pedig Sátán alatt akarnak maradni s vele elpusztulni? (Luk. 21:24; Mózes III. 26:18—28) Ezzel összhangban mondja Isten prófétája: „Oh Isten! füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nekünk a dolgot, amelyet napjaikban, a hajdankor napjaiban cselekedtél. Nemzeteket űztél te ki saját kezeddel, őket [saját népedet] pedig beplántáltad; népeket törtél össze, őket pedig kiterjesztetted. Mert nem az ő fegyverükkel szereztek [szövetséges néped] földet, s nem az ő karjuk segített nekik; hanem a te jobbod, a te karod és a te orcád világossága, mert kedvelted őket. Te magad vagy az én királyom oh Isten! Rendelj segítséget Jákobnak! Általad verjük le szorongatóinkat; a te neveddel tapodjuk le támodóinkat.“ (44. zsoltár 2—6) Ez a jövendölés a jelenben Isten szövetséges népére vonatkozik a földön.
11 Jósafát így imádkozott: „És te adtad azt Ábrahámnak, a te barátod magvának mindörökké“, és az imának ez a része 1914-ben azáltal teljesedett be, hogy a Király, Krisztus Jézus a trónra emeltetett és kiküldetett, hogy uralkodjék a földön. Ez beteljesedése volt a Zsoltáros által ismertetett jövendölésnek is: „Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen! Törvényül hirdetem: Jehova mondá nékem: En fiam vagy te; én ma nemzettelek [előhoztalak, elismertelek és mint jogszerinti királyt ismertettelek] téged.“ Ezt az Úr a „fiú-magzat“, illetve a Királyság létrehozásával cselekedte. „Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül és birtokodul a föld határait. Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket mint a cserépedényt.“ — 2. zsoltár 6—9.
12 Jákob a magot, Isten felkenteit szemléltette s így a maradék tagjait képviseli a templomban: „De te Izrael [Izráel nemzete], én szolgám, Jákob [a felkent mag], akit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva.“ (Ésaiás 41:8) „És megjelent Jehova Ábrahámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet.“ (Mózes I. 12:7) „Mert mind az egész földet, amelyet látsz, néked adom és a te magodnak örökre.“ (Mózes 13:15) Az itt megjövendölt mag Krisztus Jézus. (Galata 3:16) „Barát“ olyasvalakit jelent, aki minden időben szeret. Jehova szerette Ábrámot vagy Ábrahámot, és szereti Ábrahám magvát is. Következetesen szereti Krisztust, az igazi magot, és az ő teste tagjaiként elfogadottakat. akik mindörökre Jehova barátai maradnak. „Nem azért szeretett titeket Jehova, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, amellyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; azért hozott
