Oldal:HUw1936.03 Samson 1-3.djvu/24

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


56
Isten valamelyik hű szolgájával tesz, azt mindazokkal megteszi, akik hűségesek hozzá.
38 Miután Sámson felüdült, azt a helyet hálájának kifejezéseképpen „segítségülhívás forrásának.” (En-Hakore), ajándékul kapott forrásnak nevezete, amelyet akkor kapott, amidőn az Úrhoz kiáltott. Azt a helyet a Bírák könyvének írása idejében is úgy nevezték. Az a forrás, amelyet Isten a maga nevéért fakasztott, az ő hatalmának és hűségének azok előtt való emléke lett, akik őt lélekben és igazságban szolgálták és hívták segítségül. Mennyire alkalmas eszköz a folyóirat és a többi iratok, Isten felüdítő igazságának szolgáihoz való juttatására, mint eszköz, vagy csatorna! Ezt az eszközt Isten és nem az ember rendelte. Így a gyülekezet illési korszaka alatt is a folyóirat juttatta el Isten hű népéhez az éltető friss igazságokat. Isten mind e mai napig használja azokat az igazság felüditő vizének eljuttatására, az ő hű népének megtartására. Az Úr hű szolgái ígéretet kaptak, hogy Isten híven teljesíteni fogja megtartó ígéretét; emiatt, amidőn munkába mennek, teljes meggyőződéssel énekelhetik: „Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, a hűség megőrzője: Kinek szíve reád támaszkodik, megőrződ azt teljes békében, mivel tebenned bízik. Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában örök kőszálunk van.” — Ézsaiás 26:2—4
39 Sámson hozzákezdett, hogy Izraelt a körülmetéletlen filiszteusoktól megszabadítsa és tovább ítélkezett Izraelben: „És itélé Sámson Izraelt a filiszteusok idejében 20 esztendeig” (Bírák 15:20) Sámsonnak, mint Izrael bírájának folytatólagos szolgálata bizonyítja Jehovában való hitét és az ő szolgájaképpen való hűségét, ami egyúttal amellett szóló bizonyíték, hogy Isten hű népét példázza és követendő példa a hűségesek előtt, akik Isten szolgálatára szentelték magukat. — Zsidók 11:32; 12:1
Gáza
40 Sámsont Jehova azután Gázába küldötte. A tudósítás erről nem számol be világosan; mindazáltal arra kell gondolnunk, hogy Sámson, mint Jehova szolgája a Felséges vezetése alatt szerepelt: „És elment Sámson Gázába és meglátott ott egy parázna asszonyt és bement hozzá.” (Bírák 16:1) „Gáza” „erődítményt”, „erőset” jelent. Ez a név „kecskét” is jelent; s amint a következő történet mutatja, ez a név nagyon jellemző volt. Gáza öreg város volt, immár Mózes 1. könyv. 10:19-ben is említve van. A filiszteus szövetség 5 városa közül ez volt az egyik főváros. (Józsué 13:3) Habár a város egy kis távolságra feküdt a tengertől, kikötője is volt a tengeri kereskedelemmel is foglalkozott. Gáza lakosai ördögimádók voltak és Dágon, a halisten volt az istenük. Erődít-
ményük abban az időben nagyon erősnek számított, Palesztina kulcsvárosa volt és a déli határon épült. Az Egyiptomba vezető úton, északon is kulcsváros volt. Be van bizonyulva, hogy az Egyiptomból bevándorolt Káftoreusok a filiszteusok, akik Gáza őslakóit betörésük alkalmával kiirtották és helyükben letelepedtek. (Mózes V.2:23; Ámos 9:7) A filiszteusok által elfoglalt terület az Ígéret földjének egy része volt, s amint máris mondottuk, Júda törzsének volt kiosztva; de a legtöbb időn keresztül a filiszteusok tartották megszállva.
41 A filiszteusok története feltűnően egyezik a római katolikus hierarchia történetével. A római katolikus szervezet a pogány Rómából, illetve Sátán szervezetéből keletkezett, amit a hajdankori Egyiptom példáz. A római katolikus rendszer már történelmének kezdetén Isten népének vallotta magát, amit a Júda országa illetve Isten dicsőítése példáz. Köztudomás szerint ez a hierarchia üzletpolitikai szervezet és vallás név alatt működik, de a fő célja a meggazdagodás és a földön való uralkodás. Ez a szervezet volt mindenkor Jehova igazi híveinek az ellensége. A mai Gáza lakosaival együtt az Úrtól pusztulásra van szánva és amint látszik, a pusztulás, Armaghedon első részében, illetve a nagy csata kezdetén fog lezajlani. (Jeremiás 21:20; 47:5) Ez a gonosz szervezet napjainkig sok bűntényt követett el, gyalázatos dolgainak egyike Isten népének a világháború alatt az illési munka végződésekor való megalázása és foglyulejtése volt 1917-19-ig. Jehova az ő népén elkövetett sok sérelemért kijelentette, hogy „tüzet fog bocsátani Gázára és palotáit felperzseli; a filiszteusok elpusztulnak, mondotta az Úr Isten.” (Ámos 1:6-8) Amidőn Jehova haragjának hevét kifejezi a mai filiszteusokkal szemben, azok gyökerestől kipusztulnak és így megnyílik az út, hogy mindenki dicsőíteni tudja Istent, aki neki szenteli magát és alázatosságra és igazságosságra törekszik. „Mert elhagyottá lett Gáza, Askelon pedig pusztasággá; Asdódot délben űzik el és Ekron kiirtatik. Jaj a tenger vidékén lakóknak, a kereteusok nemzetségének! Az Úr igéje ellened van, te Kanaán, filiszteusok földje; elpusztítalak téged, lakatlanná leszel. És a tenger vidéke legelőkké, pásztorok tanyáivá és juhoknak aklaivá lészen. És az a vidék a Júda házának maradékáé lesz, ők legeltetnek azon; estére Askelon házaiban heverésznek, mert meglátogatja őket az Úr, az ő Istenük és visszahozza az ő foglyaikat… Ez esik meg rajtuk az ő kevélységükért, amiért gyalázkodtak és felfuvalkodtak a Seregek Urának népe ellen.” – Sofóniás 2:4-7, 10.
(folytatása következik)

Csehszlovákiában felelős:K. J. Kopecký, Praha-Smichov, U Nikolajky 15.
Watch Tower, Praha-Smichov nyomása.
Ára: 2.— Kč