A lap korrektúrázva van
190
mindinkább az indiai vallások képét kezdte magára ölteni ... Róma korábbi istenei megszemélyesített természeti elemekből állottak. A régi istenségeknek és a rómaiak nomád élete természetfeletti jelenségeinek, a vadászat védistenének és a hegyek, folyók, föld és légkör s a magasabb égboltozat védő szellemeinek fokozatosan meghatározott tulajdonságokat tulajdonítottak... Az egymással teljesen hasonló istenségek, és Itália összes törzseinek vallásszokásai indo-európai eredetre vezethetők vissza, melyek fokozatosan hódítottak maguknak teret Rómában. Természetesen, amidőn a római birodalom növekedni kezdett, vallásrendszere szintén jobban kibővült és mindinkább nagyobb teret hódított. Miután Róma az olasz félsziget istenségeit magábakebelezte, szokásává lett, hogy feltartózhatatlan törekvéseiben mindent magához kaparintson. Az imperialisztikus vros pantheonja (az istenek temploma), amely a gyorsan növekvő római uralom távolfekvő határainak minden irányába, sőt még azokon túl is kiterjesztette polipkarjait, új hitbeli ismereteket, új istenségeket és új vallásfilozófusokat vont Rómába. Az ilyen körülmények között egy vallásdogma nem is nagyon tudott volna megmaradni, s egy olyan vallásdogma nem is volt... Ezáltal az egyházi Róma oly kozmopolitikussá lett, (a hittanokból vagy filozófiából a legalkalmasabbakról értesülve) mint maga a római világbirodalom, Más szavakkal kifejezve ez annyit jelent, hogy a római közügyek egyházi élete állandóan és aszerint változott, ahogyan azt a terjeszkedési folyamat megkívánta.
... Dianna, a hold istenőjének, ezen vagy más néven, és némileg különböző tulajdonságok által ismeretes, a
vadászatnak hódoló oly sok vándornép kedvenc istennőjének és valószínűleg a fő istennő után vándorló rómaiaknak, az anyaföld a földműveléssel foglalkozó népnek, és jellegzetes istenségek alkotóinak készített helyet az anyaföld... Jupiter az égboltozat, a felsőbb birodalmak és a mennydörgés istene szerezte meg magának az első helyet, melyet eredetileg Dianna, a hold istennője töltött be, s a rómaiak és a római imperialisztikus jogar alatt egyesített latin törzsek legfelsőbb istene lett...
... Juno, a legfelsőbb istenség (Jupiter) női hasonmása és az égboltozat nőiesen elképzelt tulajdonságainak bemutatása. Más szavakkal: csak némileg van Jupiternek alárendelve, mint annak testvére és hitvese a római hitrege szerint...
Jupiter és Juno, az ő királyi hitvese után, következett Mars a római államistenségek legnagyobbja... a háború patrónusa. Mars, amelyet különösen márciusban és októberben ünnepeltek, volt a hadjáratok kezdetének és befejezésének és az avval kapcsolatos játékoknak védelmezője...
A rómaiak élettörténetének korábbi szakaszaiban a magasabbrangú papság szinte elválaszthatatlannak tartotta magát a nemesektől és a királyi uralkodókkal való kapcsolattól, s az utóbbiak magukat az istenek leszármazottainak tartották. Az elképzelés iránti tisztelet magva tehát el lett ültetve s ez a szokás később a királyok és császárok, mint az istenek törvényes és igazi földi képviselőinek istenitéséhez vezetett.
... Ez aztán úgy nézett ki, mintha a régi vallást elvetették volna, melyet azonban a római császárság megalakulása egyelőre megmentett. Mivel a császárok azt hitték, hogy isteni jog alapján uralkodnak és az istenek közvetlen leszármazottai, érdekükben állott egy államvallásnak a fenntartása, amit nagy pompával tettek s ezáltal a kormány összes hivatalnokait, alkalmazottjait és alávetettjeit a nemzeti egyházba vonták. Az állami egyház, erre az utóbbi állapotra vonatkoztatva, hatal¬
mas renddé alakult, melynek tagjai hivataluk által annak támogatására voltak kötelezve. A régi római vallás ezen feléledése tehát kevésbbé volt vallásos mint polilikus... A babilóniai, görög, asszír, egyiptomi és a keleti vallásfelfogásokat Rómában örömmel üdvözöltek. A kisázsiai anyaföld (azaz Babilon) és az egyiptomiak legfőbb istennőjének Isisnek tisztelete nemcsak Rómában lett bevezetve, hanem az azt megelőző és pontosan kidolgozott ceremóniák által csaknem az egész római világbirodalomban általánossá lett s a római uralom alatt a római nép és a keleti népek között olyannyira elhatalmasodott, hogy az első keresztény hittérítők csak nagy nehezen tudták kiküszöbölni.
... Az idegen istenek utáni vágy hallatlan túlzottsággá fajult. Egészen Perzsiáig kellett menni, hogy a nagy napisten Mithras és a tiszteletével járó misztikus formaságokat bevezethessék, ami később magában a császári városban is nagyon népszerű let... Róma a filozófiába, szkepszisbe, titokzatosságokba, ábrándozásokba és stoieizmusba merülve, anélkül hogy horgonyt vethetett volna, végre zátonyra került és nemzeti-vallási hajótörést szenvedett. Ilyen felfogással viseltetett a katolikus hit fejlődésével szemben." (The Encyclopedia Americana, 23. kötet, 641—645. oldal).
12 A fenntemlített „istenek" Góg és a gonosz démonok, akik az írás szerint „Mágóg földjén" lakoznak Jézus Krisztus hűséges tanítványai észrevették, hogy napjaikban miképpen kezd egy keresztényellenes vallás kialakulni és az emberiséget óva intették tőle. Nemsokára a földről való távozásuk után gondoskodott az ördög arról, hogy mindaz, ami mint keresztényszervezet vette kezdetét, megszűnjön és azzá alakuljon, amit azóta „keresztény vallásnak" neveznek és a 'római katolikus vallásrendszer‘-nek a földön végzett tevékenységében nyilvánul meg. Célszerű itt Lord „Old Román World" („Régi római világ") c. művéből a következő történelmi tényeket idézni:
„Az első évszázadban nem volt sok hivatott bölcs és nemes... A második évszázadban ... az előkelő világ vagy hatalom szemeiben szégyen volt kereszténynek lenni... Az egyház ... feddhetetlen és büntetlen előéletű emberek kis testületéből állott, akik nem a társadalom feletti uralomra törekedtek. Ezek azonban magukra vonták a kormány figyelmét, amely eléggé fontosaknak találta őket az üldöztetésre. A második évszázad folyamán a „püspökök befolyást gyakoroltak nemcsak a társadalom, hanem a keresztények felett is". Ezután következett a „keresztények összpontosítása"; ... az egyház lefektette eljövendő uralmuk és hatalmuk alapkövét".
13 Ezt a politikát bizonyára nem az Úristen jelölte ki. De éppen olyan bizonyos, hogy az ördög volt az, aki elvetette az önzés magvát és várta annak learatását, hogy gonosz szándékát megvalósítsa. A fenntnevezett történetíró tovább folytatja: A harmadik évszázad az egyházat mint intézményt hatalmasabbnak látta... A tanok rendszeresítve lettek (a hitvallásban és zavarban) ... Hatalommal rendelkező püspökök lettek a növekvő egyház vezetői. Az egyház rohamosan oly helyzetre emelkedett, amely magáravonta az emberiség (természetesen a világ) figyelmét. Ez nem a negyedik század előtt történt — amidőn megszűntek a cézárok által gyakorolt üldöztetések, Konstantin (a pogány római császár) megtérítése idején; amidőn az egyház az állammal közösségre lépett és maga az őshit is feledésbe ment mint babona és hiábavaló (az ördög által előremozdított) filozófia a hívők sorai közé is benyomult, ... amidőn a zsinatok politikai befolyás alá kerültek, ... amidőn a
politika és dogmák karöltve haladtak: ...hogy az em-
