„Oldal:23-24-Hiszékenykerítők-1-2-rész-1937.djvu/6” változatai közötti eltérés

{{raw:data:c|

{{raw:data:p|nq| ... Juno, a legfelsőbb istenség (Jupiter) női hasonmása és az égboltozat nőiesen elképzelt tulajdonságaiűnak bemutatása. Más szavakkal: csak némileg van Jupiternek lárendelve, mint annak testvére és hitvese a római hitrege szerint... Jupiter és Juno, az ő királyi hitvese után, követke¬ zett Mars a római államistcnségek legnagyobbja... a háború patrónusa. Mars, amelyet különösen márciusban és októberben ünnepeltek, volt a hadjáratok kezdeté¬ nek és befejezésének és az avval kapcsolatos játékok¬ nak védelmezője... A rómaiak élettörténetének korábbi szakaszaiban a magasabbrangú papság szinte elválaszthatatlannak tartotta magát a nemesektől és a királyi uralkodókkal való kapcsolattól, s az utóbbiak magukat az istenek le- származottainak tartották. Az elképzelés iránti tisztelet magva tehát el lett ültetve s ez a szokás később a ki¬ rályok es császárok, mint az istenek törvényes és igazi földi képviselőinek istenitéséhez vezetett. ... Ez aztán úgy nézett ki, mintha a régi vallást el¬ vetették volna, melyet, azonban a római császárság meg¬ alakulása egyelőre megmentett. Mivel a császárok azt hittek, hogy isteni jog alapján uralkodnak és az istenek közvetlen leszármazottai, érdekükben állott egy állam¬ vallásnak a fenntartása, amit nagy pompával tettek s ezáltal a kormány összes hivatalnokait, alkalmazottjait és alávetettjeit a nemzeti egyházba vonták. Az állami egyház, erre az utóbbi állapotra vonatkoztatva, hatal¬ más renddé alakult, melynek tagjai hivataluk ál’ nak támogatására voltak kötelezve. A régi római vallás ezen feléledése tehát kevésbbé volt vallásos mint polili- kus... A babilóniai, görög, asszír, egyiptomi és a keleti vall.-usfelfogásokat Rómában örömmel üdvözöltek. A kis- ázsial anyaföld (azaz Babilon) és az egyiptomiak leg¬ főbb istennőjének Isisnek tisztelete nemcsak Rómában lett bevezetve, hanem az azt megelőző és pontosan ki¬ dolgozott ceremóniák által csaknem az egész római vi¬ lágbirodalomban általánossá lett s a római uralom alatt a római nép és a keleti népek között olyannyira elhatal¬ masodott, hogy az első keresztény hittérítők csak nagy nehezen tudták kiküszöbölni. ... Az idegen istenek utáni vágy hallatlan túlzott¬ sággá fajult. Egészen Perzsiáig kellett menni, hogy a nagy napisten Mithras és a tiszteletével járó misztikus formaságokat bevezethessék, ami később magában a császári városban is nagyon népszerű let... Róma a filózófiába, szkepszisbe, titokzatosságokba, ábrándozᬠsokba és stoieizmusba merülve, anélkül hogy horgonyt vethetett volna, végre zátonyra került és nemzeti-val¬ lási hajótörést szenvedett. Ilyen felfogással viseltetett a katolikus hit fejlődésével szemben." (The Encyclope- dia Americana, 23. kötet, 641—645. oldal). >’ A fennteinlltett „istenek" Góg és a gonosz démo¬ nok, akik az írás szerint „Mágóg földjén" lakoznak Jé¬ zus Krisztus hűséges tanítványai észrevették, hogy nap¬ jaikban miképpen kezd egy keresztényellenes vallás kialakulni és az emberiséget óva intették tőle. Nemso¬ kára a földről való távozásuk után gondoskodott az ör¬ dög arról, hogy mindaz, ami mint keresztényszervezet vette kezdetét, megszűnjön és azzá alakuljon, amit azó¬ ta „keresztény vallásnak" neveznek és a 'római kato¬ likus vallásrendszer‘-nck a földön végzett tevékenységé¬ ben nyilvánul meg. Célszerű itt Lord „Old Román World" („Régi római világ") c. művéből a következő történelmi tényeket idézni: „Az első évszázadban nem volt sok hivatott bölcs és nemes... A második évszázadban ... az. előkelő vi¬ lág vagy hatalom szemeiben szégyen volt kereszténynek lenni... Az. egyház ... feddhetetlen és büntetlen elő¬ életű emberek kis testületéből állott, akik nem a társa¬ dalom feletti uralomra törekedtek. Ezek azonban ma¬ gukra vonták a kormány figyelmét, amely eléggé fon¬ tosaknak találta őket az üldöztetésre. A második évszᬠzad folyamán a „püspökök befolyást gyakoroltak nem¬ csak a társadalom, hanem a keresztények felett is". Ezután következett a „keresztények összpontosítása"; ... az egyház lefektette eljövendő uralmuk és hatalmuk alapkövét". 13 Ezt a politikát bizonyára nem az Úristen jelölte ki. De éppen olyan bizonyos, hogy az ördög volt az, aki elvetette az önzés magvát és várta annak learatásáf, hogy gonosz szándékát megvalósítsa. A fenntnevezett történetíró tovább folytatja: A harmadik évszázad az egyházat mint intézményt hatalmasabbnak látta... A tanok rendszeresítve lettek (a hitvallásban és zavarban) ... Hatalommal rendelkező püspökök lettek a növekvő egyház vezetői. Az egyház rohamosan oly helyzetre emelkedett, amely magáravonta az emberiség (természe¬ tesen a világ) figyelmét. Ez nem a negyedik század előtt történt — amidőn megszűntek a cézárok által gyako¬ rolt üldöztetések, Konstantin (a pogány római császári megtérítése idején; amidőn az egyház az állammal kö¬ zösségre lépett és maga az ősbit is feledésbe ment mint babona és hiábavaló (az ördög által előreinozdított) fi¬ lozófia a hívők sorai közé is benyomult, ... amidőn a zsinatok politikai befolyás alá kerültek, ... amidőn a politika és dogmák karöltve haladtak: ...hogy az em-