Oldal:Jeremiás-Jónás-rész-1-2-1938.pdf/11

76

amint parancsolva lett s az eredményt teljesen bízza az Úrraǃ

²¹

Amint látszik, Jónás megakarta tartani az izráeliták közt vélt tekintélyét, és attól való félelmében, hogy ezt elveszíthetné, megpróbálta elhárítani magáról az Istentől reáruházott felelősséget; ezért nem engedelmeske­dett és nem ment Ninivébe, amint meg volt parancsolva. „És felkele Jónás, hogy Társisba szaladna Jehova elől. Leméne azért Jáfóba és talála ott egy hajót, amely méne Társisba, és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Társisba menne velük Jehova színe elöl.“ — Jónás 1:3.

²² Jónás nyilvánvalóan Isten kegyelmére és írgalmasságára támaszkodott, hogy a Ninivébelieket a maga módján fogja megmenteni, s igy azt következtette, hogy ha

Ninivébe megy s ott azok megsemmisítését jelenti be, az Isten nagy irgalmassága miatt úgy sem fog beteljesed­ni. Ezért Jónás valószínű úgy következtetett, hogy nagy

megaláztatásban részesül s úgy a pogány népek, mint odahaza a zsidók előtt a nevetség tárgyává lesz, s így a tekintélye sokat veszít, ha Ninivébe megy és azt teszi, ami megparancsoltatott neki. Igy tehát elhatározta Jónás, hogy nem megy Ninivébe. Hogy Jónás a fentemlitett módon gondolkozott vagy mentegetődzött, az a később használt szavaiból világosan kitűnik: „Könyörge azért Jehovához és mondá: Kérlek, Jehova! Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék­? azért siettem, hogy Társisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmü és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkodol.“ (Jónás 4:2) Az ö szellemi felfogásának és cselekvési módjának gyakran párja akadt oly személyek között, akik Isten munkájában kiemelkedőknek tűntek.

²³ Jónás az Istennek való engedelmeskedés helyett Társisba igyekezett menekülni, egy

városba a ma Spa­nyolországnak ismert földrészen, amely város akkor a Földközi tenger távolnyugati végén, tehát Ninivétöl éppen az ellenkező irányban feküdt. Akkor úgylátszik nem sokat vagy egyáltalán semmit nem tudtak arról, ami a „nagy Herkules oszloptól“, illetve Gibraltártól nyugatra feküdt, s így Jónás oly messze gondolt, men­ ni, amennyire az akkori feltevés szerint egyáltalán men­ni lehet. Inkább kész volt a saját szakállára egy idegen országban újra kezdeni, minthogy oda menjen, ahova parancsolva lett, s azután úgy az otthoniaktól, mint a ninívébeliektöl ki legyen nevetve. Jónás eljárását nem kell úgyérteni, mintha ő Istent elhagyni és egy pogány vallási formát kívánt volna felvenni. Ha Jónásnak ez lett volna a szándéka, Isten később nem részesíti kegyel­mében, hogy őt oly csodálatosan megszabadítsa és neki

további szolgálatot utaljon ki. Ha Jónás hűtlenné lett­ volna, Sátánhoz csatlakozván, akkor Isten őt teljesen elhagyja és engedi elpusztulni. Jónás nyilvánvalóan nem akarta az Istentől kiutalt különös megbízást teljesíteni, mégpedig attól való félelmében, amit emberek róla mond­hatnának, illetve attól félt, hogy jóhirnevét elveszti és nevetségessé lesz. Ezért próbált elmenekülni, amidőn a távoli nyugatra szökött. Észszerűen fel lehet tételez­ni, hogy attól is félt, miszerint a ninivébeliek az eljö­vendő veszedelemről szóló prédikációját könnyen fenye­getésnek vehetik, hogy az izráeliták Istenük vezetése mellett hadat indítanak a ninivébeliek ellen, s mihelyt erről tudomást szereznének, megszervezik hadseregüket és Izrael ellen háborút indítanak, s akkor azután Jó­nást vádolnák a háború felidézésével. Itt egy világos eset áll előttünk, amidőn egy ember a maga értelmére, támaszkodott és nem bízott Jehova Istenben. A Példabeszédek fentidézett verse világosan mutatja az ügy állását: hogy az emherfélelem az ördög tőrébe vezet. Ha valaki az Úr szolgálatába áll s azután attól való fé-

lelmében, amit neki emberek tehetnek vagy ami a hü szolgálat miatt az emberek részéről rája szakadhat, ingadozik, vonakodik vagy megtagadja a szolgálat hü teljesitését, az ilyen határozottan nagyon veszélyes helyzetbe kerül. Az Úr ezt világosan kifejezte a képben s feltárja, hogy népe teljesen tisztában legyen a helyes utat illetőleg.

²⁴

Istennek való engedelmeskedés helyett Jónás Jáfóba ment,Palesztina egyik kikötő városába, amely a Földközi tenger keleti végen feküdt. Jáfó „szépséget“jelent és jól példázhatja egyes felszenteltek magatartását 1918 előtt, amidőn azt gondolták, hogy jó dolog az emberekkel [tengerrel] jó viszonyba lenni,s magukat nagyon szépeknek és kedveseknek vélték és ezért nem vonnak magukra kritikát, sem az embereket nem haragitják magukra. 1914-től 1918-ig a világháboru tombolt, és Isten országának s az ördög világszervezete elleni bosszujának a hirdetése ürügyet és alkalmat szolgáltatott a klérusnak, hogy Isten népének az üldözésénél a politikai és pénzügyi elemek segitségét megnyerje, s ez sok felszenteltet megfélemlitett, hogy elveszitheti jó hirnevét és tekintélyét, sőt életét is. A kemény kritika, guny és üldözés visszariasztotta őket, mégha egyes felszentek az Isten parancsainak való engedelmességük végett börtönbe is kerültek. Abban az időben az Illés munka felszenteltjei közül sokan azon a véleményen voltak, hogy semmit se kell szólni az elkövetkezendő nyomoruságról vagy a papság,politikusok és a kapitalisták pusztulásáról hanem(saját szavaikkak élve); „Beszéljünk szeretetről és mindenkivel szemben legyünk kedves és kiméletes és mindenkivel hitessük el, hogy mi Jézussal járunk és tőle tanulunk.“ Ez Jézus nevének a megtagadása volt; de ezt nyilván nem tudták. Jézus nem járt el gyengéden a képmutató papsággal, amidőn rendre kellett őket utasitani, s ő a rendreutasitást oly nyomatékos szavakkal tette, hogy semmi kétség nem maradt fenn szándékai felől,ezt Atyja akarata iránti engedelmességből cselekedte.