Oldal:W1935.01.djvu/14

Innen: Hu JW United
Jump to navigation Jump to search
A lap korrektúrázva van


13
Kit példázott Dániel?
19 Dániel magyarázattal szolgált s ez Jehova mostani közleményének magyarázatát példázza. „Mene”, annyit jelent: »megszámláltattál«. Ennek, amint a szöveg mutatja, ismétlése a falon, kétszeres megszámolásra mutat. Dániel tudta, hogy Isten megszámlálta Babilon világbirodalmát, amit Jeremiás próféciájából tudott, s amire rá is mutatott. (Dán. 9:1, 2; Jer. 25:11-13) Jehova nem csupán a jelképi Babilont számolta meg, hanem Sátán szervezetét is, amely a Sátán társában példázott nagyobb Babilon. Az I. Mózes 3:15-ben olvassuk azon isteni magyarázatot, hogy Jehova akkor egy bizonyos időt tűzött ki, amely alatt nem akadályozza meg Sátánt azon törekvésében, mellyel az embert elfordítani akarja az igaz Istentől, hanem megvárja a maga kitűzött idejét, egy „magot” fog támasztani és azáltal fogja Sátánt szervezetestől együtt elpusztítani. A falon feltűnt, és Dániel által megmagyarázott szavak két, tisztán különböző megszámlálásra mutatnak: az első „mene”, a babiloni birodalom megszámlálása a „nemzetek idejének végét”, illetve a „végidő kezdetét” jellemzi Babilonra nézve. Ez 1914. A hét jelképi, 360 évből álló idő, Kr.e. 606-ban kezdődött, amidőn Babilon elpusztította Jeruzsálemet, szükségképpen tehát 2520 évvel később, Kr.u. 1914-ben kellet végződnie, amely időben Jézus Krisztus jövendölése teljesülni kezdett. – III. Móz. 26:18, 21, 24; Dán. 12:4; Máté 24:3-8.
20 A második „mene” valószínűleg Sátán szervezetének végére szól: „Isten ... véget vet neki.” Ez a teljes vég Armageddonkor következik, de előzőleg a bizonyságtevésnek kell befejeződnie. (Máté 24:14, 21, 22; Jel. 18:10, 17, 19) A Columbus, Ohió-ban 1931. júl. 26.-án közölt felhívás, amely később a „Királyság” füzetben megjelent, intő figyelmeztetés volt a látszatkereszténység tényezőihez. Ez Dánielnek Belsazárhoz intézett magyarázatnának megfelelője.
21 A „tekel” szó annyit jelent: „megmérettél”. Azon szóval rokon, amely Jóbnál fordul elő és ugyancsak „megméretést” jelent: „Az Ő igazságának mérlegével mérjen meg engem és megismeri Isten az én ártatlanságomat. Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt.” (Jób 31:6, 7) Jehova prófétája, Dániel, kimutatta Belsazár király előtt, hogy uralkodásának vége elérkezett, aminek okát a következőkben meg is nevezte: „Tekel – azaz megmérettél a mérlegen és könnyűnek találtattál.” (Dán. 5:27) A nagy Babilon, Sátán szervezetének egyfolytában tartó uralkodása 1914-ben végéhez érkezett. Ezután mérlegre került és teljesen könnyűnek találtatott. A méréshez idő kell s ez akkor kezdődött, amidőn a nagy mérlegmester, Jézus Krisztus, Jehova templomában megjelent s Ő mindaddig folytatja a mérést, amíg a második „mene” is megtörténik. Amidőn ez is befejeződik, akkor a záró véghez érkeztünk. Ez akkor lesz, amidőn a Királyság evangéliumának hirdetése befejeződik. Akkor következik a teljes elvégződés a nagy nyomorban. „Az ő (Babilon) bűnei az égig hatoltak és Isten megemlékezett gonoszságairól.” (Jel. 18:5) Prófétája útján mondja Jehova: „Gyógyítottuk Babilont (mialatt megmérése folyt), de nem gyógyult meg. Hagyjátok
el őt és menjünk, kiki a maga földére, mert az égig hatolt az ő ítélete és felemelkedett a felhőkig.” (Jer. 51:9) Megméretett az isteni mértéken, amely pártatlan, megbízható és egészen pontos. „Az Úré az igaz mérték és mérőserpenyő, az ő műve minden mérőkő.” (Példb. 16:11) „Bizony hiábavalók a közembernek fiai és hazugok a főemberek fiai: ha mérőserpenyőbe vettetnek, mind alábbvalók a semminél.” (62. Zsolt. 10) Mialatt az Úr Jézus Krisztus Babilont megméri, a Belsazárban, feleségeiben, ágyasaiban és főembereiben példázottak magukra öltik azon öltözeteket, amelyekről megismerhetők lesznek mint Isten és országának ellenségei és az Ördög hívei, mint akik megértek az armageddoni pusztulásra, miképpen Jéhu annak idején az Ördög jelképi táborát elpusztította. – II. Kir. 10:18-26.
22 A mérés ideje alatt Jehova bizonyságtevői, parancsát követve, végig vonulnak a látszatkereszténység között s megjelölik azokat, akiket Isten meg akar tartani. (Ezék. 9:3-10) Jehova erről a kereszténységről (t.i. a látszatkereszténységről, amelynek csak a neve keresztény, őmaga azonban nem az) mondja, hogy „könnyűnek találtatott”. Az igazság közleménye, amelyet Jehova bizonyságtevői tolmácsolnak, Jehova közleménye. Ő gondviseli fogalmazásukat és szerkesztésüket, valamint a terjesztés eszközeiről is Ő gondoskodik. Erre rádióállomásokat, beszélőgépeket és hű hívő férfiak s nők kis táborát használja, akik azt nyomtatásban is szétviszik. Az Úr üzenete mondja a látszatkereszténységről, hogy megméretett a mérlegen és könnyűnek találtatott. A közleményt főképpen a „Krízis”, „Amerika vége” s más hasonló, angolban megjelent füzetek tartalmazzák, amelyek úgy a „keresztény”, mint a ”pogány” nevezetű országokban, ahol csak kevés keresztény él, elterjedtek. A mai Babilonnal tudatva lett: „A világ halálosan beteg és az utolsó vonaglások közt van.” A látszatkereszténység tényezőiben nincs istenfélelem, ami ama tényből látszik, hogy Isten igazságának közleményét megvetik, „edényeit”, illetve bizonyságtevőit tovább is gyalázzák. A látszatkereszténységben nincs Isten- és az Ő országa iránti szeretet, ami Isten bizonyságtevőinek üldözéséből látszik s ezzel kifejezi, hogy Góg, Sátán főtisztviselőjének vezetése alatt áll. (Ezék. 38:1, 2) Ez a látszatkereszténység, amely Babilon, vagy Sátán szervezetének egy része, megszentségtelenítette Jehova nevét és templomát; emiatt van megírva: „... Babilon ellen van az Ő (Jehova) gondolata, hogy elveszesse azt, mert az Úr bosszúállása ez, az Ő templomáért való bosszúállása.” – Jer. 51:11.
23 A világ fennhatóságától Sátán Armageddonban lesz megfosztva, azt Jézus Krisztus veszi át. Ezt példázva folytatja Dániel a magyarázatot: „Peresz, - azaz, elosztatott a te országod és adatott a médeknek és a perzsáknak.” (Dán. 5:28) A 25. versben a „farszin” vagy „ufarszin” szó fordul elő. Ez a „peresz” vagy a „perasz” szó többes száma és „szétosztást”, „kiosztást” vagy „megtörést” és „szétszakítást” jelent. (Ésa. 58:7; III. Móz. 11:3, 4) A 25. versben többes számban álló „farszin” szó tehát kétszeri elosztásra vagy kiosztásra mutat, azaz, Babilon Krisztusnak való kiosztására 1914-ben, amidőn az Ördög seregeivel a mennyből kivettetett és a második kiosztásra az Ar-