„Oldal:Az-ő-nyája-rész-1-2-Gyermekek-rész-1-2-Egység-a-cselekedetben-1938.pdf/7” változatai közötti eltérés

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
Oldal (be lesz illesztve):Oldal (be lesz illesztve):
1. sor: 1. sor:
 
{{raw:data:ai|2||135}}
 
{{raw:data:ai|2||135}}
bizonyultak és a templomba gyűjtöttek, ezek bizalmas viszonyban vannak az Úr Jézus Krisztussal. Most tehát többé nem szükséges, hogy a közbenjáró, a szent szellem
+
{{raw:data:c|
bizonyságot tegyen nekik; hanem maga az Úr Jézus az erősségük és vezérük, mivel Ő most velük van. A tem­plomban összegyűjtöttek részévé tétetnek 'Isten válasz­tott szolgájának',
+
{{raw:data:p|c|bizonyultak és a templomba gyűjtöttek, ezek bizalmas viszonyban vannak az Úr Jézus Krisztussal. Most tehát többé nem szükséges, hogy a közbenjáró, a szent szellem
és az Űr Jézus Krisztus angyalai, akik néki a templomban szolgálnak, szolgálják a templom­sereget: „És elküldé angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik választottait! a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig." (Máté 24:31) „Mert an­gyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek minden utadban." (91. zsoltár 11, 12) Csak a „kicsiny nyáj" van a templomba gyűjtve, és e „kicsiny nyáj" tagjai­nak 'tesz bizonyságot a szellem', hogy Isten fiai. Mikor kezdődött a szellem e bizonysága? és hogyan adatik ez a bizonyság, miáltal megállapíthatjuk a Krisztus Jézus­sal való királyságra szóló el hivatásunkat és választá­sunkat?}}
+
bizonyságot tegyen nekik; hanem maga az Úr Jézus az erősségük és vezérük, mivel Ő most velük van. A tem­plomban összegyűjtöttek részévé tétetnek 'Isten válasz­tott szolgájának', és az Úr Jézus Krisztus angyalai, akik néki a templomban szolgálnak, szolgálják a templom­sereget: „És elküldé angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik választottait! a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig." (Máté 24:31 „Mert an­gyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek minden utadban." (91. zsoltár 11, 12) Csak a „kicsiny nyáj" van a templomba gyűjtve, és e „kicsiny nyáj" tagjai­nak 'tesz bizonyságot a szellem', hogy Isten fiai. Mikor kezdődött a szellem e bizonysága? és hogyan adatik ez a bizonyság, miáltal megállapíthatjuk a Krisztus Jézus­sal való királyságra szóló el hivatásunkat és választá­sunkat?}}
  
15. Kire vonatkozik a Róma 8:4 és hogwn?
+
{{raw:data:s|{{raw:data:ta|c|Tanulmánykérdések}}}}
16, 17. Mit értsünk a test szerint való gondolkodás alatt? és
+
{{raw:data:q|1|id=q1| Miért lett az emberi nem Krisztus kezébe és hatalmának
mit a szellem szerint való gondolkodás alatt?
+
kiszolgáltatta? Mi célbél? Hogyan lesz elérve ez a cél? mily céllal?}}
18—20. Mily állapotban vaunak a Jonadábok a Róma 8:6ot illetőleg? Miért vonatkozik ez orcájuk is?
+
{{raw:data:q|2|id=q2| Mi történt, ezzel összhangban pünkösdtől 1918-ig? 1918-tól 1935-ig? Mily tényeket kell figyelembe venni, hogy könnyebben végkövetkeztetésre juthassunk megtárgyalandó kérdésben ?}}
21, 22. Magyarázd meg a 9. verset s hogy vájjon az a Jonadábokra is vonatkozik!
+
{{raw:data:q|3—11|id=q3| Kire vonatkoznak a Róma 8:16, 17-ben feljegyzett szavak? Hogyan van ez kimutatva? Mily fontos pont tárul fel, ha a szöveg különböző fordításait összehasonlítjuk? Mily más fontos pontok tűnnek ki ebből a szövegből?}}
23. Kiró vonatkozik a 10. vers? hogyan állapítható meg ez?
+
{{raw:data:q|12-13|id=q4| Magyarázd meg, vajjon az Úr ügyéért való szen­vedés arra szolgál, hogy valakit Isten fiaként és Krisztus társörököseként ismertessen?}}
és a 11. vers?
+
{{raw:data:q|14|id=q5| Mire vonatkozik a Róma 8:2-ben feljegyzett „szellem"? Mily módon működik, hogy azáltal a Krisztus Jézus­ban lévők megszabaduljanak a "bűn és halál törvényétől"? Mit lehet mondani e tekintetben a Jonadábokról?}}|
24. Hogyan alkaimazható a 13. vers? Mily különbséggel a
+
{{raw:data:q|15|id=q6| Kire vonatkozik a Róma 8:4 és hogyan?}}
Galnfa 5:24 világánál?
+
{{raw:data:q|16-17|id=q7| Mit értsünk a test szerint való gondolkodás alatt? és mit a szellem szerint való gondolkodás alatt?}}
 
+
{{raw:data:q|18—20|id=q8| Mily állapotban vannak a Jonadábok a Róma 8:6-ot illetőleg? Miért vonatkozik ez őreájuk is?}}
25. Kicsodák tehát az apostol által a 13 és 14. versben
+
{{raw:data:q|21-22|id=q9| Magyarázd meg a 9. verset s hogy vajjon az a Jonadábokra is vonatkozik!}}
 
+
{{raw:data:q|23|id=q10| Kire vonatkozik a 10. vers? hogyan állapítható meg ez? és a 11. vers?}}
említett Isten fiai? Mily különbséget ismerhetünk fel
+
{{raw:data:q|24|id=q11|Hogyan alkalmazható a 13. vers? Mily különbséggel a Galata 5:24 világánál?}}
ebben az összefüggésben a Péter 1. 1:3, 4 és János
+
{{raw:data:q|25|id=q12| Kicsodák tehát az apostol által a 13 és 14. versben említett Isten fiai? Mily különbséget ismerhetünk fel ebben az összefüggésben a Péter 1. 1:3, 4 és János I. 3:1, 2-ből?}}
I. 3:1, 2-J>öl?
+
{{raw:data:q|26|id=q13| Mikor és hogyan alkalmazhatók vagy teljesülnek a 21, 22, 19 és 23. versek? Hasonlóképpen a Kor. I. 15:44? Hogyan tudják a felkent maradók tagjai, hogy a templomban vannak?}}
26. Mikor és hogyan alkalmazhatók vagy teljesülnek a 21,
+
{{raw:data:q|27—30|id=q14| Mit kell érteni a 15. versben említett 'szolgaság
22, 19 és?3. versek? Hasonlóképpen a Kor. I. 15:44Hogyan tudják a felkent maradók tagjai, hogy a
+
szelleme a félelemre' alatt? Ki lett megszabadítva az alól és hogyan? Mit bizonyít az, hogy megszabadultak? Mily felvilágosítással szolgál e tekintetben a Galata 4:4-7 és 9-11-ig, valamint János I. 1:11-13?}}
templomban vannak?
+
{{raw:data:q|31-35|id=q15|Mutasd ki íráshelyekkel, vajjon Isten egy földi osztályra helyezheti szellemét, anélkül hogy őket szellemtől szülje! Valamint hogy vajjon csak azokat használta fel feltett szándékára, akik magukat Isten akaraténak a cselekvésére szentelték!}}
27—30. Mit kell érteni a 15. versben említett 'szolgaság
+
{{raw:data:q|36-37|id=q16|Magyarázd meg írásszövegek segítségével, hogy mit keell érteni a 16. versben "a szellem maga" szavak alatt!}}
szelleme a félelemre
+
{{raw:data:q|38|id=q17|Mit jelentenek az "...egyidejűleg bizonyságot tesz a mi szellemünknek" szavak? Kire vonatkozik tehát a 16. vers feljegyzése?}}
*
+
{{raw:data:q|39|id=q18|Indokold meg Jézusnak a János 14:3, 18-ban feljegyzett szavait és alkalmazd azokat!}}
alatt? Ki lett megszabadítva az
+
{{raw:data:q|40|id=19|Magyarázd meg, vajjon a felszenteltek és szellemtől szülöttek mindenike bírja a szellem bizonyságát! s vajjon a Máté 24:31 és a 91. zsoltár 11,12 rájuk illik! Kik gyűjtetnek össze a templomba és bírják a szellem bizonyságát, hogy Isten fiai?}}}}
alól és hogyan? Mit bizonyít az, hogy megszabadultak?
+
{{raw:data:ta|r|(Angol W. 1938 március 15)}}
Mily felvilágosítással szolgál e tekintetben a Galata
 
Tannltnánykérdések
 
 
 
 
 
 
 
1. Miért lett az emberi nem Krisztus kezébe és hatalmának 31—35. Mutasd ki Iráshelyekkel, vájjon Isten egy földi
 
kiszolgáltatta? Mi célbél? Hogyan lesz elérve ez a
 
osztályra helyezheti szellemét., anélkül hogy őket
 
cél? mily céllal?
 
szellemtől szülje! Valamint hogy vájjon csak azokat
 
2. Mi történt, ezzel összhangban pünkösdtől 1918-ig? 1918használta fel feltett szándékára, akik magukat Isten
 
tól 1935-ig? Mily tényeket kell figyelembe venni, hogy
 
akaratának a cselekvésére szenteltékl
 
könnyebben végkövetkeztetésre juthassunk az itt 36, 37. Magyarázd meg Tr.-íwzövegck segítségéve), hogy
 
megtárgyalandó kérdésben ?
 
mit kell érteni a 16. versben „a szellem maga" szavaK
 
3—11. Kire vonatkoznak a Róma 8 :16, 17-ben feljegyzett
 
alatt!
 
szavak? Hogyan van ez kimutatva? Mily fontos pont 38. Mit
 
jelentenek az .......egyidejűleg bizonyságot tesz a
 
tárid fel, ha a szöveg különböző fordításait összeha­
 
mi szellemünknek" szavak? Kire vonatkozik tehát a
 
sonlítjuk? Mily más fontos pontok tűnnek ki ebből a
 
szövegből?
 
12. 13. Magyarázd meg, vájjon az Űr ügyéért való szen­ 39. Indokold meg Jézusnak a János 14:3, 18-ban feljegy­
 
zett szavait és alkalmazd azokat!
 
vedés arra szolgál, hogy valakit Isten fiaként és
 
•10. Magyarázd meg, vájjon a felszenteltek és szellemtől
 
Krisztus társöröKöseként ismertessen?
 
szülöttek mindenike bírja a szellem bizonyságát! s
 
1-1. Mire vonatkozik a Róma 8 2-ben feljegyzett „szellem"?
 
vájjon a Máté 24 -.31 és a 91. zsoltár 11, 1? rájuk '"‘k!
 
Mily módon működik, hogy azáltal a Krisztus Jézus­
 
Kik gyüjtetnek össze a templomba és bírják a szel­
 
ban lévők megszabaduljanak a ..bűn és halál törvé­
 
nyétől"? Mit lehet mondani e tekintetben a bokról? bizonyságát, hogy Isten fiai?
 
(Angol IV. 1938 március 15)
 
bokról?
 
  
 
Az ő nyája
 
Az ő nyája
 
x
 
 
 
II. rész
 
II. rész
 
„Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet és engemet is ismernek az enyéim amiként ismer engem az
 
„Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet és engemet is ismernek az enyéim amiként ismer engem az

A lap 2023. december 2., 13:55-kori változata

A lap nincsen korrektúrázva


135
bizonyultak és a templomba gyűjtöttek, ezek bizalmas viszonyban vannak az Úr Jézus Krisztussal. Most tehát többé nem szükséges, hogy a közbenjáró, a szent szellem bizonyságot tegyen nekik; hanem maga az Úr Jézus az erősségük és vezérük, mivel Ő most velük van. A tem­plomban összegyűjtöttek részévé tétetnek 'Isten válasz­tott szolgájának', és az Úr Jézus Krisztus angyalai, akik néki a templomban szolgálnak, szolgálják a templom­sereget: „És elküldé angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik választottait! a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig." (Máté 24:31 „Mert an­gyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek minden utadban." (91. zsoltár 11, 12) Csak a „kicsiny nyáj" van a templomba gyűjtve, és e „kicsiny nyáj" tagjai­nak 'tesz bizonyságot a szellem', hogy Isten fiai. Mikor kezdődött a szellem e bizonysága? és hogyan adatik ez a bizonyság, miáltal megállapíthatjuk a Krisztus Jézus­sal való királyságra szóló el hivatásunkat és választá­sunkat?


Tanulmánykérdések
(Angol W. 1938 március 15)

Az ő nyája II. rész „Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet és engemet is ismernek az enyéim amiként ismer engem az e3 en> as Atyát; és életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolbol valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen ágy akol és egy pásztor." — János 10:14—16. EII0VA feltámasztotta Jézust a halálból, maga után földi ford.) A szellem az apostoloknak bizonyságot tett. a legmagasabb tisztségre emelte és teljes hatalom­ Jézusról, amint megmondotta nekik: „Mikor pedig eljő mal és tekintéllyel ruházta fel a „kicsiny nyáj" és majd a vigasztaló, akit [helyesebben: amelyet] én kül­ később a más juhok" összegyűjtésére. Röviddel Krisz­ dők néktek az Atyától, az igazságnak szelleme, nmely tus Jézus felmagasztalása után s amidőn a tanítványok az Atyától származik, az tesz majd rólam bizonyságot." Jeruzsálemben ígérete beteljesedésére vártak — amely (János 15 :26) A szellem rávezette őket az igazságra ígéret szerint Jézus Jehovát kérni fogja, hogy egy má­ és megmutatta nekik az eljövendő dolgokat: „De amikor sik ügykezelőt vagy vigasztalót küldjön nekik — rájuk eljő amaz, az igazság szelleme, minden Igazságra el ve­ szállott Isten szellemének a hatalma. Akkor és ott kez­ zérel titeket. Mert nem ő magától szól néktek, hanem dett a „szellem maga" bizonyságot tenni, amint- azt az" gazokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket meg­ apóstól feljegyzi. A szent szellemnek a hu apostolokon,' jelenti néktek. Az engem dicsőit majd, mert az enyém­ körülöttük, általuk és érettük való megnyilatkozása és ből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé, működése által tett bizonyságot a szellem, hogy ők Is­ az enyém: azért mondottam, hogy az enyémből vesz és ten fiai és Krisztus Jézus társörökösei voltak. Isten el- megjelenti néktek." — János 16:13—15. ’ Ajszent_ szellem nem úgy hatott a tanítványokra, küldötte nekik a „segítőt" és „vigasztalót", amint azt Jézus megígérte, s a „bizonyság"- megkezdődött nekik hogy ok^nuhfégy automataként műdődtesse, hanem á. és. azután mindazokhoz eljutott, akik meghivattak a ki­ Szentifiís szerint a tanítványok' sokat tanulmányoztak, rályságban való résztvételro. úgy ahogy Jézus már föl- 'kutatták és_mcgvítátt;ik'á_<lólgot, s mivel Isten akara-__. dönlétekor meghívta hii tanítványait, hogy vegyenek fárjgyfekezfek cselekedni', átszeltem a helyes utón ve­ zette őket, ők nem tanultak sok nyelvet; á szellem részt vele a királyságban. ’ Pünkösdtől kezdve Krisztus Jézusnak 1918-ban tör- azonban képesítette őket arra, hogy az Űr üzenetét ér-_. tént templomhoz jöveteléig oktatta a szent szellem az telemmel ...sok .nyelven prédikálják. (Cscl._2:4) A fel­ Úr igaz követőit: „Az ügykezelő [vigasztaló] pedig, a szenteltek csoportjai között sok tanító volt:"míndazá1szent szellem, amelyet az én nevemben küld az Atya tal a „szent szellem" Barnabást és Sanínst (Páítj vá­ lasztotta ki, hogy az Ür nevében úttörő szolgálatot vé­ az mindenre megtanít benneteket és mindenre emlékez tét, amiket mondottam néktek." (János 14 :26; Elber- gezzenek. „Mikor azért azok az Úrnak szolgáltak és bőj-

3