Oldal:Jehova-ünnepe-1933.djvu/5

1933 március 15.

Az őrtorony és Krisztus jelenlétének hírnöke

85

tok. Ez az én nevem mindörökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre." — Mózes 2. 3:12—15.

⁸ E szavakkal tárta fel nevét Isten, az Úr Mózesnek, hogy az neki védelmezője legyen és Mózes, aki most már Istenben való hite által igazolt volt, e névhez kellett folyamodjon és abban, mintegy erődítményben menedéket találjon és az Egyiptomban lévő testvéreit is ebbe az erődítménybe vezesse, hogy azok is biztonságban legyenek. (Példabeszéd 18:10) Isten Ábrahám, Izsák és Jákób előtt mint „El Schaddai", azaz mint a mindenható Isten mutatkozott be. (Mózes II. 6:2, 3) Látszat szerint „El Schaddai" nem bizonyult elég erősnek abban az időben, amidőn a zsidók Egyiptomban laktak. Isten mindenhatósága nem működött érettük József elhunyta óta. De a mindenható Isten éppen e keserves szolgaságot közölte előre népével. Mintegy négyszáz évvel ezelőtt mondotta Ábrahámnak: „Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem az övé; és szolgálatra szorítják és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én és annakutána kijönnek nagy gazdagsággal ... Csak a negyedik nemzedék tér meg ide." (Mózes I. 15:13—16) Előre bejelentette Jehova azon szándékát, hogy nevet szerez magának.

⁹ Mivel a leigázott zsidók a végzett robotmunka által teljesen eltompultak, ritkán vagy alig gondoltak a mindenható Isten megszabadításukra vonatkozó kijelentésére. Azért Isten nem arra utasította Mózest, hogy azt mondja a zsidóknak, hogy a mindenható Isten küldötte őt, hanem arra utasította, hogy így szóljon: „A VAGYOK", vagyis a létező küldötte őt. S azt mondta néki, ha megkérdezik tőle, mondja azt, hogy az ő atyáik Istene, akit mint a Mindenhatót ismerték, jelent meg néki és küldötte őt; de kijelentvén nekik, hogy mi a mindenható Istennek most választott neve, Mózes arra mutatott rá, amit Isten most akar tenni őérettük. Az ő neve fogja velük megismertetni, hogy mit remélhetnek Istentől, hogy az jó-e vagy rossz s hogyan fog viselkedni irántuk. Mivel Isten tudta ezt, közölte velük Mózes utján a Vagyok vagy Jehova nevét. Ha a zsidók egyáltalán megértették, hogy ez a szokatlan név Istennek teremtményeivel való szándékára vonatkozik, vigaszt is merítettek azon ígéretből, hogy a mindenható Isten most elhatározta, hogy mint Jehova, azaz az elhatározás Istene nyilatkozzék ki, s most már remélhetik, hogy használni fogja mindenhatóságát az ő atyáikkal közölt jóakaratának teljesítésére.

¹⁰ De elsősorban nem őérettük történt csupán, hogy a mindenható Isten akkor a figyelmet a maga Jehova nevére terelte és közölte annak jelentőségét. „Mert mindaz, ami megiratott, a mi okulásunkra íratott meg, hogy a kitartás és az írások buzdítása által reménységünk legyen." (Róma 15:4) Ezzel összhangban csak most az utóbbi években, amióta Jehova elküldte a nagy ellenképes Mózest, hogy az ő nevét dicsőségesen bemutassa,

értettük meg az itt feltárt nevét és lett az híres Isten maradéka között; s most a maradék értékelni tudja e név sajátságos jelentőségét.

¹¹ Isten azóta kezdte használni ama kijelentést, hogy „azt mondja az Úr (Jehova)", amióta a mindenható Isten közölte nevét Mózessel, prófétájával. E szavakat Isten akkor használta először, amidőn Mózes felkészült, hogy Isten képviselőjeképpen Egyiptomba menjen, Mózesnek következő megbízást adván: „Ezt mondd azért a Fáraónak: Így szólt Jehova: Elsőszülött fiam az Izrael; azért azt mondom neked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem!" (Mózes II. 4:22, 23) Isten szolgája szükségképpen e szavakkal kellett hogy előadja küldetését Fáraó előtt, hogy Fáraó tudomásul vegye, hogy ez a küldetés nem embertől, hanem Istentől van s hogy Fáraó megismerje Jehova felsőbbségét és azon komolyan és tisztelettel gondolkodjék. Ugyanígy adják elő Jehova tanúi Sátánnak és alárendeltjeinek ezt az üzenetet ebben az időben.

¹² „Annakutána pedig elmenének Mózes és Áron (Áron mint Mózes tolmácsa) és mondának Fáraónak: Ezt mondja az Úr (Jehova), Izraelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljön nekem a pusztában! A Fáraó pedig így szólt: Kicsoda az Úr (Jehova), hogy szavára hallgassak és elbocsássam Izraelt? Nem ismerem Jehovát és nem is bocsátom el Izraelt." (Mózes II. 5:1, 2) Így mutatkozott hasonlónak Fáraó az ördöghöz, akit képviselt, imádott és szolgált, mint oly ember a földön, aki szembeszállott Isten nevével és azt meggyalázta. Fáraó kétségbe vonta Jehova nevét és könnyelműen nyilatkozott arról, mintha az valamely újkeletű istennek lett volna a neve, aki kisebbrendű Egyiptom isteneinél; sőt nyíltan azt mondotta, hogy nem ismeri el Jehovát. A mindenható Isten ezzel az aljas viselkedéssel szemben kezdte feltárni szándékát, hogy mindenki megtudja, hogy én Jehova vagyok. Mielőtt az Úr a tíz csapást „Kám országára" bocsátotta volna, mondotta Mózesnek (és ekkor mondott elsőízben ily szavakat): „És népemmé fogadlak titeket s Istenetekké lészek néktek és megtudjátok, hogy én Jehova vagyok, a ti Istenetek, aki kihozlak titeket Egyiptom nehéz munkái alól." (Mózes II. 6:7) „S megtudják az Egyiptombeliek, hogy én vagyok Jehova, amikor kinyújtom kezemet Egyiptomra és kihozom Izrael fiait őközülök." — Mózes II. 7:5.

¹³ Fáraó a kilencszer egymásután megismétlődő csapások dacára, amelyek őt és népét érték, nyakasan ellenszegült és nem akarta megismerni és elismerni a bizonyítékokból, hogy Jehova az Isten. De miért gyakorolt Isten ily nagy türelmet egy fűszálhoz hasonló teremtmény iránt? Ennek okát a következő, Jehova által Fáraóhoz intézett szavakban látjuk meg: „Én szándékosan hagytalak téged életben, hogy megmutassam rajtad az én hatalmamat s hogy az én nevemet (az én bizonyságtevőim) az egész földön dicsőítsék."