A megjelenés dátuma magyarul: 15.10.1938 A megjelenés dátuma angolul: 01.06.1938 Kötet: 25 (XXV) Szám: 19

pages Borító-176

TURNUL DE VEGHE

Și Vestitorul

Prezenței lui Cristos.

Voi sunteți

martorii mei zice Iehova,

că Eu sunt Dumnezeu.

Isaia 43:12

Păzitorule, cât mai este din noapte?
Isaia 21:11

Vol. LIX

BILUNAR

Nr. 11

1938 október 15

CUPRINS

Egység a cselekedetekben (Folytatás)

162

Szervezet, I rész

164

Szervezet, II rész

170

Organizație Vizibilă

169

Întrebări pentru studiu

171

Anunț

171

Reglementare

164

Curți

174

Scrisori

176

„Îndrăzneală”

162

Întrunire pentru NORTHWEST

162

Fonograf Portabil

162

Vígydjó! aj * Éaaiás «-11. < WaMilower ond Héráid oF Chmt's Presence (Hungárián Edition) Vycházi mcsicnö v Pr.vzc IX., Podvini 184. Monthly, October 1938 Havi folyóirat 25. évfolyam 19/20 szám ■, 1938 október 15 sRif tanúi m, nSO f- SZÓI JEHOVA,N^£ twJ&a.w TARTALOM _Egvség és cselekedetben (Folytatása) Szervezet, I. rész • Szervezet, II. rész 102 101 170 % I Snfwvf oi S«ond Cta« Malter April 2418, 1922, at Srooktyn, N.Y., Poilofflc* undor lh» M ef Manh 3rd 1872, VTT. r.í- U Vyplácení novin. zn. povoleno fed. p. a t. 3. list. 1937 6. 281900/IIIa 1937 — Dohlédacf poít. úf. Praha 79. Kó 2.— Made in Czecboslovakia

162

Az ŐRTORONY

és Krisztus jelenlétének hírnőke

25. évfolyam

1938 október 15

19-20szám

Egység a cselekedetben

(Folytatás)

³³ ” Hogy a magukat a templomban lévőknek állítók között olyanok is vannak, akik hamis vádakat terjesztenek testvéreikről, vagy a testvérekről rosszat beszélnek, illetve oly dolgokat, amelyek alkalmasak őket' mások előtt lekicsinyelni, abból kitűnik, hogy az ilyen gonosz nyelvek vagy készakarva és gonoszul kárt akarnak okozni másoknak, vagy pedig szellemi betegek vagy agyalágyultak. Ha gonoszságból másoknak kárt okozni vagy zavart előidézní törekszenek, meg kell dorgálni őket, s ha nem akarnak megjavulni, nem szívlelik meg az ily figyelmeztetést, akkor az apostol utasítása teljesen figyelmen kívül kell hagyni őket. Ha szellemi betegek s alkalom nyílik nekik segíteni, meg kell tenni, amint a következő Íráshelyek mutatják. A szellemi betegekről van megírva: "Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? dicséretet énekeljen. Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság metartja a beteget és az Úr felsegíti őt, s ha bűnt követett is el, megbocsáttatik neki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok; mert igen hasznos az igazak buzgóságos könyörgése. -- Atyámfiai, hogyha valaki tiköztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez. - Jakab 5:13-16, 19, 20.

³⁴ Ha valaki az Isten felkent népe egyik csoportjából másikról rosszat beszél, biztosan eltévelyedett az igazságtól s az Úr ellen vétkezik s az örök pusztulás vaszedelmének van kitéve. Ha tehát az eltévelyedett a testvéreknél segítséget keres, akkor a "vének" illetve a Krisztusban érett testvérek jöjjenek össze az eltévelyedettel, imádkozzanak felette és mutassák ki neki a Szentírásból azt a nagy kiváltságot, amely az Úr örömével jár s amit a fejnek olajjal valómegkenése szemléltet. Az Úr nagy kegyelméből egy ily intézkedésről gondoskodott, hogy a testvérek a betegeknek segítséget nyújthassanak s őket az eltévelyedésről visszavezethessét, ami az eltévelyedettnek a romlástól való megmentését és sok bűn elfedezését idézheti elő.

³⁵ A templomban levők mindannyian tartsák figyelembe, hogy az Ördög az "asszony magvát", amelyre Krisztus a bizonyságát bízta, vagyis Isten maradékát megsemmisíteni törekszik, s akik valóban a templomhoz tartoznak , mindannyian éberek, hogy a testvéreiknek segítsenek s az Ördög gonosz szándékát meghíusitsák. Az Isten felkentjei egy teljesen különálló osztályt alkotnak; s ha valaki közülük az előírt útról letévelyedett, az ilyen eltévelyedett a halál veszedelmébe került, amelyből nincs feltámadás . Azért az összes hűségesek arra kell figyeljenek, hogy a templomsereg tagjaival ne cselekedjenek rájuk hátrányos dolgot; ellenkezőleg, mindent el kell követni a templom tagok védelmére és segítségére. Mindannyian egyek Krisztus Jézusban, s a Krisztus szeretete köti össze mindazokat, akik egy szellemben vannak. A szeretet, az önzetlenség teljes kifejezése kell legyen a templomsereg tagjai minden cseleke-

detének az indító oka másokkal szemben. A Pál apostol által régen feljegyzett figyelmeztetés teljesen összhangban van ezzel: Annakokáért amig időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a hitünk cselédjeivel." - Gal. 6:10

³⁶ Az Úr felkentjei között nem szabad előfordulajanak személyeskedések és mende-mondák. Senkivel szemben nem szabad pártoskodni. ( Jakab 2:2-4) A Krisztusban levők nem élhetnek önmaguknak, hanem Krisztusért, a Királyért kell éljenek s benne az egész Krisztus bennfoglaltatik. "És azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámadott. Azért mi ezentúl senkit senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük. Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden." - Kor. II. 5:15-17.

³⁷ A jelen idő az Isten népe közötti béke ideje, valamint Isten népének az ellenség elleni hadjáratban való egységes eljárás ideje. Ez azt jelenti, hogy a felkentek között teljes egység és összhang kell uralkodjon. Az apostol a felkenteknél található és szükséges ily összetartást vagy a cselekedetben való egységet egy képletes kifejezéssel illusztrálja: "Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viseljétek magatokat, hogy akár odamenvén és látván titeket, akár távol lévén, azt haljam dolgaitok felől, hogy megállotok egy szellemben, egy érzéssel viaskodván az evangélium hitéért; és meg nem félemlvén semmiben az ellenségek előtt. A ti bátorságotok azok számára azok számára az őket fenyegető pusztulás biztos jele lesz, számotokra azonban az üdvösségetek biztos jele, - egy Istentől származó jel. Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higyjetek ő benne, hanem hogy szenvedjetek is ő érette, ugyan azt a harcot tovább folytatván, amelyet egykor nálam láttatok s amelyről még most is hallotok, hogy benne vagyok."-- Filippi 1:27-30; Weymouth.

³⁸ Az Úr szervezete nincs részekre osztva. A Krisztusban s így a templomban lévők között nem lehet civakodás és zűrzavar. Aki hajlamos a nyugtalanság vagy szakadás keltésére, vagy aki az Úr munkája végrehajtásának módja ellen zúgolódik és panaszkodik, egész biztosan kivettetik. Akik Krisztusban levőknek hiszik magukat, mindannyian törekedjenek a testvéreikkel való békére és összhangra s mostantól fogva tartsanak távol maguktól mindenféle viszálykodást és zavart. Isten a testbe helyezte a tagokat, amint neki tetszett, és mindenkinek teljesítendő kötelességet utalt ki. A test egyetlen tagjának sincs jogában igénybe venni egy másiknak az idejét és erejét, hogy megvitassák az azok közötti vitát és zavart, akik állításuk szerint Istennek szolgálnak. Ha kettő vagy több között félreértés támad, akkor simítsák el azt a Szentírással összhangban haladéktalanul magatok között. Az Isten népe felkent serege között a multban ha előfordultak is zavarok, többé nem szabad előforduljanak. A colombusi kongresszuson az egész gyülekezet a helyére való felállással juttatta kifejezésre készségét, hogy hazatérésük után jövőben mindennemű viszálykodást és zavart kerülni fognak.

163

Egyesek ugyan nem tartották meg ígéretüket, örömmel állapíthatjuk meg, hogy a csoportokban lévő egyenlőtlenségről szóló panaszok sokkal ritkábbak, mint a multban voltak. Reméljük jövőben többé nem válik szükségessé ily panaszok beküldése. Álljunk mindannyian együtt, egyvonalban az ellenséggel szemben, és használjuk fel minden erőnket és képességünket Jehova neve és királya dicsőítésére. Ez a legnagyobb kiváltság, amely valaha teremtményeknek osztályrészül jutott. Ehhez hasonló kiváltságot soha többé ember nem kap a földön. ki akarjátok mutatni e nagy királyság iránti érdekeléseteket, vagy pedig amellett akartok kitartani, amit "jogaitokként" igényeltek? Gondoljatok arra , hogy midőn beleegyeztetek Isten akaratának a cselekvésébe, minden személyes jogaitokat feladtátok, s hogy most az egyedüli kötelességetek abból áll, hogy Jehova nevét dicsőítsétek, amint meg parancsolta néktek.

³⁹ A felkentek most kifejezetten megbízást kapnak, hogy a királyság zászlaját magasra emeljék és mindenkivel tudassák, hogy a jelen kor Jehova neve igazolásának az ideje, s hogy ezt a nagy munkát biztosan keresztül viszi; Jehova Krisztus Jézus útján rövid időn belül megsemmisíti a gonoszokat és a törvénytelenség cselekvőit. Mindazok, akik biztonságban akarnak lenni szilárdan Isten és felkent királya mellett kell álljanak. Itt nem egy kultusz mozgalomról van szó, hanem a kultusz és a Sátán szervezete minden része ellen való egységes fellépésről. Jehova már évszázadokkal ezelőtt előkészületet tett éppen erre az órára, s most elérkezett az idő, hogy végre hajtsa jogos bosszúját királysága minden ellenségein. Mindazok, akik most megakarják őrizni Isten iránti tisztaságukat és ragaszkodásukat, a királysággal szemben teljes és feltétlen ragaszkodást kell tanusítsanak; mivel Jehova a királyság által igazolja a nevét. Most elérkezett az idő, amidőn a Krisztus szeretete az összes felkenteket szilárdan összeköti. Ez azt jelenti, hogy közöttük többé nem szabad önzést találni. Az Úr a felkent templom-seregére bízta a királyság érdekeit, s teljes és tökéletes hűséget követel tőlük a királyság érdekeinek az előmozdításában való egységes eljárásban. Ha valaki magát a Krisztusban lévőnek állítja s amellett a királyság érdekeivel ellentétben a saját személyes érdekeit igyekszik előtérbe helyezni, az ilyen nincs a templomban s következetesen nem tagja a választott szolgának. Akik a templomhoz tartoznak, a királyság érdekein kívül mindennel szemben vakok. "Kicsoda oly vak, mint az én szolgám? és oly süket, mint az én követem, akit elbocsátok? Ki olyan vak , mint az Úr szolgája?"(Ésaiás 42:19) Egyike vagy te az Isten kiválasztottainak és felkentjeinek, akik kiválasztattak a világból, hogy bizonyságot tegyenek szent nevéről? Akkor vigyáz, hogy e nagy kiváltsághoz méltóan viselkedjél! E kiváltság pedig abban áll, hogy most összeköttetésben lehetsz Krisztus Jézussal az igazolás nagyszerű munkájában.

Társak

⁴⁰ A felkent templomsereghez tartozók most mindannyian részt vesznek Jehova "szokatlan munkájában" neve igazolására. Az ilyenek most Isten szervezete láthatatlan részének első sorában vonulnak fel az ellenség ellen és leleplezik a képmutatást és a hiszékenykerítést., és leleplezik a képmutatást és a vallásos zsarolást. A dicsőítő énekeik pedig az Úrban vetett teljes bizalmat és azon meggyőződést árulják el, hogy a Krisztus Király

győzelme biztos és küszöbön van. A vőlegény és a menyasszony együtt vannak ; "és a szellem és a menyasszony ezt mondják: "Jöjj!" Azénekük pedig azoknak a fülébe jut, akik jóakarattal viseltetnek Isten iránt és az igazság után vágyakoznak. Ha az ilyenek tudomást szereznek a dicsőítő énekről, örömmel csatlakoznak a felkentekhez és ezt mondják:"Jöjj!"

⁴¹ A„nagy sokaság** együttműködik a „kicsiny nyájjal" Jehova dicsőítésében. A teljes egységüket és összhangjukat úgy a Szentírás, mint a szemünk szemünk előtt lejátszódó események igazolják. Ez a minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből jövő nagy sokaság most megjelenik Isten trónja előtt és a felkentekkel és a menny angyalaival együtt énekli a Legfelségesebb Csöségét. (Jelenések 7:9—12) A felkentek és társaik egyesültek tehát a cselekedetben és együtt hirdetik, hogy a jJehova igazolásának a napja elérkezett. Senki se pazarolja el most idejét és erejét és ne veszélyeztesse örök életét kevésbé fontos dolgok feletti vitatkozásokkal azok közül, akik azt állítják, hogy szeretik Istent. Ami minden fáradságot megér, az az Isten országa Krisztussal az élen. Minden más kevés jelentőséggel bír és nem méltó a tanulmányozásra. A legcsekélyebb mértékben sem bátortalanodjon el egy sem, akik Isten és felkent királya oldalán állanak. Minden erődet használd fel Jehova nevének a dicsőítésére, mivel nagyon jól tudod, hogy ennél többet nem kíván. A te hited szerint legyen! Ha szilárdan állsz és folytatod megbízatásod és kötelességed örömteljes teljesítését, nem mondhatsz csődöt. A harc nem a tied, hanem Istené. Mindig figyelemben kell tartani a következőket: Jézus megváltotta az emberi nemet a saját vérén; Jehova Krisztus Jézus által a megváltottak közül egy népet választott ki a neve számára; a hű szolgaosztály most egyesült a templomban az Úrnál és egymással összhangban tevékenykednek; és társaik, a "más juhok" a trón előtt vannak. Mindannyian teljes összhangban kell közreműködjenek Jehova dicsőítésére és magasztalására. Krisztus Jézus, Jehova nagy végrehajtó tisztviselője nemsokára teljesen megsemmisíti a király összes ellenségeit, s azután az a boldog idő következik, amidőn minden lélek a Legfelségesebbet fogja dicsőíteni. — 150. zsoltár 6.

Tanulmánykérdések

32-34 Milyen intézkedést tartalmaz a Szentírás az itt a 32. bekezdésben vázolt körülmények közötti eljárásra vonatkozólag?

35-36 Milyen fontos tényt kell mindég szemelőtt tartson mindenki a templomban? Hogyan befolyásol valakit a testvéreivel való viselkedésében és eljárásában, ha e tényeket felismeri és értékeli? Mit mond a Szentírás a személyeskedésről és pártoskodásról?

37-38 Alkalmazd a Filippi 1:27-30! Miért oly fontos most Isten népe felkent seregének minden tagjára nézve, hogy kellőképpen értékelje a viszonyát, jelenlegi nagy kiváltságát, és felelősségét?

39 Milyen feladat lett most a felkentekre bízva? Mennyiben követeli meg a jelen helyzet a személyes és egyesült tevékenységet mindazok részéről, akik megakarják őrizni Isten iránti tisztaságukat?

40-41 Mit bizonyít, hogy a Jel. 17: és 7:9-12-ben megjövendölt tevékenység most folyamatban van s azt Jehova áldása kíséri? Hogyan kell eljárjon ma mindenki, aki azt állítja, szereti Istent, és milyen bizodalommal? Milyen fontos tényeket kell most az olyanoknak figyelemben tartani?

(Angol W. 1938 május 15)

164

Szervezet

I. rész

„Bronz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok és a fa helyett bronzot és a kő helyett vasat; és a felügyeletet feletted jólétté nevezem ki, és a megbízásod meghatározását igazságossággá.“ — Ésaiás 60:17; Rotherham.“

¹

JEHOVA SZERVEZETE egyáltalán nem demokratikus. Jehova a legfelségesebb, s az ő uralma vagy szervezete szigorúan teokratikus. E következtetésnek nem lehet eredményesen ellent mondani. Hadd szolgáljon ez a nagy és megdönthetetlen igazság a fenti szöveg és az itt következők tanulmányozásánál útmutatóul!

²

Jehova Isten a legfelsőbb hatalom, és Jehova és Krisztus Jézus alkotják a „felső hatalmasságokat”, akiknek mindenki alá kell vesse magát. (Róma 13: 1) Jézus a jövendölésben „erős Istennek” van nevezve (Ésaiás 9: 6), ami a mindenható Jehova erős ítéletvégrehajtójára utal. (Mózes I. 12: 1) Jézus Krisztus az „Egyház feje“, amely az ő teste. (Kolossé 1: 18) Jehova a „feje Krisztusnak" (Kor. I. 11: 3), így tehát Sion, Isten főszervezete egy teokratikus kormányzat, tisztán isteni uralom, nem pedig „egy népképviselőt“ vagy a nép kormánya és a nép által való kormányzás. Jehova szervezete királyság. Ez nem egy korlátozott vagy alkotmányos monarchia, amelyet teremtmények korlátozólag befolyásolhatnának? Jehova Krisztus Jézust úrrá és királlyá tette, és Krisztus Jézus nem számol be hivatása gyakorlásáról testülete egyetlen tagjának se. Mindazok a szolgálatok és hivatalok, amelyek az Izráel nemzetében, Jehova előképes népében betöltött különböző hivatalok által előárnyékoltattak, most Krisztus Jézuson, a Királyon teljesednek. Krisztus teste tagjai a hivatalos szolgálatban csak korlátolt mértékben vesznek részt, mégpedig mint alpapok, léviták és szolgák, akik „Isten megírott ítélete“ közvetítőiként hivattak el a királyságba. Ezért a szervezetben nincsen egyetlen személy se Krisztus Jézus alatt aki nagyobb rangot töltene be vagy másokat felülmúlna. 'Mindannyian egyek Krisztus Jézusban és Krisztus Jézus, a fej alatt. Jehova Isten és Krisztus Jézus a tanítók, és Krisztus Jézus a templomból intézi a közvetlen főparancsnokságot a láthatatlan és látható szervezet felett. Külön- és egyenjogok nincsenek, hanem a szervezet minden tagja teljesen alá kell legyen rendelve a Főnek. Ezeket az alap szabályokat szükséges élménkbe vésni és tartani, hogy a szervezetben minden és mindenki ezzel összhangban legyen és egyetértésben működjön közre.

³

E magyarázatnak elsősorban az a célja, hogy Isten most földön időző népének segítségére legyen az Istenhez és Krisztushoz való viszonyát jobban méltányolni és aztán ebben a megértésben zárt, harmonikus tevékenységben előretörni. Most a templomseregben egység uralkodik, mivel eljutott az „érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére; ... aki a fej, ... akiből az egész test szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését a maga fölépítésére szeretetben.” (Efézus 4: 13—16) Az Ésaiás 60: 17 szavai a „Schlachter-fordítás“ szerint így hangzik: „Az érc helyett aranyat hozok és ezüstöt a vas helyett, de a fa helyett ércet és a kő helyett vasat. Teszem fejedelmeiddé a békességet és elöljáróiddá az igazságosságot.“ Ezek prófétai szavak és Krisztus Jézusnak a templomához való jövetele- és Sion felépítése után teljesednek be teljesen. Világos ellentétet mutatnak az egyháznak az Úr templomhoz jövetele előtti és utáni viszonyában. Ésaiás e jövendölése mutatja, hogy mennyivel pompásabb és nagyszerűbb a felkent maradék munkája most, mint az a Sion felépítése előtt volt, s ez az ellentét az aranynak a bronzzal vagy rézzel való összehasonlítása által van szemléltetve, hiszen az arany pompásabb a bronznál vagy réznél, az ezüst értékesebb

és kívánatosabb a vasnál, a réz a fánál és a fa a kőnél. Más szavakkal: Ezek az anyagok itt szembe vannak állítva, hogy a jelen jobb és boldogabb állapotot szemléltessék, amelyek most Isten szervezetében uralkodnak.

⁴

Ésaiás jövendölésének első beteljesedésé kicsinyben akkor történt, amidőn Izráel maradéka a pogány méd Dárius király és perzsa Cirus által megszabadittatott Babilonból s ez az előképes nép visszatérhetett Jeruzsálembe (Sionba), hogy ott Isten templomát felépítse és a falakat helyreállítsa. (Esdrás 6: 1—15) Ebből kitűnik, hogy a későbbi perzsa király, Cirus utóda a pogány ellenfeleket kényszerítette, hogy a templom és Jeruzsálem falai felépítésénél közreműködjenek. Így meg van írva róluk Ésaiás 60: 16 szerint: „És szopod a népek tejét és a királyok (Dárius Jehova Istent előárnyékolván, és a perzsa Círus Jézus Krisztust] emlőjét szopod: és megtudod, hogy én vagyok Jehova, megtartód és megváltod, Jákobnak erős Istene.“ — Ésaiás 60 :16.

⁵

Az Ésaiás 60: 17 jövendölésének egy második kicsinybeni beteljesedése az egyháznak az apostolok napjaiban történt alapításakor történt. Azután Isten népe megint fogságba és nyomorúságba került, amely az 1917 és 1918-ban történt üldözésekkel érte el tetöfokát. A teljes beteljesedés azonban Krisztus Jézus hű követőinek a szorongattatása után következik be s miután Krisztus Jézus templomához jön, hogy ott az ellenjelképes Lévi hű fiait kipróbálja és kinyilvánítsa.

⁶

E tárgynak a tanulmányozásánál „Az őrtorony“ azt meri állítani olvasói útmutatójául, hogy a következő, a Szentírás által teljesen alátámasztott magyarázat a következőket állapítja meg: Hogy az a tanítás a gyülekezetekben az „Elizeuskorszak“ folyamán, miszerint az osztályok, csoportok vagy gyülekezetek a véneiket és diakonusaikat szavazás útján szabadon választhatják hivatalukba, téves volt; hogy a Cselekedetek 14: 23 helytelenül lett megértve s így helytelenül lett magyarázva és a gyülekezet tagjainak a kézfelemelése nem volt a helyes módszer a szolgák megválasztásának a kifejezésére; hogy a megbízatás, „az egyházban tisztviselőket kinevezni“ vagy „kirendelni“, sohasem adatott a gyülekezeteknek vagy csoportoknak; hogy egy ily intézkedés Pálnak az “egyházhoz intézett leveleiben teljesen hiányzik, az meggyőzően bizonyítja e következtetés helyességét; hogy Pál az Úrtól nyert utasítások szerint cselekedve, Timótheusnak és Titusnak egy bizonyos tekintélyt és meghatalmazást kölcsönzött, hogy az egyházban a szolgák vagy tisztviselők kiválasztására vonatkozólag bizonyos kötelességeket teljesítsenek, de az említett felhatalmazás nem adatott a gyülekezetnek mint egésznek vagy mint vélt „demokratikus“ testületnek. Továbbá, hogy a közbeeső, az apostolok idejétől az Úr Jézusnak Jehova templomához való jöveteléig, az Úr a szent szellem hivatala által gondoskodott minden egyes gyülekezet szükségleteiről; hogy Krisztusnak a templomhoz jövetele óta az Úr Jézus Krisztus minden az egyházára vonatkozó dolgot maga vezet, mert most minden az ö vezetése alatt áll s ő a Pál apostol és mások által betöltött állásokat vagy hivatalokat teljesen maga tölti be; hogy a Pál által Timótheusnak és Titusnak adott utasítások most az „utolsó napokban“ is alkalmazhatók: hogy a „hű és bölcs szolga“ a Timótheus és Titus által betöltött állásokhoz hasonló helyet tölt be, s hogy a szolga most az Úr Jézus Krisztus vezetése, parancsnoksága és felügyelete alatt cselekszik s ennek következtében az egész szervezetben teljes egység kelj uralkodjon, és ez tökéletes egyetértésben és harmonikus tevékenységben kell előretörjön.

165

⁷

A jelenkor Jehova napja s az ő neve igazolásának az ideje. Jehova a szolgáját tanújaként rendelte ki a nép számára, és e szolgának a feje, Krisztus Jézus a vezére és parancsolója. (Ésaiás 55: 4) Krisztus Jézus a templomban Sion fölé lett helyezve, és Sion minden egyes tagja teljesen összhangban kell legyen vele és örömmel kell engedelmeskedjen parancsainak. Éppenezért Sion egyetlen tagjánake sem áll jogában vagy kiváltságában, hogy egy külön uton járjon a maga eszméi szerint. Krisztus Jézus Jehova főképviselője és igazolója, és az egész szervezet fölött trónol Jehova, a Legfelségesebb. A szervezethez tartozók egyike sem törekszik önző érdekeket képviselni, hanem a szervezet általános érdekeit vagy jólétét. E szervezet most földön élő tagjaira sok lett bízva, s annál több van tőlük megkövetelve. Hogy a maradék tagjai a háborúban előretörhessenek, gondoskodik az Úr a felvilágosításukról, amely nekik segítségükre és vigasztalásukra szolgál, s vezeti őket meghatározott módon, hogy a helyes úton járhassanak. Jehova Krisztus vezetése alatt álló népe között nem lehetséges viszálykodás, hanem mindannyian egy zárt testületként vállvetve kell együtt álljanak és örömmel kell ételáldozatot, bemutatniuk igazságosságban az Úrnak. Egyes csoportokban úgy látszik még mindig vannak viszálykodások. Ha azonban a hűségesek helyesen megértik Isten szervezetét s az ahhoz való személyes viszonyukat, nem lehetséges Isten népe között többé vitatkozás és civakodás, amelyen a hű maradék is részt venne. A jelenkor a szervezeten belüli feltétlen béke és az ellenség elleni háború ideje.

Rendszabályok

⁸

A parancsoló Krisztus Jézus semmiféle utasítást nem adott földönlétekor egy a követői csoportjaiban vagy gyülekezeteiben létesítendő berendezése vonatkozólag rend elrendezésére vagy a közöttük való szolgák választására. Ő világon feltárta az egyázához való viszonyát. Ő az alapkő és építő, s azért mondotta apostolainak: „Erre a kősziklára [Krisztus maga] építem fel egyházamat.” (Máté 16 :18; rév. Zürcher ford.) Apostolaira bizonyos felhatalmazást ruházott. Nekik mondotta: „Amiként engem küldött az Atya, én is aképpen küldelek titeket. ... Vegyétek a szent szellemet.” (János 20 : 21, 22) A testvérei közösségeinek vagy csoportjainak utasítást adott az Úr a szervezete elleni vétségekre vonatkozólag, valamint annak módjáról, hogy hogyan kell eljárni ily esetekben; mindazáltal nem adott utasítást szolgák megválasztására vonatkozólag. (Máté 18 :15—18) Amidőn a később Pál nevet kapott Saul az Úrtól világosságot nyert és a vallással felhagyott, az Úr Jézus őt külön képviselőjévé nevezte ki s Krisztus Jézustól egy rendkívüli megbízatást kapott. „Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok [nemzetek] és királyok és Izráel fiai előtt.” — Csel. 9 :15.

⁹

Itt következik az üzenet és megbízatás, amely Pálra lett ruházva: „Ö pedig monda: A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát és meglásd amaz Igazat és szót hallj az ő szájából. Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, amiket láttál és hallottál.“ (Csel. 22 :14, 15) „A következő éjszakán, pedig mellé állván néki az Úr monda: Bízzál Pál! Mert miképpen bizonyságot tettél az én felőlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképpen kell neked Rómában is bizonyságot tenned.” — Csel. 23:11.

¹⁰

Személyes megbízatásáról Pál a következőképpen tesz bizonyságot: „Mert én az Úrtól vettem, amit élőtökbe is adtam.“ (Kor. I. 11:23) Az általa hirdetett üzenetről mondotta Pál: „Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által.“ (Gal. 1:12) Így mutatja ki az írás, hogy Pál apostol az Úrtól kifejezetten megbízatott és kioktattatott a teendőket illetőleg. Az Úr Jézus a következő külön Ígéretet tette apostolainak: „És én kérem az Atyát, és más ügykezelőt ád nektek, hogy veletek

maradjon mindörökké, az igazság szellemét, amelyet a világ be nem fogadhat, mert nem látja és nem ismeri; de ti ismeritek, mert nálatok lakik és bennetek marad. Az ügykezelő pedig, a szent szellem, amelyet az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket és mindenre emlékeztet, amiket mondottam nektek.“ (János 14: 16, 17, 26; Elberfeldi ford.) Tehát bizonyos, hogy Pált az egyház ügyeinek az intézésében a szent szellem Isten Igéje által irányította, s az Úr Jézus Krisztustól is kapott direkte és kifejezett utasításokat. Amit Pál tett tehát Istennek a Krisztus Jézuson, az alapkővön és fejen felépült egyházra vonatkozó kifejezett akarataként kell tekineni.

¹¹

Jézus Krisztus feltámadása által Sionnak kicsinyben való megalapítása lett nyilvánvaló. (Róma 1: 4) Amint az a Csel. 4: 23—27 feljegyzéséből kitűnik, az apostolok így értették ezt. (2. zsoltár 1—6) Pálnak mint az Úr kiváló szolgájának nyilván a Sion felépítésére vonatkozó Iráshely volt az elméjében, s ebben bennfoglaltatik az Ésaiás 60: 17 jövendölése is. Nincs kinyilatkoztatva, hogy az Úr mit mondott Pálnak az e szövegben adott jövendölés teljes beteljesedéséről Sionra vonatkozólag; mindazáltal tudjuk, hogy Pál egy meghatározott ismertetést kapott, amelyet ö nem közölhetett, de amely neki útmutatóul szolgál az eljárásaiban. (Kor. II. 12: 4) Amit Pál az Úr Jézus Krisztus vezetése mellett az egyház ügyeinek az elrendezésében cselekedett, szükségszerűen összhangban kell legyen a Sionról szóló jövendöléssel, mert az egyház és Sion elválaszthatatlanok. Bizonyára elmondhatjuk, hogy az „egyház“ elnevezés különösen Krisztus Jézus hű követőire vonatkozik Krisztus Jézus templomhoz jöveteléig, amidőn aztán Sion felépíttetett s ettől kezdve a szervezet inkább „Sión“ néven szerepel. Ha pedig Sion felépült, akkor ebben a teljességre jutott testületben szükségszerűen feltétlen egység kell legyen, s az előmenetelben Isten akarata cselekvésében teljes egyetértés kell uralkodjon.

¹²

A következő fontos tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni, tudniillik: hogy Pál a gyülekezetekhez vagy csoportokhoz intézett, leveleiben sehol sem adott utasítást tisztviselők vagy szolgák kinevezésére, vonatkozólag, amely utasítást mind demokratikusan kormányzott testület teljesíthettek volna. Ezért felmerül a kérdés: Miért nem lett ily utasítás adva? A felelet e kérdésre határozottan az kell legyen, hogy a tisztviselők vagy szolgák kinevezése az egyházban vagy gyülekezetben nem az illető csoport tagjaira tartozik, mintha az egy demokratikusan kormányzott szervezet volna. Ha az Úr akarata volna, hogy e pontban minden csoport vagy gyülekezet önálló legyen, úgy Pál a kiadott utasításban biztosan világosan kifejezte volna. Amit a Szent irás a szolgák, vének és diakónusok választására vonatkozólag oktatásként tartalmaz, azt Pál Timótheussal és Títussal közölte, mert ezt a két férfit Pál különösen arra nevezte ki, hogy a csoportokban vagy gyülekezetekben rendet teremtsenek és rendet tartsanak. Ebből tehát kitűnik, hogy az apostolok és az Úr ezt a két férfit felhatalmazták a szervezetre és az egyház vezetésére vonatkozólag.

¹³

Az apostolok halála és az Úr Jézus Krisztus visszajövetele között hosszú idő telt el. Pál nem adott utasítást az egyházi szolgák választására vonatkozólag, amely utasítást e korszak folyamán követni kellett volna; hanem — amint azt a Szentírás mutatja — az egész ügy az Úrra lett bízva, aki a szent szellem működése által mindenről gondoskodott. Pál kétségkívül látomásban részesült az egyház szétesésére vonatkozólag, ami halála után rövidesen és a vallásoskodók fellépésével bekövetkezett s az Úr Jézusnak templomához jöveteléig szakadatlanul tartott. Hangsúllyal mondotta Pál apostol: „És Ö [az Úr Jézus Krisztus, tehát nem egy csoport vagy gyülekezet] adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul; a szentek tökéletesbbitése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére; míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az ő megismerésének egységére,

166

érett férfiuságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.“ (Efézius 4 :11—13) Ebből világosan kitűnik, hogy amely csoport vagy gyülekezet evangélistákat, pásztorokat vagy tanítókat nevez ki, az az Úr által eszközölt intézkedés ellen cselekszik.

¹⁴

Ha világosan felismerjük, hogy az Úr az egyházat Isten egyházának a történetében sohasem kezelte demokratizmusként, hogy a demokratizmus gondolata az apostoloknak az egyházra vonatkozó Írásaiban teljesen hinányzik, hogy semmi utalás nem történt a gyülekezetek szövetkezéséről vagy egyesüléséről, amint azt pl. az amerikai Egyesült Államok maguk között tették, s ebből azt kell következtetnünk, hogy a sok lélek számára oly félrevezető szervezeti kormányforma nyilvánvalóan az Ördög tákolmánya s hogy a demokratikus kormányforma is ellentétben van Isten Igéjével. Ez volt a helyzet a papok által uralt Jeruzsálemben, amint az a Jeremiás jövendöléséből kitűnik, amidőn egy önmagát kiválasztó osztály, a papság Isten akaratával ellentétben uralkodott. Hasonlóképpen nyilván az Ördögtől van a „római katolikus tekintély-hierarchia“ és hasonló „tekintély“ kormányok és vallás-szervezetek, mégpedig arra alapítva és működtetve, hogy az embereket Istentől és felkent Királyától elvonják és őket az Ördög képviselői hatalma alá vigyék. Azért nem alapíthattak az Úr Jézus Krisztus hű apostolai egy szervezetet, amely működése szerint egy demokratikus módszer által meghatározott uralom vagy egy a papok ordinációja alapján álló uralom vagy hierarchia. Jehova uralma úgy előképes népénél, Izráelnél, mint a neve számára kiválasztott népénél tisztán teokratikus. Isten királysága vagy szervezete tisztán isteni uralom, amely nincs alárendelve valamely teremtmény szeszélyének vagy előírásának.

¹⁵ A papság és a hierarchia zsarnok uralma alatt szenvedve, őszinte emberek jobb állapotok reménységében demokratikus vezetés alatt álló vallásos szervezetekhez fordultak, és éveken keresztül követték vallás szervezetek ezt a módszert. De összhangban áll ez a Szentírással? Az a tény, hogy egy ily módszert elfogadtak azok gyülekezetei, akik magukat az Úr szolgáinak állítják, még egyáltalán nem bizonyítja annak helyességét. Az egyház Illéskorszaka alatt Krisztus Jézus őszinte követői elhagyták a babiloni szervezetet, de szennyes ruhákkal jöttek ki, amit azáltal nyertek, hogy ezzel az ördögi szervezettel összeköttetésben voltak. „Az egyház Illéskorszaka“ név alatt ismert időszak folyamán a gyülekezetekben vének és diakónusok választattak a gyülekezeti tagok leszavazása által, amely választás kézfelemelés útján történt. Hogy ez helyes volt vagy sem, az Úr megengedte vagy legalábbis nem lépett közbe. Az ezt a módszert alkalmazó keresztények szándéka vagy célja kétségkívül jó volt, mindazáltal ez nem tette Irásszerüvé. Azt állították, hogy az ily eljárásnál vagy szavazásnál a Cselekedetek 14: 23-ra támaszkodnak. Az evangélium prédikálásának és a gyülekezetek, ügyeinek az intézésében Barnabás és Pál összeköttetésben állottak. Ezt elménkben tartva — ez ugyanabban a fejezetben van kimutatva — figyeljük meg most a Csel. 14: 23 szavait: „Miután pedig [Pál és Barnabás, és nem a gyülekezet] választottak [görögül: cheirotoneo] nekik [illetve az illető gyülekezeteknek] gyülekezetenként véneket, imádkozván [Pál és Barnabás, az apostolok, és nem a csoportok] böjtöléssel egybe, ajánlák őket [a választottakat] az Úrnak, akiben hittek.“

¹⁶

Hasonlóképpen ajánlotta Pál az efézusi véneket Istennek. (Csel. 20: 32) A Csel. 14 :23-ból fentidézett „választottak“ szó a görög cheirotoneo szóból van fordítva, amelyet az angol Biblia „rendeltek“-nek ad vissza; azonban a „rendelés“ nem a helyes szó erre, amint azt a következőkben idézett Iráshelyek megvizsgálásával kapcsolatban megjegyezzük. A görög cheirotoncin szó jelenti a kéz felemelését vagy kinyujtását“. De felmerül a kérdés: Az apostolok emelték fel a kezüket, vagy pedig a gyülekezet? A kéz kinyujtása a szavazat leadásának a kifejezése volt? Nyilvánvalóan az apostolok voltak azok, akik kinyújtották a kezüket, még pe-

dig nem a szavazás kifejezésére, hanem a férfiak igazolása aktusaként, akik a szolgálati munkára vagy hivatalra kiválasztattak. A cheirotonea szó, amelyet a Csel. 14: 23 angol fordítása „rendeltek“-nek ad vissza, a valóságban „választottak“-at jelent, mint azt Karoli is fordítja. Ez a Korinthus II. 8 : 18, 19-ből is kitűnik, ahol ugyanaz a görög szól „megválasztották“-nak van fordítva. Ez az utóbbi szöveg mindazáltal nem azt jelenti, hogy a férfiak a csoport vagy gyülekezet által lettek megválasztva, hanem azok által lettek kiválasztva, akiket az apostolok már előre erre felhatalmaztak kézfelemelés által, amint az a Csel. 14: 23-ból kitűnik.

¹⁷

A tisztviselőknek vagy szolgáknak a demokratikus módszer szerinti megválasztása a gyülekezet által figyelmen kívül hagyja a „felső hatalmasságokra“ vonatkozó parancsot. (Róma 13: 1) Csak a mindenható Isten és Krisztus Jézus alkotják a felső hatalmasságokat. Pál apostol egy rendkívüli megbízottja volt ezeknek a felső hatalmasságoknak, s ő a neki kölcsönzött felhatalmazás alapján cselekedvén, másokat is kijelölt a felső hatalmasságok képviselőjeként. A kéz felemelése az apostolok által való igazolás vagy szentesítés aktusa volt. A következő Iráshelyek igazolják ezt a következtetést: A Cselekedetek könyve hatodik fejezetéből kitűnik, hogy az apostolok a testvéreket utasították, hogy nézzenek körül és bizonyos férfiakat ajánljanak bizonyos szolgálati kötelezettségek betöltésére, ezeket állítsák az apostolok elé vagy hozzák azok tudomására; e férfiakról van megírva: „... kiket állatának az apostolok elé; és miután [az apostolok] imádkoztak, kezeiket [az apostolok] rájuk veték.“ Így elismerte a gyülekezet vagy csoport az apostolok által működő felső hatalmakat, és miután az apostolok a felső hatalmakhoz imádkoztak, kezeiket e férfiakra vetették s így igazolták azok megválasztását. Tehát világosan kitűnik, hogy az apostolok voltak azok, akik a kezeiket felemelték vagy kinyújtották. A következő szövegek igazolják, hogy az apostolok nyújtották ki kezeiket: „Akkor kezeiket rájuk vetették, és vettek szent szellemet.“ (Csel. 8: 17, 18) „Mikor pedig ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. És amikor Pál reájok vetette kezét, szálla a szent szellem ő reájok; és nyelveken szóltak és prófétáltak.“ (Csel. 19: 5, 6) „Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, amely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével.“ — Timótheus I. 4: 14.

¹⁸

Amidőn Pál apostol Timótheusnak utasítást adott, hogy hogyan kell eljárnia, így szólt: „A kézrátevést el ne hirtelenkedd, se ne légy részes a más bűneiben; tennmagadat tisztán tartsd.“ (Tim. I. 5: 22) Figyelembe veendő, hogy ez az utasítás nem a gyülekezetnek adatott, hanem egyedül Timótheusnak, akit Pál kinevezett a maga helyetteseként és bizonyos megbízatásoknak az egyházban való elvégzésére. Az apostol kifejezetten kioktatta Timótheust a megválasztandó szolgák szükséges tulajdonságait illetőleg, és arra intette Timótheust, hogy megfelelő, imateljes kipróbálás és megfontolás után óvatosan járjon el. Pál ismételten így szólt Timoteushoz: „Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van az én kezeimnek rád tétele által“ (Tim. II. 1 :6), amiből kitűnik, hogy az apostol volt az, aki Timótehust képviselőjeként igazolta. A Tim. I. 4: 14-ben áll megírva: „a presbitérium kezeinek reád tevésével“, ami nem a gyülekezetet jelenti, hanem olyanokat, akik ki lettek választva a felsőbb hatalmak képviseletére, vagyis Pál és más érettkorúak, akiket ő kiválasztott a gyülekezet vezetésében való közreműködésre.

¹⁹

A „kézrávetés“ nem volt egy évenként megismétlődő ceremónia vagy dolog, mint pl. a szolgák évenkénti megválasztása azon szokás szerint, amint az az Illéskorszak folyamán történt; ezt a következő Irásszöveg világosan kimutatja: „Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, a mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésé-

167

nek, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.“ (Zsidók 6: 1, 2) Ha egyszer egy személy ki lett választva bizonyos kötelességek teljesítésére, semmi szükség sincs a választás megismétlésére, amig a kinevezett személy hittel és hűségesen cselekszik.

²⁰

Isten előképes népénél, Izráelnél a kézrátevés nem volt szokásban a hitközség részéről; hanem ez a nép rendszerint kirendelt képviselőjére volt korlátozva. Ez a kézrátevés nem azt mutatta, hogy valaki igennel, mások pedig nemmel szavaztak. Ez világosan kitűnik az Úrnak az Izráelitákhoz intézett utasításából: „Mikor kitudódik a bűn, amelyet elkövettek; akkor áldozzék a gyülekezet egy tulkot, fiatal marhát a bűnért, és vigye azt a gyülekezet sátora elé. És a gyülekezet vénei tegyék kezeiket a tulok főjére Jehova előtt, és öljék meg a tulkot Jehova előtt.“ (Mózes III. 4: 14, 15) Jehova a lévitákat választotta ki a szolgálatára, anélkül hogy a népet előbb leszavaztatta volna. (Mózes IV. 3: 40, 45)A léviták, a Jehova által kíválasztott szolgák tették kezeiket a tulok fejére, ezáltal jelezvén, hogy az őket képviseli az Istennek bemutatott áldozatnál. — Mózes IV. 8: 9—12.

²¹

Amidőn az idő elérkezett Mózes utódjának a kiválasztására, maga Jehova választott. Mózes nem keresett ki magának utódot, sem nem ajánlotta Józsuét senki e hivatalra, sem nem szavaztak le mások rávonatkozólág. „Jehova pedig monda Mózesnek: Vedd melléd Józsuét a Nún fiát, a férfiút, akiben a szellem van, és tedd ő reá kezedet. És állasd őt Elleázár pap elé, és az egész gyülekezet elé, és adj néki parancsolatokat az ő szemeik előtt, és helyezz reá méltóságodból, hogy Izráel fiainak egész gyülekezete neki engedelmeskedjék. Azután pedig álljon Eleázár pap elé, és kérdje meg öt az Úrimnak ítélete felől Jehova előtt. Az ő parancsa szerint menjenek ki, s az ő parancsa szerint menjnek be, ő és Izrael minden fia ő vele, az egész gyülekezet. Mózes pedig Jehova parancsa szerint cselekedett, vette Józsuét és Eleázár pap elé állította és az egész gyülekezet elé, és reá tette kezeit és parancsot adott neki, amiképpen Jehova Mózes által szólott.“ — Mózes IV. 27: 18—23.

²²

Annak kiválasztása, aki be kellett töltse Iskáriotes Júdás helyét, nem történt a gyülekezet vagy a tanítványok leszavaztatása által. Az apostolok előállítottak két férfit, s a határozat sorsvetés útján az Úrra lett bízva. Ez alkalommal mondotta Péter a többieknek: „Egy ki kell rendeltessék“ (angol Biblia) vagy ’ezek közül egy az ö [Jézus] feltámadásának bizonysága kell legyen mivelünk egyetemben.‘ (Csel. 1: 22) Ez alkalommal Péter a zsoltárból idézett Júdásra vonatkozólag: „Legyen az ő lakhelye puszta, és ne legyen lakó abban. És: Az ő püspökségét [felügyelői hivatalát; Elberfeldi ford.] más vegye el.“ (20. vers) Azután Justust és Mátyást állították elő: „És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettő közül egyiket, akit kiválasztottál, hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytől eltévelyedett Júdás, hogy az ö saját helyére jusson. Sorsot vetettek azért rájuk, a sors pedig Mátyásra esett, és a tizenegy apostol közé számláltatott.“ — Cselekedetek 1: 24—26.

²³

Az egész fenti Irásbizonyíték mintegy azt bizonyítja, hogy a zsidók kézrátevése vagy a kézrávetés [mint az a Kor. II. 8: 18, 19 ki van mutatva] nem a gyülekezet által, hanem a Pál apostol által kiválasztott képviselő útján történt. (Lásdd a Csel. 15: 37—41-et is.) Az apostolok voltak azok, akik a véneket az Úrnak ajánlották, miként azt Pál az efézusi vénekkel tette. (Csel. 20: 17—32) Kitűnik, hogy a gyülekezet megállapodott bizonyos férfiakban, azokat a szolgálatra ajánlották s az apostoloknak bemutatták; de a jóváhagyás vagy a végső választás Pálon múlott (Kor. I. 16: 3) vagy azokon, akiket az apostol felhatalmazott, hogy az Úr képviselőiként cselekedjenek. — Kor. II. 8: 19, 22.

²⁴

Pál apostol a leveleiben a görög episkopos szót használja a gyülekezetek felügyelőinek a megjelölésére. „Milétusból azonban küldvén Efézusba, magához hiva-

tá a gyülekezet véneit. ... Viseljetek azért gondot magatokra és az egész nyájra, melyben a szent szellem titeket vigyázókká (görögül: episkopous) tett.“ (Csel. 20: 17, 28) Strong ezt a görög szót „tisztviselőnek, püspöknek, felvigyázónak“ fordítja. Nem a gyülekezet, hanem a távol lévő Úr képviselőjeként működő szent szellem tette „felvigyázókká“ az ily férfiakat. Az összes apostolok felvigyázók vagy episkopoi-k voltak. A vallásoskodók által oly gyakran használt „érsek“ szó az apostol irataiban egyetlen egyszer se fordul elő. Azok a hű emberek felvigyázókká tétettek, még pedig nem valamely teremtmények szavazatának a leadása, hanem a szent szellem által, amint azt a Pál apostol bizonysága világosan kimutatja. A különböző apostoli írók áttal szerzett levelek egyikében sem találunk utasítást arra vonatkozólag, hogy a gyülekezetekben vagy csoportokban rendszeresen tisztviselőket válasszanak maguknak. Semmi sincs mondva, hogy a gyülekezetek külön szavazás útján kellene maguknak tisztviselőket válasszanak a szolgálati állásokba. Pálnak a Filippibeliekhez írott levele a „minden szenteknek a Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak, a püspökökkel [felvigyázókkal] és diakónusokkal [szolgákkal] egyetemben“ szól (Filippi 1: 1); de egyáltalán nem tartalmaz utasítást a szavazás vagy kézfelemelés útján történő választásra vonatkozólag.

Felhatalmazás

²⁵

Mivel Pál apostol az Úr Jézus Krisztustól hatalommal és tekintéllyel volt felruházva, hogy az egyházban tisztviselőket nevezzen ki, világosan azt mutatja, hogy neki nyilvánvalóan felhatalmazása volt e cselekvési felhatalmazást másokra is átruházni, s hogy ő Timótheust és Titust kiválasztotta és neki ily felhatalmazást adott e célra. (Tim. I. 1: 3; 5: 21, 22; Titus 1: 5) A gyülekezetek vagy csoportok megszervezésére, valamint a tisztviselők és szolgák kinevezésére vonatkozólag Timótheus és Titus Páltól utastást kaptak. Titusnak mondotta: „A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és hogy rendelj városonként presbitereket, amiképpen én néked meghagytam.“ (Titus 1: 5) Ha Timótheus és Titus csupán választók lettek volna a gyülekezetben, akiknek a szavazata nem jelentett többet a gyülekezet többi tagjaiénál, akkor őket az apostol biztosan nem oktatta volna ki külön, hogy hogyan kell a szervezés munkáját keresztülvinni. Az Iráshelyek tehát azt mutatják, hogy Pál megbízatást nyert, hogy Timótheust és Titust hatalommal és tekintéllyel lássa el a csoportok vagy gyülekezetek szervezetének a tökéletesbitésére.

²⁶

A vallásoskodók ezeket az Irásszövegeket hamisan alkalmazták, amennyiben a kinevezés jogkörét maguknak tartották fenn, hogy a tagok feletti hatalmat a kezükben tarthassák és önző céljaikra felhasználhassák. Így magukat urakká és mesterekké játszották fel, önmagukat magasztalták és dicsőítették, és önmaguknak azt a látszatot kölcsönözték, hogy sokkal felettébb állanak a „közönséges nyájnál“, akiket „laikusoknak“ neveztek — és még most is igy tesznek —, egy oly osztályként kezelik, amely a klérustól különbözik. Hogy ne legyen különbség téve a lelkész urak és az általánosság között, az Illéskorszak folyamán minden gyülekezetben az a szokás lett bevezetve és gyakorolva, hogy minden egyes tag szavazhatott és úgy lettek vének és diakonusok kirendelve vagy választva; és ahányan csak rendelkezésre állottak, meg lettek választva, hogy mindenkinek legyen valami tennivalója. Most azonban elérkezett az idő egy más eljárás bevezetésére. És miért? Erre a legmeggyőzőbb ok az, hogy az Úr Jézus Krisztus a templomban van és a Krisztusban lévők mindannyian érett férfiúságra jutottak, vagyis a vének vagy érettkorúak állásába, s hogy mindannyian ugyanazon a fokon állanak, s az Úr Jézus Krisztus minden hatalmat magának tart fenn.

²⁷

A „felső hatalmasságok“ Jehova és Jézus Krisztus, és a ’kézrávetés‘-re vonatkozó felhatalmazás csak keve-

168

sekre van korlátozva, akik felvigyázók kell legyenek, mint az apostol, Timótheus és Titus. Ez a felsőbb hatalmak világos elismerésével és azok tekintélye és vezetése alatt történik. A kézrávetés ily korlátozása egy védő intézkedés, amennyiben a fiatalabbak, tudatlanok, tanulók és mások, akik kevésbé érettek, kevésbé képesek és megfontoltak és így nem annyira alkalmasak bizonyos állások betöltésére, mint az érettebbek. Azért lett utasítva Timótheus, hogy senkire se vesse kezét, mielőtt az ügyet gondosan és imateljesen megfontolná, s az Úr vezetése mellett óvatosan cselekedjék. A kézrátevés az így kiválasztott személyt nem tette magasabb rangú kereszténnyé. Az csupán azt jelentette, hogy az ilyenre egy bizonyos felelősség lett ruházva meghatározott határok között, s hogy a gyülekezet az ily intézkedést helyeselte s ennek megfelelő teljes összhangban cselekedett. Még mindig igaz, ami írva van: „Ti mindannyian testvérek vagytok“ és „ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.“ (Máté 23:8; Gal. 3:28) S ezért mindannyian egy fokon állanak, ami a rangot vagy kitüntetést illeti. Azonkívül nem úgy mutatkozik, hogy a vének vagy felvigyázók és diakónusok egy meghatározott időre, egy évre vagy még kevesebb időre lettek volna kirendelve; hanem ők életfogytiglani időre lettek kinevezve vagy mindaddig, amíg azt a kötelességet hűségesen teljesítik. Mindazáltal egy ily szabályt nem muszáj alkalmazni olyanokra, mint a csoportszolgák, akiket a szolgálati szervezet keresztülvitelére évenként ki lehet nevezni, amidőn az ilyennek a kinevezésénél a hűség, buzgóság és rátermettség döntő szerepet játszik. A legfontosabb hogy buzgón tevékenykedjék a szolgálatban a királyság érdekeinek az általános előmoziditására.

²⁸

Az apostolok napjaiban a gyülekezetek a különböző vidékeken nem képeztek független egységeket központi felvigyázat nékül. Azok a központi testülettől lettek irányítva, amelyet Krisztus Jézus a hű apostolokban alapított, ami a Cselekedetek 15: 2—30 feljegyzéséből világosan kitűnik. Szintén nem a gyülekezeteknek egyenként volt a felelőssége, hogy a központi vezetőség, illetve az apostolok és azok közvetlen képviselői igazolása és elrendezése nékül tisztviselőket rendeljenek ki. A gyülekezet fontos kérdéseiben Pál döntött, még pedig a szent szellem által ráruházott felhatalmazás alapján, de csak úgy, ahogy azt az Úr előírta: „Azonban mindenki úgy járjon el, amint neki az Úr kiosztotta s amint őt Isten elhívta! És így rendelem el minden gyülekezetben.“ — Korintus I. 7: 17; Reinhardt.

²⁹

Igy a „felső hatalmak“ kellőképpen el lettek ismerve, és amint megparancsoltatott, 'minden lélek alárendelte magát a felső hatalmasságoknak.‘ (Róma 13 :1) Az apostolok többé nincsenek a földön testben, de a felső hatalmasságok jelen vannak a templomban, és Jehova Isten, a legfelsőbb hatalom ott Krisztus Jézus, a felső hatalom által van képviselve. Azért most egyetlen külön személy se cselekszik mint direkte személyes képviselője a felső hatalmasságoknak, mint az apostolok a napjaikban.

³⁰

Hivatalok vagy hivatalnokok címekkel, akik állítólag kiválóbbak az általánosságnál, a vallás-szervezetekben, az ál-„kereszténységben“ mindig divatos volt; s ez még azok között is így volt, akik 1878-tól 1918-ig az Illésmunkában részt vettek. Akkor voltak egyesek, akik kiszemeltek maguknak egy jó címmel járó állást vagy hivatalt, és arra merészkedtek, hogy urat és mestert játszanak mások felett, s így Krisztus egész teste ellen lázadtak. Mivel azonban az Úr a templomához jött és a hűségeseket magához gyűjtötte, mindezek egy egységes fokon kell álljanak és Krisztusban egyek kell legyenek. Világosan kitűnik, hogy a Timótheushoz és Títushoz intézett levelek különösen az „utolsó napokban“ élő Jehova tanúi vezetésére írattak; mindazáltal ez semmiképpen nem szól a címeket viselő tisztviselők kiválasztása mellett, mint vének [episkopoius] és diakonuszok. Pál apostol által az Úr bizonyos kötelességeket ruházott Timótheusra és Titusra. Pál annak idején ismertette az Úr akaratát és rendeleteit, amelyeket az

Úrtól nyert, s amellett különös módon helytartója vagy helyettese volt az Úr Jézus Krisztusnak, aki most mint Jehova Isten egyedüli Fia a templomban van. Jézus Krisztus a templomban képezi Jehova nagy rendkívüli képviselőjét. Földön létekor Jézus hatalommal rendelkezett a kinevezésre, és most még sokkal inkább. Rendelkezik vele, mert ő fel van ruházva minden hatalommal mennyen és földön. — János 15: 16; Máté 28: l8.

A látható szervezet

³¹

Mindazok, akik Jehovát szeretik s neki szoglálnak és az ő Igéjének előttük kinyilatkoztatott igazságait hiszik, el kell ismerjék, hogy az Úr Jézus Krisztusnak mint Sion, Jehova szervezete fejének látható szervezete van a földön, amely az Urat képviseli és az Úr Jézus Krisztus közvetlen felügyelete alatt működik. Ha ez máskép volna, akkor az Úr munkája a földön rendetlen volna. Az ő látható királyságérdekei vagy „jószága" egy képviselőre kell legyenek bízva. Azért felmerül most a kérdés: Ki az a látható képviselő, aki egy bizonyos cselekvési felhatalmazással van megbízva és hasonló állásban van, mint a milyet Timótheus és Titus betöltött és ellátott? A feleletet a Szentírásban s nem csupán emberi vélemény alapján kell megtalálnunk. Amint meg van írva, Jézus kijelentette, hogy a templomhoz jövetele után az egész jószágát vagy a királyság érdekeit a földön ama „hű és bölcs szolgára“ fogja bízni, amely hű és bölcs szolga a földön lévő összes felkentekből tevődik össze, akik a templomban a Krisztusban való egységre hozzattak és az Úr Jézus Krisztus vezetése alatt teljes egységben működnek. (Máté 24: 45—47) Pál mint Krisztus Jézus képviselője Timótheusra és Titusra ruházta a felhatalmazást, hogy az egyház bizonyos ügyeiben mint a szolgák kinevezésében cselekedjék. Az Úr Jézus, aki most a templomban van és a saját szavai szerint a szervezet minden része felett ő parancsnokol, földi képviselőjére ruház bizonyos, a látható szervezetében teljesítendő kötelességet, amelyben szükségszerűleg a szolgák kiválasztása is bennfoglaltatik. A felkent maradékot a földön a templomban az egyszerűség kedvéért „A Társulatnak“ nevezzük. Ez nem jelenti a Watch Tower Bible and Tract Society-t mint testületet; hiszen ez azért lett szervezve hogy bizonyos törvényes követelményeknek megfeleljen. „A Társulat“ mint most ezt a kifejezést most használjuk, Isten népét jelzi a földön, amint az teljes egységben és helyesen meg van szervezve és a Jehova Isten nevéről szóló bizonyságtevés munkáját végzi, mégpedig az ő akaratával összhangban. „Krisztus Jézus bizonyságtétele“ rájuk bizatott, mivel mindannyian Isten gyermekei az ő szervezetétől, Siontól. (Jel. 12: 17; Ésaiás 54: 13) Pál apostolnak Timótheushoz és Titushoz intézett levelei, amelyek az „utolsó napokra“ vonatkoznak, most a Társulatra tartoznak; s ami cselekvés végett Timótheusra és Titusra lett bízva és a nekik adott rendkívüli megbízatás, most a Társulat által végeztetik, amely az Úr Jézus Krisztus direkte felügyelete alatt működik a templomban.

³²

Timótheus meg lett bízva Isten akaratának a tanításával. (Tim. I. 3: 4,18; 2:12: 3: 11; II. 2: 14) Kioktattatott arravonatkozólag, hogy a „felső hatalmasságokat“ elismerje és azokat imateljesen és hűen támogassa. (Tim. I. 2: 1—3) A felső hatalmak most aktiv hivatalukban vannak, s a jelen kor a háború ideje. (Tim. II. 2: 3) A kinevezési hatalma miatt lett, kioktatva Timótheus az egyházi vagy csoport-szolgák szükséges tulajdonságaira vonatkozólag. — Tim. I. 3: 1 — 13.

³³

„Vén“ vagy „papi“ tisztségre vonatkozólag nem történt intézkedés. A valóságban egy episkopos vagy felvigyázó először vén kellett legyen, amint az a Cselekedetek 20: 17, 28-ból kitűnik: vagyis az illető a Krisztusban érettkorúak egyike kellett, legyen. E felvigyázókból nem volt egyszerűen egyetlen egy egy egész tartomány fölé helyezve, aki mindenki felett rendelkezett volna ezen a területen, amint az a római katolikus rendszerben szokásos. A felvigyázó olyasvalaki volt,

169

aki arra volt rendelve, hogy a csoportok vagy gyülekezetek érdekeit a szívén viselje. Timótheus ki lett oktatva az Isten szervezetében vagy házában való helyes eljárásra vonatkozólag. (Tim. I. 3: 14,15) Hasonlóképpen van utasítva „A Társulat“ mindezen dolgokban, hogy Isten akaratával összhangban járjon el, amint az a Szentírásban feltáratott.

³⁴

Timótheusnak megparancsoltatott a figyelmeztetés és a testvérek emlékeztetése (őket ismételten ily dolgokra figyelmeztetni). Ő ugyan fiatal volt, azonban megmondatott neki, hogy senkitől se hagyja magát megvetni a fiatalsága miatt. (Tim. I. 4: 12) így „A Társulat“ is aránylag egy fiatal szervezet, mivel mint olyan csak az Úr Jézusnak a templomhoz jövetele óta áll fenn. Mindazáltal csak ezért nem megvetendő, hanem cselekedjen Isten és az Úr Jézus akaratával összhangban.

³⁵

Amidőn az Úr Jézus 1918-ban a templomhoz jött, nem választott ki egyetlen egy személyt képviselőjéül és szolgájául, hanem kiválasztott egy sereg hű férfit és nőt szolgájának, és egyesítette őket egy szervezetté, amely a királyság érdekeit képviseli a földön. Ezt a testületet „hű és bölcs szolgájává“ tette, amelyre a királyság összes földi érdekeit rábízta, s ez érdekeket „minden jószágának" nevezi. Ezt a „hű és bölcs szolgát“ beépítette Sionba mint főszervezetének egy részét. (132. zsoltár 12—14; 78. 68—70) így miként Pál apostolnak nem volt szüksége „ajánló levelekre“ (Kor. II. 3: 1—3; 1: 1), hasonlóképpen nincs szüksége valamely ember vagy emberek ajánló levelére „A Társulatnak“ se, amely a törvény szerint a Watch Tower Bible and Tract Society név alatt működik, mivel ez Isten szervezetének egy részét képezi. A jövendölések világánál szemlélve, az ő munkái mindazzal, amit gyümölcsöztek, az ő kegyelméből már önmagában „ajánló levelek“ magától az Úrtól.

³⁶

Timótheusnak volt egy „kegyelmi ... ajándéka ...prófétálás által“. (Tim. I. 4: 14) Hogy ez egy neki kölcsönzött prófétálási ajándék volt vagy pedig Pál tőle már egy korábbi alkalommal kedvező nyilatkozatot hallott, — akárhogy is van — mindenesetre „A Társulatra“ vonatkozólag a Szentírásban már régebben jövendölve lett kedvező értelemben, és az Úr Jézus Krisztus, a nagy Vén [felvigyázó] kezeit „A Társulatra“ vetette, miként, azt Pál Timótheussal tette.. (Tim. II. 1: 6); s így a Társulat a jövendölések beteljesedéseképpen adja ki az igazságot. Szintén nem tartozik most egyes személyekre, hogy kedvük vagy jótetszésük szerint, „rendreutasítsanak“, hanem a dorgálás olyanokkal szemben, akikre kötelességek és felelősségek bízattak, de megbízhatatlanoknak és hűtleneknek bizonyulnak, A „Társulatra“ tartozik. (Tim. I. 5: 1, 2, 20) „A Társulat“ a jogszerint kinevezett szolga által cselekszik, elismervén azt a nagy tényállást hogy ’Isten helyezte el a tagokat, a testben, amint neki tetszett‘ (Kor. I. 12: 18), amit Isten fötisztviselője, Krisztus Jézus útján végez. Az Urat szeretők mindannyian el kell ismerjék, hogy az Úr a szervezetét tökéletesítette és vezeti.

³⁷

Krisztus Jézus a templomban van Jehova helyettese- és képviselőjeknét, s ott a szent angyalai elkísérték. A feltámadott hűségeseket, valamint a még földön lévő hű maradékot is magához gyűjtötte a templomba, és mindenek felett felmagasztalva trónol Jehova Isten. Az Úr Jézus Krisztusnak bizonyára meg van az ő saját jó és kielégítő módszere, a templomsereggel való közlekedésre s annak kioktatására, s ezt a földi szervezete által végzi úgy, ahogy azt előre elhatározta. Ezért „A Társulat“ tudomást szerez a szervezetben lévő érettkorúakról— akik Isten kegyelméből valóban vének — s akik a rájuk bízott dolgokban „jól forgolodnak“. (Tim. I. 5: 17, 18) Azért „A Társulat“ képezi a kellő eszközt a szolgák kinevezésére a különböző csoportokba, amely kötelesség nem tartozik egyes személyekre vagy gyülekezetekre, hogy ezt függetlenül és demokratikus alapon eszközöljék. (Tim. I. 5: 22) Ez történik, miután imateljesen és gondosan kikutattuk az Úr akaratát, s amennyiben Jehovát elismerjük és megígért vezetését elnyerjük. (Példab. 3: 5, 6) „A Tár

sulat“ teljesítí a Krisztus Jézus, a Király és uralkodó által reá bizott kötelességeket.

³⁸

Jehova templomban lévő nagy apostola vagy küldöttje, Krisztus Jézus a kezét a „A Társulatra“ vetette mint „hű és bölcs szolgájára“ és látható képviselőjére. (Tim. II. 1: 6) „A Társulat“ ’részt vett és vesz az evangéliumért való szenvedésben‘ s nem szégyenli az érte való bebörtönzést és fogságot, hanem örömmel vesz részt a gyalázatban, amelyek Istenre és Krisztus Jézusra hullanak. (Tim. II. 1: 8; Róma 15: 3) Az Úr szolgája és képviselőjeként cselekvő „Társulat“ a bizonyságtevő munkát az Úr hű tanuira bízza, akik most a földön vannak. (Tim. II. 2: 2) Nekik színtén igyekezniük kell, hogy Istennek a népére vonatkozó akaratát helyesen teljesítésk és hasogassák. (Tim. II. 2: 15) „A Társulat“ a Timótheusnak adott utasításokhoz tartja magát, amelyek így szólnak: „Az istentelen, hiábavaló fecsegést kerüld;... a balga és ostoba vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságot szülnek.“ (Tim. II. 2: 16, 23; Elberfeldi ford.) „A Társulatnak“ ugyanaz a missziója, ami a Timótheusé volt: „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. ... De te józan légy mindenekben, viseld a hivatali terheket, teljesítsd az evangélista kötelességét, szolgálatodat teljesen betöltsd.“ — Tim. II. 4: 2-5; van Ess.

³⁹

Amiképpen Titus kioktattatott és megbizatott szolgák kinevezésére, hasonlóképpen kell cselekedjen a „A Társulat“ is. „A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, amiképpen én néked meghagytam.“ (Titus 1: 5) A kinevezendő személyek először pontos megfigyelésnek vannak kitéve, arra figyelvén, hogy a Szentirás szerinti képességekkel rendelkezzenek. Hogy „A Társulat“ a tekintélyét vagy meghatalmazását gyakorolja, nem vitatható el, mert az Úr parancsa szerint cselekszik. — Titus 2: 15

⁴⁰

Az Úrnak szentelteket kell hogy intse, hogy a Jehova Isten által rendelt „felső hatalmasságoknak“ engedelmeskedjenek, s ezt meg is teszi. (Róma 13: 1—4) Ez okból kifolyólag „A Társulat“ hűtlen volna az Úrhoz és megsértené a parancsot, ha Isten népét emberek vagy valamely ország vagy nemzet zászlajának a tisztelgésére vagy valamely földi dolognak való hódolatra utasítaná, miáltal kifejezésre juttatná, hogy oltalom vagy üdvösség teremtménytől vagy egy dologtól és nem az Úrtól származik. (Titus 3: 1) Amiképpen Titus ki lett oktatva: „A balgatag vitatkozásokat azonban és a nemzetségekről való tudatkozásokat, a civakodást és a törvény felől való harcot kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók. Az eretnek [szektáskodó; Elberf.] embert egy vagy két intés után kerüld.“ (Titus 3: 9, 10), így kell cselekedjen „A Társulat“ is. A szektáskodókkal vagy szakadárokkal az Úr cselekszik.

⁴¹

A különböző hírnök-csoportokban csoportszolgaként működő személyek a fentiekkel teljesen összhangban a kinevezésük alapján a Társulat képviselői. Mialatt az egyes csoportok bizonyos személyeket ajánlhatnak, a Társulat dolga az ily ajánlatok átvizsgálása és azok kinevezése, akik e szolgálatra a legjobban alkalmasnak látszanak. Az apostolok napjaiban a felvigyázók életfogytiglani hű szolgálatra lettek kinevezve. Egyesek önző szeszélyének a kielégítése végett a gyülekezet nem űzhetett el valakit a szolgálatból, aki erre ki volt nevezve, hanem az apostol vagy az általa felhatalmazott személyek léptették vissza hűtlenség vagy a kiutalt kötelességek nem teljesítése miatt az így kinevezett személyt. — Kor. I. 5: 3-5; Titus 3: 10.

⁴²

Akármi legyen az oka annak, hogy az Úr az Illéskorszak folyamán a gyülekezetekben vagy csoportokban a vezetés demokratikus formáját engedte érvényesülni, és eltekintve attól, hogy ez helyes vagy helytelen volt, a Szentirás és a szóban forgó tények azt mutatják, hogy az Úrnak a templomban való megjelenésekor változás áll be, amely változást az Úr hajt végre, aki a maradékot felvilágosítja a hozzá való igazi viszonyra vonatkozólag. A jelenkor az értelem és megértés ideje,

170

a maradék pedig most ’minden keresményéből értelmet kell szerezzen‘. E tiszta világosságnak és értelemnek, valamint az o jobb állapotra való változásnak az okát a következő tanulmányunkban fogjuk tovább szemlélteni.

Tanulmánykérdések

1-2 Mily kormányformája van Jehova szervezetének? írd le annak hivatalos részét! Milyen viszonyban vannak azzal Krisztus testének a tagjai?

3 Mi Az Őrtorony első célja? Miből tűnik ki, hogy ezzel a céllal az Efézus 4 :13—16 és Ésaiás 60 :17-el összhangban szolgált?

4-5 Utalj az Ésaiás 60:17 kicsinybeni beteljesedéseire! Mikor teljesedik be teljesen?

6 Mely fontos pontokat állapítunk meg e tárgy megvizsgálásánál ?

7 Mi bír rendkívüli fontossággal napjainkban Jehova feltett szándékát illetőleg? Hogyan intézkedett Jehova e feltett szándék végrehajtását illetőleg? Miért oly fontos, hogy a hűségesek helyesen megértsék ezt a dolgot?

8-11 Vázold az elrendezést, amelyet a parancsnokló Krisztus Jézus a testvérek oktatására és a szolgálat vezetésére vonatkozólag teremtett!

12-13 Adott Pál utasítást az egyházi vagy gyülekezeti szolgák kinevezésére? Miért? Hogyan történt intézkedés a szentek lökéletesbbítésére és a Krisztus teste felépítésére vonatkozólag?

14-15 Indokold meg, hogy az egyházban a múltban miért jártak el demokratikus forma szerint?

16-20 Mutasd ki Irásheyekkel, hogy az apostolok napjaiban ki végezte a kézrátevés aktusát, és mi volt annak a célja! Ki 'vetette rá kezét'? Ki és micélból végezte ezt Isten előképes népe, Izráel istentiszteleteinél?

21-22 Ird le Józsuénak Mózes utódjakénti kinevezését! Valamint a Júdás helyére lépő apostol választását! Mely fontos pont tűnik ki ebből ez összefüggésben?

23-24 Mily utasítás tűnik ki errevonatkozólag a Csel. 20: 17—32-ben; Kor. I. 16 :3-ban és Kor. II. 8 :19, 22-ben?

25-26 Mily jelentősége van itt annak, hogy Pál az Úr Jézus Krisztustól hatalmat és tekintélyt kapott és Pál Timótheusra és Titusra az említett célból felhatalma

zást ruházott át? Utalj a vallásoskodók e tekintetben elfoglalt állásfoglalására s az általuk követett eljárásra és indokold meg azt! Miért kell most más módon eljárni?

27 Mutasd ki, hogy helyes és előnyös az, hogy a „kézrávetésre" vonatkozó felhatalmazás csak kevesekre van korlátozva, akik felvigyázók kell legyenek, s hogy ez Jézusnak és az apostolnak Máté 23:8 és Galata 3: 28-ban adott utasításával összhangban van!

28-30 Milyen intézkedés történt az apostolok napjaiban a gyülekezetekben való felügyeletre nézve? Hasonlítsd össze ezt a jelenben foganatosított elrendezéssel! Mutasd ki, vajjon a címmel járó állások vagy hivatalok hasznos célt szolgáltak, és miért?

31 Mily természetű a mostani helyzet, amelyre nézve Jehova a szervezetének egy látható részt teremtett, hogy őt a földön képviselje? Mutasd ki, hogy ki vagy mi ez a látható képviselő és vázold ezt!

32-34 Utalj Iráshelyek alapján a felhatalmazásra és felelősségre, amely Timótheusnak adatott s természetesen annak a szervezetnek is, amely a Timóthenséhoz hasonló állást tölt be!

35 Kinek jutott osztályrészül a Máté 24 : 45— 47-ben említett kinevezés és milyen célból? Szüksége van ennek a „szolgának“ emberek „ajánlólevelére“? Minek van birtokában e helyett?

36-39 Mutasd ki, hogy most egy oly állapot létezik, amely annak felel meg, ami Pál apostolnak Timótheusra töntént kézvetéséből látható, valamint a kővetkező Iráshelyekből kitűnő helyzetből: Tim. I. 4:14: 5:17, 18 és 5 :1, 2, 20, 22; Tim. II. 1 : 8 és Róma 15:3: Tim. II. 2 :2 és 2 :15; 2 :16, 23 és 4 :1—5. Mutasd ki, hogy ez összhangban van a Pál apostol által Titusnak adott utasítással és megbízással!

40 Mennyiben felel meg „A Társulat“ a Róma 13:1—4 és Titus 3:1-ből adódó felhívásnak? és a Titus 3 :9, 10-ben említettnek?

41 Hogyan működhetnek közre az egyes csoportok őket megillető módon a csoport tevékenységében külön megbízással ellátandó szolgák megválasztásában?

42 Indokold meg tehá az Úr népe gyülekezeteiben vagy csoportjaiban bizonyos megbízásra rendelt szolgák kirendelése módozatának a bekövetkezett megváltozását!

(Angol W. 1938 június 1.)

}}

Szervezet

II. rész „Bronz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok és a fák helyett bronzot és a kövek helyett vasat; és a felügyeletet feletted jólétté nevezem ki, és a megbízásod meghatározását igazságossággá." — Ésaiás 60:17; Rotherham. {{JEHOVA kezdettől fogva ismerte a véget, s az egyházának a Krisztusra, a főszegeletkőre való alapítását előre tudva, kezdte meg annak felépítését a hű apostolokkal. „Kik fölépittettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegeletkő maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattatván, növekedik szent templommá az Úrban; akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a szellem által." — Efézus 2 :20—22. 2 Isten előre tudta, hogy Krisztus Jézusnak a templomhoz jövetelét a „szakadás" előzi meg, s ezt előre megmondotta szolgája által. (Tessz. II. 2 :1—3) Próféciáit jóval előre feljegyeztette, mégpedig teljesen összhangban az ily állapotokkal. Az összes bibliai bizonyságok arra irányulnak, hogy Krisztusnak a templomhoz való jövetelével a felszenteltek számára a javukra szolgáló változás következik be, amennyiben a felszentelteknek kimutattatik, hogy melyik a helyes és méltó út, amelyen járniuk kell. A templom megítélése a felszentelteket próbára teszi, s a kipróbáltak a templomba gyűjtőinek, megvilágíttatnak s világosan a követendő útra irányítatnak. Aztán kezdik felismerni és méltányolni a tényállást, hogy az Isten szervezete egy teokratikus [isteni] kormányzat. Nincsen okunk arra, hogy az Illés-korszakbeli felszentelteket az akkor követett út miatt hibásaknak jelentsük ki. Az Úr ezt egy jó okból kifolyólag megengedte. Most tehát a kérdés ez: Ki alkalmazkodik örömmel és készségesen az Úrhoz és jár az általa megjelölt úton, amidőn előtte az igazi tényállás ismertetve lett? Isten népe szennyes ruhákkal jött ki Babilonból, s ezek a foltok nem tűnnek el egy pillanat alatt; hanem kicsinyenként, amint az Úr világosságot derít az Igéjére. Most tehát véglegesen kitűnik, hogy Isten a népének részt juttat a jövendölések beteljesedésében, azután pedig később, meghatározott idejében s a maga helyes módján feltárja a bizonyítékokat az ily beteljesedésekre vonatkozólag, s kimutatja azt a szerepet, amelyet ebben a népe játszott. A tisztább világosság a felkenteknek nagyobb örömet hoz, mivel ez világos bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozólag, hogy ők az Úr kezében vannak és általa vezéreltetnek. 3 Az Ésaiás 60:17 jövendölése oly állapotokat ír le, amelyek hosszú időn keresztül fennállottak, mire aztán az Úr látható szervezetében jobb állapotokra való változás következett be, mialatt annak tagjai az Úrhoz való viszonyuk jobb megértéséhez és értékeléséhez vezéreltettek. Ez a jövendölés nem a maradéknak a külvilághoz, illetve a Sátán szervezetéhez való viszonyát vázolja, hanem a felkenteknek Jehovához és Krisztus Jézushoz s így az egymáshoz való viszonyukat tárgyalja. Jól jegyezzük meg a jövendölés szavait, amelyek arra

171

mutatnak, hogy Jehova idézi elő a változást, vagyis: „Én [Jehova] ... hozok ... és én teszem ...“ (Luther) Ez világosan azt mutatja, hogy a különböző csoportok egyes tagjainak semmi közük nincs a változáshoz, csupán alkalmazkodtak hozzá, mihelyst tudomást szereztek róla. Jehova kijelenti, hogy jobb állapotokat vezet be s a tisztviselőket, szolgákat vagy felvigyázókat szűkebb vonatkozásba hozza önmagával. E tanulmány olvasói érdekében itt e jövendölés különböző fordításait kebb vonatkozásba hozza önmagával. Az Őrtorony-olvasók érdekében itt e jövendölés különböző fordításait idézzük: „Az érc helyett aranyat hozok, és a vas helyett ezüstöt hozok, és a fa helyett ércet, és a kő helyett vasat. És teszem a békességet a te felvigyázóddá, és az igazságosságot felügyelőddé.“ (Elberfeldi Biblia) „A réz helyett aranyat akarok előhozni és ezüstöt a vas helyett, a fa helyett azonban rezet s a kő helyett vasat. Elöljáróddá a békességet teszem és felügyelőddé (Hirsch és Leeser: ösztönződdé, művezetőddé) az igazságosságot.“ (Schlachter) „Aranyat hozok érc helyett és ezüstöt a vas helyett hozok, és ércet a fa helyett és vasat a kő helyett; és azt fogom tenni, hogy tanítóid békességet tanítsanak, és gondviselőid igazságosságot prédikáljanak.“ (Luther) „Az érc helyett aranyat akarok hozni, és a vas helyett ezüstöt akarok hozni; fa helyett ércet, és kő helyett vasat. Felsőbbségeddé (elöljáróddá; van Ess) a békességet akarom tenni és vezetőddé az igazságosságot.“ (Zürcher Biblia) „És érc helyett aranyat hozok neked, és a vas helyett ezüstöt hozok neked, és a fa helyett ércet hozok neked, és a kő helyett vasat; és uralkodódat békességben adom és felvigyázódat (episkopous) igazságosságban.“ (Septuaginta) „Az érc helyett aranyat hozok, a vas helyett ezüstöt, a fa helyett ércet és a kő helyett vasat; felvigyázóidat békességessé teszem és az elöljáróidat igazságossá.“ (Allioli) „Bronz helyett aranyat hozok, és a vas helyett ezüstöt hozok és a fa helyett bronzot és a kő helyett vasat; és a felügyeletet feletted jólétté nevezem ki, és a megbízásod meghatározását igazságossággá.“ (Rotherham)

⁴ Az Ésaiás 60 :17 fenti jövendölésében a „felvigyázó“ szó (Elberfeldi Biblia) a héber phakad szóból lett fordítva, amely „felügyeletet“ jelent. Ugyanez a héber phakad szó más helyen a görög Septuaginta-kéziratban a görög „episkopos"-szóval van fordítva: Mózes IV. 4:16; 31:14; Bírák 9:28; Királyok II. 11:15, 18; Krónika II. 34 :12, 17. Az Elberfeldi Bibliában előforduló „Vögte" (felügyelő) szó a héber „nahgas" szónak a fordítása, ami „össztönzést, sarkallást, sürgetést“ jelent, miértis Hirsch „ösztönzőnek“, egyes angol fordítások pedig „művezetőnek“ fordították. A görög Septaginta-kéziratban ugyanaz a szó episkopos-nak, illetve felvigyázónak vagy elöljárónak van fordítva. A Szentírás feltárja, hogy az összes apostolok felvigyázók voltak. Az episkopos értelmét a következő szövegek adják meg: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a szent szellem titeket [fel]vigyázókká [görögül: episkopous] tett, Isten gyülekezetének a védelmezésére, melyet a sajátja vérével szerzett.“ (Csel. 20 :28; Elbelferdi Biblia) „Mert olyanok voltatok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához [görögül: episkopos].“ (Péter I. 2 : 25) (Lásdd még Péter I. 5 :1, 2-öt is.) Az Ésaiás jövendölése és más Iráshelyek tehát kimutatják, hogy Isten a maga meghatározott idejében az egyház szolgálatára és szolgáira vonatkozólag oly állapotot teremt, amelyben világosabban feltárja a hűségesek előtt az Úrhoz való viszonyukat és a saját kötelességeiket.

Békesség

⁵ Isten hitvalló népe között hosszú időn keresztül több kevesebb vita és civakodás létezett, a békesség, az egység pedig hiányzott, egyes csoportokban többé, másokban kevésbbé. De amidőn Krisztus Jézus a templomhoz jött s a hűségesek hozzá gyűjtöttek, mindannyian a Krisztusban való egységre jutottak (Efézus 4 :13, 15), s ezért kell jobb állapotnak bekövetkezni. Ahol egység van, szükségszerűleg békesség is kell legyen. Így mondja Jehova a jövendölésben: „A békességet felvigyázóddá teszem.“ Ez azt kell jelentse, hogy az idő eljön, amidőn az Úr szervezetében az egész főidőn béke uralkodik. Isten megparancsolja, hogy úgy legyen, s ezért az Ő akaratát képezi, hogy békesség álljon fenn. Ez azt jelenti, hogy a templomsereg tagjai között egység és összhang keli uralkodjék. A cselekvésben való egység és egyetértés uralkodik a szervezetben, a szolgálatban, a tanulmányozás módszerében, az összejövetelekben és az egész tevékenységben; s többé nem szabad előforduljon vita, súrlódás és kizárások vagy hasonló dolgok, amint-ezek a múltban előfordultak, amidőn a „választott-vének és diakónusok“ címmel járó hivatalokat viseltek és merészen uralkodtak. Akik a templomban vannak, megértik ezt a helyzetet és a rajtuk nyugvó felelősség tudatában szorgalmasan és legjobb tehetségük szerint arra törekszenek, hogy alázatosan járjanak Isten előtt.

⁶ A jövendölés világosan egy változásra mutat, vagyis annyiben jobbra való változásra, amennyiben az arany jobb a bronznál, az esüst jobb a vasnál, a bronz jobb a fánál s a vas jobb kőnél; éppen így lehet megállapítani összehasonlítás által, hogy egy jobb állapot lett szerezve; hiszen Jehova megmondja e jövendölés által: „A felügyeletet feletted jólétté, a megbizásod meghalározását igazságossággá nevezem ki“, „az igazságosságot felügyelőddé [művezetőddé; Leeser] teszem“. Ezzel összhangban helyez az Úr a felszenteltek szájába egy imát, amely különösen Jehova napjára“ vonatkozik, amidőn az Úr a templomhoz jön; s így imádkozik most a templomsereg: „Oh Jehova, adj most jó előmenetelt [jólétet]!“ (118. zsoltár 24—26) A jólétet a béke és egyetértés kell kísérje. Azért a jövendölés szükségszerűen azt kell jelentse, hogy akik a csoportokban vagy szervezetben a szogálatra vannak kijelölve, a békéhez ragaszkodnak, azért imádkoznak, arra törekszenek és azt fenntartják. (122. zsoltár) Annyi bizonyos, hogy a királyságnak azok a várományosai, akik nem törekszenek a béke fenntartására és a királyság érdekeinek az egységes előmozdtásában való közreműködésre, az Úr angyalai által összegyűjtőinek és a külső sötétségre vettetnek. (Máté 13:41) Ma nincs idő többé szócsatákra és civakodásokra Isten szervezetében, hanem mindenki teljes egységben kell legyen.

Igazságosság

⁷ Az Úr továbbá így szól a jövendölésben: „Az igazságosságot felügyelőddé teszem.“ A „felügyelőddé“ megjelölés (lásdd a fentidézett különböző fordításokat) görögül episkopous és a jelentése felvigyázó, művezető, ösztönző vagy előretörő, akik az elelnség elleni háborút határozottan végzik, s azt is jelenti, hogy ezek mindannyian az igazságosság szolgái kell legyenek. Ez nyilván azt akaraja mondani, hogy most az Isten szervezetében a földön az igazságosság kell a hajtó, ösztönző, szükséges erő legyen s ez különösen a szentélynek 1932-ben történt megtisztítása óta. Az „igazságosság" következetesen azt kell jelentse, hogy többé nem lehet elnyomás, amint az a választottvének között előfordult, akik az urat és mestert játszották, magukat fontosaknak tüntették fel és másokat megfélemlítettek. Többé nem szabad előforduljanak félrevezető, hamis vágányra terelő törekvések, mint a jellemfejlesztés, a magukat a világ felső hatalmasságainak feljátszók előtt való megalázkodás, egyes személyek vagy teremtmények tisztelete vagy dicsőítése; s azért többé ’nem pihen a gonoszság pálcája az igazak részén [s nem uralkodik rajta], hogy rosszra ne nyújtsák ki kezeiket az igazak‘. — 125. zsoltár 3.

⁸ Az igazságosság az Isten akarata szerint való örömteljes cselekedetet jelenti s annak a megbízásnak a követését és végzését, amelyet Isten a felkent népének adott. Ez nem azt akarja mondani, hogy a kedvetleneket hajtani kellene, hanem azt jelenti, hogy az igaz-

172

ságosság szeretete képezi a hajtó vagy ösztönző erőt, illetve az indító okot. Az Isten iránti szeretet és a neve igazolása iránti vágy készteti az ilyeneket a nekik kölcsönzött isteni megbízatás teljesítésének a munkájára. Azért mindannyian egységesen kell előhaladjanak és Istennek egyetértéssel, készségesen és kimondhatatlan örömmel ’éjjel és nappal a templomában szolgálni‘. Ez tehát a helyes indítónk, amely Isten népét az egységes tevékenységre buzdítja vagy ösztönzi. Az igazságosság ily munkái és munkásai nyerik el az Úr tetszését. Az Úr tetszését élvező személyekről a következő példákat idézzük: Zorobábel, a helytartó; Józsua, a főpap; Zakariás és Aggeus próféták, Ezsdrás, az írástudó; és Néhémiás, a helytartó, akik mindannyian öszszeköttetésben állottak a zsidó maradékkal, amely hazatért Babilonból, hogy újra felépítse először a jeruzsálemi templomot s azután Jeruzsálem falait. (Ezsdrás 5 :1, 2: 7 :1—10; Néhémiás 5 :6—19) Más elismert példákat képeznek az apostolok is, akik közreműködtek a békességért és igazságosságért az Úr szervezetében. Mindazok, akik most a templomban vannak és ott maradnak, szintén az igazságosság cselekvői kell legyenek.

⁹ A Watch Tower-Társulat által való kinevezések nem „ordinációk“, amint azt a vallásoskodók szokták nevezni. Bibliafordítók és mások is az „ordinálás“ vagy „rendel“ szavakat helytelenül magyarázták s így ellentétben alkalmazták annak tulajdonképpeni értelmével. Az a módszer, ahogyan a vallásoskodók a „rendelt“ szót alkalmazzák, már önmagában azt magyarázza vagy állítja, hogy Isten szervezetében egy úgynevezett „rend“ berendezés létezik s hogy az ily „rendekbe“ kijelölt személyek egy az egyház többi tagjaitól különböző osztályt alkotnak és azoknak felettük állanak, s ez képezi az alapját a címek és hivatalok alkalmazásának a papok és más „fennségek“ által a vallásszervezetekben. A vallásoskodók ezt „papi rendeknek“ nevezik. Az ily „érdemrend“-nek vagy hivatalnak az adományozását szentségként tekintik, amit az így kitüntetettnek egy püspök által végzett cselekmény által adományoznak. Ez teljesen ellentétben van Isten Igéjével, s az Ördög ravasz, csábító befolyásának tudható be, hogy az emberek ily intézmények létesítésére lettek csábítva, mint a „ordinációk“ és a „rendek“, s amellett azt állítsák és tanítsák, hogy bizonyos emberek másokat animálhatnak címek, tiszteletek és méltóságokkal való kitüntetéssel.

¹⁰ A Szentírás értelmében az ott használt „rendelt“ szónak a jelentése „kinevez, megjelöl, beiktat és rendbe hoz“, de az sohase jelent rangot vagy osztálymegjelölést. Amint az apostol mondja: „Ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.“ (Gál. 3 :28) Isten helyezte el a tagokat a testben, amint neki tetszett. (Kor. I. 12:18) A Krisztus testében nincsenek ily rendek, amint ezt a kifejezést a vallásoskodók használják. A csoport különböző tagjai különböző szolgálatot végeznek Krisztus testében. Sok tag van, de csak egy test. (Kor. I. 12 : 20) Miképpen a kéz nem végezheti el a szem teendőit, úgy nem teljesítheti a test egyetlen tagja Krisztus teste összes feladatait, de mindannyian ugyanazon a fokon állanak. Ma nincs sem felhatalmazás, sem pedig szükség arra, hogy „a Társulat“ a „kézrávetés“ ceremóniáját a szolgálati teendőkre kinevezettekkel szemben alkalmazza. A tiszta kijelölés, kinevezés és jóváhagyás a Társulat részéről -történjen az postán, sürgöny vagy telefon által — teljeset elegendő és a követelményeknek megfelelő. Még az se szükséges, hogy az ily kinevezésnél a Társulat képviselője jelen legyen s ott valamilyen kézmozgást vagy más ceremóniát végezzen. Az ilyen személyes jelenlét nem kölcsönözne nagyobb erőt az ily kinevező meghatalmazásnak vagy hatásnak az Úr előtt. Az apostoloknak a „felső hatalmasságoktól“ bizonyos rendkívüli meghatalmazás adatott, azonban most nincs senki a földön, aki ily rendkívüli felhatalmazással volna felruházva, mint az az apostoloknál volt.

¹¹ Az egyház kezdetén a vének a kézrátevés vagy kézrátevés által csupán az érett ítéletüket juttatták kifejezésre, azok jóváhagyására, akik a szolgálatra előállíttattak. A templomban való összegyűjtés és felkenetés óta azonban a templomsereg összes tagjai a Krisztusban való vénségre vagy érettkorúságra jutott. Az apostolok és más ily felhatalmazással felruházottak helyett, akik Krisztus Jézus távollétében cselekedtek, most maga Krisztus Jézus, Jehova nagy apostola van jelen a templomban és a teljes hatalom az ő kézében van. (Zsidók 3 : 1) Krisztus Jézus feltétlen meghatalmazással van felruházva, s mivel Sion szervezete teljesen az ő hatalma alatt áll, ő vezeti annak tevékenységét. Így Krisztus Jézus, a templomban lévő Sion feje tölt be most minden tisztséget; ő működik mint: nagy vén és legidősebb testvér az egyházban (Zsidók 2:11—13; János 21 :5); mint nagy diakonusz [diaconos], szolga (Máté 20 :28; Róma 13 : 4); mint nagy pásztor (János 10:11; Péter I. 5:1 —4); mint nagy felvigyázó (püspök; Allioli] vagy episkopos (Péter I. 2 :25); mint nagy evangélista vagy az örömüzenet hírnöke (Máté 4:23; Lukács 4:18, 43); mint nagy tanító (Ésaiás 30:20; János 13: 13, 14); mint nagy próféta (Máté 21:11; János 4:19; Csel. 3 :22, 23; Jelenések 19 :10); mint nagy bíró (János 5:22, 26—30; Csel. 10:42; 17 :31); és mint nagy tanácsadó. (Jel. 3:18; Ésaiás 9 :6) Amennyiben Jehova Krisztus Jézust a templomhoz küldötte, ezáltal beteljesítette az Ésaiás 1 :26-ban feljegyzett jövendölést: „És adok néked oly bírákat, mint régen, és oly tanácsosokat, mint kezdetben. Akkor neveznek téged: az igazságosság városa, a hűség városa.“ Így építi fel Jehova Siont, hű városát vagy szervezetét Krisztus Jézussal, a korlátlan uralkodóval, mint Jehova Isten akaratának a végrehajtójával. Ezért ’az uralom a Krisztus Jézus vállán‘ nyugszik, (Ésaiás 9 :6) ö a felső hatalom, aki Jehovához, a legfelsőbb hatalomhoz a legközelebb áll. (Róma 13:1, 4) Ö az uralkodó a szellemi Izráelben. (Máté 2:5, 6) Az Úr szervezetének ez a része a földön tehát közvetlenül az Úr Jézus Krisztus hatalma és felügyelete alatt cselekszik, aki most a templomban tartózkodik és a Sion fejét képezi.

¹² Jehova Isten a nagy isteni uralkodó vagy teokrata, és Krisztus Jézus végzi Jehova minden hivatali teendőit, a szolgák kinevezését és elbocsájtását is beleértve. Ez Isten szervezete, nem valamely emberé; s mivel a Társulat az Úr képviselője a földön, Krisztus felhasználja azt a maga céljára. Amiképpen Salamon király az előképben hasonló hatalmat gyakorolt, úgy gyakorol a Salamonnál nagyobb Krisztus Jézus korlátlan hatalmat, kizárja a „gonosz szolgát“, feltámasztja a „hű és bölcs szolgát“, beiktatja azt a hivatalba és tevékenységbe és felhasználja feltett szándékának a keresztülvitelére.- Kir. I. 2 :1—6, 26 : 35; Máté. 24 : 45—51.

¹³ A királyság valóban itt van, s a Király gyakorolja a hatalmát, s mivel ez így van, semmi ok nem forog fenn, hogy az Illés korszak módszerét vagy a demokratikus kormányformát használjuk az Isten népe csoportjaiban vagy gyülkezeteiben, a szolgálatra ajánlottak mellett vagy ellen szavazván. „Isten uralkodik Jákob [felkentje] fölött, mind a földnek határáig.“ (59. zsoltár 14) Az Úr Jézusnak 1918-ban történt eljövetele óta tehát az Úr szolgái újjászerveztettek, mégha ezt a felszenteltek csak e változás megtörténte után bizonyos idővel is ismerték fel. Kizárólag a nagy teokrata [Jehova] előjogát képezi a tagok kijelölése s azoknak a Krisztus testében való helyükre való tetszése szerinti elhelyezése. (Kor. I. 12 :18. 28) Isten a főtisztviselője, Krisztus Jézus, korunk nagy Bírája által cselekszik (Csel. 17:31) Kr. u. 1922-től a szent szellemét kitöltötte „minden testre", illetve a templomsereg testben lévő összes tagjaira, s azért Isten nem alapított külön és magasabbrendű lelkész-osztályt vagy úgynevezett „papi-rendet“, hanem mint a Sion tagjai egyformává tétettek, s „egy a ti Mesteretek [görögül: kathegetes, illetve vezér, vezető, elöljáró, parancsoló és tanító], Krisztus". — Máté 23 : 8.

¹⁴ Mindannyian részt vesznek az Istentől a maradéknak adott megbízatás általános teljesítésében, mindazáltal szükségképpen különböző szolgálati helyek vannak a teokratikus [isteni] kormányzatban vagy szervezetben, amiképpen ez a sátorszolgálatnál is volt. A

173

tisztviselők vagy a címek nem fontosak, mert a szolgálatot éppen úgy az egyik, mint a másik név alatt is el lehet végezni. A fő, Krisztus Jézus hordja joggal az öszses cimeket. Ő kinyilatkoztatja a nagy Teokrata alatt való teljes alárendeltségét. Krisztus Jézus örömmel hordja a „választott“, „szoga“ és „az én szolgám“ neveket. A maradék alkotja az ö „lábait“, s azért találóan neveztetnek mindannyian szolgáknak. Ezzel összhangban nevezett a Társulat nemrégen mindenkit szolgának a szervezetben, mégpedig tekintet nélkül az általa betöltött állásnak. Egy bizonyos személynek egy meghatározott munkakörre való kijelölése és kinevezése azt jelenti, hogy a szolgára meghátározott kötelességek bízattak, s az összes szolgák egységesen és egy céllal működnek.

¹⁵ Rendre az Úr feltárta népe előtt a „szervezete“ igazi jelentőségét, most pedig a Szentírásból világosan ki tűnik, hogy az összes szolgákat a maradék szervezete vagy az Isten felkent népe különböző állásaiba jogosan a Társulat nevezi ki mint az Úr látható képviselője a templomban, s hogy nem minden csoportnak külön a kötelessége a szolgái kinevezése, mialatt demokratikus módszer szerint mellette vagy ellene szavaz. Isten népének a londoni csoportja nemrégen felismerte ezt a helyzetet s egy rezolució által felkérte a Társulatot a csoport számára való szolga kinevezésére. Ennek következtében a Szentírás alapján és e kérelemmel összhangban a londoni gyülekezet mint csoport lett megszervezve, amely több rész-csoportból áll, s az összes rész-csoport fölé egy csoportszolga lett kinevezve s egy-egy vezetőt vagy rész csoportszolgat minden részcsoport fölé, amelyekből a csoport áll. A nagy new yorki, csikágói, és los angelesi csoportok s a többiek is így lettek megszervezve és így van irányítva a munkájuk. Minden egyes csoport kérésére a Társulat újonnan alkotta meg annak szolgálati szervezetét és nevezte ki a szolgákat. Ezért tevésen Írásszerintinek és rendben levőnek látszik, hogy Isten népének a csoportjai; a Társulatot kérjék fel ez átszervezés keresztülvitelére, s ezt meg lehet tenni az Úr népe minden egyes csoportja számara. Minden egyes helyi csoportnak jogában áll ajánlani azokat a neveket, amelyek a különböző szolgálati helyek betöltésére a legalkalmasabbaknak látszanak, s aztán a Társulat brooklyni főhivatala vagy a különböző országok hivatalai elé terjeszthetik vagy beküldhetik, s az esedékes kinevezéseknél az ily nevek figyelembe lesznek véve. A felkentek teljesen hisznek abban, hogy az Úr maga irányítja ezt az ügyet s így a helyes eljárás lesz követve. Ez nem azt jelenti, hogy hibák nem fordulhatnak elő; hiszen egyesek a kinevezés után hűtleneknek bizonyulhatnak, s az Úr teljes intézkedést foganatosított az ilyenek eltávolítására. Isten népének az összes csoportjai, amelyek felismerik, hogy ez a helyes, irászerinti eljárás, hozzanak egy rövid határozatot s azt küldjék be a fentemlített hivatalukhoz. Határozatot a következőképpen lehet megformálni: „Mi, Isten népének a csoportja, amely az ő neve számára kiválasztatott és ........... helységben székel, elismerjük, hogy Isten kormányzata egy tisztán isteni uralom, hogy Krisztus Jézus a templomban tartózkodik és teljes hatalmat és parancsnokságot visel Jehova látható szervezete felett, valamint a láthatatlan felett is, s hogy „A Társulat“ az Úr láthatatlan képviselője a a földön. Azért felkérjük „A Társulatot“, hogy a csoportunkat szervezze meg a szolgálatra s annak nevezze ki a különböző szolgákat, hogy mindannyian békességben, igazságosságban, egyetértesben és teljes egységben együtt közreműködhessünk. Mellékelten küldjük azon személyek névjegyzékét a csoportunkból, akik nekünk érettkorúaknak s azért a legalkalmasabbaknak tünnek a különböző szolgálati teendők elvégzésére.

¹⁶ Isten népe között mindenki meg kell értse most, hogy az idő elérkezett az Úr szolgálatának még jobb és teljesen harmonikus megszervezésére, hogy a jelenkor a békesség és igazságosság ideje Isten látható szervezetében, amidőn mindenki a szervezetben és szolgálatban az Úr szervezete királyságérdekeinek békességben és igazságosságban való előmozdítóra törekszik. Az Úr egy harmonikus szervezetet követel, és teljes egységet kell fenntartani a cselekedetben. Ez az Úr parancsa, s az ö parancsainak engedelmeskedni kell. (Csel. 3 :23) Nem tűnik ki tehát a felkentek előtt világosan, hogy Jehova Isten most az Ésaiás 60 : 17 jövendölését beteljesítette, hogy— amint az arany jobb a bronznál s az ott összehasonlítás végett felsorolt anyagoknál — úgy Isten most a szervezetében jobb megértést és jobb állapotokat teremtett, s hogy most a kipróbált szolgáit létrehozta, őket békességgé és igazságossággá tette s mindeniktől teljes és zavartalan egyetértést és cselekedetben való egységet követel? A múltban sokan, akik Isten hitvalló népe között uralkodtak, ezt szigorral és keménységgel cselekedtek. Isten megígérte, hogy az ily állapotnak véget vet, és ezért mondotta: „Keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. — így szól Jehova Isten: Imé, megyek a pásztorok ellen, és előkérem nyájamat a kezükből, s megszüntetem őket a nyáj legeltetésétől, és nem legeltetik többé a pásztorok önmagukat, s kiragadom juhaimat a szájukból, hogy ne legyenek nékik ételül“ — Ezékiel 34 :4, 10.

¹⁷ Ez a jövendölés mindazokra vonatkozik, akik helytelen szellemről tanúskodtak Isten népe között, de különösen magában foglalja, a papságot, a „választottvén“-elemet és mindazokat, akik hajlamosak voltak 'Isten öröksége fölött uralkodni‘ és a mestert játszani. Alkalmilag azt jelentették a Társulatnak, hogy egy bizonyos csoportban egyesek a magukat felkenteknek állítók közül „választott vén“- vagy uralkodó szellemet tanúsítanak és úgy a maradékot mint a jonadábokat elbizakodottan kezelik. Értse meg most mindenki világosan, hogy a szolgák kötelessége az egyházban, sőt a templomsereg minden tagjának kötelessége, hogy egymást és „a más juhokat“ is vigasztalják. A felkent templomseregnek adott megbízásban bennfoglaltatnak a köv. szavak is: „Hogy hirdessem Istennünk bosszúállása napját és megvigasztaljak minden gyászolót.“ Ezért a maradék világos kötelessége Isten bosszúállása napját hirdetni s abban teljes egyetértésben közreműködni. Hasonlóképpen kötelessége a maradéknak az „összes gyászolók“ megvigasztalása, ami különösképpen a jóakaratú emberekre vonatkozik akik a körülöttük uralkodó állapotok miatt szorongattatásban vannak. (Ezékiel 9:4) Az Úr nem tűr meg egyetlen uralkodni vágyót, zavarcsinálót, zugolódót, durvát vagy keményen uralkodót sem a szervezetében vagy annak valamely részében, legyen az a nyomdában, a farmon vagy a külső szolgálatban. Az Úr most világosan kinyilatkoztatja feltett szándékát miszerint a szervezetében békesség és igazságosság kell uralkodjék, s ebből következik, hogy mindazok, akik nem alkalmazkodnak örömmel és engedelmesen e parancshoz, a nagy végrehajtó-tisztviselő az angyalai által kirekeszti a szervezetéből. (Máté 13:41) A jelenkor az ellenség elleni háború ideje s azért mindazok egyesített eljárásának az ideje, akik Isten szervezetében vannak. Ez a békesség, igazságosság és teljes egység ideje s így a harmonikus tevékenység a szolgálatban mindazok között, akik ragaszkodnak Jehovához. Figyeljen mindenki arra Isten szervezetében, hogy ily módon alázatosan vagy engedelmesen járjon el istenével (Mikeás 6 :8), vagyis Krisztus Jézussal, „az erős Istennel“ és Jehovával, a Legfelségesebbel.

Az esedékes idő

¹⁸ Esedékes idejében Jehova kinyilatkoztatja hű népe előtt, amit mindenkor tudomására akar hozni, s ezt mindazzal bebizonyította, ahogyan népével különösen az utóbbi néhány év alatt cselekedett. Most kimutatta népe előtt, hogy az idő elérkezett, amidőn fel kell keljen az ellenség elleni hadjáratra. Éppenezért az Isten szervezete soraiban teljes egyetértés kell uralkodjon. Hagyjatok fel minden szörszálhasogatással minden vitatkozással és víszálykodással; Sion most felépült, s a Sionhoz tartozók most mindannyian kell ismerjék és cselekedjék Isten akaratát. Salamon király előképe

174

volt Krisztus Jézusnak, isten valódi temploma felépítőjének, s ami többek között az előképes templom építésére vonatkozólag fel jegyeztetett, „példaképpen estek meg rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra“ ..., és a mi tanulságunkra írattak meg, hogy békességestűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.‘ (Kor. I. 10:11; Róma 15:4) Ezzel a világos, határozott kijelentéssel a szemünk előtt a következő összehasonlítás a Salamonnal kapcsolatos és az előképes templommal történt dolgok és a között, amit Krisztus Jézus, a nagyobb Salamon a valóságos templomban cselekedett, hasznos lesz itt megvizsgálni.

¹⁹ „És megépítteték az Úrnak háza az Izráel fiainak Egyiptom földéből való kijövetele után a négyszáznyolcvanadik esztendőben, Salamon Izráel felett való uralkodásának negyedik esztendejében, a Zif [virágzás] hónapban, mely a második hónap." (Kir. I. 6:1) Az itt említett év a Kr. előtti 1035. év volt, és annak a második napja (Krón. II. 3:1, 2) körül-belül a Kr. utánni 1918. év április 15-nek felel meg, körül-belül annak az időnek, amidőn az Úr Jézus Krisztus megjelent a templomban. 1918-ban az emlékvacsora az első hónap 14. napján lett megtartva, illetve a mi számításunk szerint 1918 március 26-án. A zsidó királyok minden formában tavasszal lettek trónra ültetve és megkoronázva. Noha a „hét idők“ vagy a nemzetek [pogányok] ideje 1914 őszén, október 1 körül végződött, mindazáltal Jehova megtehette, hogy az uralkodó Királyát— a zsidó élőképnek megfelelően — az azt követő év tavaszán, vagyis Kr. u. 1915-ben iktatta be hivatalába. Igy a Krisztus uralkodásának „negyedik éve“, amely a Salamon temploma építése kezdetének felel meg, 1918 tavaszán kezdődne s annak „második hónapja“ röviddel az emlékünnep után vagy körül-belül egy fél hónappal később kelett kezdődjön, illetve 1918 április közepe körül, ami az ellen jelképes templomnak az Úr által való felépítése kezdetét jelöli meg. Figyeljük meg tehát az előképes templom építését: „Az ő uralkodásának negyedik esztendejében lett lerakva Jehova házának az alapja Zif hónapban; és a tizenegyedik esztendőben, Búl [eső] havában, amely a nyolcadik hónap, végeztetett el a ház, minden dolga és rendje szerint. S így építette azt hét esztendeig.“ — Királyok I. 6 : 37, 38.

²⁰ Ezt követték a sátoros ünnepek és a templom felszentelése. „És felgyűltek Salamon királyhoz Izráel minden férfiai az Ethánim havában, az ünnepen; ez a hetedik hónap.“ (Kir. I. 8:2) (Lásdd Krón. II. 5 :3-at is.) És Salamon ünnepet szerzett ebben az időben hét napig, és vele együtt az egész Izráel, nagy gyülekezet, amely összegyülekezett Hámáttól fogva az Egyiptom patakáig. A nyolcadik napon pedig [a hét napig tartó sátoros ünnepek után való, napon] [ünnepi]gyűlést tartottak; mert az oltár felszentelését hét napon át végezték és az ünnepet is hét napon [összesen tehát tizennégy napon]. A hetedik hónapnak huszonharmadik napján elbocsátotta a népet sátoraikba, vígan és megelégedve mindama jók felett, amelyeket cselekedett Jehova Dáviddal, Salamonnal és az ő népével, Izráellel. És Salamon bevégezte Jehova házát és a királyi palotát, s mindazt, amit magában elhatározott Salamon, hogy megcsinál Jehova házában és a maga házában; szerencsésen bevégezte.“ (Krón. II. 7 :8-11) (Lásdd Kir. I. 8 :62-66-ot is.) A Királyok I. 6:38-ban említett „tizenegyedik hónap“ a Kr. előtti 1028. évre esett — vagyis 7 évvel a Kr. előtti 1035 év utánra, amidőn Salamon megkezdte a templom építését — és a templom felszentelése ennek az évnek a 7. hónapjában a Kr. utánni 1925. évoktóber havának felel meg. A templom felszentelesé mintegy hét év és öt és fél hónappal a templom építése kezdete után történt meg. 1925-ben az Úrvacsora április 8-án lett megünnepelve. Azért a zsidó hetedik hónap körül-belül 1925 október havával esett össze. A templom bevégezése ugyanez év „nyolcadik havában“ körül-belül a templom építésének a kezdete után 7 évvel és hat hónappal következett be. Tehát a templom befejezésének az ideje 1925 novemberének felelne meg.

²¹ A templom felszentelésénél Salamon egy imát mondott, amelyben említést tett az „idegenről“ vagy külföldiről, aki Jehova nagy nevéért illedelmesen Jehova templomához kellett jöjjön, hogy ott kegyelmet találjon. (Lásdd Krónika II. 6:32, 33; Kir. I. 8:41-43.) Ezek az „idegenek“ találóan példázhatják az Úr „más juhait“ vagy a Jonadábokat, illetve a jóakaratú embereket, akik a „nagy sokaságot“ alkotják. Figyeljük meg tehát a tényeket, amelyekből kitűnik, hogy Isten hogyan kezdte népe előtt kinyilvánítani a nagy sokaságot.

²² A „tizenegyedik évben“ 1911 után [illetve 1915 tavasza után, amidőn Jehova — a fentiek szerint — az ő uralkodó Királyát a hivatalába iktatta] vagy hét évvel azután, hogy az Úr a templomhoz jött és a templom felállításához kezdett, Isten felszentelt népe összegyűlt egy nagygyűlésen Indianapolisban, Indiana (U. S. A.). 1925 augusztus 29-én Isten ott összegyűlt népe egy rezoluciót fogadott el a „Reménység üzenete“ címmel, amely az első volt hét elfogadott rezolució között, s ez egyedül lett „Az összes jóakaratú emberekhez“ intézve. Figyeljük meg ebben az összefüggésben, hogy a jóakaratú emberekből álló „nagy sokaság“ (Jel. 7:9, 10) a nagy ellen jelképes sátoros ünnep ünneplésénél a templomsereghez, Isten felkent maradékához csatlakozott. Azért érdekes megfigyelni, hogy az ünnep tizennégynapos ünneplése és az épület felszentelése a Kr. előtti 1928. év hetedik zsidó hónapjában nemcsupán a zsidó kiengesztelésnapot [a tizedik nap] foglalta magába, hanem hozzá az egész hétnapos sátoros ünnepet [15-től 21-ig] is a sátorokkal és templomi gyülekezetekkel és a nép által lengetett pálmaágakkal.

²³ Az ünnepség és a felszentelési ünnepség után Salamon király befejezte a templomot a nyolcadik zsidó hónapban, s ez megfelel 1925 novemberének. A már említett, „Az összes jóakaratú emberekhez“ intézett rezoluciót. „Reménység üzenete“ címmel 1925 október 31-én kezdték sok millió példányban az egész világon szétosztani, s ez a szétosztás még sokáig tartott. Igy a „Reménység üzenete“ a „Jóakaratú emberekhez“ lett juttatva. Az Úr irányította ezt az ügyet? Bizonyára így kellett legyen!

²⁴ A jeruzsálemi templom előképe volt Jehova „felkent“ seregének, amely az ö neve számára választatott ki s amelynek Krisztus Jézus a feje. (Máté 3 :16, 17; Kor. I. 3:16) A templom salamoni felszentelésének ellenjelképes beteljesedésénél illő és alkalmas volt a figyelmet Isten felkent népéről az Isten szent szellemének az összes kipróbáltakra való kitöltésére vagy azoknak Isten szent szelleme által való felkenésére terelni. Az Úr kegyelme és vezetése által az előbb említett 1925-ben Indianapolisban megtartott nagygyűlésen összegyűltek figyelme akkor és ott lett felhiva egy nyilvános gyűlésen a Jóel 2 :28, 29 jövendölésének a beteljesedésére a szent szellemnek „minden testre“ való kitöltésére vonatkozólag, akikhez azok is tartoznak, akik a Kr. utáni 1922 után jöttek az igazság megismerésére és gyűjtettek a templomba. Természetesen ezt a próklamációt vagy nyilvános előadást csak néhány ezeren halották, de esedékes időben — amely a salamoni templom befejezésének felel meg — Az őrtorony 1925 november 15-i száma közzétette a már szóbelileg előadott cikket „A szent szellem kitöltve“ címmel. Senki ember fia nem rendezte így előre a dolgokat, mindazáltal kétségtelenül az Úr irányította.

²⁵ A salamoni templom felszentelésénél megnyilatkozott az Úr dicsősége. Ez a templom felszentelésének első napján történt, illetve a Kr. előtti 1028. év hetedik hónap nyolcadik napján, amidőn a szövetség ládája a szentek szentébe vagy a templom „szóhelyére“ vitetett, amely alkalommal a papok templomi énekeket énekeltek, mások pedig hangszereken játszottak, és „a ház, Jehova háza megtelt köddel, annyira, hogy meg sem állhattak a papok az ö szolgálatukban a köd miatt, mert Jehova dicsőssége töltötte be Isten házát.“ (Krón. 5 :13, 14) Akkor imádkozott Salamon és említette imájában „az idegent“. „És mikor Salamon elvégezte a

175

könyörgést, tűz szállt le az égből, és megemésztette az egészen égő áldozatot és a véres áldozatot, és Jehova dicsősége betöltötte a házat, annyira, hogy még a papok sem mehettek be Jehova házába; mert Jehova dicsősége betöltötte Jehova házát. S az Izráel fiai mindannyian látták, amikor alászállott a tűz és Jehova dicsősége a házra, és arccal leborultak a föld felé a padlózatra, s imádták és tisztelték Jehovát, hogy jó és kegyelme mindörökké való.“ — Krón. II. 7 :1—3.

²⁶ Amit az Úr 1925-ben valóban megtörténni engedett, az mutatja e prófétai ünnepség beteljesedését. Ebben az évben kezdett Jehova neve előtérbe kerülni, s akkor kezdtük megérteni, hogy Jehova most nevet fog szerezni magának. A héber első hónap kezdetén közölt Az Őrtorony az 1925 március 1-i kiadásában egy ,,A nemze születése“ című cikket, ami azt jelentette, hogy a királyság tevékenységhez látott. Akkor azt gondolták, hogy egy emberekből összeállított kiadó-bizottság ellen kellett őrizze, ami Az őrtoronyban megjelent; s a bizottság többsége erőssen tiltakozott „A nemzet születése“ című cikk kiadása ellen. Az Úr kegyelme folytán azonban mégis ki lett adva, s az jelezte a valóságban a kiadóbizottság végének a kezdetét, amennyiben kimutatta, hogy az Úr maga vezeti a szervezetét. Azután az indianapolisi nagygyűlésen 1925-ben ki lett adva a „Reménység üzenete“ című rezolució, amely többek között a kővetkező szavakat tartalmazza: „Isten ideje elérkezett, hogy magának nevet szerezzen a földön és a népeket kioktassa az isteni elhatározás igazságáról, amely az egyedüli eszköz az emberiség megmentésére. Ezért itt az Úr nevében és szellemében magasra emeljük Isten igazságának és igazságosságának zászlaját az ellenség ellen és a népek javára, s ezt a zászlót a következő igazságok képezik: Jehova az egyedüli igaz Isten, a Mindenható, Legfelségesebb, az emberek megmentésére vonatkozó feltett szándékának a szerzője és bevégzője. Ő a megjutalmazója mindazoknak, akik öt szorgalmasan keresik s néki engedelmeskednek.“ Ez volt az első nyilvános alkalom, amidőn be lett jelentve Jehova azon feltett szándéka, hogy nevet szerez magának. Ez idő körül kezdtük meg Jehova dicsőségét — a népéhez való új viszonyában — a valódi templomban szemlélni, s az Isten dicsőségének ez a látomása mind világosabb lett, míg felismertük, hogy Isten legfőbb szándéka a nevének az igazolása. Röviddel azután, vagyis 1926 január 1-én hozta Az Őrtorony a „Ki tiszteli Jehovát?“ című cikket s ezáltal a figyelmet Jehova nevének a dicsőségére terelte és kihangsullyozta a módot, amint magának nevet szerez. (Sámuel II. 7: 23) Jehova e dicső határozatára lett azért a „kereszténység" kellő időben a „Reménység üzenete“ szétosztásával figyelmeztetve. A jelenések 16:8, 9-ben vázolt negyedik csapáshoz és a negyedik trómbitaszóhoz (Jel. 8 :12) hasonlóan kezdte meg a „Reménység üzenete“ a Sátán földi hordája dicsőségének az elhomályosítását és az Úr dicsőségének az ismertetését, s Isten népe felállott és örvendezett.

²⁷ Az előképes templom felszentelésénél imádkozott Salamon, s többek között a következőket mondotta: „Sőt még az idegen is, aki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljön messze földről a te nevedért; (mert meghallják a te nagyságos nevedet és hatalmas kezedet és kinyújtott karodat), eljön és imádkozik e házban: Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, amiért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék nevedet, és féljenek úgy téged, miképpen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, amelyet én építettem. Ha néped hadba vonul az ellensége ellen, az úton, amelyen te küldöd el, és Jehovához imádkozik a város felé fordulván, amelyet te magadnak választottál és e ház felé, amelyet építettem a nevednek." — Kir. I. 8:41—44.

²⁸ Ezzel párhuzamban tartalmazza a „Reménység üzenete“ (a 12. és 13. bekezdésében) a következő szavakat: „Bizalommal fordulunk a népekhez azzal a felhívással, hogy gyülekezzenek az isteni igazság zászlaja alá, amely ily módon magasra lesz emelve, hogy megismerjék az élet és boldogság útját. Figyelmeztetjük a minden nemzet, törzs és nyelv összes jóakaratú embereit, hogy hagyjanak fel a Sátán által kitalált és hosszú időn keresztül az embereknek tanított tévtanokkal és forduljanak a Szentírásban feltárt isteni menekülés útjához és higyjenek abban. Az Isten királysága, amelyért a népek hosszú időn keresztül imádkoztak, elérkezett. Egyedül ez képes és fogja megerősíteni a világot és rendet teremteni azon, hogy az többé ne rendülhessen meg. E királyság igazságosság zászlaja az, amely most a nép előtt magasra tartatik. Krisztus Jézus, Jehova megdicsőült Királya és Isten határozatainak nagy végrehajtója lett a világ jogos uralkodójává. Fogadják el őt a népek, higyjenek neki és engedelmeskedjenek neki és igazságos törvényeinek! Mindazok számára, akik így cselekszenek, biztosítva vannak áldásai: a béke, jólét, egészség, élet, szabadság és örök boldogság.“ Ebből most felismerhetjük, hogyan vezette az Úr keze a szövetséges népét azon az úton, amelyen járnia kellett, amint ezt megígérte. (Példab 3:5, 6) Már ezt megelőzőleg be lett jelentve, hogy az 1925. év egy nagyon fontos évnek látszik, de annak valódi jelentősége a jelenig nem lett felismerve.

²⁹ További érdekes tények a következők: „S a maga házát Salamon tizenhárom esztendeig építette, és befejezte egész házát. Mégpedig megépítette a Libánon erdő házát, száz sing annak hossza, és ötven sing a szélessége, és harminc sing a magassága, négy rend cédrusoszlopon [a Libánon egy cédrus erdejéhez hasonlóan] és cédrus gerendákkal az oszlopokon. És megépítette a trón-termet, ahol ítélt, a törvény termét; és cédrusfával bélelte a padlótól a padlásig. És a saját házát, amelyben maga lakott, a másik udvarban befelé a teremtől, hasonlóan e munkához. És Salamon a Fáraó lányának is épített egy házat, akit feleségül vett, e teremhez hasonlót. (Kir. I. 7 :1, 2, 7, 8; Elberfeldi B.) „És lön a húsz esztendő végén, a mialatt Salamon a két kázat, Jehova házát és a király házá megépítette —.“ (Kir. I. 9:10; Krón. II. 8:1) Salamon e külön építési programjának a befejezése magábanfoglalta a templomot, a királyi palotát és a Libánon erdő házát a törvény számára (s egy fegyverterem számára is; Krón. II. 9 :15, 16), s ez a befejezés a templom építése kezdete utánni huszadik évben következett be, tehát Kr. elölt 1016-ban, amely „huszadik esztendő“ 1938 tavaszának a kezdetével végződik s azért az 1937. évnek felel meg, amely 1938 tavaszán végződik s amelyre itt a figyelmet felhívjuk.

³⁰ Az 1937. év az Isten népére nézve, amelyhez úgy a maradék, mint a „társaik", a jóakaratú emberek tartoznak, egy fontos, jellegzetes évnek látszik, mintha ez az év még fontosabbhoz vezetne. 1937-ben, tehát ebben a „huszadik esztendőben“ lett tartva Párizsban augusztusban és Columbus, Ohioban szeptemberben Jehova tanúi eddig megtartott legépületesebb és legfontosabb nagygyűlései. A rádió közvetítése folytán a világ más tájain lakó tanuk is részt vettek ezen a nagygyűlésen, vagyis az Európában, Afrikában, Ausztráliában és a Tenger szigetein lakók. A nyilvános előadás, amely az Istentől jövő „Biztonság“ útjára mutatott, egy 30 000 személyből álló látható hallgatóság előtt lett megtartva és ugyanakkor (szeptember 18 és 19-én) sok rádióállomás által ki lett sugározva. Azután pedig szeptember 26-án kisugározott 125 rádióállomás egy nyilvános előadást „Istentisztelet“-címmel, amelyben a kereskedelmi

rádióállomások eljárása és azok üzemvezetői ennek az Istentől ajándékozott eszköznek a helytelen használatáért- elítéltettek; s erre á rádióállomások üzletcsináló tulajdonosai-, üzemvezetői- és uralkodói feletti ítélet október 31-én azzal lett kifejezésre juttatva, hogy az Isten országára vonatkozó s üzleti alapon megfizetett

rádióprogramok be lettek szüntetve. Vajjon ez a Krisztus Jézus, a Király utasítására történt a „törvény termében“? — Mindenesetre ezt nem egy ember intézte úgy, hogy teljesen megfeleljen a jövendölés beteljesedésének.

176

Szervezet

(Folytatás)

³⁴ Hirám király elküldötte szolgáit, hogy Salamon számára dolgozzanak. „És Hírám, Tirus királya elküldötte szolgáit Salamonhoz, mikor meghallotta, hogy őt kenték királlyá atyja helyett; mert Hírám szerette Dávidot teljes életében.“ „Jehova azért bölcseséget adott Salamonnak, amint megmondotta neki; és békesség volt Hírám és Salamon között, és szövetséget kötöttek egymással.“ „Melyeket kifaragtak a Salamon kömívesei és a Hirám ácsai és a Gibleusok; és elkészítették a fákat és a köveket a ház építéséhez.“ (Kir. I. 5:1, 12, 18; Krón. II. 2 :8—10) Izráel más idegenei vagy prozelitái szintén munkába lettek állítva: „Megszámláltatok azért Salamon minden idegen férfit az Izrael földjén, az ő atyjának? Dávidnak megszámláltatása után [ami azt mutatja, hogy ezek Izrael országán kívűll nem számláltattak), és találtattak százötvenháromezer-hatszázan. És választott azok [az idegenek vagy prozeliták] közöl hetvenezer teherhordót, favágásra pedig a [Libánon] hegyen nyolcvanezeret; pallérokat [felvigyázókat], akik a népet szorgalmazzák a munkára, háromezerhatszázat.“ (Krón. II. 2 :17, 18) Ez megfelel a ténynek, hogy a „nagy sokaságnak“ vagy a Jonadáboknak rész van juttatva a jelen bizonyságtevő munkában. — Jel. 22 :17.

³⁵ Néhány további érdekes tényt a következők képeznek: Salamon a templom építését 480 évvel az Egyiptomból való kivonulás után kezdte meg. (Kir. I. 6: 1) Tehát a Salamon húsz-esztendős építési programja a kivonulás utánni 500. évben fejeződött be. Ötszáz évvel 1938 előtt tehát 1438-ban mozgalmak voltak folyamatban a népnek a pápaság vallásos szolgaságából való megszabadítására. A zsinat harmincegyedik ülésen Bázelben [Svájc] a zsinat ebben az évben IV. Eugen pápát nyakasnak jelentette ki, megvont tőle mindennemű joggyakorlatot úgy világi, mint szellemi dolgokban s minden munkáját nullának és semmisnek jelentette ki. (MeClintock and Strong Cyclopaedia, első kötet 689. oldal.) The Encyclopaedia Britannica, kilencedik kiadása ötödik kötetéhen mondja a 731. oldalon: '1438-ban a IV. Eugen által Ferrara-ban [egy város Olaszországban] összehívott zsinat elleneszegüllt a bázeli zsinatnak; Palaologus János [a Keleti- vagy Görög-birodalom] császára és a görög pátriárka jelen voltak. A pápát a bázeli atyák letették hivatalából, az utóbbiak pedig Ferrará-ban visszahelyezték.‘ A The Encyclopaedia Americana a 10. kötet 572. oldalán a pápa és a bázeli zsinat közötti állandó harcról számol be.

³⁶ A Szentírás kimutatja, hogy a Salamonnak fentebb vázolt, húszesztendős építési programja után Salamon egy általános nemzeti építési program megvalósításához látott. (Kir. I. 9 :10, 17-23; Krón. II. 8 :1-10) Azután jött el Séba királyné „a földnek széléről, hogy hallhassa a Salamon bölcsességét.“ (Máté 12 :42; Kir. I. 10 :1 -10; Krón. II. 9 :1—9, 12) Ez felveti előttünk a kérdést: Mit hoz a közvetlen közeli jövő Jehova népe számára a földön? Bizalomteljesen kivárjuk, és meg fogjuk látni.

³⁷ Összehasonlítás által most azt látjuk, hogy Jehova a népe között jobb állapotokat teremtett, mint amilyenek idáig voltak. A népe kormányzatára vonatkozó jövendölésekre világosságot derített. Amiképpen az arany jobb a bronznál vagy a réznél, az ezüst jobb á vasnál, a bronz jobb a fánál, a vas a kőnél, úgy van ez e kép beteljesedésével is: A civakodások, szócsaták és viszálykodások helyett, amelyek rendszerint uralkodtak, amikor még a szolgák megválasztásánál a demokratikus módszereket alkalmaztuk, most Jehova Krisztus Jézus útján határozza meg a szervezetében való szolgálatra a „művezetőt“, illetve felvigyázót, tisztviselőt vagy szolgát a békesség, jólét és igazságosság számára, s mindannyian békességben és egyetértésben kell együtt lakozzanak és együtt működjenek. A szolgák választásánál való vetélkedés helyett s a mestert játszó vagy a magukat magasztaló emberek uralma helyett most Krisztus Jézus uralkodik mint Jehova nagy képviselője, s a szolgái mindannyian teljes összhangban kell legyenek vele. Vigyázzanak magukra az összes viszálykodók és zavarcsinálók! Az ilyenek számára most, nincs hely az Úr szervezetében. Jehova teokratikus kormánya most teljes hatalommal rendelkezik Isten népe fölött, s minden térd hajoljon meg Jehova nagy Prófétája, Királya és Bírája előtt, s minden nyelv örömmel vallja, hogy Krisztus Jézus Úr, Király és Uralkodó — Isten, az Atyja dicsőségére! (Filippi 2 :10, 11) A templomsereg összes tagjai egyek Krisztus Jézusban, és ’az ő templomában mindenki az ő dicsőségéről beszél‘. Jehova hű szolgái biztosan nyugszanak a mindenható Isten kezében, és meg van írva felőlük: „Vígadozzanak a kegyesek tisztességben; ujjongjanak nyugvó helyükön! Isten dicsőítés legyen torkukban, kétélű fegyver kezeikben!“ — 149. zsoltár 5, 6.

Tanulmánykérdések

33-34 Mi lett előre kimutatva azáltal, hogy Salamon nem izraelitákat hozatott és állíttatott munkába?

35 Sorolj fel néhány tényt, amelyek egy érdekes 500-év párhuzamot mutatnak!

36 Mi következett a húszéves salamoni építő-program után? Milyen kérdést, vet fel ez előttünk?

37 Mily tényeket, ismerhetünk fel tehát az Ésaiás 60 : 17 teljesedéseként? Mit tesznek most a hűségesek a Filippi 2:10, 11 és a 149. zsoltár 5, 6 versével összhangban?

(Angol W. 1938 június 15.)

„Mily szépek a hegyeken az örömmondó lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! Halld őrállóidat! felemelik szavakat, ujjonganak egyetemben, mert szemtől-szembe látják, hogy mint hozza vissza Jehova Siont!“

Szervezet (1. rész)

Păzitorule, cât mai este din noapte?
Isaia 21:11

Egység a cselekedetben

Navigációs menü

Személyes eszközök

Névterek

Változatok

Nézetek

Több

Keresés

Navigáció

Eszközök

Más nyelveken

Nyomtatás/exportálás

Szervezet (1. rész)

Păzitorule, cât mai este din noapte?Isaia 21:11

Egység a cselekedetben

Navigációs menü

Keresés

Păzitorule, cât mai este din noapte?
Isaia 21:11