Oldal:HUw1936.03 Samson 1-3.djvu/23

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


55
sietett az ő segítségére. Sámson, a hű szolga egyedül harcolt, illetve emberi segítség nélkül, de mindazáltal az Úr erejével. Így történt a gyülekezet illési korszaka alatt is, hogy egy néhány hű­séges, szorgalmas és bátor férfi és nő híven végezte a munkát, mialatt többen csak tétlenül nézték és semmit sem tettek Jehova dicsőségére. Akik állandóan szolgáltak Jehovának, olyanokból állottak, akik engedelmesek és alázatosak voltak, mint a szamár és állcsontjukat Jehova és Jézus Krisztus hirdetésére vagy bizonyságtevésére hasz­ nálták és folytatták a munkát, hogy a modern filiszteusokat Isten szavával megverjék. A küzdelem tovább folyt és az igazak fellobogtatták az Úr zászlaját.
32 Sámson, miután a szamárállcsonttal a filiszteusokat megverte, egy dalt énekelt Jehova di­csőségére; „És monda Sámson: szamár állcsont­jával seregeket seregre, szamár állcsontjával ezer férfit vertem le.” (Bírák 15:16) Ebben a dal­ban nem hivalkodott a saját erejével, hanem Jehova Istennek adott hálát, aki ama borzasztó baj­ban támogatója volt. Sámson nem őrizte meg a szamárállcsontot és nem is akasztotta szegre a sátorában mint ereklyét, hogy azt csodálják vagy imádják, ahogyan egyes emberek cselekedni szoktak, akik az illési korszak alatt büszkén szoktak rámutatni vívmányaikra. Istenben és nem abban az eszközben bízott, amelyet a kezében tartott. Miután a szamárállcsont rendeltetését teljesítette, nem volt reá szüksége többé. „És mikor ezt el­ mondotta, elvetette kezéből az állcsontot és elnevezé azt a helyet Ramath-Lehinek.” — Bírák 15:17
33 Sámson a csata helyét illő névvel ruházta fel. „Lehi" „állcsontot" jelent és azt a helyet Sámson nevezte így, miután az ellene támadott filiszteusokat megverte. Sámson „Ramath-Lehinek" nevezte ezt a helyet, ami az „állcsont felemelését" jelenti, illetve, hogy azt akkor ott az ellenség le­verése által Jehova nevének igazolására használta. Így tette emlékezetessé a győzelem helyét Jehova nevének igazolására; ez mutatja, hogy a hű szolgák jól teszik, ha mindenkor Istennek adják a dicsőséget az ő megtartó kegyelméért és erejé­ért és nem embereket imádnak.
34 Ez a verekedés, ahol Sámson ezer filiszteust agyonvert, nagy megpróbáltatást jelentett Sámsonra nézve és utána nagyon ki volt merülve és nagyon megszomjazott. „Azután megszomjúhozék felette igen és felkiáltott az Úrhoz és monda: Te adtad szolgád kezébe ezt a nagy győzelmet és most szomjan kell meghalnom és a körülmetéletlenek kezébe jutnom.” — Bírák 15:18
35 Akkor volt a legmelegebb nyár; és Sámson szünet nélkül verekedett szomjasan, még ha lett volna valami a közelben, amivel szomját olthatta volna. A győzelmet nem magának tulajdonította, hanem Jehovát dicsőítette érte; magát Isten szolgájának nevezte és teljes hittel az Úrtól kért segítséget, hogy meg ne haljon. Ez mutatja, hogy todatában volt Jehovától való függésének és annak is, hogy a győzelem Isten győzelme volt és nem az övé. Sámsonnak e helyzetben tanúsított viselkedése hangsúlyozza, hogy ő hívő ember volt és Isten őt az ő hitéért és hűségéért említi a
hűségesek között. (Zsidók 11:32) Tisztában volt azzal, hogy habár a filiszteusokat megfutamította és közülök ezret agyonvert, de a körülmetéletlenek kezébe esett volna, mivel nagyon ki volt merülve. Tudta, hogy a körülmetéletlen filiszteusok ebben az esetben gyalázni fogják Sámson Istenét és még inkább fogják gúnyolni, mondván: „az ő Istene nem tudta megszabadítani őt a szomjanhalástól a vadonban, ahol a szamárállcsontot találta.” Azért könyörgött Sámson, Istenhez, hogy adjon neki friss vizet, hogy életben maradhasson és tovább tudjon harcolni. Ezzel példázta az illési korszak hűségeseit, akik gyakran voltak bájok között és szorultak segítségre és felüdülésre, hogy életben maradhassanak és Jehova nevéről és dicsőségéről és az ő királyáról tovább is bizonyságot tehessenek. Sámson hűsége és kitartása követendő példa Krisztus hű kővetői előtt és hasonló cselekedetre vannak buzdítva. (Zsidók 12:1) Szomjan engedi halni szolgáját Jehova a vadonban? Nem; mert Isten mindenkor megőrzi azokat, akik hívek őhozzá. Sámson Lehiben annak a helynek a közelében volt, ahol a szamárállcsontot találta, Isten ott akarta őt felüdíteni és tovább is életben tartani. „Akkor meghasitá Isten a zápfogat, mely az állcsontban volt és víz fakadt ki abból, ő pedig ivott, ereje megtért és megelégedett. Azért neveztetik a „segítségülhívás forrásának" e hely Lehiben mind e mai napig.” — Bírák 15:19
36 Ez nem azt jelenti, hogy Isten, Sámson zápfogából vagy a szamárállcsont zápfogából fakasz­tott vizet, hanem a víz a földből fakadt azon a helyen, amelyet Sámson Lehinek (állcsontnak) vagy Ramath Lehinek nevezett, ami egy talált eszköz helyét jelenti Jehova nevének igazolására. Nincs föl jegyezve, hogy Isten földrengés vagy egy­szerű repedés útján buzogtatta föl a vizet. Elég az hozzá, hogy Jehova Isten ott felüdítette és életben tartotta hű szolgáját. Az Úr nyilván ezzel mindazon hívekre rámutat, akik minden körülmények között bíznak benne, amidőn Ézsaiás prófétával megiratta: „A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvük a szomjúságban elepedt; én, az Úr meghallgatom őket, én, Izrael Istene nem hagyom el őket. Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásaivá." (Ézsaiás 41:17—18) Ez a prófétai kép világosan előre mutatja, hogy Isten hű osztálya híven megbízhatik Jehovában, hogy az ínség minden idejében meg fogja tartani és sosem fogja elhagyni azokat, akik mindvégig teljesítik az ő akaratának cselekvésére kötött, szövetségüket.
37 Miután Sámson felfrissült az Úrtól szerzett értékes víztől, megerősödött és nem félt. Így volt az illési korszak alatt is, amidőn a hűségeseket a küzdelem kemény próbára állította és elcsüggedtek, elfáradtak és az Úr felüdítő ígéretére szomjaztak, Isten felüdítette őket; azután tovább folytatták munkájukat, minden erejükből megtették, amit meg tudtak tenni és tovább örvendeztek. Ez teljesen megegyezik Isten ígéretével, amelyet a hűségeseknek tett. (Ézsaiás 40:29—31) Amit