tok. Ez az én nevem mindörökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre." — Mózes 2. 3:12—15.
8 E szavakkal tárta fel nevét Isten, az Úr Mózesnek, hogy az neki védelmezője legyen és Mózes, aki most már Istenben való hite által igazolt volt, e névhez kellett folyamodjon és abban, mintegy erődítményben menedéket találjon és az Egyiptomban lévő testvéreit is ebbe az erődítménybe vezesse, hogy azok is biztonságban legyenek. (Példabeszéd 18:10) Isten Ábrahám, Izsák és Jákób előtt mint „El Schaddai", azaz mint a mindenható Isten mutatkozott be. (Mózes II. 6:2, 3) Látszat szerint „El Schaddai" nem bizonyult elég erősnek abban az időben, amidőn a zsidók Egyiptomban laktak. Isten mindenhatósága nem működött érettük József elhunyta óta. De a mindenható Isten éppen e keserves szolgaságot közölte előre népével. Mintegy négyszáz évvel ezelőtt mondotta Ábrahámnak: „Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem az övé; és szolgálatra szorítják és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én és annakutána kijönnek nagy gazdagsággal ... Csak a negyedik nemzedék tér meg ide." (Mózes I. 15:13—16) Előre bejelentette Jehova azon szándékát, hogy nevet szerez magának.
9 Mivel a leigázott zsidók a végzett robotmunka által teljesen eltompultak, ritkán vagy alig gondoltak a mindenható Isten megszabadításukra vonatkozó kijelentésére. Azért Isten nem arra utasította Mózest, hogy azt mondja a zsidóknak, hogy a mindenható Isten küldötte őt, hanem arra utasította, hogy így szóljon: „A VAGYOK", vagyis a létező küldötte őt. S azt mondta néki, ha megkérdezik tőle, mondja azt, hogy az ő atyáik Istene, akit mint a Mindenhatót ismerték, jelent meg néki és küldötte őt; de kijelentvén nekik, hogy mi a mindenható Istennek most választott neve, Mózes arra mutatott rá, amit Isten most akar tenni őérettük. Az ő neve fogja velük megismertetni, hogy mit remélhetnek Istentől, hogy az jó-e vagy rossz s hogyan fog viselkedni irántuk. Mivel Isten tudta ezt, közölte velük Mózes utján a
Vagyok vagy Jehova nevét. Ha a zsidók egyáltalán megértették, hogy ez a szokatlan név Istennek teremtményeivel való szándékára vonatkozik, vigaszt is merítettek azon ígéretből, hogy a mindenható Isten most elhatározta, hogy mint Jehova, azaz az elhatározás Istene nyilatkozzék ki, s most már remélhetik, hogy használni fogja mindenhatóságát az ő atyáikkal közölt jóakaratának teljesítésére.
10 De elsősorban nem őérettük történt csupán, hogy a mindenható Isten akkor a figyelmet a maga Jehova nevére terelte és közölte annak jelentőségét. „Mert mindaz, ami megiratott, a mi okulásunkra íratott meg, hogy a kitartás és az írások buzdítása által reménységünk legyen." (Róma 15:4) Ezzel összhangban csak most az utóbbi években, amióta Jehova elküldte a nagy ellenképes Mózest, hogy az ő nevét dicsőségesen bemutassa,
értettük meg az itt feltárt nevét és lett az híres
Isten maradéka között; s most a maradék értékel¬
ni tudja e név sajátságos jelentőségét
11 Isten azóta kezdte használni ama kijelentest,
hogy „azt mondja az Or (Jehova)", amióta a min¬
denható Isten közölte nevét Mózessel, prófétájá¬
val. E szavakat Isten akkor használta először,
amidőn Mózes felkészült, hogy Isten képviselője-
képpen Egyiptomba menjen, Mózesnek követke¬
ző megbízást adván: „Ezt mondd azért a Fáraó¬
nak: így szólt Jehova: Elsőszülött fiam
az Izrael; azért azt mondom neked: Bocsásd el az
én fiamat, hogy szolgáljon nékem!" (Mózes IL
4 :22, 23) Isten szolgája szükségképpen e szavak¬
kal kellett hogy előadja küldetését Fáraó előtt,
hogy Fáraó tudomásul vegye, hogy ez a küldetés
nem embertől, hanem Istentől van s hogy Fáraó
megismerje Jehova felsőbbségét és azon komolyan
és tisztelettel gondolkodjék. Ugyanígy adják elő
Jehova tanúi Sátánnak és alárendeltjeinek ezt az
üzenetet ebben az időben.
« „Annakutána pedig elmenének Mózes es
Áron (Áron mint Mózes tolmácsa) és mondának
Fáraónak: Ezt mondja az Or (Jehova), Izraelnek
Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet
üljön nekem a pusztában! A Fáraó pedig így szólt:
Kicsoda az Úr (Jehova), hogy szavára hallgassak
és elbocsássam Izraelt? Nem ismerem Jehovát és
nem is bocsátom el Izraelt." (Mózes ü. 5 :1, 2)
így mutatkozott hasonlónak Fáraó az ördöghöz,
akit képviselt, imádott és szolgált, mint oly ember
a földön, aki szembeszállott Isten nevével és azt
meggyalázta. Fáraó kétségbe vonta Jehova nevét
és könnyelműén nyilatkozott arról, mintha az. va¬
lamely újkeletű istennek lett volna a neve, aki ki¬
sebbrendű Egyiptom isteneinél; sőt nyíltan azt
mondotta, hogy nem ismeri el Jehovát A minden¬
ható Isten ezzel az aljas viselkedéssel szemben
kezdte feltárni szándékát, hogy .mindenki meg¬
tudja, hogy én Jehova vagyok1. Mielőtt az Úr a
tíz csapást „Kám országára" bocsátotta volna,
mondotta Mózesnek (és ekkor mondott elsőízben
ily szavakat): „Es népemmé fogadlak titeket s
Istenetekké lészek néktek és megtudjátok,
hogy én Jehova vagyok, a ti Iste¬
netek, aki kihozlak titeket Egyiptom nehéz
munkái alól." (Mózes II. 6 :7) „S megtudják az
Egyiptombeliek, hogy én vagyok Jehova, ami¬
kor kinyújtom kezemet Egyiptomra és kihozom
Izrael fiait őközülök." — Mózes II. 7 :5. ,
11 Fáraó a kilencszer egymásután megismétlő¬
dő csapások dacára, amelyek őt és népét érték,
nyakasan ellenszegült és nem akarta megismerni
és elismerni a bizonyítékokból, hogy Jehova az
Isten. De miért gyakorolt Isten ily nagy türelmet
egy fűszálhoz hasonló teremtmény iránt? Ennek
okát a következő, Jehova által Fáraóhoz intézett
szavakban látjuk meg: „Én szándékosan hagy¬
talak téged életben, hogy megmutassam rajtad az
én hatalmamat s hogy az én nevemet (azén bi¬
zonyságtevőim) az egész földön dicsőítsék."
