Szervezet (1. rész)
TURNUL DE VEGHE
Și Vestitorul
Prezenței lui Cristos.
Voi sunteți
martorii mei zice Iehova,
că Eu sunt Dumnezeu.
Isaia 43:12
Păzitorule, cât mai este din noapte?
Isaia 21:11
Vol. LIX
BILUNAR
Nr. 11
1938 október 15
CUPRINS
Egység a cselekedetekben (Folytatás)
162
Szervezet, I rész
164
Szervezet, II rész
170
Organizație Vizibilă
169
Întrebări pentru studiu
171
Anunț
171
Reglementare
164
Curți
174
Scrisori
176
„Îndrăzneală”
162
Întrunire pentru NORTHWEST
162
Fonograf Portabil
162
Vígydjó! aj * Éaaiás «-11. < WaMilower ond Héráid oF Chmt's Presence (Hungárián Edition) Vycházi mcsicnö v Pr.vzc IX., Podvini 184. Monthly, October 1938 Havi folyóirat 25. évfolyam 19/20 szám ■, 1938 október 15 sRif tanúi m, nSO f- SZÓI JEHOVA,N^£ twJ&a.w TARTALOM _Egvség és cselekedetben (Folytatása) Szervezet, I. rész • Szervezet, II. rész 102 101 170 % I Snfwvf oi S«ond Cta« Malter April 2418, 1922, at Srooktyn, N.Y., Poilofflc* undor lh» M ef Manh 3rd 1872, VTT. r.í- U Vyplácení novin. zn. povoleno fed. p. a t. 3. list. 1937 6. 281900/IIIa 1937 — Dohlédacf poít. úf. Praha 79. Kó 2.— Made in Czecboslovakia
Szervezet
I. rész
„Bronz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok és a fa helyett bronzot és a kő helyett vasat; és a felügyeletet feletted jólétté nevezem ki, és a megbízásod meghatározását igazságossággá.“ — Ésaiás 60:17; Rotherham.“
1
JEHOVA SZERVEZETE egyáltalán nem demokratikus. Jehova a legfelségesebb, s az ő uralma vagy szervezete szigorúan teokratikus. E következtetésnek nem lehet eredményesen ellent mondani. Hadd szolgáljon ez a nagy és megdönthetetlen igazság a fenti szöveg és az itt következők tanulmányozásánál útmutatóul!
2
Jehova Isten a legfelsőbb hatalom, és Jehova és Krisztus Jézus alkotják a „felső hatalmasságokat”, akiknek mindenki alá kell vesse magát. (Róma 13: 1) Jézus a jövendölésben „erős Istennek” van nevezve (Ésaiás 9: 6), ami a mindenható Jehova erős ítéletvégrehajtójára utal. (Mózes I. 12: 1) Jézus Krisztus az „Egyház feje“, amely az ő teste. (Kolossé 1: 18) Jehova a „feje Krisztusnak" (Kor. I. 11: 3), így tehát Sion, Isten főszervezete egy teokratikus kormányzat, tisztán isteni uralom, nem pedig „egy népképviselőt“ vagy a nép kormánya és a nép által való kormányzás. Jehova szervezete királyság. Ez nem egy korlátozott vagy alkotmányos monarchia, amelyet teremtmények korlátozólag befolyásolhatnának? Jehova Krisztus Jézust úrrá és királlyá tette, és Krisztus Jézus nem számol be hivatása gyakorlásáról testülete egyetlen tagjának se. Mindazok a szolgálatok és hivatalok, amelyek az Izráel nemzetében, Jehova előképes népében betöltött különböző hivatalok által előárnyékoltattak, most Krisztus Jézuson, a Királyon teljesednek. Krisztus teste tagjai a hivatalos szolgálatban csak korlátolt mértékben vesznek részt, mégpedig mint alpapok, léviták és szolgák, akik „Isten megírott ítélete“ közvetítőiként hivattak el a királyságba. Ezért a szervezetben nincsen egyetlen személy se Krisztus Jézus alatt aki nagyobb rangot töltene be vagy másokat felülmúlna. 'Mindannyian egyek Krisztus Jézusban és Krisztus Jézus, a fej alatt. Jehova Isten és Krisztus Jézus a tanítók, és Krisztus Jézus a templomból intézi a közvetlen főparancsnokságot a láthatatlan és látható szervezet felett. Külön- és egyenjogok nincsenek, hanem a szervezet minden tagja teljesen alá kell legyen rendelve a Főnek. Ezeket az alap szabályokat szükséges élménkbe vésni és tartani, hogy a szervezetben minden és mindenki ezzel összhangban legyen és egyetértésben működjön közre.
3
E magyarázatnak elsősorban az a célja, hogy Isten most földön időző népének segítségére legyen az Istenhez és Krisztushoz való viszonyát jobban méltányolni és aztán ebben a megértésben zárt, harmonikus tevékenységben előretörni. Most a templomseregben egység uralkodik, mivel eljutott az „érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére; ... aki a fej, ... akiből az egész test szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését a maga fölépítésére szeretetben.” (Efézus 4: 13—16) Az Ésaiás 60: 17 szavai a „Schlachter-fordítás“ szerint így hangzik: „Az érc helyett aranyat hozok és ezüstöt a vas helyett, de a fa helyett ércet és a kő helyett vasat. Teszem fejedelmeiddé a békességet és elöljáróiddá az igazságosságot.“ Ezek prófétai szavak és Krisztus Jézusnak a templomához való jövetele- és Sion felépítése után teljesednek be teljesen. Világos ellentétet mutatnak az egyháznak az Úr templomhoz jövetele előtti és utáni viszonyában. Ésaiás e jövendölése mutatja, hogy mennyivel pompásabb és nagyszerűbb a felkent maradék munkája most, mint az a Sion felépítése előtt volt, s ez az ellentét az aranynak a bronzzal vagy rézzel való összehasonlítása által van szemléltetve, hiszen az arany pompásabb a bronznál vagy réznél, az ezüst értékesebb
és kívánatosabb a vasnál, a réz a fánál és a fa a kőnél. Más szavakkal: Ezek az anyagok itt szembe vannak állítva, hogy a jelen jobb és boldogabb állapotot szemléltessék, amelyek most Isten szervezetében uralkodnak.
4
Ésaiás jövendölésének első beteljesedésé kicsinyben akkor történt, amidőn Izráel maradéka a pogány méd Dárius király és perzsa Cirus által megszabadittatott Babilonból s ez az előképes nép visszatérhetett Jeruzsálembe (Sionba), hogy ott Isten templomát felépítse és a falakat helyreállítsa. (Esdrás 6: 1—15) Ebből kitűnik, hogy a későbbi perzsa király, Cirus utóda a pogány ellenfeleket kényszerítette, hogy a templom és Jeruzsálem falai felépítésénél közreműködjenek. Így meg van írva róluk Ésaiás 60: 16 szerint: „És szopod a népek tejét és a királyok (Dárius Jehova Istent előárnyékolván, és a perzsa Círus Jézus Krisztust] emlőjét szopod: és megtudod, hogy én vagyok Jehova, megtartód és megváltod, Jákobnak erős Istene.“ — Ésaiás 60 :16.
5
Az Ésaiás 60: 17 jövendölésének egy második kicsinybeni beteljesedése az egyháznak az apostolok napjaiban történt alapításakor történt. Azután Isten népe megint fogságba és nyomorúságba került, amely az 1917 és 1918-ban történt üldözésekkel érte el tetöfokát. A teljes beteljesedés azonban Krisztus Jézus hű követőinek a szorongattatása után következik be s miután Krisztus Jézus templomához jön, hogy ott az ellenjelképes Lévi hű fiait kipróbálja és kinyilvánítsa.
6
E tárgynak a tanulmányozásánál „Az őrtorony“ azt meri állítani olvasói útmutatójául, hogy a következő, a Szentírás által teljesen alátámasztott magyarázat a következőket állapítja meg: Hogy az a tanítás a gyülekezetekben az „Elizeuskorszak“ folyamán, miszerint az osztályok, csoportok vagy gyülekezetek a véneiket és diakonusaikat szavazás útján szabadon választhatják hivatalukba, téves volt; hogy a Cselekedetek 14: 23 helytelenül lett megértve s így helytelenül lett magyarázva és a gyülekezet tagjainak a kézfelemelése nem volt a helyes módszer a szolgák megválasztásának a kifejezésére; hogy a megbízatás, „az egyházban tisztviselőket kinevezni“ vagy „kirendelni“, sohasem adatott a gyülekezeteknek vagy csoportoknak; hogy egy ily intézkedés Pálnak az “egyházhoz intézett leveleiben teljesen hiányzik, az meggyőzően bizonyítja e következtetés helyességét; hogy Pál az Úrtól nyert utasítások szerint cselekedve, Timótheusnak és Titusnak egy bizonyos tekintélyt és meghatalmazást kölcsönzött, hogy az egyházban a szolgák vagy tisztviselők kiválasztására vonatkozólag bizonyos kötelességeket teljesítsenek, de az említett felhatalmazás nem adatott a gyülekezetnek mint egésznek vagy mint vélt „demokratikus“ testületnek. Továbbá, hogy a közbeeső, az apostolok idejétől az Úr Jézusnak Jehova templomához való jöveteléig, az Úr a szent szellem hivatala által gondoskodott minden egyes gyülekezet szükségleteiről; hogy Krisztusnak a templomhoz jövetele óta az Úr Jézus Krisztus minden az egyházára vonatkozó dolgot maga vezet, mert most minden az ö vezetése alatt áll s ő a Pál apostol és mások által betöltött állásokat vagy hivatalokat teljesen maga tölti be; hogy a Pál által Timótheusnak és Titusnak adott utasítások most az „utolsó napokban“ is alkalmazhatók: hogy a „hű és bölcs szolga“ a Timótheus és Titus által betöltött állásokhoz hasonló helyet tölt be, s hogy a szolga most az Úr Jézus Krisztus vezetése, parancsnoksága és felügyelete alatt cselekszik s ennek következtében az egész szervezetben teljes egység kelj uralkodjon, és ez tökéletes egyetértésben és harmonikus tevékenységben kell előretörjön.
165
7
A jelenkor Jehova napja s az ő neve igazolásának az ideje. Jehova a szolgáját tanújaként rendelte ki a nép számára, és e szolgának a feje, Krisztus Jézus a vezére és parancsolója. (Ésaiás 55: 4) Krisztus Jézus a templomban Sion fölé lett helyezve, és Sion minden egyes tagja teljesen összhangban kell legyen vele és örömmel kell engedelmeskedjen parancsainak. Éppenezért Sion egyetlen tagjánake sem áll jogában vagy kiváltságában, hogy egy külön uton járjon a maga eszméi szerint. Krisztus Jézus Jehova főképviselője és igazolója, és az egész szervezet fölött trónol Jehova, a Legfelségesebb. A szervezethez tartozók egyike sem törekszik önző érdekeket képviselni, hanem a szervezet általános érdekeit vagy jólétét. E szervezet most földön élő tagjaira sok lett bízva, s annál több van tőlük megkövetelve. Hogy a maradék tagjai a háborúban előretörhessenek, gondoskodik az Úr a felvilágosításukról, amely nekik segítségükre és vigasztalásukra szolgál, s vezeti őket meghatározott módon, hogy a helyes úton járhassanak. Jehova Krisztus vezetése alatt álló népe között nem lehetséges viszálykodás, hanem mindannyian egy zárt testületként vállvetve kell együtt álljanak és örömmel kell ételáldozatot, bemutatniuk igazságosságban az Úrnak. Egyes csoportokban úgy látszik még mindig vannak viszálykodások. Ha azonban a hűségesek helyesen megértik Isten szervezetét s az ahhoz való személyes viszonyukat, nem lehetséges Isten népe között többé vitatkozás és civakodás, amelyen a hű maradék is részt venne. A jelenkor a szervezeten belüli feltétlen béke és az ellenség elleni háború ideje.
Rendszabályok
8
A parancsoló Krisztus Jézus semmiféle utasítást nem adott földönlétekor egy a követői csoportjaiban vagy gyülekezeteiben létesítendő berendezése vonatkozólag rend elrendezésére vagy a közöttük való szolgák választására. Ő világon feltárta az egyázához való viszonyát. Ő az alapkő és építő, s azért mondotta apostolainak: „Erre a kősziklára [Krisztus maga] építem fel egyházamat.” (Máté 16 :18; rév. Zürcher ford.) Apostolaira bizonyos felhatalmazást ruházott. Nekik mondotta: „Amiként engem küldött az Atya, én is aképpen küldelek titeket. ... Vegyétek a szent szellemet.” (János 20 : 21, 22) A testvérei közösségeinek vagy csoportjainak utasítást adott az Úr a szervezete elleni vétségekre vonatkozólag, valamint annak módjáról, hogy hogyan kell eljárni ily esetekben; mindazáltal nem adott utasítást szolgák megválasztására vonatkozólag. (Máté 18 :15—18) Amidőn a később Pál nevet kapott Saul az Úrtól világosságot nyert és a vallással felhagyott, az Úr Jézus őt külön képviselőjévé nevezte ki s Krisztus Jézustól egy rendkívüli megbízatást kapott. „Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok [nemzetek] és királyok és Izráel fiai előtt.” — Csel. 9 :15.
9
Itt következik az üzenet és megbízatás, amely Pálra lett ruházva: „Ö pedig monda: A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát és meglásd amaz Igazat és szót hallj az ő szájából. Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, amiket láttál és hallottál.“ (Csel. 22 :14, 15) „A következő éjszakán, pedig mellé állván néki az Úr monda: Bízzál Pál! Mert miképpen bizonyságot tettél az én felőlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképpen kell neked Rómában is bizonyságot tenned.” — Csel. 23:11.
10
Személyes megbízatásáról Pál a következőképpen tesz bizonyságot: „Mert én az Úrtól vettem, amit élőtökbe is adtam.“ (Kor. I. 11:23) Az általa hirdetett üzenetről mondotta Pál: „Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által.“ (Gal. 1:12) Így mutatja ki az írás, hogy Pál apostol az Úrtól kifejezetten megbízatott és kioktattatott a teendőket illetőleg. Az Úr Jézus a következő külön Ígéretet tette apostolainak: „És én kérem az Atyát, és más ügykezelőt ád nektek, hogy veletek
maradjon mindörökké, az igazság szellemét, amelyet a világ be nem fogadhat, mert nem látja és nem ismeri; de ti ismeritek, mert nálatok lakik és bennetek marad. Az ügykezelő pedig, a szent szellem, amelyet az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket és mindenre emlékeztet, amiket mondottam nektek.“ (János 14: 16, 17, 26; Elberfeldi ford.) Tehát bizonyos, hogy Pált az egyház ügyeinek az intézésében a szent szellem Isten Igéje által irányította, s az Úr Jézus Krisztustól is kapott direkte és kifejezett utasításokat. Amit Pál tett tehát Istennek a Krisztus Jézuson, az alapkővön és fejen felépült egyházra vonatkozó kifejezett akarataként kell tekineni.
11
Jézus Krisztus feltámadása által Sionnak kicsinyben való megalapítása lett nyilvánvaló. (Róma 1: 4) Amint az a Csel. 4: 23—27 feljegyzéséből kitűnik, az apostolok így értették ezt. (2. zsoltár 1—6) Pálnak mint az Úr kiváló szolgájának nyilván a Sion felépítésére vonatkozó Iráshely volt az elméjében, s ebben bennfoglaltatik az Ésaiás 60: 17 jövendölése is. Nincs kinyilatkoztatva, hogy az Úr mit mondott Pálnak az e szövegben adott jövendölés teljes beteljesedéséről Sionra vonatkozólag; mindazáltal tudjuk, hogy Pál egy meghatározott ismertetést kapott, amelyet ö nem közölhetett, de amely neki útmutatóul szolgál az eljárásaiban. (Kor. II. 12: 4) Amit Pál az Úr Jézus Krisztus vezetése mellett az egyház ügyeinek az elrendezésében cselekedett, szükségszerűen összhangban kell legyen a Sionról szóló jövendöléssel, mert az egyház és Sion elválaszthatatlanok. Bizonyára elmondhatjuk, hogy az „egyház“ elnevezés különösen Krisztus Jézus hű követőire vonatkozik Krisztus Jézus templomhoz jöveteléig, amidőn aztán Sion felépíttetett s ettől kezdve a szervezet inkább „Sión“ néven szerepel. Ha pedig Sion felépült, akkor ebben a teljességre jutott testületben szükségszerűen feltétlen egység kell legyen, s az előmenetelben Isten akarata cselekvésében teljes egyetértés kell uralkodjon.
12
A következő fontos tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni, tudniillik: hogy Pál a gyülekezetekhez vagy csoportokhoz intézett, leveleiben sehol sem adott utasítást tisztviselők vagy szolgák kinevezésére, vonatkozólag, amely utasítást mind demokratikusan kormányzott testület teljesíthettek volna. Ezért felmerül a kérdés: Miért nem lett ily utasítás adva? A felelet e kérdésre határozottan az kell legyen, hogy a tisztviselők vagy szolgák kinevezése az egyházban vagy gyülekezetben nem az illető csoport tagjaira tartozik, mintha az egy demokratikusan kormányzott szervezet volna. Ha az Úr akarata volna, hogy e pontban minden csoport vagy gyülekezet önálló legyen, úgy Pál a kiadott utasításban biztosan világosan kifejezte volna. Amit a Szent irás a szolgák, vének és diakónusok választására vonatkozólag oktatásként tartalmaz, azt Pál Timótheussal és Títussal közölte, mert ezt a két férfit Pál különösen arra nevezte ki, hogy a csoportokban vagy gyülekezetekben rendet teremtsenek és rendet tartsanak. Ebből tehát kitűnik, hogy az apostolok és az Úr ezt a két férfit felhatalmazták a szervezetre és az egyház vezetésére vonatkozólag.
13
Az apostolok halála és az Úr Jézus Krisztus visszajövetele között hosszú idő telt el. Pál nem adott utasítást az egyházi szolgák választására vonatkozólag, amely utasítást e korszak folyamán követni kellett volna; hanem — amint azt a Szentírás mutatja — az egész ügy az Úrra lett bízva, aki a szent szellem működése által mindenről gondoskodott. Pál kétségkívül látomásban részesült az egyház szétesésére vonatkozólag, ami halála után rövidesen és a vallásoskodók fellépésével bekövetkezett s az Úr Jézusnak templomához jöveteléig szakadatlanul tartott. Hangsúllyal mondotta Pál apostol: „És Ö [az Úr Jézus Krisztus, tehát nem egy csoport vagy gyülekezet] adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul; a szentek tökéletesbbitése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére; míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az ő megismerésének egységére,
166
érett férfiuságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.“ (Efézius 4 :11—13) Ebből világosan kitűnik, hogy amely csoport vagy gyülekezet evangélistákat, pásztorokat vagy tanítókat nevez ki, az az Úr által eszközölt intézkedés ellen cselekszik.
14
Ha világosan felismerjük, hogy az Úr az egyházat Isten egyházának a történetében sohasem kezelte demokratizmusként, hogy a demokratizmus gondolata az apostoloknak az egyházra vonatkozó Írásaiban teljesen hinányzik, hogy semmi utalás nem történt a gyülekezetek szövetkezéséről vagy egyesüléséről, amint azt pl. az amerikai Egyesült Államok maguk között tették, s ebből azt kell következtetnünk, hogy a sok lélek számára oly félrevezető szervezeti kormányforma nyilvánvalóan az Ördög tákolmánya s hogy a demokratikus kormányforma is ellentétben van Isten Igéjével. Ez volt a helyzet a papok által uralt Jeruzsálemben, amint az a Jeremiás jövendöléséből kitűnik, amidőn egy önmagát kiválasztó osztály, a papság Isten akaratával ellentétben uralkodott. Hasonlóképpen nyilván az Ördögtől van a „római katolikus tekintély-hierarchia“ és hasonló „tekintély“ kormányok és vallás-szervezetek, mégpedig arra alapítva és működtetve, hogy az embereket Istentől és felkent Királyától elvonják és őket az Ördög képviselői hatalma alá vigyék. Azért nem alapíthattak az Úr Jézus Krisztus hű apostolai egy szervezetet, amely működése szerint egy demokratikus módszer által meghatározott uralom vagy egy a papok ordinációja alapján álló uralom vagy hierarchia. Jehova uralma úgy előképes népénél, Izráelnél, mint a neve számára kiválasztott népénél tisztán teokratikus. Isten királysága vagy szervezete tisztán isteni uralom, amely nincs alárendelve valamely teremtmény szeszélyének vagy előírásának.
15 A papság és a hierarchia zsarnok uralma alatt szenvedve, őszinte emberek jobb állapotok reménységében demokratikus vezetés alatt álló vallásos szervezetekhez fordultak, és éveken keresztül követték vallás szervezetek ezt a módszert. De összhangban áll ez a Szentírással? Az a tény, hogy egy ily módszert elfogadtak azok gyülekezetei, akik magukat az Úr szolgáinak állítják, még egyáltalán nem bizonyítja annak helyességét. Az egyház Illéskorszaka alatt Krisztus Jézus őszinte követői elhagyták a babiloni szervezetet, de szennyes ruhákkal jöttek ki, amit azáltal nyertek, hogy ezzel az ördögi szervezettel összeköttetésben voltak. „Az egyház Illéskorszaka“ név alatt ismert időszak folyamán a gyülekezetekben vének és diakónusok választattak a gyülekezeti tagok leszavazása által, amely választás kézfelemelés útján történt. Hogy ez helyes volt vagy sem, az Úr megengedte vagy legalábbis nem lépett közbe. Az ezt a módszert alkalmazó keresztények szándéka vagy célja kétségkívül jó volt, mindazáltal ez nem tette Irásszerüvé. Azt állították, hogy az ily eljárásnál vagy szavazásnál a Cselekedetek 14: 23-ra támaszkodnak. Az evangélium prédikálásának és a gyülekezetek, ügyeinek az intézésében Barnabás és Pál összeköttetésben állottak. Ezt elménkben tartva — ez ugyanabban a fejezetben van kimutatva — figyeljük meg most a Csel. 14: 23 szavait: „Miután pedig [Pál és Barnabás, és nem a gyülekezet] választottak [görögül: cheirotoneo] nekik [illetve az illető gyülekezeteknek] gyülekezetenként véneket, imádkozván [Pál és Barnabás, az apostolok, és nem a csoportok] böjtöléssel egybe, ajánlák őket [a választottakat] az Úrnak, akiben hittek.“
16
Hasonlóképpen ajánlotta Pál az efézusi véneket Istennek. (Csel. 20: 32) A Csel. 14 :23-ból fentidézett „választottak“ szó a görög cheirotoneo szóból van fordítva, amelyet az angol Biblia „rendeltek“-nek ad vissza; azonban a „rendelés“ nem a helyes szó erre, amint azt a következőkben idézett Iráshelyek megvizsgálásával kapcsolatban megjegyezzük. A görög cheirotoncin szó jelenti a kéz felemelését vagy kinyujtását“. De felmerül a kérdés: Az apostolok emelték fel a kezüket, vagy pedig a gyülekezet? A kéz kinyujtása a szavazat leadásának a kifejezése volt? Nyilvánvalóan az apostolok voltak azok, akik kinyújtották a kezüket, még pe-
dig nem a szavazás kifejezésére, hanem a férfiak igazolása aktusaként, akik a szolgálati munkára vagy hivatalra kiválasztattak. A cheirotonea szó, amelyet a Csel. 14: 23 angol fordítása „rendeltek“-nek ad vissza, a valóságban „választottak“-at jelent, mint azt Karoli is fordítja. Ez a Korinthus II. 8 : 18, 19-ből is kitűnik, ahol ugyanaz a görög szól „megválasztották“-nak van fordítva. Ez az utóbbi szöveg mindazáltal nem azt jelenti, hogy a férfiak a csoport vagy gyülekezet által lettek megválasztva, hanem azok által lettek kiválasztva, akiket az apostolok már előre erre felhatalmaztak kézfelemelés által, amint az a Csel. 14: 23-ból kitűnik.
17
A tisztviselőknek vagy szolgáknak a demokratikus módszer szerinti megválasztása a gyülekezet által figyelmen kívül hagyja a „felső hatalmasságokra“ vonatkozó parancsot. (Róma 13: 1) Csak a mindenható Isten és Krisztus Jézus alkotják a felső hatalmasságokat. Pál apostol egy rendkívüli megbízottja volt ezeknek a felső hatalmasságoknak, s ő a neki kölcsönzött felhatalmazás alapján cselekedvén, másokat is kijelölt a felső hatalmasságok képviselőjeként. A kéz felemelése az apostolok által való igazolás vagy szentesítés aktusa volt. A következő Iráshelyek igazolják ezt a következtetést: A Cselekedetek könyve hatodik fejezetéből kitűnik, hogy az apostolok a testvéreket utasították, hogy nézzenek körül és bizonyos férfiakat ajánljanak bizonyos szolgálati kötelezettségek betöltésére, ezeket állítsák az apostolok elé vagy hozzák azok tudomására; e férfiakról van megírva: „... kiket állatának az apostolok elé; és miután [az apostolok] imádkoztak, kezeiket [az apostolok] rájuk veték.“ Így elismerte a gyülekezet vagy csoport az apostolok által működő felső hatalmakat, és miután az apostolok a felső hatalmakhoz imádkoztak, kezeiket e férfiakra vetették s így igazolták azok megválasztását. Tehát világosan kitűnik, hogy az apostolok voltak azok, akik a kezeiket felemelték vagy kinyújtották. A következő szövegek igazolják, hogy az apostolok nyújtották ki kezeiket: „Akkor kezeiket rájuk vetették, és vettek szent szellemet.“ (Csel. 8: 17, 18) „Mikor pedig ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. És amikor Pál reájok vetette kezét, szálla a szent szellem ő reájok; és nyelveken szóltak és prófétáltak.“ (Csel. 19: 5, 6) „Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, amely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével.“ — Timótheus I. 4: 14.
18
Amidőn Pál apostol Timótheusnak utasítást adott, hogy hogyan kell eljárnia, így szólt: „A kézrátevést el ne hirtelenkedd, se ne légy részes a más bűneiben; tennmagadat tisztán tartsd.“ (Tim. I. 5: 22) Figyelembe veendő, hogy ez az utasítás nem a gyülekezetnek adatott, hanem egyedül Timótheusnak, akit Pál kinevezett a maga helyetteseként és bizonyos megbízatásoknak az egyházban való elvégzésére. Az apostol kifejezetten kioktatta Timótheust a megválasztandó szolgák szükséges tulajdonságait illetőleg, és arra intette Timótheust, hogy megfelelő, imateljes kipróbálás és megfontolás után óvatosan járjon el. Pál ismételten így szólt Timoteushoz: „Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van az én kezeimnek rád tétele által“ (Tim. II. 1 :6), amiből kitűnik, hogy az apostol volt az, aki Timótehust képviselőjeként igazolta. A Tim. I. 4: 14-ben áll megírva: „a presbitérium kezeinek reád tevésével“, ami nem a gyülekezetet jelenti, hanem olyanokat, akik ki lettek választva a felsőbb hatalmak képviseletére, vagyis Pál és más érettkorúak, akiket ő kiválasztott a gyülekezet vezetésében való közreműködésre.
19
A „kézrávetés“ nem volt egy évenként megismétlődő ceremónia vagy dolog, mint pl. a szolgák évenkénti megválasztása azon szokás szerint, amint az az Illéskorszak folyamán történt; ezt a következő Irásszöveg világosan kimutatja: „Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, a mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésé-
167
nek, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.“ (Zsidók 6: 1, 2) Ha egyszer egy személy ki lett választva bizonyos kötelességek teljesítésére, semmi szükség sincs a választás megismétlésére, amig a kinevezett személy hittel és hűségesen cselekszik.
20
Isten előképes népénél, Izráelnél a kézrátevés nem volt szokásban a hitközség részéről; hanem ez a nép rendszerint kirendelt képviselőjére volt korlátozva. Ez a kézrátevés nem azt mutatta, hogy valaki igennel, mások pedig nemmel szavaztak. Ez világosan kitűnik az Úrnak az Izráelitákhoz intézett utasításából: „Mikor kitudódik a bűn, amelyet elkövettek; akkor áldozzék a gyülekezet egy tulkot, fiatal marhát a bűnért, és vigye azt a gyülekezet sátora elé. És a gyülekezet vénei tegyék kezeiket a tulok főjére Jehova előtt, és öljék meg a tulkot Jehova előtt.“ (Mózes III. 4: 14, 15) Jehova a lévitákat választotta ki a szolgálatára, anélkül hogy a népet előbb leszavaztatta volna. (Mózes IV. 3: 40, 45)A léviták, a Jehova által kíválasztott szolgák tették kezeiket a tulok fejére, ezáltal jelezvén, hogy az őket képviseli az Istennek bemutatott áldozatnál. — Mózes IV. 8: 9—12.
21
Amidőn az idő elérkezett Mózes utódjának a kiválasztására, maga Jehova választott. Mózes nem keresett ki magának utódot, sem nem ajánlotta Józsuét senki e hivatalra, sem nem szavaztak le mások rávonatkozólág. „Jehova pedig monda Mózesnek: Vedd melléd Józsuét a Nún fiát, a férfiút, akiben a szellem van, és tedd ő reá kezedet. És állasd őt Elleázár pap elé, és az egész gyülekezet elé, és adj néki parancsolatokat az ő szemeik előtt, és helyezz reá méltóságodból, hogy Izráel fiainak egész gyülekezete neki engedelmeskedjék. Azután pedig álljon Eleázár pap elé, és kérdje meg öt az Úrimnak ítélete felől Jehova előtt. Az ő parancsa szerint menjenek ki, s az ő parancsa szerint menjnek be, ő és Izrael minden fia ő vele, az egész gyülekezet. Mózes pedig Jehova parancsa szerint cselekedett, vette Józsuét és Eleázár pap elé állította és az egész gyülekezet elé, és reá tette kezeit és parancsot adott neki, amiképpen Jehova Mózes által szólott.“ — Mózes IV. 27: 18—23.
22
Annak kiválasztása, aki be kellett töltse Iskáriotes Júdás helyét, nem történt a gyülekezet vagy a tanítványok leszavaztatása által. Az apostolok előállítottak két férfit, s a határozat sorsvetés útján az Úrra lett bízva. Ez alkalommal mondotta Péter a többieknek: „Egy ki kell rendeltessék“ (angol Biblia) vagy ’ezek közül egy az ö [Jézus] feltámadásának bizonysága kell legyen mivelünk egyetemben.‘ (Csel. 1: 22) Ez alkalommal Péter a zsoltárból idézett Júdásra vonatkozólag: „Legyen az ő lakhelye puszta, és ne legyen lakó abban. És: Az ő püspökségét [felügyelői hivatalát; Elberfeldi ford.] más vegye el.“ (20. vers) Azután Justust és Mátyást állították elő: „És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettő közül egyiket, akit kiválasztottál, hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytől eltévelyedett Júdás, hogy az ö saját helyére jusson. Sorsot vetettek azért rájuk, a sors pedig Mátyásra esett, és a tizenegy apostol közé számláltatott.“ — Cselekedetek 1: 24—26.
23
Az egész fenti Irásbizonyíték mintegy azt bizonyítja, hogy a zsidók kézrátevése vagy a kézrávetés [mint az a Kor. II. 8: 18, 19 ki van mutatva] nem a gyülekezet által, hanem a Pál apostol által kiválasztott képviselő útján történt. (Lásdd a Csel. 15: 37—41-et is.) Az apostolok voltak azok, akik a véneket az Úrnak ajánlották, miként azt Pál az efézusi vénekkel tette. (Csel. 20: 17—32) Kitűnik, hogy a gyülekezet megállapodott bizonyos férfiakban, azokat a szolgálatra ajánlották s az apostoloknak bemutatták; de a jóváhagyás vagy a végső választás Pálon múlott (Kor. I. 16: 3) vagy azokon, akiket az apostol felhatalmazott, hogy az Úr képviselőiként cselekedjenek. — Kor. II. 8: 19, 22.
24
Pál apostol a leveleiben a görög episkopos szót használja a gyülekezetek felügyelőinek a megjelölésére. „Milétusból azonban küldvén Efézusba, magához hiva-
tá a gyülekezet véneit. ... Viseljetek azért gondot magatokra és az egész nyájra, melyben a szent szellem titeket vigyázókká (görögül: episkopous) tett.“ (Csel. 20: 17, 28) Strong ezt a görög szót „tisztviselőnek, püspöknek, felvigyázónak“ fordítja. Nem a gyülekezet, hanem a távol lévő Úr képviselőjeként működő szent szellem tette „felvigyázókká“ az ily férfiakat. Az összes apostolok felvigyázók vagy episkopoi-k voltak. A vallásoskodók által oly gyakran használt „érsek“ szó az apostol irataiban egyetlen egyszer se fordul elő. Azok a hű emberek felvigyázókká tétettek, még pedig nem valamely teremtmények szavazatának a leadása, hanem a szent szellem által, amint azt a Pál apostol bizonysága világosan kimutatja. A különböző apostoli írók áttal szerzett levelek egyikében sem találunk utasítást arra vonatkozólag, hogy a gyülekezetekben vagy csoportokban rendszeresen tisztviselőket válasszanak maguknak. Semmi sincs mondva, hogy a gyülekezetek külön szavazás útján kellene maguknak tisztviselőket válasszanak a szolgálati állásokba. Pálnak a Filippibeliekhez írott levele a „minden szenteknek a Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak, a püspökökkel [felvigyázókkal] és diakónusokkal [szolgákkal] egyetemben“ szól (Filippi 1: 1); de egyáltalán nem tartalmaz utasítást a szavazás vagy kézfelemelés útján történő választásra vonatkozólag.
Felhatalmazás
25
Mivel Pál apostol az Úr Jézus Krisztustól hatalommal és tekintéllyel volt felruházva, hogy az egyházban tisztviselőket nevezzen ki, világosan azt mutatja, hogy neki nyilvánvalóan felhatalmazása volt e cselekvési felhatalmazást másokra is átruházni, s hogy ő Timótheust és Titust kiválasztotta és neki ily felhatalmazást adott e célra. (Tim. I. 1: 3; 5: 21, 22; Titus 1: 5) A gyülekezetek vagy csoportok megszervezésére, valamint a tisztviselők és szolgák kinevezésére vonatkozólag Timótheus és Titus Páltól utastást kaptak. Titusnak mondotta: „A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és hogy rendelj városonként presbitereket, amiképpen én néked meghagytam.“ (Titus 1: 5) Ha Timótheus és Titus csupán választók lettek volna a gyülekezetben, akiknek a szavazata nem jelentett többet a gyülekezet többi tagjaiénál, akkor őket az apostol biztosan nem oktatta volna ki külön, hogy hogyan kell a szervezés munkáját keresztülvinni. Az Iráshelyek tehát azt mutatják, hogy Pál megbízatást nyert, hogy Timótheust és Titust hatalommal és tekintéllyel lássa el a csoportok vagy gyülekezetek szervezetének a tökéletesbitésére.
26
A vallásoskodók ezeket az Irásszövegeket hamisan alkalmazták, amennyiben a kinevezés jogkörét maguknak tartották fenn, hogy a tagok feletti hatalmat a kezükben tarthassák és önző céljaikra felhasználhassák. Így magukat urakká és mesterekké játszották fel, önmagukat magasztalták és dicsőítették, és önmaguknak azt a látszatot kölcsönözték, hogy sokkal felettébb állanak a „közönséges nyájnál“, akiket „laikusoknak“ neveztek — és még most is igy tesznek —, egy oly osztályként kezelik, amely a klérustól különbözik. Hogy ne legyen különbség téve a lelkész urak és az általánosság között, az Illéskorszak folyamán minden gyülekezetben az a szokás lett bevezetve és gyakorolva, hogy minden egyes tag szavazhatott és úgy lettek vének és diakonusok kirendelve vagy választva; és ahányan csak rendelkezésre állottak, meg lettek választva, hogy mindenkinek legyen valami tennivalója. Most azonban elérkezett az idő egy más eljárás bevezetésére. És miért? Erre a legmeggyőzőbb ok az, hogy az Úr Jézus Krisztus a templomban van és a Krisztusban lévők mindannyian érett férfiúságra jutottak, vagyis a vének vagy érettkorúak állásába, s hogy mindannyian ugyanazon a fokon állanak, s az Úr Jézus Krisztus minden hatalmat magának tart fenn.
27
A „felső hatalmasságok“ Jehova és Jézus Krisztus, és a ’kézrávetés‘-re vonatkozó felhatalmazás csak keve-
168
sekre van korlátozva, akik felvigyázók kell legyenek, mint az apostol, Timótheus és Titus. Ez a felsőbb hatalmak világos elismerésével és azok tekintélye és vezetése alatt történik. A kézrávetés ily korlátozása egy védő intézkedés, amennyiben a fiatalabbak, tudatlanok, tanulók és mások, akik kevésbé érettek, kevésbé képesek és megfontoltak és így nem annyira alkalmasak bizonyos állások betöltésére, mint az érettebbek. Azért lett utasítva Timótheus, hogy senkire se vesse kezét, mielőtt az ügyet gondosan és imateljesen megfontolná, s az Úr vezetése mellett óvatosan cselekedjék. A kézrátevés az így kiválasztott személyt nem tette magasabb rangú kereszténnyé. Az csupán azt jelentette, hogy az ilyenre egy bizonyos felelősség lett ruházva meghatározott határok között, s hogy a gyülekezet az ily intézkedést helyeselte s ennek megfelelő teljes összhangban cselekedett. Még mindig igaz, ami írva van: „Ti mindannyian testvérek vagytok“ és „ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.“ (Máté 23:8; Gal. 3:28) S ezért mindannyian egy fokon állanak, ami a rangot vagy kitüntetést illeti. Azonkívül nem úgy mutatkozik, hogy a vének vagy felvigyázók és diakónusok egy meghatározott időre, egy évre vagy még kevesebb időre lettek volna kirendelve; hanem ők életfogytiglani időre lettek kinevezve vagy mindaddig, amíg azt a kötelességet hűségesen teljesítik. Mindazáltal egy ily szabályt nem muszáj alkalmazni olyanokra, mint a csoportszolgák, akiket a szolgálati szervezet keresztülvitelére évenként ki lehet nevezni, amidőn az ilyennek a kinevezésénél a hűség, buzgóság és rátermettség döntő szerepet játszik. A legfontosabb hogy buzgón tevékenykedjék a szolgálatban a királyság érdekeinek az általános előmoziditására.
28
Az apostolok napjaiban a gyülekezetek a különböző vidékeken nem képeztek független egységeket központi felvigyázat nékül. Azok a központi testülettől lettek irányítva, amelyet Krisztus Jézus a hű apostolokban alapított, ami a Cselekedetek 15: 2—30 feljegyzéséből világosan kitűnik. Szintén nem a gyülekezeteknek egyenként volt a felelőssége, hogy a központi vezetőség, illetve az apostolok és azok közvetlen képviselői igazolása és elrendezése nékül tisztviselőket rendeljenek ki. A gyülekezet fontos kérdéseiben Pál döntött, még pedig a szent szellem által ráruházott felhatalmazás alapján, de csak úgy, ahogy azt az Úr előírta: „Azonban mindenki úgy járjon el, amint neki az Úr kiosztotta s amint őt Isten elhívta! És így rendelem el minden gyülekezetben.“ — Korintus I. 7: 17; Reinhardt.
29
Igy a „felső hatalmak“ kellőképpen el lettek ismerve, és amint megparancsoltatott, 'minden lélek alárendelte magát a felső hatalmasságoknak.‘ (Róma 13 :1) Az apostolok többé nincsenek a földön testben, de a felső hatalmasságok jelen vannak a templomban, és Jehova Isten, a legfelsőbb hatalom ott Krisztus Jézus, a felső hatalom által van képviselve. Azért most egyetlen külön személy se cselekszik mint direkte személyes képviselője a felső hatalmasságoknak, mint az apostolok a napjaikban.
30
Hivatalok vagy hivatalnokok címekkel, akik állítólag kiválóbbak az általánosságnál, a vallás-szervezetekben, az ál-„kereszténységben“ mindig divatos volt; s ez még azok között is így volt, akik 1878-tól 1918-ig az Illésmunkában részt vettek. Akkor voltak egyesek, akik kiszemeltek maguknak egy jó címmel járó állást vagy hivatalt, és arra merészkedtek, hogy urat és mestert játszanak mások felett, s így Krisztus egész teste ellen lázadtak. Mivel azonban az Úr a templomához jött és a hűségeseket magához gyűjtötte, mindezek egy egységes fokon kell álljanak és Krisztusban egyek kell legyenek. Világosan kitűnik, hogy a Timótheushoz és Títushoz intézett levelek különösen az „utolsó napokban“ élő Jehova tanúi vezetésére írattak; mindazáltal ez semmiképpen nem szól a címeket viselő tisztviselők kiválasztása mellett, mint vének [episkopoius] és diakonuszok. Pál apostol által az Úr bizonyos kötelességeket ruházott Timótheusra és Titusra. Pál annak idején ismertette az Úr akaratát és rendeleteit, amelyeket az
Úrtól nyert, s amellett különös módon helytartója vagy helyettese volt az Úr Jézus Krisztusnak, aki most mint Jehova Isten egyedüli Fia a templomban van. Jézus Krisztus a templomban képezi Jehova nagy rendkívüli képviselőjét. Földön létekor Jézus hatalommal rendelkezett a kinevezésre, és most még sokkal inkább. Rendelkezik vele, mert ő fel van ruházva minden hatalommal mennyen és földön. — János 15: 16; Máté 28: l8.
A látható szervezet
31
Mindazok, akik Jehovát szeretik s neki szoglálnak és az ő Igéjének előttük kinyilatkoztatott igazságait hiszik, el kell ismerjék, hogy az Úr Jézus Krisztusnak mint Sion, Jehova szervezete fejének látható szervezete van a földön, amely az Urat képviseli és az Úr Jézus Krisztus közvetlen felügyelete alatt működik. Ha ez máskép volna, akkor az Úr munkája a földön rendetlen volna. Az ő látható királyságérdekei vagy „jószága" egy képviselőre kell legyenek bízva. Azért felmerül most a kérdés: Ki az a látható képviselő, aki egy bizonyos cselekvési felhatalmazással van megbízva és hasonló állásban van, mint a milyet Timótheus és Titus betöltött és ellátott? A feleletet a Szentírásban s nem csupán emberi vélemény alapján kell megtalálnunk. Amint meg van írva, Jézus kijelentette, hogy a templomhoz jövetele után az egész jószágát vagy a királyság érdekeit a földön ama „hű és bölcs szolgára“ fogja bízni, amely hű és bölcs szolga a földön lévő összes felkentekből tevődik össze, akik a templomban a Krisztusban való egységre hozzattak és az Úr Jézus Krisztus vezetése alatt teljes egységben működnek. (Máté 24: 45—47) Pál mint Krisztus Jézus képviselője Timótheusra és Titusra ruházta a felhatalmazást, hogy az egyház bizonyos ügyeiben mint a szolgák kinevezésében cselekedjék. Az Úr Jézus, aki most a templomban van és a saját szavai szerint a szervezet minden része felett ő parancsnokol, földi képviselőjére ruház bizonyos, a látható szervezetében teljesítendő kötelességet, amelyben szükségszerűleg a szolgák kiválasztása is bennfoglaltatik. A felkent maradékot a földön a templomban az egyszerűség kedvéért „A Társulatnak“ nevezzük. Ez nem jelenti a Watch Tower Bible and Tract Society-t mint testületet; hiszen ez azért lett szervezve hogy bizonyos törvényes követelményeknek megfeleljen. „A Társulat“ mint most ezt a kifejezést most használjuk, Isten népét jelzi a földön, amint az teljes egységben és helyesen meg van szervezve és a Jehova Isten nevéről szóló bizonyságtevés munkáját végzi, mégpedig az ő akaratával összhangban. „Krisztus Jézus bizonyságtétele“ rájuk bizatott, mivel mindannyian Isten gyermekei az ő szervezetétől, Siontól. (Jel. 12: 17; Ésaiás 54: 13) Pál apostolnak Timótheushoz és Titushoz intézett levelei, amelyek az „utolsó napokra“ vonatkoznak, most a Társulatra tartoznak; s ami cselekvés végett Timótheusra és Titusra lett bízva és a nekik adott rendkívüli megbízatás, most a Társulat által végeztetik, amely az Úr Jézus Krisztus direkte felügyelete alatt működik a templomban.
32
Timótheus meg lett bízva Isten akaratának a tanításával. (Tim. I. 3: 4,18; 2:12: 3: 11; II. 2: 14) Kioktattatott arravonatkozólag, hogy a „felső hatalmasságokat“ elismerje és azokat imateljesen és hűen támogassa. (Tim. I. 2: 1—3) A felső hatalmak most aktiv hivatalukban vannak, s a jelen kor a háború ideje. (Tim. II. 2: 3) A kinevezési hatalma miatt lett, kioktatva Timótheus az egyházi vagy csoport-szolgák szükséges tulajdonságaira vonatkozólag. — Tim. I. 3: 1 — 13.
33
„Vén“ vagy „papi“ tisztségre vonatkozólag nem történt intézkedés. A valóságban egy episkopos vagy felvigyázó először vén kellett legyen, amint az a Cselekedetek 20: 17, 28-ból kitűnik: vagyis az illető a Krisztusban érettkorúak egyike kellett, legyen. E felvigyázókból nem volt egyszerűen egyetlen egy egy egész tartomány fölé helyezve, aki mindenki felett rendelkezett volna ezen a területen, amint az a római katolikus rendszerben szokásos. A felvigyázó olyasvalaki volt,
169
aki arra volt rendelve, hogy a csoportok vagy gyülekezetek érdekeit a szívén viselje. Timótheus ki lett oktatva az Isten szervezetében vagy házában való helyes eljárásra vonatkozólag. (Tim. I. 3: 14,15) Hasonlóképpen van utasítva „A Társulat“ mindezen dolgokban, hogy Isten akaratával összhangban járjon el, amint az a Szentírásban feltáratott.
34
Timótheusnak megparancsoltatott a figyelmeztetés és a testvérek emlékeztetése (őket ismételten ily dolgokra figyelmeztetni). Ő ugyan fiatal volt, azonban megmondatott neki, hogy senkitől se hagyja magát megvetni a fiatalsága miatt. (Tim. I. 4: 12) így „A Társulat“ is aránylag egy fiatal szervezet, mivel mint olyan csak az Úr Jézusnak a templomhoz jövetele óta áll fenn. Mindazáltal csak ezért nem megvetendő, hanem cselekedjen Isten és az Úr Jézus akaratával összhangban.
35
Amidőn az Úr Jézus 1918-ban a templomhoz jött, nem választott ki egyetlen egy személyt képviselőjéül és szolgájául, hanem kiválasztott egy sereg hű férfit és nőt szolgájának, és egyesítette őket egy szervezetté, amely a királyság érdekeit képviseli a földön. Ezt a testületet „hű és bölcs szolgájává“ tette, amelyre a királyság összes földi érdekeit rábízta, s ez érdekeket „minden jószágának" nevezi. Ezt a „hű és bölcs szolgát“ beépítette Sionba mint főszervezetének egy részét. (132. zsoltár 12—14; 78. 68—70) így miként Pál apostolnak nem volt szüksége „ajánló levelekre“ (Kor. II. 3: 1—3; 1: 1), hasonlóképpen nincs szüksége valamely ember vagy emberek ajánló levelére „A Társulatnak“ se, amely a törvény szerint a Watch Tower Bible and Tract Society név alatt működik, mivel ez Isten szervezetének egy részét képezi. A jövendölések világánál szemlélve, az ő munkái mindazzal, amit gyümölcsöztek, az ő kegyelméből már önmagában „ajánló levelek“ magától az Úrtól.
36
Timótheusnak volt egy „kegyelmi ... ajándéka ...prófétálás által“. (Tim. I. 4: 14) Hogy ez egy neki kölcsönzött prófétálási ajándék volt vagy pedig Pál tőle már egy korábbi alkalommal kedvező nyilatkozatot hallott, — akárhogy is van — mindenesetre „A Társulatra“ vonatkozólag a Szentírásban már régebben jövendölve lett kedvező értelemben, és az Úr Jézus Krisztus, a nagy Vén [felvigyázó] kezeit „A Társulatra“ vetette, miként, azt Pál Timótheussal tette.. (Tim. II. 1: 6); s így a Társulat a jövendölések beteljesedéseképpen adja ki az igazságot. Szintén nem tartozik most egyes személyekre, hogy kedvük vagy jótetszésük szerint, „rendreutasítsanak“, hanem a dorgálás olyanokkal szemben, akikre kötelességek és felelősségek bízattak, de megbízhatatlanoknak és hűtleneknek bizonyulnak, A „Társulatra“ tartozik. (Tim. I. 5: 1, 2, 20) „A Társulat“ a jogszerint kinevezett szolga által cselekszik, elismervén azt a nagy tényállást hogy ’Isten helyezte el a tagokat, a testben, amint neki tetszett‘ (Kor. I. 12: 18), amit Isten fötisztviselője, Krisztus Jézus útján végez. Az Urat szeretők mindannyian el kell ismerjék, hogy az Úr a szervezetét tökéletesítette és vezeti.
37
Krisztus Jézus a templomban van Jehova helyettese- és képviselőjeknét, s ott a szent angyalai elkísérték. A feltámadott hűségeseket, valamint a még földön lévő hű maradékot is magához gyűjtötte a templomba, és mindenek felett felmagasztalva trónol Jehova Isten. Az Úr Jézus Krisztusnak bizonyára meg van az ő saját jó és kielégítő módszere, a templomsereggel való közlekedésre s annak kioktatására, s ezt a földi szervezete által végzi úgy, ahogy azt előre elhatározta. Ezért „A Társulat“ tudomást szerez a szervezetben lévő érettkorúakról— akik Isten kegyelméből valóban vének — s akik a rájuk bízott dolgokban „jól forgolodnak“. (Tim. I. 5: 17, 18) Azért „A Társulat“ képezi a kellő eszközt a szolgák kinevezésére a különböző csoportokba, amely kötelesség nem tartozik egyes személyekre vagy gyülekezetekre, hogy ezt függetlenül és demokratikus alapon eszközöljék. (Tim. I. 5: 22) Ez történik, miután imateljesen és gondosan kikutattuk az Úr akaratát, s amennyiben Jehovát elismerjük és megígért vezetését elnyerjük. (Példab. 3: 5, 6) „A Tár
sulat“ teljesítí a Krisztus Jézus, a Király és uralkodó által reá bizott kötelességeket.
38
Jehova templomban lévő nagy apostola vagy küldöttje, Krisztus Jézus a kezét a „A Társulatra“ vetette mint „hű és bölcs szolgájára“ és látható képviselőjére. (Tim. II. 1: 6) „A Társulat“ ’részt vett és vesz az evangéliumért való szenvedésben‘ s nem szégyenli az érte való bebörtönzést és fogságot, hanem örömmel vesz részt a gyalázatban, amelyek Istenre és Krisztus Jézusra hullanak. (Tim. II. 1: 8; Róma 15: 3) Az Úr szolgája és képviselőjeként cselekvő „Társulat“ a bizonyságtevő munkát az Úr hű tanuira bízza, akik most a földön vannak. (Tim. II. 2: 2) Nekik színtén igyekezniük kell, hogy Istennek a népére vonatkozó akaratát helyesen teljesítésk és hasogassák. (Tim. II. 2: 15) „A Társulat“ a Timótheusnak adott utasításokhoz tartja magát, amelyek így szólnak: „Az istentelen, hiábavaló fecsegést kerüld;... a balga és ostoba vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságot szülnek.“ (Tim. II. 2: 16, 23; Elberfeldi ford.) „A Társulatnak“ ugyanaz a missziója, ami a Timótheusé volt: „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. ... De te józan légy mindenekben, viseld a hivatali terheket, teljesítsd az evangélista kötelességét, szolgálatodat teljesen betöltsd.“ — Tim. II. 4: 2-5; van Ess.
39
Amiképpen Titus kioktattatott és megbizatott szolgák kinevezésére, hasonlóképpen kell cselekedjen a „A Társulat“ is. „A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, amiképpen én néked meghagytam.“ (Titus 1: 5) A kinevezendő személyek először pontos megfigyelésnek vannak kitéve, arra figyelvén, hogy a Szentirás szerinti képességekkel rendelkezzenek. Hogy „A Társulat“ a tekintélyét vagy meghatalmazását gyakorolja, nem vitatható el, mert az Úr parancsa szerint cselekszik. — Titus 2: 15
40
Az Úrnak szentelteket kell hogy intse, hogy a Jehova Isten által rendelt „felső hatalmasságoknak“ engedelmeskedjenek, s ezt meg is teszi. (Róma 13: 1—4) Ez okból kifolyólag „A Társulat“ hűtlen volna az Úrhoz és megsértené a parancsot, ha Isten népét emberek vagy valamely ország vagy nemzet zászlajának a tisztelgésére vagy valamely földi dolognak való hódolatra utasítaná, miáltal kifejezésre juttatná, hogy oltalom vagy üdvösség teremtménytől vagy egy dologtól és nem az Úrtól származik. (Titus 3: 1) Amiképpen Titus ki lett oktatva: „A balgatag vitatkozásokat azonban és a nemzetségekről való tudatkozásokat, a civakodást és a törvény felől való harcot kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók. Az eretnek [szektáskodó; Elberf.] embert egy vagy két intés után kerüld.“ (Titus 3: 9, 10), így kell cselekedjen „A Társulat“ is. A szektáskodókkal vagy szakadárokkal az Úr cselekszik.
41
A különböző hírnök-csoportokban csoportszolgaként működő személyek a fentiekkel teljesen összhangban a kinevezésük alapján a Társulat képviselői. Mialatt az egyes csoportok bizonyos személyeket ajánlhatnak, a Társulat dolga az ily ajánlatok átvizsgálása és azok kinevezése, akik e szolgálatra a legjobban alkalmasnak látszanak. Az apostolok napjaiban a felvigyázók életfogytiglani hű szolgálatra lettek kinevezve. Egyesek önző szeszélyének a kielégítése végett a gyülekezet nem űzhetett el valakit a szolgálatból, aki erre ki volt nevezve, hanem az apostol vagy az általa felhatalmazott személyek léptették vissza hűtlenség vagy a kiutalt kötelességek nem teljesítése miatt az így kinevezett személyt. — Kor. I. 5: 3-5; Titus 3: 10.
42
Akármi legyen az oka annak, hogy az Úr az Illéskorszak folyamán a gyülekezetekben vagy csoportokban a vezetés demokratikus formáját engedte érvényesülni, és eltekintve attól, hogy ez helyes vagy helytelen volt, a Szentirás és a szóban forgó tények azt mutatják, hogy az Úrnak a templomban való megjelenésekor változás áll be, amely változást az Úr hajt végre, aki a maradékot felvilágosítja a hozzá való igazi viszonyra vonatkozólag. A jelenkor az értelem és megértés ideje,
170
a maradék pedig most ’minden keresményéből értelmet kell szerezzen‘. E tiszta világosságnak és értelemnek, valamint az o jobb állapotra való változásnak az okát a következő tanulmányunkban fogjuk tovább szemlélteni.
Tanulmánykérdések
(Angol W. 1938 június 1.)
}}
Szervezet
II. rész „Bronz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok és a fák helyett bronzot és a kövek helyett vasat; és a felügyeletet feletted jólétté nevezem ki, és a megbízásod meghatározását igazságossággá." — Ésaiás 60:17; Rotherham. {{JEHOVA kezdettől fogva ismerte a véget, s az egyházának a Krisztusra, a főszegeletkőre való alapítását előre tudva, kezdte meg annak felépítését a hű apostolokkal. „Kik fölépittettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegeletkő maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattatván, növekedik szent templommá az Úrban; akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a szellem által." — Efézus 2 :20—22. 2 Isten előre tudta, hogy Krisztus Jézusnak a templomhoz jövetelét a „szakadás" előzi meg, s ezt előre megmondotta szolgája által. (Tessz. II. 2 :1—3) Próféciáit jóval előre feljegyeztette, mégpedig teljesen összhangban az ily állapotokkal. Az összes bibliai bizonyságok arra irányulnak, hogy Krisztusnak a templomhoz való jövetelével a felszenteltek számára a javukra szolgáló változás következik be, amennyiben a felszentelteknek kimutattatik, hogy melyik a helyes és méltó út, amelyen járniuk kell. A templom megítélése a felszentelteket próbára teszi, s a kipróbáltak a templomba gyűjtőinek, megvilágíttatnak s világosan a követendő útra irányítatnak. Aztán kezdik felismerni és méltányolni a tényállást, hogy az Isten szervezete egy teokratikus [isteni] kormányzat. Nincsen okunk arra, hogy az Illés-korszakbeli felszentelteket az akkor követett út miatt hibásaknak jelentsük ki. Az Úr ezt egy jó okból kifolyólag megengedte. Most tehát a kérdés ez: Ki alkalmazkodik örömmel és készségesen az Úrhoz és jár az általa megjelölt úton, amidőn előtte az igazi tényállás ismertetve lett? Isten népe szennyes ruhákkal jött ki Babilonból, s ezek a foltok nem tűnnek el egy pillanat alatt; hanem kicsinyenként, amint az Úr világosságot derít az Igéjére. Most tehát véglegesen kitűnik, hogy Isten a népének részt juttat a jövendölések beteljesedésében, azután pedig később, meghatározott idejében s a maga helyes módján feltárja a bizonyítékokat az ily beteljesedésekre vonatkozólag, s kimutatja azt a szerepet, amelyet ebben a népe játszott. A tisztább világosság a felkenteknek nagyobb örömet hoz, mivel ez világos bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozólag, hogy ők az Úr kezében vannak és általa vezéreltetnek. 3 Az Ésaiás 60:17 jövendölése oly állapotokat ír le, amelyek hosszú időn keresztül fennállottak, mire aztán az Úr látható szervezetében jobb állapotokra való változás következett be, mialatt annak tagjai az Úrhoz való viszonyuk jobb megértéséhez és értékeléséhez vezéreltettek. Ez a jövendölés nem a maradéknak a külvilághoz, illetve a Sátán szervezetéhez való viszonyát vázolja, hanem a felkenteknek Jehovához és Krisztus Jézushoz s így az egymáshoz való viszonyukat tárgyalja. Jól jegyezzük meg a jövendölés szavait, amelyek arra
