„Oldal:HUw1936.03 Samson 1-3.djvu/23” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „{{raw:data:p|c|sietett az ő segítségére. Sámson, a hű szolga egyedül harcolt, illetve emberi segítség nélkül, de mindazáltal az Úr erejével. Így történ…”)
 
(Korrektúrázva)
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
 
{{raw:data:p|c|sietett az ő segítségére. Sámson, a hű szolga egyedül harcolt, illetve emberi segítség nélkül, de mindazáltal az Úr erejével. Így történt a gyülekezet illési korszaka alatt is, hogy egy néhány hű­séges, szorgalmas és bátor férfi és nő híven végezte a munkát, mialatt többen csak tétlenül nézték és semmit sem tettek Jehova dicsőségére. Akik állandóan szolgáltak Jehovának, olyanokból állottak, akik engedelmesek és alázatosak voltak, mint a szamár és állcsontjukat Jehova és Jézus Krisztus hirdetésére vagy bizonyságtevésére hasz­ nálták és folytatták a munkát, hogy a modern filiszteusokat Isten szavával megverjék. A küzdelem tovább folyt és az igazak fellobogtatták az Úr zászlaját.}}
 
{{raw:data:p|c|sietett az ő segítségére. Sámson, a hű szolga egyedül harcolt, illetve emberi segítség nélkül, de mindazáltal az Úr erejével. Így történt a gyülekezet illési korszaka alatt is, hogy egy néhány hű­séges, szorgalmas és bátor férfi és nő híven végezte a munkát, mialatt többen csak tétlenül nézték és semmit sem tettek Jehova dicsőségére. Akik állandóan szolgáltak Jehovának, olyanokból állottak, akik engedelmesek és alázatosak voltak, mint a szamár és állcsontjukat Jehova és Jézus Krisztus hirdetésére vagy bizonyságtevésére hasz­ nálták és folytatták a munkát, hogy a modern filiszteusokat Isten szavával megverjék. A küzdelem tovább folyt és az igazak fellobogtatták az Úr zászlaját.}}
 
   
 
   
” ’ "Samson, miutan a szamarallcsonttal a filisz-
+
{{raw:data:p|32|29-35|Sámson, miután a szamárállcsonttal a filiszteusokat megverte, egy dalt énekelt Jehova di­csőségére; „És monda Sámson: szamár állcsont­jával seregeket seregre, szamár állcsontjával ezer férfit vertem le.(Bírák 15:16) Ebben a dal­ban nem hivalkodott a saját erejével, hanem Jehova Istennek adott hálát, aki ama borzasztó baj­ban támogatója volt. Sámson nem őrizte meg a szamárállcsontot és nem is akasztotta szegre a sátorában mint ereklyét, hogy azt csodálják vagy imádják, ahogyan egyes emberek cselekedni szoktak, akik az illési korszak alatt büszkén szoktak rámutatni vívmányaikra. Istenben és nem abban az eszközben bízott, amelyet a kezében tartott. Miután a szamárállcsont rendeltetését teljesítette, nem volt reá szüksége többé. „És mikor ezt el­ mondotta, elvetette kezéből az állcsontot és elnevezé azt a helyet Ramath-Lehinek.Bírák 15:17}}
teusokat megverte, egy dalt enekelt Jehova di¬
+
{{raw:data:p|33|29-35|Sámson a csata helyét illő névvel ruházta fel. „Lehi" „állcsontot" jelent és azt a helyet Sámson nevezte így, miután az ellene támadott filiszteusokat megverte. Sámson „Ramath-Lehinek" nevezte ezt a helyet, ami az „állcsont felemelését" jelenti, illetve, hogy azt akkor ott az ellenség le­verése által Jehova nevének igazolására használta. Így tette emlékezetessé a győzelem helyét Jehova nevének igazolására; ez mutatja, hogy a hű szolgák jól teszik, ha mindenkor Istennek adják a dicsőséget az ő megtartó kegyelméért és erejé­ért és nem embereket imádnak.}}
csosegere; „Es monda Samson: szamar allcsont-
+
{{raw:data:p|34|29-35|Ez a verekedés, ahol Sámson ezer filiszteust agyonvert, nagy megpróbáltatást jelentett Sámsonra nézve és utána nagyon ki volt merülve és nagyon megszomjazott. „Azután megszomjúhozék felette igen és felkiáltott az Úrhoz és monda: Te adtad szolgád kezébe ezt a nagy győzelmet és most szomjan kell meghalnom és a körülmetéletlenek kezébe jutnom.Bírák 15:18}}
jAval seregeket seregre, szamar allcsontjaval ezer
+
{{raw:data:p|35|29-35|Akkor volt a legmelegebb nyár; és Sámson szünet nélkül verekedett szomjasan, még ha lett volna valami a közelben, amivel szomját olthatta volna. A győzelmet nem magának tulajdonította, hanem Jehovát dicsőítette érte; magát Isten szolgájának nevezte és teljes hittel az Úrtól kért segítséget, hogy meg ne haljon. Ez mutatja, hogy todatában volt Jehovától való függésének és annak is, hogy a győzelem Isten győzelme volt és nem az övé. Sámsonnak e helyzetben tanúsított viselkedése hangsúlyozza, hogy ő hívő ember volt és Isten őt az ő hitéért és hűségéért említi a hűségesek között. (Zsidók 11:32) Tisztában volt azzal, hogy habár a filiszteusokat megfutamította és közülök ezret agyonvert, de a körülmetéletlenek kezébe esett volna, mivel nagyon ki volt merülve. Tudta, hogy a körülmetéletlen filiszteusok ebben az esetben gyalázni fogják Sámson Istenét és még inkább fogják gúnyolni, mondván: „az ő Istene nem tudta megszabadítani őt a szomjanhalástól a vadonban, ahol a szamárállcsontot találta.” Azért könyörgött Sámson, Istenhez, hogy adjon neki friss vizet, hogy életben maradhasson és tovább tudjon harcolni. Ezzel példázta az illési korszak hűségeseit, akik gyakran voltak bájok között és szorultak segítségre és felüdülésre, hogy életben maradhassanak és Jehova nevéről és dicsőségéről és az ő királyáról tovább is bizonyságot tehessenek. Sámson hűsége és kitartása követendő példa Krisztus hű kővetői előtt és hasonló cselekedetre vannak buzdítva. (Zsidók 12:1) Szomjan engedi halni szolgáját Jehova a vadonban? Nem; mert Isten mindenkor megőrzi azokat, akik hívek őhozzá. Sámson Lehiben annak a helynek a közelében volt, ahol a szamárállcsontot találta, Isten ott akarta őt felüdíteni és tovább is életben tartani. „Akkor meghasitá Isten a zápfogat, mely az állcsontban volt és víz fakadt ki abból, ő pedig ivott, ereje megtért és megelégedett. Azért neveztetik a „segítségülhívás forrásának" e hely Lehiben mind e mai napig.” Bírák 15:19}}
f erf it vertem le.(Birak 15 :16) Ebben a dal-
+
{{raw:data:p|36|36-39|Ez nem azt jelenti, hogy Isten, Sámson zápfogából vagy a szamárállcsont zápfogából fakasz­tott vizet, hanem a víz a földből fakadt azon a helyen, amelyet Sámson Lehinek (állcsontnak) vagy Ramath Lehinek nevezett, ami egy talált eszköz helyét jelenti Jehova nevének igazolására. Nincs föl jegyezve, hogy Isten földrengés vagy egy­szerű repedés útján buzogtatta föl a vizet. Elég az hozzá, hogy Jehova Isten ott felüdítette és életben tartotta hű szolgáját. Az Úr nyilván ezzel mindazon hívekre rámutat, akik minden körülmények között bíznak benne, amidőn Ézsaiás prófétával megiratta: „A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvük a szomjúságban elepedt; én, az Úr meghallgatom őket, én, Izrael Istene nem hagyom el őket. Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásaivá." (Ézsaiás 41:17—18) Ez a prófétai kép világosan előre mutatja, hogy Isten hű osztálya híven megbízhatik Jehovában, hogy az ínség minden idejében meg fogja tartani és sosem fogja elhagyni azokat, akik mindvégig teljesítik az ő akaratának cselekvésére kötött, szövetségüket.}}
ban nem hivalkodott a sajat erejevel, hanem Je¬
+
{{raw:data:p|37|36-39|Miután Sámson felfrissült az Úrtól szerzett értékes víztől, megerősödött és nem félt. Így volt az illési korszak alatt is, amidőn a hűségeseket a küzdelem kemény próbára állította és elcsüggedtek, elfáradtak és az Úr felüdítő ígéretére szomjaztak, Isten felüdítette őket; azután tovább folytatták munkájukat, minden erejükből megtették, amit meg tudtak tenni és tovább örvendeztek. Ez teljesen megegyezik Isten ígéretével, amelyet a hűségeseknek tett. (Ézsaiás 40:29—31) Amit}}
hova Istcnnek adott halat, aki ama borzaszto baj-
 
ban tamogatoja volt. Saftison nem orizte meg a
 
szamarallcsontot es nem is akasztotta szegre a
 
satoraban mint ereklyet, hogy azt cSodaljak vagy
 
imadjak, ahogyan egyes emberek cselekedni szok-
 
tak, akik az illesi korszak alatt biiszken szoktak
 
ramutatni vivmanyaikra. Istenben es nem abban
 
az eszkozben bizott, amelyet a kezeben tartott.
 
Miutan a szamarallcsont rendelteteset teljesitet-
 
te, nem volt rea sziiksege tobbe. ,,fis mikor ezt el-
 
mondotta, elvetette kezebol az allcsontot es elne-
 
veze azt a helyet Ramath-Lehinek." Birak
 
15 :17
 
” Samson a csata helyet illo newel ruhazta fel.
 
..Lehi" ..allcsontot" jelent es azt a helyet Samson
 
nevczte igy, miutan az ellene tamadott filiszteu-
 
sokat megverte, Samson „Ramath-Lehinek“ ne-
 
vezte ezt a helyet, ami az ..allcsont felemeleset"
 
jelenti, illetve, hogy azt akkor ott az ellenseg le-
 
verese Altai Jehova nevenek igazolasara hasznal-
 
H. fgy tette emlekezetesse a gyozelem helvet Je¬
 
hova nevenek igazolasara; ez mutatja, hogy a hfi
 
szolgAk jdl teszik, ha mindenkor Istennek adjak
 
* dicsoseget az 6 megtarto kegyelmeert es ereje-
 
ert es nem embereket imadnak.
 
“Ez a verekedes, ahol Samson ezer filiszteust
 
zgyonvert, nagy megprobaltatast jelentett Sam-
 
zonra nezve es utana nagyon ki volt meriilve es
 
nagyon megszomjazott. „Azutan megszomjuhozek
 
felette igen es felkialtott az Urhoz es monda: Te
 
idtad szolgad kezebe ezt a nagy gyozelmet es most
 
szomjan kell meghalnom es a koriilmeteletlenek
 
kezebe jutnom." Birak 15 :18
 
Akkor volt a legmelegebb nyar; es Samson
 
**«nct nelkiil verekedett szomjasan, meg ha lett
 
volna valami a kozelben, amivel szomjat olthat-
 
volna. A gyozelmet nem maganak tuiajdonitot-
 
hanem Jehovat dicsoi tette erte; magat Isten
 
y^gajAnak nevezte es teljes hittel az Urtol kert
 
hogy meg ne haljon. Ez mutatja, hogy
 
wMMaban volt Jehovatol valo fiiggesenek es an¬
 
s* hogy a gyozelem Isten gyozelme volt es
 
Samsonnak e helyzetben tanusitott
 
2^?hedese hangsulyozza, hogy 6 hivo ember
 
es Isten 6t az 6 hiteert es husegeert emliti a
 
hfisegesek kozott. (Zsidok 11 : 32) Tisztaban volt
 
azzal, hogy habar a filisztcusokat megfutamitot-
 
. ta es koziilok ezret agyonvert, de a koriilmetelet¬
 
lenek kezebe esett volna, mivel nagyon ki volt
 
meriilve. Tudta, hogy a koriilmeteletlen, filiszteu-
 
_ sok ebben az esetben gyalazni fogjak Samson Is¬
 
. tenet es meg inkabb fogjak gunyolni. mondvan:
 
„az 6 Istene nem tudta megszabaditafti ot a szom-
 
janhalAstol a- vadonban, ahol a szarfiarallcsontot
 
talalta." Azert konyorgott Samson, Istenhez, hogy
 
adjon neki friss vizet, hogy eletben maradhasson
 
es tovabb tudjon harcolni. Ezzel peldazta az ille¬
 
si korszak hiisegeseit, akik gyakran voltak bajok
 
.kozott es szorultak segitsegre es feliidulesre, hogy
 
eletben . maradhassanak es Jehova neverol es di-
 
csosegerol es az o kiralyarol tovabb is bizonysa-
 
got tehessenek. Samson husege es kitartasa kb-
 
vetendo pelda Krisztus hu kovetoi elott es hason-
 
16 cselekedetre vannak buzditva. (Zsidok 12 :1)
 
Szomjan engedi halni szolgajat Jehova a vadon-
 
ban? Nem; mert Isten mindenkor megbrzi azo-
 
k'at, akik hivek ohozza. Samson Lehiben annak a
 
helynek a kbzeleben volt, ahol a szamarallcson-
 
tot talalta, Isten ott akarta 6t feliiditeni es to¬
 
vabb is eletben tartani. „Akkor meghasjta Isten
 
a zapfogat, mely az allcsontban volt 6s viz fakadt
 
ki abbol. 0 pedig ivott, ereje megtert es. megele-
 
gedett. Azert neveztetik a ..segitsegiilhivas forra-
 
sanak" e hely Lehiben mind e mai napig-“ B*"
 
rak 15 :19
 
”Ez nem azt jelenti, hogy Isten, Samson zap-
 
fogabol vagy a szamarallcsont zapfogabol fakasz-
 
tott vizet, hanem a viz a fbldbol fakadt azon a
 
helyen, amelyet Samson Lehinek (allcsontnak)
 
vagy Ramath Lehinek nevezett, ami egy talalt
 
eszkoz helyet jelenti Jehova nevenek igazolasara.
 
Nines fbljegyezve, hogy Isten fbldrenges vagy egy-
 
szeru repedes utjan buzogtatta fol a vizet. Eleg
 
az hozza, hogy Jehova Isten ott feliiditette es e-
 
letben tartotta hu szolgajat. Az Ur nyilvan ezzel
 
. mindazon hivekre ramutat, akik minden kbriil-
 
menyek kozott biznak benne, amidon Ezsaias pro-
 
fetaval megiratta: „A nyomorultak 6s szegenyek
 
kcresnek vizet, de nines, nyelviik a szomjusag-
 
ban elepedt; en, az Ur meghallgatom oket, en, Is¬
 
rael Istene nem hagyom el oket. Kopasz hegye-
 
ken folyokat nyitok es a ronak kozepen forraso-
 
kat; a pusztat vizek tavava teszem As az aszu fol-
 
det vizeknek forrasaiva." (Ezsaias 41:17—18)
 
Ez a profetai kep vilagosan elore mutatja, hogy .
 
Isten hu osztalya hiven megbizhatik Jehovaban,
 
hogy az inseg minden idejeben meg fogja tartani
 
es sosem fogja elhagyni azpkat, akik, mindvegig
 
teljesitik az o akaratanak cselekvesere kbtbtt.
 
szovetsegiiket. •
 
” Miutan Samson felfrissiilt az Urtol szerzett
 
ertekes viztol, megerbsbdbtt es nem felt, fgy volt
 
az illesi korszak alatt is, amidon a hfisegeseket a
 
kiizdelem kemeny probara allitotta e» ejesiigged-
 
tek, elfaradtak es az Ur feliidito igeretere szom-
 
jaztak, Isten feliiditette 6'ket; azutan tovabb foly¬
 
tattak munkajukat, minden erejiikbol megtettek.
 
amit meg tudtak tenni es tovabb orvendeztek. Ez
 
teljesen megegyezik Isten igeretevcl, amelyet a
 
hiisegeseknek tett. (Ezsaias 40 : 29—31) Amit
 

A lap 2020. június 21., 13:59-kori változata

A lap korrektúrázva van


sietett az ő segítségére. Sámson, a hű szolga egyedül harcolt, illetve emberi segítség nélkül, de mindazáltal az Úr erejével. Így történt a gyülekezet illési korszaka alatt is, hogy egy néhány hű­séges, szorgalmas és bátor férfi és nő híven végezte a munkát, mialatt többen csak tétlenül nézték és semmit sem tettek Jehova dicsőségére. Akik állandóan szolgáltak Jehovának, olyanokból állottak, akik engedelmesek és alázatosak voltak, mint a szamár és állcsontjukat Jehova és Jézus Krisztus hirdetésére vagy bizonyságtevésére hasz­ nálták és folytatták a munkát, hogy a modern filiszteusokat Isten szavával megverjék. A küzdelem tovább folyt és az igazak fellobogtatták az Úr zászlaját.
32 Sámson, miután a szamárállcsonttal a filiszteusokat megverte, egy dalt énekelt Jehova di­csőségére; „És monda Sámson: szamár állcsont­jával seregeket seregre, szamár állcsontjával ezer férfit vertem le.” (Bírák 15:16) Ebben a dal­ban nem hivalkodott a saját erejével, hanem Jehova Istennek adott hálát, aki ama borzasztó baj­ban támogatója volt. Sámson nem őrizte meg a szamárállcsontot és nem is akasztotta szegre a sátorában mint ereklyét, hogy azt csodálják vagy imádják, ahogyan egyes emberek cselekedni szoktak, akik az illési korszak alatt büszkén szoktak rámutatni vívmányaikra. Istenben és nem abban az eszközben bízott, amelyet a kezében tartott. Miután a szamárállcsont rendeltetését teljesítette, nem volt reá szüksége többé. „És mikor ezt el­ mondotta, elvetette kezéből az állcsontot és elnevezé azt a helyet Ramath-Lehinek.” — Bírák 15:17
33 Sámson a csata helyét illő névvel ruházta fel. „Lehi" „állcsontot" jelent és azt a helyet Sámson nevezte így, miután az ellene támadott filiszteusokat megverte. Sámson „Ramath-Lehinek" nevezte ezt a helyet, ami az „állcsont felemelését" jelenti, illetve, hogy azt akkor ott az ellenség le­verése által Jehova nevének igazolására használta. Így tette emlékezetessé a győzelem helyét Jehova nevének igazolására; ez mutatja, hogy a hű szolgák jól teszik, ha mindenkor Istennek adják a dicsőséget az ő megtartó kegyelméért és erejé­ért és nem embereket imádnak.
34 Ez a verekedés, ahol Sámson ezer filiszteust agyonvert, nagy megpróbáltatást jelentett Sámsonra nézve és utána nagyon ki volt merülve és nagyon megszomjazott. „Azután megszomjúhozék felette igen és felkiáltott az Úrhoz és monda: Te adtad szolgád kezébe ezt a nagy győzelmet és most szomjan kell meghalnom és a körülmetéletlenek kezébe jutnom.” — Bírák 15:18
35 Akkor volt a legmelegebb nyár; és Sámson szünet nélkül verekedett szomjasan, még ha lett volna valami a közelben, amivel szomját olthatta volna. A győzelmet nem magának tulajdonította, hanem Jehovát dicsőítette érte; magát Isten szolgájának nevezte és teljes hittel az Úrtól kért segítséget, hogy meg ne haljon. Ez mutatja, hogy todatában volt Jehovától való függésének és annak is, hogy a győzelem Isten győzelme volt és nem az övé. Sámsonnak e helyzetben tanúsított viselkedése hangsúlyozza, hogy ő hívő ember volt és Isten őt az ő hitéért és hűségéért említi a hűségesek között. (Zsidók 11:32) Tisztában volt azzal, hogy habár a filiszteusokat megfutamította és közülök ezret agyonvert, de a körülmetéletlenek kezébe esett volna, mivel nagyon ki volt merülve. Tudta, hogy a körülmetéletlen filiszteusok ebben az esetben gyalázni fogják Sámson Istenét és még inkább fogják gúnyolni, mondván: „az ő Istene nem tudta megszabadítani őt a szomjanhalástól a vadonban, ahol a szamárállcsontot találta.” Azért könyörgött Sámson, Istenhez, hogy adjon neki friss vizet, hogy életben maradhasson és tovább tudjon harcolni. Ezzel példázta az illési korszak hűségeseit, akik gyakran voltak bájok között és szorultak segítségre és felüdülésre, hogy életben maradhassanak és Jehova nevéről és dicsőségéről és az ő királyáról tovább is bizonyságot tehessenek. Sámson hűsége és kitartása követendő példa Krisztus hű kővetői előtt és hasonló cselekedetre vannak buzdítva. (Zsidók 12:1) Szomjan engedi halni szolgáját Jehova a vadonban? Nem; mert Isten mindenkor megőrzi azokat, akik hívek őhozzá. Sámson Lehiben annak a helynek a közelében volt, ahol a szamárállcsontot találta, Isten ott akarta őt felüdíteni és tovább is életben tartani. „Akkor meghasitá Isten a zápfogat, mely az állcsontban volt és víz fakadt ki abból, ő pedig ivott, ereje megtért és megelégedett. Azért neveztetik a „segítségülhívás forrásának" e hely Lehiben mind e mai napig.” — Bírák 15:19
36 Ez nem azt jelenti, hogy Isten, Sámson zápfogából vagy a szamárállcsont zápfogából fakasz­tott vizet, hanem a víz a földből fakadt azon a helyen, amelyet Sámson Lehinek (állcsontnak) vagy Ramath Lehinek nevezett, ami egy talált eszköz helyét jelenti Jehova nevének igazolására. Nincs föl jegyezve, hogy Isten földrengés vagy egy­szerű repedés útján buzogtatta föl a vizet. Elég az hozzá, hogy Jehova Isten ott felüdítette és életben tartotta hű szolgáját. Az Úr nyilván ezzel mindazon hívekre rámutat, akik minden körülmények között bíznak benne, amidőn Ézsaiás prófétával megiratta: „A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvük a szomjúságban elepedt; én, az Úr meghallgatom őket, én, Izrael Istene nem hagyom el őket. Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásaivá." (Ézsaiás 41:17—18) Ez a prófétai kép világosan előre mutatja, hogy Isten hű osztálya híven megbízhatik Jehovában, hogy az ínség minden idejében meg fogja tartani és sosem fogja elhagyni azokat, akik mindvégig teljesítik az ő akaratának cselekvésére kötött, szövetségüket.
37 Miután Sámson felfrissült az Úrtól szerzett értékes víztől, megerősödött és nem félt. Így volt az illési korszak alatt is, amidőn a hűségeseket a küzdelem kemény próbára állította és elcsüggedtek, elfáradtak és az Úr felüdítő ígéretére szomjaztak, Isten felüdítette őket; azután tovább folytatták munkájukat, minden erejükből megtették, amit meg tudtak tenni és tovább örvendeztek. Ez teljesen megegyezik Isten ígéretével, amelyet a hűségeseknek tett. (Ézsaiás 40:29—31) Amit