„Oldal:Az-ő-nyája-rész-1-2-Gyermekek-rész-1-2-Egység-a-cselekedetben-1938.pdf/7” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
(Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „135 bizonyultak és a templomba gyűjtöttek, ezek bizalmas viszonyban vannak az Ür Jézus Krisztussal. Most tehát többé nem szükséges, hogy a közbenjáró, a sz…”)
 
 
(8 közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
Oldal állapotaOldal állapota
-
Nincs korrektúrázva
+
Korrektúrázva
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
135
+
{{raw:data:ai|2||135}}
bizonyultak és a templomba gyűjtöttek, ezek bizalmas
+
{{raw:data:c|
viszonyban vannak az Ür Jézus Krisztussal. Most tehát
+
{{raw:data:p|c|bizonyultak és a templomba gyűjtöttek, ezek bizalmas viszonyban vannak az Úr Jézus Krisztussal. Most tehát többé nem szükséges, hogy a közbenjáró, a szent szellem
többé nem szükséges, hogy a közbenjáró, a szent szellem
+
bizonyságot tegyen nekik; hanem maga az Úr Jézus az erősségük és vezérük, mivel Ő most velük van. A tem­plomban összegyűjtöttek részévé tétetnek 'Isten válasz­tott szolgájának', és az Úr Jézus Krisztus angyalai, akik néki a templomban szolgálnak, szolgálják a templom­sereget: „És elküldé angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik választottait! a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig." (Máté 24:31 „Mert an­gyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek minden utadban." (91. zsoltár 11, 12) Csak a „kicsiny nyáj" van a templomba gyűjtve, és e „kicsiny nyáj" tagjai­nak 'tesz bizonyságot a szellem', hogy Isten fiai. Mikor kezdődött a szellem e bizonysága? és hogyan adatik ez a bizonyság, miáltal megállapíthatjuk a Krisztus Jézus­sal való királyságra szóló el hivatásunkat és választá­sunkat?}}
bizonyságot tegyen nekik; hanem maga az Űr Jézus az
 
erősségük és vezérük, mivel ö most velük van. A tem­
 
plomban összegyűjtöttek részévé tétetnek 'Isten válasz­
 
tott szolgájának
 
*,
 
és az Űr Jézus Krisztus angyalai, akik
 
néki a templomban szolgálnak, szolgálják a templom­
 
sereget: „És elkíhli angyalait nagy trombitaszóval, és
 
egybegyiijtik választottál! a négy szelek felöl, az ég
 
egyik végétől a másik végéig." (Máté 24 :31) „Mert an­
 
gyalainak ■ parancsolt felőled, hogy őrizzenek minden
 
utadban." (91. zsoltár 11, 12) Csak a „kicsiny nyáj"
 
van a templomba gyűjtve, és o „kicsiny nyáj" tagjai­
 
nak 'tesz bizonyságot a szellem
 
*,
 
hogy Isten fiai. Mikor
 
kezdődött a szellem e bizonysága? és hogyan adatik ez
 
a bizonyság, miáltal megállapíthatjuk a Krisztus Jézus­
 
sal való királyságra szóló el hivatásunkat és választá­
 
sunkat?
 
  
15. Kire vonatkozik a Róma 8:4 és hogwn?
+
{{raw:data:s|{{raw:data:ta|c|Tanulmánykérdések}}}}
16, 17. Mit értsünk a test szerint való gondolkodás alatt? és
+
{{raw:data:q|1| Miért lett az emberi nem Krisztus kezébe és hatalmának
mit a szellem szerint való gondolkodás alatt?
+
kiszolgáltatta? Mi célbél? Hogyan lesz elérve ez a cél? mily céllal?}}
18—20. Mily állapotban vaunak a Jonadábok a Róma 8:6ot illetőleg? Miért vonatkozik ez orcájuk is?
+
{{raw:data:q|2| Mi történt, ezzel összhangban pünkösdtől 1918-ig? 1918-tól 1935-ig? Mily tényeket kell figyelembe venni, hogy könnyebben végkövetkeztetésre juthassunk megtárgyalandó kérdésben ?}}
21, 22. Magyarázd meg a 9. verset s hogy vájjon az a Jonadábokra is vonatkozik!
+
{{raw:data:q|3-11|Kire vonatkoznak a Róma 8:16, 17-ben feljegyzett szavak? Hogyan van ez kimutatva? Mily fontos pont tárul fel, ha a szöveg különböző fordításait összehasonlítjuk? Mily más fontos pontok tűnnek ki ebből a szövegből?}}
23. Kiró vonatkozik a 10. vers? hogyan állapítható meg ez?
+
{{raw:data:q|12-13| Magyarázd meg, vajjon az Úr ügyéért való szen­vedés arra szolgál, hogy valakit Isten fiaként és Krisztus társörököseként ismertessen?}}
és a 11. vers?
+
{{raw:data:q|14| Mire vonatkozik a Róma 8:2-ben feljegyzett „szellem"? Mily módon működik, hogy azáltal a Krisztus Jézus­ban lévők megszabaduljanak a "bűn és halál törvényétől"? Mit lehet mondani e tekintetben a Jonadábokról?}}|
24. Hogyan alkaimazható a 13. vers? Mily különbséggel a
+
{{raw:data:q|15| Kire vonatkozik a Róma 8:4 és hogyan?}}
Galnfa 5:24 világánál?
+
{{raw:data:q|16-17| Mit értsünk a test szerint való gondolkodás alatt? és mit a szellem szerint való gondolkodás alatt?}}
 +
{{raw:data:q|18-20| Mily állapotban vannak a Jonadábok a Róma 8:6-ot illetőleg? Miért vonatkozik ez őreájuk is?}}
 +
{{raw:data:q|21-22| Magyarázd meg a 9. verset s hogy vajjon az a Jonadábokra is vonatkozik!}}
 +
{{raw:data:q|23| Kire vonatkozik a 10. vers? hogyan állapítható meg ez? és a 11. vers?}}
 +
{{raw:data:q|24|Hogyan alkalmazható a 13. vers? Mily különbséggel a Galata 5:24 világánál?}}
 +
{{raw:data:q|25| Kicsodák tehát az apostol által a 13 és 14. versben említett Isten fiai? Mily különbséget ismerhetünk fel ebben az összefüggésben a Péter 1. 1:3, 4 és János I. 3:1, 2-ből?}}
 +
{{raw:data:q|26| Mikor és hogyan alkalmazhatók vagy teljesülnek a 21, 22, 19 és 23. versek? Hasonlóképpen a Kor. I. 15:44? Hogyan tudják a felkent maradók tagjai, hogy a templomban vannak?}}
 +
{{raw:data:q|27-30| Mit kell érteni a 15. versben említett 'szolgaság
 +
szelleme a félelemre' alatt? Ki lett megszabadítva az alol és hogyan? Mit bizonyít az, hogy megszabadultak? Mily felvilágosítással szolgál e tekintetben a Galata 4:4-7 és 9-11-ig, valamint János I. 1:11-13?}}
 +
{{raw:data:q|31-35|Mutasd ki íráshelyekkel, vajjon Isten egy földi osztályra helyezheti szellemét, anélkül hogy őket szellemtől szülje! Valamint hogy vajjon csak azokat használta fel feltett szándékára, akik magukat Isten akaraténak a cselekvésére szentelték!}}
 +
{{raw:data:q|36-37|Magyarázd meg írásszövegek segítségével, hogy mit keell érteni a 16. versben "a szellem maga" szavak alatt!}}
 +
{{raw:data:q|38|Mit jelentenek az "...egyidejűleg bizonyságot tesz a mi szellemünknek" szavak? Kire vonatkozik tehát a 16. vers feljegyzése?}}
 +
{{raw:data:q|39|Indokold meg Jézusnak a János 14:3, 18-ban feljegyzett szavait és alkalmazd azokat!}}
 +
{{raw:data:q|40|Magyarázd meg, vajjon a felszenteltek és szellemtől szülöttek mindenike bírja a szellem bizonyságát! s vajjon a Máté 24:31 és a 91. zsoltár 11,12 rájuk illik! Kik gyűjtetnek össze a templomba és bírják a szellem bizonyságát, hogy Isten fiai?}}}}
 +
{{raw:data:ta|r|(Angol W. 1938 március 15)}}
  
25. Kicsodák tehát az apostol által a 13 és 14. versben
+
{{raw:data:s|bold|40|{{raw:data:ta|c|Az ő nyája}}}}
 +
{{raw:data:ta|c|II. rész}}
 +
{{raw:data:ta|c|„Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet és engemet is ismernek az enyéim, amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor." — János 10:14—16.}}
  
említett Isten fiai? Mily különbséget ismerhetünk fel
+
{{raw:data:c|
ebben az összefüggésben a Péter 1. 1:3, 4 és János
+
{{raw:data:p|1|1|id=q1|{{raw:data:idhidden|paragraph1q1|}}HEH0VA feltámasztotta Jézust a halálból, maga után a legmagasabb tisztségre emelte és teljes hatalommal és tekintéllyel ruházta fel a „kicsiny nyáj" és később a más juhok" összegyűjtésére. Röviddel Krisz­tus Jézus felmagasztalása után s amidőn a tanítványok Jeruzsálemben ígérete beteljesedésére vártak — amely ígéret szerint Jézus Jehovát kérni fogja, hogy egy másik ügykezelőt vagy vigasztalót küldjön nekik — rájuk szállott Isten szellemének a hatalma. Akkor és ott kezdett a „szellem maga" bizonyságot tenni, amint azt az apostol feljegyzi. A szent szellemnek a hű apostolokon, körülöttük, általuk és érettük való megnyilatkozása és működése által tett bizonyságot a szellem, hogy ők Is­ten fiai és Krisztus Jézus társörökösei voltak. Isten elküldötte nekik a „segítőt" és „vigasztalót", amint azt Jézus megígérte, s a „bizonyság" megkezdődött nekik és azután mindazokhoz eljutott, akik meghívattak a ki­rályságban való résztvételre úgy ahogy Jézus már földönlétekor meghívta hű tanítványait, hogy vegyenek részt vele a királyságban.}}
I. 3:1, 2-J>öl?
+
{{raw:data:p|2|2|id=q2|{{raw:data:idhidden|paragraph2q2|}}Pünkösdtől kezdve Krisztus Jézusnak 1918-ban történt templomhoz jöveteléig oktatta a szent szellem az Úr igaz követőit: „Az ügykezelő [vigasztaló] pedig, a szent szellem, amelyet az én nevemben küld az Atya az mindenre megtanít benneteket és mindenre emlékeztet, amiket mondottam néktek." (János 14:26; Elber-}}|
26. Mikor és hogyan alkalmazhatók vagy teljesülnek a 21,
+
{{raw:data:p|c|feldi ford.)A szellem az apostoloknak bizonyságot tett Jézusról, amint megmondotta nekik: "Mikor pedig eljő majd a vigasztaló, akit [helyesebben:amelyet] én küldök néktek az Atyától, az igazságnak szelleme, amely az Atyától származik, az tesz majd rólam bizonyságot." (János 15:26) A szellem rávezette őket az igazságra és meg mutatta nekik az eljövendő dolgokat: "De amikor eljő amaz, az igazság szelleme, minden igazságra elvezérel titeket. Mert nem ő magától szól néktek, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőit majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondottam, hogy az enyémből vesz és megjelenti néktek." - János 16:13-15.}}
22, 19 és?3. versek? Hasonlóképpen a Kor. I. 15:44Hogyan tudják a felkent maradók tagjai, hogy a
+
{{raw:data:p|3|3-7|id=q3|{{raw:data:idhidden|paragraph3q3|}}A szent szellem nem úgy hatott a tanítványokra, hogy őket mintegy autómataként működtesse, hanem a Szentírás szerint a tanítványok sokat tanulmányoztak, kutatták és megvitatták a dolgot, s mivel Isten akaratát igyekeztek cselekedni, a szellem a helyes uton vezette őket. Ők nem tanultak sok nyelvet; a szellem azonban képesítette őket arra, hogy az Úr üzenetét értelemmel sok nyelven prédikálják. (Csel. 2:4) A felszenteltek csoportjai között sok tanító volt; mindazáltal a "szent szellem" Barnabást és Saulust [Pált] választotta ki, hogy az Úr nevében úttörő szolgálatot végezzenek. „Mikor azért azok az Úrnak szolgáltak és bőj-}}}}
templomban vannak?
 
27—30. Mit kell érteni a 15. versben említett 'szolgaság
 
szelleme a félelemre
 
*
 
alatt? Ki lett megszabadítva az
 
alól és hogyan? Mit bizonyít az, hogy megszabadultak?
 
Mily felvilágosítással szolgál e tekintetben a Galata
 
Tannltnánykérdések
 
4:4—7 és 9—11-íg, valamint János I. 1: H—13?
 
1. Miért lett az emberi nem Krisztus kezébe és hatalmának 31—35. Mutasd ki Iráshelyekkel, vájjon Isten egy földi
 
kiszolgáltatta? Mi célbél? Hogyan lesz elérve ez a
 
osztályra helyezheti szellemét., anélkül hogy őket
 
cél? mily céllal?
 
szellemtől szülje! Valamint hogy vájjon csak azokat
 
2. Mi történt, ezzel összhangban pünkösdtől 1918-ig? 1918használta fel feltett szándékára, akik magukat Isten
 
tól 1935-ig? Mily tényeket kell figyelembe venni, hogy
 
akaratának a cselekvésére szenteltékl
 
könnyebben végkövetkeztetésre juthassunk az itt 36, 37. Magyarázd meg Tr.-íwzövegck segítségéve), hogy
 
megtárgyalandó kérdésben ?
 
mit kell érteni a 16. versben „a szellem maga" szavaK
 
3—11. Kire vonatkoznak a Róma 8 :16, 17-ben feljegyzett
 
alatt!
 
szavak? Hogyan van ez kimutatva? Mily fontos pont 38. Mit
 
jelentenek az .......egyidejűleg bizonyságot tesz a
 
tárid fel, ha a szöveg különböző fordításait összeha­
 
mi szellemünknek" szavak? Kire vonatkozik tehát a
 
sonlítjuk? Mily más fontos pontok tűnnek ki ebből a
 
16. vers feljegyzése?
 
szövegből?
 
12. 13. Magyarázd meg, vájjon az Űr ügyéért való szen­ 39. Indokold meg Jézusnak a János 14:3, 18-ban feljegy­
 
zett szavait és alkalmazd azokat!
 
vedés arra szolgál, hogy valakit Isten fiaként és
 
•10. Magyarázd meg, vájjon a felszenteltek és szellemtől
 
Krisztus társöröKöseként ismertessen?
 
szülöttek mindenike bírja a szellem bizonyságát! s
 
1-1. Mire vonatkozik a Róma 8 2-ben feljegyzett „szellem"?
 
vájjon a Máté 24 -.31 és a 91. zsoltár 11, 1? rájuk '"‘k!
 
Mily módon működik, hogy azáltal a Krisztus Jézus­
 
Kik gyüjtetnek össze a templomba és bírják a szel­
 
ban lévők megszabaduljanak a ..bűn és halál törvé­
 
nyétől"? Mit lehet mondani e tekintetben a Jonadálem bizonyságát, hogy Isten fiai?
 
(Angol IV. 1938 március 15)
 
bokról?
 
 
 
Az ő nyája
 
 
 
x
 
 
 
II. rész
 
„Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet és engemet is ismernek az enyéim amiként ismer engem az
 
e3 en>
 
as Atyát; és életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem
 
ebből az akolbol valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen ágy akol és
 
egy pásztor." János 10:14—16.
 
EII0VA feltámasztotta Jézust a halálból, maga után földi ford.) A szellem az apostoloknak bizonyságot tett.
 
a legmagasabb tisztségre emelte és teljes hatalom­ Jézusról, amint megmondotta nekik: „Mikor pedig eljő
 
mal és tekintéllyel ruházta fel a „kicsiny nyáj" és majd a vigasztaló, akit [helyesebben: amelyet] én kül­
 
később a más juhok" összegyűjtésére. Röviddel Krisz­ dők néktek az Atyától, az igazságnak szelleme, nmely
 
tus Jézus felmagasztalása után s amidőn a tanítványok az Atyától származik, az tesz majd rólam bizonyságot."
 
Jeruzsálemben ígérete beteljesedésére vártak — amely (János 15 :26) A szellem rávezette őket az igazságra
 
ígéret szerint Jézus Jehovát kérni fogja, hogy egy má­ és megmutatta nekik az eljövendő dolgokat: „De amikor
 
sik ügykezelőt vagy vigasztalót küldjön nekik — rájuk eljő amaz, az igazság szelleme, minden Igazságra el ve­
 
szállott Isten szellemének a hatalma. Akkor és ott kez­ zérel titeket. Mert nem ő magától szól néktek, hanem
 
dett a „szellem maga" bizonyságot tenni, amint- azt az" gazokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket meg­
 
apóstól feljegyzi. A szent szellemnek a hu apostolokon,' jelenti néktek. Az engem dicsőit majd, mert az enyém­
 
körülöttük, általuk és érettük való megnyilatkozása és ből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé,
 
működése által tett bizonyságot a szellem, hogy ők Is­ az enyém: azért mondottam, hogy az enyémből vesz és
 
ten fiai és Krisztus Jézus társörökösei voltak. Isten el- megjelenti néktek." János 16:13—15.
 
’ Ajszent_ szellem nem úgy hatott a tanítványokra,
 
küldötte nekik a „segítőt" és „vigasztalót", amint azt
 
Jézus megígérte, s a „bizonyság"- megkezdődött nekik hogy ok^nuhfégy automataként műdődtesse, hanem á.
 
és. azután mindazokhoz eljutott, akik meghivattak a ki­ Szentifiís szerint a tanítványok' sokat tanulmányoztak,
 
rályságban való résztvételro. úgy ahogy Jézus már föl- 'kutatták és_mcgvítátt;ik'á_<lólgot, s mivel Isten akara-__.
 
dönlétekor meghívta hii tanítványait, hogy vegyenek fárjgyfekezfek cselekedni', átszeltem a helyes utón ve­
 
zette őket, ők nem tanultak sok nyelvet; á szellem
 
részt vele a királyságban.
 
’ Pünkösdtől kezdve Krisztus Jézusnak 1918-ban tör- azonban képesítette őket arra, hogy az Űr üzenetét ér-_.
 
tént templomhoz jöveteléig oktatta a szent szellem az telemmel ...sok .nyelven prédikálják. (Cscl._2:4) A fel­
 
Úr igaz követőit: „Az ügykezelő [vigasztaló] pedig, a szenteltek csoportjai között sok tanító volt:"míndazá1szent szellem, amelyet az én nevemben küld az Atya tal a „szent szellem" Barnabást és Sanínst (Páítj vá­
 
lasztotta ki, hogy az Ür nevében úttörő szolgálatot vé­
 
az mindenre megtanít benneteket és mindenre emlékez
 
tét, amiket mondottam néktek." (János 14 :26; Elber- gezzenek. „Mikor azért azok az Úrnak szolgáltak és bőj-
 
 
 
3
 

A lap jelenlegi, 2024. március 18., 20:58-kori változata

A lap korrektúrázva van


135
bizonyultak és a templomba gyűjtöttek, ezek bizalmas viszonyban vannak az Úr Jézus Krisztussal. Most tehát többé nem szükséges, hogy a közbenjáró, a szent szellem bizonyságot tegyen nekik; hanem maga az Úr Jézus az erősségük és vezérük, mivel Ő most velük van. A tem­plomban összegyűjtöttek részévé tétetnek 'Isten válasz­tott szolgájának', és az Úr Jézus Krisztus angyalai, akik néki a templomban szolgálnak, szolgálják a templom­sereget: „És elküldé angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik választottait! a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig." (Máté 24:31 „Mert an­gyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek minden utadban." (91. zsoltár 11, 12) Csak a „kicsiny nyáj" van a templomba gyűjtve, és e „kicsiny nyáj" tagjai­nak 'tesz bizonyságot a szellem', hogy Isten fiai. Mikor kezdődött a szellem e bizonysága? és hogyan adatik ez a bizonyság, miáltal megállapíthatjuk a Krisztus Jézus­sal való királyságra szóló el hivatásunkat és választá­sunkat?


Tanulmánykérdések
(Angol W. 1938 március 15)


Az ő nyája
II. rész
„Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet és engemet is ismernek az enyéim, amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor." — János 10:14—16.


1
HEH0VA feltámasztotta Jézust a halálból, maga után a legmagasabb tisztségre emelte és teljes hatalommal és tekintéllyel ruházta fel a „kicsiny nyáj" és később a más juhok" összegyűjtésére. Röviddel Krisz­tus Jézus felmagasztalása után s amidőn a tanítványok Jeruzsálemben ígérete beteljesedésére vártak — amely ígéret szerint Jézus Jehovát kérni fogja, hogy egy másik ügykezelőt vagy vigasztalót küldjön nekik — rájuk szállott Isten szellemének a hatalma. Akkor és ott kezdett a „szellem maga" bizonyságot tenni, amint azt az apostol feljegyzi. A szent szellemnek a hű apostolokon, körülöttük, általuk és érettük való megnyilatkozása és működése által tett bizonyságot a szellem, hogy ők Is­ten fiai és Krisztus Jézus társörökösei voltak. Isten elküldötte nekik a „segítőt" és „vigasztalót", amint azt Jézus megígérte, s a „bizonyság" megkezdődött nekik és azután mindazokhoz eljutott, akik meghívattak a ki­rályságban való résztvételre úgy ahogy Jézus már földönlétekor meghívta hű tanítványait, hogy vegyenek részt vele a királyságban.
2
Pünkösdtől kezdve Krisztus Jézusnak 1918-ban történt templomhoz jöveteléig oktatta a szent szellem az Úr igaz követőit: „Az ügykezelő [vigasztaló] pedig, a szent szellem, amelyet az én nevemben küld az Atya az mindenre megtanít benneteket és mindenre emlékeztet, amiket mondottam néktek." (János 14:26; Elber-
feldi ford.)A szellem az apostoloknak bizonyságot tett Jézusról, amint megmondotta nekik: "Mikor pedig eljő majd a vigasztaló, akit [helyesebben:amelyet] én küldök néktek az Atyától, az igazságnak szelleme, amely az Atyától származik, az tesz majd rólam bizonyságot." (János 15:26) A szellem rávezette őket az igazságra és meg mutatta nekik az eljövendő dolgokat: "De amikor eljő amaz, az igazság szelleme, minden igazságra elvezérel titeket. Mert nem ő magától szól néktek, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőit majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondottam, hogy az enyémből vesz és megjelenti néktek." - János 16:13-15.
3
A szent szellem nem úgy hatott a tanítványokra, hogy őket mintegy autómataként működtesse, hanem a Szentírás szerint a tanítványok sokat tanulmányoztak, kutatták és megvitatták a dolgot, s mivel Isten akaratát igyekeztek cselekedni, a szellem a helyes uton vezette őket. Ők nem tanultak sok nyelvet; a szellem azonban képesítette őket arra, hogy az Úr üzenetét értelemmel sok nyelven prédikálják. (Csel. 2:4) A felszenteltek csoportjai között sok tanító volt; mindazáltal a "szent szellem" Barnabást és Saulust [Pált] választotta ki, hogy az Úr nevében úttörő szolgálatot végezzenek. „Mikor azért azok az Úrnak szolgáltak és bőj-