Oldal:Szervezet 1-2 huW1938.10.djvu/13

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


173

tisztviselők vagy a címek nem fontosak, mert a szolgálatot éppen úgy az egyik, mint a másik név alatt is el lehet végezni. A fő, Krisztus Jézus hordja joggal az öszses cimeket. Ő kinyilatkoztatja a nagy Teokrata alatt való teljes alárendeltségét. Krisztus Jézus örömmel hordja a „választott“, „szoga“ és „az én szolgám“ neveket. A maradék alkotja az ö „lábait“, s azért találóan neveztetnek mindannyian szolgáknak. Ezzel összhangban nevezett a Társulat nemrégen mindenkit szolgának a szervezetben, mégpedig tekintet nélkül az általa betöltött állásnak. Egy bizonyos személynek egy meghatározott munkakörre való kijelölése és kinevezése azt jelenti, hogy a szolgára meghátározott kötelességek bízattak, s az összes szolgák egységesen és egy céllal működnek.

15 Rendre az Úr feltárta népe előtt a „szervezete“ igazi jelentőségét, most pedig a Szentírásból világosan ki tűnik, hogy az összes szolgákat a maradék szervezete vagy az Isten felkent népe különböző állásaiba jogosan a Társulat nevezi ki mint az Úr látható képviselője a templomban, s hogy nem minden csoportnak külön a kötelessége a szolgái kinevezése, mialatt demokratikus módszer szerint mellette vagy ellene szavaz. Isten népének a londoni csoportja nemrégen felismerte ezt a helyzetet s egy rezolució által felkérte a Társulatot a csoport számára való szolga kinevezésére. Ennek következtében a Szentírás alapján és e kérelemmel összhangban a londoni gyülekezet mint csoport lett megszervezve, amely több rész-csoportból áll, s az összes rész-csoport fölé egy csoportszolga lett kinevezve s egy-egy vezetőt vagy rész csoportszolgat minden részcsoport fölé, amelyekből a csoport áll. A nagy new yorki, csikágói, és los angelesi csoportok s a többiek is így lettek megszervezve és így van irányítva a munkájuk. Minden egyes csoport kérésére a Társulat újonnan alkotta meg annak szolgálati szervezetét és nevezte ki a szolgákat. Ezért tevésen Írásszerintinek és rendben levőnek látszik, hogy Isten népének a csoportjai; a Társulatot kérjék fel ez átszervezés keresztülvitelére, s ezt meg lehet tenni az Úr népe minden egyes csoportja számara. Minden egyes helyi csoportnak jogában áll ajánlani azokat a neveket, amelyek a különböző szolgálati helyek betöltésére a legalkalmasabbaknak látszanak, s aztán a Társulat brooklyni főhivatala vagy a különböző országok hivatalai elé terjeszthetik vagy beküldhetik, s az esedékes kinevezéseknél az ily nevek figyelembe lesznek véve. A felkentek teljesen hisznek abban, hogy az Úr maga irányítja ezt az ügyet s így a helyes eljárás lesz követve. Ez nem azt jelenti, hogy hibák nem fordulhatnak elő; hiszen egyesek a kinevezés után hűtleneknek bizonyulhatnak, s az Úr teljes intézkedést foganatosított az ilyenek eltávolítására. Isten népének az összes csoportjai, amelyek felismerik, hogy ez a helyes, irászerinti eljárás, hozzanak egy rövid határozatot s azt küldjék be a fentemlített hivatalukhoz. Határozatot a következőképpen lehet megformálni: „Mi, Isten népének a csoportja, amely az ő neve számára kiválasztatott és ........... helységben székel, elismerjük, hogy Isten kormányzata egy tisztán isteni uralom, hogy Krisztus Jézus a templomban tartózkodik és teljes hatalmat és parancsnokságot visel Jehova látható szervezete felett, valamint a láthatatlan felett is, s hogy „A Társulat“ az Úr láthatatlan képviselője a a földön. Azért felkérjük „A Társulatot“, hogy a csoportunkat szervezze meg a szolgálatra s annak nevezze ki a különböző szolgákat, hogy mindannyian békességben, igazságosságban, egyetértesben és teljes egységben együtt közreműködhessünk. Mellékelten küldjük azon személyek névjegyzékét a csoportunkból, akik nekünk érettkorúaknak s azért a legalkalmasabbaknak tünnek a különböző szolgálati teendők elvégzésére.
16 Isten népe között mindenki meg kell értse most, hogy az idő elérkezett az Úr szolgálatának még jobb és teljesen harmonikus megszervezésére, hogy a jelenkor a békesség és igazságosság ideje Isten látható szervezetében, amidőn mindenki a szervezetben és szolgálatban az Úr szervezete királyságérdekeinek békességben és igazságosságban való előmozdítóra törekszik. Az Úr egy harmonikus szervezetet követel, és teljes egységet kell fenntartani a cselekedetben. Ez az Úr parancsa, s az ö parancsainak engedelmeskedni kell. (Csel. 3 :23) Nem tűnik ki tehát a felkentek előtt világosan, hogy Jehova Isten most az Ésaiás 60 : 17 jövendölését beteljesítette, hogy— amint az arany jobb a bronznál s az ott összehasonlítás végett felsorolt anyagoknál — úgy Isten most a szervezetében jobb megértést és jobb állapotokat teremtett, s hogy most a kipróbált szolgáit létrehozta, őket békességgé és igazságossággá tette s mindeniktől teljes és zavartalan egyetértést és cselekedetben való egységet követel? A múltban sokan, akik Isten hitvalló népe között uralkodtak, ezt szigorral és keménységgel cselekedtek. Isten megígérte, hogy az ily állapotnak véget vet, és ezért mondotta: „Keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. — így szól Jehova Isten: Imé, megyek a pásztorok ellen, és előkérem nyájamat a kezükből, s megszüntetem őket a nyáj legeltetésétől, és nem legeltetik többé a pásztorok önmagukat, s kiragadom juhaimat a szájukból, hogy ne legyenek nékik ételül“ — Ezékiel 34 :4, 10.
17 Ez a jövendölés mindazokra vonatkozik, akik helytelen szellemről tanúskodtak Isten népe között, de különösen magában foglalja, a papságot, a „választottvén“-elemet és mindazokat, akik hajlamosak voltak 'Isten öröksége fölött uralkodni‘ és a mestert játszani. Alkalmilag azt jelentették a Társulatnak, hogy egy bizonyos csoportban egyesek a magukat felkenteknek állítók közül „választott vén“- vagy uralkodó szellemet tanúsítanak és úgy a maradékot mint a jonadábokat elbizakodottan kezelik. Értse meg most mindenki világosan, hogy a szolgák kötelessége az egyházban, sőt a templomsereg minden tagjának kötelessége, hogy egymást és „a más juhokat“ is vigasztalják. A felkent templomseregnek adott megbízásban bennfoglaltatnak a köv. szavak is: „Hogy hirdessem Istennünk bosszúállása napját és megvigasztaljak minden gyászolót.“ Ezért a maradék világos kötelessége Isten bosszúállása napját hirdetni s abban teljes egyetértésben közreműködni. Hasonlóképpen kötelessége a maradéknak az „összes gyászolók“ megvigasztalása, ami különösképpen a jóakaratú emberekre vonatkozik akik a körülöttük uralkodó állapotok miatt szorongattatásban vannak. (Ezékiel 9:4) Az Úr nem tűr meg egyetlen uralkodni vágyót, zavarcsinálót, zugolódót, durvát vagy keményen uralkodót sem a szervezetében vagy annak valamely részében, legyen az a nyomdában, a farmon vagy a külső szolgálatban. Az Úr most világosan kinyilatkoztatja feltett szándékát miszerint a szervezetében békesség és igazságosság kell uralkodjék, s ebből következik, hogy mindazok, akik nem alkalmazkodnak örömmel és engedelmesen e parancshoz, a nagy végrehajtó-tisztviselő az angyalai által kirekeszti a szervezetéből. (Máté 13:41) A jelenkor az ellenség elleni háború ideje s azért mindazok egyesített eljárásának az ideje, akik Isten szervezetében vannak. Ez a békesség, igazságosság és teljes egység ideje s így a harmonikus tevékenység a szolgálatban mindazok között, akik ragaszkodnak Jehovához. Figyeljen mindenki arra Isten szervezetében, hogy ily módon alázatosan vagy engedelmesen járjon el istenével (Mikeás 6 :8), vagyis Krisztus Jézussal, „az erős Istennel“ és Jehovával, a Legfelségesebbel.


Az esedékes idő
18 Esedékes idejében Jehova kinyilatkoztatja hű népe előtt, amit mindenkor tudomására akar hozni, s ezt mindazzal bebizonyította, ahogyan népével különösen az utóbbi néhány év alatt cselekedett. Most kimutatta népe előtt, hogy az idő elérkezett, amidőn fel kell keljen az ellenség elleni hadjáratra. Éppenezért az Isten szervezete soraiban teljes egyetértés kell uralkodjon. Hagyjatok fel minden szörszálhasogatással minden vitatkozással és víszálykodással; Sion most felépült, s a Sionhoz tartozók most mindannyian kell ismerjék és cselekedjék Isten akaratát. Salamon király előképe