„Oldal:Az-ő-háboruja-3-4-rész-1938.pdf/12” változatai közötti eltérés
(→Nincs korrektúrázva: Új oldal, tartalma: „{{raw:data:ai|2|204|}} {{raw:data:c| {{raw:data:p|c|annyian együtt kell álljanak az Úr Jézus Krisztusban és egymást teljesen támogatniuk kell. Még a felkentek i…”) |
|||
Oldal (be lesz illesztve): | Oldal (be lesz illesztve): | ||
8. sor: | 8. sor: | ||
{{raw:data:p|17|5-17|A Júdabeliek útban voltak és útközben énekeltek; most pedig elérték a hadszíntért, és csendben szemlélték az Isten által szerzett szabadulásukat. A csata véget ért és a megsemmisítő munka teljeségre jutott. Kétségtelenül hallották a csata zaját, most pedig megszűnt az, mivel az öldöklés befejezést nyert. Feltehető, hogy Jósafát őrállókat küldött előre, hogy az ellenség mozdulatait megfigyeljék, s ezek az őrállók nyilván látták a csata előmenetelét és jelentették annak egyes részleteit | {{raw:data:p|17|5-17|A Júdabeliek útban voltak és útközben énekeltek; most pedig elérték a hadszíntért, és csendben szemlélték az Isten által szerzett szabadulásukat. A csata véget ért és a megsemmisítő munka teljeségre jutott. Kétségtelenül hallották a csata zaját, most pedig megszűnt az, mivel az öldöklés befejezést nyert. Feltehető, hogy Jósafát őrállókat küldött előre, hogy az ellenség mozdulatait megfigyeljék, s ezek az őrállók nyilván látták a csata előmenetelét és jelentették annak egyes részleteit | ||
parancsnokuknak, Jósafátnak. Jehova vezette a harcot; hiszen a harc Istené; és a prófétája szavaival meghívja a népét, hogy nézze végig a végzett pusztítást. Figyeljük meg a következő, Armageddonra vonatkozó szavakat: „Jöjjetek, lássátok Jehova tetteit, aki pusztaságokat szerez a földön! Hadakat némit el a föld széléig; ívet}}| | parancsnokuknak, Jósafátnak. Jehova vezette a harcot; hiszen a harc Istené; és a prófétája szavaival meghívja a népét, hogy nézze végig a végzett pusztítást. Figyeljük meg a következő, Armageddonra vonatkozó szavakat: „Jöjjetek, lássátok Jehova tetteit, aki pusztaságokat szerez a földön! Hadakat némit el a föld széléig; ívet}}| | ||
− | {{raw:data:p|c|tön, kopját [a Moáb, Ammon és a Seir hegyén lakozókét] ront, hadi szekereket [Sátán egész szervezetét, vagyis a régen feljegyzett bírói ítélettel elítélt egész, szervezetet] éget el tűzben." Ezért mondja Jehova az egész teremtett világnak: „Csendesedjetek és | + | {{raw:data:p|c|tön, kopját [a Moáb, Ammon és a Seir hegyén lakozókét] ront, hadi szekereket [Sátán egész szervezetét, vagyis a régen feljegyzett bírói ítélettel elítélt egész, szervezetet] éget el tűzben." Ezért mondja Jehova az egész teremtett világnak: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a |
− | + | nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön." És Isten népe így felel: „A Seregek Jehovája velünk van, Jákob Istene a mi várunk." (46. zsoltár 9—12) Ily módon jelenti be Jehova előre, hogy mit látnak hűségesei Armageddonkor, ha annak vége lesz: „ítéletet tart a nemzetek között; telve lesz holttestekkel; összezús messze földön minden főt. „Akkor" néped biztosan teljes készséggel lesz a hatalmad napján, a szentség szépségében." | |
− | nemzetek közt, | + | {angol Biblia) Ha a hűségesek meglátják a nagy csata eredményét, őrömmel fogják dicsőíteni Jehovát és Királyát. Amiképpen Jehova a Júda ellen felvonuló egyesült haderő megsemmisítését felidézte, úgy fogja felidézni Armageddonban Sátán bandáinak a megsemmisítését is. Erről mondja: „És azon a napon Jehovától levágatnak a föld egyik végétől fogva a föld másik végéig; nem sirattatnak meg, össze sem hordatnak és el sem. |
− | népe így felel: „A Seregek | + | temettetnek, olyanok lesznek a föld színén, mint a ganéj."— Jeremiás 25:33.}} |
− | Istene a mi várunk." (46. zsoltár | + | {{raw:data:p|18|18-20| Isten megparancsolta szövetséges népének szolgája, Jaháziel által, hogy csendben maradjon és lássa' az Úr szabadítását, és csendben állottak az őrtoronynál és végig nézték az Úr által rendezett vérfürdőt, amely a népe megszabadításának a következménye volt. Jehova harcolt érdekükben s ők megmenekültek. Éppen úgy fog Jehova Armageddonban népéért harcolni, népét megszabadítja és biztonságba helyezi.}} |
− | + | {{raw:data:p|19|18-20|A fenti jövendölés előképe annak, ami a mindenható Isten nagy napjának a csatájában lejátszódik. Bemutatja, hogy mily rettenetes látványt nyújt a túlélők szemeinek, akiket Isten a rettenetes csatán keresztül viszi, illetve a maradéknak és a nagysokaságnak, s ezek között kétségkívül sokan lesznek a hit próféták közül, akik ezeket a dolgokat feljegyezték. Az ellenség számára nem lesz menekülés, mintahogy a Moábiták és Ammoniták sem menekülhettek meg, amint írva van: „Nem volt menekülés." (Krónika II. 20:24; az angol B. széljegyzete szerint.) összhangban azzal a prófétai képpel, Armageddon eredménye a következő szavakkal van leírva: „És nincs hová futniuk a pásztoroknak és menekülniük a nyáj vezéreinek [vagyis a fejbolintó Jánosoknak, politikusoknak, kereskedelmi óriásoknak és hasonló másoknak]." — Jeremiás 25:35.}} | |
− | + | {{raw:data:p|20|19-20|A mindenható Isten nagy napja csatájának az előmenetelét tovább vázolván, mondja az Úr: „És megfogatott a fenevad [most már lovas nélkül, mivel a vén | |
− | + | szajha, a vallásos társaság lerakatott] és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette ő előtte, amelyekkel elhitette azokat, akik a fenevad bélyegét felvették, s akik imádták annak képét; ők ketten elevenem a kénkővel égő tüzes tóba vettettek: A többiek pedig [az emberek, beleértve a nácikat, fasisztákat, kommunistákat és hasonlókat] megölettek a lovon ülő [Krisztus Jézus, az ítéletvégrehajtó és Jehova igazolójal kardjával, amely az ő szájából jő ki; és a madarak mind megelégedtek azoknak húsával." (Jelenések 19:20, 21) Ezután következik magának az Ördögnek a pusztulása, miután a szervezete ott megsemmisittetett a ,belsejéből származó tűzzel', a mi egész szervezetét 'megemészti'. — Ezék. 28:18.{}} | |
− | |||
− | {angol Biblia | ||
− | eredményét, őrömmel fogják dicsőíteni Jehovát és | ||
− | |||
− | |||
− | |||
− | |||
− | |||
− | |||
− | temettetnek, olyanok lesznek a föld színén, mint a ganéj. | ||
− | |||
− | |||
− | Jaháziel által, hogy csendben maradjon és lássa' az | ||
− | szabadítását, és csendben | ||
− | végig nézték az | ||
− | népe megszabadításának a következménye volt. Jehova | ||
− | harcolt érdekükben s ők megmenekültek. | ||
− | fog Jehova Armageddonban népéért harcolni, népét | ||
− | |||
− | |||
− | |||
− | |||
− | |||
− | illetve a maradéknak és a nagysokaságnak, s ezek között kétségkívül sokan lesznek a hit próféták közül, akik | ||
− | ezeket a dolgokat feljegyezték. Az ellenség számára nem | ||
− | lesz menekülés, mintahogy a Moábiták és Ammoniták | ||
− | sem menekülhettek | ||
− | |||
− | szerint.) összhangban azzal a prófétai képpel, | ||
− | nincs hová | ||
− | nyáj vezéreinek [vagyis a fejbolintó Jánosoknak, | ||
− | |||
− | |||
− | |||
− | |||
− | |||
− | szajha, a vallásos társaság lerakatott] és vele együtt | ||
− | hamis próféta, aki | ||
− | elhitette azokat, akik a fenevad bélyegét felvették, s | ||
− | akik imádták annak | ||
− | |||
− | |||
− | és hasonlókat] megölettek a lovon ülő [Krisztus Jézus, | ||
− | az ítéletvégrehajtó és Jehova igazolójal | ||
− | |||
− | következik magának az Ördögnek a pusztulása, miután | ||
− | a szervezete ott megsemmisittetett a ,belsejéből | ||
− | |||
− | 28:18. | ||
,lJúda ellenségei fosztokatók voltak. Ezek betörtek | ,lJúda ellenségei fosztokatók voltak. Ezek betörtek | ||
az Ígéret földjére, hogy kifosszák Jehova népét; Jeho | az Ígéret földjére, hogy kifosszák Jehova népét; Jeho |
A lap 2024. február 23., 06:58-kori változata
{{raw:data:c|
|
nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön." És Isten népe így felel: „A Seregek Jehovája velünk van, Jákob Istene a mi várunk." (46. zsoltár 9—12) Ily módon jelenti be Jehova előre, hogy mit látnak hűségesei Armageddonkor, ha annak vége lesz: „ítéletet tart a nemzetek között; telve lesz holttestekkel; összezús messze földön minden főt. „Akkor" néped biztosan teljes készséggel lesz a hatalmad napján, a szentség szépségében." {angol Biblia) Ha a hűségesek meglátják a nagy csata eredményét, őrömmel fogják dicsőíteni Jehovát és Királyát. Amiképpen Jehova a Júda ellen felvonuló egyesült haderő megsemmisítését felidézte, úgy fogja felidézni Armageddonban Sátán bandáinak a megsemmisítését is. Erről mondja: „És azon a napon Jehovától levágatnak a föld egyik végétől fogva a föld másik végéig; nem sirattatnak meg, össze sem hordatnak és el sem.
temettetnek, olyanok lesznek a föld színén, mint a ganéj."— Jeremiás 25:33.,lJúda ellenségei fosztokatók voltak. Ezek betörtek az Ígéret földjére, hogy kifosszák Jehova népét; Jeho va azonban visszafordította a lándzsát és' elvette tőlük a zsákmányt: „Akkoi elment Jósafát és az ő népe, hogy azoknak jószágait megzsákmányolják, és találtak ná luk temérdek gazdagságot és a holttesteken drága szép ruhákat, melyeket Icfosztottak róluk, oly sokat, hogy alig vihették cl, és harmadnapig kapdosták a zsákmányt, mert felette igen sok volt." — Krónika II. 20:25. ” Sátán és cinkostársai most a legvégsőkig ragasz kodnak Jehova népének a megsemmisítéséhez; azonban