metropolisa. A nagy ellonjelképes városban, illetvé a Sátán szervezetében annakidején volt néhány jóakaratú ember, akiknek az élete veszélyben forgott. Ezek sem Isten szervezetének nem voltak tagjai, sem nem alkot ták tényleges részét Sátán szervezetének, hanem az Ör dög és annak földi képviselői által alárendeltségben lettek tartva. Isten gondoskodott e jóakaratú emberek
nek az'érdekében.1914 előtt és egyideig azután az Ür felszentelt szol
gái a földön legfőképpen azzal törődtek, hogy körül nézzenek és összegyüjtsenekegy szellemi osztályt, amelylyel az Úr áldozati szövetséget kötött. (50 Zsoltár 5) Feltételezték, hogy a attikájuk az általuk „buza‘*-osztálynak nevezettek összegyűjtéséből áll, s ezért a fel szenteltek ebben az irányban tevékenykedtek és meg voltak győződve, hogy az ilyeneket tényleg az Úrhoz gyűjtötték. A többi emberek addig önmagukra hagyat tak a nyomorúság ideje vagy Armageddon túlélése te kintetében. Ezek az emberek nem voltak Istennek szén-' teltek; s mivel az Úr szolgái hitték és hirdették, hogy az ilyen személyek Armageddon után a 'helyreállí tás áldásaiban' részesülnek, s hogy akkor lesz itt a kel lő idő az ő megtérésükre, így következtették: Miért törődnünk most velük? Ezt találóan jellemzi a zsidók nak Ninivé lakósaival való viselkedésük Jónás nap
jaiban.Náhum jövendölése Ninivé ellen van intézve, azon
ban a feljegyzésből nem tűnik ki, hogy ő abba a városba ment és az üzenetet ott közölte volna. Jeremiás az Ür üzenetét írásban küldte el Serája fejedelem által Babi lon városába, hogy ott nyilvánosan fel legyen olvasva, ez pedig a Babilonban fogságban tartott Izrael népe ér dekében történt. (Jer. 51 :59—64) Más volt a helyzet Jónás esetében. Neki Jehova megparancsolta: „Kelj Jel, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ellene!*1 Jónásnak meg lett parancsolva, hogy hagyja ott szülő földjét, ahol a saját népe között szolgált, és egy pogány néphez menjen, amely nem állott szövetségben Istennel. Amint kitűnik, Jónás számára ez kellemetlen megbízás volt. Ez hasonló volt a Péternek adott parancshoz, hogy menjen cl és a királyság üzenetét a pogányoknak prédi kálja, amely megbízás szintén kellemetlen volt. (Csele
kedetek 10 :27, 28) Jónás nem szívesen ment Ninivébe.Az Illés korszak folyamán, 1874 és 1914 között az
úr felszentelt szolgái csak azokat gyűjtötték össze a földön, akik hajlandók voltak áldozati szövetségre lépni vagy máris szövetségben állottak, s ilyeneket a vallás-szervezetekben vagy az úgynevezett „egyházak ban" próbálták megtalálni.- Az Úr szolgáinak akkor nem jutott eszébe a királyság üzenetét a jóakaratú em bereknek hirdetni, akik a földi életre vágytak, a min denható Isten nagy napjának a csatájában meg lesznek oltalmazva s végül a nagy sokaságot fogják alkotni. Csak keveset vagy egyáltalán semmit nem beszéltek az elkövetkezendő nyomorúságról. Az akkori munka egyik vezető személyisége kijelentette a pódiumról: „Mi keveset beszélünk a'nyomorúság idejéről, mivel az emberek most anélkül is elég nagy nyomorúságban van nak. „Hogy Jehova tanúi most Isten bosszúállásának a hirdetését és mások figyelmeztetését kell végezzék, vilá gosán kitűnik a megbízásból, amelyet Jehova a követ kező szavakkal adott; „Hogy hirdessem ... Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót." (fisaiás 61 :1, 2) Más szavakkal kifejezve: A Király el jövetele után az Űr iránt hűségesek megbízást kaptak* hogy kezdjek meg Istennek a Sátán szervezető elleni hcsszúállása hirdetését és mindenkit figyelmeztessenek,
hogy mások is a biztonság helyére meneküljenek, amelyJónás kifejezett parancsot kapott, hogy menjen a
pogány vagy nemzsidó városhoz s ott az embereket fi gyelmeztesse az elkövetkezendő veszedelemre, amely arra a városra szándékozott törni, ezt pedig azért kel lett megtegye, hogy akik megtértek, megtalálhassák az oltalom és biztonság helyét. Ninivé abban az időben az izráeliták közül senkit se hurcolt fogságba. Éppenezért Ninivében nem volt egy izráelita se, aki figyelmez tetésben kellett volna részesüljön; ezért a figyel mez te tés kifejezetten a nem-zsidóknak volt szánva. Mivel Jónás nem ismert példát, amely neki zsinórmértékül szolgálhatott völna és úgylátszik egy ily munka keresz tülvitelét nem is helyeselte, a megbízás nagyon nehéz nek és keménynek látszott előtte. Mindazáltal neki kö telessége volt engedelmeskedni az Úrnak. Amellett azonban mindig figyelemben kell tartani, hogy Jónás nem hibáztatható, mert ö csak egy ember volt, aki sze repet játszott egy prófétai képben. A képnek ez a külö nös része előre jelezte, hogy Jehova tanúi a Jehova napján parancsolt kapnak vagy utasítva lesznek a jó akaratú emberek figyelmeztetésére, hogy ezek végül biztonságot találjanak és a nagy sokaságba Összegyűj tessenek. Jehova nem azért küldte Jónást Ninivébe, hogy az ottani embereket körülmetélje vagy őket prozelitákká tegye és a zsidó hitközségbe felvegye. Isten Jónásnak Ninivébe való küldésével nyilván szembe akarta állítani szövetséges népének a hitét egy pogány népével, amely utóbbi a kisebb felvilágosítás ellenére is nagyobb hitet tanúsított; s ma látni lehet, hogy sok felszenteltnél ugyanez nyilvánul meg, ha összehasonlít juk őket jóakaratú emberekkel, akik először hallanak az igazságról. Az izráeliták, akik fogadalmat tettek Is ten akaratának a cselekvésére és az ő követeinek való engedelmességre, nem tértek meg és nem is akartak megtérni és utaikat megjobbitani, amidőn Isten figyel meztetését és üzenetét meghallották; most pedig Jeho va bizonyítani akhrta, hogy az izráelitáknál még egy pogány nép is nagyobb hitet tanúsít Jehova Isten iránt, ha meghallja az igazságot, hogy megtér és az igazságos ságot fogja keresni még egy idegennek a figyelmez tetésére vagy prédikálására is, sőt még egy zsidóéra is. Ninivé lakosai nagyobb hitet tanúsítottak, mint a zsidók. Ma egyesek a Jonadábok közül nagyobb hitet tanúsítanak^ mint sokan a kiemelkedők, akikről felté
telezve van, hogy a ,,szolga“-osztályhoz tartoznak.Sok évvel Jónásnak Ninivébe való küldetése után
egy katonatiszt, valószínűleg egy nem-zsidó, kifejezés re juttatta az Ürban való hitét, s Jézus így szólt róla: „Bizony mondom nektek, még az Izráelben sem talál tam ilyen nagy hitet." (Máté 8 :10) Mindezek a példák ama tény mellett szólanak, hogy egyesek gondtalanok és közömbösek lesznek és hitetlennek bizonyulnak Isten nel és Krisztussal szemben, miután oly sok lett téve érdekükben. Az a tény, hogy a ninivébeliek hittek Is tenben, amidőn az üzenetről tudomást szereztek, meg kellett volna szégyenítse az izraelitákat a hitetlenségük miatt. Azonban úgylátszik éppen az ellenkező hatást váltotta ki náluk, és megbotránkoztak azon, hogy Isten egyáltalán érdeklődést és figyelőt mutatott a pogányok iránt, akik nem jöttek az izráeliták táborába. Hasonló képpen botránkoznak meg a vallásoskodók, a „keresz ténység" is azon, hogy Isten valamilyen kegyben része sítené azokat, akik nem tagjai az ő úgynevezett „egy ház"- szervezetüknek. Hasonló szellemet tanúsítanak a „választottvén" osztály tagjai is, akik azt hiszik, hogy, .ők jobbak másoknál és távol tartják magukat azoktól,
akik az igazság ismeretére jönnek és valószínű a Jonadáb- sereghez tartoznak.
